Sziasztok, Gondolom vannak itt olyanok akik nem csak olvasni szeretnek,hanem írni is. Nekem lenne pár elég jó regény ötletem (fõleg sci-fi kaland,horror) amiket ha elkészülnének ki is szeretnék adni,de sajnos nem szeretek írni,ezért pár oldal után mindig feladom :s Szóval most társírókat szeretnék keresni.Arra gondoltam,h én megírnám magát a történet folyamát,és,hogy mi (pl személyek,helyszín) hogy néz ki. A társíró pedig a párbeszédeket,és a többi részleteket. Ha valakit érdekel az írjon erre az e-mailre: [email protected]
megjegyzés: email fölösleges, ide akár kép kiterjesztésre való átnevezéssel feltöltve is lehet linkelni ilyet
Van egy ötletem. Lehet hogy rossz ötlet, de egy próbát megér. Arra gondoltam, hogy elkezdenék írni egy történetet, valaki meg folytatná, majd megint én írnám a story-t. Mondjuk írnék egy oldal szöveget valamirõl, elküldeném e-mail-be az illetõnek, aki szintén írna egy oldal szöveget. (ezt úgy képzelem hogy csak úgy ami jön, semmi profi kidolgozás vagy évekbe nyúló agyalás :) )
Szóval keresem azt az embert aki hajlandó ezt kipróbálni. Küldjön egy üzit nekem, ha valakinek van rá fantáziája és ideje.
Kedves smiley! :) Köszi a tanácsokat! Remélem jól tudom hasznosítani! :)
Kedves cold icecream! :) A történet jó, mindent bele! :) A mondatok megfogalmazására figyelj, hogy értelmesek legyenek és ne legyen bennük szóismétlés! :) Unalmas az olvasnak, ha minden oldalon megismétlõdik ötvenszer egy szó, nagyon szép a magyar anyanyelv, használd bátran!! :) És még a helyesírás, a vesszõkre figyelj és arra, hogy a párbeszéd utáni részt kisbetûvel írjuk. pl: " Hmm. Na persze! – Zörrent fel..." ez hibás, ez a helyes: Hmm. Na persze! – zörrent fel... Remélem érted! :) sok sikert!!
http://k1wagyok3n.blogspot.com/
BUÉK
azazhát ez az elsõ fél oldal
Sziasztok. szeretnék tanácsokat kérni az elsõ regényem elsõ oldalához :D Aki akar abba is beleszólhat, hogy mi legyen a folytatás! thanx!
Fellángoltak a fények Szandra mellett, ahogy ült a parkban egy padon magányosan, töprengve. Azon töprengett, hogy mit is keres õ a belvárosi parkban sötétedéskor ráadásul hóesésben. Éppen hogy talpra tudott állni miután kijött az intézetbõl. Abból az intézetbõl, ami számára nagyon sokat jelentett. Az otthont, a törõdést, a családot jelentette neki, hisz ott nõtt fel a többi hasonló sorsú gyerektársával. Már felnõtt nõ vált belõle, de mégis csak egy hónapja jött ki onnan és persze munkája sem nagyon volt. Nem telt el egy olyan este, amikor ne gondolt volna az édesanyjára, aki öt évesen ott hagyta az intézet kapuja elõtt. Még emlékezett rá, mély düh fogja el, ha csak rá gondolt. Egyszerûen elfogta a hányinger. Azt hogy egy anyuka karácsony elõtt elhagyja a gyerekét azt nem nézte túl jó szemmel. Igaz, azt is belátta, hogy az apja korán meghalt és így az anyjára maradt a teher, de õ saját magát nem nagyon tartotta tehernek. - Igenis jó gyerek voltam, anya! – szólalt meg hirtelen és ezzel a mondattal feltörte a mély csendet. Csend volt, mert már mindenki otthon ünnepelte a karácsonyt. A közeli házakból kiszûrõdött nevetés, vidámság csak jobban hasogatta a lány szívét. Neki sohasem volt senkije. Egy kósza könnycsepp csordult ki a szemébõl, ahogy felállt a padról. Elindult a kis belvárosi otthona felé. Alatta ropogott a hó, és a hópihéket a szemébe fújta a lágy szellõ. Zsebébe dugta fázó, piros kezét hisz már egy órája kint üldögélt a télben. Ahogy oldalra nézett a házak ablakára vidám arcokat látott, olyan gyerek és felnõtt arcokat, akik még érzik a karácsony melegét. A szépen feldíszített házak világították be az utcákat, és aki kinézett az ablakon csak egy fiatal lányt látott, aki a földet nézve bicegett hazafelé… A szellõ a barna, hosszú haját ringatva kísérte útjára. A lámpák is pislákoltak, és Szandrán kívül csak egy-két hajléktalan járta az utcákat, de õk is csak a szállójukba mentek. A lány úgy érezte, hogy csak õ ünnepli egyedül ezt az ünnepet, hogy csak õ az, akinek ilyen a sorsa, és csak õ tért ki a remény útjáról. Arra gondolt, miközben sétált az estében, hogy ki kéne vennie valami jó filmet, amit meg tud nézni, hátha attól jobb kedve lesz. Ez a terve is elfoszlott, hisz karácsonykor semmi nincs nyitva, még a legjelentéktelenebb kis eladók, benzinkutasok is különböznek tõle, különböznek, mert a legtöbbnek van családja, munkája, van élete… De az vigasztalta, hogy legalább lakása van. Lehet, hogy az se sokáig. De hát a bölcsességhez nem vezet más út csak a tapasztalat! - Talán egy barátomnál kéne töltenem a karácsonyt… Bár lehet, hogy õ is szívesebben van a régebben ismert barátaival. – Sóhajtott fel miközben a hideg megcsapta az arcát. Majd eltöprengett azon a mondaton, amit az intézetben a legtöbbször mondtak neki: ’ Sötétség nélkül nincsenek álmok.’ – Hmm. Na persze! – Zörrent fel Szandra s közben rázta a fejét. A fejrázás közepette megpillantott a távolban egy boltot ahol égett a villany. – Hála az Istennek! Van olyan bolt, ami még nyitva van. Teszek egy kis kitérõt! – Ezzel a mondattal elindult a fényárban úszó kisbolt felé. Ahogy egyre közelebb került a bolthoz, annál ismerõsebb volt neki. Az utcasarkon lévõ kis világoszöld színû bolt elõtt termett pár perc alatt. Az ajtón lévõ táblára nézett, amin az állt, hogy nyitva. Gondolta, hogy úgyis olyan ismerõs neki ez a bolt, akkor bemegy. És amúgy is akart venni egy kis harapnivalót. Lassan megfogta a kilincset és bement. A meleg megcsapta az arcát.
Azért ha irodalmi értéket kerestek, még egy igen magának való és furcsa netes blogon is találhattok. Pl. oszintebolond Ezt 2 napja találtam...
egyenlõre még nincs kész könyvem, de gondolkodtam már a kiadókon, az a szemétség, hogy a magyar kiadók nem is akarnak kiadni semmit, csak amit a celebek írnak...... de most komolyan.... évi nem is tom hogy hány 1000 könyvet dobnak vissza... nem igaz, hog nincs köztük egy nagyon jó....
Esély mindig van, csak jó kiadókhoz kell fordulni. Nézz utána a kiadó oldalán, hogy milyen mûfajú könyveket adnak ki. Ha kiadnák a könyvem, akkor biztos, hogy kiadatnám.
hii! most vagyok itt elõször, nagyon jó ez az oldi, csak már nem nagyon ír senki... azt szeretném kérdezni, hogy egy elsõkönyvesnek mennyi esélye van, hogy kiadják a könyvét? és te mit tennél, ha kiadnák?
"Én a marhanyáj egy részét legeltettem minden nap." kicsit idejetmult lehet a megjegyzesem de:marhanyajrol en meg nem hallotam es szerintem nem is letezik.van birkanyaj es marhacsorda a lovak pedig menesbe "tömörülnek". amugy tetszett.en elolvasnam a regenyt.
Na, most már 6 novellám van fent a Fantasya-n, és a Karcolaton is. Kettõ ebbõl Blase Arcane néven, 4 pedig, mint Artair McKnight. A legújabb sci-fi lett, abban is ki akartam próbálni magam.
Ma vettem részt egy irodalmi gyakorlaton, és nekem nagyon tetszett. Különbözõ gyakorló feladatot csináltunk, köztük a szituációjátékot is. A lényege az, hogy két, egymástól teljesen különbözõ szót választunk, és egy harmadik szó köré írt történetünkbe fûzzük bele, de aszituáció adott. Pl.: A mi feladatunk az volt, hogy: a) egy kovácsról szóló b) az iskolábajárásról szóló történetbe c) bele kellett írni az õskeresztény és a földigiliszta szavakat.
Örülök, hogy tetszett :) És igen, mindent végiggondolok. Na jó, csak majdnem mindent :D Az apróbb részleteket írás közben találom ki. Meg például egyes tulajdonneveket is...
Olvastam a mûvedet a fantasyán. Nekem nagyon tetszett. Arra lennék kíváncsi, hogy kezdesz hozzá az íráshoz? Mindent végiggondolsz? Hogyan találod ki a helyszínt, stb.
A Blase Arcane helyett új mûvésznevet választottam magamnak: Artair McKnight
Elkészült az elsõ steampunk stílusú novellám. A címe: Eddy
A rozsdás fémlemezekbõl álló gépezet berregni kezdett, apró kéményszerû csöveibõl pedig sötétszürke gõzpamacsok indultak útjukra. A bronz fogaskerekek nyikorogva forogtak egymás hegyén-hátán, s az egész mûvelet egyre csak hangosabbá vált. A mérõszerkezetek mutatói remegve jelölték meg a legmagasabb számokat, s minden füstölt, minden zakatolt, minden mûködött. Mr. Whiteman fehérkesztyûs ujjait tördelte, miközben izzadó, s összeráncolt homlokkal figyelte az elõtte lezajló „gépi jelenetet”. Ezen a kísérleti szerkezeten dolgozott már több éve, és ettõl ment tönkre a házassága is. A negyvenes éveit taposó férfi dús, barna pajesszal, s igényesen megpödört bajusszal büszkélkedhetett. És valóban büszkélkedett is. Most is hordta gazdagságára utaló fekete keménykalapját, aranyhímzéssel díszített csokornyakkendõjét és sötétkék zakójának mélyébe rejtett zsebóráját. Utóbbit gyorsan elõkapta, idegesen megnézte, hogy mit mutat, aztán még idegesebben visszacsúsztatta tágas zsebébe. Miközben a hangosan kattogó, s izgõ-mozgó, fektetett henger alakú gépezetét nézegette, alaposan elgondolkodott azon, hogy mit tegyen most. Találkozója volt egy híres egyetemi professzorral, aki elméletileg már öt perce várta õt a Rottsburg Étteremben. De a gépét sem hagyhatta magára. Amikor végre kieszelte az ötletét, hátat fordított füstölgõ alkotásának, s tekintetével végigpásztázta tetõtéri szobáját. A sárgás üvegû, kerek ablakok felé lejtõ plafon fagerendákkal volt szegélyezve, a firkás cetlikkel teletûzdelt falakról pedig kezdett leperegni a világoszöld festék. Volt a szobában egy könyvektõl, s lapoktól roskadozó íróasztal, egy-két párnázott szék, s három acélszekrény. Na meg persze az a rengeteg találmány, amely ebben a rohamos fejlõdésnek indult, ám abban meg is állt világban teljesen természetes látvány volt. Mr. Whiteman pont az egyik ilyen találmánya felé fordult. Bár az igazat megvallva, nehéznek tûnt nem találmány felé fordulni ebben a szobában. - Eddy! - kiáltotta a keménykalapos úriember, aki a ricsaj túlharsogásának kedvéért tölcsért formált kezeibõl, melyeket széles szája elé emelt. A névre hirtelen megmozdult az egyik találmánykupac, s kiemelkedett belõle egy kerekes lábakon álló, kockatestû, gömbfejû robot. A mozdulataira sistergõ hangot kiadó masina bronzszínû fémbõl készült, s tele volt villogó gombokkal. Amikor megszólalt gépies, érzelemmentes hangján, gombszemei alatt található, keskeny szájrésén villogó szikrák cikáztak végig: - Mit parancsol, Mr. Whiteman? - kérdezte, majd lassú lépteivel a feltalálóként is dolgozó tanár elé állt. A keménykalapos úriember megpödörte bajszát, s megigazította nyakkendõjét, aztán válaszolt: - Eddy, ismét arra kérlek, hogy vigyázz a hengerre! - Mr. Whiteman mindig így hívta hangosan dübörgõ, új alkotását. - Nem szeretném, ha megint tönkremenne a távollétemben. Tudod, hogy mennyire fontos nekem ez a kísérlet, tehát légy oly kedves, és állítsd le, ha bármi baj lenne a mûködésében! A rozsdásnak látszó fémember elõrebillentette gömbfejét - a megértés jeleként -, s így szólt: - Bízhat bennem, Mr. Whiteman. A henger ezúttal nem robban le! A feltaláló megeresztett egy halvány mosolyt, és még egyszer rápillantott a zsebórájára. Megrögzött idõmániás volt, ezt minden ismerõse tudta róla. Persze sosem vetették a szemére, ugyanis az úr legtöbb ismerõse társadalmi rangban jóval õ alatta állt. Nos, igen, ez a különleges elme nem tartott igényt a gõgös, gazdag emberekbõl álló társaságra. Így hát, amikor a mai találkozójára gondolt, cseppet sem volt vidám. Már a fekete ajtó elõtt állt, s vetett egy utolsó pillantást gõzölgõ gépezetére, amikor Eddy újra megszólalt: - Mr. Whiteman! A pajeszos férfi mélyen felsóhajtott, s géptársa felé fordult. - Tán nem értetted meg az utasításaimat, Eddy? - kérdezte úgy, hogy egy emberi lény minden bizonnyal észrevette volna hangjában azt az egyedi, szánó keserûséget. - Dehogynem, nagyon is értettem, Mr. Whiteman - recsegte a robot - Mindössze csak jó szórákozást akartam kívánni önnek! - Heh, szórakozást, Eddy? - nevetett fel a kalapos feltaláló - Ennek a találkozásnak köze sem lesz a szórakozáshoz. Dr. Zwekker professzor egy szomorúan nyers alak. De természetesen köszönöm a jókívánságodat! Viszlát Eddy! És ne feledd: A henger maradjon ép! - Viszlát, uram! Azzal Mr. Whiteman lenyomta az aranyló ajtókilincset, s kilépett a lépcsõházba. A bronz robot magára maradt, azzal a megannyi találmánnyal, melyeken az õ precíz agymasinája minden téren felülkerekedett. Fõleg a tökéletességben. Legalábbis Eddy így gondolta. És még azt is gondolta, hogy a mestere nem elég gyakorlott a találmánygyártásban. A robot csak szeretett volna segíteni a tanáron, tapasztalatszerzésre ösztökélte. Vagy csak remélte, hogy ezt teszi. A kerek ablakokból beáradó, aranyló napfény megcsillant a gömbfejû masina fémburkolatán, miközben az kerekes lábaival a füstölgõ henger felé gurult. Gombszemeinek sárga fénye vörösre váltott, s Eddy nyúlánk karjaiból fúrók, és fûrészek törtek elõ. A romboló eszközök a henger fogaskerekeire támadtak.
1. Lehet :) De én amúgy is csak a témaindító vagyok, amit témába vágónak találsz, másold csak be nyugodtan :)
2. #235-ös kommentem elején ott is az ÉN válaszom :)
Szeretnék megkérdezni két dolgot. Az elsõ csgj-nek szól: lehet betenni kisregénybõl részletet? A második mindenkinek: hogyan kezdtek hozzá egy-egy mûhöz? Nem muszáj, hogy regény legyen.
Ma délelõtt fejeztem be :) Vége a regénynek! :D 316 oldal lett. (A4-es méretû lapokon) Elég fura érzés... jó is meg nem is :P
Jeee! Kész a 301. oldal is :P Kb. 1 hét múlva kész lesz az egész regény! :) De most a végére a lehetõ legjobban koncentrálok, hogy ne szúrjam el. Alig tudom elhinni, hogy több, mint 2 év után végre sikerült eljutnom idáig :P
Ebben az évben voltam végzõs, és ebben az utsó évben írtam egy kisregénysorozatot (9 részes) jómagammal és két osztálytársammal a fõszerepben :D :D a mûfaj sci-fi. persze csak hobbiszinten, osztálytársaknak, szóval mindegyik rész kb tíz oldalas lett. Most nyár elején elküldtem magyartanáromnak, és ha úgy gondolja hogy van bennem valami, akkor valószínûleg normálisan megírom az elsõ részt rendesen kidolgozva aztán még akármi lehet belõle :D [álmodozik] :D
hejehó
nem olvastam vissza...de azért pofátlanul megkérdezem van itt vki aki elkezdett írni egy regényt be is fejezte és próbálta kiadatni?
Köszi! :) És azt ajánlom, hogy akkor kezdj neki egy könyvnek, ha már az EGÉSZnek meg van a vázlata a fejedben! Nekem legalábbis így sikerült elérnem azt, hogy folyamatosan írjak hozzá :P Így sosincs vele bajom, nem kedvtelenít el a további írástól. Meg hát nagy akarat kell hozzá... De ezen kívül idõ is :D Sok idõ :S
Ja, és itt egy új részlet a regényemból (most a 202. oldalból):
- Ne aggódj, kedvesem! Itt vagyok a fád alatt - mondta, s elõvette a hátán lévõ varázspálcáját. A levitáló bûbáj hatására a céhmestert körülvette egy alig látható fényburok, s Reun a botjának mozgatásával lebegtette ki õt a lombkoronából. Amint óvatosan letette az apró, sárgásszínû szigetre, a nõ összeesett. Nem bírt talpon maradni, mert jobb lábának vádliján egy mély, s hosszú seb éktelenkedett. A mocsári bestia letépte onnan a nadrág szárát, s belemártotta éles fogait az elf húsába. A yarktishiai fõmágus a fájdalmában fogát összeszorító Erena elé guggolt, s elõvett egy gyógykenõcsöt. De aztán nem volt ideje használni is, mert a sárból rengeteg tarajos lény ug-rott ki köréjük. Éles karmaik voltak úszóhártyás ujjaik között, a fejük hatalmas, fogakkal teli állkapocsból, s hártyás szemekbõl állt. Rövid, uszonyos farkukig húzódott végig a nagy tarajuk. Pikkelyes testük sárga volt, zöld és barna foltokkal tarkítva. Egy menekülési útvonalat sem hagytak, s akármilyen kicsi termetûnek is látszottak, ekkora hordában nagyon veszélyes ellenfeleknek tûntek. - Ajaj! - hallatszott Reun megrémült hangja. - Hát, valahogy… csak megküzdök velük! - nyögte az emberéletû erdei elf, s elõkapta a Vérpengét, mely hamar tûzbeborult. A lángok nem ijesztették el a lényeket, ahogy Erena várta. Sokkal inkább csak felbõszítették õket. - Tedd el! - üvöltötte a varázsló, de szerelme nem figyelt rá. A Sasok harcos céhmestere nagy nehezen térdére emelkedett, s mielõtt bármi mást tehetett volna, a szörnyek ráugrottak. Éles karmokon csillant meg a halvány napfény, s a rémülten sikító hõseinken eluralkodott a pánik. Minden elveszni látszott, amikor egy váratlan pillanatban robbanás zaja töltötte be a levegõt. A mocsári lények sok ezer darabra hullottak, és sötét vérük az így is piszkos, s véres kalandorokra fröccsent. Erena és Reun a szigeten ülve bámulta az új jövevényt, aki megmentette az életüket. Nem hittek a szemüknek, de nem is akarták azokat megdörzsölni, hiszen csupa mocsok volt a kezük is. Egy kis gnóm férfi állt elõttük, kék gömbben lebegve a mocsárfelszín felett. Dús, göndör, vörös haja volt, s szeplõs arca. Vigyorogva integetett hõseink felé: - Szervusztok, én vagyok Glumbal Urminyth! Már vártalak titeket!
Elolvasom az egészet, ahogy majd még elolvassa pár családtagom / ismerõsöm is. Ha (már) nem találunk benne hibát (amúgy most is persze folyamatosan átolvasgatom az oldalakat), akkor a kinyomtatott oldalakat borítóval egybeköttetem. Utána meg ha nagyon tetszik mindenkinek (pl a magyar tanárom véleménye azért sokat számít), akkor elküldöm egy kiadónak. Ha nem kell nekik, akkor egy másiknak... Ha senkinek sem kell, akkor ez van, próbálkozom tovább xD Elvégre ez lesz az elsõ teljesen kész regényem. Van még mit fejlõdnöm...
Jó, bár nekem egy kissé nyersnek tûnik. De ezt fogjuk rá arra, hogy nem az ilyen stílusú történetek olvasásához vagyok hozzászokva! :D De tényleg jó, grat!
Btw, kész a könyvem 200. oldala. Szóval ünneplés volt/van/lesz :P Persze még visszavan legalább 80 oldal, ha nem 120 :) De nyáron mindenképpen végezni akarok vele, mert jövõre 12.-es leszek, jön az érettségi meg minden... :S
Jones ezredes beleszippantott a szivarjába, majd néhány másodperc után a füstöt egyenesen Birkland százados arcába fújta. Az ezredes már fél órája ült a tanácskozáson, ahol egyetlen feltett kérdésre sem kapott választ, a hallgatás pedig egyre türelmetlenebbé tette. Közvetlenül elõtte egy hatalmas térképasztal állt. A tiszt alárendeltjei egymás szavába vágva magyarázták a csapatok helyzetét, így fokozva az ezredes feszültségét. Jones még egyszer megszívta a szivart, és megjátszott nyugalommal tette fel a kérdést: - Át tudják törni a csapataink az arcvonalat? Ahelyett, hogy választ kapott volna, öt százados vitája vette kezdetét a szeme láttára. Birkland kézmozdulatokkal próbálta bizonyítani igazát, hogy a brit csapatoknak erõsítésre van szükségük, hogy áttörjék a páncéloshadsereg védelmi vonalát. Egy másik tiszt, Wick százados légi és tüzérségi elõkészítést követelt, hogy a páncéloshadosztályával át tudjon törni. Merrow lehetetlennek látta az áttörést, ezért inkább a folyamatos gyengítés mellett foglalt állást. Nickholson százados, a britek egyik legtehetségesebb páncélosparancsnoka az azonnali támadást sürgette. Daniels, az egyetlen gyalogsági százados inkább a körbekerítés ötletét támogatta. - Uraim! Fejezzék be! A katonai vezetés eredményeket vár! Lassan egy hónapja veszteglünk ugyanazon a helyen, miközben bajtársaink elõretörnek! Egy páncéloshadsereg maradványaival kell szembenéznünk. Nem hiszem, hogy öt páncéloshadosztály ne lenne képes áttörni az alig száz tankból álló védelmet. - Csakhogy a védõknek Panzer V-ösei vannak- vágott közbe Wick százados. - Nagyon jól tudom, mire képes egy Panzer V-ös- szólalt meg Nickholson.- Jómagam nem egy csatát vívtam meg V-ösök ellen, és nem legyõzhetetlen harckocsikról beszélünk. Ha sikerül meglepnünk a németeket, könnyedén gyõzünk a Crusadereinkkel. - Nickholsonnak igaza van!- jelentette ki Jones ezredes.- Tudassák az embereikkel, hogy az elkövetkezõ napokban támadást indítunk a német állások ellen! - De csak az elõkészítés után!- kiáltott fel Wick.- Elõkészítés nélkül semmit sem tehetünk! - A németeknek Flakjei is vannak az ég szerelmére! Lelõnék a repülõgépeinket, még mielõtt bombázhatnának- érvelt Daniels.- Sõt, a mi tankjainkat is hátráltatnák a kráterek. - Ön nem ért ehhez! Ne szóljon bele a páncélosok harcába!- torkollta le Danielst Wick.- Nem is tudja, milyen a tûzvonalban harcolni! - Ahogy maga sem, Mike. Az utóbbi idõkben nem látom a tankját a harcok során- szólalt meg kis gúnyolódással Nickholson. A megsértett Wick erre kilépett az ezredes sátrából, és hadosztályához hajtatott. Néhány perccel késõbb Birkland, Merrow és Daniels is követte példáját, és az ezredessel csupán Nickholson százados maradt. Jones rágyújtott egy újabb szivarra, majd megkínálta a századost is. - Köszönöm, nem dohányzom-, jelentette ki a tiszt. - Uram, úgy gondolja, hogy gyõzni tudunk a Pantherek fölött? - Maga is nagyon jól tudja, mennyivel erõsebbek a tankjaik a mieinknél. De most másról akarok magával beszélni: a fõparancsnokság át akarja magát helyezni. A lehetõ leghamarabb kell jelentkeznie Londonban az Mi-6-nél. - Tessék? Mit akar tõlem a titkosszolgálat? - Azt nem tudom, de azonnal indulnia kell. Tudom, hogy nehéz magának, de nekem sem épp a legkönnyebb megválnom a legjobb tisztemtõl, fõleg a háború záróakkordjaiban. - De hát hamarosan támadásba lendülünk! Nem hagyhatom itt a hadosztályomat! Mit akarnak a háború vége elõtt? - Nem tudom, Nickholson, de azonnal induljon, a tábori reptéren már várja önt egy gép, jó utat, és sok szerencsét! * * *
A 4x4-es Humber egy londoni épület melletti parkolóba gördült be. Egy amerikai autó mellett állt meg. A Humber motorja néhány másodpercig járt, majd egyetlen pillanat alatt állt le. Amint Nickholson kiszállt, három, öltönyös férfi lépett hozzá, és kísérte az épületbe. A századost egy hosszú, sötét folyosóhoz kísérték, melynek végében egy ajtót látott. Az egyik kísérõje az ajtó felé mutatott, és ennyit mondott: - Smith dandártábornok már várja. Nickholson bizonytalan léptekkel indult meg. Lépéseivel együtt azonban az önbizalma is megnõtt. Teljes magabiztossággal nyitotta ki az ajtót és lépte át a küszöböt. A helyiségbe lépve elõször a kellemes meleg levegõt érezte meg, mely szinte azonnal arcába csapott. A hideg tábori éjszakákhoz szokott tiszt a szoba hõmérsékletétõl, vagy talán berendezésétõl egy pillanatra odahaza, Manchesterben érezte magát. Az iroda falának nagy részét szekrények takarták el. Egyetlen fényforrás a lámpa volt, melynek fénye az egész szobát belepte. Az ablaktalan helyiség bizonyára védelmi célokat szolgált, ezt bizonyította a vastag falazás, melyet a tiszt még a folyosón vett észre. A szoba közepén egy nagy faasztal volt elhelyezve, mely mögött egy magas homlokú, kopaszos férfi ült. Az angol tábornok kék szemei mereven néztek az asztal elõtt levõ két szék egyike felé, ahol egy amerikai katona ült. - Foglaljon helyet, õrnagy! Már nagyon vártuk! Remélem, kellemesen utazott! Lilly, kérem zárja be az ajtót! A sarokba elhelyezett kisasztal mellõl egy csinos, vörös hajú nõ állt fel, és sietett az ajtó felé. A hölgy az ajtó bezárása mellett, a szobát is elhagyta. - Ez a Lilly! Nagyon jó titkárnõ, soha nem láttam nála ügyesebb gépírót, de néha olyan dolgokba is beleüti az orrát, amihez semmi köze nincs- mosolyodott el Smith danadártábornok.- Kérem, üljön le! Bátorkodtam magának is készíttetni egy kis teát. Nickholson azonnal engedelmeskedve az utasításnak, leült, és belekortyolt a kissé langyos teájába. - Térjünk a lényegre!- javasolta az öreg katona.- Elõször is hadd gratuláljak õrnagyi kinevezésének, Nickholson! Maga nem értesült róla?- kérdezte Smith Nickholson értetlen arcát látva. - Még nem, uram!- vágta rá az újdonsült õrnagy. - Most már mindegy! Az úr ön mellett Clark hadnagy az amerikai szárazföldi erõktõl. Maguk azért vannak itt, hogy részt vegyenek egy titkos akcióban a frontvonal mögött, sajnos a német oldalán. A fritzek egy új gépet fejlesztettek ki, és kezdtek gyártani még januárban. Fogalmunk sincs, mirõl van szó. A kémeink jelentése szerint a gép nem jelent komolyabb veszélyt, de nem szeretnénk kockáztatni. A légi fölényünk ’44 júniusától töretlen, és szeretnénk, ha így is maradna. A maguk feladata hogy egy különleges csapattal megkeressék a gyárat, ahol a gépek épülnek, és robbantsák fel! - Uram, ha szabadna megjegyeznem, miért nem küldünk oda egy Spitfire alakulatot, és bombázzuk le a gyárat?- szólalt meg Clark. - A németek a föld alatt gyártják a repülõket, ráadásul nem tudjuk, hol. A legnagyobb baj, hogy a német vezetés havi 4000 gépet ígért a Luftwaffénak. Értik már a veszélyt? Ha nincs is szó erõs géprõl, a számbeli fölény nekik kedvezne! - Uram, ez nevetséges! Göbbels még mindig a gyõzelmet hirdeti, holott a szovjetek az ajtójukon kopognak! Ha sikerül is a teljesíteni a gyártási terveket, még mindig csak 5000 géppel rendelkeznek! Ennyi mennyiség fölött könnyedén gyõzhetünk!- kelt ki magából Nickholson.- A háború hamarabb befejezõdne, mire megtalálnánk azt az üzemet! Csak további halottakkal bõvítenék az amúgy is hosszú listát! - Igazat adok magának, Nickholson.- helyeselt Smith.- A parancs azonban Eisenhowertõl jött. Sajnos nincs lehetõségünk megtagadni a parancsát. Holnap indulnak. Clark, a maga neve mostantól Hans Hauffen SS-Untersturmführer. Nickholson Heinrich Berch SS-Sturmbannführer. A csapatuk tagja Bryan tizedes, vagyis Mark Hochell SS-Rottenführer és Weder szakaszvezetõ Peter Stock SS-Unterscharführer személyében. Jó utat, és sok sikert! A többiekkel majd a gépen megismerkednek! A beszélgetést lezártam! Elmehetnek!
csá!!!! valami olyan regényirot keresek aki járatos a dráma meg a sci-fi témában.... vannak elképzeléseim csak hát egyedul elég nehezen megy szal akinak van kedve az priviben szoljon már
egész jó, most már nekem is lesz idõm írni, és teszek fel valamit
Na, gondoltam bedobom a ma reggel termését. Már amúgy is elég régen jártam itt :P Itt van a regényem (Avenum) 163. oldala: (így a fórumba szúrva kicsit máshogy néz ki a szerkezete, ha jól látom, de sebaj :P)
- Bántjátok a tyúkjaimat?! Ezt nem hagyom annyiban! - kiáltotta, s berohant a szürke tömegbe. - Az igazi, hamisíthatatlan ork mentalitás - mondta Mynar futás közben. A két varázslót egyre jobban idegesítette a tömény mennyiségben szakadó esõ, hiszen a mágusok a napfény harcosaiként tekintettek magukra. Egyszer csak egy hatalmas villám csapódott be az egyik toronyba, mely a kiemelkedésen állt. De ez egy egészen szokatlan villám volt, mert kis kerülõutat tett meg, s az erkélybe vágódott a vége. - Aki ott állt íjász, már biztosan nem él - szólt Erena szomorúan. - Már ha volt ott íjász - tette hozzá a barna hajú fõmágus. Hõseink végigtocsogtak a kikövezetlen út sáros földjén, aztán végre eljutottak a belvárosba. De még mindig nem a díszes nemesi kõházaknál jártak, hanem a rozoga faházak között futottak. A nagy szemû esõcseppek halkan kopogtak a sötétté vált fahasábokon, s mindenhova lecsurogtak, ahogy a házak elõtti kis teraszokra is. A nagy termetû hobgonoszok páncélján nagyobbat koppantak, azonban a sárgán égõ szemüket nem bántották. A vihar ezekkel a szörnyekkel jött, Reun már biztos volt ebben. Az a támadó villám Grondasadnar, a gonosz isten kis játéka volt. A trió egy keskeny, repedésekkel szabdalt kövû utcán haladt, ahol javában dúlt a csata. Három hajlott hátú, fröcsögõ nyálú gonosz harcolt egy háromágú villával döfködõ paraszttal. Utóbbi (egy kopasz, bajszos férfi) sikeresen beledöfte fegyverét a vele szemben álló rémség hasába. Csak nem vette észre, hogy a mellette vicsorgó ellenfele a karjára erõsített tõrrel készül átlyukasztani a nyakát. De a céhmesterünk figyelmét nem kerülte el, azonnal bele is hajított egy apró tõrt a lény letört orrába. Sötét vér fröccsent a parasztra, s a harmadik gonosz is támadt éles baltájával. De ekkor már senki sem tudott elég gyors lenni. A kopasz fej métereket repült a suhintástól, majd egy teraszon landolt. A test nyakából literekben ömlött az emberi vér, melybe belekortyolt az undorító gyilkos. Mynar ettõl hirtelen nagyon rosszul lett, s dühös is. Olyannyira dühös, hogy egy óriási, pusztító, aranyszínû fénysugarat lõtt botjából a gonosz felé. A varázslat darabokra szaggatta a szörnyet. - Ez meg mi volt? - kérdezte Reun, aki teljesen lenyûgözve bámulta barátját. - Dühfény - válaszolta Mynar legyengült, fáradt hangon - Csak a legnagyobb erejû dühöd tudja létrehozni. És persze nem árt, ha meg is tanulod a varázsigét. Erena könnyes szemmel tekintett az éjszakai elfre. Most már rájött, hogy a férfi a háborútól volt néha olyan kibírhatatlan. - Mynar… - szólt nyugodt hangon - A háború szörnyû. De ezt meg fogjuk vívni… És a gonoszok veszítenek majd! - Legyen úgy, kedves Erena! - mosolygott az ornai fõmágus. Reun Zotarc pedig elégedettséggel nyugtázta beszélgetésüket. Úgy látta, hogy szerelme, s barátja végleg kibékültek. De ez a nyugodt pillanat hamar véget ért, mivel egy rémséges bestia ugrott a trió elé két ház közül. A furcsa szörnyeteg nyilvánvalóan a gonosz világról jött. Négy izmos, vastag lába volt, hatalmas karmokkal; széles pofája, melyben tûhegyes fogak sorakoztak, és nagy, szõrös orrlyukai, melyekbõl tüzet fújt a levegõbe. Szemei ugyancsak sárga lángként égtek, ahogy a gonoszoknak is, s széles homlokán két gigantikus kosszarvszerû képzõdmény állt. Bõre vörös volt, a farka pedig hosszú, ostorszerû, nyíl alakú szarubuzogánnyal a végén. - Avenhoum mentsen meg minket! Mi a fene ez a lény?! - üvöltött egy korosodó paraszt. - Ez… ez egy démon! - válaszolt Reun. Még sosem látott élõ démont, csak olvasott róluk. Régen voltak olyan nagy erejû feketemágusok, akik démonokat idéztek a gonosz világból. De azok csak pár óráig, vagy percig maradhattak fent ezen a világon. Mégis, annyi idõ alatt városokat tudtak elpusztítani. - Áááh, nemcsak parasztok vannak itt? - kérdezte a démon, rendkívül mély hangján. 163.
Ezt pedig minden írópalánta olvassa NAGYON szorgosan!!! Remek oldal: Boncnok-blog
Hát én nem tudom...nekem pl. olyan problémám van,hogy SENKI,de senki az ég adta világon nem olvasta még el a mûvemet,pedig már vagy 1 hete felraktam a fantasya.hu-ra.Ha ezek után mégis valaki "rávetemedik" akkor a Marina:Merívia Földjén címmel találja meg a remekemet :) Ja,a karcolat.hu-ra meg már 2 hete elküldtem és fel sem rkták még...ennyit errõl :(
Én se... oda raktam fel én is a saját regényrészleteimet... De más helyet nem ismerek. Az a baj a karcolattal és a fantasya-val, hogy csak és kizárólag a fõszerkesztõk lehetnek a "király írók". Az amatõröket durván kioktatják, ott is hibát találnak, ahol nincs is, stb...
Sziasztok!Nem tudtok olyan oldalakat,ahová felrakhatom a regényem (ill. fejezetrészeket),hogy mások is tudják véleményezi?A fantasya.hu-t és a karcolat.hu-t már ismerem...nem vagyok elragadtatva tõlük...
OK, bocsi, csak mostanság inkább verseket írosgatok, de amint lesz, szúrok be regényrészletet. Mégegyszer bocs
Jó, megvizsgáltam a szótagszámokat is, azok is rendben vannak :) Deee, itt inkább csak regényekbõl szúrjunk be részleteket... Csak mert van már egy verses topic, ha jól tudom.
Legyen egy kis olvasnivalótok:
Csata után
Hömpölyög a víz, árad a folyó, Kik harcolni mentek, azok fele halott. Nem látnak már semmit, csak a kéklõ eget, Nincs már más világuk, csak a könnyû felleg.
Hömpölyög a víz, árad a folyó, Itt-ott még megszalad lovas nélkül egy ló. A folytó köd mindent befed, A feleségük, mondd, kit szeret?
Egy halottat, egy nyomorékot? Most patak csobog, hol egykor vér folyt. A víz mindent tisztára mos, Már csak emlékek szállnak ott.
Egy ócska ruha, egy emlékfoszlány, Van köztük rossz, de van, ami vidám. Egy csöpp kis gyermek, gyereksírás, Már egy hónapja volt, és nincs, ki sírt ás.
De még van emlék, még van gondolat, S így a hõsök neve örökre fenn marad...
Életed értelme
Magamba nézek, de nem látok mást, Mint egy elrontott élet utolsó pillanatát. Életem felsikolt, megkérdezi tõlem: ,,Miért rontottál el ily rosszul engem?"
Miért nem szerettél, ha egyszer megkértek? Miért nem gyûlöltél, ha volt, ki megsértett? Miért nem segítettél, ha más erre megkért? Miért nem nevettél, miért nem örültél?
Gyászban élted le egész életed, Nem hagytál semmi jót vergõdõ létednek, S õ szólt rád, ordított, de te nem hallottad, Mit tettél mond, el miért tapostad?
Miért nem akartad, hogy szebb életed legyen? Miért lázadtál, ha tudtad: elveszel? Miért nem feleltél, ha más kérdezett? Miért nem kérdeztél, ha volt, mit nem értettél?
Magányában hagytad életed, S most mindent megbosszul, Egy rossz mozdulat, S szíved már nem mozdul...
Remek! Én jelenleg nem otthon vok, és nemtok írni, úgyhogy a regényem addig leragadt :(
Helló! Már régen írtak ide, hát most írok ide én. Mostanában nem nagyon írtam, de volt egy kisebb világháborús kezdeményem, de nem említsére méltó. Most egy érdekes novellán dolgozom, de majd meglátjátok, milyen!
Naná hogy nem baj, fõleg hogy szereted a Led Zeppelint. A téma és stílus hát nem vagyunk egyformák,én a sajátomról azt tartom hohy olvastam már jobat, meg rosszbat is, magamnak közepest adnék.
Nem baj, ha nem tetszett a stílus, amiben írtad, és nem folytattam az olvasását? Persze ez másnak tetszhet, csak én nem kedvelem... :) Ettõl függetlenül lehet jó regény, csak nekem más elképzeléseim vannak a fantasy témáját (és stílusát) illetõen. De láttam, hogy szereted a Black Sabbatt és a Led Zeppelin zenéjét :D A Led Zeppelin a kedvenceim közé tartozik. Vannak mitológiai, és fantasy jellegû számaik is (egyiket a Gyûrûk Urához írták).
Üdv, én elkezdtem egy fantasy regényt írni, havalakit esetleg érdekel a honlapomon olvashat róla. http://www.gportal.hu/portal/dantes/
persze, mert ezt direkt írtam ilyen hülyén... Tudom, hogy nem létezik olyan, hogy valaki véletlenül akar betartani vmit :) :D Ez egy szójáték, és az a lényege, hogy Reun véletlenül is mindig betartja a szabályokat, még akkor is, ha mondjuk bunkó akar lenni :D
"... A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat még véletlenül is be akarom tartani.."
Ne haragudj, de ez így nagyon magyartalan. Szerintem helyesebb, ha úgy írod, hogy "A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat mindeképpen szeretném betartani.." Vagy ilyesmi. Bocs, hogy beleugatok, nem vagyok magyartanár, csak ez nagyon bántotta a szemem.
ez kicsit rosszabb lett, azaz nekem nem tetszett annyira... nemtom,.. az a baj, hogy összesûrítetted. Gyors az egész, és nem látok sok képet, de ha látnék, akkor lenne 1 egész A4-es oldalas is :D Csak jó lenne, ha nem csak én értékelnék... De hát elég kevesen jönnek ide :(
Na, találtam a regényemben az 53. oldalon egy olyan részt, melyhez nem kell sokat tudni az elõzményekbõl. Be is rakom ide: (ja, most a 103. oldalon tartok... amíg suli van, és sok utolsó doga, sajnos ez van... :()
Eljött az este, felbukkant a most kifli alakot öltõ hold, és feltûntek az égen a csillagok is. A levegõ enyhén hûvösebb lett, de megõrizte friss illatát. A nap hõsei már kipihenték, s kikúrálták magukat a nagy ünneplésre. Az Éhes Rigó nevû fogadó még idõben meghívta a nagyszerû Pörgõ Ujjak nevû bárd együttest. Volt köztük két ember, aki lanton játszott, volt egy hárfás, egy dobos, és egy pánsípot fújó elf is. Povrus szélesen mosolygott, fõleg a bejövõ hatalmas számú bevétel miatt. Igaz, adnia is kellett aranyat bõven a zenekarnak. Reun a pult elõtt kialakított színpad közelében lévõ asztalnál várta útitársát. Az étkezõben úgy rendeztek el mindent, hogy legyen egy kis hely táncolni is. A falról mindenféle szalagok lógtak díszítés gyanánt, s az illatok sem húsból áradtak. A mágus illatosította be a termet egy varázslattal, amit még fel tudott használni kevés mágikájával. De most már nem maradt semmi ereje. Erenát várta, aki éppenséggel a félbárd gárdistától kapott estélyi ruháját vette fel. Meglepõ volt tõle, hogy el is fogadta. Reun nem értette, hogy ennek õ miért nem örül. „Végre egy elf szépségéhez méltó ruhát fog felvenni! Ez miért baj nekem?”- gondolta magában. És akkor megjelent a lépcsõ tetején. A bársonyos, halványkék estélyi csodálatosan mutatott rajta. Halványan kirajzolódó virágminták voltak rajta, s nagyon szépen rendezett, apró csipkék díszítették. Meztelen válla kibukkant a ruhából, haja fel volt tûzve, hegyes füleiben fülbevalók lógtak, s szája szépen ki volt rúzsozva. A férfi majdnem elájult, amikor közelebbrõl is megtekinthette az elf szépséget. Gyorsan felállt (ekkor hirtelen nagyon ügyetlennek érezte magát), majd úriasan hellyel kínálta a nõt. Erena felkacagott, aztán mosolyogva leült. - Nem kell ennyire udvariasnak lenned! Ma már éppen eleget tettél értem. Különben is, ez most egy igen kivételes alkalom, hogy ilyen hercegnõcskésen mutatkozom. - Én viszont így nõttem fel, nemesi családban. A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat még véletlenül is be akarom tartani- aztán gyorsan témát váltott- Remek a zene, nem? - De, az, csodás! Még nem hallottam errõl a zenekarról, pedig nagyon szépen játszanak.
Bocs, hogy ilyen rövid lett, de errõl még nem lehet sokat írni. Errõl még nem
II
…Október 23-án hûvös idõ fogadott. Mit sem sejtve indultam az istálló felé, hiszen a Pesten történtek hírei még nem érkeztek meg. Nevelõanyám már a tehenet fejte, amikor azt mondta: ,,Érzek valami rosszat, hidd el nekem fiam, valami baj fog történni!” Én vállamat vonogatva ott hagytam, hadd jósoljon elõre a vén banya. A gazda egy marhatenyésztõ volt, ezzel kereste a kenyerét. A felesége meg a szememben egy büdös banya volt, de hát rosszat nem mondhattam róluk. Etettek, itattak, ha rosszul is bántak velem. Én a marhanyáj egy részét legeltettem minden nap. Néha elengedtem egy-egy tehenet, had éljen szabadon. A tanyán azt mondtam, hogy elveszett, a gazdámat úgy sem érdekelte. 23-án is legeltetni mentem. A gazdasszony az ebédemet hozta ki utánam, de már messzirõl kiabált: - Fiam, fiam! Pesten kitört a forradalom! Én otthagytam mindent és a legközelebbi tanyára rohantam, hisz az ott élõknek volt rádiójuk, ami akkor nagy szó volt. Mire odaértem már a híreket mondták, amelyekben friss információk voltak. Egyikünk sem sejtette, hogy 13 nap múlva ugyanekkor Nagy Imre segélykéréseit fogjuk hallgatni. Mire hazaértem, a nyáj már az istállóban, volt, hiszen a banya hazavitte. Egy jó adag verés után vacsorához ültünk. Akkor, ott azt éreztem, hogy a jelenlévõk közül engem érdekel egyedül a forradalom. A gazdasszony legnagyobb gondja a marhapásztorkodásból származó sebek voltak, a gazda meg a vizeskancsóból is hármat látott. Egyszer csak a banya megszólalt. - Azért jó, hogy végre fellázadtak. Most megmutattuk a ruszkiknak, kik is vagyunk. - Egen! De megint az a fránya ifjúság! Most talán nagyobb lesz a kereset! -válaszolta a gazdám, bár utolsó mondatával már a nagyobb alkoholfogyasztására célzott. Sokáig beszélgettek a forradalomról, és annak ilyesfajta dolgairól, mintha én ott se lennék. Aztán két óra után felugrottam és azt kiáltottam: - A ruszkik ezt nem fogják tûrni! Pár napon belül be is következett a támadás…
Nem probléma. Volt tiszta víz, csak hát ezzel is jobban kihangsúlyozom (szerintem) a szegénységet és a nyomort. És akkor még nem nagyon volt csatornázás, csak kút.
nem teljesen így értettem a vízhordás problémát... Csak azt nem értem, hogy a tanárnak miért kell víz? Nincs elég tiszta víz a háború után? De nem akarlak ezzel idegesíteni, sorry, ha probléma a kérdésem...
Persze már tovább járok, de a további részeket majdkészen teszem fel. Egébként ez csak egy bevezetõ és csak késõbb alakul ki a történet, ami lényegében Magyarország története 1945-tõl egy ember szemszögébõl, akimegélte a borzalmakat. Mások is véleményezhetnének.
Tudom, hogy csecsemõkorára nem emlékszik az ember, de szerintem az író tartozik annyival az olvasónak, hogy igazolja magát. Azért kellett vizet hordania a tanárnak, hogy ne kelljen fizetni az iskoláért nekik.
hm... nem rossz, az életrajzos stílus a háború utáni idõszakról egészen más képet tud mutatni. Fõleg, ha még fiatal a fõszereplõ. Egyedül azt nem értettem, hogy miért kellett vizet hordania a tanárnak? Ja, és még annyi, hogy a csecsemõkorára természetes, ha nem emlékszik az ember. De ezek tényleg nem olyan nagy hibák, az én regényemben biztos találsz többet is :D
A világháború utáni világ szülöttje vagyok. Édesanyám parasztlány volt, ennek ellenére büszke családban nõhettem fel. Édesapámat a háború utolsó napjaiban hívták be, és valahol a lövészárokban lelte halálát. A világháború után az emberek csak bízni tudtak. Bízni abban, hogy majd egyszer jön egy új világ, ami nem tûri majd el az ilyen szörnyûségeket. Ám tévedtek. A világháború utáni idõk még jobban megviselték a társadalmat, óriási szegénység és nyomor. Sajnos mi is ennek lettünk áldozatai…
1945. május 8.. Ez a nap minden európai számára egy lépcsõfokot jelentett ahhoz a bizonyos jobb világhoz. Az eltelt hat év csak visszalépéseket eredményezett, de most, talán… Én magam ezen a napon láttam meg a napvilágot, ezért is tekintettek rám úgy, mint az új világ hírnökére. Bolondok! Mintha legalábbis ezek lettek volna elsõ szavaim: Az új világ hamarosan elkövetkezik, csak bíznotok kell benne. Csecsemõkoromról nincsenek emlékeim, de abban biztos vagyok, hogy szegényen éltünk. Habár kilétem végett gyakran kaptunk adományokat, de ezekbõl nem lehetett megélni. Már öt évesen is dolgoztam: vizet hordtam az öregeknek. A falu végén lakott egy bolondnak tartott öreg, akihez naponta jártam megetetni az állatait. Õ maga olyan szegény volt, mint édesanyám, ezért nem tudott fizetni a munkámért. Nem mintha más adott volna igazi fizetést, de õ még egy fillért sem tudott adni. Édesanyám gyakran mondta, hogy inkább olyanhoz menjek, aki tud fizetni, semmint hogy éhen haljunk. Én persze nem hallgattam rá és minden nap átmentem hozzá. Õ állandóan a bocsánatomat kérte, amiért nem tudott fizetni. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy senki sem fizet nekem, de õ hajthatatlan volt. Ettõl kezdve minden munkám után mondott nekem egy történetet mesébe illõ hegyekrõl, völgyekrõl. Utolsó meséje az elsõ világháborúról szólt, másnap már holtan találtak rá. Ekkor már eljött az ideje az iskoláztatásomnak. Anyámnak nem volt pénze, de kénytelen volt valamit kitalálni. Végül is megoldást találtunk: édesanyám a tanárhoz jár majd takarítani és mosni, én pedig majd a háztáját tartom rendben. Mindketten tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, hogy a tanár sokkalta többet kér és kap is, mint a többi gyerektõl, de legalább tudtam tanulni. Az iskola kora reggel kezdõdött, de nekem már éjjel fel kellett kelnem, hogy a tanárt friss víz várja, ha felébred. Persze minden nap maradt jó két órám az iskolakezdésig, de azt a tanár könyveinek olvasásával töltöttem. Õ errõl tudott és nem is ellenezte. Délben az ebédszünetet a tanár baromfiának etetésével töltöttem, gyakran a tyúkoknak szánt magokból laktam jól. Ez okozta a ,,vesztemet”. Egyszer a tanár rajtakapott az ebédelésemen, és azonnal elküldött. Másnap elment a városból mondván: Tolvajokat tanítani nem az én dolgom. Ezután sorsunk rosszra fordult. A szomszédok és a városlakók elfordultak tõlünk, ezért el kellett költöznünk. Nem mentünk messzire. Édesanyám és a szívem mélyén én is megszerettem a környéket, a szántóföldeket, a gátakat, a házakat. Tízévesen édesanyám megbetegedett és képtelen lett a munkára. Magam kezeltem, de nem élte meg a tizenegyedik születésnapomat. Az orvos szerint tüdõbajban halt meg, ami a legtöbb esetben hazugság volt, de legalább megnyugtatta a rokonokat, hogy nem tehettek volna semmit. Nevelõszülõkhöz kerültem egy tanyára messze városomtól, édesanyám sírjától. Ekkor kezdtem észrevenni, hogy népem, nemzetem haldoklik. Országa szétszabdalva, joga eltiporva, kultúrája porig rombolva. A szovjetek ahol tudták, ott támadták hazámat, Magyarországot. Az állam számára minden reményt elvágtak. Aztán jött 1956…
ok..ok, kíváncsian várom :) Ja, és lehet, hogy én is kiválasztok vmi érthetõ oldalt a regényembõl, és felteszem... Az érthetõt csak azért írtam, mert lehetnek benne olyan dolgok amiket az nem tudhatja, aki nem olvasta el a többi oldalt.
Már mindjárt meglesz a novellám és ha minden igez, holnap bemásolom ide! Nem éppen fantasy, de remélem érdekes lesz a témája.
most nem másolom be, de a linken ami az aláírásomban van találtok egykét cuccot tõlem
öö..pff, hát elég sokáig tartana, mert laponként van elmentve, és hát bemásolni mindet... :P Ízelítõt már ide is raktam fel, (mondjuk az még nagyon az eleje, és nincs benne sok minden) asszem 9 oldalt...
Kész a 100. oldal a regényemhez!!! ÁÁáá, happy voook! :D Igaz, hogy már egy éve írom, de hát nincs sosem elég ideje az embernek :P De mostantól megpróbálom kicsit gyorsítani a dolgot, remélem menni fog! Á, nem rossz érzés, ha az embernek van egy 100. oldalon tartó regénye... juhééé! De összesen kb 300 oldalra tervezem a könyvet... és úgy néz ki, hogy lesz is annyi :)
Ja és aki majd saját bestsellereket ad el, az lécci tegye itt igyenesen elérhetõvé nekünk :P :)