nalunk a babyboom az 1954 utan kezdodott amikor Ratko Anna csaladugyi miniszter volt hatalmon es a csaladom alapjan elmondott tortenetek alapjan tiltott volt a fogamzasgatlas...korulbelul 1960-ig tarthatott ez az idoszak, ha meg is figyelted rengeteg "Ratko gyermek" jott akkoriban a vilagra es a nepszamlalasi adatokat tekintve abbol a korosztalybol vannak a legtobben hazankban
Nos, amikor feltetted a kérdést, hogy miért nem léptek a férfiak, én nem a nyugati, hanem a magyar társadalomról beszéltem. Magyarországon még mindig gyengék a feminista szervezetek, a többi, amit említesz, az meg ugye nem is létezhet. Az un. ’68-as nemzedék pedig nálunk rémesen vékonyka volt, még akkor is, ha ezek később az SzDSz révén hatalomhoz jutottak. Ezzel szemben a gazdasági, és a belőlük következő társadalmi változások simán, mondhatni önmaguktól generálták, hogy sok nő azt mondja a férjének, partnerének, hogy húzz a francba, nincs szükségem rád. Agymosás persze a rendszerváltás óta ebben az irányban is van, elsősorban Hollywood szállítja.
Igen, RatkO Anna valóban tiltotta az abortuszt, de olyannyira, hogy kb. 4000 nő börtönbe is került, mert elvetette a gyermekét. Ez szörnyen kegyetlennek hat manapság, de ne felejtsük, hogy a 2. vh. után a népességszám 8 millát alig haladta meg a népesség ami már a kritikus határt is túllépte. A gazdaság fejlesztéséhez munkaerő kell, ahhoz meg emberek kellenek. Így is csak 1970-re értük el a 10.300000-et. Onnantól viszont 1980-ig emelkedett, vagy stagnált , de nem ment 10 millió alá. Az én öcsém is Ratkó-gyerek:) Akkor ment nyugdíjba a sok Ratko-gyermek, mikor épp a 2008-as gazdasági válságot éltük át, amikor részben az IMF-hitelből fizették ki a nyugdíjat, és még a nyugdíj számítását is megváltoztatták 2008-ban, mert korábban a bruttó jövedelemből számolták, 2008 júliustól meg a nettóból. Persze nem az volt a gond, hogy sok Ratko-gyerek ment nyugdíjba....
Többször jeleztem, hogy ketté kell választani Nyugat-Európa és a mi térségünk történetét. Nálunk gazdasági okokból esett a születések száma 1980-tól kezdve, a rendszerváltás meg nem kedvezett neki. Nyugaton viszont már 1970-től csökkent a születések száma drasztikusan, és 80-tól még tovább csökkent, vagy stagnál. A rendszerváltás után hozzánk is exportálták a nyugati mintát, így a gazdasági okokon túl már az akkor született generáció ugyanabban a cipőben jár, mint Ny-Európa, USA. Odaát 1980 -ig nem volt oka a gazdasági helyzet a születések csökkenésének, akkor sem, ha a fellendülés már lelassult. Kifejezetten jóléti világban éltek ott, amikor a fiatalok elkezdtek balhézni az 50-es és 60-as évfordulón, ami végül Nyugat-Európában 1968-ban történt meg. Nálunk azért van ellenállás a gyakorlatban is a társadalomban, még a fiatalok között is, sokszor kerül terítékre a téma, és sokan szólalnak fel ellene, férfiak is. Nyugton ez nem történt meg, a férfiak nem tiltakoztak. Arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek miért nem?
Afelől ugye kétségünk sincs, hogy Ratkó Anna szövőnő pártutasításokat hajtott végre miniszterként, és lila gőze sem volt a demográfiához, meg semmi máshoz, amihez elvileg értenie kellett volna. Na nem mintha a főnökei értettek volna hozzá. A nagy háborúk, néppusztulások után mindig demográfiai robbanás van, az emberek ösztönösen csinálják a gyerekeket, anélkül, hogy meg tudnák magyarázni, hogy miért. Ennek ellenére a nyugati országokban is tilos volt az abortusz, vagy legalábbis nagyon-nagyon nehéz. Ezért rengeteg volt az illegális abortusz, csak tudtommal nem az asszonyokat büntették, hanem az orvosokat, bábákat, kuruzslókat. Magyarországon a népesség valóban csak a ’80-as években kezdett csökkenni , de a demográfusok már a hatvanas években kongatták a vészharangot, hogy ebből baj lesz. Ezért vezették be a GyES-t valamikor ’66-ban, vagy ’67-ben talán, meg még egy csomó gyerekvállaláshoz kötött kedvezményt.
Nos, abban igazad van, hogy a társadalom szétverése, és azon belül a legfontosabb, a család szétverése a nagytőkések érdeke volt. Ez ugye a fogyasztói társadalom kialakításához kellett, annak egyik fontos, talán legfontosabb eleme. Bár van azért több is. Ez onnantól lett a nagytőke érdeke, amikor a fogyasztás természetes növekedési üteme kezdett lassulni. Úgy gondolom, hogy ez még nem a hatvanas, inkább a hetvenes években történt, de hát mit tudhatok erről én innen ? Az viszont biztos, hogy a nők tömeges munkába állása és ehhez köthető karrierépítési vágya korábbi eredetű. Mint ahogy annak felismerése is, hogy ha a nő a hagyományos módon a családi életre koncentrál, és a férfi áll szemben a külvilággal, akkor a nő semmiképpen sem építhet karriert. Ehhez nem kellett sem a nagytőke nyomása, sem semmilyen feminista pofázás. Ez nyilvánvaló, a vak is látja. Én is láttam már huszonévesen, hogy ha egy nő gyereket vállal, pláne kettőt, annak vagy megreked a karrierje, vagy elhanyagolja a családját. Több választás nincs, és ez valamennyire már a szocializmusban is igaz volt, a kapitalizmusban meg nagyon is igaz. A hagyományos családmodell konszenzuson alapult. A nőknek eszükbe sem jutott, tisztelet a kivételnek, hogy önálló karriert építsenek. Az első pillanattól tudták, hogy az ő dolguk a család összetartása – ha beledöglenek is. Ahogy minden férfi tudta, hogy az ő dolga a család eltartása – ha beledöglig is. Nem volt ezen vita. Ezt a konszenzust azonban felrúgták, mégpedig a nők rúgták föl. Ehhez sok minden kellett,sokféleképpen lehet magyarázni és taglalni az okokat, de a tény tény marad. Márpedig ha nincs konszenzus, akkor a másik fél nem tehet semmit.
Ratko korszakot azért kicsit árnyaltabban látom. Ratko eleve semmiféle abortuszellenes törvényt nem hozott, mindössze érvényben hagyta azt az abortuszt tiltó törvényt, ami 1878-tól érvényben volt. Kétségtelen, hogy nagyon gyerekközpontú gondolkodása volt, de a törvény életben tartása valóban a Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának és Politikai Bizottságnak határozatai voltak. Részemről értem Ratko gyerekekhez való viszonyát, ami miatt eleve nem is tiltakozott a törvény életben tartása ellen, hiszen 12-en voltak testvére, nagycsaládban nőtt fel, és mindig védte az árvákat már azelőtt is, hogy a háború után a kommunista párthoz került. De ő volt az is, aki engedélyezte, hogy egészségügyi illetve bűnöző körülményeken túl szociális okokból lehessen abortuszt végrehajtani. Rákosi-féle pártvezetés szemlélete eleve az volt, hogy az élet a fogantatással kezdődik, s az abortusz valójában gyilkosság. De szemlélet volt z is, miután Európában Magyarország elmaradt a gyerekszületések számában más országoktól, hogy felvegye a versenyt ebben, hiszen ha már a meghirdetett szocializmus "tökéletes", akkor nincs ok arra, hogy kevesebb gyerek szülessen, mint máshol. De gazdasági okai is voltak, hiszen sok férfi halt meg, tűnt el a háborúban, sok gyerek volt árva is, ami ellen Ratko mindig küzdött, és hát sok volt a kuruzsló, sok nő halt meg a szabálytalan abortusz miatt, vagy lett meddő, lehetetlenné vált a nemi élete, és hát sok nő esett ki kevesebb-hosszabb időre a munkából is, meg Sztálin biztos volt a 3.vh-ban, amihez kellett az emberanyag is. Szóval összetett volt itt a helyzet... De Ratkonak köszönhető az óvoda-és bölcsőde hálózat kiépítése is. Ratkot 1953-ban menesztették, helyébe Zsoldos Sándor lépett, aki valóban sokkal keményebben kezelte az abortusz kérdését, mint Ratko Anna. A törvény 1956-ra szűnt meg Román József minisztersége alatt, aki azt vallotta, hogy a nők döntsék el, hogy szülnek-e vagy sem, őket illeti meg a döntés joga. Hoppá......
Anno, a hagyományos világban társadalmi elvárás is volt a házasság és a gyerekvállalás. A 2.vh. utáni liberális, individualista világban már semmiféle elvárás nem volt, viszont ott volt a valósítsd meg önmagad, legyél valaki, építs karriert....jelszó. Általában a tehetős réteg, karriert építő nők azok, akik valóban nem vállaltak gyereket, más rétegben ez a szemlélet nem uralkodott el, ott csak akkor kezdett csökkenni a gyerekszületés száma, amikor a gazdasági fejlődés stagnált, illetve a 80-as évektől csúsztak le folyamatosan. Szóval az a felfogás, hogy nem kell gyerek, család alapjában véve a társadalom kisebb részének felfogása volt. Ugyanakkor ez csak az egyik vonulata a 2.vh. utáni helyzetnek, az 50-es és 60-as években USA-ban eluralkodott fiatalok lázadása zömmel a jólétben élők, az elitréteghez tartozók körét jellemezte, és elsősorban a városi életmódra volt jellemző. A másik vonulat viszont már a kicsavarodott, szélsőséges feminista, meg a nap 24 órájában használt IT-n keresztül megjelent közösségi média által befolyásolt életmód későbbi, és a kettő együtt vezetett oda, ahol ma tart a nyugati társadalom és USA. A leginkább férfi jogtudósok álltak a nőmozgalmak mögött, és harcoltak a nők mindenféle politikai, gazdasági, erkölcsi jogaiért, a nők rajtuk keresztül szervezték mozgalmaikat, és általuk siklott ki minden. Az, hogy egyenjogúak legyenek, messze egyetértek, de az, hogy ebbe bekerült minden etnikai, szexuális és egyéb magát sértettnek érző egyén, csoport, az már a politikai-gazdasági hatalom manipulációja.
Nem tudom hogy kell linket kattintásra beilleszteni, tehát amit most beteszek videót, azt be kell másolni a keresőbe. Érdemes.
Nos, az abortusz eleve egy roppant ellentmondásos kérdés, a jogrendszer nem is nagyon tud megbirkózni vele. Az erkölcsi kérdés az, hogy minek tekintsük a magzatot. Embernek, vagy tárgynak ? Vagy netán az anya teste egy részének ? Hajdan tanultam valamennyi polgári jogot. Megdöbbentett, hogy a magyar polgári jog a magzatot magát természetes személynek tekinti, vagyis embernek, aki ha az apa halála után 300 napon belül születik, akkor örököl. Ugyanakkor a büntetőjog szerint a várható születés előtt mondjuk 250 nappal bátran megölhető. Na most akkor ember, vagy micsoda ? Hogy a „felszabadulás” előtt milyen volt a magyar abortusztörvény, én nem tudom. Azt tudom, hogy már a debreceni ideiglenes kormány legalizálta az abortuszt, tekintettel az iszonyatos mennyiségű megerőszakolt nőre. Az idősebb generációtól hallottam, hogy a negyvenes évek második felében csak annyit kellett mondani a kórházban a nőnek, hogy ruszkitól van a gyerek, és már csinálták is az abortuszt. Ezt szüntették meg Rákosiék. De annyira, hogy még akkor sem engedélyezték, ha tudták, hogy a gyermek várhatóan nyomoréknak születik, vagy a terhesség az anya életét veszélyezteti. Ilyen gyereket én is ismertem. Púposan, nyitott gerinccel, gyengeelméjűen szenvedte végig az életét. És mindennek tetejébe még gyermektelenségi adó is volt. Tudom, hogy ezek miatt országos közfelháborodás volt, ezért alig hiszem, hogy 1945 előtt is így álltak volna hozzá a dologhoz. A mai magyar nyugdíjrendeszer két sebből vérzik. Az egyik a lakosság fogyása és elöregedése, ami nyilvánvaló hosszú távú probléma. A másik a rendszerváltás utáni szociálpolitika, amikor a kétezres évek közepéig úgy akarták elkerülni a tömeges munkanélküliség miatti társadalmi-politikai válságot, hogy a férfiakat 55, a nőket 50 éves koruktól korengedményes nyugdíjba küldték. Na most hát ők azok, akik megnyomták a létszámot, és ráadásul ők sokáig is fognak élni, mivel az emberek 50 éves koruk fölött szoktak belerokkanni a munkába.
Igen, ideiglenesen függesztették fel az abortuszellenes törvényt, a sok szovjet katona által megerőszakolt nő miatt, de bárki mondhatta, hogy megerőszakolta őt egy szovjet katona. Lényeg, hogy az a trend, miszerint háború után növekszik a gyerekszületések száma, Magyarországon nem így volt, sok nő maradt egyedül gyerekeivel, háború alatti viszonyukból meg nem akartak újabb gyereket. Érthető, hogy a Rákosi-féle diktatúrában sem akartak gyereket szülni. Na de a felfüggesztett törvényt újra hatályossá tették, hiszen az előzőekben is csak felfüggesztették. Lényeg, hogy nem Ratko Anna hozta a törvényt. Az meg, hogy mikortól tekinthető embernek egy magzat, szerintem nem az 'ember' szón van a hangsúly, hanem az élet születésén. A fogantatáskor egy élet születik meg, amiben viszont a férfi és nő is részt vett. Az tehát, hogy kinek van joga eldönteni, hogy ez az élet megmaradjon, nem csak a nő dolga, hanem a férfié is ilyen alapon, hiszen a női pete nem fogan meg, ha a férfi nem járul hozzá. Ilyenkor kellene valamiféle közös megegyezés a házasságban, ami korábban úgy történt, hogy a férfi döntötte el leginkább, holott az életkörülmények, szociális helyzetnek kellene döntenie ebben, ahogy Ratko Anna ezt lehetővé is tette. Én egyetértek azzal, hogy mit csinál a nő a testével, az az ő magánügye. Csak a terhesség idején akkor nem csak a testéről van szó, hanem a méhében született másik lényről,ami felett döntenie kérdéses. Ha nem akar ilyen helyzetbe kerülni, akkor védekezzen! Csakhogy a szexuális szabadság őrületében nem csak a férfiak voltak felelőtlenek, hanem a nők is, aki nem használt fogamzásgátlót, de férjet akart fogni, így a férfire fogta a terhességét. A mindenféle bizottság meg nem kérdezte meg a nőt, hogy használt-e fogamzásgátlót. A fogamzásgátlónak meg van súlyos következménye is, folyamatos használata meddőséget okozhat.
De térjünk vissza topik témájához. Tehát hogy lett a kezdeti jogos feminista mozgalmakból összetett feminista, fekete és mindenféle kisebbségiek háborúja immár nem csak a fehér férfiak ellen, hanem a fehér kultúra és civilizáció ellen?
Kicsit utánanéztem a háború előtti abortuszhelyzetnek. Az 1878-as törvény valóban gyilkosságnak tekintette az abortusz minden formáját. Később azonban az élethez igazodva született egy kúriai döntés, ami szerint az abortusz nem büntetendő, ha a terhesség vagy a szülés az anya egészségét veszélyezteti, vagy ha a gyerek várhatóan nyomoréknak születik. Ennek eldöntését az orvosokra bízták. A törvényt magát tehát az országgyűlés nem módosította, a törvény alkalmazását azonban a Kúria igen. A magyar lakosság ehhez volt szokva, és ezért volt nagy a pofára esés, amikor Rákosiék úgy vezették vissza az 1878-as törvényt, hogy a Kúriának ezt a döntését figyelmen kívül hagyták.
Az USA-ban a négerek helyzete miatt mát a hatvanas években sejteni lehetett, és sokan sejtették is, hogy a törvény előtti egyenlőség megadásával a probléma nem fog megszűnni. Ez tehát borítékolva volt, csak valakiknek oda kellett állni mögéjük, és megszervezni őket. A nők és az „LMBTQ közösség”, hát azokra kevesen tippeltek volna 50-60 évvel ezelőtt. Csakhogy ezeknél egy diktatúra kiépítése folyik, mégpedig egyre nagyobb tempóban. Márpedig a történelem tanúsága szerint bármely diktatúrára egy jól meghatározható társadalmi réteg lehet veszélyes, ez pedig a fehér heteroszexuális férfiak tömege. Ők azok, akik a legjobban megszervezhetők, sőt önmagukat is megszervezni képesek. Ha pedig komolyra fordul a dolog, akkor ők állnak a frontvonalban. Ezért a 20. század totális diktatúráinak receptje alapján ezeket vagy meg kell nyerni (nácik), vagy meg kell törni (kommunisták). Jobban megvizsgálva a dolgot azonban kiderül, hogy Hitler megnyerési taktikája kétélű fegyver volt, egész uralma alatt félnie kellett ezektől, akik ráadásul a háború miatt fegyvert is kaptak. Szóval a náci bagázs legjobban a saját hadseregétől félt. Magyarul ez a módszer nem jó módszer. Ott van viszont a kommunista módszer, ami fényesen bevált. Meg kell törni őket. El kell venni a múltjukat, az önbecsülésüket, a társadalomban betöltött szerepüket. Meg kell alázni őket. Ez zajlik az USA-ban nem tudom mióta, de Clinton elnöksége óta egyértelműen. Legalábbis nekem akkor vált gyanússá. Amikor a történelmi múltat, vagy általában a fehér civilizációt támadják, akkor is a fehér heteró férfiakat támadják, hiszen ezt a civilizációt döntően ők teremtették meg. Mondhatnék én erre ezernyi példát, de most csak egyet, ami viszonylag friss, és nálunk talán nem annyira közismert. Egy Demme nevű amerikai filmrendező a kamerák előtt reszkető hangon kért bocsánatot, mert amikor 30 évvel ezelőtt A bárányok hallgatnak c. krimit csinálta, „nem volt eléggé tapintatos az LMBTQ közösséggel szemben, nem tisztelte eléggé jogos érzékenységüket”. Vajon miért jut nekem erről Mao és Sztálin eszembe ?
Csakhogy Ratko Anna is engedélyezte az abortuszt egészségügyi, bűnügyi és szociális helyzet esetében. Az utóda volt az, miután Ratkot menesztették, aki ezeket is figyelmen kívül hagyta.
Szóval, azért USA jelentősen el volt maradva a nők egyenjogúsítása területén, még az alkotmány sem biztosított teljes egyenjogúságot a nőknek sokáig, sőt, ha pl. valaki nem amerikaihoz ment férjhez, vagy esetleg külföldre is ment, elvesztette az állampolgárságát is., és ehhez hasonló dolgok történtek a nőkkel. Az afroamerikaiak esetében meg sem a férfiak, sem a nők nem lettek egyenjogúak. Más kérdés, hogy az afroamerikai közösségben is érvényesült-e a férfi, illetve férj dominanciája, mégsem őket állították pellengérre, hanem a fehér társadalmat, és fehér férfiakat, hiszen ők nyomták el az afro férfiakat és nőket is. Tehát az afro nők mozgalma nem az afro férfiak ellen indult, hanem a fehér férfiak ellen eleve, a fehér nők pedig melléjük álltak, és támogatták őket a mögöttük álló fehér férfi jogvédők támogatása által. Így fonódott össze fehér női emancipáció és a feketék szabadsága, illetve a fekete nők emancipációja. Ehhez csatlakozott tulajdonképpen a fiatalok lázadása is, saját politikai és társadalmi problémáikhoz ezt is odacsatolták, s immár közösen léptek fel a fehér politikai férfielit és a társadalom ellen, s mivel az egész katyvasz baloldali értékeken alapult, azt kezdetben a hagyományos nőmozgalmak mederben kezelték, de a fiatalok lázadása után ez kicsordult a medréből, és szélsőségessé vált, immár a fehér nők különböző radikális és szélsőséges feminizmusa, a feketék mozgalma, és mindenféle kisebbség, mint a különböző szexuális identitásúak együtt léptek fel immár nem csak a politikai elit és fehér férfi ellen, hanem a fehér kultúra és fehér civilizáció ellen. Ennek pedig a hatalom érdekében, szavazatszerzés céljából a fehér közéleti férfiak és nők is támogatói lettek, majd a tőke érdekeit képviselve beálltak ugyanezek a fogyasztói társadalom kialakításába és fenntartásába. A módszerek meg természetesen baloldali, radikális, kommunista módszerek, eltörölni minden múltjukat, kulturális, történelmi múltat, hiszen a baloldalnak nincs ilyen múltja, amivel büszkélkedhet. Igen, Mao és Sztálin, bár ők ketten élesen ellentétben álltak egymással, de a cél, az eszköz és a módszer ugyanaz. Csakhogy az amerikai lázadó fiatalok róluk semmit nem tudtak, a körülményekről sem tudtak semmit, így a szemükben Che, Mao hősök voltak. Szóval hatalmi támogatással, fehér férfiak és nők támogatásával jutott ide az amerikai társadalom, a társadalom csendes férfi többsége pedig hallgatott, és sodródott. De miért? Egyrészt mert túlságosan individualisták voltak, ezt pedig az állam és hatalom biztosította, tehát képtelenek voltak összefogni, ki voltak szolgáltatva a politikai és gazdasági hatalomnak, ezt még erősítette is a fogyasztás határtalan lehetősége, majd az azt kiszolgáló közösségi oldalak tulajdonosai is. Vagyis míg 150-200 évvel korábban az ember saját tapasztalatára támaszkodhatott leginkább, addig az 50-es és 60-as évek társadalma folyamatos befolyás alatt álltak, támadva a politikai és gazdasági elit részéről, jelezve, hogy nekik annyi, ha nem állnak be a sorba. Napjainkban pedig már kemény baloldali diktatúra van USA-ban. Pontosabban már nincs jobb és baloldal, hangos és erős globalisták vannak, ezek a demokraták és a republikánusok balszárnya, illetve csendes és gyenge patrióták, a republiknus kisebbség. Ide süllyedt az egykor magára oly büszke liberális amerikai demokrácia, amelyik jogot formált arra is, hogy ezt a liberális demokráciát terjessze. Nem hiszem, hogy erre a demokráciára kellene épülnie a térségünknek, amelyben még létezik közösségi szellem is az individualizmus mellett. Odaát közösségi szellemiség már nincs.
Az már más kérdés, hogy rég mellébeszélésnek tartom a közgazdászok által kereslet-kínálat szópárt, mert ebben a sorrendben ez nem csak nem igaz, hanem sosem volt igaz. Nincs kereslet arra, amit még nem kínálnak. A kereslet -kínálat épp a kínálati oldal diktatúráját próbálja takarni, és a keresletre, a fogyasztókra hárítani a tisztességtelen fellépésüket, az olyan termékek gyártását, amire valójában nincs szüksége az embernek. A kínálat és a reklámpiac közös bűne mindez, amelyik a tőkét szolgálja, amin csak hab az, hogy a közösségi média tulajdonosai is a tőkés, illetve reklámpiac képviselőinek zsebében vannak, belőlük élnek qrva jól a társadalom kárára, mert már nem létezik valóság, csak egy virtuális világ. S ezt a közösségi média tulajdonosai nagyon jól tudják, látják, tudják, hogy milyen káros hatásai vannak a társadalomra, mert semmiféle korlátozás,szabályozás nem gátolja őket.
Amit a kereslet – kínálat dolgában írsz, az csak részben igaz. Mert egyrészt igaz, hogy amíg nem volt kristálycukor, addig nem is volt rá kereslet, vagy amíg nem volt autó, addig nem is volt rá kereslet, mert nem is lehetett. De igény lett volna rá bőven. Az a jelenség, amiről te beszélsz, azonban csak a 2. vh után kezdett megjelenni az USA-ban, a szétlőtt Európában meg néhány évtizeddel később. Amikor a piac reálisan nézve már telítődött. Az emberek többségében amúgy is megvan a hajlam, a vágy, hogy új dolgokat vegyenek, mindig is megvolt. Ha kell, ha nem. Csak keveseknek volt pénze rá. Amikor a piac telítődött, de az embereknek még mindig volt pénze, akkor feküdtek rá a gyártók és kereskedők a reklámra és a minden irányú agymosásra, hogy az emberek akkor is vásároljanak, ha nem kell, hogy emberből fogyasztókká váljanak. Hogy függővé váljanak, amiért feladják addigi értékrendjüket. Amit észre sem vesznek, vagy ha igen, akkor megmagyarázzák maguknak.
Azt gondolom, hogy igény sem a tömegben alakult ki, hanem tudósokban már az ókorban is, de ők is sok esetben véletlenül fedeztek valamit, amit azután hasznosítottak, és elsősorban a tehetős réteg élt vele. Sok későbbi találmánynak alapjai az ókorban megvoltak, sokat elfeledtek és újra feltalálták. De a tömegnek nem született meg a fejében, hogy de jó lenne a szenes vasaló helyett egy elektromos vasaló, vagy gyertyák helyett izzó, vagy kerékpár helyett autó, amíg egy feltaláló ezeket meg nem alkotta....A feltalálók, az örök kíváncsiak és kutatók fejében születtek meg az ötletek, amikre utólag született meg a tömeg igénye, így született meg a tömeggyártás, mely bizonyos elitek általhasznált drága cikkek egyszerűbb, olcsóbb formáját kezdték gyártani. Tehát mindig a kínálat volt előbb, és ezt követte a kereslet. Reklámmal pedig már az 1800-as években foglalkoztak, és reklámozták a termékeket. Az kétségtelen, hogy USA piaca telítődött, anyagilag is gazdagodott szemben az anyagilag megroggyant Európával, mely USA-nak el volt adósodva. USA-nak piac kellett, így lett Európa USA gazdasági gyarmata, termékeivel ellepte Európát. De ekkor is a kínálat jelent meg először, utána a kereslet. De ez így rendben is volna, ha valóban nem olyan termékekkel árasztanák el a piacot, amik nem szükségesek. Igen, az emberi természet olyan, hogy hajlamos újdonságokat venni, de ezek az újdonságok nem szükségcikkek, hanem státuszszimbólumokká váltak, vagyis trendi, ha valakinek van, és ciki, ha valakinek nincs. S itt most nem arról van szó, hogy teknő helyett mosógép lett, vagy a képcsöves TV-k helyett LCD-TV is megjelent, mert annak van értelme. Ám ebből is egy tucat fajta jelent meg, és nem sokban különböznek egymástól, és vegye meg, aki megteheti. De eldobni egy jól működő képcsöves TV-t csak azért, hogy trendi legyek, és teszem ezt úgy, hogy nincs rá pénzem, hanem hitelből veszem, s utána hónapokig visszafogom az élelem ellátásom, hogy tudjam fizetni a hitelt, na ez a gond. A reklámmal tehát az a baj, hogy azt is sugallja egyben, hogy elmaradott valaki vagy, ha nem szerzed be a legújabb terméket.
A fehér feministák, meg a négerek általában, meg a homokosok azért nem éppen természetes szövetségesek, azokat egy akolba kellett terelni. Ugyanis a középosztálybeli fehér nő ugyanúgy lenézte (lenézi) a négereket, mint a férjük, ugyanúgy idegenkednek a homokosoktól, mint a férjük, a fekete férfiak és nők pedig egyformán utálják a fehér embert, legyen az férfi vagy nő, és így tovább. Meg kellett szervezni ezt a szövetséget, és a szervezés hátterében hétszentség, hogy heteroszexuális fehér férfiak egy csoportja állt. Segített a dolgon a hippimozgalom, hiszen annak ideológiája a kölcsönös elfogadáson alapult, viszont nem valakik ellen, és végképp nem a heteró fehér férfiak ellen irányult. Sokkal inkább voltak a kapitalizmus, az osztálykülönbségek és a fogyasztói társadalom ellen. Éppen ezért a hippimozgalom nagyon nem tetszett sem a gazdasági, sem a politikai elitnek. A hatvanas években a fiatalok között népszerű baloldali ideológiák azért voltak népszerűek, mert mélységes tudatlanságukban fogalmuk sem volt arról, hogy azok az ideológiák a valóságban mit is takarnak, csak annyit tudtak, hogy mást hirdetnek, mint az a rendszer, amiben ők élnek, tehát akkor az biztosan jó, hiszen az ellenségem ellensége a barátom. Che Guevarában nem a gyilkost látták, hanem a minisztert, aki önként otthagyta a bársonyszéket, és elment Bolíviába forradalmat csinálni. Nem tudták, és főleg nem is érdekelte őket, hogy ez a dolog hogyan is volt igazából. A hippimozgalomnak persze buknia kellett, mivel igazából nem volt más céljuk, mint a dugás és a nem dolgozás, meg a valóság előli menekülés. A hippimozgalommal nem tudott mit kezdeni a nagytőke, a bukott hipppimozgalom egyes elemeivel viszont annál inkább. Kivárták hát a sorukat, és amikor a hetvenes években – nagyrészt az olajválság miatt – a Keynes-Pareto féle jóléti állam megbukott, a fogyasztás meg visszaesett, akkor csavarták rá tökig a propagandahengert. Ennek célja ugye a társadalom atomizálása volt, vagyis minden közösség, legfőképp a család szétverése. Meg volt az tervezve, bár sokan, köztük sok vezető politikus, pl. Reagan vagy az idősebb Bush ellenezte és fékezni próbálta ezt, de Clintonnal szabaddá vált az út, és az ifjabb Bush már semmit sem tett ez ellen. A felhasznált módszerek eleinte nem voltak diktatórikusak, inkábba kapitalizmusban jól bevált agymosással adták el a PC-t. De keményedett a dolog, kétségkívül keményedett. Voltak kísérleti akciók a kilencvenes években, mint pl. a dohányzás betiltása. Tesztelték, hogy a társadalom mennyire hajlamos ellenállni. És bár még a nemdohányosok is szóvá tették egymás között, hogy ami zajlik, az abszurd, végül is semmi komolyan vehető ellenállás nem volt. Szóval így indult ez valahogy, és látva, hogy a társadalommal bármit meg lehet csinálni, hát eljutottunk Mao és Sztálin módszereihez. Amiről – hangsúlyozom – az ottani nép nem tudja, hogy azok Mao és Sztálin módszerei.
Ez a kereslet – kínálat dolog érdekes témakör, és bármely magára adó elméleti közgazdász írt róla valamit már. Meg fog is. Na lényeg, hogy amíg nem volt vasút mag gőzhajó, addig nem is volt kereslet rá, de nagyon is volt igény arra, hogy ne tartson hetekig vagy hónapokig, amíg innen oda eljut az ember. Emlékezz rá, milyen boldog volt Petőfi, amikor nálunk is megindultak a vasútépítések. Ő aztán tudta, mert néhány évvel korábban hetekig tartott neki, amíg eljutott Debrecenből Pestre. Presztizsfogyasztás is volt korábban is, csak nem tömegesen, mert keveseknek volt pénze. De azért ha a piros fejkendő helyett a babos kendő jött divatba, akkor minden nő babos kendőt akart, mert a piros már ciki. Szóval van és volt is ilyen tulajdonsága az embernek, a tőke meg erre játszik rá. Hogy ne két pár cipőd legyen, hanem húsz, hogy cseréld le a tévédet meg a mobilodat, meg az akármidet akkor is, ha az előző még kiválóan működik. Ehhez aztán kapcsolódott az utóbbi húsz évben, hogy ne tartsanak ki olyan sokáig azok a termékek, romoljon el öt év alatt, és te akkor is kénytelen legyél lecserélni, ha egyébként ki tudnád vonni magad a fogyasztási őrületből.
Persze, a fehér feministákat és az afroamerikai feministákat a fehér demokrata politikai elit férfiai terelték egybe, melynek természetesen része volt a fekete férfiak felszabadítása is. A fehér feminista nők és az afroamerikaiak is a fennálló rendszer és társadalom maszkulin jellege ellen harcoltak. A 68-asok kezdetben az oktatási rendszer ellen, USA háborúi ellen lázadtak, melyhez csatlakoztak radikális baloldali elitbeli fiatal egyetemisták, akik ezen túl már természetesen, mint baloldaliak a kapitalizmus igazságtalan, egyenlőtlen és szegregáló, vagyis mindenféle kisebbséget hátrányosan kezelő politikai-gazdasági hatalma ellen lázadtak, és ehhez tartozott a fogyasztói társadalom elleni ellenszenvük is, miközben ők maguk ennek élvezői, haszonélvezői voltak, sőt támogatóivá váltak, mikor bekerültek a politikai hatalomba. Ezért volt kétarcú a fiatalok lázadása. A hippi viselet,viselkedés, zene-ami hozott pozitivumokat is- és mindenféle kulturális jelleg elütött az addig megszokottól, így különböztetve meg magukat az akkor éppen még általános társadalmi szokásoktól, hagyományoktól, értékektől. Európában nem véletlenül Franciaországban robbant ki a lázadás, a józan egyetemisták csak az oktatás ellen lázadtak, de itt is a radikális baloldaliak vitték más vágányra a dolgokat, a vezéreik fele NDK-ból emigrált Franciaországba, ezt támogatta és pénzelte a CIA és Kína, mert Ch. de Gaulle USA-nak persona non grata volt. Természetesen nyílt erőszakkal,katonailag eszük ágában sem volt beavatkozni, hiszen az újabb háborút jelentett volna, ezért titkosszolgálati módszerekkel léptek fel ellene, ezzel együtt pedig ide is elérkezett az az amerikai radikális baloldali jelleg, ami már tartalmazta a mindenféle etnikai, faji és szexuális identitású kisebbségek jogaiért való fellépést. USA pedig az európai politikai elitet a markában tartotta, így azok engedtek ennek a szemléletnek. Innentől kezdve nincs megállás USA-ban és Európában sem. A baloldali ideológiákban vannak értékek is, amiket nem lehet eltagadni. A gond nem ez, hiszen amit józan ésszel és értelemmel meg lehetett valósítani, az megvalósult. Amit ezen túl akarnak, az nem megvalósítható, illetve nem elfogadható, mégis ezt az abnormális világszemléletet akarják ráerőltetni a többségi társadalmakra, és egyeduralkodóvá akarják azt tenni, vagyis semmiféle tolerancia semmilyen területen nem elképzelhető számukra a többségi társadalmat érintő területen, miközben ők folyamatosan toleranciát követelnek a többségi társadalom részéről. A klasszikus feministák és a józan feminista nőcsoportok ezeket a szélsőséges mozgalmakat nem támogatják. Sajnos a politikai elit az, amelyik támogatja mindezt, főleg azért, mert a gazdasági elit beszippantotta őket, hiszen alig van olyan politikus, akinek ne lenne gazdasági érdekeltsége a politikai posztja mellett. A jóléti állam sem pusztán az olajválság miatt bukott meg, de az olajválság szerepet játszott abban, hogy a nagytőkések nem voltak hajlandóak tovább támogatni tőkével a jóléti állam fenntartását, mert sokba került nekik, és a gazdaság kezdett hanyatlani, az elvárt és megszokott profit nem jött. Kezdődött ez Reagan és Thatcher regnálásával. Regan nem ellenezte, foglama sem volt arról, mibe ment bele, Thatcher viszont nem volt naiv, tudta mit vállalt, később és utólag viszont tagadta, nem véletlenül. Mindezzel a tőkés elérte, hogy minden társadalmat összetartó erő megszűnjön, szétessenek a hagyományos közösségek, vagyis csak individuumok létezzenek, akik valójában közösség nélküli emberek. Ehhez társult azután a Szilicium-völgy, hasonló módon profitérdekeltség miatt. Mert tudjuk, a tőkésnek/ tőkének nincs semmilyen identitása, nemzetközi, globális, és csak a a nyereség, a tiszta haszon érdekli, ezért gátlástalanul lesepernek minden olyan értéket, hagyományt, szokást, kultúrát, történelmet, ami egy népességet összetartott. Azzal a társadalommal, amelyik már nem ismeri múltját, azt lehet csinálni, amit akarnak. USA múltja eleve fiatal, s jórészt a történei idejének fele nem mondható dicsőségesnek. Európa ebből a szempontból más. Azon, hogy Maoról, Che Guevaráról és társaikról semmit nem tudnak, abszolút nem csodálkozom, hiszen még saját történelmüket sem tudják és ismerik, annyira sem, amennyire mi a miénket, pedig mi sem dicsekedhetünk. Azzal a társadalommal amelyik már eleve olyan korszakban nőtt fel, mint a 2.vh., vagy nem is ismeri már a múltját, azt lehet tenni amit akarnak.
Igény a tömegben azután keletkezett, hogy megszületett a kínálat. A kínálatot pedig egy marginális tudós, kutató prezentálta, sok esetben nem is valami nagy anyagi haszonért, hiszen az ezt biztosító szabadalmi jog sokáig kiforratlan volt, és ezt egyesek ki is használták, vissza is éltek vele. Sok feltaláló, tudós pusztán önmagáért a tudományért való szenvedélyükért törték mindig a fejüket azon, mit lehetne újítani. Az igény tehát nem a tömegben született, de igénnyé vált, miután tudomásukra jutott egy-egy találmány, s mikor gyártani is kezdték, kereslet is lett belőle. Nem ez a gond kakukk igazán, hanem az, hogy ezeket a tömegcikkeket sem tudja a tömeg nagy része megvenni, még a középréteg jó része sem rendelkezik ilyen fizetőképes kereslettel már. Tehát mi jött segítségül? Hát a hitel felvétele. USA-ban már 1950 óta van hitelkártya, mára a fiatalok 90%-a el van adósodva, de a középréteg is, mert a propaganda és a reklám azt sugallja, hogy nem vagy haladó szellemű, elmaradott tuskó vagy, ha nem birtoklod a legújabb használati tárgyakat. HA nincs pénzed, vegyél hitelből. Az ember meg két dolgot biztosan szégyell, ha tudatlannak, járatlannak nézik, vagy ha szegény. A termékeke minőségéről már ne is beszéljünk, hiszen a gyártás folyamatosságát ez biztosítja. Most az olaj nélküli sütő jutott eszembe, hogy mennyire nem alkalmas az pl. egy háromtagú családban, mert hamarabb elkészül a kaja a sütőben, mint ebben az akármiben, ugyanis nem csak nagyobb mennyiség nem fér bele, hanem közben forgatni is kell azt, amit beletettél......és akkor még csak mondjuk a csirkecomb készült el, s hol van még a köret? Amíg az elkészül, addig kihűl a csirke:))
Oké, a kapitalizmus általános jellemzője, hogy kínálati piac van, nagyobb a kínálat, mint a kereslet. Ezért a reménybeli eladóknak mindenfélét ki kell találniuk, és minden módszert felhasználniuk, hogy terméküket eladják. (Ugye ez pont az ellenkezője a hajdani szocialista piacnak, amelyik mindig keresleti piac volt, és ott a reménybeli vevőnek kellett minden eszközt bevetnie, hogy kapjon konyhacsempét vagy 42-es barna cipót.) Na lényeg, hogy legyen az bármi, azt el kell adni. A banknak pl. a pénzt, a hitelt kell eladni. És hát ebben a tülekedésben tényleg seemmi sem drága nekik.
Azt gondolom, hogy a folyamatos új termék piacra dobását is a profit hajtja. A profitból a tőkésnek sosem elég, feneketlen az éhsége, csak hát tőkések nem mindegyik csoportja forgatja vissza jó részét a termelésbe, hanem saját életvitelét, luxuséletét bővíti vele, illetve teszi be a bankba saját céljaira, miközben a középréteg rendesen lecsúszott 1970-es évek óta Nyugaton és Nyugat-Európában, vagyis nem volt fizetőképes, de hogy a profit és haszon meglegyen a tőkésnek, hitelt biztosított nekik, hogy tudjanak fizetni. Ép ésszel nem vesz fel hitelt az, akinek a jövedelme nem biztosítja csak éppen a megélhetését, ezért a reklámpiac és a gyártók az emberek érzékenységére, egészséges hiúságára játszik rá, vagyis nem vagy értékelhető egyén, ha nem rendelkezel a legújabb használati tárgyakkal, s mivel tényleg ész nélkül vesznek hitelre mindent, már a környezet is kicikizi azt, akinek nincs meg a legújabb termék. Szóval ez az egész végtelenül tisztességtelen, és én nem is tudok erre semmi mentséget találni a legjobb jóindulattal sem. Ezt nevezem én piszkos haszonelvűségnek, mert minden saját önös érdekből történik, és mindez nagy károkat okoz a társadalomnak, az egyéneknek lelki, szellemi és fizikai értelemben is. Érthető hát, hogy a baloldal lázad a kapitalizmus ezen formája ellen, csak az a baj ezzel is, hogy ők meg a másik végletbe esnek, nem megoldják a problémákat az osztogatással, a költségvetés esztelen széthordásával, majd hitelt vesznek fel. Képtelenség.
Egyébiránt a feminizmussal kezdődött folyamattal nem lenne semmi baj, ha nem fordult volna át szélsőséges, radikális, mindent felborító és céljaikból semmi meg nem valósítható vágyakká, ideálokká. Amivel együtt járt az is, hogy míg korábban a magánszféra és a közszféra élesen különvált, most összemosták a kettőt, ami korábban magánügy volt, az most közügy lett, de úgy, hogy amit így nem tudnak megoldani, azt magánügynek tekintik. Ilyen a szexuális identitás is. A szexuális élet magánügy, hálószobára tartozik, mégis közüggyé vált. De ilyen a gyerekek védelme is, miközben a családi életbe is beavatkoznak a gyerek érdekében, eközben simán megtehetik a szülők, hogy 4-5 éves kortól eldöntik, hogy a gyerek fiú legyen majd, vagy lány fejlődése során, és hormonokkal kezelik már kis kortól. Nos itt hol a gyerek érdeke, a gyerek védelme? Milyen alapon dönt a szülő a gyerek nevében, mikor a gyerek még nincs abban a korban, hogy jogait védje? Az a gyerek jogi védelme, hogy a szülő a gyerek kárára dönt helyette? Hol van a határa egyáltalán ennek az esztelen fogyasztói és profitérdekelt világnak?
Visszatérve a topik eredeti témájához a szerintem szükséges kitekintés után, érthetővé válik, hogy hová tűntek a férfiak, hová lettek a férfiakra jellemző értékek, miért és hová tűntek, miért szorultak háttérbe és váltak támadhatóvá. A korunkra jellemző jelenség ott kezdődött, mikor politikai-gazdasági okokból az azt képviselő elit férfitagjai-merthogy akkor még férfidominancia volt e két területen- a női emancipációs mozgalmak mögé álltak, nem gondolva arra, hogy ehhez csatlakozni fognak az afroamerikai nők, és velük az egyenjogúságukért jogosan küzdő fekete férfiak is. Innentől viszont nem volt visszaút, hiszen az emancipációt és az egyenjogúságot nem lehetett volna csak a fehér nőkre vonatkoztatni, és a fekete férfiak egyenjogúsítását sem akkor, amikor USA az emberi jogokat védő demokráciának kiáltotta ki magát a világ előtt, és ezen a címen folytatta háborúit is. A következmény az lett, hogy a fehér és fekete nők, és fekete férfiak is bekerültek a közéletbe. Ezzel sem lenne semmi gond önmagában, bár ezzel már a korábbi férfidominancia bizony felborult. A gond ott kezdődött, mikor mindezt a magánéletre is kiterjesztették, és a magánszféra ezzel összefonódott a közszférával, amit nyertek a fehér-fekete nők a közszférában, azt a magánszférában is érvényesítették, és kétségtelenül teljes joggal. Amit azután nagylapáttal rátett a politikai és gazdasági elit, az már kizárólag politikai és gazdasági érdek volt, a fogyasztás és szavazatszerzés címén, ami szétverte nem csak a családokat, a társadalmi alapszövetet is, de a vele járó elégedetlenség átcsapott a fehér civilizáció és kultúra elleni lázadással, hiszen magát az igazságtalan kapitalizmust, a fogyasztás erőltetését, a velejáró eladósodást, középréteg süllyedését végül is fehér politika és gazdasági elit okozta. Ehhez csatlakoztak a radikális, szélsőséges mozgalmak, melyek már mindenféle korábban hátrányosan érintett réteget, csoportot, kisebbséget védelmükbe vettek, korlátozott életmódot, szokást és hagyományt leseprő szándékkal. S ezt bizony támogatta nem csak a fehér férfi politikai-gazdasági elit, hanem immár a közszférába bekerült fehér és fekete nő is, a hatalom érdekében. A társadalom közszférán kívül eső fehér férfi és nőtagjai pedig kiszolgáltatottá, tehetetlenné váltak családjukkal és gyerekeikkel együtt, nem tudják megvédeni sem magukat, sem gyerekeiket az esztelen és trendi ideológiáktól.
Az újabb és újabb, lényegében ugyanolyan termékek piacra dobását természetesen a haszonelvűség, a profitéhség hajtja. Az viszont, hogy a profitot a tőkések luxus életmódja vinné el, hát azt annó az egyetemen már a hetvenes évek végén is cáfolták itthon. Nem lehet annyit megenni, meginni, satöbbi, még a töredékét sem. Szóval hiába a luxus életmódjuk, attól még befektetik a túlnyomó részét. És ráadásul maga a luxus életmód is keresletet, munkahelyet, miegymást teremt. Kenyeret, megélhetést. Mondok a fentiekre és a kereslet-kínálat viszonyára egy szélsőséges példát, ha lehet, ne akadj ki rajta. A nem is olyan távoli múltban Kenyának volt egy viszonylag hosszú, több évtizedes békés időszaka, amikor véletlenül nem volt polgárháború. Ezt kihasználva külföldi tőkés csoportok luxusszállodákat építettek ott, főleg Mombasában. Ahová mentek a turisták, és vitték a pénzt. Eddig minden rendben, a tőkésnek volt profitja, a helyieknek meg állása és megélhetése. Aztán egyszercsak kitört a botrány Európában, mert kiderült, hogy gazdag, vagy legalábbis kenyai szemmel nézve gazdag európai pedofilok is járnak oda tömegesen kisfiúk és kislányok ügyében. Nem tudom, hogy a helyi törvények hogyan rendelkeznek erről, de az tény, hogy a helyi hatóságok és a szállodák vezetői hallgatólagosan, a személyzet meg tevőlegesen hozzájárult ehhez. Amikor pedig az európai újságírók faggatták őket, hogy miért teszik ezt, akkor ők nagyon pozitívan álltak a kérdéshez, hogy lám, ezek a gyerekek milyen ügyesen eltartják magukat, ráadásul tök mindegy, hogy miért jön a turista, a lényeg, hogy hozza és költse a pénzét. Ami sok ember megélhetését jelenti. Na, mit mondjak én erre ? Az üzlet azóta egyébként megszűnt, mert Kenyában újra kitört a polgárháború. A baj az, hogy maga a kapitalista gazdaság olyan, hogy ha nem növekszik, ha a gazdaságban megtermelt és eladott áruk értéke nem nő, hanem csak szinten marad, az már önmagában válság. Ez elég paradox módon hangzik, de ez most már minimum 150, ha nem 200 év tapasztalata. Namost ez a növekedési kényszer áll szemben azzal, hogy a kereslet nem nő, sőt a lakosság csökkenése miatt még csökken is. És szerintem alapvetően ebből származnak a bajok.
Nem egészen értünk egyet. A tőkés a profitjának egy részét természetesen fogyasztásra költi, másik részét viszont valamely multicégnél részvényben, amiből osztalékot kap, s ezen "újtőkét" szokták offshore számlákra elhelyezni, ezekből a gazdaság, ahonnan az osztalékot kivették, semmit sem lát viszont, ez a magánvagyonát gazdagítja, és ezek tetemes összegek. Nem véletlenül örökölnek hatalmas összegeket az utódok, amit azután vagy tovább növelnek pusztán a banki kamatos kamatok alapján, amelyért ő munkát semmit nem végez, vagy elherdálják, vagy politikai célokra fordítják, mint pl. a választások idején. Az, hogy válság lenne, ha a nem dobnának folyton új és új terméket a piacra, azt nem hiszem. Legfeljebb a profit mennyisége csökken, ami leginkább a tőketulajdonosnak fáj, épp a profit miatt versenyeznek , és főleg a multik egymással. Ez nem érdeke a társadalomnak, a fogyasztónak. Ráadásul a bérek stagnálnak, csökken a fizetőképes keresők száma, és ez a robotikával csak nőni fog, mert munkahelyek szűnnek meg, a munkanélkülivé vált munkásnak pedig nem lesz fizetőképes a munkanélküli segélye. Ezért erőltetik a ballibek az alanyi jogon járó alapjövedelmet, ami jóval magasabb, mint a munkanélküli segély. Csakhogy ebbe megint a gazdasági elit nem fog belemenni. Valahogy úgy tűnik, hogy a folyamatos növekedést így nem lehet fenntartani, ahogy a dolgok most mennek.
Röviden: a tőkés a profit egy részét a fogyasztásba költi el, illetve kihitelezi, és nem a termelésbe fekteti bele. Mit is termelne, mikor hatalmas árutöbblet van, és lassan nem lesz, aki megvegye azokat. Új dolgokat már nem találnak fel, legfeljebb meglévőket újítanak, kivéve a fegyverkezést és az űrkutatást, amiből a társadalomnak szintén nincs közvetlen haszna. Attól nem fog nőni a bér, nem lesznek új munkahelyek....
Javaslom, hogy ne menjünk bele "a tőkés dőzsölésre fordítja a profitot" legendába, mert azt már a marxista közgazdászok is feladták a 60-as - 70-es években. Legalábbis Magyarországon, ahol engedtek ilyeneket korlátozott körben megjelenni. Le lehet vezetni a dolgot, hogy miért, de félrevinné a témát. A lényeg az, hogy van az a pénz, amit már képtelenség úgy elkölteni, hogy azzal ne teremts piacot, munkahelyet, miegymást. Ezt mi, egyszerű emberek persze nem tudjuk átérezni, de attól még így van.
Ezzel a hsz-eddel viszont egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy a kezdetekben még volt egy rakás férfi, főleg értelmiségiek, akik csupa jószándékból és mindenféle érdek nélkül álltak a női egyenjogúság és a fekete polgárjogi mozgalmak mellé, vagy éppen vették védelmükbe a szexuális kisebbségeket. A női egyenjogúsággal kapcsolatban akár Tolsztojra és Ibsenre is gondolhatunk. És hát rengeteg férfi belátta, hogy a helyzet valóban abszurd, mert hogy valóban abszurd volt. A tőkések viszont nagyon sokáig nem álltak be a támogatók és szervezők közé. Ennek – szerintem – az volt az oka, hogy hagyományosan egy tőkés érdeke mindig a liberális gazdaságpolitika, ahol azt csinál, amit akar, és a konzervatív társadalompolitika, ami biztosítja a társadalmi békét . Azt is tudták mindig, hogy a kettő közül azért a társadalmi béke a fontosabb. Ezért nyelték le – nagyon nehezen – a New Dealt, meg általában a jóléti államot, még akkor is, ha annak gazdaságpolitikája a legkevésbé sem volt liberálisnak mondható. Mindegy, de a szekér haladt, ameddig ugye haladt, így aztán morgolódva, de elfogadták. A jóléti állam ugyanis hatalmas piacot is teremtett, miközben fenntartotta a társadalmi békét. A hippimozgalom és a párhuzamosan megjelenő rengeteg radikális ideológia viszont semmiképpen nem volt elfogadható a tőkések szempontjából, így aztán eszük ágában sem volt azokat támogatni. Ez egészen addig tartott, amíg – hagyjuk most az olaj- és általában a nyersanyagválságot – a jóléti állam már nem volt képes piacot bővíteni, sőt. És ekkoriban, ami szerintem már a hetvenes évek második felében volt, kezdtek el nagy erőkkel gondolkodni azon, hogy mi is a baj. A gondolati sor vége pedig az lett, hogy a fogyasztók elérték a racionális fogyasztás felső határát. És mivel a tőkések zöme csak rövid távú haszonban képes gondolkodni, abban maradtak egymással a klubban, hogy rá kell venni az embereket a teljesen irracionális túlfogyasztásra. Bármi áron. Ez pedig másként nem megy, csak a társadalom és annak minden közössége szétverésével. De ezt úgy kell tenni, hogy azért ne legyen forradalom, törés-zúzás, stb. Szóval a társadalmi békét legalább annyira fenn kell tartani, hogy az emberek bejárjanak dolgozni, munka után meg menjenek shoppingolni. Na, erre a radikális feminizmus és annak csatolt részei kiválóan alkalmasak. Így aztán elkezdett eleinte csordogálni, aztán egyre inkább folyni, sőt ömleni a pénz a radikális szervezetekhez. Meg persze a szellemi tőke is, egy rakás jól fizetett fehér férfi tervezési-szervezési szaktudása.
Azért a pénzen, tőkén kívül is létezik egy világ, egy sokkal nagyobb világ, a "hétköznapi" emberek világa, akiknek sok minden más is fontos az életben, s hát a társadalmi béke nem nagyon tartható fenn akkor, amikor az emberek hiába gürcölnek, hogy jobb megélhetésül legyen, nem elég. Ma is kizsákmányolják magukat épp azért, mert- s itt a bérből és fizetésből élő középrétegre gondolok- mert a kapott bér valahogy sehogy nincs arányban azzal, amennyi időt a munkával töltenek az emberek. Alapvetően az elosztás, az újraosztás vagy visszaosztás az, ami valahol hibázik. Az pedig, hogy tarthatatlan volt már az a szemlélet, miszerint a nőket és etnikai kisebbségeket visszaszorítják, az biztos. Tehát eleinte valóban jó szándékkal álltak az egyenjogúsítási mozgalmak mögé, s zömmel a nők el is érték azt, amit akartak. Csakhogy itt ezután valami gixer történt, méghozzá éppen a gazdasági és politikai elit részéről. A neoliberális gazdaságpolitika nem a társadalmi alsó-és középrétegének kedvez, hanem elsősorban a tőkének, és a tőketulajdonosnak, és emögött a privilégium mögött már a tisztességtelenség is megjelenik azoknál, akik ezt képviselik.
Persze, hogy létezik világ a pénzen meg a tőkén kívül, de ez a nagytőkéseket a legkevésbé sem izgatja. Kivéve persze, ha saját magukról, vagy a szeretteikről van szó. De amúgy nem. Minden liberális gazdaságpolitika, nevezzük klasszikusnak vagy neoliberálisnak, mindegy, szóval minden liberális gazdaságpolitika az erőseknek kedvez. A gazdaságban bármi, ami a „szabad” szóval kezdődik, az az erősek diktatúrája a gyengék felett. Amikor valaki mondjuk a „szabadkereskedelem”, vagy „a tőke szabad áramlása”, stb. mellett érvel, az vagy az erő pozíciójából beszél, vagy hülye, vagy lefizették. Utóbbi kettő a közelmúlt magyar politikusaira és „véleményformálóira” szép számmal jellemző. Szóval a gazdasági liberalizmus a tőkéseknek kedvez, mert ők az erősek. Nem csúszott itt gikszer semmibe és sehova. És hát tisztességtelen persze, mint minden olyan dolog, ami a hatalommal való visszaélés. Viszont a jelenlegi amerikai lázongásokat nem értem. Mármint hogy miért tűrik még hónapokkal Trump bukása után is.
A gixer ott történt, mikor a gyengék, mindeféle-fajta gyenge kezdett lázadni az erősek ellen, az erősek pedig nem tudták másként kezelni, mint a mozgalmak élére állni, és sok tekintetben engedni nekik. Ugyanakkor a tőkés elit csavart egyet, és visszaterelte az egyébként korábban nem elismert jogokat szerzett társadalmat a tőke érdekeltsége alá, miközben nem tudta kezelni a tőke gerjesztette hátrányokat a társadalomban, ami nem is érdekli őket. Viszont ezek olyan társadalmi feszültségeket okoztak és okoznak, mint amiket ma USA-ban tapasztalunk, s amit nem értesz. Ugyanis ha a tőke megköveteli a társadalmi békét, épp tevékenysége az, ami a társadalmi békét felborítja. S ha már arról beszéltünk, hogy szétestek a családok, a fiatalok nem akarnak házasságot és gyerekeket, akkor alapvetően ez az oka mindennek, s nem az emancipáció, a női és egyéb kisebbségek egyenjogúsága, nem a társadalmi szerepek hagyományos eltűnése, hanem azok éppen a gazdasági politika, és a vele összefonódott politikai lépések miatt nem tudnak kiegyenlítődni. A családhoz, házassághoz, gyerekvállaláshoz stabilitás és biztos háttér is kell, mert ma már nem az a helyzet, mint anno a középkorban. Amikor a család már nem lehet ura önmagának, amikor életét, életmenetét döntően a gazdasági és politikai elit határozza meg, sőt szól bele, amikor egyik napról a másikra lesz munkanélküli egy pár mindkét tagja, amikor településről, településre, országról országra, kontinensről kontinensre vándorolnak az emberek a megélhetés érdekében, nem lehet stabil alapokon nyugvó házasságot kötni, gyereket nevelni. Minden átmeneti és időszakos jellegű a mai világban. ez a gond. A jelen kapitalizmus nem csak visszatérés egy korábbi formához, hanem egyben olyan változásokat, körülményeket hozott a munka világában és a személyiség alakulásában, ami nem kedvez sem a társadalom egészének, sem családnak, sem annak, hogy a hagyományos férfi-női társadalmi szerepek nyugvópontra jussanak. Ez a baj a tőkés szemlélettel.
Hát…hm. Én azért nem teljesen így gondolom. Az, hogy van egy fajta létbizonytalanság, hogy mondjuk a férj és a feleség egyaránt elveszítheti a munkahelyét akár két napon belül, az mindig így volt, amióta kapitalizmus van. Ez a kapitalizmus velejárója, az egy ilyen rendszer. A kérdés az, hogy mennyire vannak a családnak tartalékai, illetve mennyi idő alatt lehet új állást találni. Ebben viszont Nyugaton sokkal, de nagyon sokkal előrébb járnak, mint mondjuk hatvan évvel ezelőtt. Vagy nyolcvan. A munkanélküliség a fejlett országokban már rég óta nem jár nyomorral, valódi létbizonytalansággal. Ez tehát önmagában nem indokolja azt, hogy ne vállaljanak gyereket. Nem csak önmagában nem indokolja, hanem egyáltalán nem indokolja. Rengeteg a tiédhez hasonló véleménnyel találkoztam már, hogy miért is kéne gyereket vállalni a semmire, a szegénységre, a létbizonytalanságra ? Miközben a magyar ember soha a büdös életben nem élt olyan jól, mint most. Hát nagyszüleink generációja mi a fenére föl vállalt átlagosan három gyereket ?
Egyrészt nagyszüleink kora egész más volt, sokan úgy estek teherbe, hogy nem akartak, de az abortusz nem csak tilos volt, hanem a vallásosság sem engedte meg. Azóta sokat változott minden, és ha nem a PC közgazdászok szemével nézed a mai világot, akkor bizony USA-ban xar a helyzet, nem beszélve, hogy sok értelmiségi Európából USA-ba megy, mert itt 1980 óta stagnálnak a bérek. Ha meg elmegy USA-ba, ott saját megélhetésének korábbi európai szintjét akarja megtartani, nem gyereket szülni, de ha szül is, akkor nem saját hazájának gyerekrátáját emeli. USA-ban a kétkeresős család kisebb bajban van, ha egyikük munkanélküli lesz, de ha mindkettő, akkor már nagy bajban van. Az egykeresős polgár meg eleve bajban van. Munkasegélye volt jövedelmének csak 50-60%-a, és csak 27 hónapra kapja. Utána élelmiszerjegyet kap mindenki, ami még munkanélküli segély összegét sem éri el. 1970 óta fokozatosan süllyedt a fizetőképes középréteg, és a lakosság több mint felének bruttó mediánjövedelme 62000 dollár! A mediánjövedelem meg eléggé eltér az átlagjövedelem számításától, és sokkal reálisabb. Más kérdés, hogy a jólét alatti elért luxuscikkek és az azt megfizetendő jövedelem ma már alapszükségletnek tekintendők, ezért nem érzik gazdagnak magukat a gazdagok sem. Ők viszont olyan helyzetben vannak, hogy kieső profitjukat minden további nélkül növelni tudják másokkal szemben és azok kárára. Az pedig egyenesen nem igaz, hogy a családoknak bőven vannak tartalékaik, nem véletlenül van eladósodva a nyugat-európai társadalom középrétege, az amerikai meg teljesen el van adósodva.
A munkanélküli segély alig több mint a lakbér, lakásfenntartási költség, egyéb tényezők is mutatják, hogy a segélyből nem lehet megélni és még kevésbé jól megélni. Mindenekelőtt megfigyelhető mindenütt, Amerikában is, hogy ha néhány állásra hirdetés van, óriási többszörös a jelentkezés. Tele vannak az amerikai folyóiratok, újságok olyan interjúkkal, amelyekben munkanélküli segélyből élőkkel beszélgetnek. Idézet: „John McLain, egy 26 éves detroiti autógyári munkás 599 dollár (havi) munkanélküli segélyt és 130 dollár értékű élelmi szerjegyet (food stamp, ingyenélelmiszerre jogosító jegy) kap, és feleségét, négy gyermekét és nővérét ebből tartja el. Munkanélküli segélyre való jogosultsága karácsonykor azonban lejár.,, Komolyan fontolgatjuk, hogy elhagyjuk Michigant, mert nem boldogolunk itt, mondja felesége Brenda. Azt hiszem, mindannyian egy kissé haragszunk a rendszerre." Vagy egy másik ugyanebből a folyóiratból. „Richard Johnson, 44 éves, gépkezelő Oregon állam Prinevill nevű városában. Novemberben bocsátották el, és most heti 150 dollár munkanélküli segélyt kap. Napjait munkakereséssel tölti, de elismeri — lehetősége erre nagyon kicsi. Sokkal inkább dolgoznék, mint segélyen éljek, ez olyan mint a könyöradomány — vallja. A munkanélküliségből fakadó emberi szenvedést a bérek és a segély különbségén túlmenően a következő jelenségek is jól szemléltetik. „Egy 5 éves periódust vizsgálva a munkanélküliségnek minden 1%-os növekedése az öngyilkosságok 4,1 %-os, a férfiak idegklinikai első jelentkezésének 4,3 %-os, a nők első idegklinikai jelentkezésének 2,3%-os, a börtönbe kerülők 4%-os és az öngyilkosságok 5,7%-os növekedését idézi elo."
Ugyanakkor mindezekkel ellentétben a lakosság egy igen jelentős részénél és főleg a recessziós periódusokban élelmezési nehézségek vannak. Az egyik amerikai folyóirat a következó'képpen fogalmazza meg az ellentmondást. „Az Egyesült Államok polgármestereinek nemrég tartott konferenciája az éhezést mondotta az ország városai előtt álló leginkább létezó' és legrejtettebb problémának." Annak ellenére, hogy az állam felesleges készletekben felhalmoz 1,6 milliárd font (kb. 0,8 md kg) tejport, 982 millió font (490 millió kg) sajtot, 567 millió font (280 millió kg) vajat, 3,4 milliárd húsból (kb. 700 mill, q) kukoricát és 1,3 md (350 m ill. q) búzát. A probléma az, hogyan osszuk ezt el a szegényeknek anélkül, hogy ez lecsökkentené az árakat."
" Az élelmiszersegélyben részesülők száma jelentősen megnőtt a 74/75 és az 1980-as recessziót is magába foglaló 10 éves periódusban. A folyóirat cikke meg is jegyzi, hogy : „Minden egyes alkalommal, amikor a munkanélküliségi ráta egy százalék ponttal emelkedik — egy tisztviselő magyarázta — durván egymillió fővel nő az élelmiszerjegyre jogosultak listája. Talán világos a fenti tényekből következően, hogy az amerikai munkásosztály helyzete, élelmezési helyzete ebben a periódusban romlott. Ezek azt mutatják, hogy az amerikai munkások (és családtagjaik) egyre növekvő része a munkanélküli segélyből nem tudják megvásárolni az alapvető élelmiszereket, illetve a segély lejárta után ilyen élelmiszersegélyre kényszerülnek. "
A lakás és lakhatás esetében ugyanez a helyzet kakukk, tehát ne a felső középréteg helyzetéből induljunk ki, és főleg ne a keleti-nyugati part területén élőkéből, mert az nem az átlag.
1970 óta az amerikai ipar és gazdaság dekonjuktúrában van, munkahelyek ezrei szűntek meg, mert azokat kitelepítették, a bérek nem, vagy alig emelkedtek,a z árak viszont rendesen felszöktek. A neoliberális gazdaság lényege a fogyasztás, és nem munkahelyteremtés. Fogyasztani epdig hitelből fogyasztanak az emberek. Nem az össztőkésekről van itt szó, hanem azok egy szűk rétegéről, akik viszont nem csak nem dolgoznak, hanem a tőkéjüket sem a termelésbe és munkahely teremtésbe fektetik. Persze egy ilyen gazdag tőkés is fogyaszt, de amikor pl. a 3. sok milliós ingatlant veszi meg egy másik gazdagtól, akkor nem munkahelyet teremt vele, ahogy akkor sem, amikor azt továbbadja.
Ami a nagyszülők generációját illeti. Az én apai ági nagyszüleimnek 3 gyerekük volt, és nem több. Ami azt jelenti, hogy valahogy megoldották a fogamzásgátlást. Abortuszról természetesen szó sem eshetett. Annyira nem, hogy amikor a háború után a lányuk terhes maradt, inkább vállalták a lányanyaság szégyenét. Apám visszaemlékezése szerint az abortusznak még a lehetősége sem merült fel a családban. Egy olyan korban, amikor a ruszkik miatt ez teljesen legális és zökkenőmentes dolog volt. Hogy a vallás miatt, vagy nem a vallás miatt, nem tudom, a lényeg, hogy ők az abortuszt gyilkosságnak tartották. Szóval három gyerekük volt, unokájuk viszont már csak öt lett, és nem is számolom a következő generációt, mert az már tragédia. Az anyai ági nagyszüleimnek szintén három gyerekük született, tehát ők is megoldották valahogy. Unokájuk viszont csak négy, és szintén jobb, ha tovább nem is számolom. Ehhez képest mind a két ági nagyszüleim olyan szegénységben éltek, amit én öreg fejjel is csak elképzelni tudok legfeljebb, a nálam fiatalabb generáció pedig elképzelni sem tud. A kilátásaik sem voltak éppen fényesek egy biztosabb egzisztencia felé. De keresték, évekig keresték, amíg meg nem találták. Addig pedig a hagyományos családmodellre támaszkodtak, mert más nem volt. Ami úgy szólt, hogy az anya összetartotta a családot, az apa pedig BÁRMI ÁRON előteremtette a családjának a napi betevő falatot. És ez a „bármi áron” bizony nem túlzás. Amit egy ember csak úgy tud megcsinálni, ha biztos háttere van, ha világos számára, hogy miért gürcöl orrvérzésig. Van kötelességtudata, de tisztában is van vele, hogy miért is van kötelességtudata, és ebben nem is csalódik.
A létbiztonságnál a relatív létbiztonság számít, a gazdagságnál vagy szegénységnél a környezethez viszonyított létállapot. Nem a szegénység számít, hanem annak érzete. Ami pedig az ínszakadásig való gürcölést illeti, hát azt senki sem szereti. Az én nagyapáim sem szerették, ebben biztos vagyok. És ha nem lett volna rá jó okuk, hát nem is csinálták volna. De volt rá jó okuk. Ezek a jó okok megszűntek.
Ami a gazdag országokat illeti, nekem személyes tapasztalataim csak Hollandiáról vannak. Pontosabban voltak a kilencvenes és a kétezres évekből. Ott akkor az volt a helyzet, hogy a holland állampolgárok között a munkanélküliség 1% körül volt. Ez gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelent. A helyiek elmondása szerint ez azt jelentette, hogy aki munkanélküli, az vagy egyáltalán nem akar dolgozni, vagy tényleg két állás között van. Aki két állás között van, az egyáltalán nem kapkod, nem vállal el bármit, várja a legkedvezőbb lehetőséget. Mert megteheti. Hogy a bevándorlókkal mi volt a helyzet, azt nem tudom, a hollandok nem beszéltek róluk. Annyit azért észrevettem, hogy a távol-keletiek ott is tudtak integrálódni, a feketék viszont, hát…nem nagyon. Legalábbis én akármilyen hasznos munkát végző feketét nem láttam egyet sem. Biztos az én hibám. Hogy az USA-ban mi a helyzet, azt bevallom, nem tudom. Óvakodnék a sajtóra, vagy bármely más médiatermékre támaszkodni. A személyes tapasztalatom pedig minimális.
Szerintem ne vedd alapul Mo. helyzetét Nyugat-Európával. Egyébiránt az én nagyszüleim 1900 előtt születtek még az OMM és Viktória uralkodása idején. Anyai ágon egy gyerekük volt, apai ágon 10! A te nagyszüleid vsz. az 1.vh. után vagy a két vh. között születtek, és a két időszak között változott a gazdasági helyzet többször is. 1930-as években pl. a mezőgazdaság kivételével -és ez lényeges- a társadalom 60%-nak gyermekszületési rátája nem érte el az egyszerű reprodukciós szintet sem. Általában a mi térségünk mezőgazdaságból élt, kevésbé volt iparosított. Amikor az iparosodás elkezdődött, a születések nőttek, mikor ezt a folyamatot a világháborúk elvágták, a születések csökkentek. Főleg az értelmiségiek és elit körében, mert mezőgazdaság területén akármilyen kemény munkát, de munkát mindig lehetett találni, amiből azért nehezen, de meg lehetett élni. Az értelmiségi és elitréteg azonban megtartva életszínvonalát, minőségét, nem vállalt gyereket annak rovására, viszont ezen a területen kisebb volt a munkalehetőség, mint a mezőgazdaságban. S természetesen bármennyire is terjedt az ateizmus, nagyszüleink idejében a vallás még mindig meghatározó volt, a fogamzásgátlás viszont primitív módon történt, vagy nem történt. Ha egy férfi dugni akart, az asszonynak engednie kellett, akkor is, ha fogamzóképesség időszakában volt. Ezért sok nő tette ki magát tiltott vagy veszélyes abortusznak, mert az tilos volt, mégis sokan vállalták. A térségünkben pedig a 2.vh. hozott változást, amikor Rákosi -érában kevés gyerek született és magas volt a nem hivatalos abortuszok száma. A Kádár-érában, bármennyire is xar illetve rossz volt a gazdaság finanszírozása, emelkedett és stabilizálódott a családok anyagi helyzete, és nőtt a gyeremekszületési ráta. MAjd 1980-tól zuhant, és a mai napig tart, hiszen a rendszerváltozás nem kedvezett neki. Nyugat-Európában és USA-ban más volt a helyzet. A 2.vh. után jóléti államok jöttek létre, és bőséges volt a gyermekvállalás, egészen 1970-ig, akkor stagnált, 1980-tól meg csökkent. Vagyis a jóléti állam visszaszorításával a társadalom gazdasági helyzete rétegenként eltérően, de rosszabbodott, életszínvonala csökkent, hogy azt valamennyire megtartsa, a gyerekekről mondtak le. De érdekes módon a középréteg átlag 1-2 gyereket vállalt, a felső középréteg, a tehetősebbek és az elit, az értelmiségi viszont csak 1-et, vagy egyet sem. Ez a fehérekre vonatkozik, mert a bevándorlók bizony szültek, és hozták magukkal a családjaikat is. Hollandiára vonatkozóan meg téves az 1%-os munkanélküliségi ráta abban az időszakban, amit említettél, mint amit ismersz, mert már a 90-es években is 2% fölött volt, 2000-es években pedig 2008-ban 3,6% volt, innentől emelkedett 2014-ig, amikor 7,9% volt! A népességszám ugyan nőtt, de nem a helyi holland etnikum részéről, hanem a bevándorlók részéről, a hollandoké az ő gyerekszületési rátájuknak harmadát tették ki.
Szóval, az a helyzet, hogy bizony a gazdasági helyzet befolyásolja a gyerekszületési számot akkor, ha nehéz munkát találni, és ez főleg az iparra igaz. Nyugaton és USA-ban rengeteg fiatal kerül ki az egyetemekről, s majd fele munkanélküli. Mire kössön házasságot és vállaljon gyerekeket, mikor a segély erre nem elég, ugyanakkor még a mezőgazdaságból élők is erős állami támogatást kapnak. Ugyanakkor születnek gyerekek, csak kevés, azok sem az értelmiségiek és jólétben élők körében születnek meg. Azt is felvetem, hogy akaratlanul ugyan, de az alacsony gyermekszám valahol szerencsés, ha azt nézem, hogy a Föld eltartóképessége nem határtalan. Sőt nem egy államban a hatalom az, amelyik sterilizálásra veszi rá a polgárokat. Általában az egész világban csökkent a gyermekszületés 1950 óta folyamatosan, csak nem azonos mértékben. Még Indiában, Kínában is.
Az átlagjövedele, amit a GDP alapján számítanak elosztva a népességszámmal, nem raálisan mutatja meg a középréteg középső részének és alsó részének valós jövedelmét, mert az átlagjövedelmben benne van a gazdagok jövedelme is, azt meg tudjuk, hogy a két réteg közt a különbség jelentős. Vagyis: a medián matematikai statisztikában használt középérték, amely az átlagértéknél jobban jellemzi a nem normális eloszlásokat, mint az átlag. Míg ugyanis az átlagfizetések nagyságát néhány magasabb fizetés erősen megemelheti, a medián a valós középértéket mutatja. USA-ban egy polgári légipilóta évi 700.000 dollárt keres bruttó, egy egészségügyi asszisztens meg évi 44000 dollárt. Ha utóbbi jövedelmét elosztod 12-vel, akkor havi 3667 dollárból él, ami nagyon szűkös, hiszen 2/3-da elmegy adóra, lakásra, rezsire, közlekedésre, ruházkodásra, tisztálkodásra, esetleg cigire, internetre...... Szomszédom Erdélyből települt át vagy 10 éve, 5 évvel ezelőtt kiment USA-ba, most jött haza, és azt mondta elege van. Adminsztrátor volt egy magánóvodában, és havi nettó fizetése 3200 dollár volt Philadelphiában, megélhetésre elment 3100 dollár. Havi 100 dollárt tudott félretenni, ami itthon sok, de ott semmi.
Csak úgy elöljáróban és mellesleg jegyzem meg, hogy egy párkapcsolatban nem csak a férfi akar dugni, hanem a nő is. Ritka dolog, hogy egy húszas-harmincas éveiben járó fiatalasszony ne akarjon házaséletet élni. A nagyszüleim egytől egyig az 1. vh. előtt születtek. A gyerekeiket apai ágon a húszas, anyai ágon a harmincas években csinálták, lévén utóbbiak 8-10 évvel fiatalabbak. Apai ágon szegényparasztok voltak, anyai ágon kispolgári-értelmiségi a család. Ahogy írod, a válság miatt tanár nagyapámnak volt nehezebb dolga, már bőven megvolt a három gyerekük, mire kapott egy rendes tanári állást. Azt is csak az I. bécsi döntés miatt, a jelenlegi országhatáron kívül. Ami persze egyrészt költözést jelentett, másrészt hamarosan menekülést. Hogy a fogamzásgátlást hogyan oldották meg, azt nem tudom, de hát vannak azért természetes módszerek néhány ezer éve. Hogy ez a természetes módszer nem a cölibátus volt, azt viszont tudom. Nem mondom, hogy két nagyapám zseniális lett volna a magánéletében, különösen az elvileg okosabb nem volt az. De hülyék sem voltak azért teljesen. Minden nő tudja, hogy ciklusán belül melyik az a kb. 1 hét, amikor legtermékenyebb időszakában van. Akkor kell szünetet tartani, vagy valamit másképp csinálni. Nem tökéletes módszer, de statisztikailag beválik. Ezt leszámítva persze vallásosak voltak, de csak módjával. És hát reformátusok voltak persze, és a református lelkészek kevésbé másznak bele a hívek magánéletébe, mint a katolikusok. Legalábbis a 20. században már biztosan.
Attól, hogy a nálunk a gyerekszületések száma csak a 80-as években kezdett drasztikusan esni, az nem jelenti azt, hogy a demográfusok nem jelezték Kádárék felé, sőt a közvélemény felé már a 60-as években, hogy ebből baj lesz. Mikor is mondta Kádár egy tv által is közvetített beszédben, hogy „Én már öreg vagyok hozzá. De maguk, elvtársak, elvtársnők, fiatalok, hát húzzanak bele !” ? 1975-ben talán ? A GyES-t, meg a rengeteg gyerekvállaláshoz kötött lakáskedvezményt meg már a 60-as évek végén bevezették. Emlékszem, lengyel látogatók, akiknél ilyen probléma akkor még nem volt, azon humorizáltak, hogy a magyaroknak már e keféléshez is állami támogatás kell. Tíz évvel később náluk is be kellett vezetni.
Az biztos, hogy a hollandoknál 1% volt akkoriban a munkanélküliség, csak az a kérdés, hogy ebbe a bevándorlók beleszámítottak-e. Mert bevándorlókkal együtt simán lehetett 2%. Csakhogy – személyes tapasztalat – az átlag holland úgy nézett keresztül egy szemmel láthatóan nem integrálódott bevándorlón, mintha az ott se lenne, nem is létezne. És meggyőződésem, hogy valahol a tudatuk mélyén ez az embertömeg tényleg nem létezett. Létezésükről talán annyiban vettek tudomást, hogy Amszterdamban, ahol tehetős polgárok is biciklivel járnak, mert az autós közlekedés szinte lehetetlen, mindenki ütött-kopott biciklikkel járt, és azokat is vastag láncokkal és hatalmas lakatokkal rögzítették az erre a célra felállított erős korlátokhoz.
Az egy főre jutó GDP nagysága nyilván nem jelzi egyértelműen az adott országban a szegények és gazdagok közötti különbség mértékét. Ennek ellenére a most már több, mint 150 éves tapasztalat az, hogy a GDP növekedésével csökken a jövedelem koncentrációja, tehát a szegények jövedelme nagyobb arányban nő, mint a gazdagoké. Hangsúlyozom, jövedelemről van szó. és nem vagyonról. Ennek oka egyrészt az, hogy a gazdag fogyasztása felülről korlátos, profitja nagy részét kénytelen újra befektetni, mert fizikailag képtelen elfogyasztani. Másrészt pedig az, hogy a kapitalizmusnak minden szempontból jót tesz, ha a széles néptömegek jövedelme nő. Így aztán az a paradoxnak tűnő helyzet áll fenn, hogy a szegény országokban sokkal nagyobb a jövedelem koncentrációja, mint a gazdag országokban. Nem vonatkozik ez persze a vagyon koncentrációjára, hiszen a gazdag ok az elfogyasztani lehetetlen profitjukat kénytelenek újra befektetni, tehát a vagyonukat növelni vele. A vagyon növekedésével meg persze nő a gazdasági, politikai, és mindenféle befolyásuk.
kakukk, nem arról beszéltünk itt, hogy mit és mikor jeleztek a demográfusok a 80-as évek elején, hanem arról, hogy mikor, miért nem szültek vagy szültek a nők. Elsődleges ok akár egyik, akár másik esetben a megélhetés biztosítása volt. A Kádár-éra alatt nőtt a gyerekszületések száma egészen a 80-as évek elejéig, amikor is a gazdaság visszaesett jelentősen. S bizony volt családtámogatás is, vagyis az anyagi háttér, ha nem is a jóléti szinten, de elfogadható szinten biztosította a gyereknevelést. Ami pedig a fogamzásgátlás módját illeti, van természetes védekezés is, a kiugrás. Csakhogy- s főleg vidéken- a férfiak ezt nem nagyon szerették betartani, s ha egy nő tudja is, hogy mikorra esik az az egy hét, amikor terhes lehet, sok esetben vidéken az asszonyok engedtek a férfiak akaratának, s utána vagy csinált egy kétséges abortuszt, vagy megszülte a gyereket.
A hollandoknál a fehér hollandok körében körében volt alacsony a munkanélküliség, de gazdasági válság esetén felkúszott 7%-ra is. Ugyanez az arány a bevándorlók esetében 14% volt. Más kérdés az, hogy a hollandok és a bevándorlók közt mindkét részről nagy volt az ellenszenv kölcsönösen, a gyerekszületési rátát nem ez határozta meg. A bevándorlók mindig több gyereket szültek, mint a hollandok, és amikor megugrott 10 millióra 16 millióra a hollnad népesség aránya, az nem a hollandok részéről történt magas születési arány miatt volt.
A gazdagok jövedelmét főleg a profit és egyéb nyereséges pénzügyi tevékenység jelentette, mikor kiépült a jóléti állam nyugaton, akkor épp azon siránkoztak, hogy profitjuk és egyéb pénzügyi jövedelmük nem nőtt. Ekkor valóban a középosztály középső, alsó és szegényebb rétegek jövedelme nőtt. De meg is fordították ezt rendesen a 70-es évektől, amikor leépült a jóléti állam, a gazdagok jövedelme újra nőtt, a népesség életszínvonala viszont jelentősen visszaesett. Ekkortól nem születtek gyerekek. A gazdagok vagyona is jövedelmük növekedésével nőtt.
Az előbbi egy demográfiai statisztika, ami azért áll egyedül, mert a link beszúrásával kísérleteztem. De működik. A lényeg az, hogy a demográfusok nem véletlenül ijedtek meg ’56 után, de annyira, hogy a hatvanas évek közepére már Kádár is komolyan vette. Tegyük hozzá, hogy ebben az időszakban az öngyilkosságok arányában is világelsők lettünk, még az NDK-t is megelőztük. Biztos lehet találni statisztikát a művi abortuszok számáról is, ami szintén egy katasztrófa volt. Ehhez persze bőven kellett az is, hogy hát mennyiire is bízott a magyar ember a jövőben ’56 után ? Az, hogy ha egy férfi dugni akar, akkor dug is, hát részben igaz, részben meg nem. Kicsi gyerek koromban olyan szomszédunk volt, aki – amíg tartott a fizetés – a következőképpen járt el minden nap : 1. Hazajött részegen 2. Végigverte az asszonyt meg a két gyerekét 3. Megerőszakolta az asszonyt a gyerekek szeme láttára 4. Éjszakára kizavarta őket az udvarra Hogy ezek után hogyan maradtak meg két gyereknél, én nem tudom. Főleg, hogy 5 éves koromban elköltöztünk onnan. Szóval voltak és vannak is nyilván ilyen emberek, de én azért ezt nem tekinteném általánosnak.
A 2008-as világgazdasági válságról elsősorban azt kell tudni, hogy akkora válság volt, ami csak a 1929-eshez mérhető. Mindez persze a neoliberális gazdaságpolitika nagyobb dicsőségére. Hogy a hollandok speciel hogyan, és mennyi idő alatt lábaltak ki belőle, azt már nem tudom, más területre kerültem. Azt tudom, hogy amikor Orbán 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahelyet ígért, az nem volt irreális, bármennyire röhögtek is rajta. Mert hogy 2010-ben a magyar munkanélküliség is az egekben volt.
Amikor előző hsz-emben kettéválasztottam a jövedelem és a vagyon fogalmát, az nem volt véletlen. Képzeld el, hogy van neked minden évben 1 milliárd forint jövedelmed, nyilván profitból. Ami egy igen szerény összeg egyébként az igazán gazdagokhoz képest. Mire költöd ? Mert hogy már mindened megvan, ami kell, annál több is. Egyszerűen képtelen vagy elkölteni, hacsak nem ruletten. Szóval kicsit is ésszerű felhasználás mellett egyszerűen képtelen vagy elkölteni évi 300 milliónál többet. Aztán mondjuk 100 milliót elszórsz ilyen-olyan jótékonysági célokra. Oké. De a maradék 600 milliót egyszerűen kénytelen vagy visszaforgatni a gazdaságba, ami azt jelenti, hogy 600 millió forint neked nem jövedelmed, ámde növeli a vagyonodat. Az, hogy a jóléti állam, ill. államkapitalizmus idején sírtak, hogy csökken a profit, vagy méginkább a profitráta, hát, az egy természetes reakció. De nem is rendített meg senkit, még azt sem, aki leginkább siránkozott. Nem is volt baj mindaddig, amíg volt profit. Aztán a hetvenes években a harmadik világ országai beintettek, és a nyersanyagok ára 8-10-szeresére emelkedett. Na, az már baj volt, és a kormányoknak lila gőze nem volt, hogy mihez kapjanak. Így tértek vissza a liberális gazdaságpolitikához, jobb ötlet nem lévén. Ami persze – akkor már több, mint száz éve bizonyítottan – gazdasági válságokat szül időről időre.
Továbbra is azt mondom, lényegtelen, hogy közgazdászok, demográfusok mit pampogtak Kádárnak, a 70-es években is túlzsúfoltak voltak az általános iskolák és gimnáziumok is, átlag 30-32 gyerek járt egy osztályba. Lányomék 1983-ban születtek, de általános suliban és gimiben is 26-28 fős osztályba jártak. Tehát gyerekek születtek, ha nem is 4-5, de általában két gyerek igen, ám az értelmiségiek és elit rétegben már csak 1, vagy egy sem, s nem a 80-as évektől, hanem már a 70-es években sem. S ne feledd a történelmet, akkor volt mindig népességrobbanás, amikor a gazdaság javult. Tehát elsődleges ok, hogy nem születnek gyerekek ma, az a gazdasági helyzet, az elit és értelmiségiek körében pedig az életmód és minőségi szintnek megtartása az, ami miatt alig születnek ott gyerekek. Az pedig, hogy mi volt a szokás és elvárás vidéken, megint más, de a férfiak nem viselték könnyen, ha az asszony nem engedett, az pedig engedett, ha nem akarta, hogy megcsalják. S persze nem egy hétről van szó, amikor a férfi vissza kell fogja magát, vagy védekezni kell, hanem két hétről. Vagyis egy hónapból két hét esik ki a szexuális érintkezést illetően. Amikor az érintkezés veszélyes, kevés férfi az, aki hajlandó kontrollálni, hogy épp hol tart, ezért is fogadták nagy örömmel a női fogamzásgátlás lehetőségét, és sok más módszert is, mint petevezeték elkötése, belső spirál, sőt tabletta arra, hogy az esetleges fogantatást feloldja...stb. Csakhogy mindegyiknek van hátránya a női szervezetre nézve, ha huzamos ideig alkalmazzák.
Ami pedig az 1973-es első olajválságot illeti, nos az sem helytálló, mert nem csak amiatt esett vissza a gazdasági teljesítmény, nem beszélve arról, hogy annak a válságnak volt előzménye is. A tőkés rétegnek - a befektetői és nem a termelői tőkésről van szó- nagyon is nem tetszett, hogy nem növekedett a profitja, de nem tetszett a termelői tőkésnek sem. A 70-es években a felfelé ívelő gazdaság nyugaton megtorpant, és szemléletváltás történt. A társadalom középrétege meg jelentősen süllyedni kezdett. Nem kell ehhez demográfus, közgazdász, pusztán tapasztalati úton lehetett érzékelni minden, ha az ember külföldön járt. A mi térségünkben pedig az olajválságnak sem jelentkezett hátránya pár évig, mert nem az OPEC-országoktól szereztük a nyersanyagot, hanem a Szu-tól. Később persze Szu is egyre több exportterméket kért cserébe, végül pedig Kádárék hitelt vettek fel az IMF-től 1982-ben, ami egyébként nem az első hitel volt, hanem a 9.
Nézem én azt a statisztikát, és azt látom, hogy amíg a még nem erőltetett gyerekszületések száma 180-190 ezer volt, az a hatvanas évekre lecsökkent 130 ezerre. Miközben a nyugdíjrendszert kiterjesztették az egész lakosságra. Ha én demográfus lettem volna, akkor pampogtam volna, és ha Kádár lettem volna, akkor komolyan is vettem volna őket. Teljesen véletlen, hogy a napokban olvastam Lengyel József naplóját. Nos, ő és baráti köre, tehát az akkor baloldalinak tekinthető értelmiség a hatvanas-hetvenes években már szintén aggódott. Amiben (végre valamiben) abszolút egyetértettek az úgy-ahogy ellenzékben lévő „népiesekkel”, mint mondjuk Illyés Gyula, Németh László, Fekete Gyula, stb. Nem volt az vicces helyzet, mert meg lehetett jósolni, hogy a születések száma belátható időn belül le fog csökkenni 100 ezer alá évente, ami ugye a nyolcvanas években meg is történt. Amikor én általános iskolába jártam a hatvanas-hetvenes években, az osztály létszáma 24 volt. Lényegesen több a többi osztályban sem volt. 30 körüli vagy fölötti létszámok a felkapott belvárosi iskolákban voltak csak, ahová a szülők a francból is bebuszoztatták a gyereküket.
Hogy egy férfi mennyire tudja, vagy nem tudja megtartóztatni magát, az egy jó kérdés. A két háború között a férjek közül sokan születtek olyan családban, ahol volt nyolc gyerek, abból az életviszonyok miatt csak három érte meg a felnőttkort, és abból is egy elesett az 1. vh-ban. A gyerekkoruk pedig a kilátástalan nyomor volt. Szóval erre emlékezve sokan megálltak három gyereknél, amennyiről feltételezték, hogy el is tudják tartani. Így aztán szerintem logikus, hogy valamilyen kompromisszumot kötöttek az asszonnyal, nem lemondva persze a nemi kapcsolat minden formájáról. Ennek a módszereit az emberiség már több ezer éve feltalálta. Amikor a modern fogamzásgátló módszerek bejöttek, annak persze mindenki örült, nem csak a férfiak, de a nők is. Mert hát a nemi ösztön mégiscsak a hagyományos szexre ösztökél, és nem kell hangsúlyoznom, hogy nagyon erős ösztönről van szó. Ezért aztán a nők nagy többsége valóban vállalta a tablettát, a spirált meg a hasonlókat, még akkor is, ha sejteni lehetett, hogy azok használata valamennyire árthat a nőknek.
A jóléti állam bukását persze nem lehet kizárólag az olajválság számlájára írni, benne volt az is, hogy a piac olajválság nélkül is telítődött. Csakhogy a kettő nagyjából egyszerre jelentkezett. És hát persze az olaj volt a leginkább látványos, amire a nyugati politikusok azt hiszem, rá is játszottak. De az OPEC fellépése, és az általuk elért sikerek példát statuáltak a többi fejletlen országnak, és nem csak az olaj ügyében. A nyersanyagok árát, legyen az vasérc, foszfát, akármi, drasztikusan emelték, és már nem mentek bele abba, hogy az ásványkincset megtaláló, a bányát megnyitó és működtető nyugati nagyvállalat elvigye a haszon 80-90%-át, maximum 30-40%-át. Ehhez pluszban a az olaj ára miatt a nyersanyag továbbfeldolgozásra szállítása is marha drága lett, szóval mire odaért Franciaországba vagy az USA-ba, addigra marha drága lett. Nem írom le, hogy a nyugati országok ezt milyen technikai és gazdasági lépésekkel küzdötték le végül is, de leküzdötték, ha nagyon nehezen is. Ekkor kezdett ugye legalább a nyersanyagok elsődleges feldolgozása elvándorolni a fejlett országokból a fejletlenekbe, például. De alappvetően a gépesítés fokozásával a termelékenységet növelték, ami gazdagéknál egyre kevesebb munkahelyet jelentett. Ez azóta is tart, és nem csak a munkásokat, de a fizetésből élő középréteget is sújtja, sőt az sújtja talán leginkább. Egy tőkés nagyvállalat vezetői a fizetésből élő hivatalnokokat tartják a legnagyobb ellenségnek, ha tehetnék, azoknak a számát csökkentenék nullára. Kivéve persze, amíg az az ő saját pozíciójukat nem fenyegeti. A középosztály jövedelme tehát valóban csökken, ha nem is abszolút értékben, de relative, a gazdagokhoz képest mindenképpen. Mindezek ellenére sem hiszem, hogy a gyerekvállalási kedv drasztikus zuhanásának ez lenne az oka. Bonyolultabb ez annál, és az okokról azért korábban esett már szó. A túlságosan materialista magyarázatok a társadalmi jelenségeknél általában túlzottan egyszerűek.
A születések száma a 80-as évek első felében kezdett drasztikusan csökkeni, amikor a gazdaság becsődölt. Addig, ha nem is haladta meg a kényszerszületések számát, mindig bőven a kritikus szám felett volt, és ez a lényeg. Sosem ment 10 millió alá, ez pedig a gazdaság működésének volt köszönhető. Erről persze utólag tudjuk, hogy kölcsönökkel működött, de az akkori társadalom ezt nem tudta, csak azt érzékelte, hogy megélhetése még minimális szinten is biztos volt, tehát születtek gyerekek. Az pedig, hogy mely településen volt sok gyerek az iskolában, változó volt természetesen, az iparosodott településeken többen éltek és több gyerek is született . Az iparnak szüksége volt munkaerőre, állás és munka pedig volt. Ne csak az általános iskolákat és gimiket vedd figyelembe, rengeteg szakmunkásképző és technikum is volt, és ne feledd, hogy gyakori volt, hogy 16 ées kortól munkába álltak a fiatalok, akik estin végezték el a középfokú vagy felsőfokú tanulmányaikat család mellett. Ez az, ami nyugaton nem volt. A demográfusok, közgazdászok, politikusok azért pampogtak, mert tudták, hogy a gazdaság működtetése nem biztosítható hosszú távon, tehát le fog esni, és akkor se munkahely, se gyerek, és így is történt. De csak a 80-as évek elejétől, nem úgy, mint a nyugati jóléti társadalmakban,ahol már a 70-es években drasztikusan csökkent a gyerekszületések száma, és elsősorban az értelmiségiek körében, sőt az egykori 68-as fiatalok illetve utódjaik körében. Mert a gazdaság akkor visszaesett jelentősen, sé enm csak az olajválság miatt. Az olajválság természetesen a gazdaság visszaesésével járt, egy sor szigorítást vezettek be, melyek az olaj kiesését kompenzálták. Pl.: eltűntek a bazi nagyfogyasztási amerikai autók, és megjelentek a keleti japán gazdaságos kis autók, illetve fokozták az atomerőművek építését, szigorították az autóforgalmat...stb. Az olajválság nálunk nem jelentkezett, csak a második olajválságnál döntött úgy a Szu, hogy nem biztosítja tovább Magyarországnak a korábbi enregiamennyiséget, illetve más termékek fokozott szállítását kérte a Szu. a korábbi enrgiamennyiségért cserébe. Nekünk azért is volt ez rossz, mert az olajtermékek egyéb felhasználásából adódó termékeket nyugaton értékesítettük. De az olajválságokban jelentős szerepe volt Izrael és USA háborújának Közel-Keleten, és USA ebben való részvétele miatt döntött az OPEC az olajár emeléséről, illetve az embargóról, elsősorban USA felé. Az embargó 1 év múlva megszűnt 1974-ben, de a politikai kedélyek nem javultak, és 1977-ben újabb olajválság tört ki.Szóval a gazdasági hanyatlásnak politikai okai voltak, ahogy általában is igaz, hogy gazdasági nagy válságnak mindig emberi tényezők az okozói. Ilyen válság idején szokott a gyerekszületés visszaesni, ami nálunk az 1980-as évek első felében jelentkezett csak.
A férfiaknak a szexuális kapcsolat hiánya problémát jelentett mindig, hiszen folyamatosan termeli a szervezet az ondót, s ha az nem kerül felhasználásra felszívódik, de 5 nap után már csökkenő képessége van. Tehát ne legyél biztos abba, hogy gyerekek csak azért nem születnek, mert a nőkön múlik csak. Nem véletlen a sok spontán abortusz és a fogyatékkal születés sem. Lényeg, hogy a férfiak tudják, hogy bármikor képesek szexuális életre, kedvtől és lélektani okoktól függetlenül is, és élnek is a lehetőséggel. A nőknek kéthetente van lehetősége, mert többségében 7 nap a menzesz, és újabb 7 nap az, amikor fogamzás képes. Nem beszélve a többi problémáról.....ami a nőket érinti.
kép forrása ksh link Alul a csúszkát érdemes vissza húzni legalább a 70-es évekig és megnézni, hogy az első világháború mekkora nyomot hagyott a népesség számában.
Szia!
Az 1.vh. baromi nagy veszteséget jelentett demográfiai szempontból nekünk, az 1920-as népszámlálás szerint a népességszám 7.615.117 volt az elcsatolt területek miatt. Az 1930-as népszámláláskor 8.688.319-en éltünk itt, 1941-ben 9.316.074. Ez a szám pár száz ezerrel hol nőtt, hol csökkent 1949-ig, de nem érte el sosem a 10 milliót. Csak 1970 januárra haladtuk meg kissé a 10 milliót, akkor a népszámlálás szerint 10.322.000-en voltunk. Ez a szám azután 1985-ig pár százezerrel ingadozott, de pl. 1980 januárban 10.709.463 volt a népességszám. Utána stagnált 1984-ig, s innentől meredeken esett vissza, s jelenleg sem érjük el a 10 milliót. Természetesen a két háború a férfiak számát illetően volt a legnagyobb veszteség, a második vh. az elsőnél is nagyobb arányú veszteség volt. Jelenleg azért nincs olyan nagy különbség s férfiak és nők száma között, nem az a gond a férfiakkal, hogy kevesen lennének, hanem az, hogy nem töltik be a férfiak szerepét a társadalomban.
Erről a '22-ben született Nagyanyám vicce jut eszembe, Amikor a cigányt azzal henceg, hogy Ő és a grófkisasszony már felire vannak a szerelemmel. Aztán azt hogy ? Hát én már szeretem, de ő még nem tudja.
Az 1920-ról 1930-ra való 1 millió fő növekedés természetes szaporodás útján gyakorlatilag lehetetlen. Tehát itt nyilván külső „lökést” kapott a népesség, ami csak az elcsatolt területekről az anyaországba menekülők nagy száma lehet. Az 1941-es 9,3 milliónál jó kérdés, hogy melyik területre vonatkozik, mert ha a két bécsi döntés utáni területet vesszük, akkor ennek a számnak sokkal nagyobbnak kéne lennie. Ha pedig az 1949-es adatot nézzük, akkor ott a 2. vh miatt hiányozni kéne minimum 1 millió embernek a néppusztulás és az emigráció miatt.
Ami a be nem töltött férfiszerepet illeti, korábban többen írtuk róla : ha a nő azt mondja a férfinek, hogy nincs rád szükség, akkor a férfi tehetetlen.
Szua UE-28! Csak kérdem, az nickneved az egyesült Európára utal?
Ami a viccet illeti,szellemes, s bizony egyik fél a másik nélkül nem megy sokra. Már eltolódtak a hagyományos női és férfiszerepek, sok mindent átvettek a nők a férfiaktól, ami érdemben sokat jelentett anno a férfiaknak, a nők gyakorlatilag előreléptek, fejlődtek, a férfiak nem tudnak továbblépni, továbbfejlődni, nekik nem kielégítő semmilyen szempontból a házitevékenység, a gyerekeetetés, alapvetően versenyszelleműek, és férfiak egymás közt is versengtek. Ma a nőkkel versenyezni számukra nem ugyanaz. A gond ott van, hogy a nőkkel elszaladt a ló kissé, és tényleg van egy csoportjuk, akik nem együttműködni akarnak a férfiakkal, hanem föléjük akarnak kerekedni, le akarják őket győzni, sőt olykor már férfigyűlöletig is elmennek. ez egy szűk csoportra jellemző, de általában mindenhol jelen vannak.
Természetesen az elcsatolt területekről visszatértek révén lehet elmondani, hogy nekik köszönhetően nem kerültünk a lélektani határ alá. Valójában nem idegenek ékeztek, hanem saját honfitársaink, ami nem mindegy. Az 1941-es népszámlálás sok tekintetben nem egyértelmű, nem tudni, hogy mikor történt. De nagyjából 10 milla körül lehetett a népesség, ha a visszaszerzett területeket figyelembe vesszük, és kb. 9 milla körül lehetett utána. A nagyobb gond az, hogy gyakorlatilag nem volt népszámlálás 1960-ig, mert az 1949-es népszámláláskor az 1941-es adatokat egyszerűen alapnak tekintették. De a lényeg, hogy 1960-1985 között gyarapodtunk, voltak gyermekszületések, és nem volt az kevés azután sem, hogy lezajlott az 1952-56 közötti Ratko korszak. Mint említettem 1980 januári népszámláláskor 10.709.463 volt a népesség száma.
"Ami a be nem töltött férfiszerepet illeti, korábban többen írtuk róla : ha a nő azt mondja a férfinek, hogy nincs rád szükség, akkor a férfi tehetetlen."
Igen, erre írtam, hogy valahol a nőkkel elszaladt a ló, de még mindig azt mondom, ez általánosan politikai/gazdasági támogatottságot élvez, úgy nők részéről, mint férfiak részéről,és elsősorban a nagyvárosokra jellemző. Magyarul a férfiak nem kapnak semmilyen felső támogatást, míg a nők igen. Ez a hatalom érdeke egyszerűen. A mi térségünkben nem jellemző, csak néhány liberális vezetésű nagyvárosra, de vidéken nem, és nyugaton is sok nő ellenzi, csak hát a felső diktátummal nehéz szembe menni:( azt meg a nagyvárosok képviselik. A városi férfiak ma már nem tudnak verekedni, magukat se tudják megvédeni, pláne nem egy nőtársukat . Nem véletlen, hogy a sokáig háttrébe szorított feketék ezzel szemben bizony gond nélkül fel tudnak lépni, még ha a szélsőséges agressziót, a rombolást nem is lehet elfogadni, de legalább nem tutyimutyik.
A topic eredeti témájához szólok hozzá, mint 40+, elvált férfi. Sosem volt pozitív férfi/apakép az életemben, legfeljebb negatív vagy semleges és most kezdek rájönni, hogy hiányzott valami az életemből. Elég későn... A minta, amit látva megtanulhattam volna hogy hogyan legyek férfias, miközben magamat adom. Amit magamtól összehoztam, az hozzásegít ahhoz hogy a határozott, erős nőkkel ismerkedjem, olyanokkal akik megállnak a saját lábukon, vannak elképzeléseik, olyanokkal akiktől a legtöbb férfi már tart, kvázi az emancipáció termékeivel. Meglepő/vagy nem meglepő módon mindegyikkel a hagyományos módon jöttem össze, domináltam őket, tetszett nekik hogy nem ijedek meg tőlük, mindegyik -hiába volt erős személyiségű- arra vágyott hogy egy még erősebb személyiségű férfivel lehessen. Majd általában azon bukom/buktam el, hogy egy idő után ezt a szintet képtelen vagyok fenntartani, amint asszertív módon próbálok viselkedni, esetleg meghallgatom a véleményüket, már meg is kapom hogy határozatlan vagyok... Olyan nők szakítanak velem fél-egy év után, akik előtte évtizedeket töltöttek egy bunkóval, aki semmibe vette őket. Visszagondolva a házasságom is azon ment el, hogy nem férfiasan, hanem megértően, türelmesen, "nőiesen" álltam egy csomó dologhoz, a kezdeti domináns viselkedés után. Van több nőismerősöm is a határozott fajtából, akik már ott tartanak, hogy kizárólag a gyenge, gyámoltalan személyiségű férfiakból választanak párt, akiket irányítani lehet. Mert arra szocializálódtak, hogy nekik kell irányítaniuk. Mindemellett láthatóan nem boldogok, mert hiányzik nekik, hogy megélhessék a nőiességet, azt amikor rábízhatják magukat valakire... A Férfira. A "Quo Vadis"-ra visszatérve én már tudom hogy merre tartok... Átolvastam a teljes topicot, nagyon színvonalas beszélgetést folytattatok az okokról, de a megoldásra nem láttam javaslatot, pedig érdekelne. A gyerekeimet (fiú/lány) próbálom jó irányba nevelni, de társadalmi folyamatokat csak társadalmi folyamatokkal lehet megváltoztatni... Indítsunk férfi-szüfrazsett mozgalmat, vagy indítsunk szemesztert a férfias viselkedés megtanítására? Esetleg a nők indítsanak mozgalmat a "Nőies Viselkedésért"?
Szia Wolwerine!
Örömmel vettem a hozzászólásod, mert érdemben ahhoz szóltál hozzá, ami a topiknyitási szándékom is volt, és amitől eléggé eltértünk, illetve az "érdemi válasz" annyi volt, hogy ha egy nő azt mondja a férfinak, hogy nem kellesz, akkor a férfi tehetetlen. Hát, ez sem olyan egyértelmű, mert ez fordítva is igaz szokott lenni. Megoldásra azért nem tettünk javaslatot, mert ez-ahogy írtad is- már társadalmi ügy, s erre a társadalomnak kellene megoldást találni. Csakhogy éppen a liberális gazdasági és politikai folyamatoknak köszönhetően a társadalmak szétestek, képtelenek összefogni. Legalább is nyugaton és USA-ban, mert szerencsére a térségünkben azért nem ilyen súlyos a helyzet, mert van társadalmi támogatottsága annak, hogy a feltörekvő nők mellett megfelelően kezeljék a helyzetet, ami elsősorban a városokban probléma, de az ország jelentős települései nem nagyvárosok, és ott még él a emancipációnak az az eredeti szándéka, hogy nők az érvényesülésük mellett ne szorítsák háttérbe a férfiakat. Sajnos a városok irányadók és mérvadók, hiszen leginkább azokat érinti az a politikai és gazdasági ideológia, ami odaát jellemző. Ott, ahol még megmaradt a hagyomány értéke, és a kormányok is támogatják, ott igyekeznek a kormányok is mederben tartani a dolgokat, de az EU sajnos kemény ellenfél ebben, s nem minden kormány olyan erős és elszánt, mint a mienk, vagy az olasz jobboldali Liga pártja, amelynek vezetője Salvini. Én látok reményt a térségünkben arra, hogy nem szalad el itt is a ló, bármennyire is megtesz mindent a ballib oldal. Sajnos tanítani és tanulni kell újra azokat az értékeket, melyek a két nem közti harmóniát igyekszik kinevelni, és van is ilyen mozgalom itthon, műsoruk is van rendszeresen a TV-ben. Nincs könnyű dolguk, mert az oktatás területén sajnos nagyon hatnak a fiatalokra a nevelőtestületek. A társadalom összességét nézve azt tapasztalom, hogy az erős nők és gyenge férfiak egyelőre kisebbségben vannak, és a városok a fő érvényesülési területük, ahol ehhez politikai támogatást is kapnak, ahogy odaát és USA-ban is ezt támogatja a politika, melyet meg a gazdasági nagyhalak a zsebükben tartanak. A gazdasági érdek, a haszon, a profit mindent felülír sajnos, és a média, az IT is beállt mögéjük, tehát sokszoros befolyásolásnak vannak kitéve az emberek. A többség pedig egyelőre nem mer megszólalni, mert nincs meg hozzá a háttere. Egyébiránt a háttérbe szorított férfiak sem lelkesednek a jelen helyzetért, de mindenki függ valakitől, valamitől, ami miatt nem mernek kockáztatni sem. Nálunk még van rá esély, bár sok minden attól függ, az EU szekere merre fog haladni.....mert sajnos ez a legnagyobb támogatója ezeknek a kisiklott identitásban szenvedő nőknek. Nem azt mondom, hogy vissza kell térni oda, amikor a nők csak a magánéletben jutottak szóhoz, szó sincs róla. De a családot, mint a legkisebb közösséget meg kell tartani, vissza kell térni oda, hogy a család alapvető érték legyen, és a családban legyen férfi és nő is, legyen férfi apa és nő anya, mert ők hordozzák magukban azt a mintát, mely átadása során a gyerek el tud igazodni a társadalmi kihívásokban. Azt mondja a fáma, hogy férfivá csak férfiak között válhat egy fiúgyerek, és ebben sok igazság van, Ne a férfiak nőiesedjenek el, és ne a nők legyen férfiak, mert az, hogy ma már a nők részt vehetnek a közéletben, az nagy szó, de nem kell hogy üsse egymást a társadalmi szerep és családi szerep. A gyerek nem attól lesz felnőtt korában férfi vagy nő, hogy ki eteti, vagy ki pelenkázza csecsemő korában, s még az sem gond, ha a férfi vállal háztartási melót is. Ezek együttvéve sem teszik ki azt a férfi vagy nő hordozta mintát, ami mindig is meghatározó volt. Visszafelé menni semmiképp sem lenne jó, inkább az lenne a megoldás, ha a két nem nem kiszolgáltatottá akarja tenni a másikat, nem uralni akarja a másikat, se a közéletben, se a magánéletben. Ezt kell megtanulni, mert ez új magatartás és gondolkodás a férfiak részéről és a nők részéről is, amit mindkettőnek meg kell tanulni.
Szia Én 60+ férfi vagyok és több, mint 30 éve házas. Tehát könnyen lehet, hogy tapasztalataim szegényesek, hiszen csak egy nővel éltem hosszasan együtt. Ezt szükségesnek tartottam megjegyezni, hiszen finoman szólva sem biztos, hogy a zsebemben lenne a bölcsek köve. Szerintem egyáltalán nem az számít férfias viselkedésnek, ha valaki dominálni akar, mindent ő akar eldönteni, nem hallgatja meg a partnerét, és így tovább. Inkább arról van szó szerintem, hogy van az életben egy rakás probléma, amik különböző jellegűek. Van köztük olyan, aminek megoldásában a nők eleve jobbak. Ha tehát a párod le akarja cserélni a konyhabútort, mert rondának tartja, akkor te ne vitatkozz vele, hogy neked nagyon is megfelel. Mert egyszerűen ez nem a férfi kompetenciája. Kivéve akkor, ha nincs rá elég pénzetek, vagy ami van, az más, fontosabb dologra kell. Akkor viszont nem szabad engedni. Rengeteg az ilyen apróbb-nagyobb konfliktus, és szerintem az a dolog nyitja, hogy el kell tudni dönteni, hogy mikor kell dominálni, és mikor nem. Meghallgatni viszont meg kell a partner problémáját mindig.
Szia! Nem tudom, mert nem tudhatom, de úgy érzem, hogy Wolwerine nem erről beszélt, de majd jön, és elmondja. Párkapcsolat, házasság nem ott szokott borulni, amikor egy női kompetenciába a férfi bele akar szólni, vagy ott dönteni akarna. Wolwerine olyan körülménybe futott bele, amikor éppen a két nem közti, korábban egyensúlytalan, de mindenki által elfogadott viszony felborult, és ez leginkább a felnövő vagy éppen már felnőtté válni készülő fiatalok, lányok és fiúk jövőjét befolyásolja. Ahol anyagi szűkösség van, ott a nő sem akar új konyhabútort, legfeljebb álmodozik róla. Ahol anyagilag ez megengedhető, ott a férfi ebbe nem szokott dönteni, legfeljebb elmondja a véleményét, de a nő dönt. Nem igazán érdekli a férfit, hogy milyen a konyhabútor. Ilyen a mosogatógép is, ahol kicsi a család, nem feltétlenül szükséges, ha anyagilag az teher, ahol meg nagy a család, de nincs rá keret, ott valahogy kispórolják rá az összeget, amihez persze közös megeegyezés kell, de ez nem szokott probléma lenni, ami szakításhoz vezetne. Itt másról van szó, az erős nő és a gyenge férfi megjelenéséről. Az erős női szerep munkahelyen szükséges közép és felsővezetésben, karrierépítésben. Azonban a magánéletbe is ezt viszik bele, és ez a gond.
Hát, mondhattam volna jobb példát is, mondjuk konyhabútor helyett ülőgarnitúrát. Vagy fordíthattam volna a felálláson, mint pl. hogy foci VB előtt új TV-t kell venni. Mert két dolgot messzemenően bizonyítanak a statisztikák : az egyik az, hogy foci VB előtt ugrásszerűen megnő az eladott új TV készülékek száma, a másik meg az, hogy a VB alatt és után ugrásszerűen megnő a válások száma. A családi veszekedések oka általában roppan prózai. Jó, menjünk moziba, de romantikus filmet nézzünk, vagy akciófilmet ? Meg Ryan, vagy Stallone ? Akármi is a döntés, az egyik fél szenvedni és morgolódni fog. Szóval amit ki akarok nyögni, az az, hogy minden apró konkrét esetben mind a két félnek figyelnie kell. Nem úgy megy az, hogy a férfi alapállásból dominál, szerintem soha nem is volt úgy. Elmegyek a haverokkal sörözni vagy billiárdozni, vagy focizni, de hetente maximum egyszer. És így tovább.
Ezek a példák sántítanak. Ilyenek miatt nem válnak el emberek alapvetően, legfeljebb rövid ideje tartó párkapcsolat esetén, vagy rövid ideje tartó élettársi viszonylatban, de házasság ezek miatt nem bomlik fel, ha igen, akkor ott már alapvetően és régebben problémák voltak. A foci esetét sem tartom reálisnak, legfeljebb ha mondjuk az egyik fél angol a másik francia és ez a két válogatott játszik egymással. De még így sem látom okát a válásnak, főleg nem egy új TV miatt, legfeljebb megorrolnak egymásra, ha a kapcsolat egyébként működik, azután fátylat rá.Ha szétmennek ilyen miatt, ott a kapcsolat sem volt komoly. A házasságok 95%-ban elhidegülés, megcsalás, iszákosság miatt bomlik fel, és ez nem csak nálunk van így általában. Az általad említett esetek többségében nem okoznak szakítást, ha mégis-ami marginális- ott ez már csak az utolsó csepp lehetett a pohárban, és a két fél alapjában véve nem összeillő fél, hanem azaz eset, amikor az ellentétek vonzzák egymást, de ebben az esetben akkor marad tartós a kapcsolat, ha az egyik vagy másik fél enged, netán-tán mindekettő enged valamennyit. Ez szokott a ritkább lenni, mert itt nem a fizika törvényei szerinti ellentétek vonzzák egymást esete áll fenn. Ám továbbra is azt mondom, hogy a topik témája nem ez, és szerintem Wolwerine sem ebbe ütközött bele. Amibe ő beleütközött az az elmúlt 70 év eseményinek következménye, miszerint alaposan felborult a korábbi viszony a két nem között, és a korábbi egyensúlytalanság helyett nem az egyensúly alakul ki-ahhoz még sok idő kell-hanem az ellenkező irányba billent ki a mérleg nyelve, vagyis a nők kerültek fölénybe. Viszont nem igaz szerintem, hogy a legtöbb erős nő ezzel visszaélne. Inkább a fiatalok körében van baj, mert ez már államilag támogatott minta lett, amiről írtam is, hogy őket már nagyon befolyásolja a fogyasztói attitűd.
Szia! Először is gratulálok, ma már ritkaság az ilyen hosszú házasság. Amit írsz egy kapcsolatról, az egy normális férfi gondolkodásmódja, aki teret enged a párjának és nem is nyomja el. Alapvetően én is így viselkednék/viselkedem egy idő után, a gondom pont az, hogy az újfajta Nő ezzel nem tud mit kezdeni. A dominanciában nem értünk egyet, az emancipáció előtt mindig is a férfi volt a domináns egy kapcsolatban (kivéve a matriarchális társadalmakat), aminek persze nem csak előnyei, hanem komoly hátrányai is voltak.
Jól látod, a régi viszony (egyensúlytalanság) felborulása után kialakuló újabb egyensúlytalansággal van bajom. A régiben legalább már évezredek óta ki voltak osztva a szerepek, ezeket a mintákat generációkon keresztül átörökítették a családok, a férfi/nő tudta hogy hogyan kell viselkednie, működött a rendszer. A hagyományos szerepek szerint a férfi (Yang) ad, erős, eltartja a családot, irányít, a nő (Yin) befogadó, kedves, elfogadja az irányítást, összetartja a családot és így alkotnak egy egészet. Kicsit leegyszerűsítettem a mintákat, de nagyjából ez volt a lényeg. Messze nem volt tökéletes, lásd a nők jogfosztottságát amit nem kívánok vissza, sem pedig azt hogy a Nő gyakran képtelen volt az önálló életre, arra hogy eltartsa magát, stb... És átlendültünk a túlsó partra, ahol a férfias viselkedés már nem tolerálható, az új típusú Nő nem tud mit kezdeni vele, hiszen arra szocializálódott, hogy magát kell eltartania, önálló döntéseket kell hoznia, a férfiakkal versenyez, mihez is kezdene a hagyományosan domináns férfi viselkedéssel? Kiesett a szerepből és ő próbál férfiasan viselkedni. Ami nonszensz, mert nőről van szó, akibe genetikusan bele van kódolva hogy akkor boldog, ha felnézhet egy férfira és rábízhatja magát... Vajon hogy néz fel a gyenge férfira? Vagy arra, aki nem erősebb nála, "csak" férfias? Ezért van az, hogy tapasztalataim szerint a bunkó, érzéketlen hímneműek még boldogulnak a határozott nőkkel, de a Férfiak már nem.
A modern, "határozott nő" önmagában is egy belső egyensúlyvesztést jelent, véleményem szerint ha már kifelé egy erős, határozott személyiséget fejlesztett ki, az egyensúly érdekében egy kapcsolatban vissza kellene fognia magát, el kellene fogadnia egy férfi irányító szerepét. A "modern férfinak" pedig véleményem szerint továbbra is irányítania kell egy kapcsolatban, de egyben bele is kell engednie a nőt a döntéshozatalba, esetenként akár kizárólagos kompetenciával. A férfi irányító szerepét azért hangsúlyozom, mert a nők úgy vannak kódolva, hogy ha a férfi nem irányít, nem lehet rá felnézni, akkor nem is férfi...
Köszönöm a gratulációt, de az én hosszú házasságom még egy régebbi generáció felfogását tükrözi. A 80-as években még általában úgy gondolkoztak a fiatalok, hogy egyszer úgyis meg kell házasodni, meg általában mindenki két gyereket szeretett volna, és azokat szerette volna fel is nevelni, meg minden férfinek eszébe jutott, hogy ha már fölcsináltam a leányt, akkor illene feleségül is venni, stb. Ritka volt a házasság nélküli együttélés, már csak gazdasági okok miatt is – nehéz volt házasság nélkül lakást szerezni. Szóval korosztályomból való ismerőseim széles körben már huszonéves korukban megnősültek/férjhez mentek, megcsinálták a tervezett két, de főleg inkább egy gyereket – aztán elváltak. Persze rajtam kívül is van ismerősöm, aki megmaradt az első házasságában, de kevés. Ha így belegondolok, maximum a fele. Vagy annál is kevesebb. Akkoriban, és még a kilencvenes években sem beszéltek arról, hogy ki dominál a kapcsolatban, vagy ki mennyire. Az idősebb generáció úgy tanított bennünket, hogy meg kell tanulni az együttélést, magyarul meg kell tanulni elviselni a másik hülyeségeit, már csak azért is, mert neked is vannak hülyeségeid édes fiam/lányom. A dominancia kérdése azért nem került szóba szerintem, mert elméletben a férfi dominált. De csak elméletben. Mert nem hogy a szüleim, de még a nagyszüleim generációjából is ismertem egy csomó házasságot, ahol igazából a feleség dominált, még ha a külvilág felé ezt nem is mutatták. Mert ha ez nagyon látszott kifelé is, akkor a férfit „papucsférjnek” nevezték, talán ismered még ezt a kifejezést. De csak a háta mögött. Szóval a dominancia nagyon is változó volt páronként, még a nagyszüleim generációjában is, akik ugye az 1. vh előtt születtek. Ebből gondolom, hogy ez régen, akár 500-600 éve is így lehetett, sőt régebben is. Van erre elég sok történelem által feljegyzett példa. Függetlenül attól, hogy a gazdasági körülmények, pl. a férfi kereste a pénzt, vagy a jogi környezet egyértelműen a férfiakat favorizálta.
A problémák itt szerintem úgy kezdődtek, hogy a felek összeházasodtak ugyan, de aztán nagyon könnyen el is váltak. Nem voltak hajlandók megtanulni az együttélést, pláne nem elviselni a másik bogarait. Az elvált szülők gyermekei pedig úgy nőttek fel, hogy az a generáció inkább meg sem akar házasodni.
Ismerem a "papucsférj" kifejezést, bár már régen sem értettem egyet feltétlenül a jelentésével, mert azokra is rásütötték, akik "csak" figyelembe vették a párjuk érdekeit, elképzeléseit... Ami normális dolog kellene hogy legyen. A dominancia kérdése valóban nem került szóba, hiszen mindenki természetesnek vette, úgyhogy az íratlan szabályoknak megfelelően nevelte a gyermekeit és adta tovább nekik a mintákat. Amit említesz a páronként változó dominanciáról, mindig is létező dolog volt, de szerintem inkább kivételként jelentkezett... Mindig voltak határozott nők, akik egy kapcsolaton belül át tudták venni az irányítást, azonban kisebbségként, a "férfiuralomra" mint társadalmi berendezkedésre nemigen volt hatásuk (egész a szüfrazsett mozgalomig). A topicban még nem láttam hogy szóba került volna, ezért felhozom, a nagy emancipáció közepette ez a társadalmi változás nem csupán kiegyenlíteni próbálja korábbi igazságtalan rendszert, a nők egy része nemcsak a férfiakkal azonos jogokat szeretne, hanem meg kívánja tartani a korábbi kiváltságait is. Kezdve olyan dolgokkal, hogy pl. hagyományosan a férfi fizet az első pár randin, megmutatva a társadalmi helyzetét/szociális egzisztenciáját/nagylelkűségét, holott már mindenkinek önálló állása van és el is kell tartania magát. Vagy hogy a férfinak kell ide-oda cipelnie a nőt, akinek amúgy van jogosítványa... A határozott nőkkel vannak tapasztalataim, náluk ez a kettő náluk fel sem merül, Ők hülyén néznek és megkérdezik: "most meg akarsz venni?" Velük más gondok vannak, de ezt korábban leírtam. Mostanában találkozgattam pár nővel, akik nem a határozott típusba tartoznak, náluk ezek a dolgok hagyományosabban működnek, én viszont nemigen tudok kötődni a hagyományos, "védtelen, önállótlan" nőtípushoz, mert nem tisztelem. Pedig jó eséllyel jobban kötődnének hozzám, mint a határozott nők, mert kiegészíthetnénk egymást (kvázi hagyományos modellként). Olyan egyébként, mintha szinte mindenki szereptévesztésben lenne, férfiak/nők vegyesen (én is), senki nem tudja hogyan kell viselkednie ahhoz, hogy a neki megfelelő párt találja meg. Utoljára szerkesztette: Wolwerine, 2021.04.07. 16:27:10
Ha jól értem, te nem tiszteled a hagyományos, önállótlan, védtelen nőt, viszont tiszteled az erős nőket, csak az erős nőkkel meg sehogy sem tudsz kijönni.... vagy ők nem jönnek ki veled.
Persze az a gonosz tervem hogy ezen a szutyok fórumon terjesztem a nácizmus igéjét ahová ti azért jártok hogy kisírjátok magatokat mert nincsen és nem is lesz csajotok
Nos, örülök, ha neked rendben van a párkapcsolatod, de sokak nem olyan szerencsések mint te, és jobban éri őket az a társadalmi probléma, ami kialakult az utóbbi pár évtizedben. Itt erről a problémáról beszélgetünk, s ha te nem vagy érintett, és nincs véleményed a problémáról, akkor hagyd lécci, hogy azok, akiknek van, megbeszéljék a problémát, mert a probléma nem csak a férfiakat érinti, hanem a nőket is, sőt én mást sem olvasok egyes blogokon, hogy a nők sírnak, mert nem találnak "normális" férfit.
A társadalmi berendezkedés valóban a férfiuralmat favorizálta, aztán a franc se tudta, hogy mi történik otthon a négy fal között. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy el kellett törölni azt a jogi diszkriminációt, ami országonként különböző mértékben ugyan, de mindenhol létezett. Mindegy, az egyenjogúság már megvan. Engem nem az zavar, hogy a nők az egyenjogúság mellé régi kiváltságaikat is megtartják, mert ezek azért többnyire inkább gesztusok. Sokkal inkább zavar, hogy a „pozitív diszkrimináció” uralkodik, magyarul nagyon sok nő egy olyan nőuralmi társadalmat akar, amilyen hajdan a férfiuralmi társadalom volt, csak szerepcserével. Ez az, ami nagyon nem tetszik. Régen túlhaladtuk már a valódi egyenjogúságot.
Épp az a lényeg, hogy valódi egyenjogúság meg sem született, a férfi uralom megszűnt, de a két társadalmi szerep nem egyenlítődött ki. Legalább annyian megmaradtak a régi társalmi szerepeknél a családban, otthon, mint amennyien eltértek tőle mind a nők, mind a férfiak tekintetében. Nagyobb visszhangja ennek az egésznek a közéletben van inkább, ahol a nők egy szűk csoportja átesett a ló másik oldalára, és nem kiegyenlítődésre törekszik a férfiakkal, hanem uralkodni akar a férfiakon. De ez egy szűk kisebbség, és valójában a férfiak többsége sem ért egyet ezzel a női uralkodása való törekvéssel, de a kulturális elit, melyet a ballib gondolkodás ural, s melyet a politikai és gazdasági hatalom is támogat karöltve a média minden szegmensével, a közéletben a hangadó és uralkodni akaró nők elvárásai érvényesülnek. A közéletben a férfiak engednek, valahol nagyjából a munka világában megvalósult az egyenjogúság, még ha a bérek tekintetében ez nincs is így egészen. A magánéletben viszont sokkal nagyobb a zavar emiatt, hiszen mikor párkapcsolatot keres valaki, nem tudja a másikról, hogy ő hová is tartozik. Ez probléma az elvált és újra párt kereső közép-és idősebb férfiaknál és nőknél is, de leginkább a fiataloknál van ebből zavar, mert ők már átvették a felülről nyomott trendeket, és például a szexuális szabadság leple alatt a lányok szinte egyetlen szó nélkül odaadják magukat a fiúknak, sőt kezdeményeznek. Udvarlás mint olyan, már szóba sem jön, azt sem nagyon tudják a fiatal srácok, hogyan lehet, kell udvarolni, s miért is tennék, ha simán ölébe hullanak a lányok. A lényeg, hogy mindent az élvezeteknek, mindent, minél többet minél előbb megszerezni, nem kell küzdeni, harcolni, erőt feszíteni semmiért, senkiért. Főleg ott igaz ez, ahol az anyagi lét az átlagnál jobb. De hangsúlyozom, az erős nők többsége nem azonosul a nagyhangú, uralkodni akaró erős nőkkel, és őket ugyanúgy zavarja ez az egész katyvasz, amit azok teremtenek.
Hogy a fiataloknál, huszonéveseknél vagy még fiatalabbaknál hogyan megy mostanában a párkeresés, azt én nem tudom. Korom miatt nem is tudhatom. Hallottam persze ezt-azt beszélni, de ki tudja, hogy az mennyire igaz, vagy mennyire általános. Ezért csak megérzéses alapon mondhatom, hogy azok a fiúk, akik udvarolnak, valószínűleg sikeresebbek a lányoknál, mint azok, akik nem udvarolnak. Más kérdés, hogy mennyi ideig kell átlagosan udvarolni egy lánynak, mire lefekszik a fiúval. Könnyen el tudom képzelni, hogy ha ez a hetvenes években mondjuk átlagosan a harmadik randevún történt meg, a nyolcvanas években meg a másodikon, az most valószínűleg többnyire az elsőn. Harminc felett viszont már a hetvenes években sem vacakoltak sokat a felek, nyilván most sem. A hagyományos felfogás szerint a nő szexualitása az érték, néha pénzben is mérhető érték (prostitúció) , a férfi szexualitása meg nem az. Hogy ez miért van így azt nem tudom, de így van. Tény viszont, hogy kamasz gyerek voltam, ami ugye már régen volt, amikor apám figyelmeztetett rá, hogy ez azért nem teljesen így van, a kérdés inkább filozófiai, semmint gyakorlati jellegű, és az élet sem igazolja. Én úgy gondolom, hogy ez a felfogás a férfiuralom egyik szüleménye, egyfajta eszköz volt a nők kezében több más eszköz mellett, amivel saját fontosságukat, befolyásukat a férfiak felé növelni tudták. Szóval egy önvédelmi eszköz. Ha viszont a férfiuralom megszűnt, márpedig megszűnt, akkor nincs rá szükség. A nők is megkívánnak férfiakat, ugyanúgy, ahogy férfiak is nőket,. Már 16 évesen is, sőt, még annál fiatalabb korban is. Na most ha erre a fegyverre a nőknek már nincs szüksége, akkor miért ne kezdeményezhetnének ők is direkt módon, és nem azzal a szempilla-rezegtetős indirekt pávatánccal, amivel hagyományosan szoktak ? A kérdés persze az én számomra elméleti, mert én egy másik világban szocializálódtam. De a mai fiatalok számára egyáltalán nem elméleti.
Nem arról van itt szó, hogy te vagy én hogyan ítéljük meg korunk társadalmi viszonyait, hanem arról, hogy a közvélemény hogyan ítéli meg, illetve a férfiak hogyan viszonyulnak a nők által értelmezett nagy szabadsághoz. Az emberek az általános iránynak megfelelően mondanak véleményt valamiről, ha az a közéletben történik, és másként viszonyulnak mindenhez akkor, ha az a saját privát környezetükben történik. Ha egy közéleti személyről kiderül, hogy fűvel-fával lefekszik, akkor az qrva, de ha valakinek saját lánya teszi ezt, ha meg is szidja érte, elfogadja. Mitől rosszabb egy qrva, aki pénzért, megélhetés miatt fekszik le mindenkivel,mint az a lány, aki mindenféle belső tartalom nélkül, pusztán a szex miatt teszi ugyanazt, majd utána eldobja a srácot, és holnap annak barátjával fekszik le? Neked is van gyereked, nekem is van kettő. Éppen abban a határesetben voltak fiatalok, amikor már javában dúlt a kulturális forradalom odaát, hozzánk meg épp csak beszivárgott. Lányaim egyetemista korából vannak bőven ismereteim a két nem viszonyáról, s neked is kell legyenek ismereteid. A fiúk egy cseppet sem tisztelték azokat a lányokat, akik simán, első szóra lefeküdtek velük, netán-tán épp ők voltak a kezdeményezők. Egy kapcsolat persze nem csak erről szól, de jól mutatja, hogy a másik nem messze nem adott fel egy sor olyan privilégiumot, ami korábban nekik természetes módon járt. Volt egy felmérés egy angliai egyetemi városban, amiből kiderült, hogy a hallgató lányok 25%-a élt már komolyabb kapcsolat nélkül szexuális életet, míg a fiúk 55%-a. Mi is jön le ebből? Hogy egy fiúra két lány jutott, vagyis ugyanaz a lány két fiúval is lefeküdt. Van egy anekdota: Egy milliárdos felkeresi a házasságközvetítőt, és kéri, hogy ajánljon neki meg felelő menyasszonyt. A házasságközvetítő dicshimnuszokat zeng egy valóban szép lányról, aki háromszor egymás után elnyerte a Miss. Amerika címet, de a milliárdos leinti: "Szépnek magam is elég szép vagyok!" A házasságközvetítő azonnal kapcsol, és dicsérni kezd egy másik menyasszonyjelöltet, akinek a hozománya több milliárd dollárra rúg, de a milliárdos leinti: "Minek az nekem, elég gazdag vagyok én is." Ezután olyan lányt ajánl, aki már 21 évesen a matematika docense, 24 évesen pedig az információelmélet rendes tanára lett. "Okos nem kell- mondja a milliárdos elutasítóan -, elég okos vagyok én is!" A házasságközvetítő kétségbeesetten kiált fel: "Az isten szerelmére, akkor hát milyen legyen?" "Tisztességes", feleli a milliárdos. (Más kérdés, hogy ezek szerint a milliárdos szép volt, okos volt, gazdag volt, de tisztességes nem.....) Anno egy nő nem kezdeményezett, nem hívott meg egy italra, kávéra egy férfit. Ez a férfi dolga volt, s meg kellett küzdenie azért, hogy egy nő elfogadja, s természetesen a férfi fizetett, nem csak azért, mert a nők akkor még nem kerestek, hanem azért, mert a férfi hívta meg. Ma már viszont egy nő is kezdeményez, meghívhat egy srácot italra, ebédre. A gond nem itt van, hanem ott, hogy ugyanakkor elvárja, hogy a férfi fizessen. De mire fel? Ugyanis annak kell fizetni, aki valakit meghív, s nem a meghívottnak. Ha ma már ugyanaz a jog áll fenn a nőkre, mint a férfiakra, akkor a nőkre is igaz, hogy ő fizeti a számlát, ha ő hívott meg valakit. Akkor is igaz ez, ha meghívattatja magát. A tapasztalatom az, hogy a férfiak belemennek ugyan az ilyen ingyen kalandokba, miért ne tennék, de tiszteletet nem fognak tanúsítani a másik nem iránt.
Azt hiszem, jobb, ha a saját hajdani tapasztalataimra hagyatkozom, amikor egyetemistaként én magam éltem olyan környezetben, ahol sok fiatal volt együtt, és nagyjából minden lányról (és fiúról) lehetett tudni, hogy kivel, kikkel, mennyire könnyen vagy nehezen bonyolódott viszonyba. Ez ugyanis abban a korban még nem volt titok. Később, amikor már dolgoztam, a nők szinte kivétel nélkül férjnél voltak, így aztán ha viszonyuk volt, azt igyekeztek titkolni. De egyetemistaként még mindenki a párkeresési fázisban járt. Persze azóta sok idő eltelt, a társadalom is változott, meg én magam is. És hát vissza kell idéznem hajdani gondolkodásomat, ami nyilván sokat változott. Szóval emlékeim szerint sem én, sem a környezetem nem vetette meg azokat a lányokat, akik gyakran cseréltek párt. A tisztelet nem ezen múlott, hanem a lány jellemének sok más elemén. Tulajdonképpen az is mindegy volt, hogy a lány direkt, vagy indirekt módon „jelentkezik be” egy fiúnál. Ugyanis 20 évesen már a hagyományos indirekt jelentkezést a fiúk ugyanúgy észreveszik, mint kezdeményező, direkt jelentkezést. (17 évesen én még sok indirekt közeledést nem vettem észre, de húsz évesen azért már igen. )És – amennyire én emlékszem – nagyjából ugyanúgy is kezelik. Ilyen esetei szerintem gyakorlatilag minden fiúnak voltak, nekem is, noha távolról sem hasonlítottam az Alain Delonhoz soha. A direkt jelentkezések sokszor nagyon faramuciak tudtak lenni, csak a saját életemből sokat tudnék erről sztorizni, de nem fogok. A lényeg az, hogy többnyire nem azok a lányok jelentkeznek, akik tetszenének az embernek. Legfeljebb egy kicsit. Akárhogyan is közeledik a nő, a férfiak alapvetően kétféle mintát követnek. Az egyik a racionális típus, a másik a lelkizős típus. A racionális típus egy pillanat alatt eldönti, hogy kell neki a nő, vagy sem, és azonnal ennek megfelelően reagál. És ha igen, akkor hazaviszi, megdugja, és másnap, vagy a jövő héten, vagy valamikor kirúgja, vagy ügyesen kirúgatja magát. Ha viszont nem kell, akkor azt azonnal jelzi. A lelkizős típus viszont fél, hogy megsérti a lány érzelmeit, noha nem kell neki, továbbra is barátságos, amit a lány persze félreért, és egyre tovább hajt előre. Aztán elérkezik a pillanat, amikor mese nincs, mégiscsak megkapja a kosarat. Hát, talán mondanom sem kell, hogy én a „lelkizős” fajtához tartoztam. Ami érettebb fejjel nézve egy jó nagy baromság volt. Ugyanis éppen habozásom miatt, attól való félelmemben, hogy a lány lelkébe taposok, sokkal jobban beletapostam végül, mint azok, akik vagy azonnal elutasították, vagy azonnal lefektették a leányzót, meg azonnal ki is rúgták. Nehéz ügy ez. Én akkoriban úgy gondoltam persze, hogy nekem van igazam. Valószínűleg nem volt igazam. Annak a lánynak, akit még aznap este megdugtak és utána ki is rúgtak, nyilván csorbult az önbecsülése. De szerintem közel sem annyira, mint akit egy hozzám hasonló mamlasszal hozott össze a sors, aki nem meri jelezni az első pillanattól a visszautasítást, hamis reményeket ébreszt benne, aztán pofára ejti. Amihez pluszban még az is jön, hogy „még arra sem vagyok jó neki !”. Mert azt aztán egyetlen férfi sem tudja, hogy a nő csak dugni akar egy jót, vagy mindjárt karikagyűrűt, gyerekeket és lakáshitelt vizionál. Ami a tiszteletet illeti, tapasztalataim szerint egy 20 körüli fiú már tisztában van azzal, hogy ha neki és minden férfinek szüksége van a szexre, akkor nyilván a nőknek is szüksége van rá, hogy ha egy-egy férfinek egyszerre 6-8 nő is tetszik, plusz akiket meglát az utcán, akkor ezzel a nők is így vannak, és ha a férfiak ezekkel a nőkkel minddel szeretnének lefeküdni ha tehetnék, akkor a nők miért lennének máshogy. Ha tehát magamat és a haverjaimat ennek ellenére tudom tisztelni, akkor a nőket ugyanezért miért ne tudnám tisztelni ? Volt a társaságunkban egy lány, aki gyakorlatilag hivatásos volt. 19 éves volt, amikor megismertük, az egyik haverunk tartotta ki, akit otthonról jól elláttak pénzzel. Ez a lány 16 éves kora óta úgy élt, hogy csak akkor dolgozott, ha nem volt pasija. Keresett egy pasast, aki kitartotta, ha az a kapcsolat megszakadt, akkor keresett egy másikat. Saját bevallása szerint azért, mert sokkal jobban szeretett kefélni, mint dolgozni. Nos, őt valóban nem tiszteltük, és csak a haverunk kedvéért fogadtuk el úgy-ahogy. Későbbi sorsa azonban egészen más megvilágításba helyezi személyiségét, de olyan extrém, hogy itt nem is írom le, mert a végén még valaki ráismer.
Félreviszed a topikot. Itt párkapcsolatról van szó,s nem szabadúszókról. Amíg valaki szabadúszó, azzal, ott, és akkor fekszik le valaki, amikor, ahol és akivel akar. Nekem ezzel semmi gondom, sőt én a qvákat sem nézem le egyáltalán. Ám, ha valaki már jár valakivel, ami már egyfokú elkötelezettség, akkor egymás felé, amíg az a kapcsolat tart, nem keveredek másvalakivel semmilyen közelebbi kapcsolatba. Szorosabb, azaz élettársi kapcsolatban sem, házasságban meg pláne nem. Ugyanakkor létezik nyitott kapcsolat, amilyet a te példádban említett pár is képviselt, de ehhez két intelligens ember kell. Nekem a nyitott kapcsolatokkal, nyitott házassággal sincs gondom.
De az ilyen nyitott kapcsolat, melyben mind a két fél megállapodik abban, hogy életközösséget alkotnak, de mellette ki-ki tart szeretőt, marginális, ritka. Ha 100 férfit, nőt megkérdezel, hogy párkapcsolatukban elfogadja -e, hogy szeretőket tartanak, 99 azt fogja válaszolni, hogy nem. Ez a jellemző, ez a társadalmilag elfogadott még ma is.