a megvilágosodást, nehéz vagy könnyû elérni? és hogyan lehet? hogyan szabadulhatok meg az egomtol?
Ezt maga Buddha sem fejthette volna ki jobban. Mint ahogyan nem is tette. :) De mi még mindig megtehetjük megvilágosodás híján. A fogalmakhoz, és elképzelésekhez ragaszkodva.
Másrészt mi különbség lenne a meditációk alatt megvalósított dhjánák, és a nirvana között?
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek!
- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, feltárom elõttetek az erdei remeteségben tartózkodás módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól; elmondom.
- Úgy lesz, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, elõfordul, hogy egy szerzetes erdei remeteségbe vonul el, és mialatt abban az erdei remeteségben tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása nem fegyelmezõdik, féktelen indulatai nem fékezõdnek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem éri el, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szûkösen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: "Én ebbe az erdei remeteségbe vonultam el, és itt tartózkodom. És mialatt ebben az erdei remeteségben tartózkodom, csapongó figyelmem nem összpontosult, fegyelmezetlen gondolkozásom nem fegyelmezõdött, féktelen indulataim nem fékezõdtek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem értem el, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szûkösen részesülök." Szerzetesek, az ilyen szerzetes akár éjjel, akár nappal távozzék az erdei remeteségbõl, ne maradjon ott.
Az is elõfordul szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt abban az erdei remeteségben tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása nem fegyelmezõdik, féktelen indulatai nem fékezõdnek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem éri el, azonban amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban bõségesen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: "[...] Én nem köntös kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem alamizsna kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem fekhely kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem orvosság kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba." Szerzetesek, az ilyen szerzetes e számvetés után távozzék az erdei remeteségbõl, ne maradjon ott.
Viszont elõfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt ott tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása fegyelmezõdik, féktelen indulatai megfékezõdnek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat eléri, de amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szûkösen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: "Én ebbe az erdei remeteségbe vonultam el, és itt tartózkodom. És mialatt ebben az erdei remeteségben tartózkodom, csapongó figyelmem összpontosult, fegyelmezetlen gondolkozásom fegyelmezõdött, féktelen indulataim megfékezõdtek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat elértem, de amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szûkösen részesülök. Én azonban nem köntös kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem alamizsna kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem fekhely kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem orvosság kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba." Szerzetesek, az ilyen szerzetes e számvetés után maradjon ott az erdei remeteségben, ne távozzék.
Az is elõfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt ott tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása fegyelmezõdik, féktelen indulatai megfékezõdnek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat eléri, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban bõségesen részesül. [...] Az ilyen szerzetes élete fogytáig maradjon ott az erdei remeteségben, ne távozzék.
Az is elõfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes egy falu (~ egy település, egy város, ~ egy tartomány, ~ egy személy) közelébe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt annak a falunak (~ településnek, ~ városnak, ~ tartománynak, ~ személynek) a közelében tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul [stb.]. Szerzetesek, az ilyen szerzetes akár éjjel, akár nappal távozzék a falu [stb.] mellõl, ne maradjon ott. Viszont elõfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik falu (~ település, stb.) közelébe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt annak a falunak (~ településnek stb.) a közelében tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul [stb.]. Szerzetesek, az ilyen szerzetes élete fogytáig maradjon ott annak a falunak [stb.] a közelében, ne távozzék.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait."
Vajon megéri-e idegenként eltöltenem azt a kevés idõt ebben a világban?
Tegnap, ahogy nézegettem egy videót, amit csoporttársam készített az albérleti életükrõl, és megéreztem, milyen az itteni világ. Amikor az emberek örülnek, ha keresik egymást telefonon, ha törõdnek egymással, ha ünnepelnek, ha örömük van abban, amit csinálnak, ha felfedeznek valamit, ha közösen emlékeznek valami szép dologra, ha tevékenykednek még ha annyira múlandó dolgokért is. Én mindezt elvetettem egy homályos sejtéstõl hajtva még mielõtt átéltem volna, és bezárkóztam egy elefántcsont torongyba. Pedig ezt az egyszerû világi életet kerestem, amikor összejöttem a barátnõmmel, és valahogy minden fordítottként sült el, csak a keserûség jött. Talán, mert fél szívvel csináltam, talán nekem már tényleg végleg nem jut ebbõl. Vagy a dolgok magasabb cél nélkül tényleg ennyire szenvedésteliek, és nem is fél szívvel csináltam, hanem éppenséggel teljesen elmerültem benne? Vajon a világiak megvalósításában valami más jelenti ezt a magasabb célt, ezért tudnak örömöt is találni benne? Vagy pedig alapjáraton bennük is megvan egy távolságtartás attól, hogy teljesen a dolgokban keressék az örömöt, egy kiegyensúlyozott távolságtartás amitõl még életük végéig kilóg a fejük a szarból, viszont õk csinálják félszívvel?
Vajon tényleg jön annyi öröm abból, hogy van egy-két ember, akit mesteremként tisztelek, akikkel mindig külön utakat jártunk a többiektõl, akik egyáltalán képesek befolyásolni, akikrõl úgy érzem, hogy egyáltalán megértenek, képesek a szívemhez szólni? Öröm. Az nem jön. Csak a túléléshez éppen elégséges energia. És tudom, hogy õket is el kell hagynom egyszer, mert õk is csak mankók. Nem elveszíteni, azt nem lehet. Elhagyni. Megéri az árat, amit fizetnem kell ezért?
Olvastam egy idézetet, ami nagyon megfogott: "Törekedj a lehetetlenre, hogy megvalósítsd a lehetségest." De már nem tudom, melyik a lehetetlenebb. Az álmomat követni egy talán megvalósíthatatlan ideáért, vagy újra emberi életet élni. Már mindkettõ ugyanolyan távolinak, reménytelennek tûnik.
Végülis tudod, mekkora szenvedés kell ahhoz, ami az embert végleg kiábrándítja abból, hogy a megszokott módon keresse a boldogságot?
Épp azt beszéltük tegnap egy barátommal már sokadszorra, hogy minden ember úszik a szarban, de vannak, akiknek megadatott, hogy még 80 éves korukban is kilóg a fejük és kapnak levegõt. Lehet, hogy azért, mert egész jól tudnak építkezni, és összetákolni egy olyan rendszert, amiben csak ritkábban kell szembesülniük a múlandósággal, jól eligazodnak a földi létezésben. Vagy lehet azért, mert nincs meg bennük az az elemi erejû elégedetlenség, amirõl Bhikkhu Bodhi is beszél, vagy amit maga Buddha is átélt.
A Buddhizmus szerint semmit sem vagy köteles "abba hagyni". Ha úgy érzed, hogy játszanod kell, akkor játszál, de ez NEM segít megvilágosodottá válni. Ráadásul értelmetlen, mert mulandó és csak a szenvedésedet fokozod vele. Én így gondolom.
A korai buddhizmus szerzetesi szabályzatában az áll, hogy már maga Buddha sem követelte meg a törekvõktõl, hogy ne egyenek húst, hacsak nem direktbe számukra vágták le az állatot. Ehhez hozzá tartozik, hogy õk azt ették, amit kaptak, ami épp volt a vendéglátónál.
Ha érdekel, A Tan Kapuja adta ki ezt a könyvet: Pátimókkha - A korai buddhizmus szerzetesi szabályzata. Világi követõnek ez nem betartható, de körvonalazódik belõle, hogy mit tartanak fontosnak.
A tea pedig nem bódítószer, hanem élénkítõ, nyugodtan fogyasztható, felfrissít.
Nem minden vonal mondja ki, hogy nem ehetsz húst, maga Buddha sem - õ azt mondta: egyél, amit tudsz, ne csinálj ebbõl problémát, de közvetlenül neked ne öljenek le állatot. Értsd.: ami már halott, az halott is marad. Rituális drogfogyasztás nincs a buddhizmusban, sõt konkrétan ellenzi. Azzal a - nem saját - példával élnék, hogy kábítószerezni olyan, mintha a pénzzel fûtenél, nem pedig fát vennél rajta. Alkoholt a nyugati kultúrában élõ buddhizmus-gyakorlók ihatnak és isznak is, mindenki maga dönti el mit csinál :) [nálunk úgy van, hogy meditáció elõtt nem szolgálunk ki alkoholt]. Teát meg annyit ihatsz amennyit akarsz. Btw. amit most leírtál, inkább a keleti, tradíciókat õrzõ szerzetesrendekre jellemzõ.
Buddhista fórumozóktól szeretnék kérdezni. Jelen pillanatban erõsen elindultam a megvilágosodás útján és tanulmányozom Buddha tanításait. Viszont van egy két dolog, amit szeretnék megérteni. Tudom és értem, hogy miért nem szabad húst enni, de errõl nehezen tudok lemondani. Eddig is elõnyben részesítettem a nem hús ételeket, viszont néha nem tudok ellenállni. Ti hogy vagytok ezzel? Úgy olvastam, hogy nem szabad használni búdító szereket (alkohol, drog) de eddig nem olvastam, hogy a tea is bele tartozik-e ebbe? Ha tudtok valami nagyon jó olvasmányt javasolni, azt is megköszönném.
de a kettõ nem kapcsolódik szorosan egymáshoz. az agykontroll alapja, hogy az egyén lemenjen alfába, de innen nem fontos továbblépni, de úgy vélem ezt már túltárgyaltuk
De az össze van kapcsolva a meditációval. Tanfolyamokon is meditáció alatt "tanítják" az önszugessziót. Tehát például a könyvben is volt olyasmi, hogy most "elszámolok 20-ig, majd kinyitom a szemem, és egészségesebb leszek, jobban fogom érezni magam". Tehát a meditáció az alap az agykontrollban. Önszuggesszió is agykontrollhoz tartozik, de azt nem kell tanítani.
Nagyrészt meditációra épül az agykontroll. Hogyan használjuk fel az "alfa állapotot" a dolgokra, megtanítják, hogy hogyan lehet elérni azt a meditációs szintet akár állás közben pillanatok alatt. És sok felhasználási dolgot. A Silva féle könyvet olvastam ki én is :) Egy kicsit mondjuk túlzásnak találtam néhol, azért azt már nem igen hiszem, hogy azért tudtak lottón nyerni, mert az álmaikat vizsgálták :P De ha lesz alkalmam, biztos elmegyek egy tanfolyamra is, mert a meditáció sehogy sem sikerül. Próbáltam a könyvben leírtak alapján is, meditációs gyakorlatok hangokra is, meg csak úgy.
Én is a Silva félére gondoltam, van benne jócskán önszuggesszió.
szerintem se, nem az ilyen magnóhallgatós cigirõlleszokós agykontrollt értettem, hanem az alfára jutós silva-módszerest, sztem ennek van a legtöbb köze a meditációhoz
a Mester(a Buddha) mondja:" az akarás(csetana)--ti szerzetesek--amit karmanak mondok...miutan akartuk cselekszik a szellem,a szo,es a test...! ertheto igy mi a karma..?(osszefuggeseiben..)
Fantomlovag: Azt szeretném kérdezni, hogy zazent lehet autodidakta módon tanulni anélkül, hogy valaki kiigazítana és rácsapna az ember hátára, hogy tartsa egyenesen, vagy éppen lazábban?
A legegyszerübb tényleg a légzésfigyelés. Üllj le, nagyából kényelmesen. csukd be a szemed, és figyeld a légzésed. Az elején el fog kalandozni a tudatod, de ne törõdj vele. Csak mindíg térj vissza a légzéshez.
Hali! Azt szeretném megkérdezni hogy hogyan kell meditálni eddig még sosem csináltam... légyszives valaki segítsen!
Egy levelet kaptam két napja. Részlet:
'...szkeptikus vagyok már afelõl, hogy egy totális szenvedés egyszerre le tudja verni az összes lakatot a rejtekajtóinkról. Arra viszont elég kell legyen, hogy immáron félreérthetetlenül kijelölje az utat.
közben nagy nehezen megtaláltam ezt az idézetet, amit majd' 3 éve tettem ki a buddhista topicba, Bikkhu Boddhitól., a nemes nyolcrétû ösvény c. könyve kezdõdik ezzel. Szóról-szóra, betûrõl-betúre igaz. Beszarsz mennyire. Olvasd el sokszor, és lásd meg, hogy már te is tudod mindezt. .........és kapja be az összes pszichiáter.
"A szellemi ösvény keresése szenvedésbõl születik. Nem fényekkel és eksztázissal, hanem a fájdalom, a csalódás és a zavarodottság kínzó élményével veszi kezdetét. Ahhoz azonban, hogy a szenvedés õszinte szellemi kutatáshoz vezessen, többé kell válnia, mint olyasvalami, amit pusztán kívülrõl passzívan befogadunk. Ki kell váltania egy belsõ felismerést, egy olyan látásmódot, amely aláássa a világgal való kapcsolatunkban megszokott elégedettséget, hogy megpillantsuk a mélyben folytonosan ott tátongó bizonytalanságot. Amikor ez a felismerés megtörténik, még ha csak egy pillanatra is, mélyreható személyes válságot idéz elõ. Felforgatja a megszokott célokat és értékeket, gúnyt ûz mindennapi foglalatosságainkból, és makacs kielégítetlenséget teremt korábbi élvezeteinkben. Eleinte nem fogadjuk túlzott lelkesedésekkel a változásokat. Igyekszünk megtagadni új látásmódunkat és elfojtani kételyeinket; küszködünk, hogy elégedetlenségünket új foglalatosságokkal palástoljuk. A kutatás lángja azonban, miután egyszer fellobbant, továbbra is égni fog, és ha nem hagyjuk, hogy a felszínes alkalmazkodás felülkerekedjen rajtunk, s nem oldalgunk vissza természetes optimizmusunk toldozott-foldozott változatához, akkor a felismerés eredeti lángja egyszercsak újból fellobban, és ismét szembesít bennünket lényegi helyzetünkkel. Pontosan ez az a pillanat, amikor minden menekvési lehetõség lezárul, és készek vagyunk egy olyan utat keresni, amely véget vet nyugtalanságunknak."'
A karma csak tett, és annak az okozata. A depressziót tényleg magadnak csinálod, akkor is ha nem tudatos. Ragaszkosás és szomj csupán. Egy kõ amit magad vettél a nyakadba, ezért csak Te tudod levenni.
Pszichiáter: "Súlyos depressziós, vegye be ezeket a tablettákat." Öregapám: "Túl sokat foglalkozol magaddal, ne foglalkozz magaddal ennyit!" Én: "Agytályog! Stroke! Segítség!" Öreganyám: "Hát igen, az életben vannak szar dolgok." Anyám: "Most szembesülsz a felnõttkor felelõsségével. Tûzz ki célokat, legyél rámenõsebb, ne ilyen lagymatag, ne bújj ki a felelõsség alól betegségekbe menekülve!" Barátnõm: "Ne hippohonderkedj!" Apám: "Gyere, nézzük meg az állatokat!" Haverok (nevetve): "A pszichiáter biztos nem találkozott még igazi nagy kockákkal." :D Barátom: "Ezt bizony magadnak csinálod, ...biztos találnál magadban valami halálos szervi bajt, ha elég kitartóan keresel, de ennél sokkal elõbb fogsz beleõrülni. Ha ezt tudnád pozitívan csinálni, már rég megvilágosodtál volna."
Van egy érdekes kérdésem, ami már napok óta gondolkodtat: Hogyan egyeztethetõ össze a karma a neurológiával? Ha elfogadjuk, hogy az agy egyes részeinek aktivitásához olyan képességek tartoznak, mint szociális viselkedés, felismerõ képesség, absztrakt gondolkodás képessége, originalitás, kommunikáció, koordináció, mozgatás, vegetatív funkciók. Ha valaki kap egy fertõzést az agyának valamelyik részére, vagy strokeja lesz, utána mekkora mértékben tud úrrá lenni ezen a tudatával? Mekkora mértékben lesz szimplán tudati befolyásolással újra mûködõképes a tudata?
Ez a kérdés azért vetõdött fel bennem, mert elõzõ héten voltam pszichiátrián, súlyos depressziót diagnosztizált a doki, azt mondta rá, hogy ilyen esetekben már gyógyszer is szükséges ahhoz, hogy visszaálljon az egyensúly, és adott valami antidepi gyógyszert, ami az agyban csinál valamit a szerotoninszinttel. Aztán elmentem a gyógyszertárba, kiváltottam egy nyugtatót, meg az antidepi gyógyszert, az utóbbival sokáig farkasszemet néztem, majd úgy döntöttem, hogy nem veszem be. Mert ennyi erõvel nyomathatnék magamba akár morfiumot is, vagy alkoholt, vagy bármit, amitõl jobban lennék.
Nálam ott gyanús a dolog, hogy képes vagyok bizonyos szituációkban szinte felhõtlen örömre, ilyen a foci, vagy egy jó beszélgetés. Múltkor a legsötétebb rémálom állapotban fetrengtem az ágyamban, mikor édesanyám leült az ágy szélére, és simogatta a karom, és azt kezdtem érezni, hogy a testembe szétáramlik a boldogság, és a nyugalom. Olyan érzés volt, mint ha a pokol legmélyérõl a mennyország kapujába kerültem volna. Szóval ha ennyire drasztikus tudatállapot változást lehet elérni egy szempillantás alatt csupán ilyen dolgokkal, akkor hogy jön ide a gyógyszer?
Lehetséges lenne minden káros agyi, vagy tudati aktivitást hirtelen megbénítani, és a határtalan nyugalmat érezni? És ha mégsem? Ha mondjuk valami gyulladás megámadta az agyam, és nem vagyok képes kontrollra, mert annyira befolyásolja a tudat mûködését az agyi folyamat?
Vagy mindezen túl van, amit keresek, ami sem az agyi fizikai folyamatoktól, sem a gondolatok minõségétõl nem függ?
hehe. A Buddhista kozmológia, ismeri az egyéni, privát poklokat, ahol rövid idõtõl, NAGYON hosszú ideig lehet születni, újra és újra. :)
Egyszer, mikor errõl folytattam épp egy kis "olvasó hadjáratot", kiszámoltam hogy ha minden úgy van, ahogy egy bizonyos TIbeti mókus leírta, a következõ 147 milliárd évet töltöm a pokolban. Ennyire aztért nem vészes a dolog szerintem. :D
Én inkábbb attól félek, hogy hová születek a következõ életembe. Bár ha arra gondolok, hogy fletó mi lesz, akkor mindíg megnyugszom.
Én spec nem félek a haláltól. VOltam párszor halál közelben, és persze nem akarok meghalni, de gondom sem lesz vele ha el kell menni. Továbblépni, elköltözni, vagy ahogy tetszik. Viszont az élettõl sem félek. Élek, és nem csak tettetem a létezést. Valahol ez már fél siker szerintem.
A pánikroham pedig csak tudati békjó amit magunkra rakunk. Ennyi!
Én semmit, de tegnap diagnosztizáltak rajtam pánikbetegséget. Na amikor csõstül jön a félelem az az igazi kihívás. Ilyenkor érzem, hogy mennyire nem akarok meghalni, és nincs, ami megvígasztalna. Egyszerûen tudom, hogy meg fogok halni, és nincs vígasz.
"...hozz egy mustármagot olyan háztól, aminek még nem volt vendége a halál."
Csak annyit tudok, van bennem valami, ami rohadtul nem szeretne meghalni.
Tudat nem egyenlõ agy. Ez világos. De miért kell ennyire ragazkodni a nihilizmus szélsõségéhez? Ha semmi nincs, akkor nincs mihez tapadjon a tévképez mej énnek nevezi magát, aztán világot épít. Ha mégis igazad lenne, a rendszer sosem indulhatott volna be, tehát nem lennének tévképzetek.
Ez a falnak futás példa elég szemléletes. A buddhizmusban az a jó, hogy gyakorlatias. :D
Valóban igazad van. Annyival egészíteném ki hogy az "éntelen" azt jelenti, hog nem rendelkezik önvalóval. Tudom, hogy Te tudod, csak tapasztaltam már kararcokat e téren.
Ahányszor leírtad ebben a topicban a félreértés szót, nem csodálkoznék, ha ez is csak az lenne. :)
Tudok egy szemléletesebb módot annak a bemutatására, hogy nincs agy, nincs fal: Veszel egy jó kemény falat, teljes erõdbõl fejjel nekifutsz. Na utána lehet, hogy nem lesz agy, nem lesz fal, de jobb esetben a kép is valahol máshol, mondjuk egy kórházba jön létre.
Ebben a tartályos agy-számítógép példában nagyon félreértettél. A célom a példával nem az volt, hogy az agyat állítsam be a tudat helyének, csupán annyi, hogy egy kicsit "materialistább" (közelebb az anyaghoz) módon mutassam be azt, hogy a valóság nem az aminek látszik és hogy ez mennyire kézzelfogható.
Ezért is írtam HSZ-em végére, hogy:De igazából az agyad sem létezik, a kép egészen máshol jön létre.
Jó kis témák jöttek össze az elmúlt pár napban. Ha lenne ilyen lélek, valami önvaló, ami mindenkiben megvan, akkor Buddha nem lépett volna túl a hindu tanításokon, amik éppen ezt tanítják. Tanítását azért nevezik középútnak, mert elveti mind a nihilizmust, mind az örökkévalót. Nem állít olyat, hogy a jelenségeknek nincs konvencionális létük, mert ezzel a nihilizmus végletébe esne, sem azt, hogy valódi önvalóval (állandósággal), valamiféle halhatatlan lélekkel bírnának. Tulajdonképpen ezt jelenti a függõ keletkezés tanítása, ami szerint a jelenségek kölcsönös függõségben keletkeznek, és pusztulnak el valamiféle végsõ lényeg nélkül. És akkor van szenvedés, amikor ezeket állandónak tapasztaljuk.
Ma nagy a bizalom abban, hogy az agy hozza létre a tapasztalást, hogy az agy a tudat lakhelye, ez szerintem nem sokban különbözik más dualisztikus szemléletmódtól. Amikor arról beszélünk, hogy az agyat egy tartályba rakjuk, ráengedünk különbözõ impulzusokat, még akkor sincs eldöntve, hogy a tapasztalat vajon a számítógépben keletkezik ami küldi az ingereket, vagy magában az agyban. Ha annyira evidensnek tûnik, hogy az agy a tapasztalat lakhelye, akkor kezdjük el darabolni az agyat a tartályban. Vágjuk félbe, küldjünk rá impulzust. Vágjuk ketté azt is, küldjünk rá impulzust. Vágjuk félbe... azt is, azt is. Szedjük atomjaira. Hol a tapasztalat? A tartályba tett agy mája, amit közben átültettek egy másik emberbe, több tapasztalatot fog hordozni, mint az atomjaira robbantott agy? Csak érezni fogja az agy által tegnap ledöntött fél liter pálinkát. No de vegyük szemügyre újra a számítógépre kapcsolt tartályt, amiben mostanra csak egy zavaros massza van. A gép továbbra is szorgosan küldözgeti a jeleket a tartályba mind hiába. Meg is van! Bizonyosan számítógép és a tartály a tapasztalat lakhelye! Aztán közben az is tönkremegy. :)
Ha nézek egy messzi fát, akkor idealita módon úgy gondolom, hogy a kép ott van a távoli tájban, a száguldó fotonokban, a retinámban, az agyamban, a testemben, (ha távcsõvel nézem, akkor még akár annak a lencséjén is:), ha pedig mindezt egy gép küldi, akkor ott a gépben, ott a kábelekben, ott a tartályban, stb, ami ha megszûnnek a feltételek, akkor elmúlik.
Informatika és tudomány
, a buddhizmus elítél mindenfajta élvezetet, tehát a pc játékokat is.
eddig még sosem csináltam... légyszives valaki segítsen!