Pontosan, a PVIB veszteségek jelentõs része meghibásodás, üzemanyaghiány - ebbõl kifolyólag a saját személyzet megsemmisíti, vagy légitámadásnak tudható be, és ez nem csoda, mivel a német páncélosok nyugaton gyakorlatilag teljes légifedezet nélkül harcoltak - a Luftwaffe keleten volt lekötve.
Olvastam pár visszaemlékezést, harctéri naplót a Tigris I - II harcteljesítményét illetõen (szövetséges és német oldalról ! ), és igen érdekes. Ha gondoljátok begépelek párat.
Jó kis ismertetõ, a végén egész pofás kis topicunk lesz :)
A JSz-2 ismertetõnél nem azt írtam, hogy elpicsázták a Tigris II.-eseket, hanem azt, hogy mindkét fél komoly veszteségeket szenvedett. Mivel 1944 végén a Német/Magyar légierõ már nem állt a helyzet magaslatán (fõleg üzemanyaggondok miatt), elképzelhetõnek tartom, hogy az KirályTigris veszteségek légitámadásból erednek...
A PzKpfw. VI. Tiger II. kétségkívül a II. Világháború legerõsebb harckocsija volt egészen a háború befejeztéig, és a Szövetségesek nem állítottak vele szembe semmilyen harceszközt, mely hatékonyan alkalmas lett volna a megsemmisítésére. A Tiger II. kifejlesztésének tervei 1941 májusában készültek, egy évvel a Tiger gyártásának megkezdése elõtt. 1942 õszén kezdtek hozzá a tervezõk a tényleges munkához, egy új nehéz harckocsi kifejlesztéséhez, amely késõbb a Tiger helyét kellett hogy átvegye. 1944 közepére a Tiger I. még mindig rendkívül hatékony harceszköz volt, de veszélyforrást jelentettek már számára a szovjet JS harckocsik, illetve a Szövetségesek által használt páncélvadász lövegek.
Újra a Henschelt és a Porschét bízták meg a tervezéssel. A Porsche gyár két prototípus terveit készítette el, amelyek a VK4501(P)-n alapultak, és a VK4502(P) típusjelzést kapták. Az elsõ változaton, a Typ 180 (Turm Vorne)-n a lövegtorony középen helyezkedett el, míg a Typ 181 (Turm Hinten)-n a torony páncéltest hátulján kapott helyet. A Typ 181-en ezért a motort középen kellett elhelyezni, míg a Typ 180-on a motor a páncélosban szokásos helyére, hátulra került. Az alváz a gázolaj-elektromos motorral egyetemben mindkét típusban megegyezett a VK4501(P)-ben használttal. Ezektõl a különbségektõl eltekintve a két típus teljesen ugyanolyan volt, csupán néhány mechanikai alkatrész különbözött. Ezekbõl a prototípusokból csak fa modell készült.
A Henschel prototípusa lényegesen gyorsabban készült (mivel sok alkatrésze megegyezett a PzKpwf. V. Pantherrel illetve a Panther II.-vel), és hamar meg is kezdték a gyártását. A VK4503(H) teljen különbözött a Tiger I-tõl, és inkább hasonlított egy megnagyobbított Pantherre. 1943. október 30-án a fából készült utánzatát bemutatták Adolf Hitlernek. Már az elõkészültetek során legyártottak 3 darabot a kasseli Henschel telephelyen, a tényleges gyártás azonban csak 1944 januárjában kezdõdõtt meg.
Az elsõ 50 Königstigert (King Tiger, Királytigris) a Porsche által tervezett lövegtoronnyal szerelték fel, a továbbiakat már a Henschel féle toronnyal (ezeket a Krupp gyártotta). A Porsche féle lövegtornyok eredetileg a VK4502(P) harckocsihoz készültek, melynek terveit elvetették, de a lövegtorony terveit elfogadták, és felhasználták a Henschel Tiger II-iben. Míg a Porsche féle torony egyöntésû 88 mm-es löveget tartalmazott, a Henschel félén a 88 mm-es löveget két darabból illesztették össze.
A Porsche torony homlokpáncélja ívelt volt, ami egy csapdát jelentett a becsapódó lövedéknek, ezért a Henschelt megbízták egy másik lövegtorony tervezésével, amit a késõbbi példányokban általánosítottak. Az új torony egyenes páncéllemezekbõl volt összerakva az ívelt részek helyett. A Henschel lövegtorony fél tonnával nehezebb volt a Porsche által készítettnél, így a harckocsi teljes tömege 67500 kg-ról 68000 kg-ra növekedett. A lövegtornyot 360 fokban lehetett forgatni, 19 másodperctõl 77-ig terjedõ idõ alatt, amely a motor pillanatnyi fordulatszámától függött. A forgatást egy hidraulikus rásegítõ könnyítette, melyet a motor hajtott.
A Tiger II-t egy nagyon pontos, hosszú csövû, 88 mm-es 71 kaliberes löveggel látták el, valamint a fegyverzetéhez tartozott még három MG34 vagy MG42 géppuska közeli és légi célpontok ellen. A 88 mm-es löveg a Sherman, Cromwell, és T-34/85 típusú harckocsikat messze a lõtávukon kívülrõl, már 3500 m-rõl képes volt megsemmisíteni. Az öt fõs kezelõszemélyzetet vastag döntött páncélzat védte, amelyet csak néhány ellenséges fegyver tudott átütni nagyon közelrõl. Nincsen adat, illetve fotó sem látott még napvilágot olyan megsemmisült Tiger II-rõl, melynek mellsõ- vagy homlokpáncélját harcban átszakították volna. A Tiger II. azonban messze állt a tökéletességtõl, hibája elsõsorban mozgékonysága, vagyis jobban mondva annak hiánya volt. Mivel tervezésekor még nem állt rendelkezésre újabb motor, a Tiger II-t is ugyanaz a motor hajtotta, mint a Tiger I-et. A motor teljesíményéhez képest a páncélos túlnehéz volt. A másik probléma az üzemanyag-fogyasztása volt. Terepen 100 km megtételéhez közel 1000 liter üzemanyagra volt szüksége, abból pedig amúgy is hiányt szenvedett a német haderõ. A Tiger II. a motor miatt állandó karbantartást igényelt. 1944 végén a Krupp elõállt azzal a tervvel, hogy a lövegtoronyba 105 mm-es L/68 kaliberû löveget szereljenek, de a tervet nem hagyták jóvá.
Összehasonlításban az abban az idõben használt szovjet-orosz harckocsikkal a Tiger II. a T-34/85 illetve a JS-122 páncélosoknál is sokkal jobb fegyver volt. A Tiger II. gyártása 1943 decemberében kezdõdött, és 1945 májusában ért véget. Négy sorozatban gyártották, összesen 489 darab készült el az 1500-ból, amit megrendeltek. Ezek közül 150 darab szolgált a SS. nehézpéncélos-osztályokban.
1944 novemberétõl 20 Tiger II-t parancsnoki harckocsikká (Befehlswagen Tiger II. Ausf. B) alakítottak át a Wegmann gyárban, ezek további rádiós felszereléseket kaptak. Az elsõ 1945 februárjában lépett szolgálatba. Két változata volt, melyekben a rádiós felszerelés eltérõ volt. Mindkét típus csupán 63 ágyútöltényt szállíthatott.
Az elsõ Tiger II-k 1944 februárjában érkeztek meg a nehézpáncélos-osztályokhoz. Elsõ bevetésük az 501. nehézpáncélos-osztály kötelékeiben, Minsknél volt 1944 májusában, majd ezt a sandomierzi bevetés követte Lengyelország területén 1944 májusában. Sandomierznél Koborow õrnagy 53. gárda páncéloshadoszálya zsámkánya lett három Tiger II. harckocsi. Az 503. nehézpáncélos-osztályt a normandiai "Wacht am Rhein" hadmûvelethez átvezényelték a Nyugati Frontra, ahol azonban az összes megsemmisült technikai hibái miatt. Ezt követõen a Tiger II-k mindkét fronton jelen voltak, és mindenütt hatékony fegyvernek bizonyultak az ellenséges csapatokkal szemben, ha tapasztalt kezelõszemélyzet irányitotta õket. Néhány Tiger II. még Berlint is védte 1945 májusáig, amikor az szovjet-orosz kézre került. Az utolsó megsemmisített német harckocsi is Királytigris volt, melyet 1945 május 10-én robbantott fel saját kezelõszemélyzete. Jelenleg egy újrafestett példány található a belgiumi St. Vith-ben, de más példányokkal is találkozhatunk több ardenneki faluban Franciaországban.
1944 decemberében a Henschel a Tiger II. 33 tonnás, könnyû változatának (Klein Tiger) terveivel állt elõ. A harckocsiba Maybach HL 230 P 30 motort szántak, melynek teljesítménye 630 LE volt. Mellsõ páncélzata döntött volt, szélessége 80 mm volt, míg oldalsó páncélzatát még fejlesztés alatt álló rétegezett páncélzattal akarták megoldani. A Klein Tiger fegyverzete egy 100 mm-es Krupp által készített PWK (Panzerwurfkanone) volt, mely 200 mm-nyi páncél átütésére volt képes. A Klein Tiger papíron maradt.
Konverziók :
Befehlswagen Tiger II. Ausf. B - parancsnoki harckocsi Bergewagen - mentõ páncélos (18 darabot gyártottak belõle) Jagdpanzer VI. Jagdtiger - páncélvadász Grille 17/21/30/42 - rohamtarack (csak prototípus)
PanzerKampfwagen VI. Ausf. B Tiger II. mûszaki adatai
Tömege: 68000 kg Kezelõszemélyzet: 5 fõ Motor: Maybach HL 230 P 30 / 12 hengeres / 700 LE Sebessége: Úton: 35-38 km/h Terepen: 17 km/h Hatótáva: Úton: 170-120 km Terepen: 80 km Üzemanyag tartálya: 860 liter Hossza: 7,26 m (löveg nélkül) 10,28 m (löveggel) Szélessége: 3,65 m (páncélkötény nélkül) 3,75 m (páncélköténnyel) Magassága: 3,09 m Fegyverzete: 88 mm KwK 43 L/71 & 3 x 7,92 mm MG34/42 Lõszer: 88 mm-es lõszer - 80 (Porsche)/ 86 (Krupp) 7,92 mm - 5850 töltény Páncélzata: 40-180 mm
Képek :
Henschel tornyos PVIB, jól látható a Zimmerit paszta.
A Király Tigrisek magyarországi bevetéseikhez régebben volt egy jó linkem, most azonban nem találom, viszont ilyet hogy a JS2-k elpicsázták volna a PVIB - ket... Esetleg 1 PVIB vs 100 JSII esetén (mondjuk kb ez volt a helyzet, + a szovjeteknek volt üzemanyaguk lõszerük személyzetük alkatrészük és sok sok tartalék páncélosuk, a németeknek nem).
A PVI - ról is berakok egy ismertetõt, az sem volt ám papírtigris : ).
Az Ariete a Fiat-Iveco és az Oto-Melara cégek együtmûködésének gyümölcse, a Fiat gyártja a testet a hajtásláncal, az Oto-Melara pedig a toronyért és a lövegért felel. 1995-ben adták át az elsõ példányt az Olasz haderõnek, és 2002 második felében szálították le az utolsó, 200.-adik tankot.
Fõ fegyvere az Oto-Melara által gyártott L/44-es 120mm-es simacsövû NATO-szabványnak megfelelõ ágyú, amelynek csövét hõelnyelõ burkolattal látták el, valamint füstelszívóval is felszerelték. Az ágyú kétirányú hidraulikus stabilizátorának köszönhetõen képes mozgás közben is kellõ pontosságot elérni. APFSDS (leválóköppenyes szárnystabilizált páncéltörõ lövedék) és HEAT-FS (szárnystabilizált tankelhárító robbanó lövedék) lõszert rendszeresítettek hozzá. A tank tornyában 15, a testben pedig 27 lõszert tárolnak. Egy 7,62mm-es párhuzamisított és egy egy ugyanilyen, 7,62mm-es légvédelmi géppuska (a parancsnok buvónyilásánál) egészíti ki a fegyverzetett, ezekhez 2500 lõszert visz az Ariete. A védelmet szolgálja a torony két oldalán lévõ ködgránátvetõk (összesen 8), illetve egy RALM lézer-besugárzásjelzõ, amely 360°-os lefedettséget nyújt, és jelzi ha a lézer-távolságmérõk vagy lézer-célzó berendezések sugároznak a tank irányában.
A tank tûzvezetõ rendszerét (név szerint TURMS FCS) a Galileo Avionica készíti, és magában foglalja a parancsnok éjjellátó panoráma-periszkópját, a tüzér stabilizált periszkópját, amely infravörös keresõvel is rendelkezik (ehez tartozik egy lézeres távolságmérõ is), amelyhez a digitális tûzvezetõ számítógép tartozik. Ennek érdekessége, hogy a tankon lévõ meteorológiai érzékelõ adatait is figyelembe veszi. A tüzér periszkópjának képét a parancsnok egy TV-képernyõn figyelheti folyamatosan. A vezetõ a tank jobb oldalán, elöl foglal helyet és három periszkópja van, melybõl az elõre nézõ passzív infravörös érzékelõvel van ellátva. Az Ariete erõforrása egy Fiat V-12 MTCA 12 hengeres turbó-diesel motor, amely 1300 lóerõt ad le, ezt egy, a német ZF gyártól licencelt automata váltómû osztja le, a váltó négy elõre és két hátramenettel van ellátva. Maximális sebessége mûúton 65km/h. Elõkészítés nélkül 1.25 méteres, elõkészítéssel 4 méteres gázlóképességel rendelkezik.
Az Ariete bázisán készül a Palmaria önjáró löveg, amely egy 155mm-es NATO tarackkal lesz felfegyverezve. Készül a fejlesztett, C2-es változat, valószinüleg a páncélzatát erõsítik meg, valamint a tûzvezetõ és kommunikációs rendszerét cserélik le a C1-nek.
Ariete C1
Ariete C1
Ariete C2
Jó, kissé fáradnak már a kezeim, csak nézd meg milyen rosszul tördeltem a T-80 ismertetõ :))
Tud valaki vmit arról az 5 millió 2.vh-s képrõl, amit feltettek a netre? (a fõlapon van róla cikk) Nem mûxik a link http://www.evidenceincamera.co.uk/.
Légyszíves Írj egy kicsit a C1 Ariete-tõl! Z se rossz. Perszte csak ha nem probléma.
Akkor egy korábban megejtett T-80 család ismertetõ:
A T-80 család az 1980-as évek elején lépett szintérre, és az eredeti tervek szerint a T-64-es váltotta volna a "minõségi harckocsi" feladatkörben, míg a T-72 megmaradt volna egy olcsóbb, egyszerubb, nagy tömegben gyártható "tömegharckocsinak". Az elso változatot, a "sima" T-80-at még a SG-1000 gázturbina hajtotta, amleynek megjelenésében nyilván komoly érv volt, hogy az USA a 70-es évek végén egy gázturbinás eroforrással hajtott harckocsi fejlesztésén dolgozott, aminek a végeredménye az M1 Abrams lett (mellkes, hogy az Abrams-ot egy teszten összehasonlították a Diesel-Motoros Leopard 2-vel, és bár az a tesztek jó részén a Leo2 jobban szerepelt, az amerikai tisztek az Abrams gyõzelmét hirdették ki). Az orosz fejlesztomérnökök hasonló problémával szembesültek a gázturbina beépítésénél, mint amerikai társaik: a gázturbina fogyasztása olyan nagy volt, hogy jelentosen korlátoztott hatótávolsággal rendelkezett a dizel-motoros harckocsikhoz képet (a T-72-es egy feltöltéssel külsõ tartályok nélkül 480km-et tehetett meg, ehez képest a T-80 csupán 335km-et). Megoldásként extra külso tartályokat szereltek rá, így 600km-re nõtt hatótávolsága (a T-72-es maximális hatótávolsága a kisebb külso tartályokkal 550km). A T-80-as ugyanakkor jelentõsen fejlesztett tûzvezeto rendszerrel rendelkezett, lézeres távolságmérõvel, (orosz viszonylatban) fejlett ballisztika számítógéppel (a T-72-esen még nincs semmi ilyesmi!), ágyúcsövét pedig hõelnyelo anyaggal burkoltál (lövés után az ágyúcsõ megemelkedett hõmérséklete nagyon jól láthatóvá teszi a rejtõzõ harckocsit infravörös érzékelõk számára). Fõ fegyverzete a T-64-es és a T-72-es 125mm-es ágyújának továbbfejlesztett változata, a 2A46M lett, hozzá pedig a 3VBM7 és 3VBM8 APFSDS (levállóköppenyes ûrméret alatti szárnystabilizált nyillövedék) páncéltöro, 3VBK16 HEAT-FS (szárnystabilizált kumulatív páncéltöro lövedék) és a 3VOF-36 HE-FRAG-FS (szárnystabilizált repesz-romboló lövedék) löszert rendszeresítették, illetve képes volt 9M119 (NATO: AT-8) rádióvezérlésu, ágyúcsõbõl kilõhetõ páncéltöro rakéták indítására is (megjegyzem, a késobb kijött urániummagvas páncéltörõ lövedékek ugyanúgy kilohetõek a korábbi ágyúkból is). Az ágyú töltõberendezéssel volt ellátva, akár a T-64 és a T-72, ez alaphelyzetben 28 lõszert tartalmazott, további 17 lõszer pedig a vezetõ mellett illetve a harctérben volt elhelyezve. Szükség esetén ez utóbbiból a személyzet kézzel is tölthette az ágyút.
Nem sokkal késõbb jött a T-80B, amely az elsõ igazi szériagyártású változat volt, az elso szériákban SG-1000 (1000le) majd késobb GTD-1000F (1100le) gázturbinával látták el. Ennek a parancsnoki változata volt a T-80BK, amely nagyobb teljesítményu rádióval (és egy második antennával) volt ellátva, fejletteb navigációs rendszerrel rendelkezett, viszont nem volt képes páncéltörõ rakéta kilövésére. A közel-keleti hadszintereken tapasztaltak alapján kifejlesztett ERA (reaktív páncélzat, ez gyakorlatilag formázott robbanótölteteket jelent, amely akkor robban, ha egy HEAT fémsugara éri, ekkor a robbanás ereje a fémsugarat a harckocsitól eltéríti, így védve azt) felszerelhetosége miatt jött ki a T-80BV, amely csak abban tért el elodjétõl, hogy a tornyon és a testen az ERA felerõsítésére szolgáló tartóelemek megjelentek, az ERA-képes parancsnoki harckocsik új változata pedig a T-80BVK lett.
Az elsõ igazi változást a T-80U széria hozta meg, amely 1985-ban jelent meg. Ez már fejlettebb kétvektorú löveg-stabilizátorral rendelkezett (a lövegstabilizátor feladata, hogy az ágyú folyamatosan a célra nézzen, még akkor is, ha a harckocsi közben össze-vissza forog és dõl), és a rádióirányítású páncéltörõ rakétarendszert egy lézerirányításúra cserélték le (9M119M, NATO: AT-11), amely 100-5000 méteren belül alkalmazható. Elláttható továbbá a "STHORA-1" infravörös zavaróberendezéssel (amelynek feladata megtéveszteni az infravörös célravezeto berendezéseket) illetve a 3D17 "Tucsa" ködfejlesztovel, amely a lézeres bemérés ellen ködfüggönyt hoz létre a tank körül.
Továbbfejlesztették a túzvezeto rendszerét is, bár az nem sokban tér el a T-80B-tol. Az elsõ sorozatok a GTD-1000TF (1100le), míg a késobbi szériák a GTD-1250 (1250le) gázturbinával voltak ellátva.
Ennek parancsnoki változata a T-80UK, amely csökkentett (összesen 30 darabos, melybõl általában 6db AT-11 volt) loszerkészlettel rendelkezik, mivel a lõszerek helyére új rádió került, ugyanakkor e változat képes volt AT-11 páncéltöro rakétát indítani. Az T-80UD a gázturbinákkal felmerülo problémák megoldására született: ezt a 6TF jelu hathengeres dizel-motorral szerelték fel, amely 1100 lóerot adott le, ezen kívul új, erõsebb páncélzattal szerelték fel. A T-80UM 1991-ben jelent meg, és a GTD-1250-es gázturbina hajtotta. Új, fejlettebb számitógépes tûzvezeto rendszert kapot, valamint a tûzér kapott egy infravörös képalkotó rendszert (1991-ben! mikor a nyugati tankok már több, mint 10 éve rendelkeztek ilyen berendezéssel!) Utódja (ha lesz rá vevõ) a T-80UM2, amely alig pár éve jelent meg, és valószinüleg még mindig nem az utolsó T-80 változat. Új, még modernebb számítógépet kapott, és immár a vezetõ is rendelkezik infravörös képalkotó rendszert.
A T-80 család 1990-re teljesen leváltotta a T-64-eseket. Jelenleg Oroszországban, Omszkban gyártják a T-80U/UK, és a T80-UM/UM2 harckocsikat, Ukrajnában a Kharkhov-i tankgyár pedig a T-80UD és a T-84 harckocsikat.
A T-84 az ukránok fejlesztése, mivel õk gyártják a T-80 család dizel-motoros változatait. A T-84 is dizel erõforrásal rendelkezik, nevezetesen egy kétütemu, hathengeres, 1200 lóerot leadó "6TD2" jelut. A harckocsi amúgy a T-80UM2 megfeleloje, ám egy érdekes plusszal rendekezik: az ukránok válalják 120mm-es NATO löveg beszerelését, akár töltõberendezéssel együtt, továbbá különféle (francia, orosz, sõt, akár német) tûzvezérlo berendezésekkel is felszerelik, a kedves vevõ kivánalmai szerint.
Ettõl függetlenül inkább a "hagyományos" verziók hóditanak, Pakisztán legutóbb ukrajnától rendelet több, mint 300db T-80UD-t, és Dél-Korea (aki amúgy saját gyártású harckocsival is rendelkezik) pedig nagyobb mennyiségu T-80U vagy UM-et szándékozik vásárolni oroszországtól.
Érdekesség: A Csecsenföldi hadjáratok alatt az orosz T-80B harckocsik komoly kellemetlenségeket okoztak, egy orosz tábornok a fáma szerint dührohamot kapott, mikor egy elõrenyomulásnál az éket alkotó harckocsik sorra robbantak le. Ezek után Csecsenföldön feltüntek a T-80 dízel-motorral szerelt változatai, illetve a T-72-eseket is átvezényeltek. Ettõl függetlenül nemrég készült képen is láttam Csecsenföldön gázturbinás T-80-as harckocsit.
Pár Kép: (bocsi a modemesektol, de talán nekik is tetszeni fog):
T-80U
T-80UD
T-84
Sdkfz 251/1-s féllánctalpasról kéne olyan kép amin az elsõ géppuska helyett 1 Pak 36-s ágyú van.
Az ahogy nézem fõleg a kézifegyverekrõl szól, ez pedig inkább a harckocsiról, repülõgépekrõl esetleg hadihajókról, stb. Nem vitás, hogy a két topic bizonyos szintig üti egymást, de amikor én rákerestem, olyan szavakat adtam meg kulcsnak, mint "haditechnika" vagy "harckocsik".
A JSz-2 a KV-1 nehéztank leszármazotja, eredetileg KV-13 név alatt kezdték fejleszteni, egy közepes tank, amely nehéztankokra jellemzõ páncélzatott kapott. Miután a német Tigris és Párduc tankok megjelentek a keleti fronton, felgyorsították a fejlesztés ütemét, és két változatban kezdték volna el gyártani, 76.2mm-es ágyúval (ez lett pártdöntés alapján a JSz-1) és 122mm-es ágyúval (JSz-2). Miután azonban 1943 közepén egy elfogott Tigrist megvizsgáltak, kiderült, hogy a 76.2mm-es ágyú szinte hatástalan a német harckocsi ellen, így a JSz-1-et áttervezték 85mm-es ágyúra (ekkor amúgy JSz-85-nek hívták ezt a verziót, és JSz-122-nek a JSz-2-õt, az ágyú ûrméretére való utalásként). Számtalan tervezési problémával küzdött a tervezet, elsõsorban a hajtáslánccal voltak gondok. Az elsõ JSz-1-esek 1943 Októberében, míg az elsõ JSz-2-esek 1943 Decemberében gördültek ki a gyártócsarnokokból. A JSz-1-esek gyártása a gyengébb fegyverzet miatt hamarosan abbamaradt, az utolsó 1944 Januárjában készült el, utána átáltak a JSz-2 majd a Jsz-3 gyártására. A JSz-2 elsõ sorozata teljesen öntött testel és toronyal rendelkezett, de a harci tapasztalatok vegyesek voltak, mert bár a német 88mm-es lövedékek legtöbbször még az oldalpáncélt sem ütötték át, a páncél belsõ oldaláról darabok szakadtak ki, amelyek nagy pusztítást vittek végbe a harctérben. Késõbb legalább 4 féle változat készült, különféle formájú öntött testtel, illetve egy változat hegesztett gyártástechnológiával (ezeknek fõleg az orra tért el egymástól, az elsõ két változatnak laposabb orr-része 60mm-es páncélzattal rendelkezet csupán, a késõbbi változatok 120mm-es páncélzattal készültek az egész orr-részen). A 122mm-es ágyúval is voltak gondok, miután egy teszten a csõszájfék konkrétan szétrobbant. Ezek után többféle csõszájféket is kidolgoztak a DT-25 ágyúhoz, nevezetesen egy "T" alakút, egy olyat, amely megszólalásig hasonlított a német 88mm-es ágyúk csõszájfékére és végül az általánosan ismert kissé hosszúkás változatot.
Érdekesség, hogy 1944 Novemberében JSz-2-esek és KirályTigrisek összecsaptak Magyarországon, nem meszze Budapestõl, egyértelmû gyõztese ennek a csatáknak nem volt, komoly veszteségeket szenvedet mindkét oldal, de amíg az Oroszok tudták pótolni a veszteségeket, a Németek nem.
1945-ben sok JSz-2-es tornyának oldalára hevenyészet kötény került, amely gyakorlatilag annyit tett, hogy négy csövet hegesztettek a torony mindkét oldalára, ehez pedig egy acéllapot hegesztettek. Azért döntöttek ilyen megoldás mellett, mivel elég sok tank veszett oda a HEAT lövedékek és rakéták miatt, amelyek többsége a torony oldalát találták el. Hasonlóan hevenyészet megoldás volt a gyilkos városi harcokban a nyitott búvónyilásokon bedobott kézigránátok elleni védekezésül az a parancs, hogy minden harckocsi legénységének be kell csuknia a búvónyilások ajtaját (a városi harcokban sokszor a parancsnok a tetõn lévõ géppuskáját használta a bújkáló védõk ellen, nem egy esetben sikerült mellette bedobni egy gránátot a harctérbe, amelynek hatása meglehetõsen nagy volt).
A JSz-2-es a német tankokhoz viszonyítva elég jól fegyverzett volt (a 122mm-es ágyú páncéltörõ fegyverként a német 88m-esel egy partiban volt, viszont repesz-romboló lövedéke annál sokkal erõsebb volt, és mivel a JSz-2 legtöbbször élerõ ellen harcolt, ennek nagy jelentõsége volt), elég komoly páncélzattal. Azonban a német harckocsik sokkal jobb optikával rendelkeztek, ami miatt nagyobb esélyük volt a találatra, valamint a legtöbb német nehézharckocsi személyzete jól kiképzett elit volt, ami miatt a jelentõs fölényben lettek volna - csakhogy a német Tigrisek és KirályTigrisek nem voltak a megbízhatóság mintaképei.
JSz-2-esek harcoltak a Koreai-konfliktusban, az 50-es években, majd a közel-keleten is, a 60-as években, sõt a 70-es években is használták õket, de immár beásva, mint egyfajta kisméretû erõdítményt.
Informatika és tudomány
).
