annyit a japánokról, hogy a hazait részesítik elõnyben erre a legjobb példa, van náluk olyan hogy különbözõ cégek, megállapodást kötnek egymással, mintha haverok lennének (tehát az autógyártó a nagybani fagyiárussal), és valamikor a 80 években történt, hogy a mazda nagy bajban volt, erre a többi "haveri" cég kiadta a dolgozoinak, hogy ha autót vesznek mazdát vegyenek, mert így szolgálják a saját cég és az ország érdekeit is, ennyit a japán mentalitásról. A mazda megmenekült.
"A sorozatokban játszó színészek nagyobb sztárok, mint a mozi filmekben játszók" Hát persze, mert meglehetõsen kevés mozi filmjük van, míg TV sorozatuk annyi mint a szemét. Nem nagyon van keret a csilli-villi-durr-bele-bumm mozi filmekre. Ezért is csinálják a rengeteg animét. A filmek "helyett" is csinálják õket. Sokkal kissebb a költségvetésük mint a mozi filmeknek. A lájveksön TV szériáknak úgy szintén.
Azért ehhez ismerni kell a Japánokat. Ami ott bejön a nagytöbbségnek az európai szemmel háááát... és vica-verza. És most nem azokra a produkciókra kell gondolni, ami ide eljut, mert az csak a jéghegy csúcsa. Ráadásul ott a mozi kevésbé nagy cucc õk TVz-nek és saját produkciókat néznek. A sorozatokban játszó színészek nagyobb sztárok, mint a mozi filmekben játszók. Szóval azon nem kell csodálkozni hogy a Japánok saját produkciót részesítik elõnyben, mert ez minden területre igaz náluk.
Szerintem meg a Machine Girl is egy nagyon jo tipikusan japan film.
Úgy tudom, hogy az Afro Samurai is pl. hatalmas rajongásnak örvend japánba annak ellenére, hogy az közös munka szóval amcsik és a japcsik közösen csinálták. Annyira sikeres lett japánban, hogy a rajongók kérésére jön neki a 2. "évada", pedig az is iszonyatosan elborult cucc szerintem. Meg még lehetne sorolni pár ilyesmit. A Ghost in the Shell-ek is sikeresek voltak nem kicsit, de eljárt felettük az idõ, ezért nem vezetnek már semmilyen toplistát. A 20. hely az nagyon jónak számít.
Elég sok Takeshi filmet néztem meg, nekem ezek nem annyira jönnek be. Nem roszak, de furcsa stílusa van. Japán ismerõsöm azonnal rávágta, amikor említettem hogy a filmjeit nézem, hogy jaaa, az a komika? Csodálkoztam, de kint inkább így ismerik, mintsem brutális rendezõ/színész.
Milyen tévhit?! Ha a japók nem rajonganának az elvont cuccokért akkor nem csinálnának olyan sok elvont animét. Pl. Death Note az egyik legsikeresebb manapság, és imádják rengetegen. Elfen Lied? Az is nagyon véres és elvont baomság, és imádják! Ne a mozis toplistákat nézegesd basszus! Én rohadtúl nem arról beszélek, hogy mi a menõ náluk a moziban!
Mondom, nagy tévhitben vagy. Nézz meg egy manga toplistát és meglátod, hogy hol van rajta az elvontság. A 13. helyen, ha májust nézem. Eleje full kommersz.
Mik voltak náluk sikerfilmek? A romantikus komédiák. (Lehet, hogy elborultak, nem tudom.) Az Indiana Jones. (Oké, ez valóban elborult.) A Narnia 2. A Bûbáj. Az arany iránytû. Az utóbbi 3 egy irányba mutat, a kommersz mesék/fantasy-k irányába. Az elsõ Batman is siker volt. A második nem. Hmm. A Ghost in the Shell 2.0 meg valahol a 20. hely környékén halódik.
Ha tudnád, hogy mennyien nézik... És a tetejében nem csak a japcsik, hanem vagy 1 tucat ország, és persze a japcsik amcsik és az olaszok a legnagyobb fanatikusai. Jó ízlésük van.
Meg ezt a vevõk a japcsik a darkosabb témára sem úgy értettem, hogy sokat kaszálnának a darkosabb animékkel, hanem úgy, hogy általában megõrülnek az ilyen elvont/darkos valamikért, és sokkal elborúltabb ízlésük van mint az európaiaknak vagy az amcsiknak. És ezért hülyeség az, hogy sötét nekik a sötét lovag. Egyszerûen nem érdekli õket. Ennyi. Ez csak egy hülye kifogás volt, hogy ezért nem lett náluk sikeres. De ez azért nagy hülyeség, mert köztudott tény, hogy a japóknak nagyon elvont az ízlésük általában.
Nem a mozis sikerekre értettem, hogy ott tarolnának a darkosabb animék, hanem ahogy írtad is, DVD/TV/(Warez). Könyv? Az micsoda? :P Manga inkább, nem? :P
Valaki nagyon vágja a japán mozizók ízlését. Vagy csak azt hiszi. Tévhitben vagy.
Tévében. Könyvben. DVD-n. Lehet, hogy bejönnek ezel. Moziban, ami durva, az nagyon réteg, hoz 1-2 milliót. Minimális rájuk a kereslet. Ami moziban rajzos siker, azok a szép mesék, chihiro és társai.
Amúgy szerintem ez hülyeség, hogy a japóknak sötét a sötét lovag, ugyanis milliószor darkosabb hangulatú animék is vannak a sötét lovagnál, és azokra mégis vevõk. Szóval szerintem ez a kijelentés hülyeség ahogy van.
"vagy csak mindenki azt hiszi, hogy a japán mozikban animekat adnak?" Bár nem csak azokat, de túlnyomórészt azokat. :P
"japanok nezzek songukut vagy mit" Én is nézem. :P
Kit érdekel szváziföld? A világon három nagy régió van ilyen szempontból Japán, USA, és EU.
nehogy ne maradjunk dark knight hír nélkül :)
jövõ héten azt szeretném tudni, hogy szváziföldön hogy ment a dark knight
Ez a film itthon Anyátlanok címen fut, meg is vásárolható. Sajnos itthon sokaknak nem tetszik (nekem igen), amolyan mûvészfilm-féle. Javasolnám esetleg a Nada Sou Sou, az Umizaru filmeket megnézésre. Elõbbi egy romantikus film (rettenetesen jó zenével és hangulattal), utóbbi egy búváros akciófilm (szintén fantasztikus hangulattal). Ezek egyikében sem gyilkolnak, trancsíroznak. Jó film az Azumi (vele általában együtt emlegetik a Versus-t, bár szerintem annyira az nem volt jó), trancsírozós, de mégis jópofa a Battle Royale. Ezek mindegyike beszerezhetõ itthon (az Azumi és BR két részes). Kint sok filmet néztem TV-ben, rengeteg csak az itthon amolyan reggeli mûsorokként sugárzottakhoz hasonlít. Beszélgetnek a Japán dolgokról, eseményekrõl, helyekrõl. TV-ben sok mûsor helyzetbemutatás. Színészek eljátszák a beküldött történeteket. Dívik még a rengeteg vetélkedõ (régen nálunk ennyire jó talán a Játék határok nélkül volt). Látványosak és nem olyan laposak, mint az itthon nyomott valamik.
A japánok betegek? Nézd meg az amcsi manhunt, vagy postal játékokat, a japán cuccokkal még elvagyok (ok a final fantasy itthon a legismertebb valamiért de az meg pl pont nekem nem tetszik, (esetleg néhány régebbi rész jön be), meg a japán horrorok sem, hanem inkább a tales of, dragon quest, legend of zelda sorozatok)
Azért azt még hozzátenném, hogy ez csak egy film. Nem csak ilyeneket lehet találni arrafelé.. x)
pl az én egyik kedvencem a Dare mo shiranai, amit Magyarországon is vetítettek néhány moziban, az teljesen más kategória. http://www.imdb.com/title/tt0408664/
Nekem bizony volt szerencsém látni egy-két japán horrorfilmet. Mondhatom igazi C kategóriás mûvészfilmek voltak. Alkotásnak még jóindalattal sem nevezhetem õket. A lényeg, hogy ezek filmek odahaza japánban nagy sikert értek el, de más országokban még dvd-n sem adják ki. A japán is egy igen fura kultúra a legtöbb ország kialakult normájához képest. Régen a viccelõdések során "hülye amcsik"-at lehetett hallani, de most már "japcsik"-at szoktak mondani.
A japánok szerintem elvannak a maguk kis világukban, amihez szépen közrejátszik a média is arrafelé. Zenék terén is ez a helyzet. "hype" az van, de nem a külföldiek, hanem a japánok felé.
Eh, japánokat nem izgatja a hype??? WTF, ez még nekem is új. xD Csak meg kell nézni hogy mit tudnak mûvelni pl olyan eseményekkor, mint egy Wii release vagy ilyenek; baz, nem izgatja õket a hype...hagyjálmár. xD
én is ezért kérdem, mert kínai, mandarin filmeket még tölteni is lehet és azok enyhén szólva sem európai ízlésre készülnek.
az animék vagy a mindenféle rétegcuccok, az erõszakos filmek vagy a j-horrorok persze eljutnak az emberhez, de az igazán népszerûek, a csontkommerszek nem. ezekre kíváncsi lennék nagyon.
most jönne az a kérdés, hogy ennyire ismered a japán filmmûvészetet?:) idehaza szerintem nagyon kevés ember vágja azokat, így legtöbben csak hasra mondják, hogy "van mit elõnyben részesíteni"
a japán romantikus komédiák vagy egzisztencialista drámák jók? vagy csak mindenki azt hiszi, hogy a japán mozikban animekat adnak?:)
engem egyébként érdekelnének, hogy milyenek a japán filmek. random egy júliusi toplistát találtam, az elsõ 10-ben ezek voltak. 1 komédia, 2 romantikus dráma, egy kaland és egy dráma.
Hana yori dango: Fainaru Gegege no Kitarô: Sennen noroi uta Za majikku awâ Kuraimâzu hai Nishi no majo ga shinda
vagy tavaly ilyenkor - ezeket már lehetett is látni. ezek tényleg annyira jók? dettó komédiák jó részt: Maiko haaaan!!!, Tsukigami, Hisaraki, Seung Sing, Saiyûki.
A cloverfield meg a legenda vagyok az nem pesszimista hangulatú mi? Hozzáteszem igazuk van a japóknak. Ez a dark szemétáradat a mi mostanában a filmeket, játékokat jellemzi, minden csak nem normális.