Hali! Szombaton kezdtem a játékot, és Old Yahrnamban bóklászom. Gondolom jön a boss, mert egy marha nagy oszlopos csarnok előtt be tudom idézni Alfrédot, akivel a Katedrális oldalánál találkoztam. Az Ő segítsége egyszeri? Ha most nem hívom, akkor később igen? Bármelyik bossnál? Vagy ez az Ő küldetése?
NG+ is lepergett.
Menet közben már mindent elmondtam a játékról amit gondolok. Számomra ez nem volt addiktív. Bevallom kizárólag azért adtam most neki esélyt, mert kb. 1 hónapig nem volt VGA kártyám, ergo úgy gondoltam, hogy ha most nem sikerül a BB-al megbarátkoznom akkor soha. És igazam is lett, meg nem is. Nem barátkoztam meg vele, viszont szerintem k. jó BB játékos lettem.
NG+-ban az összes must have boss-t elsőre (egyetlen kivétellel*!) nyírtam ki és valahogy megint az utamba került a Cleric, ha már ott voltam azt is elsőre lecsaptam. Az NG+-os Gharman érezhetően nehezebb volt, de nem tudott lenyomni, viszont KETTŐ vialom maradt a menet végére! Na mondom most jön a true ending a Moon Presence, nekem reszeltek. Jött a videó azzal az undormány lénnyel én meg ott állok 2 viallal, silver bulletem nulla. Aztán támadott, a háta mögé kerültem és seperc alatt 75%-ra levertem, ekkor volt egy kis staggerje, gyorsan elnyomtam a fegyómra egy fire papert és támadtam folyamatosan! De lélegezni se volt ideje, mert amikor elfogyott a staminám, egy picit megint a háta felé igyekeztem, de annyi stamina regent engedtem, hogy az R2-es pörgős támadásomból kapjon. Ledartáltam. Elsőre. NG+-on. 2 viallal.
*A kivétel: Micolash. Ne röhögj! Mivel sima NG-ben én úgy tudtam kinyírni, hogy nem futott be abba a kis zárt szobába, ahová te fentről érkezhetsz, hanem a futkosás közben levertem, mert pont velem szembe akart futni, így nem ismertem még a taktikát ellene phase 2-nél, amikor is arcane szarokat nyomat elég gyakran, melyekből ha csak 1-2-t bekapsz instant death! Szóval, nem hazudok, legalább 12x kalapált el :-D
A 10.-nél csak rájöttem, hogy nagyon könnyű boss ő, csak teljesen felesleges evadelgetnem nála, viszont nem alkalmazhatom az erős csapásaim, mert azok túl lassúak hozzá. A 11. próba volt, de elbaktam. A 12.-re meg úgy vertem le, hogy azt se tudta mondani, hogy Yharman.
Még csak annyit, hogy már többször írtam, hogy ez a játék elég sok hibát hurcol magával évek óta, amit a kretén From nem javított és már soha nem is fog. Számomra nem volt addiktív és voltak olyan napjaim vele, amikor untam, de úgy voltam vele, hogy a Soulsok után, Nioh után kvázi kötelességem ismerni teljesen a játékot és letolni. Eleinte csak ez volt a célom, hogy összes boss harc ami csak lehetséges és nem maxolom. Aztán amikor lepergett a DLC, meg az alapjáték 1. endingje, akkor láttam, hogy rettenetesen kevésen múlt csak, hogy önmagától nem maxoltam én ezt ki. Ez nyilván felhúzott és kb. 5-6 óra alatt végigszáguldottam az NG+-on, melynek az alábbi kép lett az eredménye.
Amit jelenleg érzek, az a megkönnyebbülés. Örülök, hogy vége és soha többé nem szeretnék vele játszani. Nem tartom rossz játéknak, mert az nem ilyen! De soha nem éreztem azt, mint a Nioh esetében, vagy a Soulsok esetében, hogy tolni akarom. Nekem ez inkább volt egy kisebb meló, mint szórakozás, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak vele néha jó harcaim. Voltak! De az ilyen Defiled Chalice + Amygdala beteg faszságokkal menjen a jó k. anyjába a From! Meg a kamerakezelésével is, mert az ezerszer irritálóbbá vált nekem a végére, mint bármilyen fika, amit a játékra pöccintettem! A lock miatt is rengetegszer szidtam őket.
Részemről 8/10-et ér a játék, ami egy jó játék jelzője, hiszen számos egyedi dolgot tartalmazott és rendkívül konzisztens volt a világ amit a játék köré felépítettek. Érdekes utazás volt ez, de pénzért lennék csak hajlandó újra tolni... pedig most már annyira kiismertem minden rezdülését, hogy nótaszóval készíthetnék róla végigjátszást, de sok értelme nem lenne, aki akarta már rég letolta.
Esküszöm így történt (elindítottam a felvételt, de szerintem túl sokszor nyomtam meg a gombot és nem vette fel):
Emlékeztem rá, hogy sokat nyomnak tűz alap szarokat. Felvettem a jobb tűzellenállással bíró rucit, de semmi rúnát nem piszkáltam. Nekem szinte mindig a +10% & 15% stamina és a 4% dmg csökkentés volt benne.
Bementem. Már amikor legelsőre lecsaptam őket sima NG-ben is rögtön láttam, hogy a nagy sírkő középen az kb. instant cheat. Hát most mit tagadjam, használtam. Nagyon sokat mozogtam és mindig úgy intéztem, hogy a sírkő köztem és a tüzes lövöldözős buzi között legyen. Őt hagytam a végére most is, és sima NG-ben is. A másik kettőt többnyire R2-es csapásokkal kínoztam. Sajnos eléggé úgy jött össze, hogy levertem az összes életerejét bőven 40% alá, de még mind a 3 élt. Végül a kardos genyót kaptam el először, utána már jóval könnyebb volt a másik, majd a végén a pirogmage már említésre méltó se volt.
Elsőre meglett, nem volt túl vészes. Sokkal komolyabb harcok voltak a Chalice dungeonokban.
És tényleg csak az az 1 achi marad ki, mivel nem láttam a jövőbe és nem tudtam, hogy 3 cord kéne. Final boss rémesen könnyű volt. Nem vagyok nagy visceral használó, de itt iszonyatosan nyalta befelé, ledaráltam elsőre, gond nélkül.
Át is mentem NG+-ba, Cleric, Gascoine, Amelia le is mentek. Jó lenne csak a lényegre szorítkozva menni, gondolom most Forbidden Woods meg Shadows jön nem?
Oks, köszi a tippet!
Amúgy cicákok vagytok minden'!
Amikor a vial farmról volt szó, csak annyit kellett volna mondanotok, hogy húz be bármelyik mélyebb dungeonba, vágj le 5(!) full alap ellenfelet ami az utadba kerül és annyi vialod lesz az árából, hogy bexarsz.
Majd ne felejts el biztonsági mentést csinálni a vége előtt, hogy az összes endinget meg tudd csinálni :) Három van, most kettőt letudhatsz, a true ending meg akkor ng+
Ahogy végül a Pthumerian Queen is rettentő hamar... vicc vót' ez nagyon final dungeon bossnak, nem?
Ellőtte bezzeg a Bloodletting Beast (Phase 2 ->kukacfejű), az halálra szívatott (pedig amíg korábban volt feje, ledaráltam), míg olyan kiba. ideges nem lettem már, hogy bementem és mint a hülye semmi mást nem csináltam, csak elmebeteg módon nyomkodtam a támadást, le se szartam mi történik, azt se láttam hol van. Evade, heal, fegyver buff? Faxomat! Csak ütöttem, mindent amit értem. Meghalt. A jó k. anyád! Ennek ez volt a trükkje.... fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú
NG+ kéne akkor jöjjön gondolom a True Ending miatt... faxom -.-
Nem véletlenül. Van benne content dögivel, van benne jó pár élvezetes harc és pár remek helyszín is. Amiket megmérgeznek olyan dolgok, amiket 1 patch-ben lehetett volna javítani. Igénytelen szarházik.
észre se veszed de mégis megvan még a from játékainak varázsa és ugyanúgy elkap és nem ereszt mint régen. hiába a sok fika és nyafogás tolod tovább és full mindent megcsinálsz benne mert érdekel és valamiért csak folytatod ha picit se élveznéd nem folytatnád nem kényszerít rá senki.:) Utoljára szerkesztette: Myselor, 2019.08.25. 19:54:56
Hát én mondhatni rég letoltam, hiszen a DLC-k is leperegtek már az alapjátéknál meg a final event van csak hátra, de csak 2 db. szarom van, a true endinghez 3 kell. Ezért gondoltam, hogy felfedezem még amit nem láttam és takarítom a fixed dungeonokat. Volt benne jó is, nem mondom, de zömmel csak önismétlés újra és újra :-(
Nekem a DaS 1 az örök. Hangulatban is baromira bejött. Örömmel nézek belőle bármikor, bárkitől WT-t, mert élvezetes.
A BB is k. jó játék lehetne, de A4-es oldalnyi hiba van benne + butítások.
Köpj le bátran érte, de Sekiro előtt a The Surge-el szeretném majd tolni, de előbb a BB-ban a true endinget is megoldom, mert iszonyat cseszi a csőröm -.-
Itt a 2080 Super fullos kártya a PC-ben én meg ezzel a néha 15 frémmel diavetítő őrülettel tolom. Agyrém. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.08.25. 18:42:26
Már az első bossnál is volt pár WTF, amikor 1-hit-killt tolt. (Firemage.) A második egy tüzes kutya volt, az se volt magától értetődő, nagyon könnyen leverte egy ütésre azt a kis HP-t, amit ez a nyomorult chalice idéz elő.
Na de Amygdala ilyen extrém csökkent HP-val? Baze... nem tudom mi a faxt képzeltek, de ez nagyon beteg volt. Ráadásul még farmolnom is kellett bő 3 órán át Chunk-ot, mert a fizikai sebzésre épülő buildem alig sebezte. Kibaxott hosszú életerőcsíkja volt, mire levertem úgy, hogy bele se dögöljek (mainly 1 hit kill nála is), az életemet eluntam. Rettenet. Fogalmam sincs a From ezeket minek teszi bele, amikor ismét a saját arcuk pofánköpése forog fent. Mi értelme van a karid fejleszteni, ha csak úgy leveszik a HP-d a semmibe, mondván ez egy olyan dungeon. Nem is volt a többi ellenféllel gond, de Amygdala lófax HP-vel, miközben neki végtelen hosszú és alig sebzed. WTF? Mi a fax bajuk van ezeknek? Totál az időhúzásról szól ez semmi másról!
Na végül lement, de semmi szórakozás nem volt benne, csak munka.
Most Isz első chalice utolsó boss-a van hátra, Ebrietas. Gondolom rajta is tekertek durván, "vicces" lesz. (Eddig az összes fixed dungeot kitakarítottam, "jó" uncsi volt :-/) Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.08.25. 18:02:49
Fél órája röhögök :-DDD
Tényleg dugig tolta a From ezt is technikai hibákkal... az hagyj ám, hogy a dungeonokba egy csomószor megesik, hogy xy mob átesik pár csapástól (de nem hal meg) a falon/mennyezeten/alapzaton, de bazmeg, ez a Loran Darkbeast (asszem Depth 5) ez tökéletesen és vegytisztán megmutatja, hogy mennyire balfaszok programozták.
1. Ha lockolod, abba köszönet nem lesz a kamera miatt! A legalja, putri, 3DFX időszakot idéző, minden belelóg mindenbe látványokat kapod folyamatosan a pofádba és persze 44534534x ütsz mellé.
2. Ha nem lockolod akkor a boss az egyik sarkot fogja baszatni, te meg a másikat. Közötök nem lesz egymáshoz, mert mivel ugrál és gyors mozgású ezért Kos-hoz (Phase 2) hasonlóan itt is egészen elképesztő balfaszságokat látsz...
3. Az a vicc, hogy ez egy faék boss. Nem nehéz. A nehézsége viszont azonnal fellő a Holdig, a kamera miatt... u.e. volt Kos-nál is és akkor ott jóval könnyebb volt a helyzet, hiszen kisebb ellenfél volt.
4. Kitalálta a kretén From, hogy nem kell pajzs (van amúgy kettő is, de szarok), evadelj. Ez egy NIOH-ban tökéletesen működik is! Meg lehet nézni a csatornámon, rengetegszer lassítottam bele 1-1 mozdulatsorba és megcsodálni, hogy mennyire iszonyatosan frankón működik ott az evade! Pedig ott van block is!!! Milliószor esett meg ott, hogy a mp tört része alatt észleltem, hogy mi történik és reagáltam azonnal és azonnal reagált a karim!
A BB ilyet nem tud! Olyan félelmetes késés van a te IRL mozdulataid (gombnyomás + reakcióidő) és a karid mozgása között, hogy az leírhatatlan! Ennél a bossnál szembesültem ezzel leginkább: Tényleg nem túlzok, amikor 10 db. gomblenyomást eszközlök az evade gombon és bazmeg, ez még ott tart, hogy 2 mp-e elindítottam egy támadást! OMG! Clunky as fuck! De úgy clunky, hogy nincs súlya a rád aggatott tárgyaknak! Mert ezek a hülyék ezt is kivették ebből a nyomorult játékból! De miért????? Helyette mindenki egyformán clunky LOL!
Ez a játék egy igazi technófos! A DeS, DaS se volt éppen a toppon, de ott nem egy dolog benne volt és jól volt benne, amit ebből egyszerűen kivettek!
- blood vial nem töltődik fel a lámpáknál -> grind - evade-re kiélezett harcrendszer miközben a karid clunky és ezen se gyűrűvel, se könnyebb armorral nem tudsz semmit segíteni - clipping gondok - fos kamera - fos lock (nagyon rövid távon leveszi) - a nagyobb ellenfeleknél teljesen elmebaj szintű kamerakezelés - soha nincs benne olyan, hogy x helyről y-ra mennél 1 töltéssel, mert előbb mindig a nyomorult Hunter's Dream-be kell menned, mindezt úgy, hogy stock HDD-vel bődületesen szarok a load time-ok - kikapcsolhatatlan CA - frame pacing és LOW FRAME gondok! Igen, az első pár órában jó a frame, de később van nem egy hely ahol ránézésre 20 alá befigyel!
Ez egy kiba. jó játék lehetett volna, ha nem ilyen igénytelen türhő parasztok programozzák. De a legszörnyűbb az egészben nem ez! Hanem az, hogy a játékosok ez ellen NEM szólaltak fel! Benyelték, nem érdekli őket, hogy nem is kellene olyan sok és tök jó játékot kaptak volna... nem... benyelték. És ha szóba hozod te vagy a hülye.
Rengeteg chalice dungeont kipucoltam. Valahol már a Abhorrent Beast után vagyok (Lower Loran Chalice - Depth 5).
Nem lenne ez rossz, ha nem kéne milliószor újra és újra u.a. a helyszíneket nyomni... most az, hogy 2 pókot nyomsz elém útközben vagy 12-öt, meg 2 farkast, nekem aztán k. mindegy, attól még u.a. az egész.
A bossok viszont jópofák, igazi felfrissülés 1-1 boss harc a dungeonok mélyén.
Aztán lassan így, hogy a Great Isz Chalices dungeonok jöttek kellett megtudnom, hogy erősen szorgalmi házit csinálok, mert kevesebb dungeon kipucolással is lehetett volna eljutni a Queen-ig. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.08.20. 19:16:38
Chalice dungeonok... sigh... uncsik. Az első még elment. A második so-so. De most már unom, végigrágni magam azért, hogy utána boss harcoljak. Nioh-ban ezt frankón megoldották az Abyssben ilyen fölös körök nélkül is. Cirka 1 percen belül boss harcoltál.
A Queen érdekel a végén, meg a közben levő egyedi bossok. Eddig volt pár amikkel nem találkoztam még, érdekesek voltak.
Tényleg! A Queen-hez az összes FIXED dungeont le kell gyaknom? Most Hintertomb végén a Bloodstarved beast-et kalapáltam el éppen. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.08.20. 14:03:59
Enyhe kényszert érzek arra, hogy ami kimaradt azt felfedezzem/legyőzzem... a platina kevésbé feszít, az mindig csak munka. Most amúgy a Chalice dungeonokban csapatom. Annyira szerettem volna, ha nem újra és újra és újra u.a. adják el nekem, de csalódás. A helyszínek folyamatosan ismétlődnek, meg persze a mobok, sőt a boss harcok is, 1-2 kivételtől eltekintve. Asszem valahol a 4. körül lehetek, az előbb má' megen' Rom-ot kellett legyakni.
Szerintem összességében ez egy baromi jó DLC. Más játékokban ez a teljes játék, ami itt a DLC. Voltak benne jó ötletek és jó helyszínek, de még jó boss harcok is... de nyilván a végére kellett egy sokpróbás szokásos fárasztás. Ami persze még mindig árnyéka sem volt a DaS 2 Scholar DLC végén levő Lud & Zallen-nek.
Jut eszembe a DaS 3 DLC-kre még rá sem néztem. Kár, hogy semmi ingerem nincs arra az alapjátékra...1x lement, el is felejtettem.
- Orphan of Kos - Elhullt. Annyira látszik a From szándékosság benne. DLC Boss. Final boss. Legyen már cheater... de ez úgy cheater, hogy azt sem tudja merre üt. Rengetegszer(!) úsztam meg tőle úgy csapást, hogy teljesen fingtalanul próbáltam elkerülni amit tol, aztán gyakrabban bejött, mint amikor nem. Nem jó boss és nem jó boss harc. Laurence SOKKAL átgondoltabb volt.
Tiszta vicc, hogy összefarmoltam 200 db. vialt, majd bementem és kb. az 5. próbára levertem. Lol.
Az meg extrém vicc, hogy 100% lett a Bloodborne DLC... egyetlen fegyót kellett hozzá megvennem a messengerektől és ennyi. Az alapjátékom meg áll kb. 63%-on ^^
Most fogalmam sincs mit csináljak... az alapjáték final boss harca előtt vagyok, de csak 2 Cordom van. Millió dolgot megcsináltam magamtól, saját kútfőből, pár lépés kéne csak 1-2 trofihoz. Kicsit van is hozzá kedvem, meg nincs is. Nem tudom.
NG+ nagyon nehéz? Lehet, hogy a kimaradt dolgokat ott lenne érdemes folytatni? Vagy kezdjek egy új karit, ha trofizni akarok?
- Laurence is lement. Ami durván meglepett engem is, hogy cirka KETTŐ hét gaming kihagyás után odamentem és 20 percen belül felmostam vele a padlót. Biztos megtanultam közben játszani
Neeem, valójában az van, hogy egész jókat aludtam az elmúlt napokban és a melós terhek se nyomasztanak. Így nem viccelek, de olyan érzés volt látni a boss-t mozgni, mintha be lenne lassulva! Minden apró rezdülését észrevettem és bőven időben reagáltam rá. Így kipihenve ez egy abszolút könnyű boss volt, de fáradtan egy elmebaj.
- Orphan of Kos - Itt tartok most és lehet, hogy fáradok vagy nemtom, de bementem, levertem kb. 45% alá, majd a kamerakezelés felcsinált újra és újra. Az első fázisa említésre se méltóan könnyű. A 2.-ban meg szó szerint azt se tudom, hogy néha mi történik a képernyőn. A From megint szembeköpte a saját szabályait ezzel a bossal, mert ennek végtelen staminája van, simán képes folyamatosan lökni a támadásait, ami nyilván nonszensz. Legalább oldották volna meg úgy, hogy hátraugrik egy nagyot, mint a nagyon is jól átgondolt Laurence, amikor kifogy a stamina.... de neeeem, ez csak össze-vissza ugrál mint egy mérgezett egér, aztán előbb-utóbb csak beleszaladok a hülyeségeibe. Tehát nem az a bajom, hogy nem látom a rést, hogy mikor lehet egyet bevinni neki, hanem a fél pályákon átugráló és közben deadly szarokat osztó fárasztásaitól alszom elfelé.
Hát nekem ez így a végére munka lett. Folyamatosan azt érzem, hogy ezt és ezt és ezt is javítanám és mennyivel jobb lenne a játék. Nekem rémesen LVL1, LVL2 feelingem van miközben tolom és egyáltalán nem érzem addiktívnak.
Minap néztem DaS 1 WT-t csak úgy... fúúú az még mindig mennyire hangulatos + a lvl design is baromira rendben van. Itt meg? Okés. De nekem ez kevés, miközben a harcot se élvezem eléggé :-/
Kos lemegy utána már csak az alapgame final boss van hátra, aztán szerintem el is köszönök én ettől... nem ér ez ennyit, miközben tudom, hogy a true endinget 2 db. Cord-dal nem láthatom. Csodás -.-
Az összes Soulsban ott az Estus. Leülsz a tűzhöz feltöltődik. Jogosan. Mi a pöcsnek kéne a usert farmolásba taszítani? A játékidő olcsó, putri kitolásának legalja módja. Mert ahelyett, hogy Laurence-t baszatnám agyatlan műveleteket hajtok végre újra és újra, mint egy WoW-os junkie.
Jogos, de farmoltam rá 70 körül, az talán 4-5 próbára elég.
Jó farmoló hely amúgy a Nightmare's Church. Ott kilépve, van egy ilyen Cthulhu arcu mob háttal, majd lassan jön még egy, az is háttal. Az első QS töltényt dob, meg rakat lelket, a második 6 vialt. Ha ezek megvannak, hátra arc ott van egy nyakvágós banya, meg egy vaskapu, banya egy csapás, és a vaskaput MINDIG döngeti egy véres, nyúzott emberi lény és MINDIG ha levágod 5 vial. Ez így 11 vial kb. 1.5 perc alatt + a lelkekből még pár.
De: Minden alkalommal Hunter Dream oda, vissza, mert a kretén Fromnak nem volt agya a lámpához resetet tenni, hadd töltögessen stock HDD-ről órákat a PS4. (Nekem már SSD van, így elviselhetőbb.)
Én farmoltam rá lóvét , ha jól emlékszem lecture hall vagy valami ilyesmi neve volt. 10-15 "tanuló" van ott mindig, nagyon könnyűek, és az értük kapott echoe-ért 20 körüli vial-t lehet venni.15 perc alatt megvan 100 vagy több ? Ez egy "nemprobléma" Utoljára szerkesztette: Seth, 2019.08.05. 16:39:06
Primitív de hatásos módszer. Farmolj, vagy vegyél vial-t, majd töltsd fel a mentésedet pendrive-ra, vagy a PS szerverre. Ha kifogynál megint a boss-nál, tölts le. Ha a From így oldotta meg, akkor nem kell szégyenkezni emiatt a módszer miatt. Én majdnem mindíg így csinálok. A faszom sem akar kínlódni az állandó farmolással.
Lol... kifogytam a blood vial-ből Laurence-nél. Fogalmam sincs miért vagyok ekkora n00b nála... mindenki előtte nagyon könnyen, vagy könnyen ment. Ez meg szinte one hitel, ha hibázok.
Olyan 50%-ig leverem, de már 70%-tól, változik a pattern agresszív, gyakran nem tudom kitalálni, hogy melyik támadása is jön. Fire ellenállásom elég jó és mégis szorulok.
Ez most nekem egy fal, tiszta szégyen :-D
- Ja és most mehetek blood vialt farmolni, mert ezek a kretének a Fromnál azt gondolták, hogy ez a játékélményt növeli, ahelyett, hogy minden próbánál az "estus" szépen feltöltődne és nem kéne még ezzel is baszakodni.
- Ráadásul az egész nyomorult játékban nincs olyan item, hogy egyik helyről a másikra a Hunters Dream NÉLKÜL eljuthassak!
- Bonus, hogy ha farmolok vialt, mit kell tenném? Nem elég leülnöm a "tábortűz" elé, mint egy értelmes játékban, hogy resetelődjön a pálya, hanem újra vissza kell mennem a Hunters Dream-be, majd onnan vissza.
- Maria - 2. próbára feküdt. Na őt sokkal nehezebbnek gondoltam a bevezető anim alapján... dupla fegyó, human ellenfél. De hiába teleportálgat, lassú szar.
- Laurence - Első boss, akinél 10-12 próba elment és még nem éreztem rá. Olyan feléig leverem, de a 2. fázisban annyira agresszív, hogy hiába evadelek, rendkívül gyakran akkor is sebez. Próbáltam a lábainál maradni, de seperc alatt swipeol, a háta mögött nem rossz, de a fos kamera megőrjít, 10-ből 8x azt se tudom hol vagyok. Szóval ott kéne lennem, de egyelőre nem megy. Majd még próbálkozom...
Nem csalódtam. Ez már abszolút méltó volt egy From címhez. Szokásos menet volt... első blikkre 50% alá vertem és egy tök n00b támadásába döglöttem bele. Konkrétan beleálltam... fúúú -.-
Utána szarul ment, legalább 7-8x vert bele a betonba. Aztán ráéreztem 40%, köv. menet már 30%, köv. menetben alig használtam vialt és levertem.
Jóvót'! Tetszett, egész felemelte az adrenalinom!
Dejó, hogy feljött a téma megint! Azthiszem beleállok megint mostanában. Már hiányzik. :)
Nem is az, hogy sokat várok, csak most emiatt toljam le újra az alapjátékot? Fúúú de idegesítő baromság... abszolút látszik, hogy az időhúzásra mentek rá.
Amúgy azt hittem ez a megnevezés, ez csak egy név és kész, aminek semmi köze nincs a végjátékhoz, mivel eleve k. nem utal a végjátékra.
Pl. Józsefke Vial-jából összesen talán 3 db.-ot sodort elém a sors, és arról is fel kéne tételezni, hogy megváltoztatja a játék végét? Ezeket honnan kéne tudni? Ez egy gyökérség így lássuk be.
1. Check. 2. Check. 3. Na most nekem itt az a gondom, hogy a játék elején amikor arra vetődtem tuti dumálnom kellett Arianna-val, meg talán később is, de van egy olyan emlékem, hogy őt a klinikára küldtem és később a cipőjét megtaláltam, az ott az inventory-ban. Magyarul ezt cseszbaxhatom gondolom -.- 4. Rom előtt vágtam le, egyszerűen úgy volt logikus + rám is támadt, amikor a klinikára léptem. K. anyád From!
Patches kari itt is volt és milyen "eredeti ötlet", hogy lerúg a szakadékba, pont úgy, ahogy eddig soha nem tette egyik From címben se :-/
4 db van összesen, ebből 2 elhagyható "De honnan a faxból kéne tudnom, hogy 3 kell? " - ONE THIRD of Umbilical Cord :D
Ez Faq-ból van, már régen volt :) :
1. A Nedves Nővérke dob egyet, ez nyilván akkor megvan 2. Abandoned Old Workshop-ben van még egy, szerintem ez is megvan, láttam, hogy kaptál érte trófeát (legalábbis a helyszín felfedezéséért, ami opcionális ) 3. Killing the baby Arianna gives birth to in Tomb of Oedon sewers or killing her at Iosefka Clinic if you brought her there (after killing Micolash, Host of the Nightmare). (Missable) 4. Dropped by Iosefka in her clinic in 1st Floor Sick Room through the entrance from the Forbidden Woods once Rom, the Vacuous Spider has been defeated, as long as you didn't kill her prior to the boss fight. (Missable)
Ja és be is kell zabbantani őket még a főboss előtt,nyami
Ja a szakadt csöves olyan karakter, mint DeS-ben Yurt, szépen sorban kinyírja az összes NPC-t ha a templomba küldöd Utoljára szerkesztette: Seth, 2019.07.30. 20:02:52
szerintem elsőre senki nem tudja a 3 köldök zsinórt összeszedni én is ng+ban csináltam meg amúgy ne várj tőle sokat a bonusz boss a végén nevetséges talán az egyik legkevesebb hpval rendelkező szar valami olyan hamar halt ki is akadtam rajta.a dlc bossok pedig igen jó nehezek főleg Mária és Orphan of kos a többi nem vészes
Brain of Mensis, akit én csak Brian-nek hívok. Na az a pálya eléggé egyedi is volt, meg az agyat lebaxni a mélysötétbe utána meg legyakni viccesvót' :-D
Ó bzmg. 2 db. Umbilical-om van, akkor gondolom torkosborz? De honnan a faxból kéne tudnom, hogy 3 kell??? Eleve mindent igyekeztem megcsinálni, ezerszer felderítettem újra és újra mindent és beszélgettem újra és újra mindenkivel! A "lakókat" volt, hogy Józsefke Klinikájára küldtem, volt, hogy a Chapelbe, de később rájöttem, hogy Józsefkéhez küldeni nem jó dolog, mert átváltoznak... mihelyst oda bejutottam kinyírtam Józsefkét, valami rúnát dobott asszem. Jól sejtem, hogy itt baxtam el? Mindenkit a Chapelbe kell küldeni??? De ezt is honnan a retekből tudjam?????
A Forbidden Forestben a tetőn levő hullák felett ténykedő szakadt csövest, már akkor küldtem el a klinikára, amikor Józsefke halott volt... később arra jártam, mégis átváltozott az is, kinyírtam, az is dobott valami egész használhatót.
A DLC nagyon nehéz? Egy kicsit tartok tőle, mert a From DLC-k direkt agyrákot szoktak okozni a bossokkal.
Igen, a Wet Nurse ( ami egyébként dajkát jelent, semmi köze ahhoz mennyire nedves :D) az utolsó fő boss.Ha bemész a kapun már a végjáték következik, úgyhogy ajánlom a dlc-t most elkezdeni, hacsak nem akarsz újra eljutni odáig NG+-ban. Ja és egy fontos kérdés : Umbilical cord-ból megvan-é 3 db ?? Fontos a true endinghez
Ami a nehézséget illeti, nekem is sétagalopp volt pl egy DeS-hez képest, nagyon sokat segít a korábbi From-os tapasztalat. Ezért is könnyebb halni a Nioh-ban, amíg nem kened vágod az újfajta harcmodort és játékmenetet
- Ez a késes kaszás, akinek már a nevét is kb. azonnal elfelejtettem, ez nem tudom megint mivót'. Mik ezek a bossok, de most komolyan? Ez is előre kaszabol 1200-al, hátulról meggyalázva meg leverem fél HP-ját seperc alatt.
(Rákerestem: Wet Nurse a nedves nővér... jaj.)
Ebben a játékban eddig 3 értékelhető boss volt:
1. Gascoigne - Azon az alacsony szinten kifejezett nagy nyomást gyakorol a karira. Nem vészes, de ott és akkor Souls-like kihívás. 2. Martyr Logarius 3. Ebrietas
Tekintve, hogy ezek közül kettő is opcionális, nem kicsit vagyok ledöbbenve. Főleg azon, hogy évekig harsogott a net tőle, hogy a BB mennyire nehéz játék. Gondolom nem próbálták a Nioh late game contentjét, hogy ilyen fasssságokat írogattak.
Ha jól sejtem a HD megváltozott külleme + az ottani vaskapu nyitott állapota alapján, akkor ez úgy kb. itt a vége? WTF?
Happy grindig :-D
Hát én nem nagyon szeretem a happy grindet... érdekes Nioh-ban nem zavart, ha 1-1 pályát/részt újrázni kellett mert ott volt a sub mission, itt meg már 100 méter backtrack zavar. Nem tudom... más a ritmus. Be kell valljam, azt hittem, hogy a BB jóval dinamikusabb harcokat fog majd kínálni, de nem. A Soulsokhoz képest gyorsabb, de az előbb említett Nioh-hoz lassabb.
- Micolash - Hát tök ciki, de csak 3.-ra lett meg, pedig very easy arc. Elsőre simán benyaltam a trükkjét, hogy ott volt a plunge attack az emeletről, az meg rögtön elnyomott egy olyan arcane attack-et, hogy kapásból meghaltam. Másodikra direkt nem plunge-ra mentem ééééésss akkor is mégis beledöglöttem az arcaneba. NA DE! A 3. harc közben vele szokás szerint bugba futottam :-D Azt történt, hogy amikor 2. fázisban van, vagyis 50% alatt van a HP-je, akkor ugye elteleportál és üldözheted. Na most annyira jól sikerült, hogy elé kerültem és erre megzavarodott, visszafelé futott egy kicsit, megállt a lépcső tetején, majd futott felém... ment is az Axe pörgős R2 támadása pofára esett, majd megint futott felém ki akart kerülni, megint a földre küldtem... ezt még 2x eljátszotta és halott volt, esélye se volt semmiféle arcane támadásnak :-D
az elég szép :d én nekem mániám élvezem a grindelést a from játékokban.lehet ezért se olyan nehéz nekem mert kellőképp erős vagyok mire odaérek sok hp stamina mások meg csak úgy mennek és gyengék még van ilyen .
- Martyr Logarius - 5.-re lett. Először bementem 15 mp alatt halott voltam. Köv. próba már levertem 75%-ra. Köv. próba 50%. Utána vegyes, majd végül úgy vertem le, hogy 0 blood vial 0 töltény maradt, az életerőm meg kb. 30%-on állt. Ez a boss volt az első, ahol úgy éreztem gyorsabb fegyóra kell váltanom, Kirhammer sima kardként tette a dolgát... mihelyst arra váltottam le is vertem.
Nekem a blood exho már fogyott el, mivel sose grindeltem semmit. Mivel többnyire 1x kell csak takarítanom, így nem tudott miből annyi droppolni, így Ebrietas-nál 10 volt már csak, akkor kellett grindelnem és echoért vennem.
én a hunter sawblade-el toltam végig aztán egy kis ludwig két kezes kard meg ng+ban a pizzavágóval ami dlc fegyver lesz.egyébként kb 2 óra alatt végigszaladtam az egészen ng+ban minden elsőre halt kivéve a 3 csuklyás pöcs na ők állati nehezek lesznek ott ég és föld különbség kell egy sorrend vagy jól megszopatnak.
Most nézem csak, hogy ahogy a Hold változott úgy megnőtt pl. a blood vials ára is. Ez azért baromság, mert világosan látszik, hogy csak az idődet akarják vele húzni. Mert, ha elfogy mit csinálsz?
A. Elmész grindelni = időhúzás. B. Elmész blood echot grindelni, hogy abból vegyél a messengerektől blood vialt = időhúzás.
Mennyivel értelmesebb volt, a korábbi játékaikban, hogy volt Flasked, azt tudtad uppolni és magától újratöltődött, amikor teleportálgattál. Semmi időhúzás.
- Ebrietas - Na ez volt eddig a második "nehezebb" boss. Olyan 6-7 halál kellett mire rájöttem mit lehet és mit nem. A vicc az, hogy elsőre majdnem levertem, csak elgreedeltem, utána meg zsinórban már szarabbul ment :-D
Sejtettem, hogy a DLC fog majd igazán bedurvulni. Az eddigi From játékokban is ott gurult el a gyógyszer. Leginkább a DaS 2 Scholarban, ahol a 2 macskához vezető út is egy agyhalál a hóviharban és a 2 macska is brutál kemény. Nekem az volt életem legkeményebb Soulsborne emléke.
Amúgy milyen fegyóval nyomtad? Van ez a Hunter Axe. Én ezzel az elejétől fogva tarolok. Mindenki pusztul. 2 kézre fogva. Soha nem lövöldözöm. Minek? Felesleges volt eddig. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.07.28. 12:04:01
dlc bossok igazán nehezek.meg martyr logarius a többi tényleg puhány .én logariussal szoptam a legtöbbet meg orphan of kossal a többi tényleg nem túl nehéz nem te játszod rosszul hanem sokan ügyetlenebbek .persze sosem hiszik el hogy másnak nem okoz túl nagy nehézséget mert nincs felvétel de hát ez van:) én is könnyedén nyomtam végig.
- Amygdala elsőre. - Celestial Emissary elsőre. - Ja meg korábban bementem egy dungeonba, ott ha jól rémlik 4 boss volt, meghaltak maguktól elsőre, érintésre dezintegrálódnak.
Gondolom majd később durvul a játék.
Láttam, hogy lehet segítséget beidézni a bossokhoz, de gondolom ez NG+-oknál lesz érdekes.
A Nightmare Frontier volt eddig a legszokatlanabb helyszín. Magas Frenzy ellenállás dacára is ott vesztettem cirka 120k blood echot... 2x is megesett, hogy mire elnyomtam volna a Sedative-et meghaltam.
Nagyon szokatlan játék. Eddig abszolút nem a bossok jelentették a nehézséget, hanem a lámpák keresése és az ebből törvényszerűen adódó, "leevadelek a semmibe" baromságok, meg a harc a bugokkal, kamerával, szemfáradással. Pedig azt gondoltam volna, hogy olyan kemény bossok vannak benne, hogy a fal adja a másikat. Aztán gyak. nyers erővel széttépem őket. (Eddig. Ez persze változhat.) Se visceral attack, pisztoly/puska se spec tárgyak nem kellenek. Lekő' őket baxni. Oh, milyen eredeti. Wow. Just wow.
Oh... végül is egy laza 1.5 órás kavargás után találtam egy trükkös shortcutot, ha azt tudom, hogy létezik, nyilván nem ennyi idő.
Aztán jött a boss (One Reborn), teljes rettegés, "Na Tin, itt vajon hányszor döglesz meg?". 1.5 perc múlva meghalt, pedig miközben csépeltem lövöldöztek a csengős nyomik. WTF?
1 perccel később a boss helyet térképezem fel, látom, hogy vannak lépcsők a csengős nyomikhoz... de mivel a boss már meghalt így vele haltak, item felszedegetés. Én ezt a játékot rosszul játszom úgy érzem, mert sose tudom mire gondolt a költő.
Ezek az Insight-ok, meg vagy 50 Madman's Knowledge is minek? Semmi értelmét nem látom, a játék se sokat magyaráz róla, de nem úgy tűnik, hogy bármi értelme lenne számomra. Menni kell és ölni.
Korábban belefutottam egy hsz-be és a másik topikban én is írtam, hogy ebben a játékukban is néha érthetetlen a "lámpák" elhelyezése, eddig 2 helyre is igaz, hogy 2 lámpa egymástól kb. 30 mp-re van. Most megint egy olyan részen járok Rom utáni szekció, Yahar'Gul Chapel, ahol elindulunk az egyik lámpától, majd logikusan haladva, felderítve bőven 1 óra mire a másikhoz jutunk. Ráadásul közben lenne egy lámpa, de azt deaktiválták. Mé'? Csak. (Igen, korábban már jártam ezen a részen és kipucoltam amit lehetett, de SEMMI logika nincs abban, hogy miután elérsz a deaktivált lámpáig, azt nem tudod újra aktiválni. Cserébe rettenet frusztráló bolyongás veszi kezdetét, amibe bele van kódolva, hogy 100k blood echot elbuksz. Nekem is majdnem sikerült, de csak majdnem.)
Ja igen... respawn. Megszoktuk, tudjuk jól, hogy a fejlődés szükséges eleme. Itt viszont endless respawn van, a csengőt rázó mobok miatt, akiket ha újra és újra és újra ki nem nyírsz, akkor azok újra és újra és újra felélesztik nagyon hamar a többi mobot, akik ráadásul ilyen állapotban durván nagyobbat is sebeznek. Tehát a From megoldotta a respawnon belüli respawnt. Phazmeg. És ezek a csengőt rázó mobok halál, vagy teleportálás esetén újra ott vannak. Ettől a játék nem lett nehezebb, csak frusztrálóbb, abszolút olcsó, prosztó időhúzás, ráadásul blood echo sem jár a 2-3-4., stb. respawn levágásáért.
Egyébként itt ezen a részen találkoztam eddig a legtöbb bebugzó enemyvel, súlyos kamera gondokkal, a falba clippelő mobokkal. Konkrétan van egy hely, ahol az egyik kutya rendre kiesik a falba, egy másik mob meg moonwalkot tol az oszlop mögött. Az is "vicces" amikor a lock szívat és nyilván nem a mobot ütöd, hanem elfordul a kari előre, közben hátulról meg felcsinálnak.
Player vs. engine. Ez a Bloodborne igazi kihívása és nem a boss, meg mob harcok.
A Sekirora már megtanultak végre programozni? Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.07.26. 17:25:45
Egy teknómoslék, tele bugokkal. Ez nem fika, hanem tény. Ha nem tetszik, hogy egy rommáhypeolt játékot más képes teljesen objektíven szemlélni, azt talán nem az én gondom.
A DeS és DaS, nagyon szerethető, nagyon üde, egyedi színfoltok voltak... de még egye fene a DaS 2 is elment, a Scholar már nem. A Bloodborne megint valamelyest változás, de nem eléggé. Komoly Van Helsing feeling, pont úgy, mint a Sekiro esetében meg Nioh/Ninja Gaiden feeling. Rengeteg az újrahasznosított elem a korábbi játékaikból, kezdve a hangok egy részével, animációkkal, bugokkal, beragadó hullákkal, el és feltűnő, clippelő vackokkal, vótmá-like mobokkal, rettenet kamerakezeléssel, ötlettelen, ezerszer látott boss sémákkal, és persze a gagyi engine ótvaros sajátosságaival.
A DaS 3 esetében is előre eldöntöttem, hogy szar? Pre-order gyűjtőit vettem belőle, a leglelkesebben álltam neki a játéknak, hogy aztán találkozzak egy DaS+DeS+BB kotyvalékkal, amiben eredeti ötletből megint nem jutott túl sok...
Már pedig ennek a műfajnak nem arra van szüksége, hogy újra és újra ugyan azt dugják le a játékosok torkán. Éppen ezért tudtam nagyon megszeretni a Nioh-t, ami mert végre rohadtul nem Souls klón lenni és rengeteg ötlet, egyedi vonás került bele a 13 éves fejlesztői idő alatt.
A BB egy remek játék lett volna, ha foglalkoznak vele még legalább 1-2 évet és több frissebb, újabb, nem ilyen megfáradt ötletekkel tömik tele... de már akkor is elnézőbb lennék, ha legalább a nyilvánvaló hibákat ennyi év után javították volna, de nem tették. Mert BB játékosoknak ez így is jó volt... érthetetlen.
Szomorú, hogy nekem kell megtenni a hibák részletezését, hogy aki idetéved, azt majd ne verje pofán játék közben a valóság. (És nem csak a CA és a frame pacingről van itt szó.) Látszik, hogy a From soha jobban nem vergődött a saját maga teremtett gödörben, mint manapság. U.e. csinálták a Kings Field részekkel is... újra és újra eladtak ugyan azt, miközben mindig egy kicsit változtattak rajta. Csak most már nem azokat az időket éljük, hogy ez ne verje szét az ember szemét.
Teljesen objektíven és nyitott elmével fogok még idén a Sekiro elé leülni, remélem ott végre sikerült kellően megújulni.
Egyelőre még mindig annyit tudtatok nekem írni a témában, hogy én előre eldöntöttem, hogy szar. Nem szar, mert az nem ilyen. Ez egy jó termék lehetne, ha foglalkoztak volna vele, vagy ha kijött volna PC-re, ahol 2 modder 1 hét alatt emberi állapotba hozza... bár az engine tátongó foltjaival azok se tudtak volna nagyon mit kezdeni. Hihetetlen, hogy anno a DaS esetében Durante (modder), hogy felhúzta a From béta terméket. Pontosan egy ilyen változás kellett volna a BB esetében is, amit úgy hívnak:
Pro patch.
Iszonyúan nagy szükség lett volna rá, hogy ez a játék megkapja. Őrület, hogy a játékosok simán 90%-a viszont fogta és benyelte így hibákkal telítve a cuccot. Most, hogy ez kit és mennyire minősít, azt inkább fedje jótékony homály.
Szerintem teljesen feleslegesen játszol vele. Előre eldöntötted (évekkel ezelőtt), hogy ez szar. Nincs értelme az önigazolásnak, időt spórolsz magadnak is, meg nekünk is.
Játssz olyannal, amit élvezel, a fikázó komment cunaminak semmi értelme.
- Shadow of Yharnam - Ez a DaS 2 Scholar DLC Graverobber bagázsa után olyan volt, mint a Champs-Élysées-n elmajszolni egy vajas croissant, miközben selymes caffé latte csorog le az ember torkán. - Rom The Vacuous Spider - Erre nem tudtam mit mondani. Ez valami alfatesztből benne maradt valami?
- Cleric Beast - elsőre - Father Gascoigne - 3-4.-re - Blood-Starved Beast - erre kellett legalább 6-8 halál mire rájöttem a trükkjére, utána meg se tudott ütni - The Witch of Hemwick - elsőre, ezt nem is értettem, azt hittem valami vicc - Vicar Amelia - elsőre, könnyebb volt, mint amit vártam - Darkbeast Paarl - elsőre, megláttam, para, kinyír, végem... ja nem, ez is csak egy nagy kutya, From önismétlés volume végtelen.
Itt tartok, aztán most nem tudom merre induljak, rakat zárt ajtó volt a leghülyébb helyeken is, most jön a trial&error és rájönni, hogy mi változott. Ebben a játékban ez az igazi nehézség, meg a legfosabb lock ami valaha láttam és persze a rettenet kamerakezelés.
Bloodborne PVE = Player Vs Engine mennyire igaz...
Na inkább ide...
GázCoin Atya is lement. Ez már tényleg az első boss vót', vagy még mindig nem jó irányba haladok? Csak azért kérdezem, mert a Cleric Beast-re mondtátok, hogy az opcionális, amit készséggel el is hiszek.
A leghalálosabb ellenségre újra és újra rálelek. Nagyon vigyázzatok vele, mert seggberak bárkit!
Kamera boss. Deadly as fck. Azatyánál' is mit művelt a kamera, te jó ég. Aztán ha kicsit távolabb vagy, nem arra fordulsz, a lock is lemegy róla, megnyomod az R3-at, és ahelyett, hogy befogná a bosst, elnéz előre... bazmeg te szánalmas, de qrva élet. Ez a játék egy techómoslék, tipikus From cím.
Sziasztok! Van még hátra a platinából 3 dolog, a Yharnam sunrise, Honouring wishes és a Yharnam, Pthumerian Queen, ezekhez nem kell new game + -ban, ugye simán kezdhetem elölről egy másik karakterrel? Köszi!
Már amikor a dlc-be ott bohóckodtál Kos-al a vízben akkor mondtam hogy gyenge a fegyvered.Igazán jó követ csak a csaliszokban találsz,de figyelj mert a legjobb kövek átkozott kövek és mindig van negatív tulajdonságuk is.
Dlct. Ha az alapjátékot befejezed akkor a dlct max new game plusban tudod megcsinálni.
Sziasztok! Gherman előtt vagyok és olyan kérdésem lenne, hogy előbb a DLC-t nyomjam végig vagy Gherment öljem meg? Egy csomó helyen olvastam, hogy a DLC-t javasolják előbb de nem igazán tudom miért. Nem úgy van, hogy végig nyomom a sima összes bossát, aztán később jöttkia DLC és úgy nyomni azt? (Elsősorban a kaszára hajtok) Előre is köszi!
Sziasztok ismét! legyőztem már a cleric beastet, Gascoigne-t, blood-starved beastet is de észrevettem,h a bath messngerben nem tudom pl megvenni a Gascoigne's set-et, ez miért van? kihagytam valamit valahol? insight-om is 22-es ha ez számít neki. de más cuccal is észrevettem, hogy különböző videókban van nekik meg mondják de én nem találkoztam velük, ami nem furcsa tekintve a játék sokrétűségét de pl ha legyőztem Gascoigne-t akkor meg kéne tudnom vásárolni a set-et is, nem?
Köszi a válaszokat! Érdekes mert a dark souls világa nekem jobban tetszik de ez valahogy "pörgősebb", jobban bejön, mint az. :)
Sziasztok! Most kezdtem el játszani a bloodborne-al, (eddig jobban bejön, jobban mint a dark souls) és olyan kérdésemlenne, hogy a kezdő 3 alapfegyverből, amit a temőben kaptam visszalehet még cserélni a másik kettőből valamelyikre? vagy ha az egyik kiválasztottam akkor már nincs visszaút és az marad? Köszi!
Amúgy ez fasza, mert végre elérhető pc-n is többekközt, csak az már egy másik kérdés, hogy a BB-ben az inputag mennyire lesz majd probléma sok ember számára, de 1-2 easy körre bőven elég! :)