Na igen egy kombinált meghajtás nem lenne rossz dolog. Am itt egy pár link én ezeket szoktam nézegetni + wikipedia , sok adat és link megtalálható rajtuk , kár hogy magyar verzió nincs.
Hmmm... a négy hónaposnál akkor lemaradtam. A 200MW-osról én azt olvastam, hogy sokan szkeptikusan a szilárd magos "nukleáris-akkumulátor" hatékonyságával, illetve egyáltalán az egész koncepciójával kapcsolatban. Ha jól rémlik 9 ilyen nyújtaná az elektromos energiát ennél a tervnél, és pont azért vált lehetõvé a "csoda", mivel ilyen iszonyatos hatékonyságú ez a nuki-akku, valami 15kW/kg? Ez elég szép, ha megvalósul, lévén csak nemrég kezdtek el rajta egyáltalán dolgozni.
Persze onnan is meg lehet közelíteni hogy gyakorlatilag a legtöbb Mars-ûrhajó projectben felvázolt technológia hasonlóan kifejlesztésre vár...
Mindenképpen ketté kell választani a Földfelszínrõl LEO pályára, illetve a LEO (LMO) pályáról induló bolygóközi ûrhajók meghajtását.
Az elsõ nélkül a második sehol sem lesz, tehát amíg nincs olyan hordozórakéta (vagy más alternatíva), amelyik képes nagy tömeget olcsón feljuttatni, addig kár is a gõzért. Ne feledjük, hogy jelenleg a csúcs a Delta IV Heavy, Ariane V. és Proton színvonal, ami inkább 25-27 tonna, mint 100 tonna körül mozog. Az Ares V. meg ki tudja, megvalósul-e valaha.
Itt (is) mindenképpen az SSTO felé lenne érdemes nyitni, de sajnos erre még tervek se nagyon vannak (az 1960-as években születtek nagy méretû SSTO és TSTO ûrhajó/ûrrepülõ tervek).
Ami a bolygóközi repülést illeti, ott van a lenti NERVA hajtómûves 1968-as elképzelés, a 200+230 napos út nem olyan rossz, mondjuk úgy, inkább átlagos. Vannak 90 napos tervek is nukleáris-kémiai meghajtással, de jellemzõen kisebb hasznos teher esetén. A VASIMIR sem fog sokkal gyorsabb utazást lehetõvé tenni, ott is relative kicsi a tolóerõ. Ha nagy tolóerõ kell, akkor nukleáris meghajtásokon túl csak a vegyített kémiai meghajtások jöhetnek szóba.
Tehát ennyit a NERVA-ról… Sajnos a mai rakétahajtómûvek kiábrándítóak, és ahogy nézem egyhamar nem lesz olyan hajtómû rendszer, aminek elég nagy a tolóereje, hogy az ûrbe juttasson több tonnás ûrhajókat, napokig vagy még hosszabb ideig mûködik és viszonylag gyorsan (1-2hónap) el tud juttatni minket a Marsra.
Az a gond hogy a nagy toló erõ és nagy sebességpárosa valahogy sosem jön össze. A vasimr nem lenne rossz, de hát a tolóereje…
Valamiféle nukleáris meghajtást kéne alkalmazni, abban lenne erõ és gyorsaság csak a környezeti problémákat kellene valahogy kiküszöbölni.
SSTO-kban (vagyis egy fokozattal a világûrbe jutthatható ûrhajókban/rakétákban) nem hiszen, hogy használható, az eddigi NERVA hajtómûves rakéták is mind több fokozatúak voltak.
A NERVA alkalmazása Földrõl induló ûrhajó esetén elég valószínûtlen, egyetlen ország sem vállalná be a vele járó környezetvédelmi kérdések általi politikai konfliktust.
Ahol reális esélye lenne egy ilyen hajtómûnek, az az interplanetáris ûrhajók. A NASA is aféle "taxinak" képzelte a NERVA hajtómûves ûrmodult, Föld körüli, Föld-Hold és Föld-Mars viszonylatban.
A NERVA hajtómûves 'Shuttle' elképzelés az 1960-es évekbõl
NERVA hajtómûves 'Shuttle' rakományt vesz át az STS ûrsiklótól, hogy azt a Holdra szállítsa
NERVA hajtómûves Mars-ûrhajó 1968-ból
Személy szerintn úgy vélem, hogy SSTO szinten inkább a Venture Star féle rendszer, de még inkább egy vegyes, legalább a repülés elsõ szakaszában a légköri oxigént használó ûrrepülõgép lehet megoldás.
Az egy nagyságrenddel összetettebb program, és a tapasztalatom szerint általában a laikusok 10 perc után kiábrándulnak belõle. Ez azért egy nagyságrenddel egyszerûbb és egy (lehetséges) Holdbázis kinézetét, mûködését, életét mutatja be. Erre megfelel. :)
Constellation Holdbázis Szimulátor program. Mindössze 42 Mbyte, és benne vannak a tervezett Holdbázis fõbb elemei. Lehet benne Holdsétát tenni, illetve a LER-t (az új Holdautót) vezetni. :)
A fehér repülõgép a WhiteKnightTwo, a Virgin Galactic ûriparának elsõ lépcsõje, ez fogja indítani a SpaceShipTwo-t, ami ugye a szuborbitális ûrturizmus elsõ gépe lesz, és ahogy a tervek állnak, a LauncherOne-t, is, ez pedig a SpaceShipTwo-ra épülõ kis méretû hordozórakéta. Ha megnézed az amúgy valóban nem túl jó minõségû képet, látható, hogy a hajtómû, és a hátsó szárnyak a SpaceShipTwo-ra emlékeztetnek. A törzs hengeres, és az orrán van egy kacsa-vezérsík is.
A WhiteKnightTwo és a SpaceShipTwo számítógépes fantáziarajza, ebbõl csinálták a lenti prezentációs ábrát
Kikerült az elsõ kép a LauncherOne-ról. Ez ugyebár a Virgin Galactic mûhold-indító szolgáltatása lesz, várhatóan a White Knight Two-ra alapozva. Legfeljebb 200kg-os mûholdat képes majd LEO pályára állítani, várhatóan 2011-tõl...
Azért kemény a csávó, készít egy holdkompot vagy mi a túrót, felszáll meg leszáll vele meg arrébbmegy mintaszerûen, de azzal a nagy batár Dodge-dzsal elakad a homokban xDDD Amúgy le a kalappal elõttük. Igaz, azzal a sugárhajtómûvel páncélszekrényt lehetne olvasztani :)
Megvan a nyertese a Northrop Grumman Lunar Lander X PRIZE versenynek, amely automatizált függõleges fel- és leszállást, illetve a kettõ között egy vízszintes repülési fázist (a vízszintes a haladási irányt, és nem a jármû orientációját jelzi) tartalmazott. A 2006 óta kiirt versenynek három "döntõse" volt, végül a Masten Space csapata nyerte az 1 millió dolláros díjat. A Level 1 csak felszállás - lebegés - leszállás volt, a Level 2 pedig felszállás - vízszintes repülés - leszállás.
Jujj, a cikk címében fissziós, a cikkben viszont már fúziós hajtómûrõl írnak... Közben pedig egy "hagyományos" nukleáris reaktor -> ionhajtómû megoldásról van szó...
Szerintem kamu. Eyg business jet dizájnos ûrrepülõvel egy napelem nélküli ûrállomásra, amely 400 km-es körpályán kering orbitális sebességel. Burt Rutan a térdét csapkodva röhög:)
Galactic Suite, mi a fene ez megint? Nekem a Bigelow-féle ûrállomás jutott eszembe, amit eredetileg ugye 2010-ben akartak indítani, és ûrturista célokra kihasználni. Ezt 2012-re szánják, ami legalábbis érdekes, figyelembe véve, hogy eleddig semmit sem hallottunk róluk... :S
Ez így nem túl költséghatékony tesztelés, mert két rakétát használnak fel, mikor lehet, hogy egy is elég lett volna. Az a meredek, hogy pénzt költenek arra, hogy bebizonyítsák, hogy nem pénzkidobás ez az egész. Mivel bizonyítják? Pénzkidobással, egy 'elõrehozott' teszttel, ami nem bizonyít ve mindent. Duva mi?
Ezt a tesztet az elsõ fokozat tesztelésének kevésnek tartom... Igazából csak az irányítórendszert (illetve annak önállósított formáját) tesztelhették ilyen módon. Pl. vibráció szempontjából is másképp viselkedhet az 5 szegmenses változat. A szétválás teljes tesztelése is "belefért" volna. Tettek rá nagyobb, az 5 szegmenses tömegéhez méretezett ernyõket, de nem akkora tömeggel tesztelték.
Inkább vártak volna egy kicsit és legalább az elsõ fokozatot tesztelték volna a végleges konfigban. Ha most kibukott volna valami probléma, lett volna idõ korrigálni a következõ tervezett tesztig. De ha ezek csak a következõ tesztnél jönnek elõ, csak az elsõ fokozat miatt simán csúszhat 1-2 évet a program.
Van egy olyan érzésem, hogy ez a teszt nem is annyira mérnököknek, hanem sokkal inkább az amerikai politikusoknak és az adófizetõknek szólt. Mivel elsõ perctõl nem volt 100%-os támogatása és most is veszélyben van a program folytatása, fel kellett mutatni valamit, minél elõbb. Bizonyítani kellett, hogy fel tud szállni önállóan egy ûrrepülõ SRB (ezt a mérnökök vaszleg eddig is tudták). Nem tudom, hogy ez a feltételezésem mennyire állja meg a helyét. De szerintem ha a mérnökökön múlt volna, ha pár hónappal késõbb is, de az 5 szegmenses SRB-t tesztelték volna élesben... Akkor legalább már tudnánk, hogy van egy (repülés közben is) tökéletesen mûködõ elsõ fokozat. Vagy éppen azt, hogy milyen problémákat kell még megoldani Más a tömeg, a gyorsulás, a vibráció, máshol van tömegközéppont (és ez más ütemben "vándorol" a hajtóanyag fogyásával)...
A 2. fokozat azonnali "bukdácsolásának" okáról tudtok már valami hivatalos infót? Mert annak leválasztás után "illene" legalább néhány másodpercig egyenesen tovább repülni mindenféle stabilizálás nélkül (még akkor is, ha egy makett)...
Mondjuk ettõl függetlenül teljes sikernek tartják, hiszen a fõ feladat az elsõ fokozat tesztelése volt, annál pedig nem tapasztaltak sem vibrációt, sem más mûködési problémát, és a forgási manõvereket is hibátlanul végrehajtotta. A visszatérési és szétválási rész nem volt része a tesztnek, nem arról szólt. Mondjuk durva, hogy 445 millió dollár volt ez a teszt, és közben olyan dolgok derülnek ki, hogy például az elsõ fokozat ernyõi teljesen eltérnek az STS gyorsító fokozat ernyõitõl - azokat is teljesen újra kellett tervezni. Szóval a végén kiderül, hogy annyi közös van az ARES I.-ban és az SRB-ben, hogy a rakéta-hajtóanyaga azonos összetételû... :)
Ez fõleg annak a fényében fejvakarós, hogy korábban folyton azt hajtogatták, hogy az ARES I. azért jobb, mert eleve 'man-rated', szemben az EELV-kkel, amelyek ugye nem...
Most meg az ARES I.-X-el van tele a sajtó (Holdrakétaként aposztrofálva, még a Space.com-on is...), ráadásul a három ernyõje közül az egyik nem nyílt rendesen, és a vártnál erõsebben ért vizet, az alsó szegmens pedig feltehetõen ettõl behorpadt (bár az is lehet, hogy a második (súlymakett) fokozat ütõdött neki szétváláskor)...
Továbbá nyáron napvilágot látott a légierõnek egy tanulmánya, miszerint az Ares-1-nél a szilárd hajtóanyagú elsõ fokozat hibája esetén a repülés elsõ 30-60 másodperces idõszakában a személyzet még a jelenlegi 7 tonnás mentõrakétával sem vihetõ biztonságos távolságba a rakétától, ami a személyzet elvesztését jelentené. A szilárd hajtóanyag a rakéta esetleges darabokra hullása után is tovább égne, olyan erõvel, hogy a széthulló darabok közé kerülõ kabin ejtõernyõje megéghet illetve elolvadhat a zsinórzat.
Véleményem szerint az Ares-1 eddigi léte is elsõsorban az igen erõs ATK lobbinak köszönhetõ.
Steve Cook a NASA hordozórakétákkal foglalkozó irodájának vezetõje még Májusban tett egy olyan kijelentést, hogy egy Ares I. indítás ára mintegy 100 millió US$ lesz. E mellett a kifejlesztése még további 35 milliárd. Igen, milliárd, dollárban.
Egy olyan rakéta kifejlesztési ára, amely csak és kizárólag az Orion indítására készül, más feladatra felhasználni nem lehet (nem is tervezik). A képességei pedig kvázi megfelelnek a már ma is létezõ Delta és Atlas hordozórakétáknak, azokat sokkal kevesebb pénzbõl lehetne "emberes repülésre" késszé tenni.
35 milliárd dollár elegendõ lenne hozzávetõleg további 9-10 évig üzemeltetni a már meglévõ Space Shuttle rendszert, évi 4-5 indítással.
Talán nem csoda, hogy az Ares-t jó ideje komolyan támadják, mint egy alapból elhibázott döntést...
ICBM, SAM vagy bármilyen rakéta esetén a folyékony hajtóanyag problémásabb, mert indítás elõtt fel kell tölteni a rakéta üzemanyagtartályát, és a vagy toxikus, vagy kriogén üzemanyaggal való munka veszélyes. A szilárd hajtóanyag ezzel szemben nem okoz gondot, gyártásnál feltöltik, és utána vagy 20 évig rá se kell nézni.
Hordozórakétánál viszont a szilárd hajtóanyag hátrányai is elõkerülnek: itt nincs olyan, hogy begyújtás után lekapcsolják, tehát nem lehet az indítás után leállítani, vagyis semmilyen módon nem kontrollálható a mûködése, így a tolóereje sem (ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert van rá mód, hogy szabályozzák kis mértékben, de sehogy sem egyszerû).
A másik komoly probléma vele, hogy kvázi az egész hajtóanyag egyben az égéstér is, hiszen a hosszúkás üzemanyag közepén található a kvázi égéstér, ha bármi probléma lép fel, az egész üzemanyag berobbanhat, és szemben a folyékony hajtóanyaggal, itt nincs szükség a hajtóanyagnak külön oxidálószer a robbanáshoz - eleve tartalmazza azt, tehát a robbanás veszélyesebb esetében. Az USAF elemzése szerint a szilárd hordozórakéta baleset esetén ráadásul kb. úgy mûködik, mint egy repeszgránát, mivel itt ugye nem csak a rakétatest darabjai repülnek szét, hanem a hajtóanyag is egy viszonylag kemény anyag - tehát a robbanás veszélyzónája sokkal veszélyesebb is lehet.
Burt Rutanék a StarShipOne esetén a fenti problémákra olyan megoldást találtak, hogy vegyítették a szilárd és folyékony rendszert, a hajtóanyag szilárd, közepén egy égõtérrel, aminek a végén oxigént fújnak be mûködéskor. Az oxigén szabályozásával változtatható a rakéta tolóereje, illetve bármikor kikapcsolható, ha elzárják a csapot.
Az STS esetén a tervezéskor és az igények meghatározásakor úgy számoltak, hogy a rendszer az utasszállító repülõgépek biztonsági szintjén fog üzemelni, így arra törekedtek, hogy a megoldás olcsó, újrafelhasználható és lehetõleg egyszerû legyen, miközben a lehetõ legnagyobb tolóerõt (és ezzel a legnagyobb hasznos terhet) juttassák fel a világûrbe. A szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta jobban beleillett ebbe a képbe, mint a folyékony, hiszen például jóval kevesebb alkatrészbõl áll. Annyira bíztak a rendszerben, hogy semmiféle biztonsági eszközt nem szántak a személyzetnek, eredetileg még szkafandert sem viseltek volna!
A szilárd rakétahajtómû felépítése, az égõtér végén van a begyújtó szerkezet
Az STS szilárd (balra) és folyékony (jobbra) gyorsító-rakéta terveinek metszete még a fejlesztés idõszakában
A Scaled Composites féle hibrid szilárd-folyékony rakétahajtómû felépítése
Hozzá kell tenni, hogy a szilárd gyorsítórakéta ellen sok agitáció volt a Space Shuttle esetében is, és az USAF kerek-perec kijelentette, hogy szilárd hajtóanyagú rakétát nem akar látni embert szállító ûrhajó esetében - csak leléptették õket. :)
Az Ares-V Lite, a Jupiter, az SD-HLLV, az EELV70+, tehát az öszes két indításos alternatíva az Ares-1 törlésével jár. AZ Ares-1 akkor maradhat ha marad a 1,5 indításos változat, de még ekkor sem biztos.
Hát úgy tûnik, hogy az Ares I. akkor marad, mert folyton csak a HLV-kkel foglalkoznak, fel sem merül, hogy az Ares I. + Orion alternatívák életre kelljenek...
Nna kezdõdik. A NASA vezetõje utasítást adott a nehéz hordozórakéta (HLV) alternatívák kiértékelésére.
Nehéz ügy... Az egyik legfõbb problémám az ilyen félúton való felülvizsgálatokkal az, hogy több milliárd dollárnyi befektetést tesznek kvázi semmissé, úgy, mint anno a Venture Star / X-33 lelövése...
Az Orionra és az ARES I.-re ha jól tudom, már legalább négy és fél milliárdot költöttek összesen (de régi adat, valószínûleg többet). Igazából sem az Orion, sem az ARES nem tetszik, fõleg az embertelen magas ára miatt.
A fõ probléma szerintem az a tény, hogy hatalmas fix költségek terhelik mind az ûrsikló, mind a fejlesztés alatt álló Ares+Orion programot. Szívem szerint én egy újrafelhasználható, repülõgép indította, vagy SSTO rendszer mellett döntenék, de a nulláról elkezdett munka miatt ez szinte elképzelhetetlen.
Ha nem lesz plusz pénz (én pedig arra számítok, hogy nem kap a NASA pluszt pénzt, bármennyire is rágják a költségvetési bizottság fülét), akkor az Option 2 egyértelmû, az ARES I. és V. költségei egyszerûen már most úgy elszálltak, hogy nincs mese, váltani kell, ennél már csak jobb megoldás lehetséges...
Ha lenne pénz, én az Option 4B mellett döntenék, egyfelõl azért, mert remélhetõleg így nem lenne legalább 4 éves kiesés az emberes missziókban (és ez jóval nagyobb lehetõségeket biztosít az ISS tudományos kihasználtságának), másfelõl pedig talán az STS származék nehéz hordozó kevesebb rizikót jelent fejlesztés terén.
Az, hogy piaci alapon juttatják fel a személyzetet, nekem kicsit erõs, nincs még ehhez megfelelõ, biztos alapokon nyugvó megoldás. A Dragon igéretes, de kérdés mikor lesz belõle valami...
Nem, mintha nem lenne szép jövõkép, hogy még akár válogatni is lehetne a piaci elven mûködõ ûrhajók között, csak ennyire optimista azért nem vagyok (vagy lehet most kellene egy LEO képes ûrhajó fejlesztésébe fognom? :D).
Ha választanom kellene: Ha nem lesz lóvé akkor "Option 2" Ha lesz akkor "Option 4A"
Az lesz a legszebb, ha az Ares-t végül bedobják a kukába, kiváncsi leszek, mi lesz a végsõ döntés a jövõjével kapcsolatban...
A hátralévõ SST indítások a jelenlegi tervek szerint:
Elõször is, az ûrsikló eredetileg is arra lett tervezve, hogy ûrállomásmodulokat vigyen fel, már az 1970-es években így tervezték, majd az 1980-as években jött a Freedom ûrállomás, amibõl végül kinõtt az ISS. Másodszor az orosz gyártású modulokat leszámítva az összes modult úgy tervezték, hogy az Ûrsikló rakterében legyenek feljuttatva - egyszerûen sem méret, sem kialakítás tekintetében nem lehet õket alternatív hordozórakétákkal (Proton, Delta IV Heavy, Ariane V., stb.) feljuttatni, illetve ha fel is lehet, túl drága és bonyolult megoldás (pl. ugyebár nincs saját hajtómûvük ill. automata dokkolóberendezésük, e nélkül készültek, hiszen ugye az ûrrepülõgép rakterébõl a Canadarm segítségével kerülnek végleges helyükre). Ilyen elképzelések cirkuláltak a Columbia-baleset után, ám nem kerültek megvalósításra a fenti okokra hivatkozva.
Az ISS moduljaihoz semmi szükség a Saturn V.-höz hasonló monstrumra, lévén a legnagyobb modulok (Zarja és Zvezda, amiket Proton hordozórakéta vitt fel) tömege sem éri el a 20 tonnát...
Cifu, az ISS eddig építéséhez hány ûrsikló indítás társult? Nem lett volna olcsóbb legyártani még 4-5 Saturn V rakétát és felküldeni néhány indíásból? Vagy egyszerûen a szerelés üteme nem tarthatatott volna lépést azzal, ahogy felküldik a cuccot? Esetleg tényleg ennyire drága és körülményes lett volna megint Saturn V-öt gyártani kicsit updatelve?
Az orosz PPTK legutóbbi verziója. A hõvédelmet az ûrsiklónál használthoz hasonló szilikát téglák nyújtják. Érdekes ellentét, miközben az amerikai Orion áttér az ablative (elégõ) hõvédelemhez. A napelemtáblák forgathatóak, mint a SzenCsou-nál.
Candi írta:
Nem lenne hierarchikus vetélkedés, nem lenne vágyakozás (különös tekintettel a honvágyra illetve az öröklési vágyra), nem lenne dühkitörés, haragtartás, stb. Persze, a legkivitelezhetõbb módszer az idõszakos ivartalanítás lenne, vagyis ameddig az út tart, addig az ivarszervek mûködését felfüggeszteni, majd az út végeztével ismét elindítani.
Ugye tudod, hogy ez összetettebb annál, minthogy egyszerûen sterilizálják az ûrhajósokat. A hormonháztartást felborítani nem bölcs dolog, pláne egy olyan környezetben, amely amúgy is alaposan megterheli a szervezetet. Eleddig nem is tudok olyan kísérletrõl, ahol hormonkezeléssel együtt tesztelték volna a hosszú idejû bezártságot izolált környezetben.
Sorolhatnánk még a Szaljut-7 elsõ állandó személyzetét ahol Berezovoj és Lebegyev ûrhajósok maximálisan megutálták egymást 211 nap alatt.
A Mir 23. személyzete amúgy Vaszilij Ciblijev parancsnok és Alekszandr Lazutkin fedélzeti mérnök volt, meg Michael Foale amerikai ûrhajós.
Ha jól emlékszem Lazutkin akart öngyilkos lenni. Végül elvonult egy csendes zugba és nyolc órát aludt egyfolytában, ettõl jobban lett.
Sem õ, sem Ciblijev nem repült késõbb, viszont az a tény hogy Ciblijev 2003-tól 2009-ig (nyugdíjba vonulásáig) a Csillagváros vezetõje/parancsnoka volt, arra enged következtetni, hogy a tapasztalataikat felhasználták. Annyi bizonyos hogy az ûrhajósok kiválaszásánál kiemelten fontos szempont hogy hogyan teljesítenek alváshiányos helyzetben.
Michael Foale késõbb a Nemzetközi ûrállomás nyolcadik személyzetének a parancsnokakét repült. A sors fintora hogy ottléte alatt a Destiny modul egyik ablaktömítésének a szivárgását kellett kijavítania.
Azért ne feledjük el, hogy egy XVI.-XVIII. századi hajós alapból mást kapott az élettõl, mint egy mai modern ember. Kényelembõl, szabadságból, mozgástérbõl, stb. Összevethetõ, de nem ad valós értéket.
Az egyik lehetõség, hogy az emberek empátiaigényét kielégítsék, ha valami olyan elfoglaltságot adnak nekik, amely ezt biztosítja. A legáltalánosabb e tervekben a növénytermesztés, a legjobb persze az lenne, ha állatot tarthatnának, például halakat egy akváriumban és hasonlók. Ezzel persze az a gond, hogy akkor az állatok számára is biztosítani kell az élelmiszert, ami ugye plusz tömeg, illetve mit fognak csinálni az állatokkal a Mars felszínén...
Hasonló azért volt. Magellán hajóútja vagy Cook kapitányé? Ritkán kötöttek ki, a komfortszint némileg alacsonyabb volt...
Gondoljatok csak bele... 3 évig egy szûk pléhdobozban, összezárva 2-3 másik emberrel. Azért ehez nem kis elszántság kell. Ha jól tudom, még a Földön se történt ilyen hosszú teszt. Nem is tudom elképzelni, hogy ilyenre ki lehet képezni az embert. Lehet, hogy gyerekkoruk óta kéne úgy nevelni õket, hogy kisebb megterhelés legyen számukra, de ez megint egy nagyon problémás kérdés. Mégis ki adná oda a gyerekét, hogy aztán egy ilyen mû-embert csináljanak belõle? Na mindegy, ezt csak én filozofáltam ki...
Arra vannak valami hivatalos tervek, hogy a Mars 1 (hehe) kb. mekkora lesz? Lesz-e rajta mesterséges gravitáció (tudom, problémás...), mert ez is rettentõ mértékben hozzájárul az ûrhajósok egészségi és pszichikai állapotához.
A másik dolog, ami nem is volt megemlítve, az a Föld abszenciája. Mármint utazni egy bádogdobozban, a nagy sötétség kellõs közepén úgy, hogy 15 percet kell várni a válaszra a rádióban. Hát nem lehet egy kellemes élmény. Persze a marsi táj látványa biztos kárpótolja majd õket, veszélyesség szerint viszont ott is csak csöbörbõl vödörbe kerülnek...
Azért teljesen nem zárnám én ki azt, hogy valamiféle "téli álom" szerû állapotba lehessen juttatni az embert, ahol az anyagcseréje lelassul. Mint a medvék téli álma.
Itt arról van szó, hogy viszonylag szûk helyen kell majd dolgozniuk együtt az ûrhajósoknak. Az utazás közbeni unalom már csak egy lapáttal tesz erre. De ha a célhoz érnek, akkor úgy is mindenképpen együtt kell dolgozniuk...
A klasszikus értelemben lehetetlen és szerintem az is marad. Az ember adott környezeti viszonyok mellett marad életben. Télen még az utcán is megfagysz védelem nékül...
Az ember anatómialilag nem alkalmas rá, és az anyagtörvények is gátat szabnak. A sejtek anyagtartalma kirstályosodni kezd asszem.
Én olvastam (vagy láttam, már nemtudom) olyan ûrhajósról is, talán az ISS-en, vagy Skylab-en, aki a (valamiféle technikai gondok miatt, ha jól emlékszem) meghosszabbodott bezártság miatt komolyan megfontolta az öngyilkosságot is.
A legegyszerûbb megoldás a hibernálás lenne, bár nemtudom, hogy milyen szinten tartanak ezen a téren a kutatások, vagy hogy mennyire lenne kivitelezhetõ... Bár, lehet, mire oda jutunk, hogy embert küldünk a Marsra, már lesz rá technika...
Az oroszknál a személyzet zavarta a kommunikációt? Nem kaptak érte dádát?
Nem tudom. Vasjutyin többet nem repült, de mind Alekszander Volkov, mind Viktor Savinykin igen.
Az meg tényleg meredek, hogy a jenki tengósok egy része majd II.vh-s szinten van elszállásolva. És kerül a oda? Hogyan döntik el, hogy ki szív a legénységi állományból?
A torpedóterm kiszolgáló személyzetének szálláshelye, ez ugye jellemzõen alacsony beosztású munka, olyasmi, mint repülõgép-hordozó fedélzetén a barna kabátosok. :)
Hát azért a NASA is droid volt a történetben szerintem.
Az oroszknál a személyzet zavarta a kommunikációt? Nem kaptak érte dádát?
Az meg tényleg meredek, hogy a jenki tengósok egy része majd II.vh-s szinten van elszállásolva. És kerül a oda? Hogyan döntik el, hogy ki szív a legénységi állományból?
Mintegy 220 nap körüli. A parancsnok, Vasjutyin (angolban Vasyutin, remélem jól magyarítottam) megbetegedett, az utolsó két hétben effektív munkát már nem tudott végezni, annyira beteg lett. A személyzet végül nekiállt az irányítóközponttal való kapcsolatot zavarni, értetlenül beszélni, ez után döntöttek úgy, hogy a repülést félbeszakítják.
A Szaljut-7 / Szojuz T-14
A Skylab-4 története sajnos inkább tragikus, bizonyos szemszögbõl. A háros fõs személyzet számára (Gerald Carr, William Pogue és Edward Gibson) nagyon megfeszített tempót diktáltak, amivel a három újonc ûrhajós (mindháromnak ez volt az elsõ ûrrepülése) nehezen kezelt. Ahogy csúsztak a betervezett 6051 órányi munkával (84 napos tervezett ûrutazás -> 2016 óra x 3 fõvel = 6048 óra! Tehát eleve nem volt remény arra, hogy minden kísérletet és munkát elvégezzenek) a személyzet egyre fáradtabb lett, és túlhajszoltságra panaszkodott, amire a Földi irányítás azt válaszolta, hogy nem dolgoznak elég keményen, és már az ebédszünetükben is dolgoztatta volna az ûrhajósokat. A vége az lett, hogy a legénység egy napra kikapcsolta a rádiót. Egy napig csak pihentek és élvezték a Föld látványát az ûrállomásról. Miután újra felvették a kapcsolatot az irányítással, a munkaterhelést csökkentették, és tapasztalt ûrhajósokat (a korábbi Skylab személyzeteket) is bevontak az olyan dolgokra, hogy például hogy lehet hatékonyan átpakolni az ûrállomásra.
Ettõl függetlenül a három lázadó ûrhajós soha többé nem került még csak lehetséges ûrhajósként szóba többet.