Remélem még olvassa valaki ezt a topikot és tudni is fogja mirõl beszélek :)
Szóval, a könyv amit olvastam nagyon régen egy vietnámi veterán fasziról szól, aki a leszerelése óta különbözõ "magánnyomozói" feladatokat vállal, talán még a CIA vagy egy másik kormányszervezet tagja is volt, de már onnan is kilépett, ha jól emlékszem 50-en is túl van, de baromi jó kondiba tartja magát. Ami különlegessé teszi emberünket, hogy Õ is tagja volt annak a csapatnak ami Vietnam-ban speciális feladatot látott el, mégpedig a vietkongok által épített és gyakran használt alagutakat számolták fel. Embertelen feladat volt, nem sokan voltak rá alkalmasak és eléggé magas volt a halálozási arány, a sok csapda miatt. Nemes egyszerûséggel csak Patkányoknak hívták õket a seregen belül:)
Maga történet arról szól, hogy van egy gazdag ember akinek eltûnt a fia a Balkán-háborúban. Évekkel késõbb Õt kellene megtalálnia fõhõsünknek. Az már nem tiszta, hogy Õ találja-e meg a srác nyomait vagy már csak késõbb csatlakozik a történethez, ugyanis a fiatalembert megölte egy szerb tisztogató csapat, de a lényeg, hogy a gazdag faszi bosszút akar állni, leginkább csak a törvény elé szeretné állítani a tetteseket. Persze a fõ rossz ember aki vezette a gyilkoló-századot azóta máshol él és kurva gazda lett, kokaint vagy mit termel és árul, talán Kolumbiában. Lényegében egy erõdben lakik és innen kellene Õt kihozni valamint vissza az USA-ba.
Egy pici csavar is van a dologban, ugyanis amíg nyomoz emberünk kis feltûnést kelt, de legalábbis a CIA figyelmét felkelti. Ha jól emlékszem a drogos szerb kell nekik is valamiért vagy védelmet élvez, ezt nemtom, de valami segítséget kap, egy CIA-ést küldenek hozzá, hogy próbálja megvédeni, nos ez viszont nem sikerül, de nem véletlenül :)
Ezt már így írom, hátha valaki megtalálja és elolvassa. Szóval a CIA-s emberünk a társa volt a háborúban fõhõsünknek, egy csapatban dolgoztak, Patkányként :) Nem véletlenül csúszik ki a milícia markából és sikerül elvinnie a szerbet is, pedig már majdnem megvoltak. De ez csak a legvégén derül ki és csak amolyan széljegyzetként, de hatalmasat üt :)
Baromi jó könyv, de nem emlékszem sem a címére, sem az íróra. Párszor már mondták, hogy a Patkánykirály lesz, de az egy másik könyv, teljesen más történettel. Remélem valakinek sikerül felismernie errõl a pár sorról. Köszi, csá.
Sziasztok, egy 80-as-90-es években olvasott ifjúsági könyv címét szeretném megtudni. Amire emlékszem, az az, hogy valami gyerekek fényképeket készítettek, amikeken foltok látszottak, és azt hitték, ufók. Rémlik még, hogy tehenek is voltal a sztoriban.
Hello.
Nem sok infó van egy könyvrõl, egy rokonom említette, hogy régen olvasta és azóta elhagyta - neki szeretném megszerezni.
Nemere István az írója ha minden igaz és az elõdeink történetérõl szól, talán még földönkívüliek is bele vannak keverve (meg talán a maják, valami dél-amerikai törzs).
Remélem valaki ismeri, én kerestem, de nem találtam... :S :D
Köszi elõre is. :)
így legyen ötösöm a lottón! A magyar szórakoztató és szépirodalomban bekerült a top 10-be az Édes Anna és három Rejtõ is...akkor mások szerint is jók ezek a könyvek:D Az viszont hihetetlen,hogy a Twilight 2 kategóriába is bekerült a Harry Potter pedig csak egybe...lehet azért nem örülök ennek annyira mert nem vagyok lány. Az,hogy a Gyûrûk ura I-III két kategóriában is van az is szuper! Nagy hajrá kell,hogy kiejtsük a tvájlájtot :D
Igen, az már kicsit összetett lenne, de most láttam, hogy megvan a top tízes lista. Érdekes, hogy milyen könyvek kerültek be, a Twilight tudom, hogy népszerû könyv, de azért én jobb könyveket is fel tudnék sorolni... nem is keveset...
Üdv! Lehet, hogy tényleg jókat mutatna egy korosztályszûrés, csak lehet, hogy egy kicsit már túl összetett lenne, nekem tetszik így, ahogy van, örülök hogy szavazhatok a kedvencemre.
Hát, ha már vannak külön kategóriák könyveknek, akkor akár korkategóriák is lehetnének, és ez legalább arról is képet adhatna, hogy különbözõ korosztályok milyen könyveket szeretnek. Ez szerintem egy érdekes felmérés lenne, de persze így is az ;) Én kortárs magyar irodalomra fogok szavazni: támogassuk a hazai irodalmat és emellett még szeretem is ;)
Az adna igazából tiszta képet ha nem csak a 20-30 év feletti emberek szavaznának hanem fiatalabbak is. Más dolgokat olvasnak és nem biztos,hogy elhanyagolható dolgokról beszélünk most. Nem tudni már milyenek ezek a mai fiatalok :)
Mondjuk gyerek-könyv kategóriába inkább gyerekek szavazzanak.. Bár idõsebb fejjel is szeretni valók :D
Nyílván nem az utolsó 10 évben született könyvekre gondolnak, hanem mindenre, csak ezt a címet kapja meg. Aham, vannak kategóriák: gasztro, gyerek, szép és szórakoztati irodalom. ezeken belül is magyar és külfüldi.
Mire, mikre fogtok szavazni?
Utolsó 10 év legjobb könyve? Hát akadt pár, de ne gyertek a harry potterel mert falnak futok sírva :´)
na!!!mi ez? vannak kategóriák vagy..hogy mûködik? Na jó inkább nem kérdezgetek mindent össze-vissza hanem megkérdezem,hogy mik a pontos részletek!?:)
Akkor kevés a fantáziád:)A könyv is remek! Érdekelne amúgy melyik könyv vezet a világranglistán
Nekem viszont a Gyûrûk Ura jobb volt, mint a könyv. Persze a 4 ésfél órás rendezõi változatra gondolok. :9
azokkal a filmekkel amik könyv adaptációk az a baj,hogy több esetben kicsit megmásítja a szemléletet és akár fontosabb dolgokat is kihagy. A Forestet nem olvastam könyvben...de ha a film ennyire üt...félek,hogy ez a színészi játéktól van.
megnéztem a filmet nekem nem jött be, bár a haverom már megmondta elõre, hogy mire számíthatok :)
Nekem is bejön ez a film.. bár a könyvet még nem olvastam!
Én azért egy példát tudok mondani: Forest Gump! Könyvben egyáltalán nem tetszett, de a film zseniális. Egyébként teljesen egyetértek veled, könyvben mindig jobb elolvasni!
Sajnos azt hallottam a haveromtól, hogy filmeben nem lett jó. Szóval nem számíthatsz valami nagy élményre.
nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem a film adaptációk kevésbé tetszenek, mint könyv formában ugyanaz a story! nagyon ritkán van a kettõ között egyensúly, olyan meg szinte sosem volt még, hogy egy film lekörözte volna a könyvet.
Hát, akkor majd megnézem, köszi, de elõször tényleg a könyvet olvasom el.
Igen most néztem utána, hogy van és nem is ma darab.
Van filmben? Nem is tudtam? Én mondjuk könyv párti vagyok, sokkal jobban szeretem a saját fantáziámmal megalkotni a karaktereket, és elképzelni az egészet, mint moziban megnézni, de persze utólag filmben is megnézem majd. De ezt is könyvben szeretném.
Azt hiszem pont most volt a t-vben. de ez egy sorozat? nem is tudtam..
Ez van filmen is ugye ? És nem animációs ?
Én már nagyon rég szeretném elolvasni ezt a könyvet, de valamiért sosem tettem meg. Érdemes? Bár ahogy elnézlek benneteket, nektek nagyon tetszik, nem tudnátok valami kedvcsinálót írni hozzá? :P Köszi! Hány része van amúgy a sorozatnak?
(tudom, ez nem vágott most témába, de tudatnom kellett a világgal...vagy csak veletek :) )
Galaxis Útikalauz Stopposoknak. Ma volt törölközõnap, és senkit, de SENKIT! nem láttam, aki hozzám hasonlóan törcsivel indult volna el otthonról. Ennyit a hagyományokról.. :(
Meg van nekem az osszes Galaktika (a konyv formaju), es a Meta-Galaktikak is (ketszer:P).
persze az õs Galaktika a példamutató, de azért az újban is van elég sok. (Nem, nem éltem õsgalaktika alatt még, de megvan az összes szám és rengeteget olvastam :D)
Nem olvastam de nem valami Kurt Vonnegut novella? Esetleg Philip K Dick. A kedvenc sci-fi novella irom amugy Ray Bradbury ,a Marsbeli kronikak na az remek, viszont nem igazan humoros. Az uj Galaktika a kozelebe sem er az õs Galaktika magazinnak.
Galaktikát tudom ajánlani. Havi folyóirat, tele igényes scifi novellákkal. Nem mind ilyen elvont, de azért elégsok "hubazmeg" fílinges történet van benne :D
Rejtõ Jenõ: A sárga garnizon Kevésbé elvolt történeteket tartalmaz, de mulatságos :D
kosz, enis remenykedem, amugy osszes novella ilyen beteg/idiota/szatirikus hangvetelu volt. Amugy zarojelben megjegyeznem, ha vki ismer hasonlo stilusu novellakat, amit meg szivesen ajanlana is, ne tartsa magaban, itt a nagyszeru alkalom szolgalni a kozjot.
Kellemesen elvontnak tûnnek, remélem meglesz a címe :D
hopp-hopp, nagy fejtores kozben eszembe jutott meg ket novella tortenete a konyvbol. Egyik viszonylag hosszabb, egy drogrol szol, amit beszedve az ember teljesen random helyekre teleportalodik. Masik egy rovidebb, szinten jovobeli helyszin. Vki setal este az utcan szuleivel..vagy baratnojevel, nem emlekszem. Megtamadja oket par ficko. Srac segitsegert siet egy kozeli rendor robothoz, aki nem hajlando semmit sem tenni, mivel az eroszak tenye nem bizonyitott, kozben srac anyjat/baratnojet epp eroszakoljak hatterben. Novella amolyan szatirikus, burokraciat kifigurazo hangvetelu. no, ennyi, kosz megeccer elore is barmifele infot
vodorszen
Aggyiste' Ezt amolyan gyujto topicnak szanom a hasonlo problemaval kuzdok szamara. Nagyon regen olvastam egy novellat egy novella gyujtemenyben, de sajnos nem emlekszem se cimere, se szerzore, tortenetre is csak nagy vonalakban. A novella a jovoben jatszodik, lenyege annyi, hogy van egy szerencsetlen barom a holdon, akinek annyi a meloja, hogy armstrong labnyomat kell oriznie, azonban akkora luzer, hogy recskazas kozben vhogy szetbarmolja. Rovid, par oldalas novella. Igazabol a novellagyujtemenyt szeretnem megvenni, de semmi tampontom sincs ezen a torteneten kivul. Annyi meg talan, hogy az osszes novella sci-fi temaju volt. Ha barkinek beugrana vmi, legyenolyszives megvilagositani. kezcsok