Ki vagyok én? U -ni- ver - zum [univerzum]: Egyetlen dal; minden létezõ dolgok összessége.
A védanta szerint az emberi szenvedésnek csupán öt oka van. Az elsõ ok az, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. A második, hogy az egónkkal vagyis az énképünkkel azonosulunk. A harmadik, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami mulandó és valótlan. A negyedik, hogy félve riadunk vissza attól, ami mulandó és valótlan. Az ötödik a halálfélelem. A védanta kimondja továbbá, hogy a szenvedés mind az öt oka benne foglaltatik az elsõ okban - abban, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. Ha meg tudunk felelni erre az egyetlen alapvetõ kérdésre, hogy „ki vagyok?", az összes kapcsolódó kérdésre is megtaláljuk a választ, úgymint: Honnan jöttem? Mi az életem értelme és célja? Hová távozom a halálomkor? Mármost ha valaki megkérdezné tõled, hogy ki vagy, a válaszod valószínûleg ilyesformán hangzana: ó, ez meg ez a nevem, amerikai vagyok, vagy japán, esetleg én vagyok ennek a vállalatnak az elnöke. Mindezek a válaszok az énképedre vagy egy rajtad kívül álló tárgyra vonatkoznak: egy névre, helyre vagy körülményre. Az énképeddel vagy a tapasztalati világod tárgyaival való azonosulás e folyamatát tárgy-hivatkozásnak nevezzük. Az is megtörténhet, hogy a testeddel azonosulsz, és azt mondod: ez a testem. Ez a rakás hús és csont vagyok én. Ám ekkor a kérdés a következõ: Mi a test, és miért mondod a magadénak? A test, amelyet a magadénak mondasz, valójában az univerzum alapanyaga: újrafelhasznált föld, víz és levegõ. De ugyanez az ablakod elõtt álló fa is. Miért nevezed a tested a magadénak, a csillagokat, a Holdat és az ablakod elõtt álló fát pedig nem? Természetesen úgy tûnik, a tested közelebb áll hozzád, ám ez azt feltételezi, hogy tudod, hol helyezkedik el az „én," amelyet önmagaddal azonosítasz. Sok ember úgy érzi, hogy az „én," amit önmagának nevez, vagyis a bõrbe zárt tudatosság valahol a fejében helyezkedik el. Mások úgy vélik, a szívük vagy a napfo-natcsakrájuk mögött található. De soha egyetlen tudományos kísérlet sem fedezte fel a tudat központját a tér vagy idõ bármely konkrét pontjában. A védikus tudomány és a zsidó Kabbala ugyanazt az érdekes meglátást közvetítik nekünk: tudatunk központja a tér-idõ egészének középpontja is. Egyszerre létezik mindenhol és sehol. De tegyük fel egy pillanatra, hogy a tudatod valóban ott helyezkedik el, ahol fizikailag éppen tartózkodsz. Ha ennek az univerzumnak végtelen dimenziói vannak - márpedig a fizikusok ezt állítják -, akkor a végtelenség a te tartózkodási helyedtõl terjed szét, minden irányban. Az univerzum középpontjában vagy, de ugyanígy én is, hiszen a végtelenség arról a helyrõl is minden irányban szétterjed, ahol én tartózkodom. A végtelenség ily módon egy Kínában tartózkodó embertõl, egy szibériai kutyától és egy afrikai fától is minden irányban szétterjed. Az igazság az, hogy én itt vagyok, de egyben mindenhol máshol is vagyok, hiszen az itt a tér minden másik pontjáról annyit jelent, hogy ott. Te pedig ott vagy, de te is mindenütt vagy, hiszen az ott annyit jelent, hogy mindenhol, vagy egyetlen konkrét helyen sem. Más szóval a térbeli elhelyezkedés észlelés kérdése. Amikor azt mondjuk, hogy a Hold közel van, a Nap pedig messze, az csak a mi konkrét megfigyelõpontunkból igaz. A valóságban nem létezik fent és lent, észak és dél, kelet és nyugat, itt és ott. Ezek pusztán hivatkozási pontok, amelyeket a kényelmünk miatt használunk. A kozmoszban semmi sincs helyhez kötve, ami annyit jelent, hogy nem korlátozhatjuk az itt, az ott vagy a valahol fogalmaira. A szemem azonban azt mondja, hogy ez nem igaz. Én itt vagyok, te pedig ott vagy, bárhol is legyél. Tehát nem kellene talán annyira megbíznunk az érzékeinkben. A szemem azt mondja nekem, hogy a Föld lapos, de ebben már senki sem hisz. Érzékszervi tapasztalataim arról tanúskodnak, hogy a föld a lábam alatt mozdulatlan, de a tudomány révén tisztában vagyok vele, hogy a Föld forog a tengelye körül, és óránként több ezer kilométeres sebességgel száguld a világûrben. Érzékszervi tapasztalataim arról tanúskodnak, hogy az általam észlelt tárgyak szilárdak, ám ez sem igaz. Tudjuk, hogy a tárgyak atomokból állnak, amelyeket viszont hatalmas üres terekben kavargó részecskék építenek fel. Az anyagi világ tapasztalata puszta babona, amit azért alakítottunk ki, mert megtanultunk hinni az érzékeinknek. Valójában az univerzum egy kaotikus energialeves, amelyet az öt érzékünk segítségével fogyasztunk el, hogy azután a tudatunkban anyagi valósággá alakítsuk. Érzékeink változtatják a súlytalan energiát hanggá és rezgéssé, formává és szilárdsággá, anyagszerkezetté és színné, illattá és ízzé. És ennek az energialevesnek az egyéni értelmezése szervezi meg valóságunkat, és hozza létre érzékszervi tapasztalatunkat. Idõnk nagy részében ezt az értelmezést társadalmi beidegzõdéseink következményeként, öntudatlanul végezzük. A filozófusok ezt a társadalmi kondicionálás hipnózisának nevezik. Amikor e hipnózis hatása alatt élünk, a materializmus babonájában hiszünk. A materializmus babonája az érzékszervi tapasztalaton mint a valóság döntõ próbáján alapul. Ezen életszemlélet szerint a valóság az, amit a szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, az orrunkkal szagolunk, a szánkkal ízlelünk vagy a kezünkkel tapintunk. Ha az energia vagy információ nem elérhetõ az érzékszerveink számára, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, nem is létezik. Az értelem pedig, nyelvileg szervezett logikai rendszerével, arra szolgál, hogy alátámassza e téves valóságfelfogást. Az érzékszervi tapasztalat teljes mértékben csalóka. Olyan tünékeny, mint egy álom vagy egy fantáziakép. Valóban létezik például a vörös szín? Minden egyes szín, amit látsz, a fény egy bizonyos hullámhossza, az általad észlelt fénytartomány pedig az egésznek egy töredéke. Meddig ragaszkodhatsz egy illúzióvilághoz? Képzelheted ugyan, hogy a testeddel vagy azonos, amelyet az érzékeid képesek térben és idó'ben behatárolni, ám ez a test láthatatlan rezgések mezeje, amelynek nincsenek tér- és idõbeli korlátai. Tehát alkalmasint nem az a kép vagy, amellyel azonosulsz, és nem is a tested. Akkor talán a gondolataiddal és az érzéseiddel kell azonosnak lenned. De vajon ki állíthatja õszintén, hogy tudja, honnan származnak a gondolatok és az érzések? Honnan származnak, és hová tûnnek el? Ha viszont nem tekintheted kizárólagos birtokodnak a tapasztalati világod tárgyait, a testedet, de még a gondolataidat és az érzéseidet sem, akkor mit mondhatsz a magadénak? És itt siet segítségünkre a védanta. Ha a kizárás szót felcseréled a befogadással, akkor nem csak ezekkel a tárgyakkal, nem csak ezzel a testtel, nem csak ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel vagy azonos, hanem te vagy minden tárgy, minden test, minden gondolat és minden érzés. Minden lehetõségek energiamezeje vagy. Lényegi éned, léted valódi magva a tudatosság mezeje, amely kölcsönhatásba lép Önmagával, hogy azután elmévé és testté váljon. Más szóval te tudat avagy szellem vagy, amely megfogan, felépül, irányít, elmévé és testté válik. Valódi éned elválaszthatatlan az értelem mintázataitól, amelyek a teremtés minden szálát áthatják. A létezés legmélyebb szintjén te vagy maga a Lét, amely nincs sehol, ugyanakkor mindenütt jelen van. Nincs másik „te," csak az egész kozmosz. A kozmikus elme megteremti a fizikai univerzumot, a személyes elme pedig megtapasztalja azt. Ám igazság szerint a kozmikus és a személyes elmét egyaránt átjárja a végtelen tudat. E végtelen tudat a forrásunk, amely a világ minden megnyilvánulását magában hordozza. Az önmagát szemlélõ végtelen tudat teremti meg a megfigyelõ, avagy a lélek fogalmát, a megfigyelés folyamatát, avagy az elmét és a megfigyelés tárgyát, avagy a testet és a világot. A megfigyelõ és a megfigyelt kapcsolatokat hoznak létre maguk között - ez a tér. E kapcsolatok alakulása eseményeket idéz elõ - ez az idõ. Ám mindez nem egyéb, mint maga a végtelen tudatosság. Más szóval mi a végtelen tudatosság vagyunk, helyhez kötött nézõponttal. És mégis, egész gondolkodási rendszerünk elválasztja a megfigyelõt a megfigyelttõl, felszabdalja a végtelen tudatot az idõ és tér által elkülönített tárgyak világává. Az értelmünk a képzelt képek kalitkájában, a tér, idõ és okság fojtogató pókhálójában tart fogva bennünket. Ennek következtében elveszítjük kapcsolatunkat a valóság igazi természetével, amely hatalmas, határtalan, halhatatlan és szabad. Mindnyájan az értelem foglyai vagyunk. Az értelem tévedése pedig egyetlen mondatban megfogalmazva a következõ: összetéveszti a valóság képét magával a valósággal. Belepréseli a lelket egy testnyi térfogatba, egy élettartamnyi idõbe, és már ki is mondta a halandóság bûvös igéjét. Az én képe beárnyékolja a határtalan Ént, és úgy érezzük, el vagyunk szigetelve a végtelen tudattól, avagy a forrástól. Ezzel kezdetét veszi a félelem, felüti fejét a szenvedés és az emberiség valamennyi problémája, kisebb bizonytalanságainktól nagyobb katasztrófáinkig, amilyen a háború, a terrorizmus, és az emberi lealacsonyodás összes egyéb megnyilvánulása. Annak az embernek, aki az értelem börtönében sínylõdik, valóban minden szenvedés. Ám e szenvedés oka elhárítható. Valódi természetünkkel kapcsolatos tudatlanságunk okozza belsõ énünk elhomályosulását. Ám amikor eloszlatjuk ezt a tudatlanságot, feltárul belsõ énünk hatalmas és határtalan természete. Ez elsõre talán különös vagy elvont dolognak hangzik, de ha kitartasz az elképzelés mellett, és megérted, eljutsz a legdrámaibb felfedezésig: valódi éned nem anyagi természetû, ezért nincs alávetve a tér, az idõ, az anyag és az okság korlátainak. A lélek, a szellem, lényed magva túlmutat mindezen. Ebben a szent pillanatban is a színtiszta tudat energiamezeje vesz körül téged. A színtiszta tudat - amely hatalmas, tápláló, legyõzhetetlen, határtalan és szabad - fénybe borítja és megeleveníti elméd és tested. A színtiszta tudat, az örök szellem eleveníti meg a létezés egészét, ami azt jelenti, hogy mindent tudó (semmi sincs rejtve elõtte), mindenütt jelenlévõ (egyidejûleg minden helyszínen megtalálható) és mindenható (korlátlan a hatalma). Ha most nem egészen világos elõtted mindez, ne aggódj! A következõ fejezetekben közelebbrõl szemügyre vesszük a szellemnek, a belsõ énnek, minden létezõ forrásának különbözõ megnyilvánulásait. Ezeket az oldalakat olvasva tisztább képet kapsz majd arról, hogy ki vagy te valójában. Mihelyst igazán magadévá teszed ezt a tudást, az életedben otthonra talál az öröm. Nemcsak az áll majd hatalmadban, hogy megvalósítsd minden vágyad, hanem valódi szabadságban és kegyelemben is részed lesz. Ez azt jelenti, hogy soha nem tapasztalsz félelmet, még halálfélelem formájában sem.
Kulcsfontosságú pontok
• A tudatosság mezeje vagy. Valódi lényeged a színtiszta tudat avagy szellem, amely elmévé és testté válik. • Az értelem összetéveszti a valóság képét magával a valósággal, és ez a kép beárnyékolja valódi énedet. • Ha azonosulsz valódi lényegeddel, kiszabadulsz az értelem börtönébõl, és belépsz a végtelenség, a határtalanság és a szabadság világába.
forrás: Deepak Chopra - "A Boldogság Mint Erõforrás" c. könyvébõl
A kereszténységnél pedig ha sikerül felkelteni a szunnyadó szellemszikrát a szív megtisztítása és a gondolatok lecsendesítése által, kapcsolatba kerülsz Isten összbölcsességével.
"Mi az igazság ?
Nézzétek ezt a kristályt: az egyetlen fény tizenkét felületen jelenik meg, sõt négyszer tizenkettõn, minden felület egy sugarát veri vissza; valaki az egyik felületet nézi, más egy másikat, mégis az egyetlen világosság fénylik mindenben."
"Lét vagy nemlét: mindkettõ véglet. Tiszta vagy nemtiszta: szintén végletek. Ezért a bölcs mindkét végletet elkerülve Még középen sem foglal helyet."
A középút arra (is) utal, hogy elkerüli a nihilizmust, ugyanúgy, mint azt, hogy a létezésben bármiféle örökkévalót, állandót lásson. Erre írta valaki találóan, hogy a középút nem a két véglet közt van félúton.
"50. A nemesembernek nincs tétele és nem vitatkozik. Hogyan lehetne ellenkezõ tétel azzal szemben, akinek nincs tétele?
51. Bármilyen álláspontot felvéve az embert megtámadják a klésák tekergõ kígyói. De kiknek tudata nincs semmilyen állásponton, azokat nem kapják el.
52- Hogyan kerülhetnék el azok, kiknek tudata állást foglal a klésák erõs mérgét? Még ha csak hétköznapi [életet] is élnek, akkor is elemésztik õket a klésák kígyói."
Sokan tartják Nagarjunát nihilistának, holott csak logikával rámutat arra, mennyire tarthatatlan, ellentmondással terhes bármiféle köznapi igazság.
Teljes mértékben... ha jól tudom épp Buddhától származik valamiféle arany középútra való törekvés.
Az élet szenvedés, mivel múlandó, és még a legboldogabb egyén is ki van téve a betegségeknek, öregségnek, halálnak. Ez a szenvedés csak akkor szûnhet meg, ha a trisná és a szenvedélyek, amelyek az !!! újramegtestesülést elõidézik !!! megszûnnek. Ez azonban csak fokozatosan, sok újjászületés után lehetséges. --- >
Jó gondolatok, de így megfogalmazva valahogy inkább viccesnek hangzik. A "Mi az élet értelme" topikban imuthesz idézett néhányat Osho -tól, sztem érdemes elolvasni aki még nem tette volna (természetesen tudom, hogy az õ élete szinte teljesen az ellentéte volt :D meg ellentmondásos tanításai vannak, ezeket kitárgyaltuk ott, de ezek jók!).
idézet: "Az élet szenvedés, mivel múlandó, és még a legboldogabb egyén is ki van téve a betegségeknek, öregségnek, halálnak. Ez a szenvedés csak akkor szûnhet meg, ha a trisná és a szenvedélyek, amelyek az újramegtestesülést elõidézik megszûnnek. Ez azonban csak fokozatosan, sok újjászületés után lehetséges." Ezt én egy kicsit másképp értelmezem (sztem az egy másik tanítása amit te is mondtál most). :P Amit te írtál az már elfogadható(bb). De én nem hiszem, hogy meg kellene teljesen szabadulni vágyainktól. Valahol a kettõ között kell "lenni", se a túlzott vágy nem jó, sem pedig az, ha már semmire nem vágyunk.
"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra" Weöres Sándor
pl. az élet szenvedés, - maga az élet nem az hanem csoda és ajándék. Amivé tesszük az ostoba vágyainkkal az teszi szenvedéssé. :)
meg eleve az, hogy végülis a megvilágosodás által kiszeretnének kerülni az életbõl.
Amikor "megvilágosodunk" szerintem felfogjuk hogy mik azok a dolgok amik szenvedéssé teszik az életet és ugye csak a bolond az amelyik önmagát sanyargatja. Így kikerülünk a világ hajszájából, az általános értelemben vett életbõl, és megtaláljuk az Életet amelyik itt van hozzánk közelebb mint kezünk és a lábunk... mibennünk van Isten országa.
Buddha nem a tétlenségre tanított, hanem a semlegességre. A mester mielõtt megvilágosodott fát vágott és vizet hordott, miután megvilágosodott fát vágott és vizet hordott. A világ nem változik meg, csak mi, a vágyainkból adódó szeretet és boldogság átalakul õszinte önzetlen szeretetté és boldogsággá. A szánkózást élvezheti egy, a gyakorlást folytató személy is, pusztán nem alakít ki iránta vágyakozást, és így ha nem szánkózhat, mert mondjuk nincsen hó, nem lesz boldogtalan :).
Én is valahogy így vagyok ezzel. Nem tudom teljesen elfogadni a buddhizmus tanításait (szerintem nem úgy a legjobb élni). Megtanítja, hogy mik azok a dolgok, amik szenvedést okoznak és még sok mindent, és szerintem nagyon hasznos segítség az életben (sztem tanítani kellene mindenhol, a bibliával, és egyéb vallásokkal együtt).
De pl. vannak olyan dolgok a buddhizmusban amiket én másképpen látok (és más vallásban jobbnak látom azokat"), pl. az élet szenvedés, meg eleve az, hogy végülis a megvilágosodás által kiszeretnének kerülni az életbõl.
Mennyi minden változott egy év alatt, mióta megnyitottam ezt a topicot..
Jah, a civilizációnak köszönhetõen gyorsan terjednek és szaporodnak a betegségek, de akkor is sztem elõbb meg hal valamiben, mielõtt így lefogyna, én legalábbis még nem láttam ilyet. Vannak részeink amik kevesebbet bírnak. :)
"Amikor Gautama egy jámbor asszonytól elfogadott egy kis rizst, öt tanítványa elhagyta, és Benáreszbe ment. Szákjamuni pedig az ételtõl csodálatosan erõre kapva egy liget felé indult..."
:-)
Amúgy a test nagyon sok mindent kibír, de mondjuk a mai világban annyi káros anyagot nyelne az ember még böjt közben is, hogy feléig sem jutna. De ha megnézel súlyosan beteg embereket, köztük is találkozhatsz ilyennel, és õk pluszban betegek is. ://
"Gajá közelében egy csöndes helyen letelepedve hat éven át a legszigorúbb önsanyargatásnak vetette alá magát. Mozdulatlanul, majdnem csontvázra fogyva, végül már olyan lett, mintha porból volna. E szörnyû vezeklés következtében kapta a Szákjamuni címet ("a Szákják aszkétája"). Amikor elérte az önsanyargatás legvégsõ határát, és életerejének csupán ezredrésze maradt, megértette, az aszkézis, mint a megszabadulás eszköze fölösleges, és úgy határozott, abbahagyja a böjtöt."
Egyébként én rapidshares linkeket találtam, ahonnan le tudtam szedni (egy ebookos forum). Szeretné vki letölteni hangoskönyvben, mert akkor meg tudom adni a linkeket (5 részben van fennt).
Juj ez de durva :S Én azért nem teljesen így képzeltem el, mégha sovány is :D
"...milyen régóta nem hallotta már ezt a hangot. Milyen régóta nem járt már a csúcsokon. Milyen egyformán és unalmasan vezetett útja sok hosszú éven át. Magas cél nélkül. Szomjúság nélkül. Lelki felemelkedés nélkül. Kis gyönyörökben kielégülve, mégis mindig elégedetlenül. Mindezekben az években azért fáradozott, és arra vágyakozott anélkül hogy maga is tudta volna, hogy ne legyen más, mint a többi ember. Mint ezek a gyermekek. Élete azonban sokkal nyomorúságosabb, sokkal szegényebb volt, mint az övék, hiszen sem céljaikat, sem gondjaikat nem osztotta, hisz a Káma Svami féle embereknek ez az egész világa neki csak játék volt. Tánc, amelyet kívülrõl nézett. Komédia. Egyedül Kamala volt kedves, volt értékes a szívének. De vajon még mindig értékes-e? Szüksége van-e még Kamalára, vagy Kamalának õrá? Nemde vég nélkül való játékot játszanak? Érdemes-e ezért élni? Nem, nem érdemes. Ezt a játékot szanszárának nevezik, és gyermekjáték. Talán kedves dolog végigjátszani egyszer, kétszer, tízszer. ..de mindig? Újra és újra?"
"Sziddhárta odaadta felsõruháját egy szegény bráhmanának az utcán. Már csak ágyékkötõt viselt, s a földszínû, varratlan köpönyeget. Naponta csak egyszer evett, fõtt ételt soha. Böjtölt tizenöt napig. Böjtölt huszonnyolc napig. Leszáradt a hús combjáról és orcáiról. Kitágult szemében perzselõ álmok lángoltak, száradó ujjain hosszúra nõtt a köröm és állán a száraz, bozontos szakáll. Ha nõkhöz közeledett, tekintete fagyos lett; szája megvetõen rándult meg, amikor szép ruhákba öltözött emberek városain ment át. Kereskedõket látott kereskedni, fejedelmeket, amint vadászni indultak, gyászolókat, amint halottaikat siratták, szajhákat, amint felkínálkoztak, orvosokat, amint betegek körül fáradoztak, papokat, amint meghatározták a vetés napját, szeretõ párokat, amint szerették egymást, anyákat, amint kicsinyüket szoptatták - mindezt nem méltatta tekintetére, mindez hazudott, bûzlött, hazugságot árasztott mindez, minden a világon célt, boldogságot és szépséget hazudott, és be nem vallott rothadás volt minden."
Nekem néhol olyan érzésem volt hallgatva, mint ha nem nagyon találná a szavakat arra, amiket ki akar fejezni, és olyankor az éppen akkori érzéseit, bölcsességét szövi bele a mûbe, ami amúgy zseniális. Hermann Hessetõl én ennél még csak nehezebb mûveket találtam a Demian-on kívül.
Miért akarják megtudni, hogy kik valójában? :) Gondolom, mert gyötri õket, hogy nem tudják. Belegondolsz, Buddha útja pedig úgy indult, hogy nem volt hajlandó elfogadni a betegséget, az öregséget, és a halált. Miért? -Amikor a többiek képesek voltak így élni, pedig elõtte sokan megbetegedtek, megöregedtek, és meghaltak.
Hogyha meg tudnám fogalmazni, hogy mit nem értek benne, akkor megkérdeztem volna :-P Talán az sem jó kifejezés hogy nem értem, inkább a miért kérdés merült fel bennem többször. Pl. Miért akarnak megszabadulni az énjüktõl, és megtudni hogy "ki valójában". Buddha tanításaihoz nem teljesen értem miért viszonyul úgy (végén).
Persze nagy részét, lényegét azért értem a mûnek. Velem lesz a probléma, hogy nem ismerem eléggé a buddhizmust, filozófiákat, illetve nem vagyok elég tapasztalt sem.
Szívesen elolvasnák azért a mûrõl egy értelmezést, hogy mások hogy értelmezték, esetleg viszonyították más filozófiákhoz. Ha jól értem végülis a végén arra jut, amire a kínai vallások is épülnek (jin-jang), hogy az ellentétek alkotják az egységet, alakítják egymást, és ez szükséges. Illetve, hogy meg kell tapasztalni mindent, nem lehet szavakkal átadni a tapasztalatot, bölcsességet.
Még fogok olvasgatni, foglalkozni a témával, ha meg tudok fogalmazni egy kérdést, akkor megírom. :-)
Végére jutottam a Hermann Hesse: Szidhárta -nak (hangoskönyvben hallgattam végig), és nagyon érdekes volt, bár számomra furcsa ez a gondolkodás mód. Sokat tanultam belõle, érdemes volt végighallgatnom. Sok mindent nem értettem - legalábbis nem teljesen - benne, majd még elmélkedek rajta.
A kérdésed maga a szenvedés eredménye. Feltetted volna-e ezt a kérdést, ha nem vitt volna rá a szenvedés? A királytól a parasztemberig mindenkiben van valamennyi szomorúság, kivéve a dnyáníkat. Még amikor úgy tûnik is, hogy nincs jelen csak idõ kérdése és elõbb vagy utóbb megjelenik. Talán az elsõ „pofon” után az ember nem tesz fel kérdéseket a bánatra szenvedésre vonatkozóan, de az ötödik után már valószínûleg megteszi. A szemeid nem láthatják önmagukat, de ha tükröt tartasz eléjük, akkor, csak is akkor képesek erre. Azért, mert így talán elkezded keresni azt. Azért öltöttük magunkra ezt a jármûvet, a testet, hogy megismerjük valódi állapotunkat. A májá nem létezik, amikor ismered valódi állapotodat. Te hibád, ha nem ismered önmagadat. Ha a világegyetem nem nyilvánult volna meg, mi sem gondolkodnánk a valódi állapotról. A megnyilvánulás célja számodra az, hogy megismerd annak okát .
Mivel önmagadat helytelenül a testtel azonosítod, látsz egy világot, és ennek a fájdalma is megnyilvánul számodra, De ezek nem valósak. Kutasd a valóságot, és szabadulj meg ezektõl a valótlan érzésektõl! Ha az ember boldogságát a külsõ körülményeknek és az általa birtokolt dolgoknak lehetne tulajdonítani a nincstelen egyáltalán nem lehetne boldog. Ám ezt mutatja-e a valós tapasztalás? Nem. A mély alvás állapotában például az egyén birtokától mentes, a testet is beleértve, mégis az örömteli feloldódás állapotát élvei ahelyett, hogy boldogtalan lenne. Nem akar-e mindenki mélyen aludni? Ennélfogva a boldogság nem külsõ okoknak köszönhetõ, hanem az Önvalóba való visszatérésnek. (ez tudatlanul történik).
Amikor a tiszta „Ént” a valóságot elfelejtjük, a szenvedés legkülönbözõbb válfajai ütik fel a fejüket, ám ha az Önvalót szilárdan megragadjuk és megtartjuk, nem érint meg minket a nyomorúság. Minden szenvedésnek az az oka, hogy elhagytuk az Önvalót, az Atmant, vagy nevezhetjük Nirvanának is, tök mind1, ezek úgy is csak szavak.
"Van egy hely, ahol sem föld, sem víz nincsen, ahol sem fény, sem levegõ nincsen, sem térbeli végtelenség, sem tudatbéli végtelenség nincsen, sem elképzelés, sem el nem képzelés nincsen. Ezt nevezem én - tanítványok - sem jövésnek, sem menésnek, sem halálnak, sem születésnek, ez a szenvedés megszünte, ez a nyugalom helye, a béke birodalma, a láthatatlan Nirvána. Feltámadás nem felel meg ottan. Amivel valamit megjelölve megfoghatóvá tehetsz és felfoghatsz, az nem felel meg ottan. És ez a tanítás, hogy sem feltámadás, sem fel nem támadás nem felel meg, ez sem felel meg soha többé. Semmi nem felel meg többé és legkevésbé felel meg a semmi." Buddha
Nem létezik olyan entitás, amit „elmének” „egonak” nevezhetnénk. Mivel gondolatok merülnek fel, feltételezzük, hogy van valami, amibõl felmerülnek, s ezt „elmének” hívjuk. Amikor alaposan megvizsgáljuk, hogy mi az, felfedezzük, hogy nem is létezik. Miután ily módon eltûnt örök béke marad utána. Álomtalan mélyalvásban az ego eme eltûnik, Valóság az ego? Nem! Valóság az elme? Nem. Ami az egon túl, van az a Tudatosság, a Nirvana. Az alvásban az elme semlegessé válik, de nem semmisül meg. Ami semlegessé (laja) válik, az újra megjelenik, ám a megsemmisült elme soha nem jelenhet meg újra. A „cél” nem lehet más, mint annak elpusztítása, nem pedig a lajába süllyesztése. A laja a meditáció békéjében jön létre, de ez még nem elég. Az elme megsemmisítése annyit tesz, hogy azt az Önvalótól nem külön állóként ismerjük fel. Az elme most sem létezik. Ismerd ezt fel! A meditáció, a légzés figyelése, az egy gondolaton való kitartás mely az összes többi gondolatot kizárja, ezek nagy segítségek számunkra. De a meditáció még nem elég. Ezért ajánlatos Ramana Maharsi módszere a vicsara, az önkutatás. „ki vagyok én?” módszere. A meditációs topciban írtam errõl, ott van egy pdf könyv is.
Amikor a „valósághoz” ragaszkodunk az a SZAMADHI. A valósához valóragaszkodás erõfeszítés általa SZAVIKALPA SZAMADHI. A feloldódás a valóságban, miközben nem veszünk tudomást a világról, a NIRVIKALPA SZAMADHI.. A tudatlanságban való elmerülés, miközben nincs tudomásunk a világról, az alvás. A fej ekkor elõre bukik, a szamadhiban viszot nem. Erõfeszítés nélkül megmaradni az elsõdleges, tiszta, természetes állapotban: ez a SZAHADZSA NIRVIKALPA SZAMADHI. Az elmebeli elcsendesülést könnyebb elérni és hamarabb meg is történik, de a végsõ cél az elme elpusztítása. A legtöbb ösvény elvezet az elme lecsendesítéséhez, viszont az Önkutatás ezt gyorsan megteszi, és ezután tovább megy az eme lerombolásáig. A kévala esetében az eme elmerülve nyugszik az Önvaló fényében. Az alany különbséget tesz, és akkor megjelenik az aktivitás. A testnek, a látásnak, az életerõnek, és az elmének a mozgása, illetve a tárgyak észlelése és az aktivitás gátat jelentenek számára. A szahadzsában viszont az elme már feloldódott az Önvalóban, és megsemmisült. Így azok a különbségek és akadályok, itt már nem léteznek. Egy ilyen lény cselekedetei olyanok, mint amikor egy álmos gyermeket etet az édesanyja: aki látja, annak érzékelhetõ, de az alany a gyermek számára nem az. Az ökrös szekér alvó kocsisa sincs tudatában a kocsi mozgásának mivel elméje a sötétségbe merült. Hasonlóképpen, a szahadzsa dnyání sincs tudatában testi cselekedeteinek, hiszen elméje halott, feloldódott a csitánanda az Önvaló extázisában. Az ánanda az a boldogság, amikor semmilyen elmebeli tevékenység vagy mentális jellemzõ nem zavar bennünket. Létezik idõleges és állandó boldogság. Az elsõt nevezik kévala szamadhinak az utóbbit pedig szhadzsa szamadhinak, azaz a természetessé nirvikalpa állapotának. A kévala szamadhiban lévõ dnyání a mentális tevékenységek megszûnése és a külsõ tárgyak eltûnése miatt létrejövõ számádhi boldogságát élvezi. Ám bizonyos idõ elteltével boldogágának vége szakad, mivel a mentális aktivitások újra beindulnak, és akkor egy ideig nem tapasztalja a szamadhi állapotát. A szahadzsában azonban nincs többé visszaesés a mentális aktivitásban, és a boldogság ebbõl eredõ elvesztése sem következik be. A boldogság töretlen és örökké tartó. Lehet, hogy a test, az érzékek és az elme mûködnek, de az illetõ alig van tudatában a test cselekedeteinek.
Amiket leírtam azok egy dnyání által leírt tapasztalások leírása.
Azt nem tudom. De úgy gondolom, hogy mindenképp több rálátása van a tudatállapotokra, mint azoknak, akik "föl alá futkároznak ezen a parton anélkül, hogy bármit is találnának".
És csak abban vagyok biztos, hogy úgy érzem igazul szól.
Tegnap este a falunk melletti rétre mentem, lazítani. Olyan fantasztikus érzés kerített magába, hogy azt leírni nem lehet! De mikor újra hazamentem, számítógép... stb... el is ment a kedvem...
Ezekre a választ csak magad tudod megtalálni...
Olvass könyveket...
Vannak különbözõ buddhista nyílt napok, rendezvények. Menj oda, kérdezz!
Informatika és tudomány
csodálatos, páratlan, tömör írás, amit magyarul még soha nem hallottam. 
De mikor újra hazamentem, számítógép... stb... el is ment a kedvem...
