oks, hát nem tom de nekem segítségre lenne szükségem. szal:van egy barátnõm akinek problémái vannak. tiszta depis, fölajánlottam neki, hogy keresek egy orvost aki megtudná oldani a problémáját. de õ ezt elutasította. vagdossa magát, és most már egyre durvábban. öngyilkos akar lenni, és nagyon féltem. fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit kell csinálni. beszélni pedig nehéz vele mert eléggé labilis. tudna valaki tanácsot adni nekem? nagyon fontos lenne
heló.. (de hogyha azért beregeltél hogy ide írj szerintem mondd amit szeretnél ;) )
ja igazad van drágul az energia megint, igyis nagy az állam adóság ha lehet akkor már sporoljunk egy kicsit... :) Jah mondjuk nem kéne engedni... halálbüntetést nekik, de attól még nem kell köpködni senki sem különb náluk max nem öl mindenki embert...
ezért kellene engedni a fegyvertartást...
kiváncsi leszek, hogy mit fog kapni a két gyerek. kb intézet vagy pár év a kiskoruak bõrtönében. a másik pedig hogy a tudosítokat is jol pofán kéne vágni, elég lehet mindegyik gyerek (áldozat, elkövetõk) családjának a baja még ezek a hiénák is rugdalják õket....
én az akasztást javasolnám...a média már arról cikezz hogy szegény 2 gyilkos diáknak olyanokat írnak az osztálytársai a netre hogy azt nem szabadna megengedni...lol
A csaj öngyilkos lett a két gyerek pedig megõlt egy másik srácot... hol itt az összefüggés? a csaj pedig lehet hogy eynire kivolt már készülve ezért még nem kell belerugni azzal is h elmebetegnek titulálod. örülj neki hogy te nem vagy az meg nincs problémád azt kész...
Egy egy ével fölöttem járó csaj vonat elé ugrott kb. 3 hete.(marcali) Most kinyírt 2 17 éves csávó egy 17 éves csávót. állítólag leszúrták a fejét csavarhúzókkal, miután rájöttek hogy sajnos még nem verték halálra. Mindig is tudtam, hogy idiótákkal vagyokkörülvéve, de hogy elmebetegekkel?????!!!
Le se szarnak, tapasztalatból mondom. De már már én se magam, lesz ami lesz, 1x élünk, ezen kár siránkozni, ha megkapom az esélyt, hogy kilábaljak, megteszem, ha nem, akkor bosszút állok mindenen, én nem ártottam senkinek, nekem is jár egy esély.
Olvasgatom mostanában a topikot de nem volt eddig bátorságom megszólalni ...
bracsek valamilyen szinten hansonlók a gondjaink (bár én nem tervezek/terveztem véget vetni életemnek)
Ebben az egész mélypontos dologban az egyik legfosabb dolog tényleg hogy azon parázol hogy ha bármit is csinálsz akkor másokat vajon érdekel vagy majd jot röhögnek rajtad vagy kibeszélnek vagy le se szarnak? És sokszor mikor probálnál kilábalni a szarbol valamilyen szinten jön egy fal aminek nekimész és hátrább vagy mint voltál... Mikor már azthinnéd hogy nem szar az egész élet akkor történik valami amitõl rájösz hogy de igen az...
A baj csupán az, hogy nem tudod mások mit gondolnak rolad és folyton parázol mindenen amitõl feszültebb leszel. A probléma fõ forrása nagyrészt nõ, megneheziti a dolgokat hogy joban vagyunk és ha érdeklõdik mi a baj akkor nem mondhatom meg hogy mi a baj, mert mégnagyobb galiba lenne... Jó látni, de ugyanakkor fáj is ha látom...
Az tényleg igaz, hogy aki vagdossa az ereit, akkor a valószínû vérfertõzés következtében történhet olyan, hogy egy látható piros csík szépen lassan elkezd felfelé haladni a csuklótól az illetõ karján, és amint eléri a szivét, meghal? Nekem eléggé félelmetesnek hangzik, szerencsére én nem tapasztaltam ilyeneket annak idején, kicsit ilyesztõ lett volna.
Van céljuk, vagis volt... Csak nem tudták véghez vinni. Ahogy múlnak az évek egyre szarabb, Azt veszed észre hogy lassan 30 vagy és alig jött össze valami az életben... Na ennyit a kitûzött célokról...
Nem is kell (visszanézni). Ami volt, elmúlt, le kell rakni, ott kell hagyni. Ha sikerül, nem kell futni, hanem elég lesz sétálni, így nem szalasztasz el semmi szépet, hasznosat, pozitívat.
Igaz, én nem ismerlek nagyon. A helyzet amúgy ismerõs, engem sem nagyon vettek komolyan (pár kivétellel), mikor írtam az elsõ hozzászólásomat, de amúgy gondolhat akárki akármit, én csak beírtam, mert azért az is könnyít, ha a megfelelõ helyen leírja az ember a bánatait. Én bizonyos fokig súlyosabb helyzetben voltam, mert én meg is tettem, amit terveztem, csak túléltem. Viszont azoknak is van némi igazuk, akik írtak ide olyanokat, hogy igazából akik valóban meg akarnak halni, azok nem fognak ide írogatni, nem kívánják, hogy megsajnálják õket. De én elhiszem, hogy te nem csak rinyálsz, te komolyan gondolod, és sajnálom, hogy nem tudok segíteni.
Azért itt az sg-n azok, akik kicsit jobban ismernek, tudják, hogy folyamatosan jelentkeznek ezek a depis állapotok, csak megállapították, hogy rinyálok, hogy csak viccelek, csak arra nem gondolnak, hogy komolyan gondoltam minden egyes szavam, csak nem voltam képes véghezvinni, legnagyobb bánatomra.
Végülis én is ilyen voltam, mint ahogyan most te írod, minél jobban próbáltam álcázni magam, a való életben is, meg az interneten is. Az internet amúgy a legnagyobb álca, ha nem írtál volna ide, akkor te most egy életvidám, boldog ember lennél a szememben, annak a topic-nak az alapján. Mikor én is ilyen depis voltam, akkor tulajdonképpen nem is volt okom az egészre, nem úgy, mint most gondolom neked, szóval több tanácsot én sajnos nem tudok adni, mint emit az elõzõ hsz-ban írtam. Persze az lenne a legjobb, ha kiderülne, hogy te is gyógyszereket szedel ez ellen, mert akkor mondhatnám, hogy azonnal függeszd fel a szedésüket, engem ez mentett meg.
Solten: Ne már, már te is kezded? :D Mostanában mindenki ezzel cseszegtet, MSN-en is, való életben is, hogy mi a szar történt velem. Nem ilyennek ismertek meg az ismerõseim mostanában. Természetesen egyikük se mondta, hogy bármi probléma volna a változást illetõen. :) Egyik MSN-ezés alkalmával haverommal is, egyszercsak megkérdezi tõlem egy tartalmas párbeszéd közepette, hogy: "Mit szívsz? :D". Persze semmit sem szívok, nem vagyok én olyan, egyszerûen csak végleg elmúlt minden depressziós érzés. Amúgy még a legnagyobb ellenségeimnek se kívánom azt, amin keresztülmentem, szörnyû volt. De végülis vannak ilyen idõszakok az ember életében, de ez azért nem volt már normális, amik velem történtek. Haverodnak akkor gratula. Az alkoholt amúgy nem utáltam meg véglegesen azért (:P), hónaponta egyszer-kétszer történnek emlékezetes (vagy éppenhogy emlék nélküli? :P) pillanatok haverokkal. :)
Hát az hogy nem rontom mások hangulatát, meg tartok egy pajzsot amig tudok a depresszióm elé az nem jelenti azt, hogy kb másfél órával ezelõtt abszolute bármit megtettem volna, annyira kellett volna valami ki nem mondható dolog. Van pár topik, amit kedvelek, több mint 80 van a kedvencek között, de egyikben se volt új hozzászólás, és amibe volt, oda be is írtam [ezt láthattad] amolyan bármit teszek csak ne gondoljak semmire alapon tettem.
Fery, meglepsz, "sokat fejlõdtél" e topikbéli legelsõ írásod óta
Gyógyszer+alkohol kombinációját még nem próbáltam és nem is szeretném, egy haverom anno a kéztörése miatt erõs fájdalomcsillapítókat szedett majd ráivott. Háát elég sz@rul nézett ki 2 óra múlva...
Annyira azért csak nem lehet olyan reménytelen a helyzeted, párhuzamosan ezzel a topic-cal látom, írkálgatsz egy sokkal vidámabb hangvételû topic-ba is (most nem akarom megnevezni melyikbe, mert mind1). :) Szóval azt tanácsolom, hogy ezt a topic-ot vedd ki inkább a kedvencek közül, és próbálj meg pozitív célokat kitûzni, ahogy én teszem, és inkább örülj, hogy nem vagy (gondolom) olyan hátrányos helyzetben, mint én, meg mint még sokan mások. Sokan vannak akik még nálam is hátrányosabbak. Ha nagyon rossz kedved van, és unatkozol, foglalkozz inkább azokkal a topic-okkal SG-n, amik felvidítanak (én is ezt teszem például), ezt meg felejtsd el.
Most hallgatom amúgy azokat az mp3-akat, amiket "akkor" hallgattam. Ilyen igazi emós, depressziós, érfelvagdosós számok. Egyszerûen ezeket hallgatva olyan nyomasztó hangulat fog el, teljesen visszaidézi azt a szakaszát az életemnek. Mind1, fujj, vissza is rakom winapmba a jóféle house/dance zenéimet, ezeket meg megtartom emlékbe valahol jó mélyen...rejtett mappában (mert azért mégiscsak emlékek ezek is, csak ezeket nem szívesen idézi vissza az ember.) Amúgy ez is mekkora élettapasztalat már, egy kis idõre én voltam (biztosra veszem) a város legdepressziósabb embere, mondjuk nem egy nagy büszkeség. (Szerencsére túléltem :$)
Akik szeretnék eldobni maguktól az életet azoknak nincs céljuk? Mert én soha se gondoltam öngyilkosságra mert van célom. Fiatal vagyok szeretnék egy Nagymotort barátnõt majd késõbb családot. Amíg ezeket el nem érem nem akarok megdegleni. Bár lehet hogy a nagymotor elég hamar hozzá fog segíteni de legalább tudom hogy úgy éltem az életem hogy élveztem és nem gubbasztottam a sarokban meg ehhez hasonlók. Szóval tûzzetek ki egy célt és hajtsátok végre ha nem sikerül próbálkozzatok keményebben ha sikerül akkor új cél kitûzése a következõ. Ne agyjátok fel. Ja és a cél ne az legyen hogy meg tudjátok magatokat ölni.
Persze, egyet értek veled, abban az esetben, amikor tényleg komoly szándékkal teszik meg amit megtesznek. De az esetek nagy részében (amivel én találkoztam) nem volt komoly a szándék.
Néhányan emlékeznek még rám gondolom, egy eléggé csúnya iromány a legelsõ hsz-om ebben a topic-ban. Ma végigolvastam újra, és kicsit ledöbbentem, hogy milyen voltam néhány hete. Ugyanis már egy ideje nem szedek semmi gyógyszert, és úgy tûnik elmúlt minden depressziós tünet, nem gyötör már semmi bánat, és öngyilkosságra se gondolok minden percben. Ez mind egy szaros gyógyszer miatt volt, hihetetlen. Majdnem csúnya vége is lett a dolognak, de szerencsére nem történt semmi sem. Bár így utólag már, hogy nekem volt alkalmam megtapasztalni ezeket a szörnyû érzéseket (ezek az "élmények" örökre megmaradnak bennem), úgy gondolom, hogy meg is érdemeltem volna, hogy történjen velem valami. Aki ilyen szörnyû gondol, az tényleg sajnálatra méltó, bár az én esetemben én nem nagyon tehettem a dolgokról. Úgy tengetem napjaim mostanság, hogy megpróbálok új célokat kitûzni életemben, például el is terveztem, hogy mit fogok csinálni a nyár folyamán: elvállalok valami diákmunkát. Lehetõleg minden nap próbálok keresni magamnak valami munkát a ház körül, lekötés céljából, meg, hogy úgy feküdhessek le, hogy úgy érezhessem, hogy legalább egy kis értelme volt a mai nap folyamán az életemnek :) (Bár sajnos továbbra sem látom értelmét az életnek). Hétvégenként eljárogatok majd alkalmanként szórakozgatni (érettségi után :P). Ja, meg így, hogy kibírtam már 19 évet, csak érdekel már, hogy milyen eredményeket érek majd el érettségivel kapcsolatban, de úgy tûnik egyelõre kecsegtetõek. Szóval én már ebben a topicban régóta nem szorulok segítségre, de sajnos tanács adóként sem szolgálhatok nagyon, ez egy elég komoly téma, meg nem vagyok egy nagy pszichiáter sem, meg nem is akarok az lenni. Egy idõre megutáltam most õket.
Na ebben nem értek egyet, az öngyilkosságot nem lehet megbánni, legalábbis nem ebben az életben, viszont a balfaszságot igen, hogy nem volt képes becsületesen elvégezni szándékát.
Aki öngyilkossági szándékáról beszél, akár itt, akár máshol, mindenképpen pozitívan kell/ene értékelni. Aki így tesz, nem reménytelen eset, hanem segítségre szoruló és segítséget kérõ ember. Mindenkinek vannak problémái, különbözõ képpen reagáljuk le, ki így, ki úgy, hogy az öngyilkosság mellett dönt. (Ami legtöbbször figyelem felhívás) Én sohasem fogom megérteni, hogy hogyan juthat el egy ember addig a pontig, hogy eldobja az életét magától. Nem ítélem el õket, de akkor sem értem. Legtöbbször van kiút, csak meg kell keresni azt a megfelelõ embert, aki tud segíteni és kívülállóként tudja megítélni az adott élethelyzetet. Ez lehet orvos, pszihológus, barát, ... stb. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki megkísérelte az öngyilkosságot (falc, akasztás, gyógyszer), 95%-ban megbánták, amit tettek és átérezték a súlyát, hogy örök életre nyoma marad, mint testileg, mint lelkileg tettüknek. Mindemellett jelenlegi pszich. osztályos kezelésekrõl pedig meg van a véleményem, indokolatlanul sedálják a betegeket, mindaddíg, amíg le nem mondd az öngy. szándékáról, utána sipirc haza. Na mindegy, mindenkinek sok sikert kívánok a "gyógyuláshoz", ne tegyen senki olyasmit, amit késõbb megbánhat.
Hi Bracsek! Egy cipõben evezünk, vagy egy csónakban járunk vagy mi. A különbség, hogy azért nekem vannak jó pillanataim is (persze egyre kevesebb). Az hogy nem bírod megtenni az azt jelenti, hogy még nem vagy elég mélyen a trutyiban! Ha tétlenül vársz, akkor elõbb-utóbb ott leszel. Vagy dumáld meg valakivel, vagy irány a doktorbácsi, mert ha nem csinálsz semmit, tényleg az a legrosszabb.
micsoda arcátlanság egy nõ elvárosok nélkül,meg hogy eljátszottad az esélyeid?ebbõl arra következtetek hogy félrek.rtál aztán dobott....vagy elviselhetetlen vagy..változz meg vagy megérdemled a magányt és befejzheted amit elkezdtél.
Asszem megtaláltam a topikom, hozom a kanapém és megvárom mig meghalok, mert tenni nem vagyok képes érte, de egyszer majd eljön és én várni fogom, milyen öröm lesz ha az a pillanat eljön, mikor itt hagyhatom az egészet, mindent úgy ahogy van, ennél úgyis csak jobb jöhet, még a semmi is jobb ennél :( Van rosszabb az öngyilkosságnál, az amikor megtennéd, meg akarod tenni, meg van rá az alkalmad, de nem tudod, hogy miért ezt nem tudom, valószínûleg még megfelelõ idõben nem ittam megfelelõ mennyiségû szeszes italt, de nem tom mi ez az erõ ami visszatart, mert semmiféle okom vagy célom nincs az élet élésére, de képtelen vagyok megtenni.
"egy nõ viszont tudjon szeretni elvárások nélkül" akkor kezdhetsz felébredni barátom, mert nem te vagy a szerencsétlen, hanem ilyen nincs a világban. mellesleg nõk miatt öngyilkosnak lenni pont olyan mintha azért lennél öngyilkos, mert rájössz h nem szeret a ruhásszekrényed.
Ez lett volna a lényeg, hogy megfutamodjak az élettõl. Sosem láttam értelmét egy életen át gürizni aztán meghalunk. Ha látnám, hogy mi az élet értelme (az igazi értelme), én is máshogy gondolkodnék. Nincsenek nagy vágyaim, csak annyi, hogy egy nõ viszont tudjon szeretni elvárások nélkül, de ebben az életben már eljátszottam az esélyeim. Lehet, hogy gyengeség, vagy önsajnálat, de mind mások vagyunk és máshogy gondolkodunk. Nekem ez jutott.
Amit tettél nem tudom, hogy miért tetted, de ezek szerint volt rá okod. Én nem értek egyet azzal aki öngyilkos akar lenne. Ugyanis szerintem az megfutamodik az élettõl. Az életben vannak problémák, gondok, betegségek stb. A gondokat és problémákat meg kell tudni oldani, persze jobb ha ezeket az ember a feleségével, élet társával, barátnõjével oldja meg. Ha nincs egyik sem, akkor is ott vannak a szülõk, testvér/ek, barátok. Itt olyan barátokra gondolok akikkel mindent meg lehet beszélni, olyan lelki szemetesre /nem szép szó erre/ gondolok.
A betegség az más dolog. De ez sem jelenti azt, hogy az ember dobja el magától az életet. A családomban pár éve az egyik hozzátartozóm /apósom/ egy elég komoly mûtéten esett át /kivették a gyomrát rák miatt/. A mûtét után sokáig el volt keseredve, de mi a Család bátorítottuk, segítettük. Sokszor azt mondta, hogy jobb volna meghalni. Mára már másként látja õ is ezeket a dolgokat.
Magány. Nagyon nem jó egyedül lenni ugyanis ember társas lény. Miért nem próbálsz meg elutazni valamerre hátha ki tudsz kapcsolni, és hátra tudod hagyni a "magányt".
Nincs ebben semmi könnyelmûség,mindenki azt csinál a saját életével amit csak akar.Ha én akarnék öngyilkos lenni nem szeretném,hogy lebeszéljenek róla,illetve nem is szólnék senkinek róla egyszerûen megtenném.Persze most mondhatod,könnyû mondani,dehát nem akasztással,érfelvágással kell kínlódni,hiszen ezeket nem könnyû kivitelezni,hosszadalmas lehet a haláltusa és az ember könnyen meggondolja magát közben.No meg persze aki valóban végezni akar magával,az nem fog irogatni elõtte fórumokra,hiszen az is egyfajta segélykérés,ergo nem gondolja komolyan,igy felesleges munkát ad a mentõsöknek,tûzoltóknak stb.a béna próbálkozásokkal.
Feri: csak a szokásos "elhagyott a nõm" szindróma, de annál talán több. Miatta elhagytak a barátaim, majd feladtam a munkahelyem és 1 hónapja dobott a nõ. Most se barátok, se munkahely, se nõ. Végképp egyedül érzem magam és nem bírom a magányt. De ha tényleg érdekel kifejthetem priviben. Untatni senkit nem akarok a bajommal, mindenkinek megvan a sajátja. Bens: nem vagyok emó (ha a manapság, a fiatalok körében dúló stílusra, életformára gondolsz). 30 évesen öreg lennék hozzá.
Hadjuk már az ilyen dumákat. Épp elég elhangzott már ebben a topic-ban. Bírom, hogy egyesek milyen könnyelmûséggel kezelik a témát. Örüljetek, hogy ti nem szenvedtek ilyen szintû gondokkal. Nagyon könnyû leírni ezeket a dolgokat igen, megtenni annál nehezebb.
Villany: Mégis milyen megfontolásból tetted amit tettél? Ha akarod priviben is megírhatod, nem muszáj ide. Legtöbb emberrel ellentétben, én át tudom érezni lassan, amiket az emberek bánatukban éreznek. De én nem merek tenni sajnos semmit sem. Fõleg amit írtál, az ér felvágást. Írtózom tõle, de mostanában én is elég sokat gondolok rá. :(
Kb. egy hete vágtam fel az eremet. Ahogy kibuggyant a vér a karomon hírtelen megbántam tettemet, de nem láttam visszautat, így próbáltam magam kivéreztetni. Persze gondolatban minden könyebb. Csorgott a vér, mint az alig megnyitott csap, de nem elég gyorsan. A testem lassan elzsibbadt, hirtelen kiszáradtam, a torkomban záródott a légcsõ, kapkodtam a levegõt és a fülemben olyan hang volt, mintha a szél fújna ki belõle. De a vérzés elállt. Azóta összestoppoltak és most van egy újabb éktelen heg a karomon. A korábbi vágások csak segélykiálltások voltak, ezt már komolyan gondoltam. Akkor ott abban a pillanatban megbántam, amit tettem. Most pár nap után csak azt bánom, hogy nem sikerült. A vágáshoz volt erõm, de befejezni nem.
A gyógyszeres kezelés elsõsorban ún. antipszichotikus gyógyszerekkel történik. Ezek közül a tünetekre leginkább a haloperidol és a pimozid hatóanyagú gyógyszerek hatnak. Ezeket igen kis dózisban és fokozatosan emelkedve adagoljuk, egészen addig, míg el nem érjük a lehetséges legjobb egyensúlyt a tünetek és a mellékhatások között. Közvetlen mellékhatásként izommerevség, nyálfolyás, remegés és a mimika elszegényedése léphet fel, melyet a gyógyszeradag visszavétele vagy csökkentése mellett ún. antiparkinson-szerekkel kezelhetünk. A hangulatra és a gondolkodásra, figyelemre való kellemetlen hatásokat már nehezebb befolyásolni, ilyenkor gyógyszerváltás is indokolt lehet. A tartós gyógyszeres kezelésnél az esetleges hosszú távú mellékhatásokra is gondolnunk kell. Ezek akaratlan mozgásokat jelentenek, a jelenséget tardív diszkinéziának nevezzük. Ez leginkább csak hosszan tartó, megszakítás nélküli, folyamatos gyógyszeres kezelésnél fordul elõ. Újabb vizsgálatok szerint bizonyos, egyébként a vérnyomás csökkentésére használt hatóanyagok is segíthetnek a tic tünetek csökkentésében. Ilyen a clonidin- illetve guanfacintartalmú gyógyszer is.
Lehet hogy csak csökkenteni kéne a dózist. Nem hiszem hogy abba kéne hagynod, pont a betegséged enyhítésére írta fel a dr. Na mind1 ez csak az én meglátásom. Szedsz egyéb nyugtatót? Ha ilyen aluszékony leszel akkor azt is csökk. Mond el legközelebb a dokinak hogy így nem f@szájos, mert lezúgsz a lépcsõn a kómától.
Igen. Tudom, hogy ritka betegség, (de én sikeresen kifogtam) ezért sem akarok neki topic-ot nyitni. Meg a moderátorok sem biztos, hogy díjjaznák.
Amúgy ma majdnem sikerült meghalnom, és méghozzá úgy, hogy nem is akartam: kelek fel este 8-kor (Anafranil egyik mellékhatása a fáradékonyság), sétálok át a szomszéd szobába, ajtófélfának támaszkodva nézem, ahogy öcsém játszik a gépen... és itt történt egy vágás az életemben... majd úgy kelek, hogy szép lassan kitisztul a látásom, anyum hangját hallom, hogy sikongat, és felkelek a lépcsõ aljáról. Szóval az történt, hogy elájultam, és fejjel lefelé lezúgtam a lépcsõn. Simán kitörhetett volna a nyakam. A mai naptól kezdve nem szedem azt a rohadt gyógyszert, felhívtuk a pszichológust. Különben is lassan elegem van már, hogy kísérletezget rajtam, meg csak lopja a pénzt tõlünk, közbe az állapotom csak romlik. Szerdán megyünk majd hozzá anyummal. Szerintem megmondom neki, hogy "kivanaf@szom", de azzal sem érek el semmit, meg õ sem. :(