Létezik, hogy a Duran Durannak még nem volt topikja?
Várok ide minden fant. Nekem már megvan a jegyem a június 8.-i koncertre a BS-be. Ki jön még?
nem mert már van topikja :D
Magam részérõl nem találtam, úgyhogy mégis inkább ide írok!
Megyek, mi az hogy, valszeg a legelsõk között vettem jegyet. 1981 óta a kedvenc zenekarom. Kiváncsi vagyok, mlyen lesz a mostani közönség, mert a mai srácok még hírbõl sem ismerik a Durant.
Aki nem ismerné: a Duran volt a 80'-as évek egyik sztrácsapata, olyanokat ihletett, mint a Bros, a New Kids on the Block vagy a Backstreet Boys.
Az új koncertfelvételeiket elnézve leginkább azok vannak kint, akik régen is a rajongótáborukhoz tartoztak. Így a mostani harmincasok fogják a BS-ben rekedtre kiabálni magukat.
A fiatalabbak itthon talán onnét ismerhetik õket, hogy az új Angyal film (Val Kilmerrel) fõcímdalát is õk írták, akárcsak a James Bond: View to a Kill (Halálvágta, Roger Moore) filmét.
Olyan szinten profi a csapat, hogy az alaptagok szinte 25 éve megszakítás nélkül koncerteznek. A hisztéria most is garantált, mert az "eredeti ötös" összeállása az évtized egyik legjelentõsebb zenei szenzációja.
Én még kiegészíteném annyival, hogy a Duran ismerete gyakorlatilag hozzátartozik az általános zenei alapmûveltséghez. Korszakalkotó újhullámos csapat, akik a mai zenei életben "szinte" egyedülálló módon közel 30 éve folyamatosan léteznek, lemezt adnak ki és koncerteznek. Tagok néha jönnek, néha mennek, de ahogy Amiga barátunk is említette, ismét összeálltak (és nem abban az értelemben, mnt Jacko :)). Az idei koncertjük kihagyhatatlan, kerül, amibe kerül. Csak néhány sláger tõlük (amiket érdemes meghallgatni mindenkinek): Girls on film, Rio, Reflex, My own way, Wild Boys, View to a kill, All she wants is, Notorious, Ordinary world, Reach up for the sunrise, stb., stb.
Hello minden Fannak. Én el sem hittem , hogy jönnek MO-ra. Teljesen véletlenül hallottam a TV-ben még márc végén. Pár napra rá már zsebben a jegy, és azóta csak ezt a mai napot várom. Én is kiváncsi leszek hogy milyen korosztályok lessznek a koncerten.
valószínûnek tartom, hogy sok tizenéves suhanc, aki azt se tudja, mióta is létezik ez a kulturális jelenség, csak ismeri 1-2 mostani zenéjüket. Magyarul szerintem sok lesz a divatgeci...
"Sziasztok,
én még nem irtam ide, de a blogomban szoktam Duranezni. A ma hajnali bejegyzésemet bekopizom ide, hátha sikerül örömet szerezni azoknak, akik kevésbé voltak olyan büdös mázlisták, mint én. Bár hozzáteszem, aki tegnap ott volt az mind mázlista, szerintem... :-)
ps. A bécsi koncert sokkal gyengébb volt. A különbség? A Közönség...
T plusz 1 óra
Mit tudtam én közel negyvennyolc órával ezelõtt? Azt hittem, majd hebegek-habogok a két koncert után. Bécsett majd kettesben az emlékeimmel, Budapesten pedig hármasban Renivel és Karcsival. Óriási buli lesz, a Chauffeur majd a csontomig hatol, meggyõzõdhetem arról, hogy Simon továbbra sem tud táncolni, és jó esélllyel teljes baromságokat fogok üvöltözni (highlightok a mai estérõl: "Táncolj, Simi!", amikor elmosolyodott a tapsviharon: "Teccik, mi geci??!", hátrafordulva a közönségnek a Rio alatt: "Tapsoljatok, gecik!" és a minden koncerten kötelezõ "Bonóóóóó".), és a végén le fogok feküdni a sportcsarnok padlójára, amúgy eufórice.
Most pedig itt ülök bambán a monitor elõtt, és küszködve keresem a szavakat, pedig még csak nem is a koncertõl akarok írni. Hanem valami többrõl.
Talán a Mindenhatóról. Ha létezik, akkor most bizony lekacsintott rám. Vagy arról, hogy milyen váratlan elõnyei vannak annak, ha az embernek jó nõje van. A két dolog eredõje végül is ugyanaz.
Konkrétan?
Ma beszélgettem a Duran Duran minden tagjával. Nem hiszem, hogy ez így kellõen kifejezõ lenne, úgyhogy még egyszer. Ma. Beszélgettem. A. Duran Duran. Minden. Tagjával.
Zúgjatok harangok.
A történet egyszerûségében hihetetlen. Jómagam annak rendje és módja szerint lefeküdtem a Sportcsarnok kövére a koncert után, hányás, kiömlött pia, csikkek, mit bántam én, szerettem volna még megtartani a pillanatot, csak még egy kicsit. Elõtte próbáltam setlistet szerezni a színpadot szerelõ roadtól, de esélytelen voltam. Aztán odamentem a keverõpultos alakhoz, szép angolsággal kértem tõle setlistet, õ pedig készségesen elõkapott egyet. Akkor már éreztem, hogy nem engemet küldtek ma a szopóág kellõs közepibe, de ami ezután jött, az túlment mindenen. Megláttam ugyanis a Duran tourmenedzserét, akiröl a bécsi koncert során tudtam meg, hogy õ az, aki. Mutattam is a nõnek, hogy õ az, aki. Homályosan emlékszem már, összefolynak a dolgok így hajnaltájt, mindenesetre megint elindultam a bambulás útján, mire arra ocsúdok, hogy a nõm kapott a pasitól egy matricát a nadrágjára: "Duran Duran Aftershow". Hûha. Sõt, ibámeg, gondoltam. Ezután Reni meg én felváltva igyekeztünk egyrészt megfejteni, hogy mi a csuda lehet az az aftershow parti (engem leginkább az érdekelt, megküldi-e a teljes turnéstáb a virágszálamat) másrészt elérni, hogy én is bejuthassak. Mint kiderült ez azért nehéz, mert nem vagyok jó nõ, sõt semmilyen nõ nem vagyok tulajdonképpen. Ígéreteket kaptunk, hogy majd õ személyesen beenged, meg kemény szavakat a securitytól, hogy húzzak már el onnan, mert nincs matricám. Reni drága ellentmondást nem tûrõen rámnyomta a matricát, én pedig eldöntöttem, hogy nélküle nem, és a bejutás elötti kritikus pillanatban odahívtam megamhoz, és elmagyaráztam a pasinak, hogy nélkülem a csaj nem akar bemenni, a nõm még hozzátette, hogy én vagyok az egész ország legnagyobb Duran-rajongója (ezen állítás igazságtartalmának eldöntésére itt, e helyen nem vállalkoznék) és ekkor elhangzottak a halálos ágyamig végigkisérõ szavak:
"these two come with me"
Hozzátette még, hogy "no pictures and autographs" buzgón helyeseltem, és irány befelé. Eirányitottak egy terembe, ahol gyertyák voltak az asztalokon, kirakva egy halom sör, meg bor, meg ásványviz, ami igazán jól jött, kis idõ leforgása alatt egy litert elfogyasztottunk. Nem nagyon tudtuk mit lehet várni, kicsit tétován álldogáltunk ott, egyszer csak megjelent John Taylor a basszusgitáros, ugyismint mindne idõk legjobbképû pasija. Én a terem túloldalán álltam, dehát mit lehet tenni, odabillegtem. Odaköszöntem, bemutatkoztam, kezet ráztunk, megkérdezte hogy vagyok, asozntam vidáman, megkérdeztem milyen volt a show, aszonta "really great". Ezután a tömeghez szólt, és vagy marihuánát keresett vagy Marianne-t, ezt legjobb szándékkal sem tudom eldönteni, de az elõbbire voksolok. Ennek a fele sem tréfa, gondoltam, ezek itt meg fognak jelenni, ezek itt lesznek élõben, éppen kezet ráztam a legkulabb fazonnal a földkerekségen, csapjon arcul valaki, de nagyon gyorsan.
Aztán jött Simon.
Simonról annyit, számomra õ a Duran. Hogy számomra mi a Duran, azt az elõzõ bejegyzésben megirtam, most nem önismételnék. Erre ott állt elöttem, életnagyságban, frissen zuhanyozva, farmer/pólóban és valami Fatime-t keresett. Fatime nem volt, Simon kiment a terembõl, de elõtte biztosította a körülötte állókat, hogy mingyá visszajön. Ez a mingyá kábé negyed óra lehetett, én addig az egyik pasival dumálgattam, akirõl halottam, hogy profi az angolja, kérdeztem hova való, mondta usa, kérdeztem a Duranhoz tartozik-e mondta nem, kérdeztem hát akkor ki a zistenhez, aszongya, a GreenDay stáb több tagja itt volt megnézni a koncertet és lám, õ is. Kedvesen érdeklõdtem az európai turnézás érdekességeirõl, mondta, hogy lengyelben akkora hangulat volt, hogy még, de ekkor már elkezdett vibrálni a levegõ: bejöttek. Mind az öten. Egy dolgot akartam: megkérdezni Simontól élete legjobb tanácsát. Egy dolgot nem akartam: bunkó rajongóként viselkedni, aki belepofázik másokkal folytatott beszélgetésébe. Ennek eredménye az lett, hogy elõször Andyvel (õ a gitáros, igazi rosszfijú, a klasszikus rockersrác még az ötven felé közeledve is) beszélgettem, aki mellénk sodródott, és hosszú másodperceken át nem beszélt senkivel. Mondtam, szeva Andy, mondta szeva, van-e cigink. Mondtam nincsen, mondta, pedig ebben az országban mindenki cigizik. Mondtam, ja, top 10-ben vagyunk (ha nem igy lenne, elsõ leszek, aki megkövetem a Magyar Turizmus Rt-t az országimázs többrendbeli, aljas indokból elkövetett rombolásáért). Mondtam, hogy a nõm cigizik, de sajna neki sincsen, erre nõm is leparolázott vele. Andy el is oldalgott, én pedig ismét elkezdtem radarozni Simont. Nõm noszogat, hogy menjek már hozzá, mert mindenféle fruskákkal csevegett, de szerencséje Simon testbeszéde elég jól jelezte érdeklõdésének alábbhagyását, ekkor léptem elõre azzal, hogy szia Simon, lehet-e egy kérdésem.
Lehetett.
Elmondtam a könyvet, és jeleztem érdekelne az õ válasza legjobb tanács-ügyben. Azt mondja ezen gondolkodnia kell. Jóvanakkor, mondom magamban, ha nem rutinsablon választ ad, már jó vagyok, õ továbbra is gondolkodik, majd azt mondja, küldjek egy mailt az ügyben valami mexikói képü szervezõnek, talán Juannak. Kérdezem ki az, erre aszongya, hogy dehát adjam meg neki az emailcimemet és majd ö jelentkezik. Ránézek, mondom, Simon, baszisten (nem pont igy, na), az életbe nem fogsz nekem mailt küldnei, legyél má realista, mire aszongya probáljuk meg. Leirom, (csak másodszorra sikerül, mert elsõre nem elég olvasható a freemail cim - vajon ideges voltam?) és visszatipegek hozzá. Átnyujtom a cetlit, türelmesen végigolvassa, ráirtam emlékeztetöül, hogy a életem legjobb tanácsa könyv-ügyben, majd szépen elteszi a farmerébe, és aszongya, ha nem mossa valaki ki, akkor tényleg ír. Így gondolja, vagy sem, fogalmam sincs.
Valójában teljesen mindegy.
A végén még kezet nyújtok neki (ha már autogrammot nem kérek, legyen má' valami), és még egyszer elmondom, mennyire értékelem a segitségét. Megrázza a kezem, jó érzés, ha akarná, ott helyben megküldhetne. (Milyen mázli, hogy mindketten heterók vagyunk) Hagyom arrébb menni, valamikor még késõbb futtában lágyan megsimitja a nõm felkarját, amitõl csak még inkább bebetonozza a házi félisten szilárd pozicióját. Nõm kérdezi mehetünk-e, mondom ja, mingyá. Elvégre itt van a közelben Nick Rhodes, a billentyûs, a zenei lángész, a banda mûvésze. Tipegés mellé, bájcsevej befejezésének megvárása, majd ugyanannak a kérdésnek feltétele. Készséges. Kapásból tudja a választ: ha hiszel valamiben, körömszakadtáig ragaszkodni kell hozzá. Azt mondja, hogy ezt egy családtagja mondta neki, amikor kamasz volt, és nagyon hisz abban, hogy bármit is akarj csinálni, "békét, politikát, vagy valami kevésbé jelentõs dolgot, mint például a mûvészet" nem szabad, hogy bármi eltántorítson. Nos, pontosan azt mondja (kedvesen, mosolyogva, õszintén) amit minden nagy elképzelés elsõ lépése környékén álló palántának hallania kell. Megköszönöm, a végén még sok sikert kíván a könyvhöz, én pedig véglegesen meggyõzõdöm arról, hogy amibe belecsöppentem, az valójában nem létezik, sõt konkrétan most én részegen heverek egy árokparton valahol a Nyírségben, mert nem vagyok más, mint egy autószerelõ, alig sikerült leérettségiznem, apám alkoholista és lassan magam is az vagyok, idén még nem olvastam könyvet, és kedvenc zeném a Kokó Dzsámbó. Mire felocsúdok rájövök, hogy a zsebembõl kilopták a fizum maradékát, kereken kétezer forintot, pedig abból még sörikét is akartam venni, meg jegyet az Elõre meccsére, mert országos cimborám a balszélsõ.
Pedig nem.
Itt vagyok a Budapest Sportarénában, a Duran Duran aftershow partin lazulok, és azokkal az alapemberekkel, félistenekkel, konkrét szentekkel csevegek okosan, akik. Pedig nem vagyok protekciós, nincsen csudi networköm, ebben a szubkultúrában nem vagyok senki, egyszerûen csak jó a nõm, és beszélek angolul. Meg egy döbbenet mázlista, az is volnék. Nyilván nem lehet itt megállni, szép türelmesen odatipegek Rogerhez is (dobos, õ a legszolidabb srác a zenekarban, és õ hagyta ott elsõként a sztárgépezetet), megvárom, míg befejezi, egy kérdést lehet, kérdezem, „sure” mondja, és nekem kezd derengeni, hogy mégsem a nyírségi árokparton döglök. Megkérdezem. Kicsit gondolkodik, de tudja a választ, aszongya, 16 éves volt, amikor már dobolgatott („what a surprise”, viccelõdök bénán, de veszi a lapot), de tönkrement a régi dobszerkója, viszont nem volt túl sok pénze, sõt autót is akart venni magának, mint minden jóravaló kamaszgyerek. Dilemmáját megosztotta Jeff Thomas-szal, aki késõbb Simon elõtt volt a Duran énekese, aki azt mondta neki, hogy az autó értéke csak romlani fog, míg a dobolással akár pénzt is kereshet. Így dobszerkót vett, a többit ismerjük. Megkérdeztem, más lenne-e az élete, ha autót vesz. Biztosan – mondja nevetve– akkor, most valószínûleg salesman lennék, és öltöny-nyakkendõben járnék. Nevetek én is, elképesztõen aranyos a pasi. Még megkérdezem, hogy visszajelezte-e valaha a barátjának, mi jót tett az vele, azt mondja nem, eltûnõdik, és hozzáteszi, hogy 20 éve nem beszéltek. Megköszönöm.
Mit lehet hozzátenni. Szédülten tántorgunk ki Renivel a szabadba, ugrálunk mint hüjegyerekek, az Aréna kerítésénél fázós rajongók állnak, autogramra várnak, mi ONNAN jövünk ki, mi VELÜK beszélgettünk, és nem kértünk autogramot, tudjátok miért? Mert megtehettük. Mert többet kaptunk.
Soha többé nem leszek ugyanaz az ember."
Elõször is gratulálok . Ha magamról azt mondhatom el hogy szerencsés ember vagyok ,hogy ott lehettem a koncerten, akkor rád most hirtelen nem tudnék jelzõt találni.Én még a koncert után sem fogtam fel, hogy hallottam élõben játszani (és milyen jól) a Duran Durant. Gondolom még az sem lombozta le a kedélyedet ,hogy ellopták nálad lévõ pénzt. Persze ha írat is volt közte az más tészta. Sok sikert a könyvhöz, és kössz a beszámolót
A közönségre tényleg nem lehetett panasz.Ott ahol én ültem, nagyon jó volt a hangulat, és a koncert végefelé már táncoltak a lépcsõn (de gondolom ez nem csak ebben a szektorban volt :)). Az utolsó 2 szám elõtt már nem nagyon volt ugynevezett rend, mert mindenki állt és ropta. A koncerten zömmel 25 felettiek voltak. A legfiatalabb nézõ akit én láttam ,egy kb 8 éves kislány volt. Kiváncsi vagyok, hogy neki hogy tetszett :) Én 2 számot hiányoltam a koncertrõl. A New moon on Mondayt és a The Reflexet. Fõleg az utóbbit. De e 2 szám nélkül is elmondhatom, hogy egy felejthetetlen élményel lettem gazdagabb.
Ezt tegnap reggel írtamaz élmény hatása alatt. A dalok sorrendjét itt-ott megkevertem kissé, talán ki is felejtettem valamit, de a hangulatot remélem sikerült átadnom.
Duran Duran 2005.06.08.
Élménybeszámoló
Az alig másfél éve újból teljes létszámban összeállt Duran Duran 2005. június 8.-án lépett fel a budapesti Papp László Sportarénában. Nagy adósságot törlesztettek ezzel, hiszen a legendás ötös még soha nem volt együtt Magyarországon.
Este háromnegyed hétre érkeztem az Aréna elé. Az ég felhõs volt és hûlt a levegõ, de nem esett. Jegyemmel a bejárat felé vettem az irányt. Miután a bejárathoz értem, megmotoztak és ellenõrizték a jegyem hitelességét. Ezután egy körfolyosóra jutottam, ahol büfék tucatjai kínálták áruikat és innét lehetett a mintegy húsz kapun keresztül megközelíteni a fedett stadion magját.
A jegyem a 119-es VIP szektorba szólt, erre vettem tehát az irányt, és kb. 19.15-kor beültem a helyemre. Ekkor még csak néhány száz ember lézengett a lelátókon, a küzdõtéren viszont már el voltak foglalva az elsõ sorok.
Nyolc óráig a terem kb. 50 %-ban megtelt. Óramû pontossággal kapcsolták le a villanyokat, és egy Green Dayre hajazó csapat nyomni kezdett egy számomra ismeretlen angol dalt. A szám után az énekesnõ bemutatta zenekarát – magyarul. Õk voltak a Neo (életemben nem hallottam róla, de nem is kísérem figyelemmel a magyar könnyûzenét), és nagyon jó bulit csináltak. Elõzenekarnak ideális választás volt, de igazából senkit nem érdekeltek szegények, hiszen a Duran Duran akkora formátumú zenekar, hogy a tagok puszta megjelenése is képes hisztériás hangulatot kiváltani.
A Neo 20.35-kor fejezte be, ezután megkezdték a színpad átalakítását. Közben a terem már bõ 75 %-ban megtelt. Érdekesség, hogy a látogatók átlagéletkora 25-35 év körül mozgott. Ennek oka lehetett a 8-11 ezer forintos belépõ is, amit a tinik nem tudtak megfizetni, de talán még inkább az, hogy a Duran igazi rajongótábora azokból áll, akik a 80-as években szerették meg a zenekart. Félelmetes volt látni az 50-60 éveseket csillogó szemmel érkezni, a feszültség tapintható volt.
Este kilenc óra felé már én is enyhe szédülést éreztem, ugyanakkor eufórikus hangulatot is. A terem beállt a 90 %-os telítettségre (kb. tízezer ember), és ez a létszám nagyjából már nem is nõtt. 21.15-kor a villanyokat újra leoltották. Sikítani kezdtünk és tapsoltunk. Ekkor mély, egyenletes hang hallatszott, és egyre hangosabb lett. Rázkódott, vibrált a levegõ. Egy percig tarthatott ez, de nagyon élveztük. A színpadon sötét volt, nem láttuk, amikor a zenészek felosontak. Hirtelen kivilágosodott a világot jelentõ deszka, és a Duran belecsapott aktuális slágerükbe, a Sunrise-ba. Teljes hangerõvel.
Két tinilány ezt a pillanatot választotta, hogy berohanjon elénk a korláthoz, semmit nem lehetett látni tõlük. Hamar megkérték õket, hogy üljenek vissza a helyükre. Ekkor én is elgondolkoztam azon, hogy talán a küzdõtéren volna a helyem, de aztán az elõadásra koncentráltam.
A második dal a Hungry Like The Wolf volt, egy igazi klasszikus. Simon Le Bon üdvözölte a magyarokat és megköszönte, hogy itt vagyunk. Kicsit szójátékozott a hungry és Hungary szavakkal, mielõtt ebbe a dalba belemásztak. A húszéves nóta eszméletlenül jól szólt most is. Azon kaptam magam, hogy tapsolok és üvöltök, mint az állat.
A második dal után Simon elénekeltette velünk a „Boldog szülinapot”. Sokan értetlenek voltak, de én tudtam, kinek szól. Aztán a buli haladt tovább, és következtek a további, igen ütõs dalok (What Happens Tomorrow, Planet Earth, Union Of The Snake, Taste The Summer). Nagy meglepetésemre elõadták a Tiger Tiger-t a Seven And The Ragged Tiger-rõl, egy 1983-as teljesen instrumentális dalt is, kicsit megtuningolva. Észbontó volt. A dal alatt Simon átöltözött, és sofõrkosztümben vágott bele a következõbe, a Sing Blue Silver-be (The Chauffeur). A tömeg hisztériája egyre nõtt, a dalok között fülsiketítõen tomboltunk. A Sing után egy újabb lassú, a Save A Prayer következett. Majd a tempó enyhén gyorsulni kezdett a Come Undone-val és a View To A Kill-el (Halálvágta – James Bond film fõcímzenéje volt 84-ben).
Az Ordinary World leadása után már mind készek voltunk, úgy éreztük már most sokkal többet kaptunk annál, mint amit elvártunk. És akkor a Duran a Notorious-szal erõsített, ezt is kicsit megcsavarva, feldobva. A Notorious alatt õrjöngtünk, fergeteges volt. Azután egy újabb dal következett az Astronaut-ról.
A következõ a Careless Memories volt, egyik személyes kedvencem. Itt már mind elszálltunk érzelmileg.
És aztán... következett a Wild Boys, ami jobban szólt, mint újkorában. Tízezren énekeltük végig. A nóta után a Duran Duran lesétált a színpadról...
Aki volt már koncerten, annak nem új, ami következett. De nem jutottunk el odáig, hogy „Vissza, vissza!”, mert csak üvöltöttünk és tapsoltunk. A lelátókon az emberek a lábukkal is ütemesen dobogni kezdtek (persze beszálltam én is), csak úgy lengett az egész). A küzdõtéren a fanok igazán kitettek magukért, folyamatosan sikoltoztak és õrjöngtek. Elégedett voltam velük, mert olyan hangzavart produkáltak, hogy erre lehetetlen volt nem ráadást adni. A Duran természetesen visszajött, és belekezdett a Girls On Filmbe, egyik elsõ slágerükbe. A dal közepén Simon bemutatta a tagokat. Elõször az énekesnõt, aki néhány dal erejéig besegített nekik. Azután a szaxofonost, akinek a nevére nagyot ugrottam. Õ volt Andy Hamilton, aki már az 1984-es Aréna koncertturnéjukon is a fúvósuk volt. Az õ szerepeltetése az európai turnén döbbenetes gesztus a Durantól mind Andy felé, mind a rajongók felé. Azután Roger Taylor dobos bemutatása következett, aki természetesen fergeteges dobszólóval tisztelt meg minket. Andy Taylor a szólógitárral tisztelgett, majd következett John Taylor (basszusgitár). Ezután Simon ismét elénekeltette velünk a „Happy Birthday”-t, és behozatta a tortát Nick Rhodes szintetizátorosnak. Rhodes arcát közelrõl mutatták, a kamerát Simon fogta.
Ezután megdöbbentõ dolog következett, legalábbis ekkora formátumú koncerten ilyet még nem láttam. Simon leugrott a színpadról a küzdõtérre a mikrofonnal. Pacsizott a fanokkal, és interjuvolta õket. Egy rendezõ kétségbeesetten próbálta követni a kézikamerával, ami a hátsó nagy kivetítõre közvetítette a látványt. Simon a nevét kérdezte az embereknek, aztán hogy tudnak-e angolul. Megpuszilta õket és visszamászott a színpadra. Soha nem láttam ilyet ennyire közvetlen módon. Természetesen a védõkorlát Simon és a rajongók között volt, de õ teljesen áthajolt rajta. Két percig tarthatott ez, és közben a zenekar a Girls On Film alapmotívumát ismételgette.
Ahogy Simon visszamászott, ott folytatták a Girls On Filmet, ahol abbahagyták. Hihetetlen, hogy Simonnak milyen jó hangja van. Sokan élõben egyáltalán nem tudnak énekelni. Na õ nem ez a kategória. Hihetetlen, amit mûvelt. A koncertDVD, amit tavaly forgattak, nem teljesen adja vissza, de ott is hasonló hangzás és hangulat lehetett, mint itt.
A Girls On Film után még elénekelték a Rio-t, az együttes elsõ igazi slágerét. Ekkorra már egy folyamatos, egybefüggõ ordítás volt az egész terem, még a tõlem balra ülõ bácsi is teljesen extázisban volt. A dal után a Duran meghajolt elõttünk és elköszönt. Utolsónak ment ki Nick, aki a mikrofonnál megköszönte, hogy eljöttünk, és azt mondta, tökéletes születésnapi vendégek voltunk és hálás nekünk.
Mi meg sírtunk az örömtõl.
Miután a zenekar levonult, a rendezõség azonnal nekiállt szétkapni a színpadot. A buli Duranos része egy és háromnegyed órát tartott! Rendesen elfáradtunk mindannyian...
Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a koncert. Hangom, torkom még mindig alig van, ráadásul folyamatosan úgy érzem, mintha gyorsvonatok száguldoznának a fülem mellett. Nem baj. Ez az élmény része, valami, ami emlékeztet arra, hogy nem csak álmodtam, ami történt.
A Duran Duran 1988 december 6.-án három taggal lépett fel nálunk. A fellépésért nem fogadtak el pénzt (noha a Népstadionba 400 Ft.- volt a belépõ), ajándéknak szánták egy kommunista országnak. Egy májusi interjúból kiderült, hogy a magyar koncertre most is extrán készültek. Efelõl kétségem sincs. Kedden este Bécsben léptek fel, pénteken Prágában lesznek. Mégis mindent beleadtak, nem egy rutinszerû elõadás volt.
Köszönjük, Duran Duran!
Ezt a koncert DVD-t hol lehet beszerezni?
Ez igazából az Astronaut CD speciál kiadása, amihez egy DVD-t is adnak és eleve DVD-méretû tokban jelent meg. A DVD-n a Sunrise klipje van és 5-6 szám egy angol koncertrõl (Manchester?). Itthon elég jól lehet kapni, és - LOL! - ugyanannyiba kerül, mint a szimpla Astronaut CD...
Életembe nem voltam ilyen jó bulin, sose feljetem el, minden számot végigénekeltem Simonnal a küzdõtérrõl :). Be is rekedtem. A Wild boys alatt majdnem elájultam.
Év végén az amerikai turné közepén Andy Taylor ismét elhagyta a csapatot.
Jó hír viszont, hogy készül az új stúdióalbum és sorban állnak a sztárok, hogy beszálljanak. Néhány dal producere Justin Timberlake lesz.
Na ide se írt senki egy éve...
Pedig van új lemez, Red Carpet Massacre...
Vélemények??? Nekem tetszik, bár ez már nem AZ a Duran, dehát elsszáltak az évek...
Meglátszik rajta Timbaland és Timberlake keze nyoma, az elektronikus hangzás teljesen más hangulatot teremt, mint a régi nagy slágerek. Ennek ellenére szerintem az anyagnak van néhány csúcspontja és eszméletlenül jól szólnak a dalok.
De tényleg kár, hogy ilyen kevesen ismerik õket itthon - nemsokára Bécsben fognak koncertezni...
tetszik az új album,(all you need is love)és hogy letölthetõ a 9 számos változat.de ha jól figyeltek sajnos sok fájlhiba van.pontosabban négy dalban:2,3,6,7, dalokban.talán a hivatalos 12 számos album mejelenése után ezek kicserélhetõk lesznek.(remélem)
Nemrég kaptam meg szülinapomra a 15 dalt és egy DVD-t tartalmazó kiadást, a Lemezkuckóban beszerezhetõ vagy megrendelhetõ (Király utca), de máshol is lehet.
Nagyon jó album. :-)
febr. 1.-én koncert lesz pozsonyban. valaki megy?
Ha már itt járok épp ma írtam a Vad Fiúkról is, az a kedvenc számom tõlük (The wild boys) a synthpop történelmét bemutató sorozatom (bevezetõ részt leszámítva) 5. részében: Synthpop 5 - 1984-1985 - Bombasikerek
Június 28-án Duran Duran-koncert Budapesten, a Sportarénában! :-)))
Kiváló koncert volt. Remélem, nem felejtenek el minket, és jönnek még Budapestre. Lényegében 79-ben alakultak, 88-ban jöttek elõször. Aztán 05-ben. Az 17 év. Aztán 12-ben, az 7 év. Van remény.
Informatika és tudomány
. Ha magamról azt mondhatom el hogy szerencsés ember vagyok ,hogy ott lehettem a koncerten, akkor rád most hirtelen nem tudnék jelzõt találni.Én még a koncert után sem fogtam fel, hogy hallottam élõben játszani (és milyen jól) a Duran Durant
. Gondolom még az sem lombozta le a kedélyedet ,hogy ellopták nálad lévõ pénzt. Persze ha írat is volt közte az más tészta.
. Akkor kössz hogy beidézted :)
