Ezt teljesen aláírom mert tele van igazsággal amit írtál:) És igen azon is el kell gondolkodnia ilyen fiatalon a depis embernek, hogy mi lesz a késõbbiekben? Mondjuk ez attól függ milyen sikeres életet él majd a késõbbiekben az ember, de mi van, ha mondjuk átlag anyagi körülmények között kell majd élnie: Keresgélni a pénzt, minden nap melózni, otthon várja 1-2 éhes száj+ az asszony, kölcsönök, számlák...sorolhatnám napestig... nah ott nem szabad depisnek lenni és le kell küzdeni már most mert késõbb nagyon meg talpon kell lennie az embernek Egyébként részben nem értek veled egyet, mert igenis egy "gyerek" is lehet depressziós (másképpen nem lennének gyermekpszichológusok) és ennek nagyon sok oka lehet.... én arra lennék kiváncsi, hogy Gabonál mi váltotta ezt ki... aztán lehet csak én voltam eddig a lusta és nem olvastam vissza, nah de majd ma éjjel (bár azért kiváncsi lennék, hogy most jelenleg mi a baj:))
Hát igen... a gondjaidat az biztos, hogy olyanokkal kell megosztani, akikben meg lehet bízni. Esetleg pszichológusnál már próbálkoztál? Õ tuti jobban tud segíteni, mint mi és benne a végtelenségig megbízhatsz, hisz ezzel keresi a kenyerét:) Amúgy mi ez a nagy bizalmatlanság? Mitõl alakult ez ki benned? Tudnál mondani konkrét példá(ka)t?
Komolyan mondom, hogy ez beszarás. Semmi dolga nincs az embernek, ha szörnyû doganap van akkor tanul 1 órát, bejár a suliba, haverokkal van, egész nap kockul/focizik/tvzik/a hobbijának él.
NEM kell aggódnia a pénzügyek miatt, nem kell aggódnia gyakorlatilag semmi miatt, kaját piát elétolják.
Lehet ez a baj egyébként a sráccal, hogy túl sok ideje van. Ha napi 8 órát dolgozna utána pedig a családdal foglalkozna akkor nem lenne ideje sajnálnia önmagát, hogy szar az élet.
Hogy tudsz ilyen sokat írni? Nem fáradtál még el az írásban?
Igen, még ha olykor nehéz is bemenni emberek közé, tud azért jó lenni és nem kell hozzá sok. Ha társaságba megyek és sikerül elfeledtetniük a gondokat akkor nem akarom elrontani ilyenekkel a dolgokat... meg aztán nem bizom senkiben... itt nem ismerek senkit és engem se ismertek igy nincs akkora "veszély" vagy nem tudom...
legutobb mikor megbiztam egy olyan emberben akivel jóba voltam, csúnya vége lett... (bár ezen már tultettem magam... azt hiszem)
cimbivel meg amugyis keveset találkozunk, akkor meg nem a marhaságaimról akarom osztatni az észt... :) régebben elég beszédes egy ember voltam, (bár most is, kevés emberel beszélek és kevesszer de akkor nem birom befogni) multkor meg igen kussba voltam kérdezte is hogy mi a bajom, csak nem beteg vagyok? nem válaszoltam...legközelebb kezdtem osztani a marhaságokat, kb. két percig tûrte utánna olyat talált mondani amire nem tudtam mit reagálni... de részben igazavolt...
lehet... álltalában a hozzáállásom is dolgokhzo olyan hogy nagyon nagy a lelkesedés (nem tudom minek nevezni) aztán utánna "megunom"...
A másik pedig az, hogy nem kiforgatni szoktam a szavaitokat, csak a véleményemet mondom el... ilyen az hogy mitõl pont ilyen egy másik dolog... persze elhiszem nagyrészt amit mondotok de, valahogy mégse... nem azért mert nem akarom...
épp olyan mint nem tudok senkiben se mebizni, lehet hogy az illetõ még nem vágta át a fejem, és nem is vágná át, de bizalmatlan vagyok... ez se egy nap alatt alakult ki, épp ezért nem egy nap meg nem egy szó kell hogy megváltozzon...
Ez általában így van, de ha egy depressziós ember picit a jó dolgokon is elgondolkozik... elgondolkozik, hogy milyen lenne, ha... Egy depressziós ember nagyon vár arra, hogy mikor lesz már jobb, de saját magát csak maga tudja megváltoztatni... mások csak egy picit tudnak segíteni. Az embernek magának kell rájönni, hogy mi az a dolog amitõl kilábalhat... Nehéz dolog megtalálni, de a kijutás annál könnyebb
Bár igazából teljesen felesleges tanácsokat adni, mert szerintem mint a 380 hszben ami itt van meg tudja találni azt a legalább 1-2 szót, mondatot, amit ki lehet forgatni negatív irányba és lehet rajta síránkozni.
Ez az érdekes, hogy a pozitív dolgok fölött átsuhan és a negatívokra pedig reagál, még negatívabbá téve azt.
És ez így van:) ma még egy haver, holnap már egy barát, aztán meg jöhet a többi. Lényeg hogy próbálj meg barátokat szerezni... ok ez nem megy ilyn gyorsan persze, de próbálj meg emberek között lenni minél többet, akik elfeledtetik a gondjaidat, akikkel tudsz beszélni, lehet valamelyikõjük jobban is tud segíteni, mint itt a fórumozók.:)
nemtom miért kell ezen szomorkodni... am veled is sztem az a baj h túl nagy célokat akarsz elérni hírtelen, így mindig belebuksz és egyre kevésbé van erõd tovább folytatni! kis lépésekkel haladj, céltudatosan, ésa végén elérheted célodat, ha hírtelen akarsz felállni mindig el fogsz esni!
persze az ember barátai az egyik legfontosann ha nem a legfontosabb dolog a világon...akik elött magadat tudod adni, õk is magukat adják és önfeledten szórakoztok, nem az órát nézed h mikor lesz már vége...ezért szokott nálunk a kerti buli állt reggel 4-5kor zárulni, de van h másnap délben is kinn sörözünk a kertben, mert nincs kedve senkinek elindúlni, véget vetni a mókának :)
"A szellemi ösvény keresése szenvedésbõl születik. Nem fényekkel és eksztázissal, hanem a fájdalom, a csalódás és a zavarodottság kínzó élményével veszi kezdetét. Ahhoz azonban, hogy a szenvedés õszinte szellemi kutatáshoz vezessen, többé kell válnia, mint olyasvalami, amit pusztán kívülrõl passzívan befogadunk. Ki kell váltania egy belsõ felismerést, egy olyan látásmódot, amely aláássa a világgal való kapcsolatunkban megszokott elégedettséget, hogy megpillantsuk a mélyben folytonosan ott tátongó bizonytalanságot. Amikor ez a felismerés megtörténik, még ha csak egy pillanatra is, mélyreható személyes válságot idéz elõ. Felforgatja a megszokott célokat és értékeket, gúnyt ûz mindennapi foglalatosságainkból, és makacs kielégítetlenséget teremt korábbi élvezeteinkben. Eleinte nem fogadjuk túlzott lelkesedésekkel a változásokat. Igyekszünk megtagadni új látásmódunkat és elfojtani kételyeinket; küszködünk, hogy elégedetlenségünket új foglalatosságokkal palástoljuk. A kutatás lángja azonban, miután egyszer fellobbant, továbbra is égni fog, és ha nem hagyjuk, hogy a felszínes alkalmazkodás felülkerekedjen rajtunk, s nem oldalgunk vissza természetes optimizmusunk toldozott-foldozott változatához, akkor a felismerés eredeti lángja egyszercsak újból fellobban, és ismét szembesít bennünket lényegi helyzetünkkel. Pontosan ez az a pillanat, amikor minden menekvési lehetõség lezárul, és készek vagyunk egy olyan utat keresni, amely véget vet nyugtalanságunknak."
-Bikkhu Boddhi
És tényleg... apró örömök, ezek nem apró örömök, ezek óriási örömök! Pl most lett 1-2 órája vége a kis kertipartymnak... mindig az van hogy ha tervezek valami közös progit sok emberrel, annak fele nem ér rá, de most mindenki eljött, az összes barátom, akik sokat jelentenek nekem:) Nincs is ennél jobb érzés... kiülni és lazulni a barátokkal. Dumálgatni, sörözgetni, vizipipázgatni:) Errõl a haverokkal való sörözés szövegrõl eszembejut, amikor páran voltunk Ladánybene 27 koncerten és épp a kell egy ház ment annak van ez a sora, hogy "Tudom már rég, hogy mi az amit szeretnék." és erre egyik legjobb barátom rávágja: ÖRÖKKÉ SÖRÖZNI A LEGJOBB BARÁTAIMMAL!:) Nos az ilyen dolgokért érdemes élni, az ilyen kijelentésekért... nekem ez az élet értelme, hogy tudom, hogy szeretnek. Tudom, hogy szeret a barátnõm, de attól talán egy picit fontosabb a nagyon régi barátaimnak a szeretete (Persze a barátnõm szeretete is hihetetlenül fontos, de az más értelemben:))
hát... erre nem tudok mit lépni... kemény volt... maybe... talán jogos... majd kinövöm... aztán pér év mulva ha viszagondolok... akkor te jó ég mekora barom voltam...
hiszek-e a sorban? yes, of course... persze de még menyire... (inkább nem részeletezném mi az én sorsom... pofán röhögnétek ) ez csak az út ami oda vezet... és a vicc az, hogy sokszor van olyan érzésem hogy tényleg az a sorsom mert ugy alakulnak a dolgok... ez a sok szarság is ahoz kell... nézõpont kérdése hogy jó vagy nem jó az az elképzelt sors...
"igen az apró örömök melyek elfelejtetik velünk a sok szarságot, nem gondolunk semmi másra... közben attól még az élet nagyon is szar... így egyfajta álomvilágban élünk..." Ha így fogod fel, akkor olyan leszel életed végéig, mint amilyen most vagy. 2 választásod van. 1. Maradsz ilyen szánalmas önsajnáltatós kisbaba, és játszod a kisded játékaidat, és a rohadt éledben nem lesz neked jó, 2. Összeszeded magad, elmész egy dokihoz (ami rohadtul nem szégyen), és éled azt az életet, amit alakítasz magadnak. Hiszel a sorsban? Vagy úgy érzed saját magad alakítod úgy, ahogy azt te jónak látod? u.i.: édesanyád pedig addig becsüld meg, amíg van. És ezt kurvára vedd komolyan.
mindenkit érnek rossz behatások az életben, örülj, hogy élsz, hogy ilyen ajándékot kaptál, hogy képes vagy arra hogy érezz. Vagy állj egy olyan anyuka elé, akinek meddõségébõl egy halva született csecsemõ fogant, és mond a szemébe, hogy te nem tartod az életed semmire, és legszívesebben véget vetél neki. Vagy meséld el annak a szülõpárnak, akik könnyes szemmel hallgatják a négy éves gyermeküket kiskarácsonyt énekelni az oviban, hogy nincs értelme az életnek. Próbáld meg azt, hogy nem nekünk nyafogsz itt az életrõl, mikor fogalmad sincs róla. Ismétlem, mindenki megélt olyan helyzeteket, amikor eszébe jutott, hogy mi lenne ha meghalna, de ez baromság. Ki tudja miért rendeltetett az, hogy ezen a kibaszott világon éljünk, és valszeg senki nem kérdezte meg tõlünk azt, hogy akarjuk-e, tehát nem tudsz ellene mit tenni, végre legyél férfi. Ha meg megkérdezték, és te akartad, akkor meg ne sírjál..
Megsebzett szárnyú Angyal! A Földre estél, s a lelkek közt eltévedtél! Segítséget kaptál, amiért hálás voltál, S az Ég felé nézni bizony elfelejtettél!
Segítséget kaptál? Ugyan az egyik kéz adott egy keveset, S ez elég volt, hogy boldognak hidd magad, De a másik kéz közben szíved marcangolta, S belõle a remény eltûnt, lassan csak üresség maradt.
Leszegett fejjel jársz, csak a földet bámulod, Nem érzékelsz semmit… kapuid bezártad… Pedig ha felnéznél, annyi mindent láthatnál! Millió szépségét, csodáját, eme varázsos Világnak!
Megsebzett szárnyú Angyal! Ki az Ég felé nézni oly régen elfeledtél! Emeld fel a fejed! Nézz mélyen a szemekbe! S ébreszd fel a reményt, mit régen eltemettél!
Tárd ki szárnyaid! Hisz azok már régen gyógyultak! Csak te képzeled azt oly régóta, hogy sebzett még! Emelkedj a magasba… fel… csak fel az Ég felé! Hallgasd a csöndet! A Mindenség Téged hív!
Nézz magadba mélyen! Keresd meg igazi valód! Erõsítsd tudatod, és végre légy újra Önmagad! Vedd kezedbe sorsodat, lásd újra az Életet Légy ki minden jót befogad, s mindent, mi rossz megtagad!
Földre tévedt, rég eltévedt Angyal! Tudom, haza találsz! Szárnyaid elvezetnek téged! Mosolyogj, hogy szép legyen e Világ, s hogy reményt adhass remélj! És hogy szeretet legyen, kérlek, nyisd meg újra szíved!
"Egyrészt magányosnak érzem magam... másrészt örülök ha egyedül vagyok és nincs itthon senki." ezzel énis így vagyok, am nekem sincs barátnõm, a szüleiddel meg találj közös hangot, vagy hagyd rá azt jóva, énis a gép elött ülök egész nap ha itthon vagyok, de már megszokták, néha látnak ha lemegyek vcigizni meg kajáért azt jóva :D
"belefáradtam én abba, hogy másoknak feleljek meg..." magadnak felej meg ne másoknak, a te életed nem másé!!!!
" Utálom ha átvágják a fejem, a képmutatást, és ha nem õszinték..." ki szereti?
"mert ugye mindenki tudja hogy szar az élet... de ottvannak az apró örömök..." ha így fogod fel már rég rossz...lehet h az élet szar, de elviselhetõvé tudod tenni, de tenned kell érte vmit...ha ez megvan akkor már egyre kevesebbet érzed azt h az élet szar, és többet h jó, ez olyan mint a mérleg, hol erre billen, hol arra, senkinek sem fenékig tejföl az élet, de nem is mondta senki h az lesz. de ha magadnak jobbá teszed a kereteiden belül akkor a nehéz hétköznapok után kellemes hétvégéid lehetnek, és ezek feledtetik az egész elötte lévõ nehezebb napokat. nem sajnálni kell magadat és beleroskadni abba h deszar neked, hanem minnél többször kimozdúlni, hanerokat találni (mert bizony ha nem mozdúlsz ki nem fogsz találni magadnak) és elökörködni amíg lehet...messze van még amikor már nem lehetsz gyerek, használd ki amíg lehet, nem kell olyan komolyan venni minden dolgot csak amit nagyon muszáj, hisz akit az isten szeret, örökké meghagyja gyereknek :) én pl amikor tehetem ökörködöm, szórakozom a haverokkal, oltogatjuk egymást, sörözgetünk, sütögetünk a kertben, sok olyan dolog van amit kevés vagy semmi pénzbõl is kivitelezni lehet, és nagy örömöket tud okozni így a végére még 1 vers egyik sorát raknám be, sajna nem tudom h ki írta, de engem megfogott még anno "mosolyogj h szép legyen ez a világ, és h reményt adhass remélj!"
haverok nem sokat érnek, barát is csak egy van de vele sajnos elég keveset találkozom, jóesetben kéthetente egyszer vagy havonta vagy kéthavonta... attól függ... barátnõm nincs, ennek sok oka van 90%-ban én vagyok az oka... talán szar alak vagyok, talán túl válogatos, talán egy barom stb. meg ugye "ritka rendes lányt találni" de ezt már megbeszéltük a másik topikban... Miért nem probálkozom többet? talán mert türelmetlen vagyok és mindig mindent elbaszok, vagy maguktol is el cseszõdnek a dolgok... igy mindig csak pofára esés a vége... ha pedig olyanal hitegetem magam hogy "talán nem igy kell hozzá álni stb. stb. " és beleélem magam a dolgokba... akkor nagyobb a pofára esés...
Egyszer basztat azért anyám mert nem nagyon járok, azaz hogy nem járok el bulizni... ilyen meg olyan barom vagyok stb. máskor ha véletlenül félévente egyszer elmegyek valahova akkor meg az a baja... már ott tartunk hogy úgy akar elzavarni (persze nem azért mert jót akar, csak hogy ne legyek otthon aztán akkor nekik kurvajó). Ilyenkor a válasz om miért adnál rá pénzt? akkor jön a szöveg, hogy marha jó még azt is õ szponzorálja... de közben azért takarodjak el bulizni...
na erre lépjetek valamit...
Ha egyévbe egyszer max. kétszer elmegyek bulizni akkor is csak beszélgetni meg sörözni megyek. Ha tehetjük cimbivel elmegyünk sörözgetni azért. (itt az említett apró öröm pl.)
Egyrészt magányosnak érzem magam... másrészt örülök ha egyedül vagyok és nincs itthon senki. Megnézek egy filmet (nyugodtan, nem kell egyszer se lepause-lni mert valaki mondja a baromságait) Marhára irritál, hogy belepofáznak a dolgaimba. Ha én azt a rohadt redönyt leengedem mert úgy érzem jó magam akkor miért baj? Ha a szabadidõm nagy részét gép elött töltöm akkor legyen az én bajom, ne az övék... eddig akármit csináltam semmi nem tetszett nekik... bár ebbõl egy dolog jön le anyám is nõböl van... azokat meg aztán végkép nem lehet megérteni... na de horgásztam, fociztam, egyiksem tetszett... ha sose voltam otthon csavarogtam az volt a baj... belefáradtam én abba, hogy másoknak feleljek meg... (meg lusta is vagyok)
Utálom ha átvágják a fejem, a képmutatást, és ha nem õszinték... Ezek az apró örömös dolgok is egyfajta képmutatás... saját magunkat vágjuk át vele... Miért? jó kérdés... mert ugye mindenki tudja hogy szar az élet... de ottvannak az apró örömök... igen az apró örömök melyek elfelejtetik velünk a sok szarságot, nem gondolunk semmi másra... közben attól még az élet nagyon is szar... így egyfajta álomvilágban élünk...
"Igen ezek az apró örömök számítanak... de ha pont ezek nincsenek akkor ..." akkor be vagy fásulva bazze, apró örömöket mindig lehet találni, csak keresni kell, nem otthon ûlni a gép elött hanem kicsit kimozdúlni haverokkal, sétálni a jóidõben, megnézni a naplementét, annyi mindent lehet csinálni amivel eltereled kicsit a gondolataidat h mekkora egy baszott szar az élet, mert hidd, nem lesz jobb!! életkor: 14-18 között hmm, igazából te még azt sem tudod h mi is valójában az élet, akkor mit fogsz csinálni amikor heti 40 órákat gürcölsz lószar pénzért, a megélhetésedért?? most élj, mert ahogy öregedsz és felnõssz egyre nehezebb lesz, hidd el ez tapasztalat, pedig csak 21 éves vagyok, még sokmindent el kell érnem, de már most szopás az egész... mégsem siránkozom, megragadom a pillanatot amikor tudom h jól érezzem magam, ez csak rajtad múlik h feladod e vagy sem
" viszont vannak apró örömök. Ha szeretsz valakit. Ha meglátsz a fán egy aranyos mókust, vagy egy kedves kis virágot. Sörözni egyet a haverokkal. Ezekért érdemes élni. " szivenbõl szóltál
Gyermekkoromtól fogva nem Olyan vagyok, mint más. Szemem Nem úgy lát, nem közös kutak Habja bennem az indulat. Nem közös forrásból ered Bánatom. Gyújtva szívemet Más fokra izzik örömöm. S ha szeretek: azt is külön. Ott -- gyermekkoromban -- a vad Élet hajnalán: ott fakadt Ez a varázs -- a jó s hamis Mélyekbõl --, mely kötöz ma is: Forrásból lett, gyors patakból, Sziklahegyen rõt falakból, Napból, mely lekörözött Õszi aranyfény között, Villámból az ég alatt, Amint elszállt, elszaladt, Dörejbõl, vihar ha forrt, S fellegbõl, mely olyan volt (Bár kéklettek az egek) Szemre, mint egy szörnyeteg.
(fordította: Tellér Gyula)
már montam párszor hogy nem ismértek... mégis azt hiszitek... pedig kurvára nem...
persze, biztos vannak de most kezdem még õket is sajnálni... most még azon is én aggódjak?
Mi lenne, ha nem itt rinyálnál, hanem kimennél a levegõre? Igen, szar az élet, és nemtudom hogy mihez szoktál hozzá, de hidd el nekem vannak olyan emberek, akik cserélnének veled. Álszent vagy, és demagóg.
Igen ezek az apró örömök számítanak... de ha pont ezek nincsenek akkor ... az élet ugyis szar, nem kell álomvilágban élni hogy majd jobb lesz... mert ugyis szarabb lesz csak. fogalmazunk ugy már hozászoktam a dolgokhoz, már amikor... és az egészet le is szarom már magasról...
Hát bizonygatom.... lehet mert ti meg az ellenkezõt bizonygatjátok... de most se magatól jöttem ide irni a baromságaimat...
Nem, nem tudjuk milyen depressziósnak lenni, de elhiheted, hogy ITT NEM FOGSZ megoldást találni a problémádra. Menj el orvoshoz. Továbbá értékeld át az életed. Nekem elhiheted, átestem jó pár olyan dolgon, ami nem volt kellemes, és más, aki ugyan ezt átélte depressziós lett, vagy drogos. Nem kell sajnáltatni magadat, talpra kell állni, és küzdened kell. Most azt várod tõlem, hogy azt mondjam jobb lesz? Egy lófaszt, az élet kurvára nem tejjel-mézzel folyó, viszont vannak apró örömök. Ha szeretsz valakit. Ha meglátsz a fán egy aranyos mókust, vagy egy kedves kis virágot. Sörözni egyet a haverokkal. Ezekért érdemes élni. Nem szabad feladni. És ezzel nem érsz el semmit, hogy bizonygatod nekünk, hogy neked milyen szar... mozdulj ki a szobából.
"Én mondjuk se depressziós se semmi nem vagyok..."
akkor miért beszélsz igy? honnét tudod te, hogy milyen vagyok?
nem unalmambol vagyok én se az... az, hogy sokan márcsak poénbol is annak mondják magukat leszarom, ostobák az olyannak kéne az orvos...
"Hát nem jelentettem be semmit se..."
"szerintem nem érdemes... innen max wc-re megy ki, meg egy cigire de végleg..." <- -.-
"Nap mint nap irhatnák olyant amiket írtam... van érteleme? elolvassa valaki, vagy szol hozzá? nem nagyon..."
Milyen igazad van, éppen most nem-reagál senki.
"Nem teszek szinte semmit, mert nem tudok mit tenni a problémák egy részével a másik részével talán lehetne valait kezdeni de mégis félek bármit is tenni... hátha mégroszabb lesz..."
Az önsajnálatnál sokkal rosszabb nem lesz.
"baszogat emg rugdal minden faszságért,"
Ha hiszed ha nem, azt akarja hogy ne ilyen valami legyél mint ami most vagy.
Bár igazából tudom, hogy tök fölösleges írogatni, neked orvos lenne való, és két baszottnagy pofon, csak érdekes, hogy mostanában a 16-18 évesek között egyre gyakoribb ez a "depresszió". Ez ilyen modernkori trend? Legyünk EMO-k mert az jó? Vagdossuk az ereinket?
De azért megkérhetnélek, hogy szépen összeszedve leírnád a problémádat? Ok látom hogy már nagyon régóta írogatsz csak én a mostani, friss állapotra vagyok kiváncsi
Nah végre újra megtaláltam én is ezt az oldalt... nagyon jó de tényleg... és nem a tanácsadásai miatt, hanem mert elég drasztikusan leírja, hogy mivan, ha nem sikerül... volt olyan amikor én is azért olvasgattam ezt, mert ihletet akartam meríteni... de aztán rájöttem, hogy azért annyira talán nem kéne elfutni... és tényleg nem. Mindenre van megoldás és mindenbõl van kiút... lényeg, hogy az ember merjen segítséget kérni és azt ne interneten tegye.
Hát nem jelentettem be semmit se... Nap mint nap irhatnák olyant amiket írtam... van érteleme? elolvassa valaki, vagy szol hozzá? nem nagyon... ha irnák akkor meg önsajnálatatás lenne, meg az hogy csak ismétlem magam... akkor meg mindegy a dolgok változtak változnak... én is változtam nem is keveset...
A legnagyobb probléma az, amit már irtam is párszor a döntésképtelenségem... mégis hogy döntsek dolgokrol ha képtelen vagyok dönteni... igen mondjuk ki várom a sült galambot... Az egész olyan mint az idõjárás... ingadozó... néha megfeledkezem a dolgokrol ám mégis ott vannak... pl. alig fél órája értem haza, 5 elvoltam haveromal barátnõjével stb. aha jó volt, meg is feledkeztem mindenrõl... ettõl még azért a kezemen ott "vigyorognak" a vágások...
az, hogy új logom van... baj? mondtam volna azt benny-nek hogy köszi nekem ne csinálj mert lehet holnap már nem élek?
Nem teszek szinte semmit, mert nem tudok mit tenni a problémák egy részével a másik részével talán lehetne valait kezdeni de mégis félek bármit is tenni... hátha mégroszabb lesz...
szarbol várat nem lehet csinálni... (ja ha ilyenel jövök akkor meg meg se probálom.... :S )
" Szerintem tökéletes példa vagy azokra az emberekre akik csak hobbiból és önsajnálatból csinálják ezt a depresszióimitálást"
Persze biztos nagyon ismersz... ha igyvan akkor két nagy pofon meg egy vödör víz kellene... aztán észheztérnék... de nem igy van...
Az elmúlt 2-2,5 hónapban anyámékal is mégszarabul vagyok, idõ kérdése mikor vágnak ki itthonrol... baszogat emg rugdal minden faszságért, ettõl romlanak a dolgok, de minnél inkább romlanak a dolgaim annál ikább romlik velük is a kapcsolatom.... szar az egész...
Számomra baromi érdekes, hogy 6hsz-el ezelõtt kishíján bejelentetted az öngyilkosságot, azóta minden sokkal rosszabb lett, mégis új logód van, és itt fórumozol.
Szerintem tökéletes példa vagy azokra az emberekre akik csak hobbiból és önsajnálatból csinálják ezt a depresszióimitálást.
Gondolkodj el azon, hogy meddig akarsz szarakodni, én a helyedben kurvagyorsan elkezdenék élni, mert épp itt az ideje.
Hányadszor jövök vissza? számolja valaki...? szerintem nem érdemes... innen max wc-re megy ki, meg egy cigire de végleg... :(
egyre jobban kezd bebizonyosodni hogy szar helyre születtem, szar idõben... meg én is egy nagy szar vagyok, szar embernek csak szar élete lehet... Talán a legjobb hasonlat a dolgokra... olyan mintha tóba estem volna... nem mély 20-30cm-es csak a víz, én 180cm körül vagyok... de a 30cm -es víz alatt 10-12méter iszap van... amibe lassan de biztosan súlyedek. minnél jobban kapálodzom, erõlködöm annál gyorsabban súlyedek... nincs mibe kapaszkodni, ha nem húz ki senki elmerülök... pedig tudok úszni...
az élet is ilyen... lehetnék boldog, csak egy esély kellene... nincsenek nagy igényeim, másoknak alap dolog, dobáloznak vele nagyivbe szarnak rá, nekem az életet jelentené...
"de a parton piknikezõket még a segély kérésem is zavarja, igy inkább megdobálnak, és feltekerik a kocsiban a zenét..."
az hogy meghalj
és ez kinek is a hibája? olvass érdekeset, vagy mittomén.
Persze meló alatt ugysincs idõ problémákon agyalni, utánna meg fáradt leszek, hogy csak a problémákkal foglalkozak. Remélem bevlik a dolog, bár ezzel csak elfedem a dolgokat. Ha vége a nyárnak, legkésöbb akkor ismét viszahuzanok a gondok közé. Igy talán van egy kis idõm, hogy megoldást találjak a dolgokra.
Mindenesetre tegnap este egybõl eltudtam aludni. Mai napnak még nincs vége de eddig még ez se volt elb**va. :)
hát csajal meg beszélek mert már nincs mit veszteni... nem szorakozok tovább...
Olyan nincs, hogy ne lenne probléma. Csak nem mindig egyformák, így ha jó hangulatban vagy akkor nem foglalkozol vele, nem hagyod hogy elrontsa a napod. Olyan ingadozó a hangulatom (napról - napra változik) mint a nõknek. Bár náluk azért kiszámítható olykor, nálam nem... Most megint ez a változtatok a dolgokon stb. továbblépek, megprobálom megoldani a dolgokat duma megy... de csak az elsõ újabb pofonig...
Ma talán 1 órát voltam itthon. Kicsit kimozdultam, emberek között voltam. Jöttem, mentem eddig még egészen tûrhetõ volt a mai napom. (kutyaharapás ellenére is) persze még csak 20:36 még lehet ebbõl a napból is szar nap.
Volt egy idõszakom mikor folyton elmászkáltam itthonról, mindig mentem bulizni, akkor az nem tetszett anyáméknak. Most hogy megváltoztam és elvagyok EGYEDÜL itthon a sötét szobában, most ezért basztatnak. Nehéz megfelelni az elvárásoknak, de ez minden téren így van. Jót sosem lehet csinálni...
Ha lehet akkor megyek dolgozni a nyáron, igy nem vagyok itthon és nem gondolok a problémákra sem...
akkor irány sörözni :) meg lehet találni a kis élvezeteket az életben, amivel egyszerûbb elviselni azt a tudatot, h a világ egy nagy wc :D itt persze nem a drogokra meg alkoholra gondolok legfõképp, sokminden szép van a világban a szobádon kívûl, de egyedûl semmi sem olyan szép mint társaságban (ez tényleges tapasztalat)! szal tessék kimozdúlni, focizni meg ilyesmi, itt a jóidõ, lehet strandolni, nyáron annyi mindennel el tudja magát foglalni az ember h csak na... ha meg otthon mindig basztatnak és nem szeretsz otthon lenni (nálam is hasonló a helyzet) akkor meg méginkább el kell mászni otthonról, ki a szabadba, a levegõ még senkisem sem ártott (asszem :D)
Minden nap egy esély arra, hogy változtassak a dolgaimon. Persze az sem mindegy, hogy kel fel az ember. Ma (eddig) egséz jó hangulatom van. Kerülni kell a depresziót kiválto okokat. És tényleg sok múlik azon, hogy ki mit akar rám dukmálni. Haverom szerint hülye vagyok nem depressziós. Szerinte nem kellene ilyen dolgokol foglalkoznom felhuznom magam.
Ezalatt a két perc alatt meg is változott minden. Hazaértek apámék és kezdõdik a "rugdalás, basztatás". Ha folyton minden szarságért hibás vagy akkor hamar elmúlik a normális hangulat. Ebbõl is az látszik, hogy tényleg függ másoktól is. A lány aki szerint orvoshoz kell mennem, álandóan felkapja a vizet bármit mondok mert megint magamat szidom. (elég ha anyit kérdezek, hogy "zavarok?") A mivan veled, vagy hogy vagy kérdésekre pedig nem tudok értelmesen válaszolni, ezért egybõl lekezelnek.
Amig suli volt addig streszes voltam, de legalább 6-7 órát közöségben voltam.
tenni is kell érte vmit, nem csak siránkozni...igenis emberek közé kell menni, találni vmit ami lefoglal és "szórakoztat" és akkor egyre kevesebbet fogsz ilyenekre gondolni. barátnõd is csak akkor lesz ha kilépsz az utcára, nem fog berepülni az ablakon miközben épp depizel a sarokba :)
De pont az egyedül lét az amitõl megváltoznak az emberek. Valamilyen szinten akkor is kell hogy kapcsolatba lépjünk másokal. Nem sehova elvagyok itthon, fõleg ha nem piszkál senki sem. De ugyanakkor ha kilépek az utcára és meglátok másokat, hogy boldogok nincsenek egyedül igy már egybõl szar érzés. Aztán persze az egyedül lét is tud fájdalmas lenni. Ha kinézel az ablakon látod hogy jönnek mennek az emberek mindenki megy valahova csinál valamit, én meg itton ülök egyedül, nézek ki a fejembõl...
Ha lenne barátnõm se mennék álandóan bulizni, nem lennék akkorse valami nagy társasági ember, de alkallmazkodnák és változnák ez biztos. Ha minden apró dolog változtat (álltalban negatívan) akkor pozitívan is kell, hogy változak.
Múltkor olvastam valami cikket, és meglepõdtem rajta, hogy az orvostudomány mostani felfogása szerint minden betegség pszichoszomatikus.
Az egyedüllétrõl épp aktuálsi kérdés nálam. Én pl. a magányra vágyom, az egyedüllétre nem. A magányosságban van valamiféle nagyon erõs ösztönzõerõ, inspiráció arra, hogy felfedezzem a lehetõségeket. Érzem, hogy tök egyedül vagyok a világban, nincs kinek nyavajogni, nincs kit okolni, nincs hova menekülni sem mások, sem magam elöl, nincs kinek panaszkodni a betegségrõl. Ilyenkor még az is nyilvánvalóvá válik, hogy a mások vádolása mellett az önvádnak sincs semmi értelme.
Tényleg, igazad van. Az egész szervezetre hatásal van. hajfájás, gyomorideg, fejfájás, fogyás, stb.
Furcsa ez a labilis lelkiállapot is. Apró dolog elég hogy hirtelen elinduljon a lavina elkezdjek agyalni a dolgaimon és padlóra kerüljek, de olykor pedig mintha meg is feletkeznék a problémákról. Végülis olyan mint a gyógyszer egy kis ideig megnyugszik tõle az amber, de mikor elmúlik a hatás visszahuzan a problémákközé. Talán szánalmas az egész, talán nem... minden okkal történik, és van mindennek kiváltó oka. Valami miatt mindenki szánalmas csak az okok különböznek...
Hát nem tudom, nem vagyok elégedett az életnek nevezett akármivel. Ez már nem pesszimuzmus vagy elégedetlenség...
Ha szenvedsz, vagy bajod van akkor jó egyedül lenni de a magányosság már nem jó. Ha valaki gyógyszert szed vagy orvoshoz jár, vagy diagnosztizálták, vagy csak tudja hogy gond van, akkor már lekezelõen bánnak vele mások. Pedig sokan állhatnának sorba gyógyszerért vagy kérhetnének idõpontot orvoshoz...
Egyre jobban kezdek félni attól, hogy milesz ha így folytatódnak a dolgok.
Nem akarlak megijeszteni, de a depresszió az agyban mûszerekkel kimutatható változásokat eredményez.
Az, hogy ki mennyire klinikai eset, azt mindenki saját maga dönti el, ha elégedett pszichiáterek, és diagnózisok nélkül az életével, akkor semmi oka nincs a másiknak rátukmálni ilyen jelzõket.
Azt szerintem borítékolni lehet, ha nem találsz valamit, amitõl jobban leszel, akkor csak egyre romlani fog az állapot. A hibáztatás még senkit nem mentett meg.
Szerintem is téved, de nem álltam le vele vitázni. Jó tanuló, tényleg okos, de ettõl még nem biztos hogy mindenben igaza van. Véleményem szerint más ha valakinek lelki gondja van és más ha agyi.
Érdekes, hogy nyomatja a szöveget hogy segiteni akar. Ilyen alapon a csaj is mehetne pszichológushoz, ha folyton hagyja hogy zsarolják. A gyerek meg inkább klinikai eset mint én.
Orvosnak se tudnák mást mondani mint amiket ide irok, nem mondana mást ti, max felirna valami nyugtatót ami etetnét magát... és az apró dolgokbol igy lesznek komoly dolgok...
Egyenlõre azért van akaratom, és még a "kormányt" is én fogom. Nem egy olyan ismerõsöm van akik a problémáktól a fügõségbe menekültek. Ezért nem akarok semmit se. Meg lehetne oldani a dolgokat normális csak szar az élet és ezért nem sikerül... Gyógyszerek álltal élt világ messze nem a valóság, és ha ép nem ott tartozkodsz akkor fájdalmasabb a valóság mint valójában.
Kavarognak gondolataim nem tudom igazábol mit akarok írni...
Tudom, hogy mitõl, miktõl vagyok itt ahol, csupán a "miért?" -et nem értem... Nem kellene enyit rágádnom a dolgokon, nem kellene enyire parázni. Az idõ gyorsan telik én pedig lassan emésztek.
Ha nagyon belepörögsz abba, hogy magadon diagnosztizálsz betegségeket, és azon tornáztatod az agyad, abba tényleg bele fogsz bolondulni. El lehet vinni ezt egészen addig, hogy bármilyen kis testi rezdülést halálos betegségként észlel az ember, és ez nagyon nem tesz jót sem az értelmi, sem az érzelmi képességeknek. A rettegés gyakorlatilag elbutít.
A barátod téved, a zárkózottság nem elmebetegség, hanem lelki alkat. :)
Mindenesetre jó nagy drogpárti lehet, hogy csak úgy ajánlgatja a gyógyszereket. Belegondolsz, akkor a drogfüggõk is azért használnak szert, hogy jól érezzék magukat, vagy legalább ne érezzék magukat rosszul.
Az elmebeteg szón meg hiába agyalsz, csak azok az elmebetegek, akik gyengék ahhoz, hogy ne skatulyázzák be magukat diagnózisokba.
Meg szabad kérdezni, hogy hány évesen vagy ilyen búvalbaszott? Mert írni azt nem tudsz, szal feltételezem, hogy nem vagy túlságosan agyoniskolázva. 14-18 elég tág fogalom.
vicces vagy nem ... nem tudom de nem is érdekel, megint itt vagyok sajnos vagy nem sajnos ez a rohadt nagy valoság... az élet utálat megint harványozta magát nálam...
zárkozottságom végett eddig sem voltak nagyon barátaim. talán egy, akit már régota ismerek igaz van hogy nagyon ritkán találkozunk de álltalában azért ha kell akkor van. szóval ott tartok hogy pár havernak nevezett emberke van õk is elfordultak tõlem, az elöbb akirõl irtam is észrevette hogy valami gond van. a csaj aki véget a gondok vanank és elvileg nagyon joba vagyunk megbizik bennek álitolag... szoval azzal jött hogy orvoshoz kellene fordulnom... anyám hozta ma az ujabb adag allergia gyógyszeremet meg egy doboz nyugtatot...
voltam ma hátfájás végett órvosnál, paráztam angyon ideges voltam, megnyugtattak mikor látták a röntgent hogy nincs akkora gond úszástól jobb lesz a hátam stb. én meg végig csak azon paráztam hogy mondják már végre azt hogy találtak "valamit" attol vannak a gondok...
beteges vagy sem, az egész élet az...
pénteken elmentem pár emberel kávézgatni, beszélgetni (ott volt a lány is) valahogy elöjött a szó streszrõl meg depresziórol zárkozottságrol stb. erre osztálytársam olyanokrol osztotta az észt hogy elmebeteg aki zárkozott, gyogyszeres kezelésre szorulnak stb. azóta egyszerüen ezen a rohadt "elmebeteg" szón agyalok... nem akarok vele foglalkozni, de mégis...
Nem félreértettetek. Ha valami nem úgy alakul ahogy õ azt szeretné... konkrétan a csajt zsarolja dolgokkal (tönkreteszi saját életét vonta stb stb szánalmas dolgok persze felesem igaz) Aztán eljátszik dolgokat, hogy felhuzza magát rajta hogy meghatják dolgok majd elkezd hányni (hányni szánt szándékal is lehet) majd öszeesik (ami lehet szinjáték megint
Na szoval ez valami betegsém amihez orvos kell vagy a gyerek ekkora szemétláda csak?