Pl. elkezdhetnél vázlatot írni, ahova összegyûjtöd az ötleteid. Mikor hasznos a félelem és mikor nem, na és hogy miért? És ezek alapján elképzelsz egy logikus szerkezetet (h milyen sorrendben mirõl írsz) és hozzá egy pofás bevezetést és befejezést. Majd elkezded írni és eljátszod, h nagyon töprengesz, gondolkozol, fontolgatod a dolgokat (következtetsz) minél hosszabbra húzod (attól függõen hány oldalas kell legyen). És akkor mondjuk a végére kihozod, h ha ki tudod használni a félelem elõnyeit, akkor minden nagyon jó. És hogy minden esetben nem jó tanácsadó.
pölö? :D jah. tom sokadik ugyanolyan closeolt szeméttopic amit lusta tanulók nyitnak........... csak megjegyeztem hogy 1. reply az ilyenekben általában tevagy :D
ezt még nem hallottam de nagyon tetszik :) terjeszthetem?? :)
Kedves cagivamito ... ha már ott tronolsz a számítógéped elõtt,akkor tedd már meg nekünk azt a szívességet,hogy nem csak a XXX oldalakat keresed a google-lal... thx... Ez is egy a "seggtantárgyak" közül... úgyhogy hajrá
Akinek nem nagyon megy az irodalom, az takarodjon tanulni, mert az irodalmat csak seggelni kell, és tudod. Tehát ha bukásra áll valaki, akkor ne fórumozzon tanulás helyett! Remélem ezzel sokat segítettem minden tudásra szomjazónak!
A polgári realizmus fõ mûvei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk elsõ kétségtelen remekmûve egy verses regény: Arany László mûve, A délibábok hõse. Költõje igen kevés verset írt életében, elsõsorban esszéíró volt, mellékesen kitûnõ mûfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörûség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idõvel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg.
Nyilván félt hivatásos költõ lenni, hiszen az apja volt Arany János, a kor legünnepeltebb költõje. Nem mert volna vele versenyre kelni. Ráadásul apja volt a tanítója is, elfogadta minden elvét, noha alkatban merõben különbözött tõle. Az örökölt Arany név súlyosan nyomasztotta, ezért maradt tulajdonképpen az irodalom határszélén élõ dilettáns, de olyan mûkedvelõ, aki értékben a hivatásosok közt is elsõ sorban áll.
A rendkívül éles eszû fiatalembert csupa olyan emlék veszi körül, amely szárnyaltatja is, nyomasztja is. Négyéves, amikor Petõfi verset ír hozzá: az Arany Lacinak a kisfiút beemeli az irodalomba. Ötéves, amikor a forradalom bukásával minden gyászba borul. Kisgyermek, amikor híres apja költeményben szólítja meg, mondván benne, hogy "mindig tûrni és remélni kell", de hozzásóhajtja: "Óh, ha bennem is, mint egykor épen / Élne a hit, vigaszul nekem!..." Arany László hitek, remények és kételyek közt nõ fel, miközben apja a legmagasabb igényekkel néz rá, és ez kötelez. Mûvelt lesz, elfogadja apja eszményeit és normáit, de semmi sincs, ami lelkesítse. Az elnyomatás idején még hinni lehet egy jobb világ eljövetelében, de a kiegyezésért nem lehet lelkesedni.
A Bach-korszakban még irodalomban, kultúrában, népmesekutatásban olyan célokat lehet találni, amelyek egy más korszakot készítenek elõ. A jogásznak induló Arany László tizennyolc éves fõvel, nénjével, Juliskával együtt, népmesekutató útra indul. És összeállítják a mindmáig legjobb magyar népmesegyûjtemények egyikét. Késõbb elméletileg tanulmányozza a népmesék világát, s errõl huszonhárom éves korában írt tanulmánya mindmáig folklórirodalmunk klasszikus mûve. Ekkor már tagja a Kisfaludy Társaságnak, tehát tudomásul vett író. Ugyanebben az évben az Elfrida címû humoros elbeszélõ költeménnyel sikeres költõvé emelkedik. Nyitva elõtte az út, hogy akár tudós, akár költõ legyen. De itt a kiegyezés, nincs miért lelkesedni, viszont van lehetõség pénzt keresni. Arany László egy kitûnõ tanulmányban, amelyet a magyar politikai költészetrõl ír, kifejti, hogy ha a költõnek nincs miért lelkesednie, jobb, ha elhallgat. Ezt 1873-ban írja le. Elõzõ évben írta meg élete fõmûvét, A délibábok hõsét, amelyet - sajátos szemérmetességgel vagy gátlásossággal - névtelenül jelentet meg. De azonnal sikere van, és nemsokára kiderül, hogy ki a költõje. Mégsem folytatódik a költõi út. Arany László fordít: Shakespeare-t, Molière-t, Puskint, Lermontovot; irodalmi és politikai tanulmányokat ír. Talán egy-két verset is, de ha ír, meg is semmisíti. Így A délibábok hõsén kívül fél tucat költeménye sem maradt fenn. Ezek a kor színvonalas átlagterméséhez tartoznak, hû kifejezõi a kiegyezést követõ általános kiábrándultságnak. Kétkötetnyi esszéje és kritikája a mûfaj maradandó hagyatéka. A délibábok hõse azonban remekmû. Sok minden hatott rá az irodalomból, elsõsorban Byron Don Juanja, Puskin Anyeginje és Arany János Bolond Istókja, de valójában egyikhez sem hasonlít. A világirodalomban talán legközelebb hozzá egy prózai remekmû áll: Goncsarov Oblomovja, amelyet a költõ valószínûleg nem is ismert. De a társadalmi helyzet hasonló volt: az elmaradt társadalomban a jó szándékú, fölöslegesnek bizonyuló ember belefulladása a semmibe. Arany László hõse, Hûbele Balázs lelkesedõ ember, nagy eszméket szeretne szolgálni, érdeklõdve fordul a nagyvilág felé. Idõvel világot látott emberré fejlõdik, aki nagy tervekkel jön haza. Csakhogy itthon semmiféle lehetõség sincs a nagy tervekre. És Balázsnak csõdbe jut egész élete: szerelme, tervei, vágyai. Belesüpped a céltalanságba.
Ezt a sivár történetet Arany László mûvészien csiszolt stanzákban, ironikus és önironikus mosollyal adja elõ, mintha felül állna Hûbele Balázs sorsán. Az egész verses regény a részletszépségekkel teljes, derût keltõ olvasmány, amely keserû szájízt ad. Szinte magában álló egész irodalmunkban.
A kor, amelyben ez a mû kelt, még a reménykedések idõszaka volt, hiszen a kiegyezés utáni években - úgy egészen 1875-ig, Tisza Kálmán korának kezdetéig - még azt a látszatot keltette, mintha 1848-at lehetne folytatni. Még élesztõ táptalaja volt a nemzeti romantikának: Jókai legszebb, legjobb regényei nemrég keltek, a színpadon Szigligeti és a népszínmû volt a divatos, Arany János minden kiábrándultsága ellenére most fog végsõ nagy korszakának mûveihez, csak ezután következnek az utolsó évek balladái és a Toldi szerelmének befejezése. De Arany Lászlónál megszólal a teljes reménytelenség. Lehet, hogy ezért akart névtelen maradni. És egy évvel késõbb el is hallgat a költõ.
De nagyon sok dolga van még az életben. Fontos jelenségekrõl kell számot adnia tanulmányaiban. Egyebek közt õ fedezi fel a magyar olvasóközönség számára Lermontovot. Õ hívja fel a figyelmet Kossuth emigrációs iratainak fontosságára. Ezekben az elmélkedõ-ismeretterjesztõ mûvekben megtalál egy maradandóan friss, szabatos, világos értekezõ stílust, amely esszéirodalmunk klasszikusai közt is biztosítja helyét.
Nem kevésbé fontos, amit Arany János irodalmi hagyatéka körül végez. Amikor a nagy költõ 1882-ben meghal, töméntelen hátrahagyott mûve és igen nagy levelezése marad. Ezeket rendszerezni és sajtó alá rendezni igen nagy munka. És a fiú, aki akkor már fõleg jogi és pénzügyekkel foglalkozik, vállalkozik a számára kegyeletes, a nemzet számára nagy kulturális jelentõségû feladatra. Közben megírja lírai szépségû visszaemlékezését halott apjára és halott nénjére. És gondos munkával állítja össze a hagyatékban talált kiadatlan és töredékes mûveket. Õ teszi közzé a végsõ évek gyûjteményét, az Õszikéket is. Két kötetben állítja össze a hátrahagyott mûveket, részletes elõszót ír hozzájuk. Majd újabb két kötetben adja ki Arany János levelezését; ez a gyûjtemény azóta is fontos forrása irodalomtörténet-írásunknak.
Késõi éveiben alig-alig foglalkozik irodalommal. Azaz mindig érdekli, izgatja az irodalom, csak õ maga nem ír. Élete végén mégis visszatér a költészethez mint elmélethez. A tudományos magyar verstan Arany János néhány tanulmányával kezdõdik. De rendszeres, tudományosan megalapozott magyar verstan még nem volt. Ezt akarta pótolni Arany László a Hangsúly és rhytmus címû, nagy terjedelmûre tervezett tanulmánnyal. A magyar verselés elveit akarta összefoglalni. Mûve töredék maradt, de így is verstani irodalmunk egyik nélkülözhetetlen klasszikus mûve.
1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életmûve nem nagy, összesen öt kötet, ebbõl egy mesegyûjtemény, egy mûfordítások, kettõ tanulmányok. Amit szépirodalomban alkotott, belefér egyetlen nem nagy kötetbe. Ebben a kötetben azonban ott olvasható A délibábok hõse, a legjobb magyar verses regény, kritikai realista irodalmunk elsõ hibátlan remeke. Csiky, Mikszáth és a többiek mind csak õutána indultak el a realizmus útján, és kevesen érték el a szépségnek azokat a magaslatait, amelyeket õ - csak mellékesen, mintegy kirándulásként - megjárt.
Informatika és tudomány
biztos testvérek goldfingerrel:D
)
