Korai temetni a 3D technológiát

Korai temetni a 3D technológiát

2013. június 22. 02:21, Szombat
Dexter, House, Rescue me (Ments meg!), True Blood (Inni és élni hagyni). Csupán néhány olyan sorozat, amelynek intróját Paul Matthaeus amerikai szakember készítette. Az Emmy-díjas rendező a televíziózás jövőjével kapcsolatban mondta el a véleményét.

Paul Matthaeus az egyik legkeresettebb introrendező a tengerentúlon. Az elmúlt nyolc évben összesen 11 alkalommal jelölték Emmy-díjra és két elismerést el is nyert. A szakember 2009-ben ugyan visszavonult, de rendszeresen megjelenik konferenciákon és más rendezvényeken, hogy elmondja a véleményét a jelen eseményeiről vagy a jövőbeli lehetőségekről.

"A cégem, a Digital Kitchen némileg szokatlan vállalkozás. A célom az volt, hogy ennek keretében a művészek, a tervezők és a művészeti igazgatók kiaknázhassák az 1990-es évek közepén felbukkant új digitális lehetőségeket. Más ügynökségek akkoriban még főleg az internetre koncentráltak, ami gyerekcipőben járt, én azonban a mozgóképet akartam előrevinni. Ez amiatt volt, mert kezdetben filmkészítést és fényképészetet tanultam, majd közvetlenül ezután grafikai tervezéssel és reklámokkal foglalkoztam. Ez nagyon erősen befolyásolta a kreativitással kapcsolatos álláspontomat. Azért maradtam meg végül a videó mellett, mert úgy vélem, a mozgókép és hang adja vissza leginkább a világot, ez alkalmas leginkább arra, hogy az első kézből származó tapasztalatainkat megosszuk másokkal."


"Elismerem a nyomtatott sajtót és a rádiót, de semmi sem olyan intenzív, mint a videó. A 3D előbb vagy utóbb tovább erősíti majd ezt a tapasztalatot, de jelenleg a technológia még önmaga útjában áll. A mai 3D filmeknél elvész a használt fény fele, mert a képet bal és jobb részre kell osztani. Azonban a legnagyobb kihívást a "második képernyő", a tévé melletti internetezés jelenti a televízióadók és a sorozatkészítők számára. Amennyiben valaki megvizsgálja, hogy miként néznek az emberek tévét, vagyis hogy közben sokszor az okostelefonjuk vagy a táblagépük kijelzőjét nézik, akkor megállapíthatja, hogy az esetek felében a mobil készülékek képernyőjén megjelenő dolgoknak semmi közük nincs a televízióban éppen adott sorozatokhoz. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy mindig lesz egy olyan réteg, amely azonnal látni akarja az új sorozatrészt vagy évadot, míg mások a saját időrendjükbe illesztenék be a megtekintését" - jelentette ki Paul Matthaeus.

Az Emmy-díjas rendező közölte: a tévézés sok ember számára még mindig az előre összeállított műsoroktól függ, ahelyett, hogy elkészítenék a nekik tetsző tartalmakból a saját televíziós programjukat. Eddig még senki sem találta meg azt, hogy miként lehetne a régi és az új megoldást egyesíteni. További nagy problémát jelentenek a különböző platformok, például az iTunes zárt gazdasági rendszere. A tartalmak csak ezeken keresztül érhetők el és fogyaszthatók zökkenőmentesen, és ha valaki az adott felvételt egy másik eszközön is meg akarja tekinteni, akkor abban a pillanatban elveszettnek érezheti magát.

A televíziós ágazat még mindig keresi a maga megoldását, amelynek segítségével elérhető lenne az összes platform (Netflix, Hulu, iTunes stb.) és szabadon megnézhetők lennének a tartalmak. Eközben a klasszikus reklámok egyre jobban visszaszorulnak, míg az úgynevezett Earned, Owned és Shared Media előretör. Az Earned Media azokat az anyagokat jelöli, amiket a sajtó magától lead és amikért nem kell fizetni. Az Owned Media az egy bizonyos célközönséget elérő tartalmakat fogja össze, míg a Shared Media a közösségi portálokon megvalósuló tevékenységet jelöli. Ez a három csoport egyre inkább előtérbe kerül, ahogy az emberek átveszik az ellenőrzést és egyre kevésbé tolerálják a műsorok megszakítását.

"A Nikon és a Canon már piacra dobták a 2K felbontásra képes kameráikat. A 2K egy játékfilm átlagos felbontása. Ilyen felvételeket eddig csak nagy Panavision kamerákkal lehetett elkészíteni, amelyek ára 100 000 és 500 000 dollár között változott. Most ezek az eszközök már 30 000 dollárért megvásárolhatók. Mindez azt jelenti, hogy a jó minőségű filmek gyártásához szükséges készülékek egyre inkább elérhetővé válnak. A videókon keresztül való történetmesélés előtérbe került, a streamelt tartalmak 95 százaléka mozgókép. Az okostelefonok, a táblagépek vagy éppen a Google Glass is alkalmasak tartalomkészítésre. A Google szemüvege kicsit olyan lesz, mint amikor online játékot játszunk konzolon: a barátunkkal fejhallgatón keresztül beszélünk, miközben közösen nézzük a képernyőt."

"Egy másik érdekes dolog, hogy az okos szemüvegek a jelenleginél jobb 3D képet tudnak majd készíteni és akár áttöréshez is segíthetik a 3D technológiát. A legnagyobb forradalom az elmúlt években a filmezésben az volt, amikor a hagyományos filmkészítésről átváltottunk a teljesen digitális formátumra. A leghosszabb ideig tartottunk ki a hagyományos film mellett, annak ellenére, hogy a digitális technológia már régóta létezett. A digitális film elérheti azt a pontot, amikor már sokkal jobb a hagyományos filmnél, s ez még akkor is igaz, ha néhány dologban nem hasonlíthatók össze vele. Korábban az első felvételtől az utolsó verzióig akár nyolc kópiát is kellett készítenünk. Aki egyszer látott egy 4K videót, az megállapíthatta, hogy a technológia valóban kiforrott. Úgy gondolom azonban, hogy ezzel elértünk egy pontot, amikor már nem igazán profitálunk a nagyobb felbontásból. Az egész dolog ugyanakkor nagyon elektronikusan néz ki, túl részletesnek is hat. Az a kísérlet, hogy minden új technológiát egyszerre építsünk be, valahol lerombolja a klasszikus filmet, így biztos, hogy néhány évbe fog telni, amíg megszokjuk ezeket a dolgokat" - hangsúlyozta a szakember.

Miközben Paul Matthaeus adna még esélyt a 3D technológiának a televíziózásban, a The Verge januárban azt a következtetést vonta le, hogy a 3D - a televíziózás területén - gyakorlatilag halott technológiává vált. A térhatást a kezdetektől nem fogadta osztatlan lelkesedés és az utóbbi hónapokban a gyártók számára a nagy felbontás mellett fontosabb lett, hogy a bemutatott kijelzők az OLED technológián alapuljanak vagy hajlíthatók legyenek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások