Nem azt írtam, h munkanélküli vagyok, csak h nekem is ilyen hol van, hol nincs melóm. Sok volt nekem is, akik kihátráltak. Szerettem (szeretek) én is beszélgetni velük. Csak mikor már megjártam jó párszor, h kudarcba fulladt a dolog, meg nem lett semmi komolyabb, kezdtem letenni a társkeresésrõl. Aztán nem azt lestem, mikor ír már, meg egybõl válaszoltam. ~leszartam, mondván úgyse lesz belõle semmi, ez is kekszet akar, meg a pénzem azt dob úgyis. Jó ok, sok tényleg így volt vele. Azt így kb fontosabb volt a gépezés, szórakozás (jah bocsi, akkor még csak a BF3-volt meg), így nem reagáltam egybõl. Láttam, hallottam h ír (másik monitoron), de nem reagáltam rá, game-eltem tovább. Ezzel ugyanúgy lehet húzni az idegeiket, ahogy õk is ugyanígy húzzák a pasik idegét. Nagyon betaláltam én is a rossz embereket. Sõt! Amelyik kellett volna (nekem), az engem dobott, átvert, megpróbált kihasználni, stb. Amelyiknek én kellettem volna, az nekem nem volt valamiért megfelelõ. Így kezdtem letenni az ismerkedésrõl, udvarlásról. A végére minden megfordult. És beindult az egész csajozás téma. A ~ magasról leszarás, a nem görcsösen nõ keresés, akarás, elfoglaltam magam, más dolgokra koncentráltam. És akkor léptek elõtérbe és kellett rájuk is figyelni, ismerkedni, stb. Tényleg így van. Nagyon akarod nem jön össze, oda se figyelsz rájuk akkor meg ajtóstul törnek rád.
vicces, hogy hasonlóan én is felvállaltam ezeket a dolgokat, bár azért, ha azt írná az ember munkanélküli kissé nagy hátrány lenne:D fõleg mivel nekem hol van hol nincs munkám...nem jó pont a szemükben én meg mindig ezeket fogtam ki, akik kihátráltak mikor bevallottam ezen dolgokat, amiket te is...
és mivel szeretek a nõkkel beszélgetni, nem csináltam azt, hogy lassan reagáltam holott még kapcsolatról szó sem esett...
persze el lehet érni, hogy kaparjanak csak ez az általam semmilyen módszerrel nem sikerült... úgy tûnik anno "rossz" embereket válogattam ki;)
Nemtom, társkeresõn csapattam (inkább love-on, meg twoo-n) nekik. Elsõ beszélgetés alkalmával leszögeztem, h csóró vagyok, jelenleg nem melózok, autóm sincs. De szívem és lelkem is van. És ha nekik az autó, pénz a lényeg, akkor le is zárhatjuk a beszélgetést. Mert részemrõl az iyen "érdek" kapcsolat nem pálya. Nem leszek senkinek sem a 76-odik kiskutyája. Aztán így zajlott tovább a beszélgetés, ismerkedés. ~ kb "[email protected]" szinten. Mert nem én írtam elõször, meg kerestem õket. Kivártam míg ír. (meg közbe is BF4-eztem) és kissé késve, lassan reagáltam, válaszoltam. Nem én törtettem. (ezzel azt érezteted velük, h nem annyira 'fontos'ak, és azt hiszik, hogy simán találsz másik nõt, mintsem õt. És figyeld meg, õk kezdenek el törtetni, hajtani rád. De ha elkezdesz "kaparni" utánuk, egybõl lejön nekik, h mennyire görcsösen akarod a kapcsolatot és ezzel csak elijeszted õket. Pont az kell nekik, h ~féltékenyek legyenek, azt lássák, h Te milyen 'kelendõ' vagy és minden visszájára fordul. Aztán rávezeted, h jöjjön fel, elmentek erre-arra (elviszed bkv-val) (mivel vidéki, úgysem láttam még a várost, Citadellát, stb...) megmutatod neki. Ha meg már jön, aludjon itt. Hely van, ha már annyit beszéltetek, telón is, stb. Messzirõl jön, mire a randinak vége, mire elindul haza, mire hazaér, stb.. Egy napra bezsúfolni sok. Ráér, Te is, akkor már aludjon itt. Ha már a bizalom félig meddig kiépült, akkor el fog jönni! ;) Innen már gondolom egyértelmû. Kb ennyi volt. Igaz ~2 éven át társkeresõztem ezerrel. Mire az egyik hölgyel így megismerkedtem és teljesen elvarázsolt. Azóta együtt vagyunk. Igaz õ nem vidéki. És én jöttem/mentem hozzá. Azóta is itt lakok nála. Gyerekei is vannak, így nekem is "lettek". :P Pedig elején ez ellen is tiltakotam, h nekem nem kell gyerekes nõ. Erre tessék! :P Szóval 1 éve már korrekt, õszinte, hûséges kapcsolatban élek.
nem is vártam el fõleg, hogy, ha úgy adódott volna én is mentem volna;) és Beregszászba különben is én mentem...viszont az SG-rõl már jöttek el hozzám;)
Egy az egyben igaza van ddt500-nak! Felejtsd el! Amiket meg a mondandód végén írtál, azt meg legfõképp: "Az öngyilkosságon gondolkoztam meg a fûvön" Ez nem megoldás semmire. Elõször is (lássuk be, való igaz) gyerek(ek) vagy(tok) még!!! Ráér ilyenen gondolkodnod majd ~2-3 év múlva középiskolában. A csajt meg felejtsd el, tényleg. Ilyen nincs, hogy egyszer bír, egyszer útál. Most valaki vagy kedvel, vagy nem. De nem váltakozik az érzése, stb... Ebbõl is látszik, h a csaj még nálad is gyerekebb, és százszor határozatlanabb és bizonytalan. Magaddal meg bánj úgy, ahogy neked jól esik! Ha akarod gyúrj, ha nem nem. Ha akarod emósan öltözködsz, ha akarod divatosan. De csak azért úgy ne öltözködj, viselkedj, élj, megnyilvánulj, hogy azzal másnak örömet szerezz vagy hogy meghódítsd. Ha valaki nam azért szeret, amilyen vagy hanem amit "elõadsz", színlelsz, azt már rég megette a fene. (ha nézed BPÉjjelNappalt, Lali-ról lesír ugyanez) (Nem élõ példának hozom fel, hisz a való élet tükörképét adják vissza, de róla megláthatod, hogy úgy sosem lesz korrekt, õszinte, hûséges bnõd.) Éld az életed!!! Nem azt mondom kerüld a csajt, de próbáld meg kissé háttérbe helyezni, másik csajokkal haverkodni, stb... Õ fog utánadfordulni ha látja, hogy nem törtetsz, [email protected]. De ha így se sikerül, tegyé le róla. Neki az izmos, kigyúrt, pénzes, zseléshajú, macho, raj csávók jönnek be. (Ez már régen rossz) Mert az ilyen csávók meg kihasználják csak, sorra dönti meg mind, aztán teszik lapátra. A végén meg elkesseredik és nem lesz egy korrekt õszinte kapcsolata. (majd elmondhatja magáról, mekkora kurv@ volt). Egyszóval: Felejtsd el, helyezd háttérbe, lehet Õ fog kaparni utánad (akkor a tiéd lesz)! Ha meg nem, hát nem! Cseppet se búsulj! Száz meg száz csaj után fogsz tudni még loholni. Idõd lesz rá, mint a tenger. És az elsõnél sem szabad leragadni! Válogatni kell, tapasztalni, megismerni jó párat, majd utána leragadni egynél és elkötelezni magad. Amíg fiatal vagy éld az életed (ne fûvel és öngyilkossággal), buli, csajozni ezerrel, szórakozni, haverkodni (de most még inkább a tanulásra koncentrálni), és mindenzt inkább akkor, ha már elkezdesz dolgozni és lesz pénzed, nem tanulni kell és nem vagy keresõképtelen. Addig ráér. Semmit se veszítesz.
(látod a nevem? nekem 8 éves kapcsolatom ment tönkre, 1 perc alatt, elsõ nõm volt, házasodni, megállapodni nem nagyon akartam... meg is lett a vége, pár hónapig magam alatt voltam, de rájöttem, egy percig se szabad búsulni. Egy nõ után se szabad sírni. Azt hittem nem lesz soha többé barátnõm, egyedül maradok, depis lettem. De elkondolkodtam és kitörtem. Én sem vagyok izmos, se pénzes, se macho. De volt 2 évem! Tudod hány barátnõm volt? (nem írom le, mert jön a flame) Álmodni sem mertem volna róla! Ha hiszed, ha nem, békéscsabáról, szegedrõl, kecskemétrõl, pécs mellõl, szombathelyrõl csajok jöttek!!!! érted??? jöttek!!! Hogy velem legyenek 1 hetet, napot, (én alig ha mentem messzebb szszmiklósnál, dunakeszinél) stb... Kalandok ezerrel. Meg se tudom számolni hány nõvel voltam! A 19 évestõl kezdve a 37 éves-ig mindenfélével. Rengeteget tapasztaltam, tanultam az egészbõl! Már megállapodtam, pont tegnap volt, hogy egy éve komoly, korrekt, õszinte kapcsolatban vagyok egy hölgyel, akit imádok, szeretek, aki engem is úgyszintén, aki úgy szeret, ahogy és amilyen vagyok és nem a színjátékért, aki elfogadja, hogy nem vagyok macho, swag, izmos, bmw-s gazdag raj csávó.) Bocs, hosszú lett. Tegyél le róla, éld az életed. Csajok meg vannak mindenfelé. Bármelyik meghódítható. És lehet (sõt biztos) találsz annál a lánynál is 100x jobbat, szebbet, okosabbat, biztosabbat, érettebbet, korrektebbet, határozottabbat. ;) Fel a fejjel. Egy nõ után sem szabad sírni egy percet sem! Amelyik meg megy, hát menjen, amelyiket meg lehet vinni, hát vigyék!
Igaza van ddt500-nak. Sajnos az élet olyan, hogy nem mindig kapjuk meg azt amit szeretnénk. A szerelem meg olyan dolog, hogy ahhoz a másik fél is kell és ha õ nem szerelmes beléd akkor nem fogsz tudni mit csinálni. A másik dolog meg. Még ha most úgy is érzed, hogy összedõl a világ, hidd el számtalan, de tényleg számtalan helyzet lesz majd az életed során amikor szerelmes leszel! 13 éves vagy. Ne írd le magad és fõleg ne gondolkodj olyanon mint depresszió pláne ne azon, hogy öngyilkos leszel mert ez nagy butaság. Elõtted áll az élet! Leszel még gimnazista, egyetemista, dolgozni fogsz valahol és eközben számos nõ fog majd veled szembe jönni akik viszonozzák majd mindazokat az érzéseket és érzelmeket amit irántuk majd érezni fogsz. Hidd el nekem (36 év tapasztalata mondatja velem) rengeteg lány lesz még az életedben. Ez a lány pedig nem szerelmes beléd és minél jobban futsz utána annál rosszabb lesz. Ha most úgy is érzed, hogy padlón vagy fel kell onnan állnod! Errõl szól az élet és totál felesleges és hülyeség eldobnod azt vagy akár magadba zuhannod olyan valaki miatt akinek igazából közömbös vagy. Hidd el jönni fog még másik lány akibe aztán tényleg lesz értelme bele szeretni mert az viszonozni fogja. Az pedig hidd el nekem csodás érzés és megéri kivárni!
Felejtsd el a csajt!! Pontosan ugyan ezt végigjátszottam ebben a korban. Tudod mi lett az eredménye? Nem szexeltem 18 éves koromig úgy, hogy közben 3 csaj is szó szerint "felajánlkozott" nekem!!! Miért? Mert szerelmes voltam az elérhetetlenbe és még úgy is hûséges voltam hozzá, hogy nem viszonozta! (ÚRISTEN ha visszagondolok menten sírva fakadok). Tudom, hogy valszeg hiába beszélek neked de keresgélj máshol. És fogadj el egy tényt és ez 100%-ig igaz. Gyerek vagy!! A lány is gyerek! 10 év múlva, tucatnyi csaj után röhögni fogsz azon amit most írtál!! Agykontroll! Tedd magad túl rajta!! Ha nem stresszeled, nem nyomulsz sokkal könnyebb lesz.
ui.Ha azt látja, hogy más csajokkal jársz talán könnyebben rád kattan õ is. Ja és ezt a néha utál néha bír dolgokat is hagyd figyelmen kívül. Valszeg õ még nálad is bizonytalanabb és jobban fél a csalódástól mint te.
Sziasztok! 13 éves vagyok és van egy lány az osztályban akibe szerelmes vagyok. Az a baj, hogy nem vagyok, jóképû, menõ, swag sem és a menõ öltözködéshez sem értek, azt sem tudom, hol vegyek gatyát. A csajozáshoz sem értek... az a típus vagyok aki alig bír megszólalni, de megtudom, néha röhögtetni. 2 éve jött az osztályunkba, a menõbb csajokkal barátkozott össze akikkel nem túlzottan,de jóban vagyok. Akkoriban elkövettem egy hatalmas hibát: elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé és megtapasztaltam, hogy õ olyan fajta akinek ezt nem szabad ezt megmondani,mert kerülni fog. Utána sikerült beetetnem, hogy csak a haverja vagyok és annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy azt mondta én vagyok a legjobb fiú barátja. Akkor azt hittem, meglesz. De akkor egyszerûen megunt és normális, logikus indok nélkül megutált. Utána sikerült kibékülnünk, de azóta néha utál, néha bír. Amúgy õ egy kedvesebb fajta lány, de nem az eltúlozott fajta. Mostanában, gyúrtam, de sehogy sem látszik semmi. Nem jön össze semmi. Szép lány. Ezért is az osztályunkban minden fiú rá pályázik és vannak nálam erõsebb, izmosabb , jóképûbb fiúk is akiket bír. Depressziós, vagyok, de nem megyek orvoshoz, mert nem segítenek sosem. Az öngyilkosságon gondolkoztam meg a fûvön. De füvet nem tudok, szerezni, öngyilkos, meg egyszerûen nem merek, lenni. Mit csináljak? Segítsetek légyszí. Tanácstalan vagyok , hogy hogy szerezhetném meg. :((((( Segítsetek.
Teljesen bele tudom magam élni a helyzetedbe, magam is teljesen hasonló voltam. Szüzességemet 21 évesen vesztettem csak el, és elõtte iszonyúan szégyelltem ezt a tényt. Utólag rájöttem, hogy csak féltem. Féltem, hogy nem tudok teljesíteni, mert egyetlen tapasztalatom a pornófilmekbõl jött. Féltem, hogy elbaltázom vele a kapcsolatot, nem tudtam, hogy vágjak bele. Azt kellett meglátnom, miután megtörtént a dolog, és immár teljesen új szemszögbõl látom a dolgokat, hogy kár volt. Én rontottam el, mégpedig nagyon. Nem szabad a lányokat, a szexet magasztalni, piedesztálra emelni, nagyon akarni, hogy az elsõ tökéletes legyen. Majd jönni fog, csak egyet felejts el, ne félj. Hagyd magad sodorni az árral, ne akard "megadni a módját". Azt kell, hogy mondjam az azóta szerzett tapasztalaimból kiindulva, hogyha akkor lefeküdtetek volna egymással, mikor nálad aludt a csak, akkor összejötettek volna. Ennyi... Minden más megvolt, a testiség nem. Az is kell hozzá, nem félj tõle.
Ne haragudj, de amiket írtál, lerí, hogy magadban is nagyon bizonytalan vagy, félsz. Egy aranyszabály: egy lánynak sosem szabad elmondani, hogy "szûz vagy". Azt nem szeretik hallani. Az meg a másik, hogy miután "jóbarátjának" kezel, igen csekély esélyed van arra, hogy máshogy fog rád nézni.
Van egyetlen egy sorozat, aminek minden részét meg bírtam nézni...de rájöttem, hogy idáig csak néztem és nem értettem, pedig sokat mondó jelenetek vannak benne, amivel pl most azonosulni tudok.
Nem tudom min változtatna, ha én nem tartanám magamban az érzéseimet, mint a fõszereplõ a sorozatban...de azt tudom, hogy én nem dolgozom egy kórházban a lánnyal :), így biztos nem lesz 8 évem rá, hogy bármikor benyögjem neki mit érzek...el fog felejteni, el fogom felejteni...lehet meg kéne mondanom neki, lehet bizonytalannak érez engem, az ex pasija meg egy biztos pont, akinek ismeri a hibáját és úgy lehet vele...ha már egy ideig eltûrte, lehet most is el tudja vagy könnyebb lesz már. Én meg csak egy bizonytalan, bezárkózó ember vagyok, akire 4 hónapot várt...és õ a nõ és várt. Tudom, hogy én is hibáztam, de lehet hogy most már csak azért is ...magamért...meg kéne keresnem a tökeimet, amik valahol elgurultak az ágy alá és odaállni elé és valami férfiasat tenni, hogy ne azon agyaljak egész életemben, hogy mi lett volna ha és hogy "persze megtettem mindent"...kivéve ezt. És én hiszem, hogy nem gonoszságból, unalomból tette velem ezt, tudom, hogy érez valamit...hülyeségnek tûnhet csak ennyi idõ után, de tudom. És nem vagyok tapasztalt, de tudom, hogy az emberi kapcsolatok bonyolultak...úgy értem NAGYON...és akkor van értelmük, ha valamelyik fél harcol értük, ha van is egy kis remény és az a szörnyû felismerésem van, hogy most nekem kéne, mert most úgy vagyok vele, hogy tudom, hogy a szerelemben az a sajátságos, hogy sose tudjuk hogy fog alakulni...és ha ennyi remény van rá, hogy boldog lehessek, akkor miért ne kockáztassam meg azt, hogy akár szó nélkül elsétál, ha kitálalok elõtte? Mert tudom...nekem nem lesz olyen lehetõséghez szerencsém, hogy x évig bármikor benyöghetem neki, hogy érzek...ezt vagy most vagy soha.
pff tipikus példája a mai lányoknak, respect amiért ennyit küzdöttél
Azt mondta felhívta az ex pasija és elment vele randira, smároltak stb...de nem akar vele lenni, mert alkesz volt és ez neki nem kell, nem jelentett neki semmit és azért tiltott le facebookon, hogy ne lássam mi van, amíg elrendezi a dolgot.
eddig olvastam. az a baj hogy még érez valamit az exe iránt, sõt, elég sokat is ha az ilyen negatív dolgok ellenére kapcsolatba állította magát facebookon is! nagyon akarja, nemtudom miért vetített neked is (nomeg miért voltál naív hogy ezt elhitted) gondolj bele hány olyan ember van akik járnak 1-2 hétig és utána rakják át az állapotukat. meg nem úgy tûnt hogy pisztolyt fogtak a fejéhez és azért csinálná az egészet. szerintem hagyd a lányt. más csajra kell fókuszálnod, aki megérdemel és aki nem csap be ilyen durván (énis jártam már így.)
A mai hétig nem gondoltam, hogy lehetnek érzéseim is...sõt, hogy létezik jófej csaj (igen így gondoltam). Még februárban poénból elküdtem egy kötekedõs üzenetet kb 30 csajnak a csajok és pasikban. Kb mindegyiknek ugyanaz volt a válasza...hát negatív persze, ezekre mind ugyanazt válaszoltam, valami félvállról vevõs poént, mire az egyik megadta az msn címét. Nem igazán érdekelt, de azért felvettem, hátha megfektethetem, ha ilyen könnyû befolyásolni. Dumáltunk párszor mielõtt kiderült, hogy van barátja, de elég rossz kapcsolat volt, bonyolult is...nem is írom le mi volt a baj. Már eltelt 3 hét...és kb minden héten beszéltünk 3 napot és 2 órát legalább ...amikor kiderült, hogy õ csak a hosszútávú kapcsolatokban hisz. Én meg mivel csak el akartam veszíteni a szüzességem valakivel, ez kicsit elkeserített. Egyszer azzal jelent meg, hogy éppen munkában van...és megadta a számát, hogy hívjam fel. Én meg viccesen az orra alá dörgöltem, hogy...akkor tetszem, igaz és eddig csak talonban voltam? Még vagy 3 alkalommal megkért ezután, hogy hívjam fel, de nem tettem, nem akartam kapcsolatot, meg talonban is voltam ugye :) Aztán 2 hét után valami nagyon fura történt....hiányzott, hogy nem beszélhetek vele. Erre írtam egy üzenetet neki, amiben levetkõztem a nagyképû, flegma álarcomat és megírtam, hogy szar hogy nem beszélünk és az egész szûz dolgot és hogy mit is akartam valójában...de ha most kérne, felhívnám. Másnap már beszéltünk is...fura volt megnyílni, megnyílni egy lánynak...de tetszett, nagyon türelmes volt és megértõ, egyáltalán nem nevetett ki...de még mindig nem akartam kapcsolatot...azt mondtam neki, hogy kedvelem és félek, hogy megcsalom, ha nem élem ki magam elõtte. És...megértette, azt mondta vár rám...mást elküldene a faszba, de velem nem bírja megtenni. ??? Még 1 hónap eltelt csak msn-ezéssel...és néhány telefonbeszélgetéssel, kezdtük megszokni....vagy igazán megkedvelni egymást, azután valahogy ...odajutottam, hogy elhívom valahova, egy közös idõtöltésre, nem bírtam kimondtani a randi szót:) Kb 5-ödjére megtörtént, fel is jött hozzám, de nem feküdtünk le egymással, csak nálam aludt, nem mondom, hogy nem történt semmi, szikrázott a levegõ, de tetszett, hogy nem csinált magából ribancot, még úgy is megállta, hogy 4 hónapja nem volt férfival. Nagyon jól éreztük magunkat, másnap délig nálam volt. Annyira...biztonságban éreztem magam vele. Sokat beszéltünk ezekután és nem értette, miért nem nyílok meg neki. Elmondtam, hogy rettegek, hogy meg fok bántani...mert lássuk be a csajok néha megbolondulnak, jót nevetett ezen, ezután 2 hétig nem találkozutnk mert nem bírtam összeegyeztetni a szabadidõmet, vizsgáimat vele,de felhívtam azért többször. És kezdtem rájönni mi is történt...ezt akartam mindig is, nem idegen lányokat meghúzni, elmondtam neki is, azt mondta olyan vagyok mint egy angyal a vállán. xD Egy nap este hazaértem melóbol, beléptem facebookra és láttam, hogy...kapcsolatban van, mi a...? Nem is sokkal rá láttam, hogy letiltott az oldalon, hogy ne lássam. Hát gondolhatjátok, hogy szép éjszakám volt. Másnap felhívtam,...de nem kérdeztem rá, hátha elmondja, de nem. ...ezért arra gondoltam elõször, hogy harcolok érte, nagy nehezen megmondtam, hogy hiányzik...és van egy érzés kialakulóban bennem, és akarom õt...nem tudtam megfogalmazni és nem akartam kimondani a szót...inkább azt mondtam, hogy iszonyú lenne, ha elveszíteném és még mindig félek, hogy meg fog bántani. Még ezzel se bírtam rá, hogy színt valljon. Viszont elmondta, hogy hiányzom neki és ilyen barátot akart mindig is. Így már teljesen összezavarodtam, de legalább tudtam, ha nem engem választ az orra alá dörgölhetem, ezeket, amiket most nekem hazudott, miután randizott mással... megbeszéltem vele egy randit...igen ki mertem mondani már...vasárnapra, de nem vette fel az nap a telefont. Másnap hétfõn már betelt a pohár nálam, felhívtam és mondtam találkozzunk ha már nem dolgozik, legalább egy félórára, mert beszélnem kéne vele személyesen, azután rávett valahogy azzal, hogy idáig is meg tudtunk beszélni mindent, még telefonon is. Hát rákérdeztem. Azt mondta felhívta az ex pasija és elment vele randira, smároltak stb...de nem akar vele lenni, mert alkesz volt és ez neki nem kell, nem jelentett neki semmit és azért tiltott le facebookon, hogy ne lássam mi van, amíg elrendezi a dolgot...és az most lesz, ahogy elmegy hozzá. Beszélgettünk és a végén kilyukadt oda azért, hogy az is lehet, hogy elcsábul, mert a srácot jobban ismeri, közös múltjuk van, tudja a pali hogy mi a gyengéje...stb, ekkor már tudtam, hogy végem van. És amikor megkérdezte, hogy hogy tudtam meg, meg minden...kicsit elképedt, hogy bírtam ki és miért nem szóltam rögtön. Kurva szar volt arra várni, hogy a lány akibe beleestem éppen más faszihoz megy áttárgyalni a kapcsolatukat...de mit tehettem volna, vártam. Másnap felhívtam és kaptam az egyszerû választ, hogy nem engem választott, sorry....és akkor mindent kiadtam, hogy miután elment vele randizni, engem miért áltatott azzal, hogy hiányzom stb, és egyébként is miért kellett ki csalogatnia az odumból és jól tökön rúgni...nem tudta a választ...azt mondta, le akarja tenni a telefont, elbúcsúztunk egymástól. Ez történt a héten kedden és belegondolni is szörnyû, hogy akár soha nem beszélhetek vele, mert nem csak beleestem, nem csak azért mert nem engem választott, hanem mert kedvelem is, nagyon.
Tegnapra azért már megnyugodtam, írtam neki egy hosszabb sms-t, hogy kicsit elborult az agyam, sajnálom, hogy meg akartam bántani, pedig nem is akarnék ilyet tenni soha és igaza volt, simán randizhatott mással is, nem jártunk. Meg azt, hogy milyen is volt számomra ez az egész, és szerintem már barátok is voltunk, még ha átléptük is valamennyire a határt, hogy nem haragszom és hogy számíthat rám mindezek ellenére, ha kellenék.
Persze legbelül...érzem, hogy elnyomom az érzést, hogy beleszerettem, de ha boldog azzal az emberrel, akkor legyen az. Aztán néha más érzés önt el...szerelmesnek lenni önzõ dolog, bárki bármit mond, nem csak a másik boldogsága számít, hanem az enyém is és néha arra gondolok, hogy elmegyek a munkahelyére, amikor végez és elmondom, hogy érzek, még ha nem is változtatna ez a történteken, legalább tudná. Viszont ha ezt megtenném, akkor ha véletlenül még összefutunk a városban...akkor már egy õrültnek fog tartani és nem is merne szóba állni velem, ha ilyet tennék most. Mi a fa**t kéne tennem? Mert tudom, hogy ez most nem az a helyzet, hogy az kell, ami nem az enyém hirtelen és hogy fasz voltam hogy 3-4 hónapot vártam az elsõ randiig és nem láttam tisztán, mit is akarok.
...a legrosszabb persze az lenne, ha igazából nem is ment volna vissza barátjához...csak akkora féreg voltam, hogy az elõzõ héten azzal a megnyílós telefonálással, hogy az akkori mondanivalóját a képébe akartam dörgölni, ha nem engem választ, hogy...lehet engem se választott. Senkit se...és él bennem ez a gyanú, mert mióta a másikat választotta, azóta nincsenek kapcsolatban a facebook szerint.
Lehet valaki ezt tisztábban látja nálam, fiúk, lányok? Mihez kezdjek?
Uraim :) Miért nevezik ezt önzõségnek? :) Hát nem azért alkalmazzák az orális kényeztetést mert ez önöknek is örömöt okoz? Vagy ha nem élvezik, akkor miért teszik? Pusztán mert viszonzást várnak? :) A szexben minden mozdulatnak, érintésnek ösztönbõl és vágyból kellene születnie. Ha nem így van, akkor valóban csak munkának minõsülhet :) Nem vitatom,hogy mekkora élvezetet okoz, ha a lány szájjal kényezteti önöket. Azt sem,hogy ezt mekkora élvezettel lehet tenni :) De annyi más dolgot is kaphatnak egy 69-es póz alkalmával. A férfi G-pont ingerlésétõl, a heremasszázson át, a pénisz kézzel,mellel vagy akár szexjátékokkal való ingerléséig. Mindezeknek csak a fantázia szabhat határt. Vagy az, hogy önök mennyire nyitottak rá :)
Hát sztem nem rosszabb mert legalább nem várja el hogy te dolgozz õ meg csak élvezkedjen, az én esetemben télleg önzõség volt az õ részérõl.
Én ismerek ilyet is olyat is. Exem pld megalázónak találja ha egy lány kényezteti szájjal a paliját, az utcában lévõ csaj meg pont ugyanezt gondolja fordítva. Szóval exem csak nyalatja magát, a csajszi meg csak szopózik:) Exemet próbáltam rávenni a dologra, nem sok sikerrel, nem is voltunk sokáig együtt... Másik csaj ilyen problémája valahogy nem tudott zavarni. Elsõ alkalommal próbálkoztam, közölte mit gondol, aztán nem is erõltettem a dolgot:)
nem tudsz mit tenni, nem szabad erõltetni. esetleg egy romantikus este után (pl. közös fürdõ, bor) be lehet próbálkozni, de ha érzed, hogy ellenkezik, akkor nem érdemes.
mit lehet olyan lánnyal "kezdeni" aki nem szereti ha orálisan kényeztetik??
ti is ismertetek ilyen lányt?
tavez baktalo
majd megoldjuk vhogy. én biztos nem hagyom h ellaposodjon a dolog.. és a csajom sem sztem.
végülis semmi sem rizikós ha jól csinálják.. ugyhogy csak egy kis ész kell mindenhez és úgy már csak 1% marad a lebukás esélye
:) most a repülõgépeset szeretnénk majd megvalósítani, az tény h kicsit rizikós... de biztos nagyon izgi is. az erdõsnek van egyfajta meghittsége.. nagyon szeretem.
tetszik a cikk... pont az erdõ tetszik melynek kicsi a rizikófaktora :) nem vagy bevállalós:)...
persze, én sem azt mondom, hogy menjen haza a férfi és mondja azt "anya, láttam egy pózt a neten, rakd föntebb a labád, a csípõd told már hátrébb".. ettõl görcsös lesz az egész és nem ér semmit. spontánnak kell lennie, ez így van. a csajom nézegette a hétenezt sztem nem butaság...
nekem a legjobban az erdõ tetszett, igen, sokszor próbáltuk..:)
de sztem a felfrissítés is menjen spontán, mert az a legjobb így magadat adod és nem bújsz valami internetes álarc mögé
én is így gondolom, de sok embernek gondja van az ilyesmivel.. magam sem értem miért, hisz ennek alapdolognak kellene lennie..:S de úgy látszik még sem az. ilyen esetben szerintem a következõket lehet tenni, vagy hagyni a fenébe az egészet, nyilván ez a könnyebb megoldás, vagy küzdeni a dologért, utána olvasni akár a neten, akár máshol, és új dolgokat belevinni a párkapcsolatba.. fölfrissíteni picit..
nem gondolnám,hogy bárkinek is ilyen dolgokra van szüksége... majd a helyzet hozza,hogy éppen mivel tudja a partnerét elcsábítani egy kis együttlétre
találtam egy cikket, inkább ezt olvassátok el, ahelyett h gyógyszerekkel meg mindenféle kémiai anyaggal tömnétek magatokat! http://www.pink.hu/szex/20090622/vagyfokozok/
elég lenne csak utána olvasni a neten. Rengeteg természetes cuccból lehetséges ilyen csinálni.
vágyfokózót?? eszedbe se jusson ilyesmi!! tömnéd magadba az ilyen kémiai szarokat aminek kitudja milyen mellékhatása lesz??? és ha soha többé nem fog mûködni??:S basszus, ne legyetek már buták!!!
van annyi házi praktika amivel föl lehet frissíteni az ember szexuális életét, elõször inkább ezzel foglalkozzatok!!
Szisztok ! Szerintetek melyik a leghatásosabb vágyfokozó a piacon mait kapni lehet ?
Szerintem biztos érzi, már nagyon ritkán van alkalom, hogy ágyban együtt legyünk. És akkor sem klappol minden. Lehet, hogy bennem van a hiba. Nem tudtok valami jó kis vágyfokozót, amitõl talán jobbra fordulhat a helyzet?
:):) ez az, végül is, ki mitõl.. csak rá kell jönnöd milyen extra az, amire neked szükséged van, aztán..:)
riddin, a barátnõd érzi h probléma van?
werkfilmnek igaza van. Én is láttam már ilyet addig azt hittem róla,hogy urbán legenda de nem! Berreg én a fehérnemûtlen testétõl indulok be :P
Viktor, általában a 1 hónap után hatásos, addig kombinált védekezés kell!!
riddin, mi semmi extrát nem használunk, azonnal beindulok a szexi fehérnemûitõl... nálatok ez nem megy??
A barátnõmmel újabban nem olyan jó a szex mint régen, ti milyen segédeszközöket, vagy módszereket használtok, hogy minden olyan jó legyen mint régebben volt?
elõbb utóbb meg fog halni tõle de mindezek elõtt véres epét hány a szádba szeretkezés közben és eleven kis gyûrüsféreg-ember hybrideket szül azonnal
Barátnõmnek segítenék szeretni,ujra elkezdte szedni a Yesaminne nevû fogamzásgátló tablettát,csajok aki szedi ezt,megtudná mondani,hogy mennyi idõ után hatásos? :) Azt irja hogy szedje az elsõ menszesze napján,de neki már elmúlt párnpaja,ilyenkor nem baj ha elkezdi szedni?
hát ezt neked kell megoldanod, hogy legyen :))))))
Komolyan is gondoljátok, amit a "nem hív" rovatba írtak? Arra nem gondoltatok még, hogy a pasik is parázhatnak kicsit, hogy vajon bejönnek-e a csajnak? Csak egy kis bátorítás kellene, és valóságos élmény lenne a közös kapcsolat! Bírom, hogy amikor a csajnek tetszik egy pasi, csak várja a sült galambot, hogy végre vegye észre a csajt. Ha nem történik semmi, akkor meg a pasi a hibás. A rosszpasi meg rámenõs, nincs más alapon jó lesz, aztán ha gázos, akkor minden pasi szemét, és jön a depi.
Tisztelet a kivételnek, és bocs, hogy kicsit osztósra sikeredett. Imádlak titeket csajok, csak néha nehéz titeket megérteni.
"létezik és lehet" ezt írtam! miért irod hogy nem lehet ellene mit tenni? mikor az irom,hogy LEHET TENNI! neten valahol olvastam errõl egy két cikket ha gondolod privátba vagy ide beirom az elérhetõséget hátha az segít valamicskét :)
Húú egy kérdés... 25 éves srác vagyok nagyon szerelmes lettem egy 22 éves lányba. Végre tegnap lefeküdtünk egymással 3 hét után... Miután abbahagytuk beszélgettünk a lány akkor bevallotta nekem, hogy 22 év alatt még sose volt hüvelyi orgazmusa... Létezik ilyen, lehet-e ezen segíteni?
és mivan akkor ha elélvezel olyan gyorsan , vágd le a farkad vagy kösd át damillal , hatásos módszer hogy tovább bírd...
vagy van gyógyszeres megoldás is... pont a napokban olvastam egy reklámo egy új fajta tablettáról :)
ilyen esetekben Szõr Austin Powers mindig az alábbit mondogatta magában: "..Margaret Thatcher meztelenül az ágyban, Margaret Thatcher meztelenül az ágyban!.."
Nem rég jöttem össze barátnõmmel,az 1-2 alkalommal minden rendben volt sex terén,de azóta sajna elég gyorsan elmegyek,és ez nagyon bosszant! Segítségeteket szeretném kérni,hogyan tudnám tovább bírni,vagy mi az oka ennek? Régebben nem volt ilyen problémám!