Hihetetlen, hogy ezidáig nem fogtad fel, mirõl beszélek. Legalább azokat a szövegeket elolvastad, amiket ebbe a topikban idéztem? De te szerintem még az Ószövetséget sem olvastad el, valószínûleg elvbõl, mert az is csak egy hittel foglalkozó mû, és így alapból hiteltelen, nem?
Ismerték egyáltalán a zsidók akkoriban a naptárat..? Mondjuk az egyiptomiaknak volt már borzalmasan régóta, szal valószínûleg igen, de tudjuk ezt biztosan?
Nem értelek téged. Azért nem, mert te a hittel foglalkozó mûvekbõl vonsz le bizonyosságokat. Hiszen még a kat egyház is, igaz lassan módjával, kezdi vizsgálni a Biblia igazság tartalmát.
A Mózes elsõ könyve megemlít hét olyan férfit, akik több mint 900 évig éltek, név szerint Ádámot, Sétet, Énóst, Kénánt, Járedet, Metusélahot és Noét. Mindegyikük Noé napjainak Özönvize elõtt született (1Mózes 5:5–27; 9:29). A mai emberek többsége talán csak egyet-kettõt ismer közülük. Ezek a férfiak az emberiség történelmének elsõ tíz generációjához tartoztak. Metusélah, vagy más néven Matuzsálem arról ismert, hogy õ élt a legtovább, összesen 969 évig.
A Biblia rajtuk kívül még legalább 25 olyan személyrõl tesz említést, akik szintén jóval tovább éltek, mint a mai emberek. Némelyikük életideje meghaladta a 300, 400 vagy még a 700 évet is
"De ha a tudatlanság és primitív fölényeskedés valakit megnyugtat, akkor legyen,"
Én Pares úgy szoktam tenni, ha valamit próbálok valakire, valakikre ráerõltetni, akkor elõtte megvizsgálom, hogy a jellemzés vajon rám igaz-e, és ha igen, inkább mellõzöm.
Ah, hát ha hazudozol akkor nyilván kurva meglepõ a dolog. Csak éppen nem afrikaiakat ábrázoltak, hanem saját magukat. NEKIK IS széles az orruk és vastag a szájuk, mint a niggereknek.
De természetesen biztos vagyok benne, hogy ez a kibaszottnagy koppanásod nem fog befolyásolni a továbbiakban, már csak azért sem, mert én mondtam. Mondjuk magadtól meg hülye vagy lusta vagy utánanézni, szóval eléggé rendesen bebiztosítottad magad, hogy nehogy véletlenül szembesülj a valósággal.
Egyrészt ez belemagyarázás. Másrészt, mind ázsiai mind afrikai emberek eljuthattak Dél-Amerikába.Ebben semmi misztikum, semi sci-fi, semmi ufó meg ûrhajó nincs. Bár erre semmi bizonyíték nincs tudtommal, de elméletileg a dolog lehetséges. Elvégre kínaiak Afrikáig is eljutottak, onnan állatokat is hoztak stb. Elméletileg, technikai szempontból megoldható lett volna a dolog, de ha ez megtörtént volna, bizonyára lenne róla például valami írásos feljegyzés a kínaiaknál. De mivel ilyen nincs...
Azt viszont például tudjuk hogy az inkák eljutottak a csendes-óceáni szigetekre, elméletileg az is lehetséges, hogy valamelyik prekolumbián civilizáció jutott el messzebbre.
De erre sincs bizonyíték de elméletileg képesek lettek volna rá.
Ha szerinted semmi különös nincs abban, hogy Közép-amerikaiak afrikai és kínai fizimiskájú embereket ábrázolnak szobraikon, akkor semmi. Ha szerinted minden vallást és mítoszt csak a természet meg a fantázia ihlette és hozta létre, kíváncsi vagyok, mi a véleményed az olyan, egyértelmûen mechanikus dolgokról, mint a vimánák, vagy a védákban leírt egyéb sci-fibe illõ dolgok. Ezek a történetek valamikor az idõszámításunk elõtti évezredekben keletkeztek. Ezért sem hiszem azt, hogy olyan technikai eszközöket, melyek tulajdonságai a ma használtakéra emlékeztetnek, sõt még fejlettebbek, csak saját fantáziájukra hagyatkozva találták ki, és nem a saját tapasztalataikat, megtörtént eseményeket próbálták leírni saját, a látottak tökéletes leírásához elégtelen szókincsükkel.
Ui.:(ez nem neked szól) nehéz épkézláb vitát folytatni veled, mivel véleményt formálni valamirõl, amirõl fogalmad sincs és soha nem néztél utána az elõítéleteid miatt, lehetetlen. Így számodra maradnak a primitív és trágár beszólások, ugye Zéro (mily találó megnevezés!)? Nyugi, biztosíthatlak, hogy manapság már egy cseppet sem érdekel, hogy mit ugatsz.
Mi van az olmék szobrokkal? Igen, a legtöbb mítosz az égbõl alászáló istenekrõl szól. Mirõl szóljon? Honnan jöjjenek az istenek? Az élet, az égbõl ered. Értsd: mi kell egy földmûveléshez? Napsütés, esõ, jó idõ,stb, mind fentrõl jön. Tehát az istenek is fent vannak!Nem feltétlenül az égen, de valahol fent.
Az õskori vadászó társadalmak viszont sok esetben valamely állatot tisztelték istenként bár az akkori istenhit egész más, de a lényeg, hogy a civilizációk arra felé imádkoznak ahonnan az életet kapják!
És attól félnek ami elveheti az életüket, tehát megintcsak bizonyos természeti katasztrófákat személyesítenek meg istenként.
De ellenben, vannak lényegi különbségek. Egész más a prekolumbián civilizációk istenképe, mint a görög, vagy az egyiptomi. Az isteneiket, minden civilizációja a saját képére formálta. Igaz, mindenütt van olyan isten, ami jó termésért, a esõért stb. ért felelõs. De a személyiségük teljesen más.
Beleolvastál már pl. Ráma egyik történetébe vagy valamelyik másik védába? Nem én magyarázom bele a dolgokat, ezek szóról-szóra így vannak benne. Szerintem nem fantázia, hanem a Cargo-kultusz ékes példája... Én vettem a fáradságot, hogy ebbe a topikba hosszú szövegeket idézzek egy olyan könyvbõl, melynek íróját aztán semmi olyannal nem vádolhatjátok meg, amivel engem, ezért hiteles fordítójának tartom a sanskrit védáknak, de természetesen a nagy és "obkektív" szkepticizmus közepette el sem olvastátok, és ugyan azt a belemagyarázós süket dumát nyomatjátok azóta is. De ha a tudatlanság és primitív fölényeskedés valakit megnyugtat, akkor legyen, de én nem vagyok rá kíváncsi.
Táncoló épületek Amikor földrengés van a Machu Picchunál – ami nem ritka, mivel két törésvonalra épült a város -, olyankor úgy tûnik, mintha az épületek „táncolnának”. Ez annak köszönhetõ, hogy a város építése közben nem használtak habarcsot. A kifejezetten jó építészeti készséggel rendelkezõ egykori helyieknek köszönhetõen áll még napjainkban is, ugyanis annyira pontosan vágták egykor a köveket, hogy még ma is tökéletesen illeszkednek. Földrengéskor azonban a kövek ugrálnak, majd visszaesnek a helyükre. Innen ered a táncoló épület elnevezés.
Az a baj, hogy ezeket te(ti) magyarázod bele a múlt emlékeibe, mindenféle bizonyíték nélkül. Mert ezzel az erõvel mondhatnám azt is, hogy a gizai nagy piramist bizonyosan az akkor élt óriások építették. Hiszen eleget olvashatsz az egykori "dokumentumokban" óriásokról.
Akkor nézd meg az olmék szobrokat. A világ különbözõ vallásai/mítoszai meg rengeteg hasonló motívumot tartalmaznak (pl. égbõl alászálló lények/tanítók/Istenek, repülõ szerkezetek, melyeket állatokhoz vagy ismert tárgyakhoz próbálnak hasonlítani, égi paloták/mennyei lakhelyek/mennyország, isteni superfegyverek, stb. - ezek rengeteg kultúra mítoszaiban visszaköszönnek). Ha a világszerte elõforduló piramisokat ignoráljuk is, akkor is temérdek érdekes dolog marad...
Nézd, egymástól teljesen függetlenül sok ezer kilométernyi távolságban az õsember mindenhol ugyanúgy készítette a barlangrajzokat, és az elsõ kezdetleges írásjelek is ugyanúgy alakultak ki, (képírás) aztán némelyik tovább fejlõdött, némelyik nem.Ez nem jelenti azt hogy kapcsolatban voltak egymással.
De amúgy figyelj már, a következõt értsd meg: ez semmi, nem elég hasonlóság, hogy építettek piramis forma épületeket. Az lenne a valami, ha azonos írás, ábrázolás, hitvilág, építészet, szobrászat, stb, stb lenne két egymástól kontinensnyi távolságban lévõ nép között , na az lenne az igazi múlt rejtélye.
Nem fogom tovább tárgyalni, már leírtam, amit leakartam. Gyõzködni meg nem áll szándékomban. Egymástól távolságban és idõben is elszigetelt, építészeti stílusukban és kultúrájukban is teljesen különbözõ emberek, melyek elõszeretettel építettek mindenféle nehezen megépíthetõ komplex építményeket a saját kultúrájuk stílusában, mégis valami véletlen folytán sikerült egymás piramis építési stílusát lemásolniuk. Persze ez az egész csak akkor érdekes, ha azt vesszük, hogy régen nem volt kapcsolata Afrikának és Ázsiának Amerikával (és vice versa). Ámbár ha figyelembe vesszük az olmékek mûvészetét, lehet, hogy nem is olyan különös ez az egész...
Ha magas építményt (a magas épület a hatalom szimbóluma) akarsz építeni úgy, hogy nincs lehetõséged tartóvázat építeni (ld. ma az acélvázas építményeket), akkor nincs mese: alul széles, felül keskeny formát kell felvenned. Ez ennyire egyszerû.
Pontosan azért érdekes, mert eltérõ történelmi hátterû kultúrákról, vallásokról, építészeti, stílusokról van szó, amelyek sokkal komplexebb építményeket is létrehoztak, mégis ennek ellenére szerte a világban rengeteg helyen megtalálhatók az egymásra sokszor kísértetiesen hasonlító különféle piramis fajták.
Ajtó és tetõ is van szerte a világon minden házon. Így építették mert olyan nagyon sok más lehetõség nincs. Másképp nem lehetett, és nagyon másmilyen alakú épületet se lehetett.
És a külsõleg nagyjából hasonlító kultikus épületek, nem jelentenek túl sokat, fõleg hogy szinte mindenben eltérnek ezek a civilizációk egymástól. Ha sokkal több egyezés lenne, gyanúsabb lenne a dolog.
Tudtommal az egyiptomi nagy piramisok borítást kaptak, tehát ott nem láttad a lépcsõfokokat. Sík volt. Csak ezt késõbb elbontották. A piramis forma adja magát, mint legstabilabb. A lépcsõzetes építésnek is megvan a magyarázata: így teraszul szolgál a további lépcsõfokok megépítéséhez. Lépcsõre pedig szükség van, ha fel akarnak jutni :)
Igen a Dzsószerrõl hiányzik a lépcsõsor, de a lépcsõs kiépítés és lapos tetõ itt is megvan. A legszembetûnõbb hasonlóság a teotihuacani kis piramisok, Candi Sukuh és Monte d'Accoddi (kb. Kr.e 4000-3650) közt van, sõt még Borobudurt és Koh Kert is megemlíteném.
Olvasd el mégegyszer amit írtam. Nem pusztán a piramis formáról van szó, figyeld meg a lépcsõs felépítést, lapos tetõt, az oldalon felvezetõ lécsõsort... sok helyen megtalálhatók ugyan azok a motívumok.
Nem azonos a külsõ kialakításuk.Már azon kívül hogy gúla-piramis-forma. Egyiptomban hol láttál te olyan piramist, aminek a külsõ falán fut fel a lépcsõsor, és a piramis tetején van a szentély? Ez nem éppen azonos.
Az olaszországira szerintem egyszerû a magyarázat: mezopotámiai hatás. Európa nem volt elszigetelve Mezopotámiától.
Arra nem gondolsz, hogy esetleg ez a "legépíthetõbb" mértani forma?? Az összes többivel, pláne, hogy látványos is legyen, sokkal nehezebb a helyzet. Talán a "háromoldal" lenne még, de az viszont nem annyira stabil. Hagyományos házak többsége szintén négy oldallal rendelkezik. Egyszerû, és stabil.
Mindenki abból és úgy építette meg az építményeit, ahogy az adott környezet és tudásuk engedte. De ami fontos, hogy egymástól ezer kilométerekkel elszigetelt civilizációk, amiknek elméletileg semmi kapcsolata és tudomása nem volt egymásról, nem csak piramis formákat emeltek, de még külsõ kialakításuk is nagyon hasonló...
Ügye azt tudod, hogy az alakjuk nagyjából hasonlít, de ezen kívül semmi de semmi hasonlóság nincs köztük? Az egyiptomi piramisokat, egymásra helyezett nagy kõtömbökbõl építették. Belül vannak a járatok, sírkamrák, termek.
Míg a prekolumbián civilizációk piramisai, ha jól emlékszem úgy épültek, létre hoztak egy mesterséges dombot, halmot, foldbõl kõtörmelékbõl, és erre épül fel az épület, tehát nem egymásra rakott nagy kõtömbök vannak, de ami sokkal lényegesebb, hogy nincs bent sírkamra, se épület, az épület tetején találhatók ablak nélküli, csak ajtóval ellátott, szobák.
Igaz ugyan, Pakal király sírhelye is a föld alatt volt, mondhatni a piramisa belsejében, de ez távolról sem hasonlít az egyiptomi piramisok sírkamra rendszerére.
Szerintem a második képen is pont ez piramis látható, de az is látható rajta, hogy jóval apróbb kövekbõl épült, teljesen eltérõ technológia, stílus.
Igaz, ettõl még érdekes lehet a kérdés, hogy miért piramis alak , ez nem véletlen. Nos, egyfelõl lehet véletlen is: hiszen mégis miféle épületet építsenek? Olyan sok féle forma és alak nem igazán lehetséges. Másfelõl, Amerika benépesülésének sok elmélete van, de ez most már hosszú lenne mindent kifejteni, ami adhatna magyarázatot, bizonyos közös õsökre...de én ezekben nem látok sok rációt, de ez személyes vélemény, senki nem tudott még eddig igazi bizonyítékkal elõállni ezen a téren De mindenesetre az épület alakjának hasonlóságán kívül más egyezés nincs
Még mindig hihetõbb, hogy az egészet egy véletlenül öntudatra ébredt szemétdomb képzeli, a saját szórakoztatására, merthogy öntudata van de érzékszervei nincsenek. ;)
Ez most biztos meglepõ lesz, de az a helyzet hogy a filmvásznon lévõ figuráknak nincs ám öntudatuk, az csak kép a falon amit a filmesek gyártanak, nem egy másik világ. Ja és tükörország se igazi, az is csak visszaverõdõ fény, mondjuk azt egyszerûbb lehet realizálni, mert nincs hangja. A mozgó kép valszeg azért téveszthetett meg téved mert hangos is. Gyanús lehetett volna hogy a hang nem a képbõl jön. Üdv a valóságban.
A három dimenziós téridô nem több mint egy hologram. Hasonlóan mint egy mozivásznon megjelenô film, ami gépházi filmtekercs vetülete. A vásznon a 2 D-ben lévô szereplôk nincsenek tudatában annak, hogy az ô létük nem is 'valós', csak az egy 'extra D' ben ülô közönség számára látható. Ez eddig világos. De! mivan, ha valaki bejön az utcáról, és nem a székre ül le a moziban közönség közé, hanem a filmvásznon részese lesz a történéseknek ? Hogyan nevezné ez a jövevény a filmet azoknak, akiknek nincs módjukbak kiszálni a vetületbôl ? Lehet, hogy ennyi lenne a külömbség az istenekkel vívott csatákban nevezett halandók és nem halandók között is, hogy a halandók nincsenek azzal tisztában, hogy ez csak egy "menet" míg a negatív "istenek" nagyon is jól tudják, hogy olyan mint halál nics.
Az utcáról egyenesen a film szereplôjévé válni a vetületen nem is olyan nehéz mint gondolnánk. Alig több mint beütni egy kódot a kívánt oldal megjelenítéséhez. Ami nehéz az a 'film' tartós együttes szereplôjévé válni.. Tehát véleményem szerint akár város, bázis, bolygó vagy ûrhajó, számunkra akik a világot a mozivászonnak hisszük, mind egy és ugyan azt jelenti.
Én ezt a "Három Világot" nem tudom hova tenni. A teremtés történeténél én úgy értelmeztem, hogy kialakult a tér-idõ, tehát a három dimenzió meg az idõ. De késõbb meg úgy hivatkoznak rá, mint ha helységek lennének (város? bázis? bolygó? ûrhajó?).
"Hírem-nevem ismert volt mindhárom világban"
Kíváncsi lennék, hogyan hangzik ez eredeti nyelven.
Egy napon, amint egy tisztásra értek, nem messze tõlük óriási madarat pillantottak meg. Hatalmas saskeselyû volt, sokkalta nagyobb minden más fajtájabelinél. A királyi madár nem szállt el közeledtükre, hanem szétterjesztve szárnyait, mélyen meghajtotta fejét elõttük. A vándorok meglepõdve álltak meg, és mindjárt tudták, hogy nem közönséges madárral van dolguk. Õk is viszonoztáák a köszönést, és Ráma megkérdezte: "Mondd, ó, keselyûk fejedelme, ki vagy?" A saskeselyû emberi hangon felelt: "Atyátok egykori hû barátja vagyok. Valamikor régen nem egy harcában álltam oldalánál. Tudtam, hogy jöttök, és már vártalak titeket, mert a (!) Magasságbeliek a ti szolgálatotokra rendeltek engem. Dicsõ Ráma, barátod leszek, mint egykor felséges atyádnak! Tudjátok meg, hogy (!) az élõlények elsõ õseitõl származom, és Dzsatájusz a nevem." [...] Rávaná és az övéi engesztelhetetlenül gyûlölték az Égieket, talán éppen azért, mert félig-meddig olyan nemzettségbõl származtak, amelybõl istenek is születtek. Rávaná dölyfe most már nem ismert határt, hovatovább már arra gondolt, hogy megszerzi magának a világ uralmát. Az emberekkel nem törõdött, jelentékteleneknek tartotta õket, de ráksaszáit azért ráuszította a remetékre, hiszen ezzel az Égieket is sérthette. [...] De persze bármikor élhetett a ráksaszák varázstudományával, és kénye-kedve szerint ölthetett olyan alakot, amilyet éppen akart. [...] Gondosan megvizsgálták fegyvereiket, de nyugodtan néztek a bekövetkezendõk elé. (!) Ráma bízott az isteni eredetû fegyverekben (ki ne bízott volna...), amelyeket még annak idején kaptak mesterüktõl, a nagy Visvámitrától, de legfõként Agasztja ajándékába, Visnu íjába és nyilába vetette reménységét. [...] Mellére csatoltó villogó páncélját, bal csuklójára vette az érc karvédõt, hogy az íjhúr kemény ütései ne sebezzék fel, övébe dugta éles kardját, vállára vetette a nyilakkal telt, (!) kifogyhatatlan puzdrákat, amelyeket még Visvámitra nyert részére az Égiektõl, és kezébe ragadta az Agasztjától kapott íjat. [...] És az Égiek - istenek, félistenek, gandharvák, mennyei nagy szentek - láthatatlanul fölébe gyülekeztek, mert látni akarták a harcot, amelyet Visnu földi mása készült vívni a Magasságbeliek sötét ellenlábasaival. [...] Ám ekkor a Nap-nemzetség nagy fia megfeszítette az íját, a húr halált hirdetõ pendüléssel röpítette ki a süvítõ nyílvesszõket az ellenség felé, és mindegyik a halált vitte hegyén. Tízével, húszával hullottak a porba az ormótlan óriások. [...] Amikor hatalmas gerelyeiket feléje hajították, Ráma (!) hihetetlen sebesen, egymás után kilõtt nyilaival, amelyek végén félhold alakú él volt, sorra kettévágta a gerelyeket, és darabjaik ártalmatlanul hullottak a földre. A támadókra is (!) százával árasztotta hegyes nyilainak özönét. Egész sorokban hullottak el elõtte az acsarkodó óriások, és az erdõ talaját vörösre festette a sebekbõl omló sötét vér. [...] A három órán át dúló csatában a ráksaszák mind elestek, csupán egyetlenegy menekült véres fejjel, hogy Lankába sietve megvigye a rossz hírt Rávana királynak (tehát Ráma, egymaga, Visnu isteni végtelen muníciós automata gépíjának segítségével lemészárolt egy egész óriás hadsereget...)
Rávana felkerekedik
Éppen rosszkedve volt, amikor egy ráksasza harcos érkezett fontos hírrel Dzsanaszthánából. Lihegve, hebegve tett jelentést Rávának, hogyan pusztította el egyetlen halandó vitéz a három ráksasza vezért és egész hadseregüket. [...] Azonnal megparancsolta, hogy fogják be harci szekerét. (!) Alvilági, óriási szamarak vonták, amelyeknek félelmetes, emberi vonásokra emlékeztetõ fejük volt. (!!!) Nemsokára már a levegõben röpült rémséges fogatán, és egyre gyorsabb iramra ösztökélte a kocsihajtó ráksaszát (vagyis a pilótát). Átszállt a tengerszoros fölött, amely Lankát Indiától elválaszja, mind sebesebben és sebesebben száguldott észak felé. [...] A vezeklõ ráksasza már messzirõl meglátta királyának szekerét, és hódoló tisztelettel fogadta.
Szíta elrablása
A ráksasza a harci szekere felé vonszolta prédáját. Szítá ismét élesen felsikoltott, de Rávana a kocsira ugrott, és ellenállhatatlan erõvel szorította magához a vergõdõ hölgyet. (!!!) A kísérteties szamárfogat a levegõbe emelkedett, és (!) zúgva száguldott dél felé. [...] Még éppen megpillantotta a (!) tovaszálló harci szekeret, és látta, hogyan öleli magához az óriás ráksasza a vadul ellenszegülõ Szítát. Vijjogva emelkedett a levegõbe, és üldözõbe vette a sebesen távolodó kocsit. Olyan erõvel csapkodta széles szárnyait, hogy mihamar utolérte a (!) repülõ jármûvet... [...] Azután gondolt egyet, és a kocsiba fogott rémséges szamarakra vetette magát. Egymás után vájta beléjük karmait, vagy verte véres ronccsá horgas csõrével kísérteties lidércfejüket, míg azok kiadták párájukat (kiiktatta a motorokat). Velük együtt a kocsi is zuhanni kezdett, és Rávanának minden sötét varázserejét össze kellett szednie, hogy az egész fogat szét ne zúzódjék a földön. Talajt ért a kocsi, és Dzsatájusz, aki azzal együtt csapott le a magasból, most a kocsihajtó ráksaszát (a pilótát) ölte meg karmaival. [...] Amidõn Rávana, ott hagyta a vérében fetrengõ keselyût, a levegõbe szállt, és magához szorítva szép zsákmányát, sebesen repült dél felé, vihar gyorsaságával szállt át a nagy déli erdõség fölött. [...] (!) Lenézve a messze lenn alattuk elsuhanó földre, úgy rémlett neki, mintha emberi alakokat látna egy hegy tetején. [...] A nõrabló már átsuhant a Kék Hegyeknek folyókkal, patakokkal öntözött tája (!) fölött, nemsokára a tenger nyúlt a messzeségbe lába alatt, és feltûnt Lanká smaragzöld szigete. [...] Rávana (!) leereszkedett a kertbe, és egy magányosan álló kisebb palotába vitte az öntudatlan Szítát. [...] Indra s az Álom (!) leszálltak Lanká földjére, és az Álom leheletére Rávana palotájának minden õre, a Szítát gyötrõ ráksaszík is mind, azonnal mély álomba merültek. [...] "Üdvöz légy, leányom!" - szólt leírhatatlanul kedves, megnyugtató hangon a Mennyei Király. - Indra vagyok, a ragyogó Dévák Ura! Ne félj, Dzsanaka leánya, mert mi, Égiek, nem feledkezünk meg rólad. [...] "Az istenek táplálékát, az amritát hoztam neked, hogy ne kelljen érintened a ráksaszák eledelét. Kifogyhatatlan ez, és tested-lelked erõt merít belõle." [...] A túlvilági Fényalak eltûnt, és visszatért mennyei honába, az Álommal együtt.
Ráma fájdalma
Bejárták a környéket, és végül meglátták a ráksasza szamárfogatának nyomait, de nem tudtak eligazodni belõlük (nem hát, nem vezettek sehova a nyomai, mivel ez a "szamárfogat" repülve közlekedet...) [...] "Magára hagytátok úrnõmet... Elrabolták... Amikor láttam a (!) tovaszálló rablót, utána vetettem magamat... Förtelmes ráksasza volt... Megharcoltam vele a dicsõ, páratlan Szítáért... Látjátok, mit érhettem el..." [...] "Menjetek... A gaz rabló dél felé (!) repült... Ne idõzzetek itt, mentsétek meg Szítát..." - sóhajtotta Dzsatájusz. [...] A tisztás szemközti oldalán borzalmas rémet láttak. Hajmeresztõ látvány volt. Mint valami óriási pókhas, nagy, kerek test dagadozott elõttük. Nem láttak fejet vagy lábakat a szörnyû törzsön. Csak két, rémítõen hosszú kar meredt ki belõle kétoldalt, a karok végén roppant kezek hosszú, görcsös ujjain kardokhoz fogható nagy, éles, hegyes karmok meredeztek. De mindennél rémségesebb volt maga a test, az a rút, szürke, zsírosan fénylõ nagy potroh, a fejetlen törzs. És most észrevették, hogy az ormótlan törzsön, mint valami ocsmány hasadék, óriási száj tátong, és belõle ijesztõ agyarak villognak elõ. A száj fölött egyszerre felnyílt egy nagy kerek kimeredõ szem, és zöldes fénnyel villogott (érdekes egy "élõlény" lehetett). [...] Vastag, (!) fekete vérsugár lövellt ki a karok csonkjából, s a szörny eget rázó üvöltésben tört ki. [...] "Valamikor réges-régen magam is szépséges, ragyogó félisteni hõs voltam. Hírem-nevem ismert volt mindhárom világban. Büszkén élveztem erõmet, sõt végül már annyira felfuvalkodtam, hogy válogatás nélkül pusztítottam az élõlényeket. És mert örömöm telt abban, hogy szegény halandókat rémítsem (kedves), varázserõm révén merõ kedvtelésbõl, egy idõre borzalmas, ilyesztõ szörnyeteg alakját öltöttem magamra, hasonlót ehhez, amelyet most viselek, de akkor még volt fejem és lábam is." [...] "Maradj örökre ebben a testben, amelyet választottál magadnak!" "Ezt is kikacagtam, és becsmérlõ szóval párviadalra hívtam ki Indrát. Ekkor betelt a mérték, és az Égi Király (!) villámfegyvere lesújtott reám: levágta fejemet és mindkét lábamat." [...] "Hála neked, felséges Ráma! Most megtisztulva ismét fölemelkedhetem a magas körbe, honnan önhitt elvakultságom rántott le. Mert tudjátok meg, hogy Danu vagyok, a Dánavák félisteni nemzetségének királya!" [...] A fényeskedõ alak (!) nyílegyenesen szállt a magas ég felé, s eltûnt ámuló szemük elõl.
ennél már csak az szórakoztat jobban, ha idegen temetésre mehetsz röhögni, ugye ecse ?
Aranyra leltél ebben a könyvben.. Nagyon élethûen íja le azt az idôt, amikor az 'Istenek' az emberek között éltek.. Az a bizonyos 'Menny' értelmezhetô a mai értelmünkkel úgy is, hogy az a világ, ami az árnyékon/vetületen túl van, a nem ezen a rezgésszinten manifesztálódott lét... (holografikus világ) Ezeknek a Raksaszaknak a rokonfajai lehetnek azok a hüllôk, akiket képvisel a mai földi irányítás...
Azt hiszem errõl a könyvrõl van szó, csak nekem az elsõ 8 oldal és az utolsó néhány tíz oldal hiányzik, plusz nekem teljesen fekete a borító, csak egy arannyszínû anyaggal bevarrott Visnu (azt hiszem) arckép van az elején. De valószínûleg ez az, mert mástól nem találtam ilyen címû könyvet.
A Ráksaszák
Amikor a világ még fiatal volt (hmmm), élt egy ördögi fajzat, a ráksaszák népe. Ijesztõ külsejû, iszonyú erejû óriások voltak. Elszaporodtak, és rendkívüli hatalomra tettek szert. [...] Az Égiektõl kapott javakat azonban sötét célokra fordították. Irigyelték az istenek hatalmát, s arra törtek, hogy maguknak szerezzék meg a világ uralmát (szóval akkor nem is istenek voltak ezek, hanem inkább uralkodók... mert ugyebár egy szentlélekszerû mindenható Jóistent hogyan lehet letaszítani bármiféle trónról?). Egyre jobban elbizakodtak. Elõbb az istenek híveit (szolgáit), az embereket kezdték üldözni és pusztítani, mert tudták, hogy (!) az emberek áldozati ajándékai nélkül az istenek nem élhetnek (micsoda áldozati ajándékok ezek? az istenek nem élhetnek nélkülük, ráadásul még világuralomra is lehet vele törni... csak nem valami nyersanyag, ásvány, üzemanyag, amit a szolga emberek bányásztak a Földön?). [...] Visnu meghallgatta esdeklésüket (az embereknek), hiszen már megelégelte a szörnyek rémuralmát. Az (!) égi hadak élén lesújtott a ráksaszákra. Föld és Ég remegett az iszonyú összecsapástól, de a félelmetes szörnyetegek hasztalan küzdöttek, az isteni fegyverek legyõzték õket. [...] De Rávanát nem elégítette ki az, hogy fegyvertelen, gyönge áldozatokon töltse ki dühét. Nagyravágyó, vad szívében magasabbra törekedett. Egy napon, amint a vadon egyik tisztásán üldögéltek (és most figyeljetek!!!), fejük fölött csodálatos, ragyogó légikocsit pillantottak meg. Anyjuk fogcsikorgatva mutatott fel rá: "Az Égiek mûves mestere alkotta ezt a légjáró szekeret Kuvérának, aki most a ráksaszák birodalmát bitorolja!" (Ennél már nem is lehetne egyértelmûbb...) [...] Brahmá azzal kárpótolta Kuvérát, hogy a Világõrök közé emelte. Észak õrizõjévé tette, s az egekig nyúló Méru hegyen adott neki új otthont, népével, a jaksákkal együtt. Rávana diadalmaskodott, megszállotta a Lankát, elfoglalta a csodás palotát, s a (!!!) légjáró kocsira is rátette a kezét. De használni nem tudta, mert akarata önzõ volt s elvakult, nem támogatta a gondolkozó belátás (talán ez azt jelenti, hogy gondolattal lehetett csak irányítani ezt a repülõ szerkezetet?). Megelégedett azzal, hogy a csodálatos repülõ jármûvet elragadhatta az istenektõl (kell ennél több? lesz még...). [...] S a szörnykirály most már annyira legyõzhetetlennek tudta magát, hogy az istenek ellen fordulva megrohanta rémséges hadai élén Szvargát, Indra istenkirály égi erõsségét (szóval ez egy támadható objektum volt). Hiába küzdöttek a mennyei seregek, Rávana legyõzte õket, fia pedig magát Indrát is foglyul ejtette, s azontúl az Indrazsit - "Indra legyõzõje" - nevet vette fel (gyõztek, és a kapitányt is elfogták). Mérhetetlen váltságdíj árán az istenek kiváltották ugyan királyukat a ráksaszák fogságából, de fogcsikorgatva gondoltak megszégyenülésükre. Együttesen járultak Brahmá elé, s elpanaszolták a maguk és a világ nagy baját... [...] Ezért hát ti, istenek, hozzatok létre lenn a Földön félisteni fiakat, hogy nagy vitézek növekedjenek fel egy idõben a megváltó hõssel. S a természet egyszerû gyermekei között is gondoskodjatok olyan nemzetségekrõl, amelyekben isteni erõtök egy része él, hogy az idõk teljességében a hivatott hõst támogathassák.
Dasaratha Fiai
A fõváros maga Indra mennyei honával vetekedhetett, pompás volt, nagy, gazdag és ragyogó. [...] A királyi kastély elõtt villogó tekintetû, bronz testû, izmos harcosok álltak õrt,... [...] Végtére a király, bráhman papjainak tanácsára, elhatározta, hogy bemutatja az isteneknek a legnagyobb, leghatásosabb (?) áldozatot, az asvamédhát, a szent lóáldozatot. [...] Így növekedtek fel Dasaratha fiai, s amikor a nagy szent látta, hogy minden férfias kiválóság, minden szellemi képességgel együtt, teljes fénnyel ragyog bennük, (!!!) nagy erejû égi fegyvereket kért és kapott részükre az istenektõl (primitív, tudatlan embereknek mégsem adhattak minden tanítás nélkül tömegpusztító fegyvereket a kezébe). [...] Az istenektõl nyert fegyverek az emberi kezekben csodát mûveltek. A hegyes nyílvesszõk egész sor ráksasza fekete szívét ütötték keresztül, a félhold alakú, élesre köszörült nyilak pedig sziszegve szelték le a fogukat vicsorgató rémek fejét. [...] De Ráma és Laksmana éles harci korongjai a levegõben kettéhasították a szálfákat, gerelyeik pozdorjává zúzták az óriási köveket... [...] És Rávaná rémítõ harcosainak bozontos mellét rettegés szállta meg, félelem ült ki vérben forgó szemükbe, és rikácsoló ordítással menekültek a halálos fegyverek elõl. [...] Siva egykor Dzsanaka egyik õsének ajándékozta félelmetes kézívét.
Szítá
A király intett, és erõs férfiak a térségre vontatták a vasszekeret, amelyen az isteni kézív nyugodott. [...] Óriási méretû, ijesztõ fegyver tûnt elõ. A kézív csaknem kétszer olyan hosszú volt, mint egy jól megtermett férfi, vastagsága izmos karral vetekedett, és széles rézveretek tették még szilárdabbá. [...] A próbatétre megjelent daliák is köréje sereglettek, és amikor meglátták a rémítõ fegyert, egyszeribe elpárolgott minden önbizalmuk.
A Vízözön és a Hal
A Világnapon belül a földi körben hetvenkét nagy korszak váltja fel egymást, és mindegyik ilyen korszak végén rövidebb ideig tartó átmenet, éjszaka borul az alsó világra. Minden korszakban egy-egy magasra fejlõdött értelem irányítja eme kör életét. Nevük: Manu. [...] A királyt elfogta az ámulat, s úgy vélte, nem közönséges hallal van dolga. "Csakis valamilyen istenség lehet" - gondolta magában, és teljesítette a hal kívánságát. Mielõtt azonban a hal eltûnt volna a tengerben, így beszélt Szatjavratához: "Tudd meg, derék király, hogy mához egy hétre a Pralaja (az átmenet a két korszak között) éjszakája égszakadással árasztja el a Földet, és a víz a legmagasabb hegyeket is elborítja. Minden életnek el kell pusztulni a vízözönben. Ám te ne félj! Építs nagy bárkát, vidd be magaddal a hét õs Életfakasztót, minden állatfajból egy-egy párt és minden növény magvát. Amidõn az emelkedõ özönvíz megmozdítja a bárkát, ott leszek én s velem egy kígyó. Kössed a bárkát a kígyóval hozzám, s én majd baj nélkül átvezérlem az éjszaka pusztulásán!" [...] Végre felderengett az új korszak hajnala, s a vízözön apadni kezdett, míg aztán egy napon a bárka fennakadt egy magas hegy tetején. [...] Szatjavrata hálásan, alázatosan borult le a hal elõtt, ez pedig feltárta a mélységes titkot: "E hal formája igaz valómat leplezi: Visnu vagyok, a lét fenntartója, az élõk gyámolítója, az igazak megmentõje. Ismerd meg a nagy rendet: idõrõl idõre alászállok, és testet öltök, hogy legyõzzem a bajt, és helyreállítsam a rendet. A jelen nagy korszak folyamán ez volt az elsõ alászállásom, ám ezt még több fogja követni, amikor eljön az idejük."
A Tejtenger kiköpülése és a teknõsbéka
Az istenek tudták, hogy az (!) õ életüket is veszélyek fenyegethetik, s arra törekedtek, hogy megszerezzék a halhatatlanság italát, az amritát. [...] Indra és az istenek széltében-hosszában bejárták a világot (szerintem itt univerzumként értendõ), és kifürkészték, hogy a nagy déli tenger rejti az örök élet italát és minden kívánatos javakat: Tejóceánnak nevezték ezt a tengert... [...] Elhatározták, hogy kiköpülik a Tejtengert, de tisztában voltak azzal, hogy ezt a rendkívül nehéz feladatot a maguk erejével nem tudják végrehajtani. Visnu tanácsára tehát tárgyalásba bocsátkoztak az ellenistenségekkel, az Aszurákkal... [...] A Tejóceánból nyert páratlan javak még ragyogóbbá, még boldogabbá tették az Égiek körét, és Indra kápráztató csarnokában vidáman lakoztak az istenek. [...] Szvarga fényes lakói önfeledten élvezték halhatatlan létüket, s nem gondoltak arra, hogy az Aszurák fenekednek ellenük.
A Föld megmentése és a vadkan
Hiranjáksa és Hiranjakasipu olyan õszinte hódolattal tisztelte a Lét Fenntartóját, hogy a Legnagyobb istenség maga mellé vette, s mennyei palotájának ajtónállóivá nevezte ki õket. A két óriási erejû kapuõr híven teljesítette megtisztelõ feladatát. Az Õsbölcsek elõtt nyitva állott a Menny; szabadon, korlátozhatatlanul járhattak-kelhettek a Három Világban (érdekes Mennyország ez...), hiszen õk vitték-hozták az istenek üzeneteit. Otthonosan mozogtak a Földön, az emberek között s az Égben, az istenek körében is (ezek szerint ahogy a Föld, úgy az "Ég" is valamilyen objektum volt, ahová el tudtak utazni). Egy alkalommal éppen Visnu elé készültek járulni, aki mindig szeretettel és az érdemeiket megilletõ becsüléssel szokta fogadni õket. De a két hatalmas ajtónálló nem tudta, hogy jelentés nélkül beléphetnek a Világ Urához, s elutasították a Risiket. Hiába érveltek és hivatkoztak õsi jogukra, a kapuõrök egyre türelmetlenebbül léptek fel, és végül erõnek erejével kituszkolták õket. Az Õsbölcsek haragra gerjedtek, különösen Durvásza, aki különben sem volt éppen béketûrõ (a kis morcos), és megátkozta a két tiszteletlen Daitját: "Süllyedjetek alantasabb létformába, és szülessetek meg odalenn!" (számûzték õket a Földre?) A nagy szentek átkát maga Visnu sem tehette többé hatástalanná (érdekes egy "mindenható" fõ-fõ-fõ isten ez is); a két Aszura nyomban lehanyatlott az alantasabb létsíkra, és a földi körben születtek új életre. [...] Hiranjáksa folyton azon törte a fejét, hogyan árthatna az Égieknek. Egyszer aztán eltökélte, hogy kiemeli helyébõl a Földet (hogy micsoda?). Úgy is tett, fogta a Földet, és lehurcolta az alvilág mocsarába, a sötét víz mélyén rejtette el, mindenestül, népeivel, városaival, tengereivel, folyóival, hegyeivel, síkságaival együtt (talán utalás egy globális lázadásra?). Nagy lett a riadalom a mennyei körben. Az istenek tanácstalanul, zavarodottan álltak, nem tudták, hogyan segíthetnek a világraszóló bajon (gyenge istenek ezek). Végül testületileg a Lét Ura elé járultak, és esdve kérték, állítsa helyre a rendet. Visnu erre (!) mérhetetlen nagy vadkan (bazi nagy inváziós hajó) alakját öltötte magára: ez volt a harmadik megtestesülése. Alászállott a mélybe, lemerült az alvilági mocsárba. Feltúrta a fekete iszapot a mocsár fenekén, és egyszerre rátalált az eldugott Földre (ez az erkölcsileg megromlott emberiségre is utalhat szerintem). Óriási agyaraival kiemelte az iszapból, és felszállott vele a verõfénybe. [...] Az istenek örömujjongva fogadták a csodálatos vadkant és a (!) visszanyert Földet... [...] Nem is merte többé semmiféle sötét erõ bántani a Földet!
A Törpe-megtestesülés
(Bali) Mély áhítattal hódolt Visnu elõtt, és hosszas elmélyedésével olyan erõket halmozott fel szellemében, hogy a Föld leghatalmasabb királyává lett. [...] Már kilencvenkilencszer mutatta be a (!) leghatásosabb áldozatot - amelyet a legnagyobb királyok is csak egyetlenegyszer szoktak volt bemutatni -, hogy általa világuralomra tegyen szert (mégis miféle áldozat ez? mert hogy nem állat vagy ember, az biztos). Mert az elmélyült vezeklés, a gondolat nagy összeszedettsége s az ennek segítségével végrehajtott áldozat olyan ellenállhatatlanul eredményes, hogy még az istenek is kénytelenek fõt hajtani elõtte.
Csatabárdos Ráma (a kedvencem)
Számtalan évezreden keresztül (?!) zavartalanul állott fenn a Földön a törvény, amelyet Brahmá, adott az embereknek. [...] De amint a második nagy földi korszak beköszöntött, az erény is fogyatkozni kezdett. [...] Dzsamadagni, az egyik Õsbölcs,... Érdemeiért neki ajándékozták Kámadukhot, a csodatevõ tehenet, amelyet az Égiek a Tejóceán kiköpülésekor nyertek, s eleve az Õsbölcseknek szánták. A titokzatos tehénnek megvolt az a képessége, hogy jogos tulajdonosát ellássa mindennel, amit csak kívánhatott. [...] Dzsamadagninak volt egy fia, aki a Ráma nevet viselte. Amikor felserdült, atyja elküldte Kasjapához, az Egekben s a Földön egyaránt tisztelt õsi nagy bölcshöz, hogy vezetésével minden tudományban gyarapodjék. [...] (Dzsamadagni mondja a királynak, aki el akarja venni a tehenet) Amikor az Égiek nekem adták ezt a tehenet, megparancsolták, hogy senki másnak nem engedhetem át. Kérj valami mást. A király haragra gerjedt, és megparancsolta vitézeinek, hogy erõnek erejével vigyék el a tehenet. De a tehénke megcsúfolta õket: szarvával távol tartotta a harcosokat, s amikor azok fegyverrel támadtak reá, elpusztította õket (csak úgy... aggresszív egy kistehén ez...). [...] Azután egész seregét küldte a tehén ellen, hogy elhurcoltassa. De Kámadukh egyszerre a levegõbe emelkedett és eltûnt (ennyit a kistehénrõl...). [...] Visnu tündöklõ csatabárdot nyújtott Rámának, s a Világfenntartó hatodik megtestesülése hódolva vette át az isteni fegyvert. [...] Elérte a királyi székvárost, amely elõtt közeledtének hírére már megszámolhatatlan seregek élén várta a dölyfös uralkodó (ennyire féltek Rámától, aki egymagában meg néhány pappal volt? ja, az istei fegyver...). Szörnyû csata következett, de hiába védte ezer és ezer vitézi kar a vakmerõ királyt, Csatabárdos Ráma és hívei megverték a seregeket, hullahegyeken gázoltak át, és végül a bráhman ifjú (Ráma) párviadalban leterítette magát Kártavírját is. A király elestének hírére mindenfelé fegyverre kaptak a ksatriják, hogy bosszút álljanak a vakmerõ bráhman-ivadékon. Ráma ekkor megfogadta, hogy minden harcos rendbelit kiirt a világon (juj)! Ellenállhatatlan csatabárdja elõtt elhullottak a vitézek, és végül a titkon benne lakozó Visnu maga intette, hogy elégedjék meg a bosszúval (túlzásokba esett a mészárlással az isteni szuperfegyverrel),...
(Folytatása következik...)
Kezem ügyébe jutott egy nagyon régi, ütött-kopott, szakadt könyv, címe: Indiai regék és mondák. Álljon itt néhány idézet belõle (zárójelben az én megjegyzéseim, véleményem):
A világ teremtése (gyak. Big Bang + Big Crunch õsi leírása):
A Világéjszaka sötét, mindent elborító mozdulatlan tengerének színén összecsavarodva nyugodott a Végtelenség kígyója, s rajta álomba merülve pihent Visnu, a mindenség létesítõje és fenntartója, az Egyetlen hatalom. Bensejében a világ egész tartalma mint nyugvó gondolat derengett, rajta kívül nem volt élet, nem mozdult semmi. Álmában egyszerre megrezdült benne a gondolat, és Visnu felébredt. Kinyitotta szemét, és látott. Abban a szempillantásban megindult a mozgás az odáig nyugvó õsanyagban (ez lehet az Õsrobbanás). Visnu létesítõ akarata kisarjadt, és köldökébõl egy lótusz nõtt elõ. A lótusz széttárta szirmait (táguló világegyetem?), és íme a lótusz kelyhében ült Brahmá, az Egynek teremtõ ereje (Az Egynek három alakja volt: Visnu, Brahmá és Siva). [...] Csak a lótuszt látta, mely õt hordozta, s ez a lótusz a világmindenség volt. [...] Határtalan erõ töltötte el, s a tudata is mérhetetlenné tágult, értelme vakítóvá világosult. Ezt mind akarattá fogta össze, és teremteni kezdett. Megosztotta az Ákását, az õsanyagot, a benne áradó mozgás erejét határozott célra irányította. Örvénylés kavarta meg az õsanyagot (galaxisok keletkezése?). Létrejöttek a világok, a világok bonyolult rendszerei, s a rendszerek körei (naprendszerek?) a betölthetetlen térben és az idõ határtalanságában. Így született a Három Világ (három dimenzió?). Az egyetemes anyag legfinomabb rezgésébõl létesült a felsõ kör, a szellemi réteg; a középsõ kör átmenet volt a finom rezgésû és a sûrûsödöttebb anyag síkjai között; az alsó körben pedig az anyag legsûrûbb, ütközõ, nehézkedõ rezgései bontakoztak szét megszámolhatatlan alakzattá (csak nem a húrelméletrõl van szó?). Ám Brahmá, midõn az örvénylõ, egyre táguló világegyetemben (mégis honnan szedtek ilyen dolgokat az õsi Indiában?) körültekintett, egyedül érezte magát. [...] Ez a titokzatos Háromság: az Egynek "három arca". S ez a három nem más, mint az egy és oszthatatlan Lét hármas mûködése: a létrehozás, az élet fenntartása s a pusztító megújítás. A véges értelem mindegyiket különvalónak látja, de valójában ez a három: Egy, tökéletes egység. És mivel mindenhez, ami van, név és forma tapad, a Teremtõ megszemélyesülése: Brahmá; a Fenntartó és Gyámolító: Visnu; a Pusztító és Megújító pedig: Siva, akiben Rudra megtisztult lénye olvadt fel. De a világok benépesítése még hátra volt. Brahmá tehát létrehozta a tíz Életfakasztót, a Pradzsápatikat, az Õsbölcseket, akikben már tiszta értelem élt, és tevékeny erõk feszültek. De hamarosan rá kellett eszmélnie, hogy azok egymagukban nem tudják folytatni a teremtés mûvét: nem volt mire irányítaniuk életfakasztó erejüket. Ekkor Brahmá megértette, a folyamatos létesülés titkát: az egymást kiegészítõ kettõsséget, az ellentétek feszültségét. [...] Az elsõ párnak fiai és leányai, majd ezeknek ismét fiai és leányai születtek. [...] Az elsõ fiak között a élet legjelentékenyebb továbbvivõje Kasjapa volt. [...] Kasjapa elsõ asszonya, Adití, világra hozta a Dévákat, a felsõ kör fényes isteneit, a szellemlények s a (!) legjelesebb emberi nemzetségek õseit; a második és harmadik asszony, Dití és Danu, a sötét erõket képviselõ ellenistenségeknek adott életet, s ezektõl származtak azután a Daitják és Dánavák démoni nemzetségei. Mert a létezésben szükség van az ellenállás feszültségére és az összeütközés erõkifejtésére is, hogy a tevékenység ne lankadjon el, s az ellenszegülõ erõk szakadatlanul tettre ösztönözzék a Nagy Törvényt szolgálók igyekezetét. Kasjapa többi felesége világrahozta az egyéb élõlényfajták, az alacsonyabb és fokról fokra magasabb rendû állatok õseit. A világ benépesült, és mindenféle élõlény a maga helyén (saját bolygóján?) folytatta a természetébõl következõ tevékenységet. Az egész folyamaton az egyetemes törvény uralkodott, s ennek legfõbb elve: a cselekvés és a cselekvés következményeinek Nagy Törvénye, a hatások és visszahatások szövevénye.
(Csöppet mintha részletesebben megmagyarázták volna, mint a Biblia hat nap alatti teremtését...)
Az Istenek
A régi tanok szerint az istenek sem öröktõl fogva valók, õk maguk is születnek; tündöklõ lényük magasan állt az emberek fölött, de mélyen a legfenségesebb Háromarcú Egy alatt. Nem éltek örökké, noha létezésük szinte felmérhetetlen idõkig tartott. Mert az idõnek sokféle mértéke, aszerint, hogy a világ áradó mozgásában milyen változáshoz viszonyítja az értelem. (!) Itt lenn a Földön a Nap járása szabja meg az idõt: amíg egyszer körülhalad útjának óriási körén, a tizenkét fõ csillagképen keresztül, azt "egy év"-nek mondjuk. A földi korszakok száz- meg százezer, sõt millió években mérhetõk, de a világ létezésében ezek eltörpülnek. S a világmindenség maga is létrejön, majd ismét elmúlik (Big Bang + Big Crunch). A Világnappalok Világéjszakákkal váltakoznak, s a Világéjszakák után megint új Világnappalok következnek, kezdet és vég nélkül. Egy ilyen Világnap - Világnappal és Világéjszaka - 8640000000 földi évvel egyenlõ, a Világnappal tehát 4320000000 földi évig tart. Az istenek élettartama egy ilyen Világnap, a nagy éjszaka beálltával elmúlnak, hogy a következõ hajnalhasadáskor új istenek létesüljenek. [...] Maga Bráhmá sem él azonban örökkön-örökké; élettartama ezer Világév, egy Világév pedig 360 Világnapból áll (tehát 1000x(360x8640000000) földi év...). [...] Az istenek sem tudják áttekinteni a Lét határtalanságát, hiszen létezésük, ha mégoly hosszú is, korlátok közé szorul. De a maguk tágas körében nagyok és hatalmasak. Mindegyiknek megvan a feladata, hogy a világ tevékenységének kiszabott körén uralkodjék, s a Nagy Törvény fenntartásán õrködjék. Déváknak - Fényeseknek -nevezik õket, mert lényük ragyogó, fényeskedõ. A legfinomabb rezgésû anyagból felépült alkatukat kívánság szerint változtathatják, s egy idõre bármily formát magukra ölthetnek: emberek, sõt állatok képében is megjelenhetnek. Az istenek nagy nemzetségének élén Indra állott, õ volt az istenek királya (kapitány?). Szvarga, a mennyei hon (ûrhajó?) volt a birodalma, s a magasztos égi körben lakozott a többi isten is (tisztek?). A legfõbb istenek harminchárman voltak, de valamennyi Ragyogó számát talán maguk sem ismerték, mert a tevékenység útján magasra fejlõdött lények, például a tisztultság tökéletes fokára jutott emberek mint istenek születhettek újra (elõléptetés?). [...] Az Aszurák - ellenlábas istenek - s a tõlük származott erõs démonnemzettségek a maguk körében éltek, s világuk olyan volt, mint a mennyei kör homályos tükörképe, amelyben minden az ellentétes oldalra fordul. Féltékeny irigységgel figyelték az isteneket, s ahol csak tehették, akadályokat gördítettek a Nagy Törvény útjába, melyen az istenek tiszte volt õrködni (norvég mitolóia Aesir-Vanir háborúk...). [...] A legnagyobb szenteket, származásuk szerint, Brahmá-bölcseknek vagy királyi bölcseknek címezték. Ezek megértették másoknak a gondolatát is, tisztánlátásukkal pedig a jövõbe tekinthettek. Kapcsolatot tartottak a legnagyobb mennyei bölcsekkel, az Õsrisikkel, akik (!!!) gyakorta leszálltak az emberek közé, és ügyeltek az Örök Törvény rendjére (hoppá...). Nevezetes volt köztük Nárada, aki a Magasságbeliek üzeneteit hordozta, és mint égi dalnok, a fényeskedõ Dévák dicsõségét zengte. Nem kevésbé nevezetes, sõt hírhedt volt egy másik nagy égi szent, Durvásza, aki könnyen megsértõdött, és ha nem részesítették illõ tiszteletben, hirtelen haragjában súlyos átokkal büntette azokat, akik megbántották. Megesett, hogy istenek is magukra vonták haragját,... [...] Az istenek boldogan éltek magas körükben. Indra csodálatos égi csarnokában gyûltek össze (ûrkocsma), hogy a szóma mámorító italát élvezzék. S ebben maga az istenkirály mutatott példát, mert mi tagadás, nem egyszer olyan sokat ivott a szómából, hogy botrányos viselkedésével szégyent vallott (tehát a kapitány volt a legnagyobb részeges mindközül...). Indra olyan volt, mint a királyok: erõ és hatalom feszült benne, de olykor visszaélt vele, s azt képztelte, hogy nagyságát, dicsõségét senki és semmi sem szárnyalhatja túl a Három Világban. Igaz, hogy nehéz harcokat vívott az ellenistenségek és démonok hadaival, amikor azok a Mennyet (az ûrhajójukat?) fenyegették. [...] Az istenek, amikor démoni ellenségeik fenyegették õket, vagy ha úgy érezték, hogy erejük nem elegendõ (?) egyik-másik kivételesen nehéz feladat elvégzéséhez, gyakorta folyamodtak hódoló alázattal a Legnagyobb istenekhez, Visnuhoz vagy Sivához, végsõ soron magához Brahmához, hiszen tisztában voltak azzal, hogy eltörpülnek a Három-Egy határtalan nagysága elõtt. Mert az istenek világa sem volt mentes a gondoktól...
(Folytatása következik...)
"© gogandmagog 2011. dec. 04. 15:26 | privát | válasz | #1107 Miért van a Hold Föld felõli oldalán olyan sok kráter, több, mint a "külsõ" oldalon?"
"© Zero 7th 2013. márc. 11. 11:34 | privát | válasz | #1111 Erre a kérdésre nagyon egyszerû a válasz: NEM ritkábbak a kráterek a Föld felõli oldalon, sõt."
A legviccesebb az egészben az, hogy a Hold Föld felõli oldalán kevesebb a kráter.
A fele Angliában, az elsõk az 1600-as évektõl. Mellesleg mi van Angliában és elég régi?
"Hiszen, ha fogták adásunkat, akkor tudják mire vagyunk képesek, s úgy küldték volna, hogy eleve olyanokhoz jusson, akikrõl feltételezik, hogy meg is fejtik." ÕÕÕÕÕ, kikrõl mit feltételeznek? 1974-ben küldtek egy adást amiben szerepelt vmi. 2001-ben megjelent vmi. Inkább azon érdemes filózni meddig juthatott az üzi.... :) Csak egy tipp. :)
Erre a kérdésre nagyon egyszerû a válasz: NEM ritkábbak a kráterek a Föld felõli oldalon, sõt. Az ilyen faszságokat úgy mégis honnan a picsából veszed?
Én nem mondom, hogy azok fegyverek, vagy temetkezési helyek, de az, amit leírtál, tény és igaz, számtalan mitológiában van szó istenek és istenek, vagy istenek és emberek közti hatalmas háborúkról, ahol természetesen az isteni csodafegyverek, a repülõ csodafogatok meg a repülõ paloták és városok se hiányozhatnak. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem a sumérok voltak az elsõ emberi civilizáció alapítói. Szerintem elõttük, sõt, akár velük egy idõben is létezhettek jóval fejlettebb civilizációk (Atlantisz/Mu/Lemúria).
A holdi kráterekre szerintem van valami elfogadható/elfogadott elmélet. Bár az Hold eredete már egy másik érdekes dolog, amirõl mai napig csomó spekuláció látott napvilágot.
Elsõként piramisokba temetkeztek, de idõvel a központi hatalom ereje csökkent, s az uralkodók már nem engedhették meg maguknak piramisok építését. Az eddigi bizonyítékok alapján a piramisok bizony temetkezési helyek voltak.
Miért van a Hold Föld felõli oldalán olyan sok kráter, több, mint a "külsõ" oldalon? Lehet, ezek nem objektumok becsapódási-, hanem lövések kráterei? Lövésem sincs...
Tegyük fel, hogy a piramisok világszerte, a különféle zikkuratok, kõ-körök nem csillagászati, és vallási központok, hanem FEGYVEREK! Tudjuk, hogy pl. a piramisok nagy energiamezõk központi részei, melyek nem a halott testek feltámadását szolgálják. A Biblia sok helyen említi az Isten földre szállását, nagy hang és fényjelenségek közepette, arról is értesülünk, hogy más népeket hogyan támadott meg "isteni fegyverekkel", vagy hogyan támadtatott meg a kiválasztott néppel, magas technikai fejlettségû eszközökkel segítve azokat. Mi a helyzet akkor, ha védekezõ, telepített fegyvereknek tekintjük ezeket az építményeket, melyek a Föld körül keringõ jármûveket, vagy esetleg más bolygókat célzott meg? Ebben az esetben értelmet nyerne Babilon pusztulása, ahol a Bibliai Isten azért lép közbe, mert állítása szerint nem tudná megakadályozni az építõket céljaik elérésében. De itt kell említeni a kínai piramisok tömegeit is, rádöbbenve, hogy a legnagyobb harcok Kína területén folyhattak abban az idõben a különféle hatalomra vágyó istenek között.
Az tényleg nem igaz, hogy a piramisok a fáraók temetkezési helyei? A fáraókat a királyok völgyébe temették?
Nemrég hozzájutottam az "Õsi idegenek" c film ,elsõ 5 részéhez.Elég érdekes dolgokat feltételez, egy, az emberiséget motiváló idegen civilizáció lehetõségérõl.Rögtön az elején, a technika összehasonlítása, a ma, illetve az ókorban készített tárgyak elkészítésének módjával.Vagy a madárként emlegetett leletek mai, számítógépes elemzések eredményeivel kapcsolatos fejtegetések.
Ha már ókor meg robot, akkor ott van Talos története az Argonautica-ból...
"Szerintem az említett gõzkazán meghajtású, önjáró jármû létezett!"
Szerintem is elég hülyeség, hogy ha egyszer ismerték a gõz erejét miért nem használták, de az eddigi bizonyítékok alapján nem használták. Persze ez semmit nem jelent, hiszen tárgyi bizonyítékot nehéz találni, az írott források nagy része meg odaveszett. Én is valószínûnek tartom, hogy használtak gõzgépeket, de egyenlõre nincs rá épkézláb bizonyíték.
Szerintem az említett gõzkazán meghajtású, önjáró jármû létezett! Héron gömbje is 2200 éve mûködött. Vízautomaták is voltak akkor. stb. Ami a kontinensek süllyedését illeti, inkább a tengerszint emelkedett vagy 140 -t 20000 év alatt. Erre van diagramom. És mert a jég leolvadt, egyes szárazföldek is kiemelkedtek.
Hogyne lennének! Például Akhilleusz pajzsának leírása. De ha vannak, miért nem írsz róluk te is? Mennyivel érdekesebb mondjuk egy kétszemélyes, nyitott vimána- cabriol?
Az ókori görögök nagyon jól értettek a bonyolult mechanikus és hidraulikus gépekhez (emelõk, automata ajtók, primitív "robotok"). A gõz erejét is ismerték, bár a mai tudásunk szerint nem használták ki. Egy olyan civilizációban ami ilyen fejlett gépeket használ nem nagy kunszt továbbgondolni 1-2 dolgot. Mi is beszélünk mesterséges intelligenciákról és csillagközi utazásról, pedig még nem értük el ezeket, de tudjuk, hogy valamilyen formában meg lehet õket valósítani, de legalább is elképzelhetõnek tartjuk. Az emberi agy nem változott sokat azóta, így nagyon is valószínû, hogy akkoriban is így gondolkodtak. De az is közrejátszhat, hogy csak mi látunk bele dolgokat a leírtakba, mert a leírás hasonlít egy mai modern eszközre. De vannak még olyan ókori találmányok és gépek, amikre még nem bukkantunk rá és okozhatnak némi meglepetést.
Sokat gondolkodtam azon, milyen füleket kovácsolhatott a sánta? Talán az indexeket, vagy a vontatóhorgot? Szegény vak Homérosz- még nem is ismerhette ezt a terminológiát! Így hát mást, olyasmit írt rá, amit akkor éppen húzni lehetett! És amelyek közül még a legilledelmes szó a "fül" volt!
Hogy egy nagyon hiteles (szak)irodalmi példát bemutassak, ami lefegyverzett engem, mikor észrevettem:
Homérosz: Íliász, XVIII. Ének, Akhilleusz pajzsa, részlet, (fordította: Devecseri Gábor)
"...Míg az ezüstlábú Thetisz elment Héphaisztosznak csillagos és örök ércházába, mely égilakók közt fénylett, s melyet a Sántító maga épített volt. Õt a fúvók mellett izzadva találta, amint épp sürgött: húsz háromlábast készítve a tûznél, hogy palotájának fala mellett rakja ki sorban. Aztán mindje alá aranyos kereket helyezett el, hogy gyûlésbe gurulhasson valamennyi magától, és onnan hazafuthasson: bámult, aki látta. Készen volt már mind, csak a nagyszerü- mívü fülek még nem voltak rajtuk, s ehhez szögeket kalapált most. Éppen ezen munkált okos elméjével az isten, s ekkor ezüstlábú Thetisz istennõ odalépett..."
Mirõl szól tehát ez a versike, amelyet egy közel 3000 éve élt vak hangász énekelt, egy sokkal korábbi idõrõl? Figyeljünk csak kicsit oda, mert Homérosz nem volt jövendõmondó! Strabon õt a legnagyobb tudósként tartotta számon, Schliemann pedig az õ versei nyomán találta meg Tróját, és mérhetetlen kincseit (mégpedig sokkal korábban, mint a Brad Pitt).
A "régi görögök tudták" (sõt õk igazán) hogy a "háromlábas" (tripod) "üstöt" (itt inkább kazánt) jelentett.
Szóval Héphaisztosz több mint 3000 éve vagy húsz (gõz)kazánt készített, meg kereket is hozzájuk (talán ablaktörlõt is, hátha esik majd?). De mégis, hogyan juthatott mindez Homérosz eszébe, ha ráadásul vak is volt? Honnan vannak olyan idézetei, amelyek a mához szólnak? Legfeljebb mi nem értjük, vagy észre se vesszük? A görög mitológia számos története emlékeztet engem a Naprendszer születésére, persze nem abban a földhözragadt konstellációban, ahogyan azt most a csillagászat a "porbacsomósodás" alapján elképzeli.
Ja, és melyiketek olvasott Homéroszt, vagy Strabont a kötelezõn kivûl? Tényleg érdekelne...
"Sok minden van ami a csodálatos, De az embernél nincs csodálatosabb!"
Ezt mondom én is, de Szophoklés sokkal korábban mondta, mint én. És milyen okosan mondta? A régi görögök" még azt is hozzátették, hogy az ember fokozatosan romlik, aranykorszak, ezüstkorszak, réz, vas stb, akkor most hol tartunk? Ha ez igaz, akkor viszont nincs szükség az UFOK-ra. Csak hol vannak ezek az elpusztult civilizációk? Nyomuk sincs, csak mi. Nagy kár.
Informatika és tudomány
