A Sci-fi ûrsorozatrajongók eléggé sírhatnak, hiszen Trek már jóideje nincs az ENT lelövése óta, Babylon 5 már inkább szerencse, hogy nincs (mert amikkel az utóbbi idõben elõrukkolt JMS mester, az már inkább kínos volt), a BSG reboot sorozata véget ért, a spinofja (Caprica) még odébb, és nem is lesz ûrsorozat... és úgy kb. itt vége.
Vagyis nem, mert idén két ûrhajós Sci-fi is indult, zavarbaejtõen hasonló történettel. Az elsõ a Virtuality, amely az elsõ csillagközi utazásról szól, melyben az út közben Reality mûsort forgatnak a fedélzeten, a személyzet szórakozását pedig egy virtuális rendszer teszi lehetõvé, amely a jelek szerint problémákkal küszködik... ráadásul a hajón lévõ egyetlen embert, aki képes összefogni a széthúzó legénységet, baleset (?) ér a hosszú út kezdete után, mikor visszafordulni már nem lehet. A történet itt véget is ért, hiszen a Virtuality pilotja után nem következett berendelés, a sorozat koraszülött állapotban, halottként jött világra.
Itt pedig alter-egója, a Defying Gravity, a cím itt egyébként kb. annyit tesz, hogy szembeszegülni a gravitációnak. A történetrõl csak nagy vonalakban, de aki mindenképpen meglepetést akar, az innen ne olvassa tovább, mivel erõs a SPOILERVESZÉLY.
2052 a dátum, de az egész úgy kezdõdik, hogy 10 éve volt egy Mars-misszió, ahol az elsõ számú fõszereplõ, Maddux Donner (Ron Livinstone, nekem a band of brothersbõl ismerõs) és Ted Shaw (Malik Yoba, nem ismerõs számomra) kénytelen hátrahagyni két társát egy Mars felszíni viharban (gyk.: halálra ítélték õket), mégpedig a közben biztonságban fent keringõ Mike Goss (Andrew Airlie) parancsára.
Öt év múlva Mike Goss a földi irányítója egy 6 évre tervezett nemzetközi ûrmissziónak, amelyben 4 nõ és 4 férfi indol végiglátogatni a naprendszer bolygóit. Maddux és Ted tartalékok illetve a kiképzésben és a földi irányításban vesznek részt. A jelentkezõk között egy szõke ciklon és rögtön barátnõjévé váló fekete hajú társa, akik közül a szõkeség rögtön a centrifugában is kezdi, majd utána persze a WC-ben hány egy jót.
Azonban az indulás elõtt a hajó kapitányán (mission commander) és fedélzeti mérnökén egy ritka szívbetegség tüneteit fedezik fel. Három napja nem vették észre, és annak az esélye, hogy 8 fõbõl kettõ ilyen betegségben szenvedjen kisebb, mint az ötös lottónyeremény egy nem is lottózó embernél. Ted és Maddux tehát leváltja a "betegeket", és az ûrhajó elindul hosszú útjára.
Van még benne jó pár csavar, van szerelem, romantika, egy kis dráma, feszültség, no és persze sok-sok felmerülõ kérdés, amelyekre válaszokat nem kapunk.
Történet:
Kissé sok a közhely benne, de összességében nem vészes. Aki akcióra, lövöldözésre, idegenekre vágyik, az mondjuk itt abba is hagyhatja az olvasást. Ez nem arról szól. Ettõl függetlenül aki a közeljövõben játszódó drámai sorozatot keres, az nyugodtan nézze meg. Szerencsére túl nyálas vagy eltúlzott jelenetekrõl nem nagyon kell félni. Az, hogy valahogy feldobják a sima történetmenetet folyamatos visszatekintéseket látunk a kiképzés idejérõl.
Színészek: Egy nem túl neves (Ron Livingstone-on túl csak az ûrhajó biológusát játszó Christina Cox ismerõs), de alapjában véve elég komoly színészgárdát sikerült összeszedni, nincs igazán látványosan kilógó szereplõ, és kellõen hitelesen játszik mindenki. E téren eddig nem tudok igazán rosszat mondani.
Látványvilág:
Igazából két fõ helyszínrõl van szó. Az egyik maga az Antares, az ûrhajó, a másik pedig a földi irányítóközpont. Mindkettõ relative jól van kidolgozva. Nem kiemelkedõen jók, de azért nem valami gyenge Zsé kategóriás megoldások. Rendesen nyíló-záró zsilipajtók, normális logók, stb. A súlytalanságot nem tudták igazán szépen megoldani, ez fáj, de valahogy túlélem. :)
Technológia:
Az Antares többé-kevésbé szépen kidolgozott ûrhajó, logikusan van felépítve, két egymásnak ellenforgó mesterséges gravitációs modul, kémiai (?) gyorsítóhajtómû és hat tartósan mûködõ ion-hajtómû, nagy méretû hõpajzs.
A mesterséges gravitáció problémáját a technoblabla szerint a ruhájuk nano-technológiája oldja meg, mely elektro-magnetikusan húzza õket a "talaj" felé. Gyenge magyarázat, hiszen például a hosszú hajó hölgy lófarka sem lebeg, és a polcokra pakolt cuccok sem lebegnek. Egyetlen lebegõ paradicsomon, egy meztelenül lebegõ hölgyön és egy meztelen aktuson (no azért túl sokat látvány terén ne várjon senki) túl máskor nem látjuk sajnos ezt.
Az ûrruhák rendben vannak, legalábbis nem túl hihetetlenek.
Konklúzió:
Mostanában nem sok közeljövõben játszódó ûrhajós sci-fivel volt dolgunk, nem népszerûen. A történet elmegy, a látványvilág rendben van, a színészek sem rosszak. Nem egy új Firefly, de egy kis vasárnapi fotelbõl való szórakozásnak nem is rossz.
Nálam eddig egy gyenge négyes az ötbõl (a második epizód után)
Én is megnézem a pilotot, azután meg majd meglátom.
c:c-n durván lehúzták, szvsz inkább a virtualityt kellet volna nyomatni.
A Virtuality története egy fokkal jobb a pilot alapján, viszont az egyetlen csatornától, a FOX-tól függött, ám a pilot után nem történt berendelés. Ugyan folyik valami kampány, hogy berendeljék a sorozatot, de sehol sincs pl. a Firefly kampányához.
A Defying Gravity ellenben nemzetközi kooperáció, amerikai (FOX, de ehhez képest az ABC adja le), angol (BBC), kanadai (Omni film, CTV és Space) illetve német (ProSieben-Sat1) produkció, és eleve sorozatként rendelték meg.
A magam részérõl kidolgozottság terén a DG egy szinttel magasabb mércét üt meg, viszont a forgatókönyvírók inkább a Virtualityben álltak a helyzet magaslatán...
Lehetne már angol felirat. Így lassan 3 résszel le leszünk maradva. Mert ugye felirat nélkül nincs fordítás sem...
Ennek a népszerûség, vagyis inkább annak hiánya az oka. Az ABC le is vette a mûsoráról, az S1E8 volt az utolsó, amit leadott, mivel meglehetõsen rosszul teljesített eddig náluk a sorozat.
Amúgy annyira szerintem azért nem rossz, noha kisebb fizikai fájdalmat kellett legyûrnöm az olyan dolgok miatt, mint a Föld és az ûrhajó közötti real-time rádiókapcsolat, de ezeket leszámítva elég korrektnek érzem a sorozatot.