húú:D ez tök jó volt... de most télleg szerintem is igy van vagyis.. ha meghalsz nicns rá biztosíték hogy van is utána valami viszont nagyobb az esélye hogy nincs semmi.. az amerikai tudományos akadémia dolgozoinak 94 %-a nem hisz istenben és a halál utáni életben... elég érdekes:P
"aki valóban nem fél a haláltól, az nem teszi meg. Mert aki fél, az oda menekül" azigen, szal ha te félsz az oroszlántól akkor ugrasz a karmai közé? :D Másik meg: "a lelkiismeret, ami odaát él, és kínoz, örökké vérzik az, aki úgy megy el." Sztem rohattul nem fog lelkiismeret kínozni valakit miután már meghalt. Már csak azért is, mert tudattól független lelkiismeret nem létezik =) És testtõl független tudat sem, mivel a tudat a fizikai lét sajátossága. Szal ha meghalsz, megszûnik az énképzet, mivel elrohad az agyad, ami a veled kapcsolatos információkat raktározza. Így meg ki tudna bármit is megbánni? :D Másrészt meg, ha feltételezzük hogy Isten valóban létezik, meg létezel te is valamilyen formában miután meghaltál és ez a létezés tudatos, akkoris feltételezhetjük, hogy Isten úgymond leszarja hogy te milyen módon haltál meg =) Ha már túlvilági létrõl beszélünk, mindenki eleve adottnak veszi hogy azt befolyásolja a Földi élet. Közbe meg lehet, hogy mégse. Ha meg mégis, mér érdekelne? Idegvégzõdések nélkül úgysem érzem a fájdalmat :D
én meg ere azt mondom hogy leszarom az észérvet, csak szimplán megölöm magam =))))))999
Egyet tudok, ez a kérdés felesleges, bátorságot sem így kell mutatni, és erõt sem, s ha vonzó dolog -úgy lám, nagy divatt lett e tevékenység- de aki valóban nem fél a haláltól, az nem teszi meg. Mert aki fél, az oda menekül, aki gyáva, az ott vágyik aludni, naív módon elhiszi, hogy ott majd békén hagyja minden és mindenki -DE NEM! Senki sem fog békén hagyni, mert rosszabb mint az élet,a pokol egyenlõ a mennyel, csak a szolgáltatás más. Nem fog békénhagyni majd a lelkiismeret, ami odaát él, és kínoz, örökké vérzik az, aki úgy megy el. Ezt a kérdést nem szabad feltenned senkinek, neked kell tudnod mindent, tisztában lenned a dolgokkal, hogy akarod felvágni, ha azt se tudod, hogy az mit jelent? Mert ha tudnád, ezt nem kérdeznéd, butaságot ne beszélj.
szerelem miatt, ne tedd! isten miatt, ne tedd! álmok miatt, ne tedd! magad miatt, ne tedd! mások miatt, ne tedd! könnyek miatt, ne tedd! Mert ha megteszed, ezek ellen teszed, megfosztod magadtól a szerelmet, hogy valaki karjaiban védjen meg az éles penge és a kötél elõl, hitet cáfolod és életed engeded vele, -pedig halni több, de élni csak egy esélyed van ezen a Földön!!! Álmokat hagysz el, ha véget ér tüdõdben a kûzdés a jobbért, ha agyadban felmondta szolgálatát a szív gondolatainak minden képe, ami azt sugallaná: pedig vak vagy ember, nézd, mennyien élnek, mért maradnál ki pont te? És a halál mért volna jó? Az állandó és abban sosem változik semmi, unalmas, akár a tökéletes mennyország. Egyre megy a kettõ, csak két oldalról más, ergó: élni még mindig izgibb, mint bárhova máshova jutni.
S ha meghalsz, honnan tudod, hogy holnap nem szólal meg a csengõ vagy valaki nem kopog? De akkor már hova? Hisz mindent ellüktél, egy buta kérdés miatt. Mert buta kérdés mind, ami arról szól, hogy "mért? "
Mért én? Mért nem én? Mi vár ott? Minek? Érdemes volna? Ki szeret? Ki hall engem? Ki vár? Ki lát? Ezeket mind megtudod, ahogy az idõ eljön arra, hogy a választ lásd. Akkor kérdem én, ne éljek tovább? Ugyan. Mért ne? Mert utálnak, és vannak szadista barmok, akiknek nem tetszik a képem? Mondok valamit? nekem se az övék. És akkor mi van? Ja, õk kinyitják a szájuk, én meg tûröm a szivatást? Mert bolond vagyok elhinni, hogy én is érek valamit, pedig van, igenis van mindenkinek olyan, amiben jobb a másiknál. Ugyanígy olyan is, ami rosszabb, de ettõl vagyok ember, s inkább, mint egy tökéletes gépezet, aki mindenkinek megfelel... És még ez sem elég válasznak, -mégis remélem, sokan elolvassák
Élj! De úgy, ahogy csak bírsz, -de ezt is, csak mindenáron tedd, mert máskülönben soha egy elmúlt perced sem volt érdemes. Gondold meg, feláldoznád azokat a perceket? Azt a mosolyt, a kézfogást, a régi barátok féltõ szidalnait se tûröd, de viselnéd a halált? Nem hiszem, hogy megváltás, csak egy ketrec, ahonnan máshova már SOHA nem kerülhetsz.
Egyet tudok figyeljetek: szerelem miatt, ne tedd! isten miatt, ne tedd! álmok miatt, ne tedd! magad miatt, ne tedd! mások miatt, ne tedd! könnyek miatt, ne tedd! Mert ha megteszed, ezek ellen teszed, megfosztod magadtól a szerelmet, hogy valaki karjaiban védjen meg az éles penge és a kötél elõl, hitet cáfolod és életed engeded vele, -pedig halni több, de élni csak egy esélyed van ezen a Földön!!! Álmokat hagysz el, ha véget ér tüdõdben a kûzdés a jobbért, ha agyadban felmondta szolgálatát a szív gondolatainak minden képe, ami azt sugallaná: pedig vak vagy ember, nézd, mennyien élnek, mért maradnál ki pont te? És a halál mért volna jó? Az állandó és abban sosem változik semmi, unalmas, akár a tökéletes mennyország. Egyre megy a kettõ, csak két oldalról más, ergó: élni még mindig izgibb, mint bárhova máshova jutni.
S ha meghalsz, honnan tudod, hogy holnap nem szólal meg a csengõ vagy valaki nem kopog? De akkor már hova? Hisz mindent ellüktél, egy buta kérdés miatt. Mert buta kérdés mind, ami arról szól, hogy "mért? "
Mért én? Mért nem én? Mi vár ott? Minek? Érdemes volna? Ki szeret? Ki hall engem? Ki vár? Ki lát? Ezeket mind megtudod, ahogy az idõ eljön arra, hogy a választ lásd. Akkor kérdem én, ne éljek tovább? Ugyan. Mért ne? Mert utálnak, és vannak szadista barmok, akiknek nem tetszik a képem? Mondok valamit? nekem se az övék. És akkor mi van? Ja, õk kinyitják a szájuk, én meg tûröm a szivatást? Mert bolond vagyok elhinni, hogy én is érek valamit, pedig van, igenis van mindenkinek olyan, amiben jobb a másiknál. Ugyanígy olyan is, ami rosszabb, de ettõl vagyok ember, s inkább, mint egy tökéletes gépezet, aki mindenkinek megfelel... És még ez sem elég válasznak, -mégis remélem, sokan elolvassák
Élj! De úgy, ahogy csak bírsz, -de ezt is, csak mindenáron tedd, mert máskülönben soha egy elmúlt perced sem volt érdemes. Gondold meg, feláldoznád azokat a perceket? Azt a mosolyt, a kézfogást, a régi barátok féltõ szidalnait se tûröd, de viselnéd a halált? Nem hiszem, hogy megváltás, csak egy ketrec, ahonnan máshova már SOHA nem kerülhetsz.
nem fogok most itt panaszkodni, csak szeretném tudni hogy mennyit kell várni a cél elérése érdekében.
Ne kérdezz ijet, az nem eltávozik... az többet jelent, amitõl menekülni már nem lehet. De ne várd, hogy azt mondja bárki, megéri megtenni, mert a csodák élnek, csak nehéz észrevenni.
ha az ember felvágja az ereit, mennyi idõ alatt távozik el ?
Hát sztem meg akkor írj ilyeneket, amikor majd megjártad a másik oldalt is...
és tényleg jön majd a másik.. annak idején én pont ugyanúgy nem hittem el senkinek.. és be kellett látnom hogy amit fiatalabb koromban az idõsebbek mondtak nem csak azért mondták hogy járjon a szájuk és engem vigasztaljanak vagy csesztessenek.. tényleg jött.. és aztán még egy és mégegy.. és lehet hogy jön majd mégegy.. az elsõnél azt hittem ez a szerelem netovábbja.. aztán a másodiknál rájöttem hogy hát korántsem gondoltam jól.. és a mai fejemmel már tudom hogy attól hogy valaki iránt érez vbalamit az ember absz nem jelenti azt hogy egy másik nõ iránt késõbb ne érezheté "ugyanazt"..
Nagylevegõ, nyelj egyet és menj tovább. Ha álmatlanul forgolódsz miatta egy éjszakát azt még meg tudom érteni, de azt nem hogy emiatt baszd el az életed.
annyira gyûlölöm ezt a dumát, hogy "jön majd a másik" abbba nem gondol bele senkise, hogy azok az érzések amiket az elõzõ lányhoz érzett az illetõ, az a következõ lánynál talán nem fog jönni ??
A szerelmi csalódás miatti elkeseredést sem értem. Egy szakítás nem midnen( nah elhiszem, h nem örül neki az ember) meg minden, de ha egy nõ otthagy, jön majd a másik. Nem csak 1 nõ van a világon...
nem kell ahhoz kéz, meghúzom a ravaszt a lábujjammal :D
jah, igaz
"Aztán fogom a kést, elvágom mindkét csuklómon az ütõeremet"
nemlehet mit mondani, en mondjuk tanitasra szentelném magam ha nem lenne sok penzem, vagy ha net van akkor forumokon segitenek embereken stb, bar en 60 eves koromtol csak a hasamnak akarok elni:P de semmikepp nemakarnam magam megolni
alapvetõen én sem tudom elképzelni hoyg valaha is öngyilkos legyek.. azért egy igaz történet és kiváncsi vagyok a véleményedre hogy te mit tennél.. 45 éves nõ, panel lakás, rokkantnyugdíj, 10 éve megállapítottak nála egy kórt amit egyszer régen talán kullancscsípés okozhatott, fokozatos leépülés, pár év alatt a szimpla egyensúlyzavartól eljutott oda hogy már csak tolószékkel tud nagynehezen közlekedni és ez egyre csak roszabb lesz, folyamatosan romlik a látása is.. ja és az orvosok nem tudnak tenni semmit ellene.. néha elmegyek meglátogatni, dumálunk és mindig azt mondja hogy szerezzek neki valamit amivel öngyilkos lehet.. elhiheted hogy rohadt sokmindent mondtam már neki és próbáltam meggyõzni hogy az élet szép.. mert én tényleg tudom.. de csak képzeld magad az õ helyébe.. éveken át a panelban.. egyetlen szórakozás a tv, mostmár néha a net.. és tudod hogy elõbb leszel magatehetetlen mint hogy meghalnál.. te mit mondanál neki hogy meggyõzd?
Majd ha legközelebb baromságot beszélnék, megígérem hogy átgondolom elõtte. De nem mondtam hülyeséget. A két helyzet nem különbözik egynástól abból a szempontból, hogy nem látod értelmét az életednek. Szal mindkét embernek ugyanannyi oka van megölni magát.
"De ezeknek a problémáknak a sorával egy nagy lelki válság ugyanúgy felérhet." Szerintem legközelebb inkább gondold újra, mielõtt baromságot beszélsz.
Hát ilyenkor már nem, egy ilyen ember feleslegesnek tartaná hogy írjon a bajaíról. De ezeknek a problémáknak a sorával egy nagy lelki válság ugyanúgy felérhet. Azon a ponton már nem számít, hogyan állunk hozzá a saját életünkhöz, ha az agyunk azt diktálja, hogy reménytelen. Mert ezt a tudatot egyedül nem lehet legyõzni.
ezen az alapon minden hozzáállás kérdése. Végülis ja, 15 éves korodban meghalt mindkét szülõd, te meg epilepsziás vagy és szívgyógyszert szedsz, egy lerozzant viskóban élsz minimálbéren, és az egyetlen ember aki valaha is számított neked, pont most hagyott el, és amikor hugyozás után elrakod a szerszámot, kitapintod a hererákodat. De végülis csak hozzáállás kérdése, állhatok hozzá úgy, hogy kurvajó egy ilyen élet.
mi az hogy nem válnak be? Ha bödönszámra beszedsz mindent ami otthon van, biztosan meghalsz. :D Amit nem ajánlok, inkább egy célt kell találnia az embernek, amiért képes egész életében küzdeni, egy utat, amin az elõrehaladás elégedetté tesz, és akkor meg sem fordul az ember fejében, számos egyéb problémát is könnyebben vesz. De a két lelkiállapot közül egyik sem képes rálátni a másikra, ezért nehéz a boldog embernek az öngyilkosokat megérteni, az öngyilkos hajlamúaknak pedig nehéz belõle kilábalni. A határvonal nagyon vékony, és visszafelé könnyebb átlépni, elõrefelé viszont küzdeni kell. Ezért az élet és az elõrehaladás nem más, mint kung fu, azaz kemény munka =))
Sziasztok! Itt még új vagyok (de nem sokáig)... olvasgattam, h miket írogattok ide... és lenne egy kérdésem: abba például nem gondol bele senki, h vajon mi zajlik azokban az emberekben, amikor arra gondolnak, h nincs más kiut??? Mert bennem eléggé sok dolog kavarog... és okom az megvan(sajnos elég sok is, és nem az, h nem sikerült a félévem), és a nálam már nem válnak be a gyogyszererk...
ez kemény nézzétek+: http://www.youtube.com/watch?v=r7lomdMrlS0
Ez így teljesen természetes. Legyen nagy a szád, amíg nagy lehet. Ha már nem lehet nagy a szád, mindegy hogy régen az volt-e vagy nem, az a tényálláson nem változtat. Egyébként én nem vagyok rá kíváncsi "mennyire lenne nagy a szájuk, ha.." =)
Amúgy érdekes milyen hatalmas könnyedséggel beszélnek itt egyesek az öngyilkosságról... kíváncsi vagyok, ha mondjuk összeszednének valami jófajta kis gyógyíthatatlan halálós kórt mennyire lenne nagy a szájuk.
Épp az imént gondolkodtam el rajta, hogy hogyan ölném meg magam. Nos szerintem, felmennék egy húszemeletes tetejére az alábbi kellékekkel: kés, 3 doboz nyugtató, vízzel teli flakon, gázpisztoly, hashajtó. elõszöris benyelném az összes gyógyszert ami belém fér, majd beszedek egy rakás hashajtót, majd telenyomom a pofazacskómat vízzel és benntartom. Aztán fogom a kést, elvágom mindkét csuklómon az ütõeremet, pisztoly markol, és ledobom magam a húszemeletesrõl. Aztán amikor már fél úton járok és rámjön a fosás, vízzel teli számba nyomom a pisztolycsövet, meghúzom és szétküldi agyamat, koponyámat. Tök fíling látvány lenne egy szétdurrantfejû zuhanó begyógyszerezett holttest amint két ütõerébõl spriccol a vér, és szanaszét fossa magát a levegõben =))9
Hát aki ezzel akar kitûnni.....Inkább tenne valami olyat, ami elismerésre méltó és azzal tûnjön ki....Egyébként ez is igaz, hogy figyelmet akarnak...
a múlt héten épp üvöltve kivágott a házából az õrült nagyanyám, és épp amikor elhelyezkettem volna az egyik padon hívott fel anyám, hogy talán mehetek haza is-.-
Az öngyilkosság a totális gyávaság jele. Mindenki volt már szerintem olyan rossz helyzetben, hogy nem tudta, hogy most hogyan tovább. De aki képes még csak a gondolattal is eljátszani, akkor már ott gondok vannak....
félig-meddig én is így fogom fel, amíg van cél, addig van értelme élni
Élet-szerûség?Addig örülj míg van hol laknod, van szg-ed, interneted, és alapvetõen el vagy látva.Arról csakis te tehetsz, ha nem találod meg az élet örömeit, nem foglalod el magad értelmes, éltetõ dolgokkal, és csak az élet árnyékos oldalát nézed.Majd 10-20 év múlva, ha ne adj' isten utcára kerülsz, nem lesz munkahelyed, lakhelyed, szülõi segítség AKKOR kezdhetsz aggódni.
hmm. érdekes téma. én úgy gondolom, hogy amíg valakinek van célja az életben, addig nem tud öngyilkos lenni. nekem is volt már nagyon durva szerelmi csalódásom, de mivel vannak komoly céljaim, amiket el szeretnék érni, így habár megfordult a fejemben gondolat szintjén, nem fajult tettlegességig. példa: edzõ vagyok és ott vannak a tanítványaim, akik elõtt még állhat nagy jövõ. az lehet h nekem nem kell az életem, de nekik igen, mert én vagyok az aki lelkesíti õket. így önzõség lenne elvenni tõlük ezt a lehetõséget. szerintem a kulcs az h másokért kell élni. ha másoké az életed, akkor nem fogod elvenni tõlük.
Egyetértek. A pszihológusok csak arra vannak, hogy a gondolatainkban kurkáljanak, hülyeség, hogy segíteni akarnak, hisz nekik csak egy újabb eset vagyunk, mit tanulmányozni szeretnének.
nah végigolvastam jótopik, gondolkodtam hogy berakom-e a kedvencek közé, de akkor mindig ott virítana jól láthatóan, és emlékeztetne annak tudatára, hogy nincs kedvem élni, amire végülis nap mint nap emlékeztetem magamat is, sazl mindegy xD
Tényleg, miért nem tetted meg, ezen gondolkodom én is.
döfj a szemeden keresztóül egy kést az agyadba, vagy lõdd magad fejbe, mindegy, csak az agyadat büntesd. Végülis õ a kis köcsög, hogy abbahagyja néha a boldogsághormon teremlését -.-
én mindennap úgy kelek fel, hogy nem értem mi értelme folytatni ezt az élet szerûséget.. de inkább megtartom magamban a gondomat, elég a pszichológusnak panaszkodni (mondjuk annak se szoktam, de mind1)
Azt azért nem hiszem el, h valami annyira elkeseredik, h annál már nincs rosszabb... Mindent át lehet vészelni, és egyszer csak vége lesz. De komolyan, mi lehet rosszabb még egy fizikai fájdalomnál is? (légyszi mondj egy példát).
Aki ezt gyávaságnak nevezi, annak fogalma sincs az egészrõl. Ne tudd meg soha, milyen érzés mindennap olyan kínban élni, amely ellen nem tudsz tenni semmit, és ami sokkal rosszabb a fizikai fájdalomnál.