A programozás kb 95% tervezgetés.. gondolkodás.. azaz ülök a fotelbe és azon gondolkodok, hogy egy bonyolult megoldási rendszert hogyan lehet lefordítani adat mozgatásra.. értékösszehasonlításra.. hogyan és milyen ciklusokat írjak.. milyen lehetséges jó és rossz-hiba kimenetelek adódhatnak..
Aztán 5% időben leülök és megírom a kódot.. Aztán jön a hibajavítás, szintaktikai majd UML szemantikai.. mert olyan nincs, hogy komplex kódot hibamentesen írunk meg. Aztán jön a debug.
erről van szó! bizonyos munkák jóságát mint pl programozás, nem lehet idővel lemérni. az a szalagmunkás kategória darab/idő mérőszámmal.
Én a munkaidő nyilvántartó ki-beléptető rendszerek bevezetésekor figyeltem meg, hogy az a vezető, kinek nincs kellő szakmai tudása hogy kiértékelje az elvégzett munkát (értsd: átlássa a végzett munka értékét, időszükségletét, nehézségét), az foggal-körömmel ragaszkodik a munkaidő nyilvántartáshoz (és persze a bennülős munkához). Aki jól átlátja a leadott munka értékét, azt nem érdekli hogy 4 órában vagy 12-ben csinálta meg a dolgozó... megvan, megkapta azt amit a munkabérért cserébe el lehet várnia.
MI is ezzel a cél? A cég megfosztja magától azt a lehetőséget, h olyan tehetségeket is foglalkoztatni tudjon, akik nem az iroda mellett laknak. Tipikus korlátolt vezetői ötletelés. Csak az dolgozik, aki irodában van... ebből látszik, hogy ezek a vezetők sem nagyon ismerik a realitást. Persze a másik ötletem az, h ezzel akarnak Trumpnak nyalni... akkor viszont ezért bukjon el az IBM!