Elértem a kiegészitõ 3. kampányának utolsó pályájára. elsõ héten elfoglaltam 3 ördög várat, de a hét végére mégis mission failed lett. Asszem el kell újra olvassam, hogy mi is a cél. Elsõre azt hittem, hogy az ördög várakat kell legyõzni. Ezek szerint tévedtem, pedig brutál kemény várakat és kapukat gyõztem le minimális veszteséggel. :)
Remeljuk, hamarosan a magyaritas is elerheto lesz...
Épp ez a baj, hogy nem is a 3D-s környezet miatt nehezebb, hanem mert full rosszul csinálták meg, a h4-nek teljesen átlátható volt és könnyen kezelhetõ, mindennek megvolt a maga helye és ha pl. elhelyeztél egy semleges lényt akkor rá tudtál kattintani és beállítani a rá vonatkozó lehetõségeket, pl. számuk, milyen esemény történjen ha a játékos megtámadja v. legyõzi stb. De itt a heroes5 ben egybe van ömlesztve minden és találd meg mi hova tartozik, sztem így nemsok embernek van kedve foglalkozni map készítéssel.
Az igazat megvallva én a korábbi részekkel sem csináltam soha sem mappokat, sõt még csak meg sem néztem a map editorukat, így a mostanit sem tudnám viszonyítani, hogy mennyivel nehezebb ezzel készíteni mint azokkal volt, de a vaéós 3D miatt könnyen el tudom képzelni, hogy jelentõsen bonyolódott a helyzet.
Opsz! Jut eszembe. Nem tudtok valahol jó H5 pályákat esetleg kampányokat? Eddig én nem találtam túl jókat, pedig egy jó párat megnéztem. A magyar Heroes oldalon sincs már sajnos értékelés a pályákról, se kis kép így ömlesztve meg rálelni 1-1 gyöngyszmre elég nehéz... :(
A H4 vagy a H3 idején ennyi idõvel a megjelenés után már számos jó pálya volt, talán az egyik nagy kedvencem H4-bõl a magyar készítésû Draconic, esetleg a Beautiful Land.
Igen ez vélhetõen szmpont volt. Azonban ha logikusabban csinálnák, pl lovagnak lenne Leadership az Ultimate-hez, vagy épp a warlocknak lenne mágia (elsõsorban destruction) még akkor sem feltétlen menne rá az ember ultimate-re. Egyébként nem bántás akart lenni, csak picit bosszant a logikátlanság. :) Persze ez legyen a legnagyobb hibája a játéknak!
Némi késlekedés után végre kijött a magyar változat HOF-ból is, vagy magyar címén a Végzet Pörölye. Bár 6990 Ft-to picit sokallok érte, de hát mit tudok tenni... Ime!
talan jobb is igy, ha konnyebben elerhetoek lennenek az ulti skillek, fejlesztes szempontjabol mindenki ugyanugy jatszana... igy meg legalabb ahany ember, annyifelekeppen fejleszti a host, es az ultira valo gyuras csak 1 a sok taktika kozul, nem pedig a legjobb, vagy legalabbis egy kicsit kiemelkedobb taktika sztem ez igy teljesen jo
Egyetértünk. Ezért is írtam azt, hogy szvsz. nem sokat ér ha ultimate-re gyúrsz. Egyrészt nem feltétlenül a legoptimálisabb tulajdonságok jönnek ki, másrészt csak sokára lesz meg. Én maradok a sok esetben "saját kombóknál", s eddig messze igazolt is az élet ;).
A szerkesztésért meg nem akarok VIP tag lenni, de azért ez picit vicces hozzáállás, de viselhetõ.
Hátja, megkapta a védekezést Ezek után már gondolom direkt csinálták meg úgy, hogy kampányokban ne legyen ultimate, csak azt nem tudom akkor egyáltalán minek... Single mappokon ki lehet fejleszteni és kemény 1 db pályán keresztül lehet használni! Ez már teljesítmény!
Meg pl. ilyen skill minek van a gameban: sötét látomás: a hõsöd egy újabb szintet léphet...
Ezzel mit kezdjek? Nem ad bónuszt, csak 1 szinttel feljebb tol és akkor meg már még nehezebb lesz a következõt elérni, mert ott már több xp kell. Szal többet árt mint használ
Már megbocss, de nézz ennyire amatörnek! Ez így picit sértõ...
Azért nem lehet mágia+ultimte (még 35. szinten sem), mert alapból bead egy olyan skill-t, ami nem kell sem az ultimate-hez, és nem is mágia (asszem Attack volt), így a 4 szabad skill helyre menne az ultimate-hez szükséges 4 skill (nincs közte mágia), vagy beválasztok egy mágiát és ugrott az ultimate, hiszen nem marad neki elég hely szbadon...
Én úgy értettem, hogy a páratlan skilleket amik egyedi képességek és a gyakorlott szint felett vannak, pl. gyakorlott bosszúállónál 3 ellenfél választható, páratlan bosszúállónál 4; gyakorlott kapunyitásnál az ördögök kivételével mindegyik infi lény tud kaput nyitni, páratlan kapunyitásnál az ördögök is tudnak.
De fogalmam sincs, hogy kell elérni a páratlan szintet, nekem eddig sose adta be pedig Agrael-el már a 29. szintnél nem adott semmilyen újabb skillt csak +1 deffet v. mit.
Azért az azonnali kapunyitásra kiváncsi lettem volna, na majd talán egy single mappon nekiállok.
Voltaképp ja,...bár a franc se tudja :/ nem fordítottam rá figyelmet. A vándornál ugye alapból megkapjuk. A haven -el, asszem nem is lehet. Relag, a kétlábon járó félistenek nem volt rá szüksége. Aztán a demon kampányba lehetett volna a gatingot feldurratanni...talán, az acadmia 5. mystic arcane meg nem túl jelentõs, ott a phoneix az übertáp . Esetleg a nekro féle howl terror ami még ért volna valamit (félübertáp -6 morál elég kellemetlen, ...mondjuk úgy, hogy láttam mûködés közben,..az ellenfel "elfelejt" lépni
Ehh, a vándor hadjárat utolsó két pályáján, azaz majd a hadjárat közepétõl Talnar rendelkezik az ultimate skillel,...szal az nem túl nagy baj, hogy nincs két járkáló terminátorod...
Attólmég lehet mágiád, hogy rámész az ultimatere, csak nem a 29es szintnél lesz meg, hanem, max. a 35.-nél. Viszont itt a vándor hadjáratban, megkapod a taktika skillt, így a támadáson belül már max. csak 2 skillt választhatsz, de az ultimathez ezek kellenének: harci õrjöngés, a természet haragja, lángoló nyílvesszõk, ezekbõl márcsak 2t lehet választani, szal minden f*xa. Itt akartam elõször kifejleszteni az ultimatet, mert olvastam a 4. pályán a 30-as a limit és akkor az utolsó pályán lehetett volna ultimate, + a varázsló hadjárat 3 pályáján is tudtam volna használni, azért a 2X-es sebzés sztem nem elhanyagolható tényezõ és ráadásul jó skillekbõl lehet kifejleszteni: szerencse, támadás, védekezés, logisztika. Ezek közül mindegyiket szoktam használni. Gyönyörû húzás volt a készítõktõl, hogy pont ezt az 1 ultimatet nem hagyták kifejleszteni, mert ez az egyetlen amit akár 5 pályán keresztül lehetne használni, sokat ér, és ráadásul a skillek sem vesznének kárba! Õszinte elismerésem!!!!!!! Tényleg! Ennél nagyobb f***ságot én még nem láttam, komolyan!!!!
És nem ez az egyetlen hülyeség... A kiegészítõben Warlock hõsnél meg lehet választani, hogy ultimate ability és nincs mágia, vagy mégis lesz mágia, de akkor ugrik az ultimate, de asszem az alapban is ez volt.
Egyébként szvsz nem éri meg az ultimate-re gyúrni, mert max a kampány utolsó pályájának a végére lesz meg, s az egész játék alatt meg lehet szenvedni a kiherélt ability-kel...
Egyébként számomra érthetlen, hogy milyen (szvsz. logikátlan) szisztéma alapján lett összeállítva, hogy milyen skill csoport kell egy-egy hõsnél az ultimate-hez. Csak egy példa, pl. a knight-nak nem kell leadership (vezetés), ami a morált javítja, s kiferjezetten lovagi abilityjei vannak, vagy épp a warlocknak nem kell egy mágia sem, pont a warlocknak... :) Szóval van 1-2 logikátlan dolog.
Látom a készítõk jól kib***tak a játékossal a vándor hadjáratnál. Beadták a taktika ismeretet, így esély sincsen kifejleszteni az ultimate skillt... Milyen kedvesek voltak!!!!
nem akar bejönni a konzol amikor be akarom írni a kódokat. Bi lehet a baj?
Itt át tudod írni:
C:/Documents and Settings /"Gép neve" /Dokumentumok /My Games / Heroes of Might and Magic V /Profiles / "Játékos neve"/ user.cfg
Total Commanderrel F4-el megnyitod, és a csúszkát teljesen leviszed, ha ez megvan akkor majdnem a képernyõ tetején van egy olyan pont, hogy
setvar gfx_resolution =
Mellette szerepelni fog 2 szám, ezeket kell átirnod valamire ezek közül, attól függõen milyen felbontást akarsz:
640x480 vagy 800x600 vagy 848x480 vagy 1024x768 vagy 1152x864 vagy 1280x720 stb...
Ezek után már csak be kell lépni a játékba és gamelni
Itt egy kép melyik sort keresd a user.cfg fileban:
Tudna abban segíteni valaki, hogy véletlenül rossz kép beállítást adtam meg és most minden el van nyújtva, de nem tudom visszaállítani mert a képernyõre nem fér rá a menû csak a bal felsõ rész látom. Próbáltam leszedni, majd visszarakni, de nem sok sikerrel, mert a beállításokat valahogy megjegyezte, hiába töröltem le a könyvtárát.
A segítséget elõre is köszönöm!
Üdv: Gábor
ahogy nézem a konfigodat, az alaplapod AGP-s, tehát lehet, hogy pont ez lesz a probléma, egy ATI-s kártyát kellene benne kipróbálni. Az elõzõben nem írtam, de pont ilyen háromszög-es kinézete volt a 3dmark 2003-nak is
nekem akkor volt ilyen problémám, amikor vettem egy Inno 6600 AGP-s kártyát egy ASUS TUSL2-C alaplapba, 3dmarkok hibáztak (3dmark 2003-mal próbálkoztam), visszavittem, ott beletették egy alaplapba, tökéletesen mûködött, tehát nem a kártya volt hibás, vettem egy másik karit (x700 Pro), azzal tökéletesen ment minden, tehát a ludas az AGP slot volt
Igen? Én csak a dokumentumoknál találtam a my games/heroes 5 ben cfg fileokat. Ez érdekes. Nálam ezt is lehagyták . Ennyi bug után már meg sem lepõdöm. Viszont a cheat kódok nálam sem mûködtek, de sztem próbáld meg ezt: help vagy lehet így kell beírni: 'help' vagy valami hasonló, hátha kiír valamit.
Az is lehet, hogy a régi ATi driver kavar be az nVidia-nak. Ha nem volt Win reinstall, és VGA driver uninstall sem a kártya csere után van rá esélyed, hogy a két driver ütközik. Nem hinném, hogy nV alatt hibás lene, mert akkor azt már többen jelezték volna. Igaz ez csak feltételezés, mert nekem eddig csak ATi kártyáim voltak (9800pro-t cseréltem X1900XT-re amióta Heroes V mehgjelent). Esetleg próbálj meg egy másik nV drivert feltenni.
Vagy ATI vs nVIDIA is lehet, elõfordulnak a 2 között különbségek. Bár ilyet még nem láttam. 9600XT-vel szép volt, 7600GT-vel ilyen kocka. Más bugot meg sehol máshol nem látok, minden maxon van beleértve az AF-et és AA-t is, gyönyörû minden. Csak ez az egy dolog idegesít.
Valaki nem tudja h mitõl néz ki ilyen kockásan ez a titán épület? 2 magyarázatot tudok elképzelni: vagy azért mert új videókártyát vettem és mindent maximumra állítottam, vagy vmelyik patch óta ilyen. Sztetek?
Ott ahova felrakattam a játékot, meg ott, ahová a mentéseket teszi. De a kézikönyvben csak annyit ír, hogy "in your game folder\profiles directory".
Na neeem. Nehogy jó legyen. A konzol bejön, de a kódok nem mûködnek. Nem mintha eddig használtam volna. De ha 'csakazértis' kegyetlen nehéz lesz a következõ pálya, és 20-jára se tudom megcsinálni, hát én tökön szúrom magam.
Nah, megvan az égi ihlet. Most már jó, mégegyszer köszi a segítséget. Annyi történt, hogy nálam míg az alapjátéknál a telepített könyvtáron belül kellett átírni, addig a kieg-nél nemcsak ott, hanem a Documents\Profiles-nél (ahol a mentések vannak), ott is át kellett írni, és védetté tenni.
Én csak az alapjátéknál néztem meg a consolet, nálam nem jött be hiába bindeltem, úgy tudtam elõhozni, hogy írásvédetté tettem a user.cfg és input.cfg fájlokat.
Valaki járt úgy a kieg-el, hogy nem tudta elõhívni a konzolt? Beírtam, amit kellett (setvar..., meg bind...), mégse tudom behozni a konzolt. És már piszkosul zavar. Nem használtam eddig, és meg vagyok kód nélkül. Csak maga a tény zavar rettentõen, hogy hiba van a játékban. Nem tudja valaki, mi lehet a megoldás? Vagy el tudnátok küldeni az átírt autoexec_a1.cfg-t, illetve input_a1.cfg-t az e-mail címemre? [email protected] És köszi scorpeeon és TreDoR!
szerintem ezeket nem lehet. Vérfúriával ha ott akarsz maradni, az csak úgy lehet, ha odamegy, viszont nem támad. Az orgyilkosnál pedig csak akkor tud tõrrel támadni, ha közvetlen mellette van elenséges lény. Akkor van arra lehetõség, hogy tõrrel támadjon olyan ellenséges lényeket, melyeket "elér". Legalábbis így vettem észre. Valakinek más tapasztalatok?
Nem akarom elkiabálni, deee... Lassan végéreérek a kieg. 2. hadjáratának, és eddig nem találtam bug-ot. Egyáltalán. Pl. a karavános pályát is könnyedén megcsináltam, semmi gáz nem volt a karavánnal. És ezt csak azért mondom, mert soha, egyetlen patch-et se raktam fel. Ha valaki azon gondolkozik, hogy patchel, elõbb próbálja meg nélküle, és ha baj van, csak akkor patcheljen.
A kiegészítõ magyar változatáról tudni valamit? Mikor jön ki?
Mennyire kompatibilis vele a magyar szoveg? Hasznalhato vele? (Asszem anno 1.0-val megprobaltam, oke volt, kavartak benne esetleg a peccsek?)
Koszi az esetleges valaszokat :)
Tudna adni valaki egy mentést a HoF Dungeon kampály 4. pályájának kezdetéhez, mer végül rájöttem mi a baj, de nem akarom ujrajátszani a 3. pályát... [email protected] Köszi
Sziasztok! Nme tom másnak elõjött e? De amikor megcsinálom a HOF Dungeon kampány 3. pályáját, és ugye megnézem az azt követõ Farewell nevû videót, de ezután a 4. pálya betöltése helyett kilép a menübe és az összes eddig megcsinált kampány és pálya eltûnik, kivéve a mentések...
Most nem nekem van gondom hanem haveromnak! Conflict with Disc Emulator Software detected. ezt írja ki amikor elindítaná a játékot! neki is eredeti game van mint nekem :S
A pálya elején errõl megy a szövegelés. Tessék elolvasni és akkor kiderül, hogy a sötétség nem fog csak úgy simán eltûnni. Csak ha a parton kóborolsz, illetve a mágus kuckók kukkerei által. Azaz itt szárazulatról szárazulatra kell járni és így felderíteni a pálya egészét, míg el nem jutsz a végsõ célhoz. Keresd a kikötési lehetõségeketés ha egy szigetet felfedeztél, menj a következõhöz. Különben túl rövid lenne a pálya. Így be kell bóklászni az egészet és lehet legalább sereget gyûjteni.
(2.fejezet 5. pálya)Az miért van hogy a sima H5-be amikor vagyok az ördögökkel az utolsó mappon amikor hajóval kell menni minden fele és amikor elindulok a hajóval és van az a felfedezettlen rész ahol bevan sötétedve az egész és amikor oda megyek akkor meg nemjön elõ az a fekete valami alatt semmise... szóval értitek ottis úgykéne lennie hogy megyek tovább és jön a következõ része a pályának stb... szóval ez miatt nembirok tovább haladni!