Még talán annyi hogy a japánok elég sajátosan viselkednek háborúban. Európai és amerikai fejjel felfoghatatlan elszántsággal, áldozatvállalással, és elég kegyetlenül vívták a harcaikat. Megadás nem létezett számukra, mint ahogy gyakorlatilag foglyokat sem ejtettek. Gond nélkül vállalták a dicsõ halált és ezt elvárták az ellenfelektõl is. Ezért hihetetlen véres harcok dúltak a szigeteken. El lehet képzelni mi lett volna ha Japán földjére lépnek az amerikai katonák. Minkét oldalnak az így elszenvedett vereségek többszörösével kellet volna számolnia. Egyébként, ha csak a számokat nézzük Tokió, vagy Berlin bombázása sokkal több áldozatot követelt.
- sunyin, tárgyalások alatt támadták meg USA-t - a vörös hadsereg fél európát eloglalta, kellett valami ami meggyõzte õket, hogy nem érdemes továbbmenni
A japánok se ingyen kapták az atomot, megtámadták amerikát, fél ázsiát végigrabolták-gyilkolták, és nem nagyon voltak hajlandók megadni magukat. Rá lettek kényszerítve. Ha neked kellett volna menned Japánt felszabadítani, te is inkább az atomot választottad volna mint pár millió kamikázét meg szamurájt.
A nagyhatalmak már csak ilyenek: mindegyik jóságos a kis népekkel. Ezért szeretnünk kell õket és hálával tartozunk nekik
"Amikor szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs, a Gellérthegyi szabadságszobor elé lép, egy emberként áll mögötte egész dolgozó népünk, hogy az õ szavaival mondja el ismét: A hálás magyar nemzet soha nem felejti el, hogy szörnyû elesettségében a fasiszta barbárok kiverése után, a Szovjetunió és a nagy Sztálin segítõ keze állított talpra... A Szabadságtéri hálaszobor leleplezésekor a hûség és hála szavaival fordul egész dolgozó népünk, felszabadítónk, a nagy Sztálin felé. Köszönjük Sztálin elvtárs, nemzetünk felszabadítását. Köszönjük szabadságunkat, derûs, munkás életünket, ragyogó szocialista jövõnket!"
Az atombomba szörnyû volt. A Csendes-óceáni hadszíntér is szörnyû volt. Az elsõ végett vetett a másodiknak. Tudom hogy kegyetlen matek de a „jó” nem abszolút érték.
amúgy azt elfelejted hogy az USA nagyhatalom...egész Európa semmit se tudna tenni ellene ha az USA-ban olyan döntést hoznak ami mondjuk az emberiség ellen elkövetett büntet lenne(pl: leatomoznak valamit,és ezt már 2szer(!) megcsinálta és semmi baja nincs belõle az USA-nak..szóval)
az a nagy probléma hogy az emberiség nem érett meg ilyen kérdések eldöntésére... hogy egy ember lehet egy másiknak az életének ura vagy kioltója..nos a demokrácia szerinte nem de lennének olyan esetek amikor MUSZÁJ lenne dönteni errõl demokratikus államformájú államokban (!) is!(gondolok én olyan betegségekre amik egyszerûen gátolják az ember életét(mert bizony van ilyen)
Ha azt akarod mondani, hogy azért kellett Irakba menniük a hõs amerikaiaknak, hogy éhen ne halljanak, akkor szállj ki. Ne halmozd tovább a hülyeségeidet.
Ha "olyan", akkor pénzért dolgozni, vagy pénzért embert ölni között nincs is különbség ezek szerint. Ismered a meglehetõsen jól körülhatárolható embercsoportot, akik 1 Ft-ért az anyjukat is .... a ravatalon? Gondolom közéjük tartozol, ha már nem ítéled el õket. Szerintem akkor a rablógyilkosokat is ki kellene engedni a börtönbõl, hiszen õk is csak eszerint az elv szerint éltek...
szerinted miért szokás háborúzni? nincs jobb dolguk? persze hogy a gazdasági haszonért ezen megütközni, olyan mintha azon háborodnál fel, hogy az emberek pénzért dolgoznak
Ja persze, nem kötelezõ ott állni... Haljon meg az összes Iraki meg Afganisztáni, és nem lesz ilyen gondjuk. Minek élnek? Csak amerikát akadályozzák a hódításban meg az olaj védelmében.
Ráadásul még azt is hazudták, hogy ezek, akikre rálõttek, megtámadták az amerikaiakat. Mégis mivel? Puszta kézzel meg kamerával? A két fegyveres az ég világon nem csinált semmit a videón.
Itt nem arról van szó, hogy mit akarnak az Irakiak, hisz háború van, hanem arról, hogy amerika hazugságokkal, a puszta gazdasági haszon miatt létrehozta ezt az ún. háborút (ami inkább csak mészárlás, meg gerillaharcok), millió civilt leöltek és egyesek még csodálkoznak, hogy valakik próbálnak ellenük tenni valamit.
A horogkeresztrõl én azt hallottam, hogy a pártalapításkori brainstormingon hozta fel egy csávó, mint (asszem indiai) vallási jelkép, ami olyasmit jelentett, amit õk akartak hangsúlyozni. Hitler pedig jobbra fordította, mert ugye jobboldali párt és 45 fokkal elfordította, mert úgy mozgalmasabb.
A vörös csillag meg a sörgyártók védõszentjének valami jelképe vagy mi, a Heinekenen is azért van rajta.
A jelkepekrol ket megjegyzes: -hitler a sorpuccshoz egy olcso dan sort hasznalt, amin veletlenul horogkereszt volt, ez lett kesobb a jelkepe (bar az iranyat elrontotta amikor lemasolta) -lenin a forradalom elott az ideje jo reszet svajcban toltotte, ahol kapni lehetett egy delnemet sort, amin egy voros csillag volt, kesobb ez lett a forradalom jelkepe
Nem tudom, hogy ez most vicces vagy szomoru...
A magam részérõl befejeztem a gyógypedagógusi tevékenységet..
érdekes, az amcsik simán hazsnálják a piros csillagot pedig volt hidegháború is ellenebn a horogkeresztet valamiért nem talán a gyõztesek mindent visznek mint most Irakban is?
érdekes erre mindig a nácoid emberkék szeretnek hivatkozni, akik mellékesen meg szimplán holocausttagadók is, de a 100 millió az 100 millió te is közéjük tartozol? nem vagyok ukrán, Sztálin se cseszett ki velem, ellenben a derék nacionalistáink támadták meg a SZU-t papírbakancsban, na rájuk haragszom a vörös csillagra speciel nem ha neked a sátán jelképe, hát istenkém, majd örög korodban mész az utcán és ezen fogsz dünnyögni, már látom magam elõtt :D
A komcsi eszme, beszaras, mennyire gyonyoru.. tenyleg. De amig ember az ember, nem megvalosithato! Otthon pedig a szocik a legnagyobb kapitalistak.. kb ennyit a definiciokrol.
Egy szóval sem mondtam hogy bejön :)Mentegetni meg nincs mit, a rengeteg áldozat tény. Azért picit nézz körbe, mi okozta pontosan annyi ember halálát. Ide elég is az off.
Védd csak a védhetetlent, mentegetsd a mentegethetetlent. "Mekkora csapás", hogy nem valósulhatott meg sehol ez a remek eszme... A söröd mellett a homlokodra is tetováltathatnád, ha annyira bejön neked és "e jelben gyõzni fogsz"
Rengeteg ember halálát okozta továbbá a vallás, rabszolgatartás, spanyolnátha, gyakorlatilag bármely eszme, az éhínség. A kommunista szó mellé társított szoros jelentést egyébként ismered? Mert egyetlen pillanatra sem valósult meg sehol. Vörös csillag meg van a sörömön is.
Inkább azon kellene "besírnod", hogy a kommunista rendszerek hozzávetõleg 100 millió ember pusztulásáért felelõsek a mai napig és ezen rendszerek jelképe a vörös csillag. De nem biztos, hogy te ezt feléred ésszel vagy erkölcsi érzékkel. Ennek elég csak a legvégét elolvasni és kb. látható, hogy hová kell a vörös csillagot elhelyeznünk. A szerzõ meglepõen pontos jóslata meg valószínûleg nem a véletlen mûve...
Mike nincs is igazán mit irnom, maximálisan melleted állok ,végre valaki aki az irásodbol "sejtem" élt is (velem 1üt) a régi rendszerbe, és nem a manapság qurva nagy divat lett usa szidást nyomja,én kiba hálás vagyok nekik hogy összeomlott a szovjetunio,mert hát legyünk összinték pld. a fegyverkezésel alaposan benne volt a kezük ,de kár leirni mert a notorius usa szidok ugy se értik neked meg asszem nem kell külön magyarázni :)akkor nagyon vártuk a "megváltást" és meg is jött,de ezt valahogy elfelejtik az emberek ,de ugyérzem hogy az itt olvasok javarészt fiatalabb korosztály és nem is tudják igazán, nem ugyanaz olvasni-tanulni rola meg benne lenni a dolgokba .)A multkor valami hasonlo usa szidos cikbe oda fajultak a dolgok hogy 1 über faszkalap(nem !!! tudok rá mást irni)56-al kapcsolatba elkezdte szidni amerikát ,de csak öket !!!! hogy nem segitettek nekünk ,arrol meg hogyhogynem teljesen megfeledkezet hogy anno Bp utcáit nem fehér hanem vörös ! csillagos tankok lötték.. ott tartunk hogy ha betörnek hozzád nem a betörö a hibás hanem a rendör mer mérnem állt az ajtóba :)persze segithettek volna.. de ottvolt szuez és arrol a cseppet se aproságrol meg ne feledkezzünk meg hogy ezzel 1 uj nagyon komoly europai háborut vagy ne ad isten egy 3. világháborut kockáztattak volna meg.Amit tettek ha civilek voltak elitélendö ,meg kell büntetni öket ,de aszem éveket olvashatnánk rola(ha nyilvánoságra kerülne) a ruszkik mit csináltak az afgánokal ,de a csecsen téma se semmi(falvakat löttek rakétatüzérségel rendszeresen) ,most ök is terroristát kiálthatnak rájuk, de persze a nagy béke eredményének látom hogy elnézik az oroszoknak cserébe a dolgot mert hát ök mit is csinálnak ott ?
Amergin féléknek mondhatod nem látnak avak gyûlölettõlsátán csillag, ezen besírtam biztos nagypapitól elvették a kommunisták a gyárat, biztos nem zsellér volt az öreg
csak arra vigyázz, zsigeri gyülöleted fel nem emésszen nincs barátnõd? gyülölködés helyett az élet örömeire kéne koncentrálnod már látszanak rajtad a kattantság jelei, milyen lesz ez majd 50 év múlva ha már ma itt tartasz
És a bankok milyen jó üzlet, akik majd kölcsön adnak, hogy egy új országot építsenek...
Az ebbõl hasznot húzó cégek, beszállítok, fegyvergyárak ez alatt a 7 év alatt már megkeresték a betevõjüket. Most már ellesznek a következõ "felszabadító" akcióig.
Ha nem éri meg nekik anyagilag akkor ott fogják hagyni mint a szél. Ez az iraki kaland az USA számára szívás. Azt hitték megcsinálják az év üzletét. Simán megnyerik a háborút felállítanak egy bábkormányt, mindenki boldog(mármint õk), dõl a lé. A katonai akciókat hozták, de a pacifizálás már nem jött össze. Azt hitték az irakiakat könnyû lesz a maguk oldalára állítani, csak, hogy "iraki" olyan gyakorlatilag nem létezik. Nem számoltak azzal, hogy egy etnikailag és vallásilag egy darázsfészekbe fognak nyúlni. Van ott mindenféle népcsoport és felekezet akik gyûlölik egymást. Mikor itt azt mondjuk a távolból, hogy szemét terrorista a "sajátjait" robbantgatja, lehet épp egy kurd, szaudi, afgán volt aki szarik magasról a "sajátjaira" mivel neki nem azok. Az USA már 7 éven keresztül fegyverben tart egy komplett hadsereget ott, ez õrült nagy pénz. Minden egyes nap az a több tízezer katona a reggeli hamburger után kimegy járõrözni, felszállnak a helikopterek, a páncélosok masíroznak fel-alá és zabálják az üzemanyagot. A legénységet se kenyéren és vízen tartják, mindenhol légkondicionált helyiségek stb. Könnyen lehet, hogy a kiadásokat nem fedezik a bevételek. Tuti nem számoltak azzal, hogy 5-6-7 év után is 100 ezer katonát kell fegyverben tartani. Egyébként azt írtam, ha minden igaz. Tehát lehet csúsztatni, de a jelek arra mutatnak, hogy csökkentik az ott lévõk számát. Pakolják fel a cuccot egy jó részük megy Afganisztánba a többi meg haza. Nyilván légi fedezetet még biztos évekig nyújtani fognak az ottani bábkormánynak, ahogy Vietnámba is tették a 70-es években, amikor az amcsik már kezdtek lelécelni.
Fura hogy a kommenteken kívül, szó nincs terroristákról, mégis ez a kedvenc szava mindenkinek. Így a végén a magyar orosz képlet tükrében a legviccesebb.
Te ezt tényleg beveszed? Ennyire naív ne legyél már. Meg lehet azt a 2011-es hosszabbítani.... akár többször is, ha "a körülmények ezt követelik meg". Amíg nem elég stabil a "demokrácia" (a bábkormány hatalma), addig nem lesz kivonulás. Hazánkban is 45 évig állomásoztak "ideiglenesen" a "felszabadító, hõs, stb. blabla.." szovjet-bolsevik csapatok. Népünk azóta is igen hálás nekik a rengeteg fosztogatásért, gyilkosságért, nemi erõszakért, a "málenkíj robot" rabszolgamunkáért, a forradalom vérbefojtásáért Magyarország javainak elrablásáért stb, stb, had ne soroljam tovább. És ezeknek még a mai napon is kint áll a "hõsi" emlékmûvük a Szabadság terén Budapesten, rajta a tiltott önkényuralmi jelképükkel, az ötágú sátán-csillaggal. 2010 Magyarország: ki tiltakozik ellene? Aki megtette, a rendszer börtönében ül ma is... Ja, persze! Majd elfelejtettem: hiszen õ "terrorista"
Van benne valami, de úgy látszik jelen esetben már mégse akkora üzlet Irakban maradni. Ha minden igaz 2011 végére az összes amerikai elhagyja Irakot, a rendet meg az iraki hadsereg fogja fenntartani. Kíváncsi vagyok milyen sikerrel, mert akkor már nem lesznek a levegõben apache helikopterek, meg raptorok, az utcán nem fognak Abrams harckocsik, Bradley páncélosok cirkálni. Kapnak természetesen a helyi erõk felszerelést és ellátást, de nem hiszem, hogy ilyen cuccokat hátrahagynának nekik.
Ki látta a Dune címû filmet? Megvalósulni látszik... A Harkonnenek kezükbe kaparintották az Arrakist, a sivatagbolygót, hogy "demokratizálják a bolygót" és persze megszerezzék az univerzum legnagyobb értékét a FÛSZERT, ami mindennek az alapja. Persze van pár "gonosz terrorista" ellenálló, a fremen õslakosság között, akik vallási vezetõik támogatásával "dzsihádot" hirdetnek az idegen megszállás és elnyomás ellen. "Terrorista" akcióik olyan sikeressé válnak, hogy megbénítják a Fûszer kitermelését. Erre a Császár elrendeli az összes õslakos szisztematikus kiírtását... Nem folytatom: aki látta tudja folytatni, aki nem az nézze meg. Érdemes.
Erre mit mondjak? Nem volt kötelezõ ott állni, és tudhatták, ez adott esetben mivel jár. Ilyen helyzetben még lehet, hogy a rendõrtõl is kaptak volna, és az ellen sem szólhattak volna egy szót sem.
Jól fogalmaztál - noha feltételezem, nem tudatosan - paradoxonnal van dolgunk, azaz látszólagos ellentmondással. A dolog kulcsa az, hogy a wikileaks nem hazudik, azaz nem publikál egy olyan szinten megvágott anyagot, amelybõl cáfolhatatlanul kimutatható a tények megmásításának szándéka, hanem blöfföl. Kiteszi a teljes felvételt, valamint készít belõle egy kozmetikázott változatot, ami az õ álláspontjukat sugalmazza, Orwell idézettel az elején, lényeges részeket szépen lehagyva, a figyelmet elterelve, arra számítva, hogy ha van rövid változat, akkor kevesen nézik végig a hosszabbat, és helyenként percekig eseménymentest, fõleg, ha a rövidebb változatban bemutatott események megfelelnek az emberek zömében élõ prekoncepcióknak az amerikai hadsereg módszereit illetõen. Ha már azt kiemelték, hogy az egyik kollega kamerázik, a másik pedig telefonál, azt is ki kellett volna, hogy a csoportosulás néhány emberénél fegyver van.
Az egész egy ügyesen kivitelezett csúsztatás. Elnevezik a videót gyilkosságnak, aláírják, hogy fegyvertelen civileket ölt meg az amerikai hadsereg, és a tömegmédia s azok fogyasztóinak 99.9 %-a bekajálja. Persze okosan hagytak maguknak taktikai mozgásteret, ha valaki szembesítené õket az állításaikkal, akkor azok vannak olyan gondosan általánosra fogalmazottak, hogy kiderülhessen, nem is az újságírók voltak ott az ártatlanok akikre õk gondoltak, hanem a gyerekek a furgonban.
Herkules, nem gondolom, hogy megváltozik az álláspontod, mert számodra zsigeri örömöt szerez az establishment-ellenesség, számodra a lényeg a lázadás.
Ja télleg, most megnéztem jobban, egy vagy két embernél mintha lett volna valami. Ja jó, akkor most szétlövünk még rajtuk kívül 10 másik fegyvertelen embert, mert ugyebár mindenki lehet terrorista.
Pár embernek itt a fórumon a kapitalizmussal van baja. Sajnálattal közlöm velük hogy mindig is kapitalizmus volt, és mindig is az lesz, függetlenül attól hogy milyen nevet adnak neki.
Nem kérdés? Mégis hol? Én csak két embernél láttam kamerát, a többinél semmi nem volt, csak nézelõdtek.
A sebesültszállítóhoz hasonló, vagy azzal egyezõ jármû jött el a fegyveres csoporttól, valószínûsítem, ezért sem gondolkodtak sokat a hovatartozását illetõen.
itt szepen lathato az RPG http://i41.tinypic.com/343tb0j.jpg
Mostanában nagy divat Kína. Jin és jang. Ahol van jó ott lennie kell rosznak is. Annak hogy a világ egyik fele fejlõdött (mi is) megvolt az ára. Ugyanúgy annak hogy Kína fejõdik meg lesz az ára.
Az USA világhatalom az utóbbi ~100 évben és ennek megfelelõen kell megitélni. Szerintem világhatalomként úgy viselkedett ahogy az tõle elvárható volt. Akkor meg mi a probléma? Sokan meghaltak? Ilyen az élet, örülj hogy te élsz. Akinek nem szimpatikus az USA az örülhet mert a világhatalmak jönnek és buknak, nem lesz ezalól õ se kivétel. Aztán majd meglátjuk Kína milyen lesz.
Belegondolt már valaki hogy a nagy honfoglalásunk mivolt az itt élõk szemszögébõl?
Összefoglalva: Az élet sz*pás, próbálj a jó oldalra állni.
Ne azonosítgass amihez nem értesz, fõleg hogy egy guglizást sem vagy hajlandó megejteni érte, hogy lássad mekkora egy ak47-es.
"A két felvétel valóban tökegyforma, azt leszámítva, hogy az egyik közel kétszer olyan hosszú, mint a másik, s a rövidebb változatból kulcsmomentumokat hagytak ki, ellenben ellátták hangulatkeltésre alkalmas részekkel."
hülyeség... semmit sem hagytak ki. A rövidített az 1 az 1 ben a hosszabb változat elsõ fele, vágás nélkül, és nem is adtak hozzá semmit. Ezt hívják lényegnek! Mert utána már csak az van a videokon hogy körülnéznek, megpróbálják elszállítani a gyereket, és közben a lövész próbálja igazolni magát hogy bizony fegyverek voltak azoknál akiket szitává lõtt, sikertelenül.
Nem tûnik még most sem fel neked az a paradoxon, miszerint szerinted a wikileaks manipulálni akar, de õk maguk ugyanoda kirakták a szerinted manipulálatlant? Szerinted ez logikus lenne?
amúgy meg a történelmet a gyõztesek írják:D szóval ha a marad a mostani rendszer 10 év múlva senki se fogja tudni hogy ilyen volt valaha is... ha a jövõbe Irak nagyhatalommá válna akkor valószínû az USA igen nagy jóvátétet fizetne...(ez nem valószínû)
hiába vitáztok nem lesz tõle jobb... de azt azért le kellene szögezni, hogy háborús övezetben, amikor egy helikopter köröz feletted nem jó ötlet csoportosulni...
igen érveltél de megfûszerezted minfenél minõsítgetéssel a bajotok van egymással oldjátok meg egymás között, az nem rtartozik ránk, nem érdekel csak ennyi lett volna a felvetésem
Van(nak) fegyver(ek) a videón. Nem kérdés. De hogy milyen akció, ahol a sebesültszállítót is szarrálövik?!
Herkules, nem mondtam, hogy értek a fegyverekhez, csak azt, hogy a felvételeken látható tárgyat nemigen tudom másként azonosítani. Az autót is felismerem, de nem értek hozzá. Átjött a lényeg..?
A két felvétel valóban tökegyforma, azt leszámítva, hogy az egyik közel kétszer olyan hosszú, mint a másik, s a rövidebb változatból kulcsmomentumokat hagytak ki, ellenben ellátták hangulatkeltésre alkalmas részekkel.
#50: Szeretnék abban hinni, hogy ez nem így van. Ez nem egy absztrakt festmény, amibe mindenki azt lát, amit akar.
érvelve lett. Õ még most is úgy látja ahogy nincs. Így más nem lehet csak látásprobléma.
Aki mindenáron fegyvereket lát a felvételen az azt is fog látni mindenhol,teljesen fölösleges velük vitatkozni.Tisztára mint az amerikaiak,elõször lõnek aztán gondolkodnak.Különben is mi a fenét kerestek volna a fegyveresek között a két riporter?A többi háborús szarságot meg minek belekeverni ebbe a történetbe?
Tehát sokak véleménye szerint akinek fegyver van a kezében azt tucatmagával együtt kiirtandó, a sebesültekért érkezõkkel együtt. Gratulálok, az ilyenek mondják azt, hogy parancsra cselekedtem. Majd ha lesz gyereketek és azt mondja azért rugdosta meg az öccsét mert a Józsi azt mondta, akkor helyeseljetek, de jól tette. És dicsérjétek meg. Józsi meg röhög a markában. Az ilyen katonák lesznek a hazájukban garmadával öngyilkosok, teszik tönkre a családjukat, környezetüket. Elsõre jó vicc volt csak egy életen át fogja viselni tettének terhét, míg a politikusok röhögnek egy jót rajta.
" sarkon álló csoport egyik tagjánál a tûzkiváltás elõtt egy kala származék gépkarabély látható. A gyalogság RPG lõszert talál az egyik halott mellet."
hujujuj neee neee terelgess ennyire.
A gyalogság semmi rpg lõszert nem talál. A lövész aki legyilkolta azokat az embereket az mondja hogy szerinte az egy rpg lõszer az emberke alatt (hirtelen ilyen jól lát, nem úgy mint elõtte :) ). A gyalogos oda megy, megnézi, de nem találja és tovább megy.
"nem emlékszem arra, hogy bárki is azt mondaná, ezek civilek voltak"
a videoban nem is, a vizsgálati jegyzõkönyv és a kitálaló katonai vezetõk mondják ;)
"Ha téves fegyverhasználat lett volna, akkor az Apacsokat azonnal visszahívják, és nem vezénylik õket a másik állomáshelyre"
hol élsz te? ezek nem olyan helik hogy 53 db szabad heli várakozik a leváltásukra pilótástul. Jól ki vannak használva ezek. Ha rögtön kiderült volna mi történt SEm küldték volna vissza õket, mert szükség van rájuk, max kaptak volna egy üzenetet hogy ezt elszúrták, ebbõl nagy baj lesz, ha hazaérnek HA már amúgy is megtennék (nincs szükség rájuk, utántöltés stb). Ráadásul itt a "helyszínelés" után derült fény az egész dologra, késõbb.
az eleje teljesen ugyanaz. Már meg lett beszélve a másik topikban, nem értesz a fegyverekhez, és a látásoddal is gond van. Ugyanígy ebben a videoban is maximum mac-10-nek látható tárgyak vannak, ak47 méret közelében sincs semmi. Keressél már egy képet róla és nézd meg mekkora.
De ahhoz is hatalmas ész kell, hogy valaki azt higgye, hogy nyugodtan, CSOPORTBAN sétálgatnak a fegyveres tenoristák. Ennyire hülyének nem kéne nézni õket sem...
az "rpg"-rõl is látszik itt is hogy mennyire "rpg" (semennyire), még a gyönyörûen elkülöníthetõ maga a fényképezõ és az optikája is.
"A rövidített videó a manipulatív anyagok mintapéldánya, prekoncepció kialakítására késztet egy Orwell idézettel, fontos részek vannak kivágva belõle,"
okoskodni próbálsz, de nincs értelme. wikileaks manipulálni akar aha. Feltûnt hogy a full video is wikileaks? Manipulálni akarnak de mégsem? Az összeesküvõk magukat leplezik le? :D Amúgy nincs kivágva a rövidített videoból semmi. Ugyanúgy ott van az "rpg"-s rész. Ugyanonnan kezdõdik mind2, csak a rövidítettnek ott van vége hogy jönnek a katonák, a hosszú még azt is mutatja. De van benne vicces rész :D beszól a lövész hogy úgy néz ki az alatt a hulla alatt van egy rpg rakéta! Milyen fura, hogy elõtte egy egész állítólagos rpg-t nem tudott megkülönböztetni egy fényképezõtõl, most meg meglát egy jóval kisebb rpg rakétát kilövõ nélkül :)) (arról nem is beszélve hogy a katonák csak ránéznek a hullára és tovább mennek (tehát õk nem találták meg...).
A földön sehol sem látható fegyvernek látszó tárgy jópár kör után sem. Ami nem meglepõ, mert maguk az amcsik sem találtak fegyvert, csak te hiszed azt hogy ez egy nem lezárt eset, és lehet hogy van ott csak õk még nem tudnak róla :D. Nem nem volt fegyver, a vizsgálatoknál leszögezték. A lényeg az hogy ezt próbálták a hadseregen belül tartani, de nem sikerült, kikerült még is a dolog.
Abban egyetértek, hogy nem szabad megnyerhetetlen háborúkba kezdeni, és abban is, hogy éljenek a titkos mûveletek. Nem kell mindent nyilvánosságra hozni, mert ugyanolyan kicsavarható, félremagyarázható lesz, mint ez a felvétel.
Akkor már Iránba lezajlott az iszlám forradalom, ami megdöntötte a sah uralmát és barátból ellenség lett. Fõleg ezért támogatták Irakot az amerikaiak abban a háborúban. Sõt még a Szovjetunió se ellenezte a beavatkozást. Azért õk is féltek az iszlám forradalomtól, hogy szétterjed az egész térségben. Úgy gondolták ezt Irak megakadályozhatja.
No, olyan volt ez, mint a jó gruppen, mindenki mindenkivel. Egy kedves életkép ennek magyar vonatkozásáról: Milstory - Reptéri capriccio Köszönet érte Tiboru-nak, a katonatörténetek és konteók Kodály Zoltánjának. :-]
A teherautó a felvétel elején jön el a csoporttól. A sarkon álló csoport egyik tagjánál a tûzkiváltás elõtt egy kala származék gépkarabély látható. A gyalogság RPG lõszert talál az egyik halott mellet, én nem emlékszem arra, hogy bárki is azt mondaná, ezek civilek voltak. Ha téves fegyverhasználat lett volna, akkor az Apacsokat azonnal visszahívják, és nem vezénylik õket a másik állomáshelyre, ahol egyébként azért lövik rakétával az épületet, mert a felvételen láthatóan fegyversek mennek be.
szerintem igazából senki enm tudja mit kéne csinálni az egészbe bele sem kellett volna kezdeni és azt csak a fiatalabb Bush és Blair tudhatja pontosan miért is mentek Irakba
Irán nem volt baráti?? Azért nézz ennek utána: "Moszaddek bukását követõen a sah egyre diktatórikusabban kormányzott. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság hathatós támogatását élvezve ugyan tovább modernizálta az iráni ipart, de eltiporta a polgári szabadságjogokat. Uralma, melynek része volt a szisztematikus kínzás, és más emberi jogi megsértése, végül 1979-ben az iráni forradalomba torkollott, melyben rezsimjét megdöntötték. " Irán
A video teljes verziojabol latszik, hogy osszekevertek ket csoportot. Az egyik egy hazteton volt, a masik a foldon. Erre akkor jonnek ra, amikor odaer a gyalogsag. A gond az volt, hogy a lovesz nem latta rendesen az embereket, mert tul messze volt. Arrol nem beszelve, hogy a rossz felvetelen a fenykepezogepet es a hozza tartozo taskat is fegyvernek latta. Mindezek mellett a jol lathatoan fegyvertelen teherautora vegkepp nem kellett volna lonie, arra engedelyt sem kapott. Vegul a gyalogsag jott ra, hogy valami nem stimmel.
Viszont a videot es a nemreg a discovery-n leadott afganisztani filmet nezve az tunik fol, hogy mennyi eroforrast pazarolnak el, a semmiert es csak tovabb duhitik a lakossagot. A videon latszik, hogy egy helikopter, tobb tank, teherauto es tobb tucat gyalogos kellett par civil lelovesehez, mig a tenyleges tamadok bekesen elmehettek. Aztan hazafele menet raketakkal szetlottek azt az ures epuletet is, ahonnan a tenyleges tamadas jott, kozben lebontva a fel kornyeket egy lakoovezetben, a nelkul hogy odafigyeltek volna arra mit lonek meg szet.
A discovery afganisztani felvetelein pedig direkt azert kezdtek el hangosbeszelon nyugtatgatni a lakossagot, hogy azok rajuk lojjenek, hogy vissza tudjanak loni. Ennek semmi ertelme, csak veszelyezteti a katonak eletet. (a civileket meg vagy lelovik, vagy tenyleg felbosszantjak) A gyalog maszkalo minimalisan vedett katonakrol nem is beszelve. Ez igy se nem hatekony, se nem ertelmes es csak ront a helyzeten. Ha meg akarjak szallni az adott orszagot, akkor nepirtassal kell kezdeniuk. Ha csak fel akarjak oket szabaditani, akkor meg nem kellene megszallni oket. Vegul ha csak a terrorsitak kellenek, akkor nem egy teljes hadsereggel kellene bemenni, hanem par ugynokkel. Ennel meg az izraeli titkosszolgalat is ertelmesebb szokott lenni (bar nekik meg a vezetesuk fanatikus). A jenkik valoszinuleg lebombaztak volna az egesz szallodat...
Hosszu tavon egyik strategia sem nyero. Az egyetlen viszonylagos nyugalmat hozo megoldas idaig az volt, amikor lefizettek a helyi vezetoket hogy alljanak mellejuk. Ez egy eroszakmentes megoldas volt es mind irakban, mind afganisztanban mukodott. Ugy nez ki, hogy fegyverrel nem lehet megoldani a problemat, csak a teljes lakossag kiirtasaval. Izrael is pont ezert nem tudta megoldani a palesztin kerdest ennyi ev alatt, mert mindenkit megsem lohetnek le.