Ez nem biztos, mert van egy nagyonis logikus elmélet miszerint a gravitáció is a többihez hasonlóan toló nyomást fejt ki. Amiéret mi vonzónak érezzük az az, hogy a tömegek az óriási háttérsugárzásból leárnyékolnak valamennyit, így a tömeg irányából kevesebb nyomó gravitációs sugárzás érkezik. Ez teljesen logikus magyarázat és minden mozgást és gravitációs rendszert megmagyaráz, még a táguló világegyetemet is, amit a vonzó gravitációval nem lehet megmagyarázni. A gravitonok méretét és hullámhosszát egyébként már ismerik, ha jól emlékszem, akkor 5 nagyságrenddel kisebb a fénynél, a sebességét pedig kicsivel a fény sebessége fölé mérték, de ez a mérés csak önmagában igaz, sokak szerint a gravitáció sebessége nagyobb, de véges.
Einstein a múlt század elején úgy hitte, hogy (ált.rel.) a tömeg a teret elgörbíti és ezen görbült téren halad "egyenesen" a foton..
Nos, lehet, de az is lehet, hogy a relativitás elvének ez a része hibás.. Azt mindenképpen tapasztaljuk, hogy a foton, a gravitáció azonos jellegû energiasugárzás. Mindkettõ kvantumosan, vagyis kis csomagokban fénysebességgel terjed a vákumon, az üres téren át.. Egyébként semmi okunk sincs arra, hogy külön tárgyaljuk.. mégis úgy tesszük, azért mert tapasztalatunk szerint a fotonok a befogódáskor-becsapódáskor tolónyomást fejtenek ki (Lebegyev-1091,) a gravitáció fotonjai pedig vonzanak mindent.. Miután a fotonok haladás közben számunkra tömegtelenek, így az I=m*v impulzushordozó képességüket sem írta le senki.. Így akár hordozhatnának negatív értelmû (irányú) vagyis vonzó impulzust is.. Akkor a gravitáció "vonzó" impulzusú fotonjai sem lennének különcök" többé..
A relativitás elve szerint két egymással azonos fázisban haladó foton "érzékelheti" egymást. A lézer elve is félig ezen alapszik.. Így akár a gravitáció fotonjai közül is lehetnek néhányan a felettük átszálló fotonokkal azonos fázisban, vagyis igen hathatnak egymásra..
Pantha rhei! Van e nyugvó tömeg? A kvantummechanika szerint nincs. (jól értem?)Mivel minden kvantált kell legyen, a graviton milyen energiaszintet képvisel? Ez a kölcsönhatás energiaközlés kell legyen. Hogyan és mikor vesz tudomást egymásról egy gigantikus nagyságú tömeg és a foton? Ki közöl kivel energiát? Ezek szerint a mozgásnak is kvantáltnak kell lennie, ebbõl fakadóan a térnek és az idõnek is. Tér, idõ, mozgás. Melyik valós, és melyik képzetes ezek közül?
Shakwill a kérdésedre a válasz a gravitáció minden tömegre hat a mozgó fotonra is hisz a fotonnak is van tömege ha mozog. A gravitáció az Einstein szerint térgörbület és így hat a fotonra a foton mikor át halad egy gravitációs térgörbületen módosul a pályája. Valószínû az is,hogy a gravitációnak is van közvetítõ részecskéje a graviton sõt kell.hogy legyen.
Szia Albertus! Amikor felnézünk az ékszakai égre, látjuk a csillagokat. Kiszámoltuk, hogy azok különbözõ távolságokra vannak tõlünk és egymástól. Miért látjuk õket? mert róluk fény jut a szemünkbe. amely energiát közöl a szemünk receptoraival, és információt ad át nekünk. Látjuk hogy az égitestek szabályos mozgásokat végeznek, mert a tömegükkel arányosan hatnak egymásra. Máris ott vagyunk kétfajta távolhatásnál, amit fényterjedésnek, és gravitáviónak nevezhetünk el. Mind a két hatás a téren át valósul meg. Einstein szerint, a tér a lehetséges mozgási pályák összessége. az anyagi testek tömegükkel arányosan magukra görbítik a mozgási pályákat, és ilymódon térgörbületet hoznak létre. A fény is a térben mozog, ezért mozgásának pályáját befolyásolják a nagyméretû anyagi testek.Ez kísérletileg bizonyított. Ez a relativisztikus leírása a dolgoknak. Úgy lászik, hogy a Maxwelli elv kiterjesztésére épül, ugyanakkor azt lényegében nem vizsgálja, hanem ráépítkezik. Kérdés: A fény részecskeként, vagy hullámként hat kölcsön a gravitációval, esetleg komplex módon? A hullámtermészet, csak terjedési tulajdonság, amely statisztikai jellemzõket hoz a rendszerbe? Egyáltalán hogyan hat a gravitáció a fotonra? Az enregiája által képviselt impulzusra hat, vagy a hullámtulajdonság miatt a statisztikusan hat a haladására? Lehet hogy feltettem rossz kérdéseket, vagy rosszul tettem fel kérdéseket. A kérdések lényege arra irányul, hogy a tömegével ható makroszkopikus rendszer, és mikrorendszer (a foton) közvetlen anyagi kölcsönhatás (ütközés) nélkül hogyan hatnak egymásra?
Jelentheti azt is, hogy a kopár semmi közepére (szélére) megteremtette a földünket mint bolygót, de akár a földi élet teremtését is jelentheti .. Mindenkinek hite szerint. Kár lenne vitathatatlanon vitatkozni..
Tökéletesen megértelek. Igen, minden kiváncsi ember szeretné érteni az õt körülvevõ világot. Igazából hibáztatni sem lehet az ezen cél érdekében elméleteket, matematikai modelleket kiagyalókat, hiszen ugyanezen természetes törekvés hajtotta õket. Az is igaz, hogy némelyik elmélet túl korán született és így kényszerbõl, hibás gondolatokra feltételezésekre épített. A ciklotronokról nekem az a véleményem, hogy jók is és nem is.. Jók, mert nagyon sok mindenre rámutattak a kisérletek, de rosszak mert az eredmények félrevezették a megfigyelõk egy részét.
Jobban érthetõ, ha megemlítem, hogy a régi kínai vázák belsõ szerkezetére, gyártástechnológiájára úgy szeretnénk rájönni, hogy egyre nagyobb erõvel vágjuk a falhoz, ill. egymáshoz és rögzítjük a szétrepülõ darabok pályáit. Nyílván van, lenne összefüggés a technológia és a darabok szétrepülése között, de félek, hogy nagyon sok téves elméletet is szülhetnénk a megfigyelésekbõl..
Vegyünk pl. egy általad említett gondot. Mi lenne akkor ha a tér részecskék (nélkül!) nem üres, hanem kvantált szerkezetû valami.. Akkor ennek lennének makró következményei is.. A ma technikájával ki tudnánk mutatni? Kétlem, hiszen a Feynmann féle virtuális fotonok energiája is olyan csekély, hogy a kimutatásuk csak nagyon speciális feltételekkel lehetséges.
Akkor honnan indulhatunk el? A tapasztalati tényeknél, a logikánál, olyannyira egyszerûsítve minden elvet, amennyire csak lehet, hiszen a természetben minden a lehetõ legegyszerûbben valósul meg.
Ebben a megközelítésben a tér üresnek látszik. Az energia sugárzás jellegét, jellegzetességeit megfigyelve, ezzel az jár együtt, hogy vezetés nélkül, sugárzással, fénysebességgel haladhat az energia két pont között. Akkor mi van Maxwell mezõivel? Hiszen a Mxwelli elv mezeje, minden irányban egyemletesen, fénysebességgel terjed szét. No, igen. Akkor az energiasûrûsége is így változik? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. Hiszen a sok milliárd fényévre lévõ csillag fotonja önmagában sokkal, több nagyságrenddel több energiát hordoz, mint amit a Maxwelli elv alapján hordozhatna. Mi következne ebbõl? Szerintem az, hogy a Maxwelli elv jól szimulálja a közeli térerõsség kialakulásának feltételeit, jellemzõit, de nem pontosan irja le a valóságot, és ebbõl adódóan, határain túlmutató következtetéseket nem szabad levonni belölük..
Ennyit vita-beszélgetés indítónak.. Javaslom én is, mint ahogy Te is, hogy haladjunk lépésrõl lépésre..
Szerinted mivel kezdjük? Honantól nem világos, vagy vitatható számodra a "tudomány mai állása" ?
Én csak az utolsó következtetéshez tudok hozzászólni: "Mondá legyen" Ki, vagy mi mondá? Aki maga nem teremtett? Akkor a világnak miért kell teremtettnek lennie? -sry off-
Szia Albertus! Valami hasonló, csak elemzõbb véleményre vártam. Mivel engem nem tanítottak gondolkozni, ezen a szinten a témáról való logikus és okszerû gondolati lánc összefûzése nagy erõfeszítést igényel, amire csak ritkán vagyok képes, és idõm sincs rá legtöbbször. Részemrõl a motiváció, a valóság ellentmondásmentes megismerésének igénye. Nagyon zavar a tudományos gondolkodás röghöz kötöttsége. De itt már azonnal önellentmondásba jutottam. Hiszen ami nem logikus, és nem felel meg a tapasztalatoknak, az nem lehet valóságos(?) Vagy mégis? A valóság végtelenûl bonyolult? Ezek szerint eljutunk a valóság mágikus szemléletéhez? A tudományos gondolkodás vezetett el a megismerés mostani szintjéhez. Meggyõzõdésem, hogy csak ez az út mutat elõre. De ez az út röghöz kötött. Lépésrõl lépésre haladhat elõre, az ismeretek logikus elrendezése, éz az ebbõl fakadó extrapolációk által. Ebben csapda van. A tizenkilencedik században azzal tanácsoltak el diákokat a fizikai fakultásokról, mert a fizikát befejezettnek tekintették. Einstein azért vezette be a kozmológiai állandót, hogy kizárja az ellentmondást az elméletébõl. A részecskefizika felépít egy tökéletzes matamatemtikai modellt, amely az új felfedezések miatt négy-öt év alatt összeomlik, azután vagy kozmetikázzák, vagy kidolgoznak egy újabb elegáns rendszert. A technológia lehetõségei fizikailag meghatározottak. A kísérleteknek energetikai korlátai vannak. Pld a Holzmann határ még nagyságrendileg sem közelíthetõ meg. Akkor hogyan tovább? Gondolati struktúrákkal lehet e minõségi ugrást elérni, vagy a gyorsítók energiaszintjét kell tíz a harmincadikon Gigaelektronvolt fölé tornászni? Ha elfogadjuk, hogy az anyag információ által szervezett energia, eljutunk oda hogy "Mondá legyen!" Nos van bajom rendesen! Üdv: shakwill
Nagyon érdekes ekkora káoszt szemlélni.. Hol is kezdjük?
Talán a logikánál: Kétszer kettõ nem logikai, hanem tapasztalati eredmény..
A térrel folytathatjuk? A tér (térség a tér részlete), az események-történések helye.. Tér akkor is van ha nincs benne esemény.. Az igaz, hogy egy-egy részecskéhez, eseményhez rendelhetõ térrész, amit pongyolán, vagy bután tévesen a részecske terének is szokás nevezni, ill. a részecskével szoktak definiálni. Így aki nem érti, hogy miért, az könnyen hiheti, értheti az ilyen definiálást úgy, hogy a részecske hozta létre a saját terét. Ez az angolszász nyelvterületen gyakori tévedés azok körében, akik "gyengén bírják a nyelvet"..
A tér dimenziói-kiterjedései. A térnek nincs határa. Így kiterjedése végtelen.. A kiterjedésének mérésére, jelölésére kordináta rendszereket és mértékegységeket használunk mankóként. Hogy ezek a kordináta rendszerek milyenek és mennyire jók, az a definícióiktól függ. A mértékegységek nagysága a sebességgel és az idõvel szorosan összefügg, ezért nem tekinthetõk abszolútnak.
Idõ.. Egymást követõ események gyakoriságának összehasonlítására használt fogalom. Ha kimondjuk, hogy: "idõ" akkor sok rokon fogalmat egyszerre jelölünk vele. Így az idõszakaszok hosszát, számát, össz számát egy eseménysor közben.. stb. Ezért könnyen okozunk félreértést az "idõ" emlegetésével..
Ami következik a többibõl?
Nos, vannak szerintem is helyes kitételei az írásodnak. Csak így túl zavarosnak hat. Mi lenne, ha lényegretörõbben fogalmaznád meg, hogy mit akarsz mondani vele..?
Hi! AZ bizonyosnak tûnik, hogy a továbblépéshez szükség van egy paradigma váltásra. Úgy tûnik, hogy az a matemetikai logika, amely a világ leképezésére használatos, paranoiddá vált, saját eleganciája és (látszólagos)tökéletessége zárja el a valóságtól egyre nagyobb mértékben. A másik gát az antropomorf megközelítés, és annak tagadása. (ez is antropomorf szintén gáttá vált a megismerésben.Úgy tûnik talán a paradox logika bevezetése hozhatna megoldást.( pld.topológiai paradoxon, magasabb dimenzióban, a kétszerkettõ logikája alapján feloldódik, de az alacsonyabb dimenzióban önellentmondás.) Még mingig nem értek a matekhoz! Nos idemásolom az eredeti gondolatmenetemet. Jó lenne utánaszámolni:_ de hát ... maradok a paraszti intuíciónál, aztán megyek vissza birkát õrizni.
Nagyon Õrült gondolatok. (sarlatán fikciók)
Mivel a témához nem értek, ezért leírok néhány zagyvaságot ide, jelentõs tárgyi tévedésekkel gazdagítva. Amely gondolatok jól mutatják, mire juthat egy dilettáns érdeklõdõ, ha elszáll az agya. Ezt kísérletnek szánom, hogy a hozzáértõk ki tudnak e hámozni valamit egy laikus gondolatmenetbõl, illetve, hogy kívülállóként van e egyáltalán értelme érdeklõdni ezek iránt a dolgok iránt, van e értelme ezeken ilyen módon gondolkodni? Miért nincs áttörés a fizikában? Úgy gondolom, hogy a valóság antropomorf közelítése miatt. A két legalapvetõbb buktató az idõ és a tér fenomenális értelmezése. Ha felteszem azt, hogy idõ, és tér nem létezik, akkor felmerül az a kérdés, hogy, mi van? Persze ezek a fogalmak, mint jelenségek, a makrovilágban „léteznek”. Hogyan halad egy foton, és miben halad? Arra gondolok, ha a vákuumot egy fluktuáló kvantumhabnak tekintjük, ebben a foton nem is anyagiasul, hanem mint valószínûségi hullám, az energiájával a fluktuációk egymást gerjesztik, a terjedési vektornak megfelelõen, és az adott momentumban az adott fluktuáció valószínûsége a nulláról pontosan egy fotonnyira ugrik. A fotonnak csak a valószínûsége terjed, mint hullámfüggvény. Ha anyaggal kerül hatásba, akkor hatásában mutatkozik részecskének. De lényegében nem az. Ha az idõfogalmat okozati halmazként kezelem, akkor a világegyetemet az okozati dominóelv alapján szemlélem, ami alatt azt értem, hogy a történések változást okoznak, ezek a változások hatnak egymásra, és a történésekre, mintha a világegyetem végtelenül kicsi dominókból állna. A hatásokat pedig hullámfüggvények közvetítik. A hatások csak „elõremutató” oksági sort alkothatnak. Visszaható oksági sor is felléphet, de ebben ez esetben, csak kibõvíthetik az oksági sort, azt következményeiben nem rendezhetik át, mert a hatásfüggvények interferálnak és kioltják egymást. Tehát lehetséges „idõutazás”, de a jelenre nem lehet semmilyen hatással. Ez ugyan megszünteti az idõparadoxont, de az idõutazást is értelmetlenné teszi. Viszont az „idõ-visszacsatolást” nagyon jól lehetne használni a kvantumtechnikában. Az „idõt” ezek szerint a kvantumhabban terjedõ okozati hatások összessége mutatja, mégpedig úgy, hogy a hatások differenciált sorozata éri a megfigyelõt (aki szerves része a rendszernek) és ezt legegyszerûbb idõfolyamatként észlelni. E szerint az okoskodás szerint „tér” sem létezik, csak hatásában, szintén, mint az oksági halmaz differenciált hatása. Tehát az egész világegyetem kvantumszinten egy valószínûségi oksági halmaz. Ebben a rendszerben az energia a hatásfüggvény pozitív értéket felvevõ állapota, amely a többi hatásfüggvénnyel, egymást erõsítõ interferenciarendszert képes alkotni, és anyagi kölcsönhatást létrehozni. Ezért az anyag csak kölcsönhatásban létezhet. Tehát az elemi részecskék önállóan a hatásfüggvényük által meghatározott intervallumban létezhetnek csak, utána szétesnek, az energiájukat átadva a keletkezõ törtrészeknek,- (persze lehet olyan közbensõ részecske klaszter, amely stabil hullámfüggvényt alkotva fennmaradhat, de elemi rész nem lehet stabil. Az adott összetett részecske stabilitását, mindig a rá jellemzõ komplex hullámfügvény valószínûségi értéke határozza meg.) - amelyekre ugyanez a sor vár, és így tovább, míg fotonná alakulnak, anyagi jellemzõiket elveszítve. A foton pedig, a fent leírt módon gerjeszti a kvantumhabot. Az anyagban a hatásfüggvények energiája tömegként jelenik meg, és minél nagyobb a tömeg, a valószínûségi függvények annál jobban közelítik a maximális értéket, amelyet azonban nem érhetnek el.(Abszolút valóság nem létezik.) ( Extrém nagy értékû valószínûséghez extrém nagy tömeg tartozik, és ott vagyunk a fekete lyuknál. A teljes világegyetem valószínûsége egységnyi.) Ezért a tömeg növekedésével arányosan csökken a kvantumhatások aránya, és nõ a relativisztikus hatások aránya. (Ezt legjobban a tömeggel arányos tehetetlenség mutatja) Ebbõl fakadóan egy látszólagos ellentmondás mutatkozik a kvantummechanika, és a relativitáselmélet között. Az anyagi testet alkotó komplex hullámfüggvény arra törekszik, hogy valószínûségi értéke növekedjen, ezért minél nagyobb tömeg elérésére törekszik. Ebben az értelemben a gravitáció kvantum távhatás. Ez a távhatás talán megegyezik azzal a hatással, ami lehetségessé teszi a laboratóriumi teleportációt. Ez szintén a kvantumhab valószínûségi gerjesztése, amelynek távolságfüggése a tömeggel arányban nõ. Tehát elemi részecskéknél a távolhatás erõs, makroszkopikus tömegek esetében gyenge. Itt, mint gravitáció jelentkezik, így akarván növelni a tömeget. Minél nagyobb a tömeg, annál kisebb a részecskék önállósága, annál kisebbek a kifelé mutatott kvantumhatások. Mivel a részecskék energiája le van kötve, mint anyagi tömeg. ( Úgy tûnik, hogy ha a részecskét leíró hullámfüggvény minél nagyobb tömegû anyagi klaszterbe oldódik bele,önállósága megszûnésével, a valószínûségi értéke a klaszter valószínûségéhez adódik,növelve annak valószínûségét, tehát az adott részecske klaszter tömege, a beolvadt részecske energiájával nõ, ugyanakkor a klaszter valószínûségi indexe is nõ a beolvadt részecske valószínûségi értékével ezáltal csökken a Heisenberg féle határozatlanság, és nõ a gravitációs távhatás.) A részecskék önállósága csak energiájuk növelésével nõhet. (Gerjesztés) Ez viszont az anyagszerkezet felbomlásával jár. A „részecskék „kantumszabadsága” a gerjesztésükkel(lekötetlen energiájukkal) arányos. A hõmérséklet növelésével egyre alapvetõbb részekre esnek szét, amíg fotonokká disszociálnak. Ebbõl megint csak hülye gondolat következik, - egy csillag tömege, a hõmérsékletével arányos kell, legyen. Azért létezhetnek hipernagy tömegû csillagok, mert hiperforróak, és tömegük nagy része energiaként manifesztálódik, amely nem mutat gravitációs hatást. Fordítva is igaz, ha a csillag kihûl az anyaga kötöttebb kvantumállapotba kerül, és nagyobb gravitációja lesz, ami fokozza az összeomlás gyorsaságát.
Nem folytatom tovább a halandzsázást. Mivel a tudás bilincsei nem kötnek, még több baromságot hordhatnék össze. Arra is példa lehet ez az írás, hogy a megfelelõ frazeológia használatával bármit össze lehet hordani. Azért talán érdemes elgondolkodni ezeken a dilettáns okfejtéseken.
Az mibõl következik, hogy a tér = részecskék? Szerintem meg az, amiben elhelyezkednek a részecskék.
Ja és a tér ami nem más mint részecskék összesége még a vákuum is a Kasimir effektus ezt bizonitja.
Üdv Shakwill van igazság abban amit mondtál elméletileg a vákuum oszcillálhat a fizikusok egy része ezt állitja. A Heisenberg féle határozatlansági reláció azt mondja,hogy egy részecskének vagy a pontos helyét vagy az impulzusát tudhatjuk a kettõt egyszerre nem ismerhetjük tehát kvantumszinten a véletlenszerüség van. Ha valami történik az ujabb eseményeket okoz de ezeket pontosan megjósolni nem lehet csak valószinüségi alapon.
Sziasztok! Szeretnék néhány kérdést feltenni, hogy megtudjam, van e esélyem a dolgok megértésére. Átlagos ismereteim vannak, és átlagos intelligenciával rendelkezem. Tudományos végzettségem nincs. Jól értem, hogy a vákuum egyfajta kvantumhabként értelmezhetõ, amelyet elemi oszcillátorok halmazaként lehet modellezni? Fel lehet e fogni az univerzumot, mint oksági halmazt? Ahol a hatások egyfajta okozati dominóelv alapján hatnak, ami alatt azt értem, hogy a történések változást okoznak, ezek a változások hatnak egymásra, és a történésekre, mintha a világegyetem végtelenül kicsi dominókból állna. A hatásokat pedig hullámfüggvények közvetítik. Az „idõt” ezek szerint a kvantumhabban terjedõ okozati hatások összessége mutatja, mégpedig úgy, hogy a hatások differenciált sorozata éri a megfigyelõt (aki szerves része a rendszernek) és ezt legegyszerûbb idõfolyamatként észlelni. Tehát az idõ ebben az esetben csupán, egy a megfigyelõ jelenléte által generált mérõszám, amely teljességgel a rendszer állapotától függ. E szerint az okoskodás szerint „tér” sem létezik, csak hatásában, szintén, mint az oksági halmaz differenciált hatása. Tehát az egész világegyetem kvantumszinten egy valószínûségi oksági halmaz. Ebben a rendszerben az energia a hatásfüggvény pozitív értéket felvevõ állapota, amely a többi hatásfüggvénnyel, egymást erõsítõ interferenciarendszert képes alkotni, és anyagi kölcsönhatást létrehozni. Ezért az anyag csak kölcsönhatásban létezhet. No, egyelõre ennyi. A matekhoz nem értek, ezért a matematekai bizonyításokból sok értelmet nem tudok kihámozni. Bocs a buta kérdésekért és még butább következtetésekért, de azért írtam hogy helyre tegyétek a dolgokat. Üdv: shakwill
Megpróbálom a lehetetlent. Egy képen megmutatni, hogyan járhat az alagút órája is lasabban, meg a vonaté is. Minden idõskálán az osztást 20-ra álltottam, így jobban látszanak az eltérések.Az alagút két vége a piros vonalak. Az idõkoordináta tengelye az Y-tengely (zöld). Látszik hogy ehhez képest a vonat végeiben elhelyezett órák lasabban járnak. Eddig rendben. Most nézzük meg a vonat idõkoordinátáit. Ezek a lila osztások, és nem a sárgák! Ha végigkövetjük pl a 80-as értéknél, akkor látható, hogy a sárga vonalakat a helyes érténél metszi. Ehhez a lila beosztáshoz most hasonlítsuk a piros osztások eloszlását. Tisztán látható, hogy a vonathoz képest tényleg lasabban jár az alagút órája. Érdekes ez a geometria.
Viszont mind a kettõ energia. Ezért is energia-impulzus tenzor írja le a téridõ görbületét az általános relativitásban.
A görbület oka viszont más és más. Az ikerparadoxonban az utazó begyújtotta a rakétáit és emiatt görbült meg a térideje, a gravitácós mezõben pedig a közelben lévõ tömeg görbítette meg a téridõt.
Egy másik megfigyelõ akinek más a sebessége, az megint más ütemû lassulást tapasztal. Amelyik megfigyelõ az utazó ikerrel együtt mozog, az pedig normális ütemûnek látja az idõ múlását. Tehát nem egy abszolut lassulásról van szó, csak egy viszonylagos, relatív lassulásról. Ezért is hívják relativitás-elméletnek. Minden csak nézõpont kérdése. Ennek ellenére nem csak látszatról van szó, hiszen ott van a Hafele-Keating kisérlet, ahol az atomórák valós eltérést mutatnak.
A lényeg kimaradt.
Ahhoz a MEGFIGYELÕHÖZ képest telik lasabban, akihez képest mozog.
Nem egészen. Az a gyorsulás, amit az utazó iker tapasztal lehet gravitációs gyorsulásnak is tekinteni. Hiszen görbül a világvonala épp úgy, ahogy egy gravitációs mezõben levõ testé is. Számára görbült a téridõ. Aki gyorsulást érez, annak görbült a térideje, és fordítva.
"Ha ugyebár a gyorsan mozgó tárgyon lasabban telik az idõ, akkor ott a kérdés, hogy mihez képest. "
Ahhoz képest telik lasabban, akihez képest mozog. Nem kell tovább ragozni, itt meg kell állni. A többit már csak az ember agya teszi hozzá, tévesen. Mert megmagyaráz nekünk minden a már tapasztaltakkal. És ugyebár olyat még nem tapasztalt az agyunk, hogy ez is lasabb lehet, meg az is. De mint mondtam, ez az utolsó mondat hibás. Az agyunk rakta a problémához feleslegesen. Ez valami olyasmi, mint az elektron hullám-részecske kettõssége. Most akkor ez vagy az? Hibás a kérdés. Hiszen nem tudsz olyan kisérletet összeállítani, ahol EGYSZERRE hullám is meg részecske is. Mindig csak az egyik. Ezt nevezik a programozók 'kizáró vagy' logikai mûveletnek. Tehát nekik valami sejtésük lehet, mirõl van szó. Ez az egyszerû mûvelet egy virágárusnak talán teljesen értelmetlen. Pedig mûküdõképes, ez az egyik alaputasítás.
En úgy tudom hogy a gyorsuló mozgást végzõ rendszernek fog lassabban telni az ideje. Tehát az ûrhajó a Földhöz képest felgyorsit/majd lelassit hogy visszatérjen, ekkor visszatérés után az ûrhajón összességébe kevesebbet fog mutatni az óra mint a Földön. Tehát tök mindegy, aki GYORSULAST VEGEZ annak fog kevesebb idõ eltelni.
A szabadesésnél az egyenesvonalú mozgás érdekes. Belekevertem egy ki hagyományos fizikát.
Szóval az erõmentes mozgás az inerciális.
Nem az számít, hogy 'mihez képest'. Az számít, hogy inerciarendszer marad vagy nem. Amelyik az marad, abban maradunk a rajzolásnál. A másik fog fordulni, a másik fog gyorsulást érezni, a másiknak lesz KÉT inerciarendszere. Abban nem tudod felrajzolni az EGÉSZ utat, mert az két ábra.
(Az inerciarendszer az, ami egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, és nem forog. Tehát lehet gravitációs mezõben is, ha szabadon esik úgy, hogy nem forog. Minden inerciarendszerben MINDEN természeti törvény ugyan úgy írható fel. És minden kisérlet ugyan olyan eredményt ad. Tehát megkülönböztethetetlenek egymástól.)
Na de ha például az ûrhajót úgy lövik ki, hogy az a tejúthoz, vagy a "világegyetem középpontjához" képest éppen álló helyzetû marad, és a föld tesz meg egy kört, akkor elvileg pont fordítva kellene hogy legyen.
Na ez a klasszikus iker-paradoxon. Természetesen itt nincs paradoxon.
A titok annyi, hogy ha a vonat tér vissza (maradva az ábráknál) akkor maradunk az alagút inerciarendszerében ábrázoltaknál, és ott egyértelmûen látszik, hogy a vonatban telt el kevesebb idõ.
Ha valamiképpen az alagút térne vissza a vonathoz, vagyis az fordul meg, akkor az alagútban lévõ óra fog kevesebbet mutatni.
Talán nem a relativitással van a baj, hanem ott, hogy az emberek olyan hallgatólagos elõfeltevésekkel állnak hozzá, amelyek TÉVESEK.
Einstein gondolatában az volt a nagyszerû, hogy talált egy ilyen hibás elõfeltételt, ami a newtoni idõ, és elvetette.
A következõ lépés egy ugyanilyen hibás elõfeltétel elvetése lesz.
Akkor mi lesz ha visszatér? Ki lesz öregebb? Melyiknek az órája fog többet mutatni a másikénál? Vagy ha egyformát fog, akkor miként mérheti a másikat lasabbnak?
Az egyik is lassabbnak MÉRI a másik órájának a járását, és a másik is.
Semmi paradoxon, ott a képlet, számold ki, az ábra helyes, nincs elletmondás. Vagy ha szerinted van, akkor mond el, mit látsz annak. Nem járhat mind a kettõnek EGYSZERRE lasabban az órája? Persze hogy nem. Ez paradoxon lenne. Vegyük az elsõ ábrát. Látsz rajta olyat, hogy EGYSZERRE az egyik is lasabban jár meg a másik is? És a másikokon.
Persze ha egymás mellé rakod, akkor azt mondod, de hát itt van. Igenám, de NINCS olyan megfigyelõ a világon, aki EGYSZERRE látná a két ábrát. Milyen jogon jelentenéd ki, hogy EGYSZERRE járnak lasabban?
Kösz a kedves megjegyzést. Te is tudod, hogy nem az e=mc2 képletre gondoltam, hanem globálisan az erre alapozott dolgokra. Amúgy azért még egy difegyenletet ki tudok számolni, annak ellenére, hogy mondjuk a "sõdlinger-egyenlet" nem tartozott a kedvenceim közé. (Bár az mondjuk más téma.) A bonyolult szót is relatívan kellene vizsgálni. Mihez képest bonyolult. Mert szerintem elõbb utóbb lesz valami, ami egy olyanok számára is érthetõ modellt fog felállítani, akik nem szeretnek diferenciálegyenletekkel számolni.
"De az ûrhajó utasai szerint õk egy helyben állnak, és a föld távolodik tõlük majd közeledik hozzájuk nagysebességgel, tehát a földön telik lasabban az idõ. Na akkor most kinek van igaza? "
Ott a magyarázat az ábrákon. 902 904. Mind a kettõnek igaza van.
Helyesen, a forgó Föld felületéhez képest állnak. Tehát nem állnak. :)
A valóság olyan amilyen, nem amilyennek szeretnénk látni. De mégis igazad van egy kicsit. Gondolj bele, ezzel az egyszerû egyenlettel mennyi mindent ki lehet számolni, amit régen csak sok telefirkált oldallal lehetett. Igen lehet hogy még van valami, amivel még egyszerûbben leírható a relativitás és a kvantummechanika. De garantálom, hogy neked az is 'bonyolult matematika' lesz.
És mi van a geostacionárius pályán lévõ mûholdakkal? Azok a földhöz képest állnak.
A tömeg-energia dolog szerintem rendben van, de ez a térgörbülés, meg idõrövidülés szerintem sántít. Ha ugyebár a gyorsan mozgó tárgyon lasabban telik az idõ, akkor ott a kérdés, hogy mihez képest. Mert ugyebár ha egy földrõl nagysebességgel kilõtt, majd oda visszatérõ ûrhajón ugyebár lassabban telik az idõ. De az ûrhajó utasai szerint õk egy helyben állnak, és a föld távolodik tõlük majd közeledik hozzájuk nagysebességgel, tehát a földön telik lasabban az idõ. Na akkor most kinek van igaza?
A relativitás sokkal egyszerûbben és tömörebben írja le a tapasztalati tényeket, mint eddig bármi.
Bonyolult matematika?
Ezen mi a bonyolult? A gyökvonás? Ezzel rajzoltam fel az ábrákat, ez a Lorentz-transzformáció.
A relativisztikus tömegképlet bizonyítására minden olyan kísérlet alkalmas, amelyben részecskék tömegfüggetlen gyorsító erõ hatása alatt mozognak. Így például a ciklotronban a nagysebességû elektronok a mágneses térben fellépõ Lorentz erõ által meghatározott körpályán mozognak. A körpálya sugarából nagy pontossággal meghatározható az elektron tömege. Az ilyen mérések teljes mértékben alátámasztják a relativisztikus tömegre kapott (52) összefüggésünket. A tömeg-energia ekvivalenciára is számos közvetlen kísérleti bizonyíték áll rendelkezésre. Ezek közül a legszemléletesebb talán az, hogy nagy energiájú részecskékütközésekor rutinszerûen megfigyelhetõ olyan részecskék keletkezése, amelyeknek(nyugalmi) tömege több milliószorosan meghaladja az ütközõ részecskék nyugalmi tömegét. A beérkezõ részecskék mozgási energiája tehát tömeggé alakul át. A fordított folyamat a nukleáris reaktorokban figyelhetõ meg, ahol a magátalakuláskor az átalakuló anyag tömegének kis mértékû csökkenése fedezi a felszabaduló energiát.
A Lorentz kontrakcióra már a müonok példája is szolgáltatott bizonyítékot, azonban ennél sokkal közvetlenebb bizonyítékok is állnak rendelkezésünkre. Ezek közül talán az egyiklegszemléletesebb az ún. szabadelektron lézerek hullámhosszával kapcsolatos. Az ilyen lézerek mûködési elve röviden a következõ. Ha az elektronok –, vagy más töltött részecskék –egyenesvonalú, egyenletes mozgást végeznek akkor sugárzást nem bocsátanak ki. Ha viszont a töltött részecskék gyorsuló mozgást végeznek, akkor elektromágnes sugárzást bocsátanak ki. Így például ha egy nagysebességû elektronnyalábot belövünk egy olyan mágnes pofái közé – ez az ún. wiggler – ahol az északi és déli pólusok periodikusan váltakoznak, akkor az elektronok hullámvonalban mozognak, aminek következtében gyorsulnak, tehát sugárzást bocsátanak ki (5. ábra). Alkalmas körülmények között a mágnes tengelyének irányában lézersugárzás jelenik meg. A sugárzás periódusideje nyilván megegyezik azzal az idõvel amely alatt az elektron a mágnes egy periódusa mellett elhalad. Ha feltételezzük, hogy az elektronok sebessége megegyezik a fénysebességgel, akkor egyfelõl a rezgés periódusideje T = λp/c (ahol λpa mágnes periódusa) másfelõl viszont a kibocsátott sugárzás λlhullámhosszára teljesül, hogy T = λl/c amibõl következik λl= λp. A klasszikus gondolatmenttehát azt jósolja, hogy a lézer hullámhossza megegyezik a mágnes periódusával. Ha ez ígylenne, a szabadelektron lézerek legfeljebb a mikrohullámok tartományában mûködhetnének, miután praktikus okok miatt a mágnes periódusa néhány cm-nél kisebb nem lehet.Szerencsére azonban a klasszikus gondolatmenet nem érvényes a Lorentz kontrakció miatt. Ennek megfelelõen a közel fénysebességgel mozgó elektronok a mágnes periódusát több tízezerszer megrövidülni látják, így a cm-es mágneses periódus mellett a szabadelektron lézer akár a látható fény tartományában is mûködhet. Az elektronok energiájának ismeretében kiszámítható a várható Lorentz kontrakció, aminek ismeretében megadható a lézer hullámhossza. A számított és mért értékek teljes mértékben összhangban vannak
Fáradt vagyok emiatt csak bemásolok nehány dolgot. Egyértelmûen nem lehet bizonyítani, mert mégis azt hogy lehetne véghezvinni?
Az idõdilatáció volt az a relativisztikus jelenség amelyre a legkorábban találtak kísérleti bizonyítékot. A µ-mezonok, vagy müonok olyan részecskék, amelyek mintegy 2 µs alatt spontán lebomlanak. A kísérleti tapasztalatok viszont azt mutatták, hogy a légkörbe beérkezõ kozmikus sugárzás által 10 km-nél nagyobb magasságban keltett müonok leérkeznek a Föld felszínére. Ez elsõ látásra teljesen lehetetlennek tûnik, hiszen 2 µs alatt mégfénysebességgel mozogva is legfeljebb 600 m-t tehetnének meg. Hogyan tudnánk megmagyarázni ezt a jelenséget? A földi megfigyelõ a következõképpen okoskodhat. A müon a saját belsõ „órája” szerint valóban csak 2 µs-ig él, azonban ez az óra a müon nagy – fénysebességhez közeli – sebessége miatt jelentõsen lelassul, így a müon valóban leérhet a Föld felszínére. A kérdés ezután az, hogy a müon rendszerében tudjuk-e értelmezni ajelenséget? A müon természetesen saját sebességérõl nem tud, így nem mondhatja azt, hogy órája lelassul. Õ a saját mérése szerint 2 µs-ig él, ugyanakkor azt észleli, hogy a Föld nagy sebességgel közeledik felé, aminek következtében a légkör Lorentz kontrakciót szenved, így vastagsága úgy lecsökken, hogy a 2 µs elegendõ ahhoz, hogy áthatoljon rajta. A mai technika már közvetlenül is lehetõséget nyújt az idõdilatáció ellenõrzésére. Amesterséges holdakon keringõ atomórák járásában már közvetlenül is kimutatható a hasonló földi órákhoz képest a késés. Így pl. a globális helyzetmeghatározó rendszerben (GPS) a mesterséges holdakon keringõ órák járását úgy állítják be, hogy a Földön nem, hanem csak pályájukra állítva járnak szinkronban a földi órákkal. Ha az idõdilatációt nem vennék figyelembe, a GPS rendszer napi 2 km-t (!) tévedne
Szóval én valahogy azt hiszem, hogy a valóság sokkal egyszerûbb, mint ahogyan azt mi a bonyolult matematikai képleteinkkel megpróbáljuk leírni. Van a relativításelmélet, amihez minden törvényt hozzáigazítunk, van egy halom fizikai tétel, ami vagy ilyen vagy olyan feltételek közt igaz, más feltételek esetén meg nem, mert akkor már más törvény vonatkozik a dolgokra.
Szerintem ott tartunk, ahol régen, amikor feltételeztük, hogy a föld a világegyetem közepe, és minden a föld körül kering. És szépen le is írtuk a bolygók meg a csillagok mozgásának pályáit jó bonyolultan. Most is mindenre van jó bonyolult magyarázat, csak az a baj, hogy minden belûlrõl szemlélve. Majd rá fogunk jönni, hogy rosszul vizsgáljuk a dolgokat és azokat a bonyolult egyenleteinket mindjárt lecserélhetjük nagyon egyszerûekre, mint ahogy a csillagok pályáját is egyszerûbben leírhattuk akkor, amikor már nem égették el az eretnekeket.
És olyat sikerült, amivel bizonyítani lehetne, hogy valóban igaz?
De legalább megvolt a vasárnapi olvasnivaló. Megaztán 100 éve senkinek sem sikerült olyan kiseérletet kiagyalni, amivel meg lehetett volna cáfolni a relativitást. Tehát jelenleg azt lehet mondani, hogy a vonattal is ez történne.
Nem mondtam különös dolgot, ugyan azt mondtam el, mint amit fizikaórán egy egyszerû mágneses kisérletnél tapasztalnál. Fogsz egy csövet, köré tekersz egy vezetéket. A két végét mûszerre kötöd. Beledugsz egy mágnesrudat. Van áram? Nincs. Most mozgasd. Van áram? Igen. És attól függ az áram iránya, hogy milyen irányba mozgatod a rúdmágnest. Ez leírható Maxwell egyenleteivel.
Csak más nézõpontbõl mutattam meg ugyanezt. Egy igen érdekes nézõpontból, ahonnan minden egyszerûbb. Persze lehet, hogy ez így elsõ hallásra csak bonyolultabb. :D
Az elsõ ábra nem teljesen a mi álló rendszerünket ábrázolja, hiszen a vezetékben az elektronok sebessége nagyon kicsi, emiatt ha mi állunk a protonokhoz képest, akkor nem tapasztalunk jelentõs elektromos teret.
A külömbség akkor jelentkezik, ha egy nagy sebességû szabad- vagy atomi elektronra hat a vezeték. Ekkor a haladási irányától függõen vagy az atommagok mennek relatíve gyorsabban hozzá képest, vagy az elektronok. Emiatt irányfüggõen egyszer pozitív egyszer negatív a vezeték számára. Egyszer taszítja egyszer vonzza a vezeték az elektront. Ez a Lorentz-erõ. A mozgó elektron számára ez elektromos-tér, de mi ezt a teret nem érzékeéjük, számunkra ez nincs, csak az erõhatást figyelhetjük meg.
Látható,hogy ha az elektronunk a vezetékben folyó áram elektronjaival együtt mozog, akkor a pozitív atommagokat érzékeli sûrûbbnek, emiatt a vezeték vonzóerõvel hat rá.
Vegyünk egy vezetéket. Most az alagút végei legyenek az atommagok, az elektronok a vonat végei. Ha állnak, akkor mind a kettõ 100 méterenként követik egymást. Ekkor a vezeték töltése semleges, hiszen legalább annyira pozitív mint negatív.
Most mozgassuk az elektronokat.Ekkor ugyan azt fogjuk tapasztalni, mint a vonatos példánál. Ott a vonat végei összébb mentek. Itt az elektronok lesznek sûrûbben, vagyis a vezeték töltése negatív lesz.
Jól van, de hogy lesz ebbõl mágnes, meg Lorentz erõ?
Vagyis...ha a mágneses mezõ, valamilyen formában megegyezik az elektromos mezõvel, akkor ez...megdöbbentõ következtetés elé állíthat bennünket.
Mely szerint elektomos mezõ, vagyis elektronok körülvesznek minket, ugye azt atomokban található elektronok miatt. Ám ha lehet bármilyen formában mágneses jellemzõjük, akkor ez tulajdonképpen a gravitációnak is felfogható, ami ezekbõl belátható, hogy lehet negatív értékû, vagyis taszító tulajdonságú is!
Azt tudom, mert kísérletileg bizonyított, hogy bármilyen szén..szenet tartalmazó vegyület mágnesezhetõ, ez magyar(!) Nóbel-díjas felfedezés! De a fento röpke eszmefuttatásból kitûnik, hogy gyakorlatilag BÁRMI mágnesezhetõ, csak és kizárólag az eletronok számától függ, hogy mennyire?????
Nyah...tehát van 1 db mágnesünk. Baromi gyorsan elkezdek mozogni mellette akkor eletromos térnek látom? Vagy hogy is van ez? Tényleg érdekel!
Hogyan lehet a mágneses mezõt elektromosra visszavezetni, amikor annyira különböznek?
Mi is az a Lorentz-kontrakció, és mi köze a mágneses mezõhöz? Itt érdemes kezdeni, az idézet is erre hivatkozik.
Ez a kontrakció nem más, mint amit az ábrákon már láthattunk. A mozgó test mindig rövidül a mozgásirányba. Ezt még nem írtam, az ábrákon a térbeli koordináta mindig a mozgásirányba mutat. A másik két koordináta nem változik.
"Visszavezethetõ a mágnesesség az elektromosságra a specrel Lorentz-kontrakcióját használva.
"Einstein explained in 1905 that a magnetic field is the relativistic part of an electric field. When an electric charge is moving from the perspective of an observer, the electric field of this charge due to space contraction is no longer seen by the observer as spherically symmetric due to non-radial time dilation, and it must be computed using the Lorentz transformations. One of the products of these transformations is the part of the electric field which only acts on moving charges — and we call it the "magnetic field".""
A következõ kérdésnek úgy kellene hangzania, hogy akkor most a vonat hátulja elõrébb van az idõben?
Semmi esetre sincs elõrébb az idõben. Csak a fénnyel szinkronizát órái más értéket, mutatnak. A vonatnak egy jelene van, és csak egy jelenben létezik, de ha a vonaton vagyunk, a fény által közvetített jelen más, mint amikor az alagút mellõl nézzük.
Az idõ nem része a térnek, a téridõ csak egy modell.
Az is leolvasható a második rajzról, hogy most a vonat hossza 100 méter, és az alagúté 60 méter. De ennek az értelmetlen változásnak az okát is láthatjuk az ábrákon. A vonaton lévõk a nem 'akkor' látják egyidejûleg a vonat két végét, amikor az alagút mellett lévõk. Akkor a speciális relativitás csak a látszatot írja le? Nem, mert valós mérési eredményeket jósol meg, és ha lemérnénk egy hasonló szituációt,a mérési eredmények egyeznének a kiszámoltakkal.
Leírható egy tömeggel rendelkezõ részecske tömege egy tükördobozba zárt fotonnal, amit ha megmozdítunk, akkor a Doppler miatt erõ jelentkezik, de nem ez a jelenleg elfogadott elmélet. (Ha a dobozolt foton részletei érdekelnek, kérdezt DcsabaS-t, én tõle hallottam errõl)
A jelenleg elfogadott elmélet a Standard_modell ahol a protont jelenleg eleminek tünõ kvarkok alkotják.
Amit látod akar hiányossága az elméletnek, de még mindig jobb, mint az elszabadult húrelmélet, amivel bármit le lehet írni, csak megfelelõen kell alakítani.
Máris látszik, hogy ameddig az elsõ ábrán a ságra osztások voltak ritkábban, addig a másodiknál a piros osztások követik egymást ritkábban.Az is látzik az elsõ ábrán, hogy az alagút szerint a vonat elejében és a végében elhelyezett órák nem szinkronban járnak. Ezt nevezte Einstein az egyidejûség relativitásának.
Ma ugyebár ott tart a fizika, h az anyag legkisebb formája a foton. Szinte már csak tulajdonságai vannak, tömege nincs, stb. Akkor végsõ soron a proton is, az elektron is "fotonok tömegébõl" áll, mégis óriási közöttük a különbség. Biztosan erre is van 1 jól hangzó elmélet, miért szervezõdnek a kvantum-részecskék elektron, proton,neutron formákba. Úgy beszéltek a gravitációról, mintha már sorozatban gyártanák az antigrav hajtómûveket..
Ha most a fényjeleket a vonat szemszögébõl nézzük, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a visszaverõdés a vonat végekbõl egy idõben történik. A vonat végeiben levõ órákat SZINKRONIZÁLJUK ennek megfelelõen.
Itt a fórumon valahol kérdezték, hogy lehet az, hogy a speciális relativitás szerint ha mozog hozzám képest valaki, akkor annak lassul az ideje, de ha õ néz engem akkor nekem lassult az idõm.
Vizsgáljuk meg a kérdést, hiszen a topik témája is ez.
#3" border=0 resizemod="on" onload="rmw_img_loaded(this)"> Van egy 100 méteres alagú, amiben 0.8c sebességgel száguld egy 60 méter hosszú vonat.Az ábrán a fénysebesség 1 egység, így szokás az egyszerûség kedvéért ábrázolni a Minkowski-téridõt, ami a specrel matematikai alapja. A vonat(ságra vanalak, eleje-hátulja) közepébõl a 40. másodpercben küldjünk fényjelet a vonat elejébe és hátuljába. Ez a két sötétkék vonal. A vonat végeiben legyenek tükrök, amelyek visszaverik ezeket a jeleket. Ezek újra a vonat közepében fognak találkozni. Ha az alagút inerciarendszerében rajzoljuk fel az eseményeket, akkor a fenti ábrát kapjuk.
Akkor a hullámokat ( fõleg, ha fotonok alkotják) valahogyan árnyékolni lehetne..
"Az elektron a protonba azért is nem esik bele mert hullámtermészeténél fogva állóhullámot alkot az atommag körül."
Igen, így is 'modellezhetõ'. A lényeges az, hogy matematikailag a mind a két szemléletmód egyforma formalizmust használ.
"És miért lenne a gravitációnak hullámtermészete? "
Pont annak ne lenne? Nem egészen graviton vs téridõrõl van itt szó. Már Einstein egyenleteibõl is adódik az, hogy gyorsuló tömegek gravitációs hullámokat sugároznak úgy, mint ahogy a gyorsuló töltések elektromágneses hullámokat.