nah, sajna nem nagyon találtam se itt, se gúglén, sem sehol megfelelõ anyagot... viszont írnom kéne egy olyan másfél oldalt errõl és nincs bioszkönyvem meg bla bla... aki tud segíteni, esetleg linkez adni, az ne tétovázzon... htx :)))
A hormonok olyan kémiai hírvivõk, amelyek az élõlények életfolyamatait szabályozzák. Szabályozó hormon valamilyen állapotot próbál fenntartani (inzulin), vezérlõ hormon az egyik állapotból a másikba vezérel (adrenalin). Neuro hormonális rendszer Inzulin: Inzula (sziget), Langerhans német kutató megvizsgálta a hasnyálmirigy szövetét, észrevette, hogy a hasnyálmirigyen szigetek vannak (1%). Ha a hasnyálmirigyet egy állatból kivette, akkor a cukorbetegség tünetei jelentek meg. Kiderült, hogy a hasnyálmirigy szigetei termelik a cukorbetegség ellenszerét, az inzulint. Az inzulin serkenti a máj glikogénraktározását és a sejtek glükózfelvételét, így csökkenti a vércukorszintet
Glükagon: Az inzulin ellenhormonja, a hasnyálmirigyben termelõdik, serkenti a máj glikogén lebontását glükózzá, valamint a zsírok és fehérjék glükózzá alakítását.
Adrenalin: Olyan mint a glükagon, de stresszhatásnál is növekszik, a mellékvese velõállományában termelõdik. Izgalom vagy veszély esetén termelése fokozódik, segíti, hogy a májból a sejtbe juthasson glükóz, hogy sok energiát nyerjen, a vércukorszintet emeli, de ez csak mellékhatás, gyorsul a légzés, emelkedik a vérnyomás. Termeléséhez az információt idegi úton kapja. A stresszelméletet Selye János dolgozta ki.
Tiroxin: A pajzsmirigyben termelõdik, jód tartalmú aminosavszármazék. Általános hatású, a sejtek anyagcseréjét szabályozó hormon. Gyorsítja a lebontó folyamatokat, így fokozza az energiatermelést és emeli a testhõmérsékletet. Az STH-val (növekedési hormon) együtt szabályozza a fiatalok növekedését és fejlõdését. Ha sérül az agyalapi mirigy, akkor a tiroxin hormon csökken.
TSH: Pajzsmirigyserkentõ hormon (tireoidestimuláló hormon), az agyalapi mirigy elülsõ lebenyében termelõdik, a pajzsmirigy tiroxintermelését fokozza.
TRH: TSH-t serkenti.
ADH: Vízvisszaszívást serkentõ hormon (antidiuretikus hormon), az agyalapi mirigy hátulsó lebenyében termelõdik, az agyalapi mirigy elemzi a vér töménységét, ha túl tömény, akkor az ADH termelése nõ, fokozza a vízvisszaszívást a vese másodlagos kanyarulatos csatornáiból a vérbe.
Parathormon: A mellékpajzsmirigyben termelõdik, növeli a vér kálciumszintjét azáltal, hogy serkenti a kálcium felszabadulását a csontokból. Csökkenti a vér foszfáttartalmát, ellenhormonja a kalcitonin.
Információáramlás a sejtek között
Az élõ szervezet részei közötti együttmûködést, a szövetek, szervek s az õket alkotó sejtek mûködésének összehangolását, környezethez való alkalmazkodását a sejtközi információs rendszer biztosítja. A rendszer két, viszonylag autonóm alrendszerbõl áll - valamikor külön rendszernek is tekintették õket - az idegrendszerbõl és a hormonális rendszerbõl. Az egészet neuro-endokrin rendszernek nevezzük.
A két rendszer közötti hasonlóságokat és különbségeket röviden és vázlatosan a következõkben foglalhatjuk össze: mindkét rendszerben a hírvivõk, az információ hordozói kémiai vegyületek, s nem egy esetben ugyanazok; a hírvivõk mindkét rendszerben a sejtek receptorain keresztül hatnak s változtatják meg, irányítják mûködésüket; lényeges különbség a két rendszer között, hogy az egyik - az idegrendszer - elsõsorban sejtrõl sejtre közvetlenül, egyenesen a címzett szervhez juttatja el az üzenetet. A másik - a hormonális rendszer - a hírvivõket bejuttatja a véráramba, s onnan választódnak ki a célsejteken; az elõbbi különbséggel függ össze, hogy az idegrendszer elsõsorban a gyors üzenetek közvetítésére alkalmas, míg az endokrin rendszerben az üzenetek sokkal lassabban, néha több óra alatt jutnak el a címzetthez.
A két rendszer nem választható el egymástól: a hormonok befolyásolják az idegrendszert, ez utóbbi pedig részt vesz a hormontermelés szabályozásában, sõt magában a hormontermelésben is. (Az elõzõ két mondatban ezért szerepel az "elsõsorban" szó.) Errõl majd az idegrendszernél még teszünk említést.
Az endokrin rendszer
Az endokrin rendszer a hormonkiválasztó belsõ elválasztású mirigyekbõl és szabályozó központokból áll. A legfontosabbak a hipofízis, az epifízis, a pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, timusz, a mellékvesék, a hasnyálmirigy, a petefészkek és a herék. Ezek mellett endokrin, hormontermelõ sejtek találhatók még a bélcsõben, a májban, a vesében.
A hormonokat kémiai szempontból három csoportba osztjuk: - aminosav-származékok, pl. adrenalin, tiroxin; peptidek, polipeptidek, fehérjék, pl. a hipofízis hormonjai; - koleszterolból származtatható szteroidok, pl. a mellékvesekéreg, petefészkek, herék hormonjai.
A polipeptid típusú hormonok fajspecifikusak, a szteroidok viszont nem.
Hatásuk szerint a hormonokat három csoportra oszthatjuk: egyes hormonok ingerlõ vagy gátló hatással vannak az effektor sejtekre, szervekre, pl. a hipofízis trophormonjai. Ezeket kinetikus hormonoknak nevezzük. Mások az anyagcserét, a víz- és sóháztartást szabályozzák, pl. a tiroxin az alapanyagcserét. Ezek a metabolikus hormonok. S végül a morfogenetikus hormonok a növekedést és a szervdifferenciálódást szabályozzák.
Egyes hormonok rövid életûek (pl. az ACTH felezési ideje kb. 10 perc), vagy hamar távoznak a szervezetbõl, mások lassan bomlanak el (pl. a tiroxin felezési ideje 5-7 nap), vagy elraktározódnak a sejtekben, szövetekben. A gyorsan bomló hormonok szabályozó hatása nyilván operatívabb, a lassabban bomlóké tartósabb.
A szteroid hormonok közé tartoznak a kortizol és kortikoszteron, amelyek a glükózlebontást és más anyagcsere folyamatokat szabályoznak, az aldoszteron, amely a sóháztartást irányítja, a nemi hormonok, progeszteron, tesztoszteron és az ösztrogén hormonok.
A peptidhormonok közül a legfontosabbak egyike az inzulin, amely a sejtek glükózfelvevõ képességének fokozásával csökkenti a vér cukorkoncentrációját, de hatással van a zsíranyagcserére is. A gasztrin a gyomorsav kiválasztását szabályozza.
A hormonok egy része csak néhány szervre gyakorol hatást (pl. a nemi hormonok, ösztrogén hormonok), mások viszont a test majdnem mindegyik szövetére vagy sejtjére hatnak (pl. az inzulin vagy a kortizol).
Hogyan mûködik a hormonális rendszer szabályozó mechanizmusa?
A belsõ elválasztású mirigyek központi irányító szerve az agyalapi mirigy - a hipofízis. Ez termeli azokat a trophormonokat, serkentõ hormonokat, amelyek azután a különbözõ mirigyekbe jutva kiváltják azok hormontermelését. Az agyalapi mirigyet a központi idegrendszer a hipotalamuszon keresztül szabályozza. A hipotalamusz olyan anyagokat termel, amelyek a hipofízis tevékenységét serkentik vagy gátolják. Lássuk most ezt a folyamatot egy konkrét példán: Solomon H. Snydernek, a John Hopkins University School of Medicine neurológia professzorának cikke alapján a szteroid hormonok szabályozó körét mutatjuk be (Snyder ,1985).
16. ábra. A szteroid hormonok szabályozási köre. (Forrás: Snyder, 1985)
Az agyból jövõ inger hatására a hipotalamusz úgynevezett kioldási faktort választ ki a vérbe. A kioldási faktor molekulái eljutnak az agyalapi mirigyhez (erre szakosított sejtjei a felszínükön levõ receptorok révén kivonják a vérbõl), s arra késztetik, hogy serkentõ trophormonokat termeljen és válasszon ki. A véráram a trophormont eljuttatja a megfelelõ periferiális mirigyhez, s abban megindítja a szteroid hormon termelését. A hormon a vérbe kerül, s eljut ahhoz a szövethez, amely az információ címzettje. A vérben a hormon megfelelõ koncentrációját több visszacsatolási hurok szabályozza. A végtermék hormon visszahat az agyalapi mirigyre és a hipotalamuszra, s gátolja a serkentõ hormon, illetve kioldási faktor szintézisét. Az agyalapi serkentõ hormon szintén hat a hipotalamuszra, s ugyancsak gátló hatást vált ki. A végtermék hormon ráadásul a hipotalamuszban gátló faktor termelését is megindítja, amely aztán visszahat az agyalapi mirigyre.
Az endokrin rendszer és az idegrendszer közötti együttmûködés három szinten valósul meg: az idegsejt által termelt, ún. neurohormonok - ezekrõl majd az idegsejtek tárgyalásánál ejtünk néhány szót - közvetlen hormonhatást fejtenek ki; a neurohormonok szabályozzák a belsõ elválasztású mirigyek mûködését azáltal, hogy serkentik a hormontermelést, illetve serkentik vagy gátolják a hormon kiürülését (leasing, illetve release inhibiting hatás); a hipotalamusz neurohormonjai a hipofízisen keresztül befolyásolják az endokrin mirigyek mûködését.
A hormonok, mint mondtuk, a vérbe kerülnek, s az érrendszeren keresztül jutnak el a test minden részébe. A különbözõ szövetek és sejtek receptoraik segítségével ismerik fel a nekik szóló üzenetet hozó hírvivõket. A szteroid típusú hormonok és a pajzsmirigy hormonjai átjutnak a sejthártyán, és a citoplazmában a citoszol receptorokhoz kötõdve bekerülnek a sejtmagba, s ott fejtik ki hatásukat a kromatinra. A többiek - a peptidhormonok - a sejtmembrán receptorain keresztül az elõzõ fejezetben ismertetett módon juttatják el információikat a "címzettekhez". Az újabb kutatások kimutatták, hogy a szteroid hormonok is megkötõdnek a sejthártyán, tehát hatásmechanizmusuk többféle lehet.
Az idegrendszer és az agy
Génjeinktõl alapvetõen meghatározottan, de mégis viszonylag önállóan, a környezet információit, hatásait magába építve mûködik szervezetünk másik nagy azt is mondhatnánk, legemberibb - információs rendszere: az idegrendszer.
Legfontosabb feladata, hogy felvegye, feldolgozza, tárolja a külvilágból és a szervezet különbözõ részeibõl jövõ információkat, kidolgozza az adekvát, megfelelõ válaszokat, s ezek által vezérelje és szabályozza a szervezet mûködését, biztosítsa alkalmazkodását az állandóan változó környezethez úgy, hogy közben megõrizze önmagát.
Már a legõsibb, legprimitívebb egysejtûeknél megtalálható - hiszen az élet egyik fontos ismérve - az ingerlékenység. Természetesen ez is információs folyamat - információfelvétel és feldolgozás , de még nem idegi tevékenység. A többsejtû élõlények kialakulásával létrejönnek a különbözõ feladatokra specializált sejtek, s közöttük az idegsejtek is, az érzõ, majd a kizárólag ingerátadásra szakosodott motoros idegsejtek. Érdekes, hogy a Természet sokszor már a fejlõdés valamely kezdeti szakaszában "megtalálja" egy-egy kérdésre a legmegfelelõbb megoldást, amelyet azután évmilliók során sem változtat meg. Ilyen a genetikai ábécé, s ilyen a kb. 700 millió éve kialakult idegsejt szerkezete is. A hidrának, ennek a primitív soksejtû állatnak az idegsejtje általános jellegzetességeiben nem különbözik az emberétõl.
A neuron
Az idegsejtek, a neuronok nagyjából ugyanazokból az alkotórészekbõl épülnek fel, mint a test többi sejtje. A sejttestben, a szómában megtaláljuk a sejtmagot, a mitokondriumokat, a Golgi-apparátust, az endoplazmás retikulumot, a mikrotubulusokat.
17. ábra. Az idegsejt
Formailag az különbözteti meg õket más sejtektõl, hogy a sejttestbõl vékonyabb és vastagabb nyúlványok ágaznak ki. A vékonyabb és rövidebb nyúlványok - a dendritek -, amelyek rendszerint a citoplazma folytatásai (plazmanyúlványok). A vastagabb és hosszabb nyúlványok neve axon. A dendritek hossza 0,01- 0,4 mm, az axonoké néhány mm-tõl több méterig terjedhet. (Az ember idegnyúlványainak összhossza a Föld-Hold távolság kétszerese.) Az axonok alkothatnak tömör kötegeket (pályákat) vagy ritkább, laza összeköttetéseket. Számos neuron axonja nem nyúlik ki távolabbi területekre, nem alkot pályákat, ezek a lokális, intrinsec neuronok.
A sejttestnek azt a részét, ahonnan az axonok elágaznak, axoneredési dombnak nevezik. A benne található membrán, amely az axont elválasztja a citoplazmától, az információátvitelben szûrõként viselkedik, magas ingerlési küszöbértékénél fogva kiszûri, megállítja a véletlen vagy téves információkat.
Az axonok többszörösen is elágazhatnak, több száz vagy több ezer kollaterálissal is rendelkezhetnek. Egy részüket, azokat, amelyek a sürgõs információkat szállítják - izomreceptorok, mozgatóidegek axonjai velõshüvely (mielin) veszi körül; ez szigeteli az axon-"kábelt" a környezetétõl, s nagyon meggyorsítja az ingerületvezetést.
Egy-egy idegsejten, illetve dendritjein nagyon sok, 1000-10000 más idegsejt nyúlványa is végzõdhet, s az axon is nagyon sok más idegsejthez kapcsolódhat. A kapcsolat az idegsejtek között nem közvetlen érintkezés útján valósul meg, hanem a szinapszisokon keresztül. Sherrington angol tudós nevezte így el az idegvégzõdések és a köztük levõ 10-20 nm szélességû keskeny rés által alkotott ingerület-átviteli kapcsolatot. A klasszikus elképzelés szerint - s ez az esetek többségében helyes - a szinapszisban az axon végzõdése az ingerátadó (preszinapszis), és a szomszédos sejt dendritje vagy sejtteste az ingerátvevõ (posztszinapszis) elem. Az utóbbi években azonban kiderült, hogy az axodendrikus szinapszis mellett léteznek dendrodendrikus, axoaxonális szinapszisok is, sõt az is elõfordul, hogy két dendrit külön szinapszisokon egymásnak küldjön - két irányba - üzenetet. Vagy akár egy axon küldjön két dendritnek, amelyek egymás között is kommunikálnak. A kapcsolódási formáknak ez a változatossága is hozzájárul - sok más tényezõ mellett - ahhoz, hogy a magasabb rendû élõlényeknek s fõleg az embernek az idegrendszerében olyan rendkívül bonyolult struktúrák alakulnak ki és mûködnek.
Hogyan közlekednek az információk az idegrendszerben?
A sejteket burkoló sejtmembrán külsõ és belsõ felülete között ioneloszlási különbségek vannak, s emiatt potenciálkülönbség jelentkezik a sejt belseje és külsõ környezete között. Ez a potenciálkülönbség különösen nagy az idegsejtek membránján - nyugalmi állapotban kb. - 70 mV. A nyugalmi potenciál ingerek hatására - s ezek lehetnek mechanikai, hõ-, vegyi és elektromos ingerek - nagyon könnyen megváltozik: csökken (depolarizáció) vagy megnõ (hiperpolarizáció). Megváltozik ugyanis a membrán áteresztõképessége, s ennek következtében megváltozik az ioneloszlás: K-ionok lépnek ki, illetve Na-ionok lépnek be a sejtbe.
Ha a potenciál bizonyos érték - a küszöbérték - alá csökken, a depolarizáció mértéke ugrásszerûen megnõ, ún. mûködési vagy akciós potenciál jön létre. A potenciálcsúcs néhány ezredmásodpercig tart, s átadódik a membrán szomszédos területeire. A kisülés, vagy ahogy az angol fireing szóból újabban fordítják, tüzelés, független az inger természetétõl és intenzitásától (ha elérte a küszöbértéket). Az idegsejt tehát a minden vagy semmi törvényének megfelelõen viselkedik, csak két állapotot "ismer". (A matematikai információelméletrõl szóló fejezetben utaltunk arra, hogy az információs univerzumban a bináris jelleg az uralkodó, s ezért a gyakorlati
18. ábra. A potenciál változása az idegsejtben.
megfontolásokon túl mélyebb jelentõsége van a kettesalapú logaritmus használatának. Íme az elsõ példa.) Ez a mûködési elv teszi lehetõvé a neuronok és neuronhálózatok matematikailogikai és fizikai modellezését. Az elsõ matematikai modellt McCullach és Pilts készítette 1943ban. Ezek a modellek nagyon hasznosak az idegrendszer- és agykutatásban, de még hasznosabbak az automaták absztrakt általános logikai elméletének kidolgozásában. Minden döntési problémát meg lehet oldani egy elég nagy számú neuront tartalmazó mesterséges neuronhálózat segítségével elméletileg. Ezzel szemben gyakorlatilag még az egyszerûbb problémák megoldásához is túl nagy gép kellene.
A neuron viselkedésével kapcsolatban még három észrevételt kell tennünk.
Egy kisülés - tüzelés - után, amely néhány ezredmásodpercig tart, a neuron kb. 0,5 ezredmásodperc elteltéig nem ingerelhetõ, akármilyen nagy is legyen az inger intenzitása (abszolút refrakter periódus), majd egy kb. 0,1 mp-ig tartó idõszak következik, amelyben nagyon erõs ingerek már kisütik (relatív refrakter periódus).
Ha a küszöbértéknél kisebb ingerek érik az idegsejtet gyors egymásutánban, nagyon rövid idõn belül, az idegsejt képes azokat összegezni, és ha elérték a küszöböt, létrejön a kisülés.
Az impulzus az axon mentén csökkenés nélkül halad végig, s az axonelágazásban, a szomszédos idegsejtekben szintén impulzust vált ki. A jelek terjedési sebessége az axonok mentén 0,5 és 120 m/s között változik.
A szinaptikus résen az impulzus nem tud átugrani (kivéve az alacsonyabbrendûek idegrendszerében elõforduló 2 nm-es rést). Az információt tehát át kell kódolni. Az idegimpulzus az idegvégzõdésben kémiai jelhordozókat szabadít fel, s ezek kilépnek a szinaptikus résbe. A fogadó sejt - idegsejt vagy célsejt - membránjában található receptorok felismerik az ingerület átvivõt, transzmittert, idõleges komplexet alkotnak vele, alakváltozás jön létre mind a receptor fehérjében, mind a vele kapcsolódó membrán fehérjében, s ennek az lesz a következménye, hogy megváltozik az ioncsatornák állapota, egyesek kinyílnak, mások bezárulnak, létrejön a potenciálváltozás. A szinapszis típusától függõen a fogadó sejt vagy depolarizálódik, s az információ impulzusként terjed tovább a sejtmembránban (serkentõ szinapszis), vagy hiperpolarizálódik (sokszor még 100 mV fölé is), s meggátolja az impulzusok továbbterjedését. A gátló szinapszisok, helyesebben a gátló idegsejtek, amelyek gátló ingerületátvivõ anyagokat termelnek (a legfontosabb a gammaaminovajsav, GABA), s a belõlük felépülõ gátló idegi hálózatok nagyon fontos szerepet töltenek be az idegrendszer mûködésének szabályozásában. Egyrészt fékezõ hatást fejtenek ki az egész idegrendszerre, nem engedik az idegsejtek tüzelését megszaladni, másrészt segítenek behangolni a serkentõ ideghálózatok válaszkészségét. Nemcsak a szinapszisokban, hanem a neuron különbözõ pontjain, a dendritelágazásoknál, az axoneredési domb közelében is léphetnek fel gátlások, és megállíthatják a lényegtelen, hamis vagy káros információk terjedését.
Az ingerületátvivõ anyagok a neuron endoplazmás retikulumában szintetizálódnak, a Golgi-apparátus vezikulákba "csomagolja" õket, s így kerülnek az ún. axonális áramlással a preszinaptikus végzõdésbe, az axon bunkószerû kidudorodásába. Ott raktározódnak, s a megfelelõ inger hatására felszabadulnak.
Sokáig azt hitték, hogy az ingerületátvivõ anyagok csak "ki-be" üzeneteket továbbítanak (ebben az esetben elegendõ lenne egyetlen serkentõ és egyetlen gátló hatású anyag), s hogy minden sejt csak egyféle, rá jellemzõ hírvivõt képes kibocsátani. Az elmúlt másfél évtized kutatásai azonban megváltoztatták ezt a véleményt. Kiderült, hogy nagyon sok ingerületátvivõ létezik: aminosavak, aminszármazékok, peptidek (neuropeptidek). A legismertebbek az acetilkolin, noradrenalin, glicin, glutaminsav, adrenalin, dopamin, enkefalin. (Egy részük hormonként is mûködik.) Az is kiderült, hogy a legtöbb neuron két-három ingerületátvivõt képes szintetizálni. Az együtt ható ingerületátvivõk valószínûleg hozzájárulnak az átvitt információk finomításához.
Hogy milyen bonyolult folyamatok játszódnak le a szinapszisokban, annak szemléltetésére álljon itt egy rövid idézet Solomon H. Snyder írásából: "Gondos elekrofiziológiai vizsgálatokkal sikerült kimutatni, hogy a különbözõ ingerületátvivõk sokféle hatást gyakorolhatnak a szinapszisokra. A fogadó idegsejt hártyáján többfajta pórus vagy csatorna található. Az egy-egy ingerületátvivõ molekula által kinyitható vagy elzárható csatornák képesek a klorid-, a nátrium-, a kálium- és a kalciumionok áteresztésére. A vizsgálatok azt mutatták, hogy minden ionhoz több csatornafajta tartozik, és a különbözõ csatornák eltérõ típusú elektromos információt szállítanak. Az ingerületátvivõk a csatornákat különféleképpen befolyásolják. Sõt: egyetlen ingerületátvivõ is különbözõ hatásokat válthat ki az érintett szinapszis típusától függõen" (Snyder, 1985). (A csatornatípusok száma a mai felfogás szerint 50 és 100 között van.)
Az ingerületátvivõk természetesen csak rövid életû komplexeket alkotnak a receptor molekulákkal. Ha nem így lenne, nem impulzusok, hanem folyamatos ionáram jönne létre a fogadó molekula membránján. A transzmitterek vagy nagyon hamar elbomlanak, vagy az ún. molekuláris pumpák eltüntetik ezeket a szinapszisból. Érthetõ, hogy az idegsejtekben és körülöttük rendkívül intenzív szintetizáló tevékenység folyik. Erre egyébként azért is szükség van, mert a membránfehérjék a rendkívüli igénybevétel miatt állandó utánpótlásra szorulnak. "Egy idegsejt sejt körüli régiója 1 nap alatt a teljes térfogatában kimutatható fehérjéket húszszoros mennyiségben gyártja le. Ehhez persze rengeteg energiát is igényelnek az idegsejtek: a másfél kilónyi agyszövet egy 70 kiló súlyú ember teljes oxigénellátásának 20%-át használja fel az energiát felszabadító cukor elégetéséhez" (Hámori, 1982).
Az idegsejtek "termékei" között, mint már említettük, hormonhatású vegyületek is vannak. Ezek a vegyületek több aminosavból peptidkötéssel létrejött molekulák, peptidek, s mivel az idegsejtben szintetizálódnak, neuropeptideknek nevezik õket. Élettani szerepük kétféle lehet. Ha a neuropeptid bejut a keringésbe, és hatását a neurontól távol fejti ki, hatása hormonális, és mivel idegsejt termeli, neurohormonnak nevezzük. Ha a neuropeptid az idegvégzõdésbõl a szinaptikus membránon át szabadul fel, és egy másik idegsejtre hat, akkor az adott peptid neurotranszmitternek tekinthetõ. A két hatás nem választható el egymástól. Ugyanazon sejtben termelõdõ ugyanazon neuropeptid lehet hormon is, neurotranszmitter is. A ma ismert neuropeptidek száma meghaladja a harmincat. Bár a legnagyobb koncentrációban a hipotalamuszban és hipofízisben találhatók, jelen vannak a központi idegrendszer, sõt a perifériás idegrendszer sok más területén is. Feladatuk eddigi ismereteink szerint, mint arról már szó volt, az endokrin rendszer mûködésének szabályozása (Palkovits, 1986).
Különösen nagy jelentõségük van az ingerületátvivõknek és a neurohormonoknak az agymûködésben. Sok idegrendszeri és pszichés megbetegedés oka a rosszul mûködõ neurokémiai rendszerben rejlik. Az utóbbi években a folyamatok felderítése nyomán sikerült olyan gyógyszereket elõállítani, amelyek az ingerületátvivõk serkentése vagy gátlása útján, illetve a neuropeptidek szintézisének, kiválasztásának, receptorhatásának befolyásolásával ezeket a betegségeket kezelhetõvé tették.
Az ingerületátvivõkkel kapcsolatban még csak annyit: feltételezhetõ, hogy ezek az anyagok nem csak az ingerületek átvitelére szakosodtak, hanem az úgynevezett szinaptikus, rövidtávú emlékezésben is szerepük van.
A neuron az idegrendszer funkcionális egysége, s fõ funkciója az idegimpulzusok továbbítása. De a neuronok nem csak szállítják az impulzusokat, hanem már ezen a szinten megkezdõdik az információk feldolgozása, elsõsorban a dendrikus-szomatikus régióban, de az axon mentén is. Az eredmény az impulzusok frekvenciamodulációjában nyilvánul meg. Emellett a neuronok a legritkább esetben mûködnek önálló egyedekként. Legtöbbször az idegimpulzusok szekvenciája sok ezer neuron együttmûködésének eredménye.
(Meg kell jegyeznünk, hogy a magasabb rendû élõlények idegrendszere a neuronok mellett ún. gliasejteket is tartalmaz. Számuk nagyobb, mint a neuronoké, s feladatuk amazok megtámasztása és táplálása.)
Tessék ...
Ez több mint 1.5 oldal. Egyébként nem hiszem, hogy vetted a fáratságot és rákerestél a google.ben...
Hozzá sem szagoltál a Gúglihoz, legalább ne kamuzz, jó? Ha ugyanis bepötyögted volna a "hormonális rendszer mûködése" szavakat, akkor kijött volna ez az oldal, a "hormonrendszer mûködése" szavakra meg ez.
U.i.: Ha legközelebb bárki, bárhol a magyar oktatási rendszer fikázásába kezd, jussanak az eszébe az ilyen "írjátok-meg-helyettem-a-leckét-mert-én-lusta-vagyok-utánajárni" típusú topikok, amelyekbõl az SG-n is van jópár... Szóval korántsem biztos, hogy az oktatási rendszer a legfõbb probléma.
Van az auxin a növényekben ami meghatározó a csíra fejlõdésében...ebbek a hormonnak a segítségével nõ a csírából a szár felfele és a gyökér rendszer lefele de még máshol is segédkezik...ez is egy példa
Egész könyvet írhatnál,nem három oldalt ha tényleg szét nézel...
:DDD loál igenis szétnéztem, ezek nagy részét megtaláltam én is. de nekem vmi sokkal egyszerûbb kéne. egy rövid összefoglalás és kész. de gondoltam segítséggel fordulok Hozzátok :) rég olvastam errefelé, elfelejtkeztema hozzáállásról :) köszi a segítjéget, lol
sztem ne próbáld összecsapni! ha már ilyen mákod van, hogy csak ki kell copyzni az infókat, írjál sok mindent és menj biztosra:)
Én már meg sem szólalok. [õ már meg sem szólal]
1,5 oldalba bele KELL férnem... ezt kaptam utasításnak...
kb 20cm-ként darabold föl magad, talán sikerül ha sietsz