A konzolokat is háttérbe szorítják a táblák az ünnepek alatt

A konzolokat is háttérbe szorítják a táblák az ünnepek alatt

2012. november 28. 23:25, Szerda
Ezekben a hónapokban visszatérő téma a PC-korszak vége, ezzel kapcsolatosan pedig a táblák rohamos előrenyomulása, azonban a trend folytatódása a most kezdődő ünnepi szezonban még egy további kategória készülékeit veszélyeztetik, ezek pedig a konzolok. A játékfejlesztők egyetértenek abban, hogy a táblák már most komoly piacot kínálnak a szórakozni vágyóknak, akik egyre nagyobb arányban választják az új hordozható megoldásokat a konzolok helyett, ám a fanatikusok valószínűleg kitartanak majd a megszokott nevek mellett. Mindeközben az amerikai vásárlók rohama révén a noteszgépek már behódoltak a tábláknak, az akciós ajánlatok révén pedig ez utóbbi fejlesztések tovább növelik előnyüket.

A tengerentúlon az ünnepi szezon első komolyabb árleszállításait nyújtó hálaadás és fekete péntek megmutatta, hogy a vásárlók a válság folytatódása és a romló gazdasági előjelek szaporodása ellenére sem tudják megfékezni magukat. A gyártók és forgalmazók persze gondoskodtak arról, hogy ez így legyen, a különböző akciók és kedvezmények révén ugyanis az egyébként is népszerű táblák korábban nem látott alacsony árszinten találhatnak gazdára. Bár az online portálok egyelőre nem tudják kiváltani a megszokott üzletek vonzerejét, a többség továbbra is személyesen keresi fel azokat, az internetes opciók azonban tovább szaporítják a lehetőségeket, így még több ajánlat közül válogathatnak az erre várók.


Coby Kyros MID7033-4 - 1 GHz-es processzor, 800 x 480-as kijelző, Android 4

Az eddigi adatok alapján kijelenthető, hogy a 7 hüvelykes példányok számíthatnak a legnagyobb sikerre, az elsősorban játékokra, olvasásra, valamint a közösségi szolgáltatásokra építő fejlesztések kiemelt népszerűségnek örvendenek. A szerényebb jellemzőkkel bíró, ám kifejezetten olcsó megoldások már 100 dollár alatti árcímkét kaptak, így például a Coby MID7033-4 mindössze 69 dollárba került a Walmart üzleteiben, míg a Barnes & Noble eredeti Nook táblája 99 dollárt kóstált ugyanitt. A BestBuy eközben 159 dollárért kínálta a Kindle Fire táblát, ezt azonban kiegészítette egy 30 dollárt érő kuponnal, ami szintén vonzó ajánlatot jelentett.

A nevesebb és kellemesebb specifikációt kínáló változatok, így például a szintén 7 hüvelykes Samsung Galaxy Tab 2, 149 dollártól kezdődtek, ám még a 10 hüvelykesek kategóriájában is találni lehetett 139 és 149 dollár körüli példányokat - nyilván ez utóbbiak szintén nem a legnagyobb gyártóktól érkeznek. A csúcskategória természetesen messze efölött foglal helyet, az Apple készülékei 400 és 600 dollár körüli árakon kaphatók (kivétel az új iPad mini maga 329 dolláros címkéjével), de az Acer, a ViewSonic, az Asus, valamint a Lenovo fejlesztései ennél kedvezőbb árakon, 250 és 380 dollár között találhattak gazdára.


Ezen kedvezményes ajánlatokra, valamint a hétvégén tapasztalt forgalomra alapozva jelentette ki az NPD DisplaySearch, hogy 2016 helyett Észak-Amerikában már most átvették a vezetést a táblák, legalábbis ha a hagyományos noteszgépek adataival hasonlítjuk össze a friss eredményt. Ők a nyár elején négy éven belül jósolták a váltást, a mostani roham azonban azt jelenti, hogy az utolsó negyedévben 21,5 millió tábla kelhet el a tengerentúlon, szemben 14,6 millió noteszgéppel (ide sorolják a 9 hüvelyknél nagyobb kijelzővel érkező mini-noteszeket is). Globális szinten ugyan a forduló csak 2015-ben érkezhet el, akkor a táblák eredménye 275 millió lesz, szemben 270 millió noteszgéppel, ám itt csak további gyorsulás várható, hiszen például az amerikai háztartások 70 százaléka már rendelkezik PC-vel, így számukra az újabb beszerzések nem fontosak, avagy szükségesek.


A havi LCD szálíltások alapján már több panel kerül táblagépbe mint notebookba

Mivel világszerte csaknem 2 milliárd számítógép van már használatban, arról nem beszélhetünk, hogy a PC-nek végleg leáldozott, ám a friss adatok a leszállított kijelzőknél is arra hívják fel a figyelmet, hogy ezen komponensekből már több kerül a táblákba, mint a noteszgépekbe. Innentől kezdve már csak idő kérdése, hogy a laikus tömegeknek szinte optimális megoldást jelentő táblák mikor veszik át mindenhol a vezetést, különösen az Amazon, a Google, valamint a Samsung kínálatában megjelent új 7 hüvelykes példányok idei megjelenésével.


Csak idő kérdése hogy hatalmas eladásokat produkáljon egy táblagépre fejlesztett játék

A böngészés, a levelezés, valamint a közösségi szolgáltatások mellett a játékokat is egyre többen próbálják ki ezen hordozható eszközökön, ez pedig a játékfejlesztők számára is új kihívást, ám egyben komoly lehetőségeket is jelent. Az ünnepi szezon első rohamával egy időben a GamesIndustry több körkérdést intézett a nagyobb fejlesztőkhöz, amelyben a jelent és jövőt illető véleményekre voltak kíváncsiak. Jól látszik, hogy ők is készülnek az új korszakra, amelyben már jócskán benne járunk.

A vélemények nagyjából megegyeznek abban, hogy az új táblák negatívan hatnak majd a konzolok forgalmára, elsősorban azért, mert a Wii U-n kívül egyéb újdonságra itt nem számíthatunk az ünnepi szezonban. A legtöbb vásárló a táblákat tartja a legizgalmasabb új fejlesztésnek, itt pedig különösen a fiatalabb generációk tagjai próbálják ki az egyre szaporodó játékokat, amelyek a kellemesebb hardver révén egyre inkább felveszik a versenyt a nagyobb eszközökön elérhető alkotásokkal. Ez a folyamat 4-5, de még inkább 8-10 éven belül elvezethet oda, hogy a tábla elsődleges szerepe teljesen természetessé válik a játékiparon belül, jóllehet az igazán fanatikus játékosok minden bizonnyal megmaradnak majd a hagyományos konzolok mellett.

Az ár, a hordozhatóság, a funkcionalitás terén is egyre többet kínáló platformok mind-mind a táblák mellett szólnak, bár azért akadályokat is találunk a kategórián belül. A különálló fizikai gombok hiánya a vezérlés terén jelent gondokat, hiszen nem minden játék optimális az érintőképernyőn keresztüli használatra. Az első nagyobb durranások a játékfejlesztők munkája révén akár már jövőre befuthatnak (a meglepetéseket nem szeretnék már most leleplezni, ezért nem is nyilatkoznak azokról), itt azonban a növekvő költségek és komplexitás további kérdéseket vet fel, amelyeket az illetékesek csak kellő bevétel láttán válaszolhatnak majd meg pozitív módon. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a táblák előrenyomulása valóban megéri majd a nagyobb fejlesztőknek és kiadóknak, ám nyilván egyikük sem szeretne lemaradni, nehogy véletlenül a riválisoké legyen a potenciális kincsesbánya, amit a gyorsan bővülő piac jelképez.

Egyesek ugyan sajnálattal veszik tudomásul a mobil operációs rendszerek miatti nagyobb fragmentáltságot, mások szerint azonban ez kellemes gond, hiszen még szélesebb rétegeket fedhetnek majd le saját alkotásaikkal. Az iPad 100 milliós eredménye kellően stabil bázist jelent a játékfejlesztők számára, erre már joggal alapozhatnak, ezen platformok támogatása pedig az okostelefonok támogatását is felveti, amelyet szintén butaság lenne kihagyni Arról megoszlanak a vélemények, hogy a gyártók közül ki uralja majd a mezőnyt, ám a többség úgy véli, hogy az első időszakban olyan gyors lesz a bővülés, hogy abból szinte mindenki csak profitálhat.


Ahogy a felhasználók egyre több időt töltenek majd ezen készülékeken, a játékokkal szemben támasztott igények is növekedni fognak, ami egyenes úton vezet a fejlesztői költségek növekedéséhez. A minőség növelése a cél, a számos eltérő megoldás támogatása azonban komoly munkát igényel majd a fejlesztők részéről, akik nem feledkezhetnek meg a hagyományos szegmensekről sem. A nappaliban található további eszközöket integrálni kell egyazon ökoszisztémába, hosszú távon ez jelenti a megoldást a fragmentáltságra, valamint a kockázatok növekedésére. Ők azt látnák szívesen, ha a nagyok (az Amazon, a Google, valamint az Apple) a fejlesztői bevételek növekedését szem előtt tartva dolgoznának tovább saját online platformjaikon, itt pedig a reklámok logikus eszközt jelentenek, hogy mindenki kialakítsa saját profilját és valóban az általa megcélzott rétegeket érje el szolgáltatásaival.

A ráfordított munka intenzitása nyilván attól függ majd, hogy a táblák milyen további eredményeket produkálnak a globális piacon - jövőre itt olyan adatokat vehetnek majd a kezükbe, amely további pozitív ösztönzést jelent.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások