Kissé morális témának indul, igazából mindenki véleményére kíváncsi lennék a témával kapcsolatban.
Az a helyzet, hogy nem tudok semmi konkrétat: itthon lehetséges-e az, hogyha a beteg kéri, akkor átsegíthessék õt a másvilágra, vagy sem?
Ezzel kapcsolatban hallottam egy kis sztorit:
Egy tanárúr és tanárnõ boldog házasságban éltek, míg a feleségben diagnosztizáltak rákos megbetegedést. A férj nem adta fel, és gondozta élettársát amíg csak lehetett, ám a szervezete megadta magát, és meghalt. Idõvel a férjnél is diagnosztizáltak rákbetegséget. Egy napon azt mondta, elmegy valamiért. Vett egy jegyet, elutazott Svájcba és ott eutanáziával örök nyugalomra tért.
Nem túl vidám téma, de kíváncsi lennék az itteni fórumozók õszinte véleményére, lehetõleg minimális veszekedéssel és vitatkozással, fogadjuk el kérlek a másik emberek véleményét!
Köszönöm!
Most szólok, hogy az idejáró társaság ritkán alkalmas ilyen mélységû témák kultúrált megvitatására. Megnyugtatásképpen betettem favba, aztán majd rendet rakok, ha kell. Peace!
Jómagam úgy vélem, nem egy olyan helyzet adódik akár nap mint nap, hogy még az eutanázia a leg"humánusabb" megoldás a haldoklóval szemben. Számomra igazából a kérdés az, hogy mikor és kinek van joga errõl dönteni. (Korántsem olyan egyszerû a kérdés, mint elsõre tûnik: Hát persze! A haldoklónak. De ha nem beszámítható? Ha nincs eszméleténél, de õrületes fájdalmai vannak, és már nincs esély a javulásra? Stb. Stb.)
Igen ez lenne a legésszerûbb, de vannak akik olyan szinten "tisztelik" az életet, hogy semmilyen úton módon nem engedélyezné ezt, mert "Mi van ha mégis felépülhet? Mindenre van esély..." És akkor meg elvennénk egy emberi életet...
Éppen ezért kíváncsi lennék mindkét oldalra is. Ki mit gondol errõl?
Tehát tulajdonképpen ez már a végsõ stádiumnál van (mint betegségnél)? Mert szerintem ezt kiválthatja valamilyen depresszió is, vagy az már más dolog? (utána kéne néznem, mert nem vagyok jártas a témában de érdekes:))
Nos, számukra evidens, hogy élnek az élethez való jogukkal, és kinyilvánítják, hogy semmilyen körülmények között nem avatkozhatnak az életükbe ilyen módon. Persze értem, hogy attól még erkölcsi fenntartásaik lesznek affelõl, hogy más ettõl még megteszi. Viszont még így is amondó vagyok, hogy akinek nyomós és alátámasztható oka van rá, jogilag lehetõvé kellene(? kérdõjellel, persze :) ) az eutanáziát. Végsõsoron az "önrendelkezés" nem az élettel kellene, hogy záródjon, de kezdõdjön. Azaz: "akarok-e élni?" Természetes persze, hogy csak és kizárólag annak engedélyezném, aki számára szinte biztosan bezárult minden lehetõség az életben. (Azaz ne öngyilkos-paradicsom legyen ez a lehetõség, azért azt ne keverjük bele. Amúgy meg, aki nagyon akarja, az úgyis megöli magát, ettõl függetlenül. Csak kevésbé "méltósággal", már ha lehet ilyent mondani egyátalán. Magyarországon amúgy is errõl eléggé "jó" statisztika van...) De annak van értelme, hogy a szenvedéseit minél inkább meghosszabbítsuk, csak mert "élnie KELL"?
Igazából ez, végiggondolva a dolgot, kinek lehet érdeke?
ez annak a témának a folytatása ami humoros és aranyosban elindult?
...sajnos még nem tart ott az orvostudomány, hogy meg tudjuk állapítani minden esetben 100%-ig , hogy az illetõnek van-e esélye vagy sem. (ugye?) Megmagyarázhatatlan dolgok történtek, és történni is fognak, többek között szerintem ez (is) táplálhatja még az ellenállókat.
A passzív eutanázia az ún. halni hagyás. Lényege, hogy az elkövetõ passzív magatartást tanúsít, nem teszi meg azokat az intézkedéseket, beavatkozásokat, amelyekkel a sértett élete mesterségesen meghosszabbítható lenne, hanem hagyja, hogy annak betegsége, fejlõdési rendellenessége a beteg halálát okozza. A passzív eutanázia megítélése egyes orvosi gyakorlat vonatkozásában merül fel. A technika mai fejlettsége mellett a sértett életét mesterségesen, akár hosszú idõn keresztül is fenn lehet tartani. Az orvos hitvallásának azonban alaptétele, hogy mindez a beteg hátrányára nem történhet, azaz, ilyen esetben - az erre vonatkozó rendelkezések betartása mellett - kikapcsolja a gépet. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága szerint ez a cselekmény nem minõsül jogellenes mulasztásnak, hanem a gyógyítás kompetenciájában tartozó döntésnek, ezért büntetõjogi szempontból sem értékelhetõ.
Az aktív eutanázia az ún. halálba segítés. Ebben az esetben az elkövetõ részérõl egy tevõleges, aktív magatartás jelenik meg, amelynek célja, hogy mesterségesen felgyorsítja a halálos eredményt kiváltó folyamatokat, azaz lerövidíti a sértett számára jelentõs fájdalommal járó idõszakot.
A büntetõjog oldaláról az aktív eutanázia körében a narkotikumok alkalmazásával kapcsolatos aggály vetõdik fel. A narkotikumok a szenvedés enyhítését szolgálják, ezért - szigorú feltételek mellett - beadásuk az orvos számára kötelesség. Ha azonban a beadott mennyiség már nem fejti ki a hatást, az adagot növelni kell, amely azonban - a szervezetre gyakorolt egyéb hatások eredményeként - egyben maga is sietteti a halálos eredmény bekövetkeztét. Ennek ellenére a büntetõjog ezt nem tekinti aktív eutanáziának, az orvos cselekményének jogellenességét ugyanis kizárja hivatásbeli kötelezettsége, valamint a kezeléssel szükségszerûen együtt járó, megengedett kockázat. Minden más esetben az aktív eutanázia bûncselekménynek, azaz szándékos emberölésnek minõsül.
A beteg joga az eutanáziához
A betegek önrendelkezési jogát az Egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV. törvény jelentõsen korlátozza.
Az aktív euthanasia lehetõségét teljes mértékben kizárja. Így a súlyosan beteg, nagy szenvedésekkel küzdõ ember sem kérheti más személy segítségét abban, hogy haldoklásának utolsó szakaszán átsegítsék.
A passzív eutanázia körébe tartozik az életfenntartó vagy életmentõ beavatkozások visszautasításának kérdése. E tekintetben az Egészségügyrõl szóló törvény korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát, ugyanis kimondja, hogy az életmentõ vagy életfenntartó beavatkozások visszautasítására csak akkor van joga, ha a betegség az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid idõn belül a beteg halálához vezet.
én végsõ stádiumban lévõ gyógyíthatatlan betegségeknél engedélyezném. hivatkoznék az emberhez méltó életre való jogra, szerintem ez fontosabb mint amire az orvos felesküdött.. hiába is találnának fel gyorsan valami új módszert, az olyan drága lenne mint az ûrturizmus kb...
szerintem a beteg dönthessen arról, hogy meg akar e halni vagy sem, ha beszámítható állapotban van (ennek a megállapítása teljesen egyéni dolog, a körülményektõl függ... nem lehet rá "képletet" alkotni) én azokat nem bírom akik "õrangyalként" megmentik a halálos betegeket a fájdalmuktól és MEGÖLIK õket... mert ez az, gyilkosság, mégha meg is halna, mégha (fura ilyet mondani) szívességet is tesz neki, akkor sincs joga hozzá
Hollandok,belgák az élenjárók ebben...
"Az a helyzet, hogy nem tudok semmi konkrétat: itthon lehetséges-e az, hogyha a beteg kéri, akkor átsegíthessék õt a másvilágra, vagy sem?"
Nincs nálam a büntetõjog könyvem (ha hülyeséget írok javítsatok ki, de akár majd utána is nézhetek), de ami megmaradt bennem a témában: ma Magyarországon mind az aktív eutanázia (tevéssel halálba segítés) mind a passzív eutanázia (nem teszik meg az életbenmaradáshoz szükséges intézkedéseket) szándékos emberölésnek minõsül. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy adott esetben a kórházban visszautasítsd az orvosi kezelést, de valami olyasmit mondott anno a tanárom, hogy gyakorlatilag ez annyira meg van nehezítve (többlépcsõs rendszer, orvosi szakbizottság véleményezése, stb), hogy szinte lehetetlen. Azért azt tudni kell, hogy a büntetõjog szerint az emberi élet a szülési tolófájdalmak megkezdõdésétõl az agyhalálig tart, azaz: klinikai halál esetén (amikor még visszafordítható az állapot) az ember élõnek számít, agyhalál esetén (amikor az agysejtek visszafordíthatatlanul "pusztulni" kezdenek) már nem, így utóbbi esetén engedélyezett az életbentartáshoz szükséges gépek lekapcsolása (merthogy a jog szerint már nem él) Ami még ide tartozhat, az az, hogy halálos beteg esetén az orvos kötelezettségei (életben tartás - szenvedés enyhítése) összeütközésbe kerülnek, így elvileg az orvos dönthet úgy, hogy a halálos beteg kezelése során a fájdalomcsillapításra helyezi a hangsúlyt, még akkor is ha ez a beteg életét adott esetben megrövidítheti (de ez nem egyenlõ azzal, hogy bead neki egy hektoliter morfiumot)
Ha halálos betegrõl van szó, akkor engedélyezném a betegnek is, meg a hozzátartozóknak is (ha pl az érintett már nincs abban az állapotban hogy nyilatkozzon), akár az aktív akár a passzív eutanáziát. Klinikai halál esetén is engedélyezném, de csak az érintett sezmélynek úgy, hogy még "életében" okiratba foglalja, hogy ne tartsák életben klinikai halál esetén. Nem tudom, hogy most van -e erre lehetõség, lehet van.
szerintem beszámítható beteg esetén õ dönthetne arról hogy akar-e eutanáziát vagy sem, esetleg megnevezhet egy személyt aki dönt helyette ha nem beszámítható állapotba kerül. "akik olyan szinten "tisztelik" az életet" na igen. ilyenkor kezd elborulni az agyam. amikor jön egykét eutanázia ellenes álszent önjelölt szentfazék és az élet "szentségérõl" kezd papolni, meg hogy neked nincs "jogod" elvenni az életed(mert az talán nem a tiéd? talán istené? vagy mi?). na és mégis mivel rendelkezhet az ember ha már a saját életével sem? ha elveszik a szabad akaratát? mikor szegény tolószékes ember aki nem tud mozogni, enni inni, a dolgát elvégezni egymaga, nem tud ÉLNI; azt mondja neki ebbõl elege van meg akar halni, és akkor jön néhány undorító alak és azt mondja hogy nem. ez a kínzás nem a fogolytábor. az ilyenekkel sem történt egy darázscsípésnél nagybb tragédia az életében az biztos. de nem is ez a része a fontos. hanem az hogy azt mondják nincs jogod elvenni az életed. ez meg mi? mégis ki akarja megmondani nekem hogy mihez van jogom a saját életemmel? az hogy valaki túl lusta ahhoz hogy a kis agytekervényeit megerõltetve próbáljon választ találni az élet kérdéseire, ezért inkább beáll valami szektába(sokkal könnyebb kimondani hogy isten akarta így, mint elfogadni a történteket vagy gondolkodni) az egyéni problémla. se senki se próbálja azt mondani nekem hogy az életem felett valaki más rendelkezik
Érdekes téma.
Abban szerintem nincs vita, hogy egy nyögdécselõ, enni, inni, magától WC-zni nem tudó egyén, még az ellenségeinek sem kívánná azt, amin ilyenkor a hozzátartozók, de legfõképpen saját maga keresztülmegy. Bizony van egy határ, amin túl az emberi élet már annyira nem nevezhetõ emberinek, hogy sokan engedélyeznék a halált.
Szerintem a törvénymódosítás útjában két dolog áll: 1. A hozzátartozó és beteg viszony. Ez pedig kétoldalú. Lehet, hogy a beteg szörnyen érzi magát, elvesztette a ragaszkodását az élethez, tudja, hogy meg fog halni, nem akarja a családját ezen keresztül vinni, viszont a hozzátartozók minél több idõt szeretnének tölteni a beteggel, még akkor is, ha az egy vegetáló test. Hosszú és bonyolult folyamat elfogadni valami hozzánk közel álló elvesztését, legtipikusabb szerintem a kitartunk a végsõkig, bármi csoda történhet. (Számtalan példa van arra, amikor a hozzátartozók kitartása segítette a beteget életének meghosszabbítására, ritka esetben megmentésére.) Hogyan válogatja ki valaki, ki az aki csak hamar feladta és aki tényleg mindenen kersztül ment. Legyen akkor a törvényben olyan kiegészítés, hogy eutanázia jár, de csak azoknak, akik már átestek 20 radio és kemoterápián, 3 mûtéten, és legalább két évig gyógyszert szedtek? Vagy csak azoknak, akiknek csak 3 hónapjuk van hátra?
A másik oldala, ami sajnos jelen van, hogy hozzátartozók akarhatják a halálát a betegnek. XY bekerül a kórházba, otthon összeesett, tüdõrák, végsõ stádium. Hozzátartozó azt mondja, legyen eutanázia, mer ez meg az. Nagy a biztosítás. Csak a kaját ette már otthon. Az orvos meg ezzel a tudattal végezze a dolgát. Igaz ez viszonylag szûrhetõ volna ha eutanáziás kérelmet kéne aláírjon a beteg, amíg él. Nade akkor meg, aki hirtelen lesz cselekvõképtelen, korántsem jó megoldás mindig a hozzátartozóra bízni a egy ember életét.
2. Az orvosi hivatás, szerintem piszkosul megváltozna. Az még hagyján, hogy orvosokat lefizethetnek, hogy hamisítsanak eutanáziás kérelmet, és öljenek meg valakit, már legálisan. Szerintem az orvosokra nehezedõ stressz, ami ma is megvan, hiszen ma is meghalnak betegek orvosok keze alatt, és hiába mondja valaki, hogy nem a te hibád. Te turkáltál benne, akkor történt valami, nem tudtad helyrehozni. Kész. Menj és magyarázd ezt el a szülõknek, feleségnek, gyerekeknek. Erre még rápakolni a tényleges, akaratos emberölést, szerintem drasztikus hatással lenne. Nem tûnik pedig annak, odamész, hát már szegény nagyon ramaty állapotban van, nembaj, morfium túladagolás, csökken a légzésszám, kész. Most pedig gondold azt, hogy jót cselekedtél, hiszen annyira szenvedett. Kicsit nehéz ezt, a síró gyászoló rokonok közt. Akinek pedig egy csepp lelkiismerete is van, abban ez egy idõ után bizonyosan feldúsul. Ha másban nem az élettartamban biztos meglátszik. (Mostani orvos átlagéletkor 55 év)
Tolkien idézete szerintem idevág:
"Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét."
Természetesen nem azt akarom mondani itt, hogy jobb végignézni a haldokló utolsó szenvedéseit. Nem jobb. Azt akarom mondani, hogy egyik sem jobb a másiknál.
Én is csak ezt tudom mondani, hogy kényes kérdés. nagyon nehéz erre válaszolni. Akinek sajnos már volt beteg rokona, látta, hogy mennyire fájhat egy betegség, ami gyógyíthatatlan. Példának vegyük az izomsorvadást. Egy borzasztó kegyetlen betegség, aminek biztosan halál a vége, és fájdalmas. Egy ilyen embertõl nem kellene megtagadni az eutanáziát. ám sajnos az ellenérveknek is fejet kell, hogy hajtsak, nem lehet eldönteni, hogy elég beszámítható-e az illetõ egy ilyen döntés meghozatalához. meg kellene találni a középutat. és tényleg remélem, hogy legalább itt nem lesz anyázás, hanem kultúrált emberek módjára meghallgatjuk a másik véleményét.
Aki szerint nem helyes az eutanázia, be kell cipelni egy korházba ahol végstádiumú rákos betegek vannak, akkor egybõl megváltozik a véleménye!
ENNYI
Szerintem ez hülyeség, hogy Mo-n még nem lehet.:[ Nagyon sok olyan ember van szerintem, akik jelenleg is nagyon nagy fájdalmakkal élnek, és nem bírják már.
Igazából szerintem az államnak ehhez semmi köze nem lenne, hogy ki akar még élni, és ki nem...
Mindenkinek a maga dolga dönteni róla. Nem akarok hülyeséget mondani, de mintha a AIDS utolsó stádiuma és rettentõ fájdalmas lenne. Most inkább szenvedjen és haljon meg ? V haljon meg ?
Nem viccelni akarok, de ezen nagyon sokat gondolkodtam - mivel feleségem súlyosan sérült gyerekekkel is foglalkozik: honnan tudom, hogy az a másik személy, aki nem tudja magát ellátni, "kifelé adott jelzései alapján" teljesen "növény" kategória, "belül", a saját világában egy teljes életet él?
Ha mások, a közösség döntenek ilyen kérdésben, nem sok jövõt jósolok a Stephen Hawking-oknak ezen a földön (aki valszeg napjában többször maga alá sz@rik, összehugyozza magát, nem tudja mozgatni a testét, az étel potyog a szájából és mellesleg vezetõ fizikus Oxfordban).
Aki ilyen fogyatékkal születik, és nem tud a külvilággal kapcsolatot teremteni, azt természetesen ne lehessen halálba segíteni, mert egyrészt nem lehet tudni, hogy õ tényleg azt választaná, másrészt az egyenlõ lenne a Taigetosszal. De ha valaki pl baleset, betegség miatt lesz "növény", az még cselekvõképes állapotábn rendelkezhessen arról, hogy mit tegyenek vele. Stephen Hawking meg tud komunikálni, és ha pl azt "mondaná", hogy ennyi elég volt, akkor szerintem tiszteletben kellene tartani a kérését, és megtenni helyette, ha már õ fizikailag képtelen.
persze, amikor Mr Hawking állapota olyan lesz, h még azt a maradék ujját sem tudja mozgatni és szemkontaktus sem lesz, akkor vajon a vállára teszik a profok a kezüket és azt mondják neki, h "Háát, Stevie, az a fekete lyukas könyv tényleg baró volt, igazán szépek a gyerekeid, a feleséged is elbûvölõ, de kell a tolikocsid a Darth Wader-beszélõkéddel egy producernek, aki csinál rólad egy életrajzi filmet...! Ja és ahogy megdumáltuk: Sir Isaac mellé temetünk! Na, csáó!" És összesúgnak a háta mögött: "...az egyesített elmélet már úgysem menne neki..., menjünk fiúk!"
Nem vagyok benne biztos, hogy értelek... Viszont akár "értékes ember", akár Kovács János gondolja úgy, hogy azt az életet nem akarja tovább, ha õ maga nem tud véget vetni az életének, akkor a kérésére helyette kell megtenni. És sztem tök mindegy, hogy vezetõ fizikus, taxisofõr, vagy disznópásztor. Ha az ember az állatokkal szemben is van annyira humánus, hogy nem hagyja õket feleslegesen szenvedni, akkor az emberrel szemben is lehetne az.
igen, nekem sem világos, így visszaolvasva. Igyekszem akkor a konkrét kérdést feltenni:
Ha egy teljesen magatehetetlen ember, aki teljesen ép értelmû, ellenben nagyon súlyos beteg, viszont hosszú évtizedekig életben tartható úgy dönt, hogy nem fogja a halált választani, dönthet-e úgy a környezete, hogy helyette dönt?
Nézzünk egy talán nem is annyira sci-fi-be illõ példát: A NanoTech Corp. vezetõje halála esetén az örökösök úgy fognak dönteni, hogy a cég féltve õrzött fejlesztéseit a nagyközönség elé tárják. Ilyenek pl.: a rákos sejteket felismerõ és elpusztító nanogépek, amelyek használhatóak az erekben található lerakódások eltávolítására is, sõt, a gerincvelõ egyes elszakadt szakaszainak pótlására. Ugyanezen szerkezetek felhasználhatók olyan hétköznapi problémák kezelésére, mint a kezdõdõ fogszuvasodás betõmése eredeti sejtalkotókkal, amit a paciens genetikai anyaga alapján gyártanak le ezek a kis gépek. A cég vezetõjét baleset éri és csupán vegetál - évtizedekig. Nem akar meghalni. Ahogyan emberek milliói sem azokban a betegségekben, amelyek gyógyíthatóvá válnak az õ halála esetén.
"Ha egy teljesen magatehetetlen ember, aki teljesen ép értelmû, ellenben nagyon súlyos beteg, viszont hosszú évtizedekig életben tartható úgy dönt, hogy nem fogja a halált választani, dönthet-e úgy a környezete, hogy helyette dönt?" Itt nem is lehet szó eutanáziáról, mert nem halálos beteg, és nem kívánja a halált. Eutanázia csak olyan személynél jöhet szóba, aki az orvostudomány adott állása szerint rövid idõn belül akár kezelés mellett is biztosan meghal. Ha ez a személy meg akar halni, de nem tud végezni magával, ott jöhet szóba az eutanázia. (illetve még ide tartozhat, ha valaki a klinikai halál állapotában van) Kérdésre válaszolva: Ha épelméjû, tudatánál van, akkor úgy dönt ahogy akar: ha nem tárja a nagyközönség elé a fejlesztéseket, akkor nem tárja. Ha ezért valaki megöli, az nem eutanázia (nem lehet halálba segíteni azt, aki ebbõl a "segítségbõl" nem kér), hanem szándékos emberölés. Ha ezt meg lehetne tenni, akkor eutanázia címén mindenkit meg lehetne ölni, akinek a halálval sok ember élete könnyebb lenne. Sziámi ikres kérdésre: jogi választ nem tudom, de sztem annak az érdeke az erõsebb aki élni akar.
South Park egyik része kiváló választ ad a kérdésre a maga sajátos módján. igen, ha a beteg kéri vagy a beteg döntésképtelen, menthetetlen állapotú és az ismerõsei ezt kérik, mindenképpen meg kell adni ezt a jogot.
"rövid idõn belül akár kezelés mellett is biztosan meghal"
tehát akkor megszabnál egy idõhatárt? mondjuk 3 hónap? aki 3 hónapon belül várhatólag meghal, az kérhet eutanáziát. Namost itt egy nagy probléma. Mivan ha tévedett az orvos? Mivan, ha a kezelésre a beteg kitûnõen jól reagál és még 3 évig is él. Közben megoldja a hidegfúziót, 15 gyereket csinál, és kifizeti az adósságait.
Egyszerûen annyira bizonytalanul lehet megmondani ki mikor hal meg, arra meg éppen hogy számtalan példa lenne, hogy az idióta orvos ránézett a mikroszkópban, asszonta ez rák, odamegy a beteghez, bocs kb. 2 hónap, de lehet eutanázia. Beteg megvitatja a családdal, majd emellett dönt, boncolásnál nem találnak semmit, jaj hamis pozitív a próba. Vagy nem is volt akkora, csak elromlott az MRI, vagy CT és foltos lett a kép. Az orvos meg tojt duplán ellenõrizni, vagy nem volt ideje a 200 másik beteg mellett.
Sajnos azt kell mondjam az emberi mulasztásból szerintem sokan halnának meg, amikor nem kellene nekik. így is történnek hihetetlen problémák, másik lábat vágnak le, bennhagynak egy szikét, ami szörnyû, de még mindig viszonylag kezelhetõ, néha helyrehozható. Amikor azonban egyszerû tévedésbõl lehet halált osztogatni... Most legfeljebb, ha 3 hónap után mégse hal meg a beteg, az orvos mégiscsak ránéz, hogy mi az atyaúristen van ott.
Egyébként elméletben elfogadható lenne ez a feltevés. Az a beteg, aki döntésképes, és önmaga úgy dönt, elõrehozná a saját halálát, és erre nyomós indoka van, amit nem befolyásolt érzelmi töltet, emellett több kívülálló, lehetõleg szakértõ is ezt javasolja a beteg tulajdonképpen lényegtelen szenvedéseinek elkerülése érdekében. Akkor engedélyezni lehetne. Elméletben.
Namost szerintem az eutanázia a gyakorlatban most mivel illegális, ha egy beteg ezt kéri az orvostól és õ netalán belemegy, háromezerszer meg fogja nézni mit is csinál, mert ha a boncolásnál nem találnak semmit és a beteg mégis meghalt, akkor elõkapják õt és annyi volt a karriernek.
Szerintem van olyan orvos aki saját morális megfontolásból segített már halálba beteget, de ezer százalék, hogy milliószor leellenõrizte, tnyleg helyesen cselekszik-e. Amint leemelõdik ez a teher valaki válláról, sokkal gyakrabban követ el hibát, ami pedig ebben a helyzetben megengedhetetlen volna.
Azt hittem, h vki be fogja rakni a hippokrátészi esküt(néhol direkt van kihagyás):
„Esküszöm Apollónra, az orvosra és Aszklépioszra és Hügieiára és Panakeiára és az összes istenekre és istennõkre – tanúkul híva fel õket – hogy meg fogom tartani képességem és szándékom szerint a következõ esküt és írott kötelezvényt. [...] Diaetetikus rendeléseimet képességem és szándékom szerint a betegek hasznára fogom elvégezni, nem pedig ártalmára és kárára. És halált okozó szert nem fogok senkinek sem kiszolgáltatni, még kérésére sem, sõt ilyenféle tanácsot sem fogok adni, és hasonlóképp nem fogok adni nõnek sem magzatelhajtószert. [...] És nem fogok vágni még kõbetegségben szenvedõket sem, hanem útjukból kitérek majd azon mesterembereknek, akik ezt a gyakorlatot ûzik. És ahány házba csak belépek, a betegek hasznára fogok belépni, távol tartva magamat minden egyéb szándékos és kárt okozó jogtalanságtól, fõleg pedig a nemi visszaélésektõl, úgy nõi, mint férfi testtel, mind a szabadokkal, mind pedig a rabszolgákkal szemben. És ha olyat látok vagy hallok orvosi kezelés közben vagy akár a therapia körén kívül az emberek életérõl, amit nem szabad kifecsegni, azt el fogom hallgatni, abban a véleményben, hogy az efféle dolgokat szent titkok módjára kell megõrizni.”
Az orvos azért van, hogy gyógyítson. Sztem engedélyezni kéne, de ne orvosok végezzék el a mûveletet, hanem más személy vagy más vmi. Ha jól emlékszem, USA-ban úgy van, h gép adja be a halálos injekciót, és 3 embernek kell egyszerre megnyomni egy gombot, hogy a folyamat elinduljon. Természetesen a számítógép adja ki véletlenszerûen, hogy melyik gomb aktiválta a gépezetet. Így könnyebb a lelkiismeretnek....
Ja és sztem ennek a 3 embernek a kilétét titokban kéne tartani, hogy utólag ne legyen semmi gixer se....
Nem ismerem se a jogszabályokat, és nem vagyok tisztában, hogy pontosan hogy is öl a rák (nagyjából a kialakulásával igen), de jól gondolom hogy tud "terjedni" ?
Egy másik dolog: jól gondolom, hogy sziámi ikerpárokat azért nem választanak szét mert: 1, Nem lehet: létfontosságú szerveken osztoznak 2, Túl nagy a kockázat, bele is halhatnak az operációba.
Ha az 1-es eset forog fent, a #31-leírt példával, akkor megmondanám nekik, hogy próbáljanak ki valami extrém sportot (én komolyan ezt tenném, ha tudnám hogy x nap/hét/hónap múlva meghalnék).
Ha a 2-es eset, akkor ugye egyértelmû hogy mûtétet kell végrehajtani, és ugyan kockázatos, de ez az egyetlen esélye szegény másikuknak (aki élete végig küzd majd a lelki teherrel, talán pont érzelmi szempontból kérné hogy töltsék együtt az utolsó órájukat, vagy könnyítsék meg a szenvedésüket - és mindkettõjük járjon ugyanúgy).
Kicsit bizonytalan vagyok a témakörben, ez a hozzászólásaimon egyértelmûen látszik, de nagyon köszönöm a véleményeiteket, így is számos olyan dolgot említettetek fel, ami nekem soha nem jutott volna eszembe, mégis nagyon egyértelmû.
Szigorú szabályozás mellett, szerintem jó lenne ha engedélyeznék. Nagyon sok olyan eset van, amikor már menthetetlen állapotban vannak betegek, és már biztos a haláluk.
Nézd, én még szerencsére nem voltam ilyen helyzetben, de: - mielõtt valakivel közlik, hogy halálos beteg; van x napja-hónapja hátra, azért azt (remélem) kétszer is leellenõrzik. De ha nem: - ha valakivel közlik, hogy van x napja hátra, azért elmegy egy másik dokihoz is vizsgálatra [ismerõsnek amputálni akarták a lábát, elment másik orvoshoz, azóta is 2 lába van...] De ha nem: Ha valakivel közlik, hogy van x hónapja hátra, mert pl rákos, attól õ még simán hazamehet, és végezhet magával, ha akar. Eutanázia csak a végstádiumban lévõ betegeknél jöhet szóba, akik fizikailag képtelenek végezni magukkal. És senki nem kérné a halálos adag morfiumot csak azért mert azt mondják neki, hogy meg fog halni, csak akkor ha pl. már elviselhetetlen fájdalmai vannak.
Hippokrátészi eskü szép dolog, de én nem hiszem hogy egy többezer éves hitvallást ennyire szigorúan kéne értelmezni. Vagy ha igen, akkor a "ne árts" utasítás miatt ne lehessen megmûteni valakit csak azért, mert fel kell közben vágni? Orvosok tegyék le az esküt, gondolkozzanak el rajta, de azért Hippokratesz óta eltelt egy kis idõ, ami alatt változott a morális értékrend (pl. nem hajigálunk le csúnya csecsemõket a Gellért hegyrõl).
tessék már egy kis ésszel gondolkozni, az egész orvostársadalom érdemesnek tartja ezt az esküt arra, hogy minden tagjának kötelezõvé tegye. csak nem gondolod úgy, hogy te többet gondolkoztál ezen a dolgon, mint õk? (vagy arról van szó, hogy te is mindenkinél okosabb vagy, mint DjDano?)
Mivel nekem volt családtagom(közeli, legközelibb) aki rákos lett és bizony tizenéves fejjel végignézni, amint lefogy 30 kilóra egy életerõs ember, nem képes enni, csak csöveken keresztül. Aki nem képes egyedül felkelni az ágyból és levegõt is csak egy gégemetszés után kap, ezek után tizenegynéhányévesen is és most is azt mondom az EUTANÁZIA egy rendkivül jó dolog lenne, lett volna. Családtagoknak és magának az érintettnek is kínszenvedés az egész.
Én EUTANÁZIA párti vagyok, akik meg ellene vannak, azoknak nem volt családtagjuk ilyen állapotba.
Én egyértelmûen mellette vagyok, de a kérdés érdekes, mert a legtöbb idõs ember akit errõl megkérdeztem ellene volt. A szenvedõ beteg megérdemli hogy "segítsenek" rajta ha õ is beleegyezik. Más kérdés ha a beteg nincs öntudatánál.
Én így tartom jónak a megoldást:
Véleményem szerint az eutanázia sose lehet törvényben megengedett. Az nem jó senkinek, hiszen sokkal könnyebben lehet eutanáziát kapni és adni, ekkor pedig az emberek hajlamosak nem olyan lelkiismeretesen végezni a dolgukat!
ha legalizálnák a 18 év alatti alkoholt, akkor sokkal több alkoholmérgezést, részeg fiatalt látnál az utcán, a boltosok nem törõdnének azzal, hogy gyerek vagy nem gyerek. Azzal, hogy most illegális, természetesen be lehet szerezni, de ott van a félsz, hogy lebukhatsz, ami korlátozza, mennyit vesznek, meg, hogy mikor mennyit isznak. Nincs is sok alkoholista fiatal, annyira.
Felelõtlen dolog csak azt az oldalt nézni, hogy ó milyen rossz a halálos betegeknek, az eutanázia a megoldás, legalizáljuk. Én egy hónap, vagy kevesebb alatt várnám a híreket, hogy ez meg az véletlenül eutanáziát kapott, kiderült, hogy mégsem beteg, másnak adták be, mert összekeverték, stb.
Másik részrõl azonban, az orvosok között kialakulhatna egy szokás-féle, egy morális útmutató, hogy az ilyen meg ilyen beteggel egy külön beszélgetést folytat privátban az orvos és felajánlja ezt a lehetõséget. Mivel törvényben tiltott, ezért a beteg és az orvos is tudja, hogy itt hibalehetõségnek nincs helye! A halállal kapcsolatban ez az egyetlen járható út, hibázni nem lehet. Mûtõben is jóesetben többen vannak benn, ha valaki hibázni készül, figyelmeztetik, de is korántsem tökéletes.
Amint legális opció volna, elveszítené azt a plusz félelmet a lebukástól, sokkal kevésbé figyelne oda, megengedhetetlen balesetek történnének. (az hogy ez milyen rossz hatással volna az orvosokra, már leírtam) Nem ellenzem tehát a dolgot, azonban sohasem legalizálnám törvényesen, mert akkor olyan szûrõt veszek el a hibalehetõségek áradata elõl, ami súlyos hiba volna.
Tudod a nagyim nem azt kérte, hogy legyen, csak annyit, ne hozzák vissza az életbe többször. 80 éves volt. Idõnként magán kívül. Halála elõtt egy héttel már csak én értettem, mit mond. Sebes volt a nyelve a kiszáradástól. Az utolsó hetet bent töltötten vele a kórházban. Nem kívánom senkinek. És nem tudtam elérni, hogy hagyják már békén.
Én idáig teljesen normális stílusban írtam és nem minõsítettem senkit. Házastársi eskü is van, papi eskü is van, stb. mégis vagy tesznek rá, vagy rugalmasan kezelik. Nem hiszem, hogy okosabb vagyok mindenkinél, de azt igen, hogy egy mondatra ilyen értelmetlen hisztivel kirohanni hülyeség. De látom azért érdemben hozzászólni nem annyira sikerült.
Persze, ez így tök jó megoldás elvileg, de nem tudom hogy hány orvos kockáztatná börtönt, plusz mellékbüntetésként a foglalkozástól való eltiltást, azaz mindent egy ilyen esetben. Mert ha boncolásnál kiderül, hogy az orvos segédkezett, vagy akár csak egy másik orvos beköpi, akkor vége az életének.
Hát nem is állítom, hogy tökéletes. De az fix, hogy ha megengedett volna, egypár ártatlan ember életébe kerülne.
Most tény, hogy sok helyen nincs, ahol lehetne, azonban ez még mindig jobb, mitha olyan helyen is volna, ahol nem szabadna lennie. Szerintem meg kéne kérdezni azt, aki halálos beteg, hogy melyiket választaná, engedélyezné és nem szenvedne, viszont pár ártatlan ember életébe kerülne ez, vagy nem engedélyezné, azonban akkor nagy valószínûséggel szenvedni fog, viszonylag kicsi eséllyel kerül olyan orvoshoz aki kockáztat. Én amellett tippelnék, hogy a második lehetõség mellett döntenének. És most ne kenjük ezt az orvosokra, hogy hát ez a hülye orvos hibája, mert tévednek õk is és ezt bele kell kalkulálni.
Persze lehetne statisztikailag mérlegelni, hogy mittom évi 60 ember fog akkor meghalni tévedésbõl, de 50 000 elkerülte a szenvedéseit és akkor "gazdaságos" a rendszer. De ez véleményem szerint durva.