Ha van kivel, de nincs hol - búvóhely pár órára kiadó a Kálvin térnél!
Ha partnereddel szívesen töltenél kettesben néhány kellemes órát, esetleg egy éjszakát de problémát jelent a búvóhely, akkor keress minket! Szép, tiszta, nagyon diszkrét belvárosi lakásunkban jól érezhetitek magatokat. Diákkedvezménnyel! :-) Részleteket itt találsz: lakasorakra.atw.hu
Áhh, ez nem igaz. Ha ismeri a gyenge pontjaid, azokat te is ismered, és intelligens ember lévén tudod, hol számíthatsz a "támadásra".
ezekkel tisztában vagyok:) csak nem voltam még nõvel...de tudnám ezeket simán alkalmazni nem véletlenül mondtam az érzelem kontrollálást...csak nem akartam regényt írni. köszi:)
Attól függ, mennyi információval rendelkezel. Amíg nincs elég információd az adott helyzetrõl, addig nem vagy képes józan ésszel az érzelmek fölé kerekedni. Ezt nevezhetjük vak szerelemnek is, vagy akár fellángolásnak is. Az érzelmeid vezetnek, a józan ítélõképességed vagy teljesen háttérbe szorul, vagy csak nagyon minimális mértékben támaszkodhatsz rá. Amint megérted a másik szándékait, motivációit, képes leszel ismét az eszedet használni, és az érzelmeidet kontrollálni. Az információgyûjtés leghatékonyabb eszköze a kérdezés. Beszélgess a célszeméllyel, figyeld a reakcióit, a viselkedését, a metakommunikációt. Beszélgess az ismerõseivel, kérd ki a véleményüket. Beszélgess a volt barátjával/férjével/feleségével, hogy legyen elegendõ információd. Ha a józan eszed képes az érzelmeid felé kerekedni, akkor döntöttél, és tudod, mit akarsz. A szerelem ettõl még nem feltétlenül múlik el, csak új értelmezést kaphat, és képes leszel az eszedet használva cselekedni.
Szeres de ne légy szerelmes igy nincs nagy kopp saját tapaszralat bár én 7 éve eggyüt vagyok az asszonyal kb 3-4 éve vagyunk házasok de elbaszottul kezdödõt a dolog kb 5 honap után szakitás és utána kb 6-8 honapp mulva ujra összjöttünk mielöt szakitottunk én voltam full szerelmes asszonyba de másodjára már forditva volt én szeretem a feleségem de a szeretem és a szerelem közõt kibasszott nagy a külõnbség
Ha így teszek, mindig szopni fogok. Egy párkapcsolatban nem szarhatom le, hogy milyen a másik, egyszerûen arról van szó, hogy több lábon kell állnom, be kell biztosítanom magam, hogy elkerüljem a lelki sérüléseket. Az érzelmeim attól még õszinték lesznek, de nem szélsõségesek.
Igen, én is így vagyok vele. Bár nyilván nem lehetek benne biztos, de körülnézek, és azt látom, hogy sok általam leértékelt ember több örömet él meg az életben, mint én. Ilyenkor általában eljutok ahhoz a kérdéshez, hogy "ha nekem még eszem is van, akkor hogy a picsába van az, hogy folyamatosan pofára esek?". Úgy a magánéletben, mint a munkában. Aztán rájövök, hogy amit én csinálok, az egyfajta szélmalomharc: túl sokat teszek be, tervezek, megbízok emberekben, olyasmit várok el valakitõl, ami számára nem reális, mivel nem képes megérteni, vagy éppen csak -a látszat ellenére- nem tesz bele annyit egy párkapcsolatba, amennyit én elvárnék, ha már egyszer a szemembe néz, és elhiteti velem, hogy így meg úgy. És nem állok több lábon, pedig kéne. A legtöbb ember taktikázik, és nem a végletekig kiélezett helyzetekben hoz meg fontos döntéseket. És ezek a döntések talán éppen azért nem is igazán fontosak, mert nincs igazi tétjük. Én viszont ennek pont az ellenkezõje vagyok. Nekem marad a fekete vagy a fehér. Illetve csak voltam. Úgy érzem, ha a boldogság elérése a célom, nekem is hozzájuk hasonlóvá kell válnom. Nem egyszerûvé, hanem egyszerûen több lábon kell állnom, taktikáznom kell. Aztán majd reménykedhetek, hogy a sors nem hoz össze egy olyan valakivel a jövõben, amilyen most én vagyok. Egészen idáig pont egy ilyen lányt kerestem. Mától már nem.
Istenem, miért nem képesek az emberek konfrontálni önmagukkal. 10-bõl 8 ember megbízhatatlan, csak és kizárólag ezért. Lényeg a lényeg: irigylem azon emberek egyszerû boldogságát, akik kevesebbet értenek meg a világból, mint én.
mostanában rengeteg balul sült sztorit hallok:S én nem értem agyára ment az esõ és a depis hangulat mindenki eszére? folyton csak ezt az átbaszás szót hallom mindenütt:( szinte nem létezik egy normál hosszan kitartó, biztos lábakon álló kapcsolat?
Na, azóta szerelmes is lettem, de már véget is ért a sztori, legalábbis részemrõl. Csak a fájdalom maradt. Úgy átbaszott a lány, hogy csak úgy nyekkentem. :D Komolyan mondom, annyira hazavágott, hogy azon gondolkodom, nevekkel és képekkel illusztrálva fogom ide és még sok helyre leírni, hogy mi történt. :D
Na, azért szerelmes nem vagyok, ahhoz azért több kell. De végülis igazad van, sok mindenben. "gerinctelen, sunyi, konfliktus/nehézség kerülõ, számító, döntésképtelen, játszmázó nõ"
Ha az elsõ kettõ nem is, a többi vagy részben, vagy egészben igaz lehet rá.
Nézzük Õt. Tehát hét éves kapcsolat, két gyerek és szar az egész ahogy van, de van biztos tetõ és kenyér, és önszívatás, de a akkor is van biztos tetõ és kenyér. Szóval szar meg kényelem. És a gyerekek, akikkel ki lehet magyarázni, hogy tulajdonképpen miért jó választás a szar, és lehet vele palástolni a valóságot, ami az, hogy kényelmességbõl, beszariságból, megalkuvásból vagyok a abban amiben. Nem mert a gyerekek...
A gyerekeket különben sem jó hazugságban nevelni, egyrészt mert átlátnak rajta, másrészt mert ezt tanulják el, s majd saját kapcsolataikban is ez lesz az alapvetõ minta. Tehát õszinte szeretetben, nyílt tisztázott helyzetben illene a gyereket nevelni, ha elváltan, akkor elváltan.
Szóval egyszerû a történet, kilépni a biztos szarból, a bizonytalanba, amibõl a biztos jóba lehetne lépni. Ehhez persze tartás, gerinc kell. A könnyebb út ugye várni a biztos szarban a biztos jót, de ez sunyi és gerinctelen és természeténél fogva eleve bukásra ítélt, s nem más, mint önnyomorítás.
És lássuk milyen nõbe is vagy te szerelmes. Egy gerinctelen, sunyi, konfliktus/nehézség kerülõ, számító, döntésképtelen, játszmázó nõbe.
Szóval, nem szól másról a történet, mint a szar racionalizálásáról, kimagyarázásáról, hogy az bizony úgy jó(bb) mindenkinek ahogy van.
Kompromisszummal itt csak a vesztébe rohan az ember. A megfelelõ kötéshez megfelelõ apára/apához csak megfelelõ anya jó. Ellenkezõ esetben - kompromisszum más néven monyolás: égetõ a szükség a kötésre, de nincs megfelelõ anya/apa, és tákolunk - megbízhatatlan lesz a kötés, és ilyen kötésre repülõ esetében sem bízná senki életét.
De, és el is engedem, bár nem a házassága érdekel, mert az egy vicc. Hanem a gyerekei. A gyerekek mindennél fontosabbak. Mivel intézetben nõttem fel, az átlagosnál jóval érzékenyebbb vagyok szociálisan, fõleg gyerekekkel szemben. Gyerekeket semmilyen körülmények között nem sodorhatok veszélybe, még akkor sem, ha a saját életreszóló boldogságom múlik rajta. Próbálok valahogy kilábalni a helyzetbõl.
valóban bonyolult ügy...arra nem gondoltál, h elkéne engedned a nõt, mivel férjezett?? tudom h szereted meg minden, de, ha tudod, hogy nem lehet a tiéd illetve, hogy esetleg miattad menne tönkre a házassága inkább visszalépek h neki jó legyen...Verekedni meg aztán végképp felesleges. Bár nem értek a szerelemhez, mert még nem éreztem én csak azt írtam le, amit ilyen helyzetben helyesnek éreznék megpróbáltam empatikus lenni veled. Végeredményben azt is megértem, ha 30 évesen az igazira vágysz, ugye érzi az ember hogy "öregszik" ez csak ezért van.
Ha valami romantikus álmodozó lennék, most azt mondanám, az igazira, de nem vagyok sem naiv, sem álmodozó. Kompromisszumképesnek kell lennem, ahogy a választott páromnak is. Csak így mûködhetnek a dolgok.
Amit szeretnék, az jelen körülmények között sajnos nem lenne mûködõképes. Õ a biztos rosszat "választotta", mert azt már ismeri. A döntését én végülis megértem...de emberek vagyunk ugye, és még mindig ott van a levegõben az, hogy õ igazából nem ezt szeretné, ahogy nyilván én sem. De most ezt kellett tennie, elsõsorban a gyerekek érdekében, és ez viszont egy olyan belsõ tulajdonság, ami becsülendõ, még akkor is, ha fájdalommal jár. Nehéz ügy, nagyon nehéz. A férje egyébként tud mindenrõl, ami ugye szintén kétélû dolog. Az egyik oldalon ott van az, hogy a lány õszinte, és nem akar titokban két vasat tartani a tûzbe. Ez pozitívum. A másik oldalon pedig a férje -éppen emiatt- iszonyatosan féltékeny, és ez elsõsorban a lányon csapódik le. Már kétszer beszéltem a férjével telefonon illetve MSN-en, de eddig sikerült viszonylag intelligensen kezelni a helyzetet, még ha fájdalmas és érzékeny témáról is volt szó. Az is biztos, hogy ha mi ketten találkoznánk, annak nagyon csúnya vége lenne, mivel alapvetõen én is elég erõszakos természetû vagyok, és az alapján, amit eddig tudok róla, õ is, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Viccesen nézne ki, ha két 30 körüli faszi kiverné egymásból a szart egy ilyen ügy miatt. Ez 15 évesen még belefér, de 30 magasságában... De sikerült eljutni oda, hogy õ is megért engem, és én is megértem õt valamennyire. És ha a sérelmeinket vizsgáljuk, végülis az én sérelmeim legalább annyira jogosak, mint az övéi.
Valószínûleg nem véletlen határoztad meg azokat a belsõ kvalitásokat amiket meghatároztál. Légy tehát most is eszednél! És azon munkálkodj, mit szeretnél, s ne magad ellen annak ellenkezõjén.
Egyébként a Talmud egyik híres mestere, Akiba a következõt mondja: ”Férfi és nõ, ha találkoznak egymással, isteni dicsfény nyugszik közöttük, ha viszont nem, tûz emészti el õket.”
Nekem õ kell már több éve...De mindig foglalt.Szó szerint is.
Kevés olyan nõ van manapság,aki ilyen mentalitással,intelligenciával rendelkezik mint Õ. Sikeres is,és segít másokon.Ott van elõtted,de még se tudsz olyan közel férkõzni hozzá. Bár lenne még egy két jelöltem az álom nõre,de csak is olyan akit ismerek,mert hiába látok egy gyönyörûséget a képen,sokat csalódik az ember ilyen téren.Mert vagy túl sok Ps a képek,vagy nem valós az illetõ a randi oldalon,esetleg még az,de bunkó. Ki érti a nõket :D Pedig nem nehéz teljesíteni ezeket a dolgokat.
nem vagy egyedül erre annyit mondok:) és mi az amire vársz?
Hogy akarom-e? Én akarom, de az sajnos nem elég. Azok az emberek, akikkel engem hoz össze a sors, általában valamiért nem túlságosan intelligensek érzelmileg.
"Az hagyján, de ha a ház vályogból lett vetve, vagy a homlokzat nincsen bevakolva meg fugázva, akkor van ám igazán nagy gebasz feleim. Fõleg, ha az ablakok papundeklivel lettek kibélve, mert akkor még kurva hideg is lészen odabent..." (Pretorian)
Igen, van benne igazság. Ahogy abban is, hogy sokan taktikázás nélkül hoznak õszinte de furcsa, egymásnak ellentmondó, érthetetlen döntéseket egyik napról a másikra.
"Kiben mi lakozik, annyiban számíthat valakinek. Legyen a belsõ mindig kétszer annyi, mint a külsõ mindenestõl. Némelyeknek csak homlokzatuk van, mint a befejezetlen házaknak, amelyek továbbépítésére már nem volt pénz: a bejárat palotát mutat, a lakás vityillót..." (Gracián)
Igen, ezt sikerült rövid idõn belül kétszer is megtapasztalnom :D Mondjuk sok érzelmet nem fûztem eddig a dologhoz (szerencsére), úgyhogy nagyot nem borulhatok. A nõk valamiért mintha nem lennének képesek árnyaltan gondolkodni. Ez mondjuk bizonyos élethelyzetekben (pl. az üzleti életben, ahol néha nincs idõ mérlegelni, és komoly döntéseket kell meghozni rövid idõ alatt) talán még jól is jöhet, de a magánéletben ez szerintem kifejezetten rossz dolog. Hajlamosabbak kiélezett (fekete/fehér) döntéshelyzetekbe kerülni, mint mi faszik.
A nõk többsége nagyon nehezen szánja rá magát a változtatásra, inkább (férfiaggyal kicsit érthetetlen módon) választja a biztos rosszat, ha az már ismerõs számára, mint a bizonytalanabb jót. Ilyenkor még az sem szempont, hogy akár évek óta ismeritek egymást (pl. munkakapcsolatból, mert az mégiscsak más). Egyik döntõ szempont az anyagi helyzet, másik az apa-gyerek kapcsolata, mert a nõ képes feláldozni saját boldogságát a gyermekei "jóléte" érdekében.
1. Elsõ a nõnél a fellángolás, beléd zúg, mindent megtenne érted...stb. 2. Ekkor dõl el minden és amit korábban mondott el is lehet felejteni. Mielõtt eljönne a döntés napja, akkor gondolja végig kicsit józanabbul a dolgokat ami lehet, hogy homlokegyenest más eredménnyel zárul.
Jah a saját hiányosságaim kapcsán nem arra gondoltam, hogy egy fogam van meg nagy fejem, és csak szökõévenként fürdök, de azért nem feltétlenül tartom magam egy matyó hímzésnek.
Négy nappal ezelõttig azt képzeltem megtaláltam. Aztán kiderült, hogy mégsem.
Mindenesetre így festene álmaim nõje:
Belsõ: felelõsségteljes, odaadó, képes árnyaltan gondolkodni, összeszedett, tudja mit akar, lehet vele normálisan kommunikálni
Külsõre: egy-másfél fejjel alacsonyabb nálam, karcsú, helyes arcú, fekete hajú, sötét szemû, napbarnított bõrû, nagyon igényes, szép mosolyú, szép fogú, búgó hangú, nem sminkeli szét magát
Nah, az a lány, akivel 4 nap alatt kétszer sikerült nemrég szakítanom sajnos a felsorolt belsõ tulajdonságok egyikét sem hordozza magában. Külsõre valami szemkápráztatóan gyönyörû, fõleg két gyerek után szinte hihetetlen, hogy mennyire szép, bár a külsõ tulajdonságokra vonatkozó kitételek közül természetesen van olyan, amibõl engednem kell, és erre képes is vagyok, nyilván nekem is vannak hiányosságaim, nem is kevés. Ráadásul megvan benne az a szavakkal leírhatatlan akármilyen valami, ami csak az anyákban van meg, és ez nekem nagyon bejön. Szerintem csak játszik velem, bár a házassága szar, és csak a gyerekek miatt van még mindig a férjével, aki persze orrba-szájba csalja. Mi nem léptük át az általam szabott határt, szóval még nem feküdtünk le hála az égnek, bár ez is csak rajtam múlott, mivel õ elég erõteljesen közeledett hozzám szexuálisan. Most elõször érzem úgy életemben, hogy igazán jó döntést hoztam nõügyben. Õ hét éve él a férjével (a hét év alatt én voltam az elsõ faszi az életében azon a bohócon kívül), fiatal felnõtt kora óta. Bár nyilván nem én vagyok az oka annak, hogy a férje egy emeletes faszkalap, és hogy a házasságuk nem mûködik többé, de ha átléptük volna az említett határt, olyasmi történt volna, amit ez a lány nem valószínû, hogy képes józan ésszel mérlegelni és kiértékelni. Én meg kaptam volna két gyereket a lányom mellé, ami szintén alaposan átgondolandó döntés, mivel ugye óriási felelõsséget hoz magával két pici gyerek. Csak hát...van egy kis bibi: együtt dolgozunk, szóval elég nehéz most a helyzet, mert tudom, hogy szeret engem, és én is kezdek érezni valami komolyabbat iránta, a történtek és a felsorolt belsõ hiányosságok ellenére. Nagyon kemény a szitu, nem tudom, mi lesz a vége.
Bocsi de ez nem igaz. Minden olyan ember akivel elöszõr jössz össze új és izgalmas élményt nyújthat neked (természetesen ideális esetre gondolok). Ha tapasztalt vagy a sex-ben az meg elõny hisz annál élvezetesebb lehet a dolog.
Én viszont inkább azt hiszem , minél tapasztaltabb valaki a szexben , annál unalmasabb ember. Hiszen egy tapasztalt embernek már semmi újat , érdekeset és izgalmasat nem lehet adni és nyújtani.
Off topicos megjegyzésre. Én spec rengeteg szakképzettség nélküli embert ismerek a környezetembõl, akik élnek mint hal a vízben és bõven több lóvéjuk van mint nekem, vagy szüleimnek, vagy öcsémnek (aki mellesleg meliorációs mérnök). Máshol ugyan nem tudom mi a helyzet...
Álomnõvel szembeni elvárások, nos hát valszeg egyénfüggõ, de valszeg a legtöbb pasi olyan nõrõl álmodozott fiatalként, aki jól néz ki, jó az ágyban, megértõ, okos, toleráns, házias de ha kell vagány is, gondoskodó feleség lehet belõle, türelmes ideális anya...stb. Vagy nem? Valahol hallottam egy ilyen felmérésrõl, x számú nõt és férfit kérdeztek meg, hogy milyen kritériumok vannak. Érdekes lett az eredmény: a férfiaknál volt jó pár divatos kritérium, de nem annyira favorizálták azt az elvárást, hogy szerelem, szeretet, míg a nõk sokkal fontosabb helyen említették meg, hogy a pasi szeresse õket. Vélemény?
Hivatalosan általában mindenki a pozitív belsõ tulajdonságok fontosságáról beszél, de a valóságban egy jól fizetõ öltönyös-nyakkendõs íróasztali állás illetve egyetemi diploma nélkül az ember nyugodtan felakaszthatja magát , mert csak egy, a társadalom legaljára kiszorult élõ halottként tud vegetálni.
De mi van akkor , ha az ember semmi affinitást nem érez az iránt, hogy éveken keresztül kockásra ülje a seggét valamely felsõoktatási intézményben és papagáj módjára bemagolja mindazon tételeket és tárgyakat, amelyeknek a 80 -90 százaléka totálisan irreleváns a számára. (36 éves koromban fél évig még én is jártam egyetemre, de számomra az egyetem óriási csalódást jelentett.)
Off Topic End
Jóllehet egy álomnõtõl én is elvárnám hogy okos és intelligens legyen, de tartok tõle , hogy az egyetem csak elrontja az embert : a bulizás , a piálás és a szexelés a legfontosabb "tantárgyak".
Ja és az a típus, amelyet ecseteltél, az "egoista hódító" könnyen pácban hagy bárkit önmagáért, még ha késõbb rá is jön adott esetben, hogy nemigazán tett vele jót magának se.:D
Na ebben igazán mellétrafáltál, ha rólam van szó:D:D A fölényes és lekezelõ pasik provokálnak esetleg vitára a viselkedésükkel, de nem tetszenek. A pénz szügséges az élethez, de pusztán kelléke annak, nem célja, ez sem fõ szempont. Jóképû, izmos...idõvel gyógyuló "betegség". A pozitív belsõ tulajdonságok, amik maradandó értékek és nem olyan nagy mértékben változnak, az egyéniség szerintem fontosabb. A tartósabb értékeket többre becsülöm a viszonylag gyorsan múlandóaknál. Bár már feladtam, de társat, igazit csak tartós belsõ értékek alapján lehet találni, nem múlandó külsõ értékek, külsõ tényezõk alapján. Egy erõsen pozitív egyéniségû ember mellett a nehéz idõszakok is elviselhetõbbek, mint egy gazdagságára, köllemére alapozó felszínes ember mellett. Sztem. Ha bármi nem világos, kérdezz nyugodtan. Ha minden világos akkor is lehet.:D
Egyrészt komolyan és õszintén kíváncsi vagyok arra, hogy egy magát tudományosnak tekinthetõ fórumra író nõ számára milyen az ideális férfi, másrészt viszont azt hiszem, elõre ki tudom találni a választ.
Az ideális férfi gazdag, magas , jóképû , izmos , humoros és olyan lekezelõen fölényes és rámenõs, hogy egyetlen egy nõ sem képes ellenálni neki.
Ha valaki gazdag vagy egy nagyon kemény csávó, akkor könnyen megkaphatja azt, amit akar.
De az az ember, aki könnyen megkapja azt amit akar , nem egy unalmas ember ?? Hiszen valójában már nincs is igazán szüksége semmire , hiszen már minden megvolt neki , és így csak egy kiégett ember.