hát netudmeg miket csináltam mecs elõtt pl babonából mindig vettem fél kiló mogyorót a döntõ elõtt is csak azért kimentem a vásárba
tudod, hogy én nagy focic vagyok, de a nõi kézit 95 óta imádom bár most, hogy mutatták Kökééket olyan fura volt, mintha tök régi lenne..
Emléxem az olimpia után mondtam neki, hogy ugye egyszer elkapjátok a Dél-Koreaiakat is illetve: Mostmár megveritek Dél-Koreát is ugye? Elmosolyodott és azt kérdezte, rendben egyébb kivánság?
Úgyhogy azt üzenem Köke megcsináltak :-)
Amúgy az olimpiára visszatérve félek, hogy nagy teher, lesz, hogy mindenki azt várja most el. Minden fórumon ezt olvasni. Persze sztem is van esélyük, de nem kéne elõre elkiabálni szvsz.
De hát most VB volt...a cím pedig olimpia. Meg amúgy sem hiszem, hogy ezen múlna, hogy van vagy nincs topic az Sg-n, de hát Te tudod. Egyébként ismerõs ez a babona dolog szóval azért megértem mire gondolsz.
"Sajnos elõbb-utóbb el kell gondolkodnunk azon, hogy nekünk szerencsénk vagy sportdiplomáciánk nincsen?? Ennél talán egyetlen szarabb sorsolás lett volna, ha a Szeged a Lemgot kapja (vagy a 2 magyar csapat egymást). Valahogy MINDEN komoly meccsen kiderül (kezdve a lányok Vb-döntõjével, folytatva a Domino BL-meccseivel, vagy vehetjük a Szeged legutóbbi meccsét is), hogy egyszerûen NEM TUDJUK ELÉRNI, hogy normális játékvezetõk fújják a sípot. Egy Lemgo-Magdeburg párosítás valóban elképzelhetetlen, amíg jut valamennyire egy keleti(bb) csapat. De immár mienk az idei BL két legnagyobb skalpja - azt hiszem, most már a Ciudad elnökének arca lehetett sápadtabb a 2 név kihúzása után!!! :) (követve a Barca elnökét, aki egybõl az elõzõ sorsolás után kiszaladt a terembõl - valamit megérezhetett!!:)) Most már féljenek õk tõlünk! Ne mi mondjuk, hogy "nem szeretnénk összekerülni a Lemgoval", ...stb - mondja azt a Lemgo, hogy nem szeretne összekerülni a Fotexszel vagy a Szegeddel! Hajrá Fotex! Hajrá Szeged! "
Sorsoltak a férfi kézilabda Európa-kupákban. Fotex KC Veszprém a spanyol Ciudad Reallal, a Pick Szeged pedig a német SC Magdeburggal találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntõjében. Az EHF Kupában a Dunaferr az orosz Lukoil-Dinamo Asztrahánnal csatázik a négy közé kerülésért.
Cseszregi Balázs (Magyar Rádió Gyõri Körzeti és Nemzetiségi Stúdiója) riportja a világbajnokságon részt vett gyõri kézilabdázókkal
Görbicz Anita a Gyõri ETO KC világbajnoki ezüstérmes kézilabdázója. Idéznék egy hetilapból: "… irányít Görbicz Anita, a nõi kézilabdázás Zinedine Zidane-ja, az Audrey Hepburn-i tekintetû zseni, aki húszévesen mindent tud errõl a játékról, legkésõbb három év múlva egyszerûen kinövi a sportágat. " Görbicz Anita: - Nem tudom, ki mondta ezt rólam, nem hiszem, hogy annyira nagy játékos lennék, de örülök neki, hogy így gondolják sokan. Cs. B.: - Kimentél úgy, mint a magyar válogatott második számú irányítója és hazajöttél úgy, mint a világbajnokság, illetve a világ legjobb irányítója. Hogy érzed most magad? G. A.: - Sikerült az én egyéni teljesítményem, ennek nagyon örülök, annak is örülök, hogy végül is elsõszámú irányítónak tartottak. Cs. B.: - Azt láttam Zágrábban, hogy amint kiállítottak egybõl a koreai játékosok mentek oda és vígasztaltak. Azért ez is nagy szó. G. A.: - Igen, utólag tudtam meg, hogy õk simogattak, mert ugye elég rendesen sírtam. Szakemberekkel nem nagyon akartam és nem is beszéltem, inkább csak Mocsai úrral beszéltem meg, mit kell csinálnom. Cs. B.: - Gondolom, most már ezt az ezüstérmet is nagy sikernek értékeled, annak tükrében, hogy amikor kimentetek, a kapitány mindig csak az olimpiai kvótáról beszélt. G. A.: - Igen, csak az embernek evés közben jön meg az étvágya, egy döntõt mindig nagyon nagy fájdalom elveszíteni, de már szerintem tudunk örülni, tudunk értékelni. Örülünk neki, hogy kijutottunk az Olimpiára és ott megpróbálunk mindent megtenni, hogy végre aranyat érjünk el. Cs. B.: - Csáktornyán a dánok ellen is félelmetes volt a közönség, de Zágrábban, amikor beléptem a csarnokba, megmondom õszintén, én elbõgtem magam. G. A.: - Nekem is nagyon kevés kellett ahhoz, hogy mikor beléptem, elsírjam magam, viszont a magyar Himnusznál a meccs elején kijöttek a könnyeim, fantasztikus, hogy ennyi ember itt szurkolt értünk, énekelték a magyar Himnuszt, és egyszerûen kívánom mindenkinek, hogy élje át ezt az érzést, mert nagyon jó. Cs. B.: - Valószínû, hogy Athénben is átélhetitek, hiszen viszonylag közel a görög fõváros. G. A.: - Reméljük, hogy oda is elkísérnek bennünket és reméljük, hogy ott a döntõ után nem szomorúan térnek haza a szurkolók, hanem örömmel és ünnepelve. Cs. B.: - Mit jelent az számodra, hogy a város is elismeri ezt a nagyszerû teljesítményt? G. A.: - Tényleg fantasztikus, hogy büszkék ránk itt Gyõrben is és az egész országban, nagyon sok levelet, SMS-t kapunk, hogy ne bánkódjunk, így is szeretnek, nagyon jó és nagyon örülünk neki.
Cs. B.: - Irina. Te az ETO-ban hatvan perces kapus vagy, itt pedig igazán egy meccsen kellett bizonyítanod, azt hiszem, ez sikerült. Mit gondoltál akkor, amikor a kapitány szólt Korea ellen, "Ira! Gyerünk be!" Sirina Irina: - Én minden meccsen készen voltam beállni a kapuba, ahogy mindig. Cs. B.: - Kicsit féltettük a válogatottat Korea ellen, mert tudtuk, hogy hihetetlen gyors, pörgõs játékot játszanak. Arra készültetek-e, hogy nagyon gyors szélsõik vannak, úgy tûnt, hogy ezen a meccsen is és korábban is inkább a szélsõket lövették a játékosok? S. I.: - Készültünk erre, más stílusban, nem európai stílusban játszanak, európai csapatok mindig nehezen játszanak nem európai csapatok ellen. Cs. B.: - Ami elképesztõ volt, hogy 45 százalékkal védtél, úgy, hogy harmincnyolc gólt kapott a csapat. Több mint hetven lövés ment a kapura, ez általános egyébként a mai nõi kézilabdában? S. I.: - Nem, ezen a meccsen nagyon gyors támadások voltak, két passz után már lõttek és ezt mi is átvettük. Cs. B.: - Most, hogy köszöntött a város, mennyire tudsz örülni a világbajnoki ezüstnek? Láttam, ahogy a többiek, Te is lehorgasztottad a fejed a döntõ után. S. I.: - Örülök én is, de az aranyéremnek jobban örültem volna. Jobban örültem volna, ha többet tudtam volna tenni a csapatért. Cs. B.: - Jöhet majd az arany Athénban! S. I.: - Remélem!
Cs. B.: - Mivel nagyon nehéz dolgod volt - végül is egy gólkirálynõ játszott elõtted -, hogy élted ezt meg, hiszen akárcsak Irina, az ETO-ban, illetve tavaly az Európa bajnokságon is végig kezdõ voltál? Mehlmann Ibolya: - Nehéz volt, de elsõsorban annak örülök, hogy a keretben voltam és részt vehettem, átélhettem ezt a csodálatos érzést, amit a döntõben a szurkolóktól, magyar emberektõl kaptunk. Jó másodikként is ott ülni a padon, mert nem akármilyen játékos van elõttem, tanulhatok is tõle és remélem a jövõ majd nekem áll. Cs. B.: - Jövõre például Athén. Azt mondják, hogy a következõ év az ETO, illetve a magyar kézilabda nagy éve lehet, hiszen a bajnokságban vezettek, nemzetközi kupa, Olimpia és Európa bajnokság következik. Akár ebbõl négy arany is összejöhet. M. I.: - Ne legyünk telhetetlenek, biztos, hogy nagyon örülnék, ha mindegyiken aranyérmet tudnánk szerezni, de én egy olimpiai aranynak örülnék a legjobban, meg persze az, hogy a klubban egy kupadöntõt játsszunk, és ott gyõzzünk. Cs. B.: - A világbajnokságra mindig azt mondják, hogy a sportág ünnepe. Az ünnep után hogyan rázódtok vissza a hétköznapokba, hiszen kedden már bajnoki? M. I.: - Nagyon rossz, igazából annak örülünk, hogy végre itthon vagyunk ennyi idõ után, nagyon sok dolgot el kellene rendezni, meg kell szokni. Cs. B.: - Tudtok pihenni, vagy egyáltalán nincs erre idõ, mert Kálmán azt mondja, napi két edzés, aztán jöttök Ti is. M. I.: - Kaptunk néhány nap szabadnapot, de igazából egy hét lenne az igazi, de erre nincs lehetõség, megtanultunk gyorsan pihenni. Cs. B.: - Belegondoltatok abba, hogy mikor pihenhettek legközelebb, mert most bajnokság, nemzetközi kupa, Olimpia, EB következik. M. I.: - Igazából nyáron, az Olimpia elõtt két hetet kapnánk.
Gyõzelem
(Egy magyar szurkoló a XVI. horvátországi nõi kézilabda VB-rõl)
Csak azt nem tudom, mit fogok majd mondani a gyerekeknek… Mikor - akár így karácsony tájékán - el kell majd mondani, hogy szeretni úgy jó, meg úgy kell, hogy annak bizony sem nagysága (kicsisége), sem meghatározott iránya ne legyen, hanem csak úgy a téli szobában kályhaként sugározni vég - és válogatás - nélkül mindenre és mindenkire. Mi a fenét fogok mondani, mikor épp arról a napról kell majd beszámolnom. Hazudni nem akarok, de valamit ki kell találnom, mert kicsit azért szégyellem: azon a napon azokat a mélykék (szutyok inkább) mezes lányokat, akik ott ugrabugráltak a piros-fehér-zöld zászlók, piros-fehér-zöld hajak, piros-fehér-zöld szívek, piros-fehér-zöld agyak, piros-fehér-zöld… Na szóval ott ugráltak, és én nagyon nem szerettem õket. Tiltakoztam magam elõtt, de nem és nem, nem ment: utáltam õket, pedig nem ártottak nekem semmit. Illetve hát… Akkor már tizenegynéhány napja mélyen aludtam és álmodtam. Meseszép volt az álom, csak olykor vegyült bele némi germán vagy viking rémmese és én tettettem a fáradságom, hogy fel ne ébredjek idõ elõtt. Csak majd a végén! Mikor a jó elnyeri méltó jutalmát. Volt, hogy hétezerkilencszázkilencvenkilencen ordítottak mellettem fülsüketítõen mégsem ébredtem fel, sõt egyre édesebbé lett az álom. Aztán jöttek ezek a kékmezesek… Ezek a hülye (azt mondják ezek még a csigabigát is megeszik) kékmezesek néhány perc alatt elintéztek: álom helyett könnyek jöttek a szememre és kínlódva próbáltam visszazuhanni a rózsaszín mélységbe, de csak ezek a kékek ugráltak már ott, és minél jobban fickándoztak, annál inkább minden teljesen reménytelen lett. Pedig az egész történet igazi vesztese nem is én voltam. Hanem a tündérek, az álomból, akikkel együtt éltem két hete, és ezalatt végig tudtam, hogy a végén gyõzni fognak, mert a jók mindig gyõznek és ennek így kell lennie és nem lehet másképp és kész. Minden úgy is alakult, ahogy lennie kellett. A manók, a legkisebb manó vezérletével a legjobb úton haladtak a gyõzelem felé, és semmit nem bízva a véletlenre az egyik fõtündér mindig hátul biztosította, hogy az elsõ sorban lévõk minél messzebbre jussanak…És jutottak, mindenki mindent megtett. Azt hiszem, tövirõl hegyire elmesélem ezt a gyerekeknek… Majd úgy kezdem, hogy holnemvolt. Biztos, hogy meg fognak érteni, és mivel ártatlanok, majd nem akarnak követni, és nem akarnak majd kékmezeseket gyûlölni, hanem csak álmodni, és csak tündéreket szeretni és a végsõkig szurkolni nekik a gyõzelemért. Megalkuvás nélkül. Mert a szeretett tündérekkel gyõzni az olyan földöntúli ragyogás, ami oly csábító, ki megízleli másra nem vágyik. Mondom én, akit végül is ezek a fránya kékmezesek felébresztettek és azt sem tudom milyen az… Csak azt tudom: álmodni, álmodni a tündérek menetelésérõl jó. Mit jó: nagyon jó, fantasztikusan jó, szuperjó és csupa boldogság Csak fekszik mozdulatlanul az ember és mégis mozog, szakadatlanul tombol a lelke és a szívverés hol felgyorsul, hol megáll. Az ember dolga ez, ez a magatehetetlen szorítás, esetleg álmában ordítozhat picit… Helyette meg dolgoznak a tündérek, ezek a fantasztikus lények, akik miatt az ember nem is akar feleszmélni egy ilyen kéthetes álomkórból. És most, hogy felébredtem, anélkül, hogy a jó elnyerte volna méltó jutalmát, azért valamivel mégis gazdagabb lettem. Most ébren vagyok és itt legbelül dolgozik valami és szüntelenül mondja, ne add fel. Ne add fel, hogy újra álomba merülj, és csak a beteljesedés után ébredsz majd fel. És gazdagságom, hogy megismertem és a végsõkig megszerettem a tündéreket, akik szüntelenül csúsznak másznak, küzdenek, és törnek elõre a gyõzelem reményében, és így küzdenek helyettem is, hisz gyõzelmük az álmom csodás végét jelenti. És most ebben az állapotban remegve várom, hogy újabb alkalmam legyen mélyen elaludni és várni, hogy az én pirosfehérzöld manócskáim újra és újra nekirugaszkodjanak a feladatnak. Á, azt hiszem annak idején majd sok év múlva mégiscsak elmesélem a gyerekeknek… Abban a pillanatban nem szerettem a kékmezeseket, sõt… De majd gyorsan hozzáteszem: mióta okosabb lettem meg rosszabbul is alszom meg ilyenek, azóta teljesen megértettem, hogy a kékmezesek úgysem jönnek soha közel a kályhához, ezért én csak a pirosfehérzöld manókkal foglalkozom, és már régen az sem érdekel, hogy az álom végét megérjem, mert tudom, hogy a manók természetükbõl adódóan - ha olykor szomorúak és elkeserednek is - legyõzhetetlenek és a végén, a végén õk mindig gyõztesek. Hja igen… Jövõ nyárra tervezek egy olimpiai hosszúságú alvókúrát… Nem is tudom… Hogy az altató kilója manapság?
Élõfórumon a "csajok"! "DO-ajándék fórumozóknak, néhány nappal karácsony elõtt: lapunk szerkesztõségében a horvátországi vb-n ezüstérmet szerzett nõi kézilabda válogatott dunaferres tagjai december 22-én, hétfõn válaszolnak böngészõink kérdéseire! Bojana Radulovics, Ferling Bernadett, Bohus Bea és Lovász Zsuzsanna biztosan jön, Pigniczki Kriszinát várjuk, Pálinger Kati pedig gyógyuljon meg addig! Csak tessék, csak tessék - máris lehet kérdezni! "
Informatika és tudomány
