Egy kis kritika a modern egyház felé A római katolikus egyház (a többi vallással egyetemben) a mai formájában egy humbug, nincs vita. A kérdés csak az lehet (némely embernek), hogy a régi vallások, például a kereszténység igaz volt-e valaha. Azután lehetne pontosítani a választ ezekre a kérdésekre, hogy melyik verzió, miért és hogyan? Véleményem szerint csak önmagában a gnoszticizmust tanulmányozni (mondjuk a Nag hammádi tekercseken és a Biblián no meg a modern kereszténységen keresztül) tévútra visz. Sokkal objektívebb és pontosabb képet kaphatunk más klasszikus vallásokat (és filozófiákat) is megismerve.
Unione és sfumato reneszánsz festési technikákról lehet szó ezesetben. Halottál ezekről, vagy valami másra gondolsz?
Ne ragadjunk le itt, az "isten=szentháromság=egy és oszthatatlan" oldalon, hanem nézzük meg hogy a szembenálló félnél mi a helyzet. Vagyis kíváncsi vagyok arra, a sötét sátáni entitás hány részbõl tevõdik össze, s ugyanígy oszthatatlan-e. Esetleg osztható?
Fény és sötétség... Az isteni fehér fény prizmával bontható. De mivel bontható fel a sötétség ugyanígy összetevõire? (nehogy azt mondd, hogy a fénnyel!)
A könyv igazságtartalma és az univerzális igazság szempontjából természetesen bármi lehet. mindenki azt olvas bele, amit akar. Én a bibliatudomány és a régészeti kutatómunkák tükrében az egyház által jelenleg elfogadott és hirdetett magyarázatokat írtam le (vagyis hogy szerintük és a különbözõ vallási ágak szerint mi is az a Szentháromság, és az Isten-Jézus kapcsolat).
"Az idézett szöveggel mi a baj?"---na most magyarázkodhatok. Semmi de semmi baj nincs, pusztán azt próbáltam érzékeltetni, hogy hányféle "igaz" magyarázat is lehet az egyetlen igazságra. Hiszen szinte, ahány ember (ez tulzás), annyiféleképpen értelmezhet valamit. Te frankón, elfogadhatóan leírtál valamit, de vajon igaz-e? Ugye érted?:))
Az "igazság" részei vallási csoportonként különbözhetnek, mindegyik megtalálja a könyvben a maga számítását, és az esetleges kétértelmûségeket vagy értelmezhetetlenségeket a saját hitükhöz mérten formálhatják, köszönhetõen a többértelmû fogalmazásnak és szerkesztésnek (ahogy te is írtad, ezért nincs csak egy univerzális keresztény tan). Nem hiába pont az a négy evangélium került a könyvbe, az akkori négy legnagyobb népszerûségnek örvendõ történet hallgatóinak "kedvenceit" válogatták be, s mivel elég sok mindenben hasonlítanak is, az esetleges eltéréseket befoltozza és feledteti a sok egyezés, illetve a szándék a teljes könyv elfogadására.
Egy hívõ ember számára a válaszod kitûnõ, és elfogadható. Én azonban az "igazság" tálalásával szkeptikus vagyok. Mármint vallási szempontból. Nagyon frankón ki lett találva hogyan is értelmezzük a Bibliát. Többé-kevésbé én is ismerem (?!) a Bibliát. Szeretném azt mondani, hogy csak egyfajta igazságot közvetít. Nos hát a helyzet merõben más, hiszen ezért mûködhet ennyi kereszténységen alapuló egyház, felekezet, gyülekezet stb. Nyílvánvalóan mindegyik magáénak tudja be a Bibliai igazság ismeretét. De hogy is van ez? Bizony a pohár esetét követik: ha félig üres a pohár---maximálisan igaz; ha félig tele a pohár-----tökéletesen igaz. "Szerintem sokan ott akadnak meg, és szinte mindenhol amiatt értelmezik félre a szöveget"---te biztos, hogy jól értelmezed??? Akkor most kapkodhatom a fejem!!!!
Az Ószövetségben, a héber nyelvû szövegben számos helyen láthatjuk a többesszámot (konkrétan az 'Elohim' is az 'El' többesszáma, akár Isten megnevezésekor, de bizonyos Isten felõl érkezõ cselekvéseket jelzõ igék is többesszámban vannak. Ettõl függetlenül, bár írott alakja többesszámra utal, az adott szóhoz kapcsolható melléknevek és igék végzõdése határozza meg a szó jelentését (tehát ha a melléknév egyesszámban ragozódik, hiába többesszámot jelöl az Elohim, egy személyként fordítandó: Isten). Az írott alak és a jelentés tehát eltérhet.
A Szentháromság, mint fogalom az Újszövetségben bukkan fel elõször, ezért az adott vallási ágtól függ, hogy figyelembe veszi-e az ószövetségi többesszámokat, vagy sem. Valamelyikük úgy tartja, hogy már ezek a szövegek is a Szentháromság jelenléte miatt jelzik írott formában többesszámmal Istent és ténykedéseit, valamelyikük viszont szimplán a héber nyelvezet különlegességeként tekint ezekre a szövegekre, vagy úgy tekintik, hogy a többesszám Istent és az angyalait jelöli.
Szóval itt is vannak nézõpontbeli eltérések.
Külön érdekesség a fentiek figyelembevételével, ami az általad említett jelenetre vonatkozik, hogy késõbb két angyal látogatja meg Lótot Sodomában (aki vendégül látja õket), így itt ismét elõjön a kérdés, vajon a korábbi, Ábrahámmal történõ találkozáskor a Szentháromságot szimbolizálandó jelent meg a három alak, vagy Isten két angyalával mutatkozott.
Ha filozófiai szempontból, vagy kivülállóként, az egész bibliát egyben nézve közelítjük meg a kérdést, akkor mindkettõ lehet igaz, mégpedig úgy, ha behozzuk a képbe a Szentháromságot (ugye: Atya, Fiú és Szentlélek).
Az embernek nehéz túltennie magát azon a képen, hogy valaki egyszerre hogyan is lehet három:) Elsõ körben azt kell megjegyezni, hogy Isten nem személy, tehát nem egyetlen konkrét valaki, hanem õ egy entitás, megtestesülés... a Szentháromság megtestesülése, három "személy", egyben. Atya: a Teremtõ, a Gondolat. Fiú: akin keresztül az Atya és cselekedete eljut az emberekhez. Szentlélek: a Fiú és tanításai fizikai megnyilvánulása, maguk a tettek, maga a hit.
Szerintem sokan ott akadnak meg, és szinte mindenhol amiatt értelmezik félre a szöveget, hogy õk maguk Istent kizárólagosan az Atyával azonosítják, így a "Jézus, az Isten Fia" résznél megzavarodnak. Mivel a Szentháromságban egyenrangú kapcsolat áll fenn, így bár zavaró, de megállja a helyét a "Jézus, az Isten Fia" elnevezés (hisz ugye az Atya is és Jézus is az isteni lény része, vagyis mindkét személy az Isten), és a Bibliában is a Szentháromság erõsítését megcélzandó írják állandóan "Isten Fiának".
Viszont, ha szeretnénk érthetõbben fogalmazni, akkor a konkrétabb elnevezés a "Jézus, az Atya Fia" lenne ("a Teremtõ földi megtestesülése"). Bár a könyv nem így használja (a fenti okokból), ezt megértve szerintem sokkal tisztábban át lehet látni az egészet.
A zavarodottságnak szintén alapot ad az is, hogy még vallási ágakon belül sem azonos megnevezéseket használnak, például a baptisták kizárólagosan "Isten Fiának" nevezik, vagyis csak a különálló személyt veszik figyelembe (a Szentháromságban töltött szerepét természetesen elismerik, de nem azt emelik ki és nem arról beszélnek), míg a katolikusok inkább arról szólnak, hogy Jézus miként jelenti önmagában Istent is (vagyis inkább a Szentháromságbani létét helyezik elõtérbe).
Istentõl a büntetés "élvezete" nem is volt olyan távol. Az Ótestamentum szinte másról sem szól, mint hogy milyen változatos büntetés fajtákat eszelt ki.
Egyébként érdekes ez a Judás utálat. Egyes kutatók szerint ez a kezdeti kereszténységre nem volt jellemzõ. Sõt bizonyos rangot, elismerést is kapott Judás, hogy fel merte vállalni azt amit rá várt. Hiszen biztos lehetett benne, sõt az elviselése sem sikerült, hiszen öngyilkos lett. Az õ evangéliuma szerint õt tüntette ki Jézus a legnagyobb figyelemmel. Csak Judás tudta, merte kijelenteni, hogy tudja ki Jézus, és honnan jött. Mivel Jézus tudta, hogy az emberiség megváltása nem fog szenvedés nélkül megtörténni, kellett neki valaki, aki a megváltást elindítja. Mert ugye, ha nem lett volna az "áruló", akkor most lenne kereszténység?????????????????
Látom benne vagy a témában. Akkor légyszi mondd meg szerinted melyik lehet az igazabb. 1 Jézus és Isten egy és ugyanaz 2 Nem Azért kérdezem, mert kettõre olvastam "elfogadható" magyarázatot. Sõt már halottam, olvastam ezektõl eltérõt is. Hogy lehet egy "IGAZNAK" több változata??? Szegény Jézust, mint embert végtelenül sajnálom, de a keresztre feszítés már az Õ születése elõtt bevett büntetés volt. Egy bizonyos zsidó felkelés leverése után 5000 embert feszítettek keresztre a rómaiak. De azt hiszem egyik kivégzési mód sem volt sokkal "humánusabb". Karóba húzás alkalmával az elitélt sokszor még a harmadik napon is élt. Ugyanis, ha nagyon edzettek voltak izmai, és medencecsontja is erõsebb mértékben ellenállt, a szenvedés garantált volt.
Itt három dolog fontos: 1. Õ emberként halt meg, feladta közvetítõi szerepét az Atyja és az emberek között (Timótheushoz írt I. levél, 2:5: "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,..."). Egyrészt ez a fizikai kínok önkéntes, emberként érzékelt fájdalmát jelentette, vagyis -durván fogalmazva- szándékosan kikapcsolta isteni mivoltát, és hagyta, hogy az emberekhez hasonlóan tapasztalja meg az egészet.
2. Az "áldozat" szó nem csupán az élet-halál vonal átlépését jelenti. Akkoriban, ha valaki vért adott valamiért, az a teljes tulajdonjog átruházását jelentette, teljes alárendeltséget (pl: állatáldozatok -> birtoktulajdon). Most képzeld el azt, hogy egy isteni hatalommal rendelkezõ lény átadja magát az embereknek, lealacsonyíthatják egyszerû tulajdonná, rendelkezhetnek felette (így is tettek, leköpték, gyalázták, stbstb). Gyak. az akkori életben a legnagyobb "adakozási tett" az volt, ha valaki vért hullajt egy másik emberért. Õ nem csak vért hullajtott, hanem meg is halt. Ismét, nem az összkép a lényeg, hanem amit eszmeileg ez akkor képviselt, legyen az ember, vagy isten.
3. Bár a szentháromság tagja, akkori testében nem volt birtokosa minden tudásnak, nem volt mindenható, és nem tekintette magát sem Atyjával, az Istennel egyenrangúnak (János 14). Bár ismerte a végkimenetelt (a próféciákból a halála és küldetésének beteljesítésének mikéntjét is), nem tudta, hogy maga a feltámadás hogyan is zajlik majd, vagy hogy egyáltalán ez mit jelent az õ számára (Isten csak akkor, a feltámadáskor emelte egy magasabb, hozzá hasonló szintre (Filippiek 2:9)). Így, az atyjában vetett hitére és tudására támaszkodva, a megjövendölt feladatának tudatában vállalta a kereszthalált, és eközben még bónusznak a kereszten lógva bevállalta a korábban említett "minden ember bûnét átvállalom" részt is, na meg a lehetõséget, hogy miatta "üdvözülhessenek a hivõk".
Ismét, nem azt kell nézni, hogy a végeredmény mi lett, hanem azt, hogy ez akkor mit jelentett akkori, földi valójának és az embereknek.
De hát újraéledt, szóval akárhogy is nézzük nincs nagy áldozat.
Ha nem kizárólag a Bibliát nézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a mondat a Zsoltárok Könyvébõl vett idézet (22-est érdemes végigolvasni, mert az egész összefügg ezzel), és Jézus is ezt idézte, próbálván rámutatni arra, hogy az ott elhangzottak alapján cselekedve tényleg azt viszi végbe, amiért az emberek közé érkezett, vagyis ezzel teljesíti be földi küldetését.
A "feláldozást" a Biblia alapján ezt arra lehet érteni, hogy az utolsó napokban már tudta, hogy mi fog történni, hisz elõre megmondta, hogy el fogják árulni. Leléphetett volna, de õ maradt, és vállalta azt, aminek jönnie kell.
A "feláldozta magát érettünk" részt pedig spirituális zzinten kell érteni, ezzel jelzik, hogy tettét (önfeláldozás) az emberi bûnõk megbocsátásának céljából vitte véghez: vagyis "ennek zászlaja alatt", ezt képviselve vállalta a következményeket.
A MaRee által írt felkiáltást is ennek fényében kell tekinteni, vagyis akkor már az emberek bûnével felvértezve, azokat lelkén magával hordozva valójában megtapasztalta az emberiességet (gyak. a bûnöket egyszerre érezte át), s ezen elborzadva és megijedvén vonta kérdõre atyját, hogy miért is hagyta, hogy ide jussanak az emberek.
Én ezt valahogy úgy értelmeztem (feltételes módban, mivel nem vagyok biztos benne, hogy létezett), hogy ha tudott volna, akkor lemászik a keresztrõl, de õ inkább feláldozta magát. Plusz ha õ Isten fia vagy micsoda, (vagy maga Isten emberi megtestesülése) akkor valószínûleg elõre tudta, hogy miért jön ide, és hogy halálra fogják ítélni.
Viszont azt akkor nem értem, hogy minek kiabált, hogy Istenem Istenem, miért hagytál el engem?
Szokták mondani, hogy jézus feláldozta magát értünk, és lenne errõl pár kérdésem.
Ha jól tudom, akkor nem feláldozta magát, hanem halálra ítélték.(tehát nem önként tette) Ez hogy van?
Másrééészt meg úgyis újraéledt pár napon belül, szóval nem nagy áldozat, sõt utána még mennybe is mehetett. Szóval akkor mi folyik itt? Átverés az egész?
Azért, ha hozzáértõ tudós lennék, szívesen bevetném magam Vatikán titkos iratai közé. Lehet, hogy mind a ketten hanyattvágnánk magunkat:))
Megteszem. Az is érdekes, hogy maga Vatikán sem foglal állást ereklye ügyekben:
"A Szentszék - igen bölcsen - nem foglal állást e vitákban. A különféle ereklyék hitelessége nem tartozik a vallás dogmái közé, következésképpen mindenki szabadon hihet, amit akar, anélkül, hogy ezért az egyház elmarasztalná."
Ez fikamika. :-) Lent linkeltem a Pray kódexet, amiben lerajzolták a szövés mintázatát, tehát arra vonatkozik, amit ez a cikk felhoz cáfolatként. A baj csak az, hogy a Pray kódex 1192–1195 között keletkezett, viszont Leonardo, akinek tulajdonítják, 1452-ben született. Még ha nem is Jézus halotti leple, akkor is csoda, hogy ezer évvel ezelõtt ilyet tudtak "hamisítani! Olvasd el a könyvet, amit linkeltem.
" A „torinói lepel" körüli vita iskolapéldája annak, hogy mire képes az elfogult tudatlanság, mûveletlenség és intolerancia. Ilyen körülmények ideális táptalajt teremtenek a sarlatánok, a szélhámosok és az önjelölt „szakértõk" ténykedésének.
Bár a lepelnek van magyar nyelvû irodalma is, az elõzmények egy kiváló és igényes összefoglalása található a tekintélyes National Geographics folyóirat 1980. júniusi számában, amely tartalmazza a STURP (lásd alább) „tudósainak" teljes névsorát is. Ebbõl a cikkbõl tudható meg többek között az is, hogy a torinóiakat nemcsak a lepel hitelessége tartja izgalomban, hanem az évi kb. 2-3 millió „lepelre éhes" turista által otthagyott pénz is. A lepel titkának tehát komoly tétje van."
Már több csatornán láttam kisérletet arra vonatkozóan, hogyan lehet ilyen "festményt" készíteni. Egy tudós pedig egyszerû technikával elõ is állított hasonló festményt, melyet ha kivetíttek ugyanolyan 3D-s hatást adott. De ne haragudj erre sem tudok linket adni, mert sajnos Leonardo festési technikájával kapcsolatos vitákra sem lelek. De hidd el nem hazudok.
Igen, de arról biztosan te is hallottál, hogy a leplen negatív "lenyomat" van. Ez a fotózás megjelenéséig teljesen ismeretlen volt. De még ha ezt így meg tudta volna csinálni (nem valószínû), akkor sem tudják hogyan, milyen technikával "égette" bele a szövetbe ezt a negatív lenyomatot.
Ez azért túlzás nem? :-) Viszont az igaz, hogy a dogmával ellentétben nem volt tiltott a boncolás a középkorban, Leonardo is hihetetlen anatómiai tudással rendelkezett!
Ebben tökéletesen igazad van !!! Én ehhez a "csodához" hasonlítanám Leonardo da Vinci festményeit is, hiszen még a mai korszerû technikával sem tudják megfejteni, milyen módszert alkalmazott. Pl nincsenek ecsetnyomok stb.
És akkor majd jön a következõ bejelentés, mégis vitatott az eredete. Már többkörön bizonyították, cáfolták. Szvsz nem is igazán lényeges, hogy hamisítvány-e vagy sem. Elképzelhetõ, hogy azok, aki talán biztosak a dolgukban, sem akarják, hogy kiderüljön az esetleges, vallásra vézve negatív igazság.
Játszatok androidon: Leviticus (Moses)Bibliai játékot. A játék ingyenesen letölthetõ az Apple App Store-ban. Elõnyei: A tóra és a zsidó "kultúra", "mûveltség" még szélesebb körû megismerése és terjesztése. Lényege: Ne érjetek a disznókhoz!
Nimród korát nem sikerül megállapítani, nagyon úgy tûnik, valami keveredés-kavarodás van a leírásokban. Sokkal inkább özönvíz elõtti, Noé elõtti személy, mint Noé unokája. Legalábbis más, nem Biblikus szövegek alapján. Mivel az óriások közül való, valóban lehet földön kívüli eredetû, s így Jhvh õsellenfele, mint ahogy erre utalásokat is találni. Jhvh valódi kortársa Baál, és a többi akkori "istenek", Nimród idõben jóval megelõzi õket, bár hatásában máig fennmaradt és nem csak a magyarságban.
Valóban. De vajon Te miként ismered fel magad? A bosszúálló, vagy a jótevõ örököseként?
A másik pedig, hogy az eredetét vagy a gyökereit mindenki szereti szépíteni, így Nimród valódi kiléte lehet, hogy épp oly homályos mint a szériagyilkos Jahve-é.
Lehet, hogy ez külömböztetne meg minket magyarokat a többi népektôl, hogy mi egyenesebb ágú leszármazottai vagyunk az idegeneknek ? Ezért haragudnának ránk a rócsildok mert riválisoknak tartanak ?
Szerintem nem. Vagyis lehet, de ugyanannyira vagyunk mi magyarok is Nimród leszármazottai, a krónikáink legalábbis errõl regélnek. Szóval ez alapján ne általánosítsunk.
pontosan ! Kutatások is alátámasztják a rócsildok és rockefellerek nimródi gyökereit. Azt pedig, hogy idegenek, a kékvérûségük igazolja, ugyanis nem vasalapú a vérük mint a miénk, hanem réz, ami oxidálódásra kékessé válik. Innen a kékvérû elnevezés.
A kanonizált szentírás (s a szintén héber eredetû, de nem kanonikus Jubileumok könyve, valamint a Jásher könyve) szerint elõször a kusiták, és a kusita Nimród uralta az emberiséget. A kushita dominanciát tükrözi egy, a suméroktól fennmaradt írás, az ún. Sumér királylista is, bár a két forráscsoport koránt sem azonos szempontból vázolja az eseményeket. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a sumérokként ismert, egy nyelvet beszélõ, és a kusiták által dominált nép azonos a nemzetek szétválasztását megelõzõ, tehát még együtt lakozó, noéi emberiséggel!
A sumér királylista, mitológiai és egyéb leírások burkolatlanul a bukott angyalok szemszögébõl ábrázolják a történelmi eseményeket, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ez a királylista több mint kétszázezer évre megy vissza, s röviddel a nemzetek elválasztása után végzõdik. A királylista tehát messze megelõzi az ádámi ember teremtését és történelmét, majd az özönvíz után egybefonódik azzal egy rövid idõre, mielõtt megszûnik, vagy legalábbis nyoma veszik ennek az egyedi vérvonalnak. A királylista egy rövid, idevonatkozó részlete:
"A királyság az égbõl szállt alá, Eridu vált a királyság székhelyévé. Eriduban Aululim uralkodott királyként 28800 éven át. Alagalgar 36000 évig uralkodott. E két király uralma 64800 év. Eridut elhagyták, a királyság Bad-tabirába került. [Az özönvíz elõtt] "Összesen öt városban nyolc király uralkodott 241200 évet." "Ezután jött a vízáradat. Az özönvíz után a királyság az égbõl ereszkedett alá, Kish [Kus] vált az uralom székhelyévé.
A sumér királylista évei elképesztõ hosszúnak tûnnek, s ennek matematikai egyeztetése a Genezisben vázolt eseményekkel itt nem célunk. Az ugyanis teljesen bizonyos, hogy a sumér királylista özönvíz elõtti része összeegyeztethetetlen a biblia teremtéstörténettel és annak szereplõivel. Amíg a Genezis 10 pátriárkát sorol fel, a királytábla 8 uralkodót említ és öt várost. Arról már nem is beszélve, hogy a Genezisben található üdvtörténeti jelentõségû erkölcsi és szellemi leckéknek egyáltalán nincs megfelelõje a királylistában, az pusztán az égi eredetû uralkodók neveit és uralmuk rendkívül hosszú idõtartamát sorolja fel. Talán azt megjegyezhetjük, hogy sokan hozzájuk vezetik vissza az illuminátus elit vérvonalát, amire az utolsó fejezetben még kitérünk majd.
A sumér királylista szerint az ott felsorolt uralkodók az "egekbõl”, vagyis az istenektõl kapták a földi uralkodásukat hosszú-hosszú évezredekkel az ádámi ember megteremtése elõtt, ami azt jelenti, hogy egy más fajt képviselnek. Hogy ez milyen teremtés volt és ezek mi módon élték túl az ádámi ember teremtését megelõzõ kataklizmákat arról nincs említés, csak arról, hogy ezek a királyok aztán uralták az ádámi embereket. A történészek, de a bibliai utalások is elárulják, hogy a sumérok és a korai nemzetek isteneknek tekintették uralkodóikat. A vérvonalnak tehát óriási szerepe volt, ahogyan az bibliai szempontból is rendkívül fontos. Nem mellékesen, Uruk városát egy özönvíz elõtt is létezõ település helyén építették föl.
A sumér kultúra maradandóan nagy hatással volt az elsõ olyan nemzetiségi államokra, illetve birodalmakra is, mint Akkád/Asszíria, Babilon, Egyiptom és Perzsia. A késõbbiekben aztán ezek a kultúrák váltak a görög és római kultúrák alapjaivá. A nyugati kultúrkör pedig ennek a görög és római hagyománynak az örököse. Így, bár a sumérok hitvilága és a nimródi uralom felépítésébõl szinte minden nép megtartott valamennyi elemet, a nyugati világ feltétlenül az egyik egyenes ágú örökösnek mondható. A sumér hit és annak valláselemei pedig még a kereszténységet is túlélték, illetve képesek voltak saját kultuszaikkal átitatni a kereszténynek nevezett vallást. Politikai tekintetben pedig a szemünk elõtt megvalósuló globalizáció szintén visszavisz bennünket a nimródi "egy emberi közösség" korszakához.
Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy függetlenül az esztergomi érsek jelenlegi személyétõl, az ezen tisztet betöltõ személy, vagyis a mindenkori esztergomi érsek A PÁPAVÁLASZTÓ KONKLÁVÉN A LEENDÕ PÁPA SZEMÉLYÉT ILLETÕEN VÉTÓJOGGAL RENDELKEZIK!!! Ez azt jelenti, hogy státuszát tekintve a pápa és a pápaválasztó bizottság között helyezkedik el. Nem választhat egy személyben pápát, de a választott ellen a világon egyedüliként felléphet, s akkor új jelöltet kell állítani addig, míg a magyar egyházvezetõ el nem fogadja a személyt. Ez a helyzet Erdõ urat most nagyon komoly helyzet elé állítja, felelõssége elképesztõen magas, s ha nem használja Isten által kapott hatalmát, a világ veszhet rajta állítólag (én magam nem vagyok hívõ). Minden esetre Magyarország -mivel nincs megnevezett besorolása a világ országai között- Apostoli Királyság, mely jelen esetben király nélküli királyság, s ez vallási értelemben megkérdõjelezhetetlen. Esztergomi érseket a magyar király választ, abba a római pápa nem szólhat bele. Királyt pedig a nép, amibe a pápának szintén nincs beleszólása. A magyar király Magyarország elsõ számú vallási vezetõje, nem alárendeltje, hanem mellérendeltje a római pápának. Vagyis a királyt választó testület (csak és kizárólag a magyar nemzetgyûlés) ilyen értelemben a római pápa felett áll. Végeredményben Esztergomi érseket választhatna a nemzet közvetlenül is. Valóban keresztényt(?), valóban magyart.
Mármint mit? A szingularitást és a szubsztanciát? Ha ezeknek van egy közkeletû jelentése, akkor miért ne alkalmazhatná, ha le akar írni valamit? Ennyi erõvel mind a tudománytól (is) lopunk szavakat. Változik a világ, és változik a nyelv, bõvül a szókincs.
Miért plágium? Egyébként azért linkeltem, mert röviden ugyan, de nagyjából ugyan azt írja le, mint a Nag-Hammadiban talált apokrifok közül, a János titkos könyve.
"A szingularitásból a Teremtõ saját Lényének egy részét vetíti ki, amely azonban nem az õsrobbanás teória által felvázolt ellenõrizetlen robbanást eredményezi. Ehelyett a Teremtõ önmagát a szingularitás körüli szférába vetíti ki, amely az ûrtõl azért különül el, mert azt az alapvetõ szubsztanciát tartalmazza, amely kiindulási szubsztanciája mindennek, amely belõle teremtõdik. A Biblia ezt fénynek nevezi, „Legyen világosság!” A tudomány energiának hívja, ez a könyv pedig ennek megnevezésére az Anya-Fény elnevezést használja."
Imádom az ilyen oldalakat, ahol csak úgy magától értetõdõen, világosan megmagyaráznak mindent, amihez a tudománynak nem lesz elég az emberi faj fennállására adott idõ.
Kicsit off lesz, de nincs kabbala topik, és nem is akarok nyitni egy posztnak.
"Az ótestamentumi Genézis ezek szerint azt a processzust írja le, amikor az elsõ atlantiszi alchimisták elkezdték mágikus kísérleteiket az élõ anyaggal. Elõször lélektelen biotechnikai gépeket hoztak létre, majd mikor ezek tökéletleneknek bizonyultak, saját isteni énjükbõl helyeztek el bennük egy-egy parányi részt, hogy a mû önálló életre ébredjen. A nagy mû, az Opus Magnum sikerült is, de a föld porából és lélekbõl összerakott fajta tisztátalan maradt. A többféle rosszul sikerült kísérlet egymás mellett élt a legtökéletesebb példányokkal az Édenkertben, az isteni kémikusok kísérleti telepén s egymás közt szabadon szaporodtak. Ennek a keresztezõdésnek nem mindig volt jó eredménye; a kísérleti lények megtámadták egymást s végül el kellett különíteni õket. Ezt a momentumot az Ótestamentum mint a Paradicsomból való kiõzetést örökíti meg. Ezzel egyidejõleg a Csendes-óceán egy másik kísérleti telepén, a mai Madagaszkár táján, kísérleteikbe merült adeptusok - Henoch könyvének hatalmas „egregórái”, az õrzõk - arra a veszedelmes gondolatra jutottak, hogy az általuk alkotott agyagbábukat saját isteni lényük részének mágikus adományában részesítsék. Ebbıl a célból teremtõerõvel és az asztrális látás korlátozott képességével is ellátták az embert. Hogy a maga lábán megállhasson, önállóvá tették és védelmi eszközöket bíztak a kezére. Ez az, amit Henoch így ír le: „Az õrzõk Azazel vezetése mellett megtanították az emberek fiait a varázsszerekre és varázsszavakra”. A föld fia azonban a neki ajándékozott bûvös eszközöket rombolásra használta. Henoch könyve szerint „titánok születtek, akik háborúkat kezdtek egymás ellen s bajt, szenvedést hoztak a világra”. A mágikus képességgel felruházott egyedek ugyancsak démonokat szabadítottak a közösség nyakára; végül annyira elharapózott a feketemágia, vérengzés, erõszak és harmóniátlanság, hogy az isteni erık tudományának õrzõi kénytelenek voltak a titánok nemzedékét megsemmisíteni. A titánok mûvei: mágikus, monumentális tevékenységük egy része - azonban fennmaradt a ciklopszépítkezésekben. Fennmaradt az észak-amerikai ciklopszterasz, melyet eredetileg az Algolnak, a legpusztítóbb hatású változócsillagnak, kozmikus erõgyûjtõ állomásául építettek, hogy a legnagyobb romboló energiáit háborúikban felhasználhassák. Az atomerõ felhasználásának mágikus titkát a titánok nem ismerték. Mestereik a nagy elemi háborúban (mert a titánok megsejtették uraik szándékát és felkészültek az ellenállásra) éppen ezzel pusztították el õket. Titánmunka a Húsvét-szigeteken talált kõkolosszus-sor is. Ezek ugyancsak a feketemágia óriási csillagerõakkumulátorai, az elsõ teraphimok voltak. A titánok és ırzık háborúja - noha az az egregórák gyõzelmével végzõdött - nem hozott szerencsét a kísérletezõknek. Prométheuszi munkájuk, amellyel a Föld asztrálrégiójának békéjét megbontották, soraikban is egyenetlenséget szült. Az egregórák pártokra szakadtak és kolóniákra oszlottak. Egyik részük a legendabeli Lemuria földjére vonult vissza, másik csoportjuk Atlantiszban maradt mindaddig, míg a további kozmikus méretõ kísérleteket végzõ lemuriai csoport - túl vakmerõ operációival - az egész földet veszélybe nem döntötte. A lemuroknak az volt a céljuk, hogy a föld atomenergiájának egy részét felszabadítva, más csillagzatokra tegyék át lakóhelyüket. Az egyre elvonatkozottabb lemuroknak ugyanis a Föld - valamilyen rejtélyes okból, ami a csillagködök mágiájával függ össze - már nem nyújtott elég teret tevékenységük számára. Az atlanti csoport a hiperkozmikus kísérlet elõestéjén ellenszegült a lemuriai csoport mágikus törekvésének. Azok az individuumok, akik továbbra is a Föld felületét kívánták lakóhelyükül megtartani, mágikus klauzurával vették körül a Földet s a lemurok kozmikus invokációja, melyet a föld fél energiájának felszabadulása kellett volna hogy kövessen, eredménytelen maradt. A felidézett elementáris erõk a klauzúra védõövezetén nem tudtak áthatolni, a mozgásba hozott energiák azonban egy közvetlen közelben keringõ kisbolygót, a Kenóholdat a Csendes-óceánba taszították, ami egyetemes katasztrófát (Lemuria és Atlantisz elsüllyedését) idézte elõ. Ez az igazi története az Édenkertnek, Henochnak és a titánoknak, amit mindennél jobban titkoltak az emberfajta eredetének szégyenletes bûne miatt. Hogy az ember rossz volt és ostoba, azt még elviselték volna az utódok, de hogy az eredendõ bõn doktrínája tulajdonképpen a kísérleti állat nívójára vonatkozik, ezt az õsök hiúsága nem vette be. Az emberiség ıstörténetét szándékosan elleplezték; az Édenkert kísérletezõ, alchimista engregórájából: a félisteni atlantidából Jehovát faragtak és az eseményeket szimbólumok mázával vonták be, hogy a valóságos események mögött a krónika kozmikus mélységeket sejthessen. Mindennek csak a hermetikus tradíció állta útját, amely birtokában maradt Henoch könyvének s az õsi hieroglifanyelv helyes értelmezésének kulcsai segítségével átmentette a Föld történetének leggrandiózusabb eposzát a bölcs adeptusok utókora számára. Mert az „õrzõk” fajtája a történelemelõtti katasztrófában nem pusztult ki teljesen, hanem egy-egy rövid idõre inkarnálódva, valamelyik beavatott személyében, vagy titkos társaságok gyülekezõhelyein elvonulva, mégis megszakítás nélkül adta tovább az elõdök tanításait, a világosság szellemének, a láthatatlan Heliosznak dicsõségére."
Még mielõtt írásába beletekintenénk fontosnak tartom kihangsúlyozni azt a tényt, hogy õ az elsõ keresztény atya aki ismerte és birtokában volt az általunk is ismert négy bibliai evangéliumnak. Õ az aki elõször megadja a négy különbözõ szerzõ nevét, mint Márk, Lukács, Máté és János, kiknek írása késõbb a bibliai Újszövetség alapját képezték. Téves az a felfogás, miszerint nálánál korábban élt atyák [Tatianosz, Polükarposz, Jusztinosz] idejében ezek a mûvek ismertek lettek volna. Ugyanez a helyzet az Apostolok Cselekedeteivel is: Irenaeus elõtt soha senki nem idéz belõlük, még címük sincs említve sehol. Az ortodox atyákat, de különösen Irenaeust bántotta, hogy Markionnak, a keresztény-gnosztikus bölcsnek volt egy 'szent' könyve, mely állítólag Szíriából származott és szamárian nyelven íródott. Ezt a becses kéziratot Markion 145 körül hozta magával Rómába. Markion ez mellett saját maga is írt egy Evangéliumot melyhez hozzácsatolt 10 Pál apostolnak tulajdonított levelet is. Markion szentiratgyûjteménye teljesen elveszett és csak apologéták hivatkozásaiból van egy kis ismeretünk létezésérõl és tartalmáról. Ennek a mûnek ellensúlyozására Irenaeus kiválasztott négy olyan vallásmûvet, - a több száz Jézus Misztériumához kötõdõ dokumentumból, (Márk, Máté, Lukács, János) mely neki megfelelt, majd azokat átírta, passzusaikat átrendezte, ezáltal megteremtette az ortodox kereszténység teológiai alapjait. Hogy ezeken az írásokon õ maga mennyit változtatott, írt át, azt talán sosem fogjuk megtudni.
Salamon Reinach, 'Orfeusz' c. könyvében úgy írja, hogy Irenaeus a négy hasonló evangélium anyagát négy vallásközösség gyûjteményébõl szedte össze, majd azokat átgyúrva/átírva hozta forgalomba. A Palesztinában mûködõ gnosztikus-zsidó Ebionitáké volt Máté, Markion Szíriából áthozott Evangélium kapta késõbb a Lukács nevet, Valentinosz gyülekezete rendelkezett eredetileg János Evangéliumával, míg a legidõsebb Márk az alexandriai keresztények birtokában volt. Persze, ezeket nem szabad mai szövegformában, szövegrendezésben elképzelni, sokkal inkább mint laza összefüggésû cselekménytörténeteknek, példaértékû bölcselettanítások voltak, melyekben a krisztusi megváltás üdvtörténetének allegorikus tanításai domináltak, minden történelemben lezajlott esemény földi fontossága helyett.
Milyen (bõr)színnel ábrázolják az anyját? Nem csak az újkori szobrokra, képekre gondolok, hanem a szûziesség, tisztaság, stb. jellemzésére használt fehér színre. S milyen a "Teremtõ", az "isten" jellemzése faji sajátosságok tekintetében? Nevelõapja rassz-jellegei itt nem számítanak. Mindenképp az europid nagyrasszhoz tartozónak kellett lennie, semmiképp nem lehetett sem negroid, sem mongoloid.
Én valami hasonlónak képzelem el, fehérbõrû semmiképp nem lehetett szerintem.
Én sem arra gondoltam, hogy kivágják az arcot, de talán a hitelesség eldöntéséhez elegendõ lenne, ha a test valamely lenyomatából engednének mintát venni. Az még nem rontana az ereklye értékén. A mai vizsgálati módszerekkel elég szinte pár molekulányi anyag. Nekem az egész eddigi vizsgálódás olyan nesze semmi fogd meg jól. De ha már idáig eljutottunk, miért nem engedik be a világi tudósokat a titkos vatikáni könyvtárba. A szitu nagyon hasonlatos. Légyszi nehogy azt mond: de beengedik õket
Mondom, olvass utána. Azon mondjuk nem csodálkozom, hogy a közepébõl nem engednek mintát venni, jó hogy nem mindjárt az arcot vágják ki.
Egy hazai érdekesség, az 1192-95 között íródott Pray kódexben le van rajzolva a testhelyzet, négy lyuk meg van jelölve, és a szövés mintájára, mind a lepelre utal.
Pont ezt nem értem én sem. Már az "isteni részecske" felfedezésén is túl vannak, de egy lepelrõl nem tudják eldönteni az igazat. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy csak a lepel szélébõl engedtek mintát venni, a többi része tabu.(?!) Nem tudom, nem-e az igazság tudatos elrejtése a valóság. Az egyház "nem" tudja, a tudomány "sem", így azután maradunk jótékony butaságban, és így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad.