Értem én, csak semmi bizonyíték nincs róla, szóval ennyi erõvel én is állíthatom magamról, hogy van 3 traktorom, meg 4 kecském, senki nem köteles ezt elhinni nekem, ezért jó eséllyel a többiek is úgy vannak vele, hogy ameddig nem bizonyítod semmivel, hogy tényleg úgy van, addig elhinni se fogják, inkább azt gondolják, hogy nem mondasz igazat vagy nem is fizettek ki, vagy nem is olyan jó az, amit csinálsz és csak refekre vadászol. Meg egyébként volt itt egy Vass Gáborunk, aki emlékeim szerint ki volt innen tiltva (kiharcolta magának, nem értett a szóból, csak szórta ide a szemetet, mint egyébként sokan mások, csak õ túllicitált mindenkit eme tevékenységével és talán még idegesítõbb volt, mint társai), és neki volt itt egy alregje, amit talán szintén kitiltottak, de a reflinkjeid arról árulkodnak, hogy te vagy egy másik Vass Gábor vagy, vagy pedig ugyan az a Vass Gábor vagy, csak egy újabb alreggel, ez pedig szintén nem sok jót sejtet...
A "fizetés" vagy kifizetés szerintem ott kezdõdne, hogy van róla egy kép, ami igazi, eredeti, nem internetrõl lopott meg photoshoppal készített/manipulált és azt hivatott bizonyítani, hogy a pénz kikerült mondjuk paypalra tényleg, mert addig amíg egy virtuális számlán van valami, még nem jelent semmit, fõleg ha az ember betett oda pénzt, még bõven lehet, hogy az ott is marad, ahova betette, magyarán az oldal lényegében átverés és csak benyeli, amit beletesznek, nem fizet, de hívhatnám egyszerûbben csak scam-nek is akár (linkeltél pár dolgot korábban, ami közel biztos, hogy az volt, másrészt pedig mondani bármit lehet, sokan még akkor is kételkedhetnének, hogy tényleg ki lettél fizetve, ha képpel próbálod bizonyítani, bizonyíték nélkül meg pláne..). Egyébként használhatnád a továbbiakban a válasz gombot.
legelõször is, pénzt ne fektess bele. illetve lehet, de ha azt akarod hogy meg is térüljön vagy nullszaldó felett légy akkor olyan min. 500.000ft kell beletolni. de egyébként is rengeteg pénz és ennyit most nem ér az egész.
minimunkák vannak amivel lehet némi mellékest összeszedni, de sokan nem ezért regelnek.
Ja amúgy írd már le hogy te hogy dolgozol a neobuxal ,én el se jutottam odáig hogy megértsem mit kell csinálni egy ilyen oldalon pedig már három helyre regiztem de olyan angolul van hogy még a fordító sem érti szóval lépésrõl lépésre mit kell csinálni és mennyi pénzel kell befektetni?
Persze hogy be vannak állítva. Nincs annyi regisztrált tag mint amennyi embert lehet bérelni. Ez az összes Ptc oldalon így van, csak nem vallják be természetesen, másképp nem mûködne a rendszer.
Én most azt vettem eszre kb 2-3hete hogy épp annyit hoz mindig a ref amennyivel megbirom hoszabbítani oket, es kb nullara jovok ki. Sztem ezt tuti bealllitjak... Kicsit kezd elegem lenni :\
Az a baj a neoval hogy szarik az átlag felhasználókra, Aki ulti annak esetleg megéri 5000-25.000 bérelttel 240 napra hosszabbítva. De a többiek csak szenvednek, régen még jó volt amikor 1 átlagok megvoltak ultinál, de ez már csak 0.7- Persze a : - reff hosszabbítás, - reff vásárlás, - reff csere árak még mindig a 3 évvel ezelõtti magasabb átlagokhoz belõtt árak. A kisebb átlaggal igypedig meg lehet b*szni a bevételt, mert mind megy a hosszabbításra. És ez rengeteg új tagot elriaszt aki beregel és reff vásárlásra adja, adná a fejét.
Persze minijobozni lehet, vannak ilyenek akiknek ez a perverziójuk. Még lehet vele is egy kis mellékest keresni.
4 dollár 10 dollár 25 dollárral indítható kamatozó Paypalról lehet fizetni és mindennap 23-kor írják jóvá azonnal a paypalra az összeget. Tegnap kezdtem el élesben és meg is jött paypalra a fizetésem. H-3846 a kódom akit érdekel egy olyan lehetõség ami azonnal a paypalra megy kikérés nélkül annak itt a nagy lehetõség.
Csak az új oldalakkal érdemes vigyázni...
Közben találtam egy új megbízható OLDALT, hasonló mint a neobux, ez is PTC, jobb feltételekkel, biztos kifizetéssel. NEM SCAM
Egy próbát megér.
illetve ha tudtok valami jo oldalt megköszönném , neobuxba belefaradtam, msot veszitettem el megint 20 reffet maradt 13 és msot szamoltam ossze 170 refnel tartanek 0 bevitt penzel.... csak mindig elfelejtem oket fizetni.....
Iliving app-ról tud valaki nyilatkozni ?
nem is nagyon a 2400 Ft, hanem mit kapunk érte cserébe? :D
Oké Kiss Dániel biztos majd mind alád megyünk.... és egy regisztrációval bárki is adna 2400ft-t ..... Istenem mikor lesz ennek vége ?!?!?!?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez az elsõ mobil alkalmazás a személyes és a szakmai fejlõdés érdekében!
Nyelvgyakorlásra is hasznos.
Legyél az elsõk között!!!
Csatlakozás 9,95 $ USD (2400 Ft), bankkártyával 2 perc alatt meg van, heti kifizetés bankszámlára, vagy rendelhetsz anonim bankkártyát a cégtõl és kérheted arra is!
Bár nem pénzkeresésé, de érdekelne hogy ki mit használ az oldala népszerûsítésére? Avagy mi vált be neki?
napi 1-2 órát, de csak azért, hogy a blogomat népszerûsítsem. Mert a hirdetések leklikkelése max 10 perc, eközben pedig cserélem, meg hosszabbítom esetleg bérelek újakat :) Ami kitesz több idõt, az az ilyen fórumokon, honlapokon való életem :D
Az se mindegy hogy napi csak pár percet vagy a nap legnagyobb részét 18 órát kb elbaszod ilyenre.
Naponta mennyi idõt szánsz rá?
igen ez benne van, bár a neó, meg a clixsense, stabilan mûködik, és ha nem akarsz szerezni refeket, csak bérelni, akkor nem sok mindent kell csinálni. És ha már van pár ezer ref, akkor simán lehet vele havi szinten keresni 30 ezertõl 150 ezret is :) Nekem a kettõ között van a célom. Én nagyon szeretem csinálni :)
Ezekkel a ptc-kkel csak egy baj van kibaszott sok meló majd beledöglik az ember és jószerivel kap érte 100 dollárt.
én befektetes nelkul csinalom, es egyszer elbuktam 250reffet most kezdtem ujbol 20nal tartok....
Meg az a tapasztalatom, hogy az ismerõsök megõrülnek az mlm, meg internetes melóktól. Sajnos van valóságalapja, és ezért a tisztességesek is meg vannak bélyegezve. Kb ilyen hatást váltanak ki a biztosítási ügynökök is
Biztos van aki , meg te is jól csinálod, de nekem elég rossz a rábeszélõkém...
csak nehéz észrevenni a hozzászólásaidat, mert el vannak rejtve. Látom MLM-be utazol. Én attól mászok falra :D De neked ez jött be, nem kritizállak érte. Bár ha a leendõ üzleteidet is így kötöd, mint itt a fórumon, akkor nem lehet sok sikerélményed. Egyébként a Neón, lehet keresni havi 60 ezret is pl 6000 béreltel, vagy en él kevesebbel is, ha sikerül folyamatosan gyûjteni direkteket is :) Annyi bõven jó ezért a munkáért. A neó fórumán találni olyanokat is akiknek több 10 ezer refjük van. De magyaroknak is van pár ezer. Igaz ehhez befektetés nélkül lehet kell vagy 4 év, befektetéssel persze sokkal hamarabb :)
nekem 1,1-1,5 ös átlag között mozognak, 0,6 os átlag kell ahhoz, hogy visszajöjjön a golden ára + a bérlés költsége. Szal bõven tudok bérelni még többet is :)
Nekem msot van 20 de kb semmit se hoznak, epp hogy kitudom fizetni oket belole....
ingyen 10 dollár újraindult ez a profitclicking ez az új felülete.
A neobuxon megnyertem a goldent :D
Ezek tényleg nagyon jó árak és még evvel pénzt is lehet keresni! Kezdünk beindulni érdemes már csak az árak miatt beregisztrálni és ha meggyõzõdtél róla, elgondolkozni hogy ideje neked is pénztkeresni ennek az üzletnek a reklámozásával. Akciós lap magáért beszél: http://mlmdiszkont.hu/uploads/osszes-akcio-junius.jpg Regisztráció: http://mlmdiszkont.hu/mlmdiszkont/bemutato?ref=ub8eya3b Szerdán 19h-tól itt mindent megtudhatsz rólunk, élõ webinár: http://magyarwebkonferencia.hu/conference.php?uid=1353018085 Legyen szép napotok, ha benéztek hozzánk biztos az lesz!
Sziasztok!
A nevem Ádám és azért írok ebbe a forumba bejegyzést, hogy segítsek nektek az internetes munkákkal kapcsolatban, sokat boklásztam és sok mindent kipróbáltam mire rátaláltama hunbux-ra. 2009 óta rendszeresen fizet bizonyitottan felhasználó tapasztalatokkal és hitelesítetten!! Ami a legjobb, hogy ez mind ingyenes kezdéssel és 100% magyar felhasználókkal és magyar oldallal. Akit érdekel az látogasson el az oldalamra amit összedobtam, hogy kis segitséget nyújtson nektek azoknak akit érdekel:
www.onlinepenzkeres.atw.hu
Sziasztok itt van az újabb akciós lap igen jó árakkal!
Hát az scnet az a legjobb azt is belinkeltem, de lese szarjátok, át se nézitek ahol lehetne is keresni ha csináljátok rendesen aktívan.
www.scnethu.com/vassgabor itt van az oldalon minden fontos tudnivaló de rá se hederintetek amikor már másfél éve van Magyarországon is.
(link rövidítésre legjobb, ha külföldieknek tud valaki linkelni: http://adf.ly
Carmageddon nyomatod a hülye dumákat, hogy amiket más ajánl az fos csak. A tieddel meg két nap alatt meggazdagodsz... Gondolom a többi oldal is, amiket ajánlottál hasonló biztonsággal fizet: http://net-jobs-money.com/hourlychicpay-es-chicpayment-scam/
Elárulok egy titkot, azok az oldalak, ahol nagy profitot ígérnek 100%, hogy átverések. A te által linkeltek gondolom mindegyike hasonló... Sok pénzed lesz az õ virtuális számlájukon, amihez sose férhetsz majd hozzá. Mielõtt regisztrál valaki valahová érdemes megnézni, rákeresni, hogy mit írnak a fórumokon, mert nagy részük átverés.
Egy jó tanács. Az internetes pénzkeresés (link rövidítés, PTC, surfbar oldalak (sok a vírusos)) közül azokat ajánlom, ahol egy idõ után passzívan is lehet pénzt keresni. Sokszor írtam ide az link rövidítõt, mely garantáltan fizet. Én régen ezt használtam, mikor egyetemista voltam, szerintem a legjobb, csak megfelelõ helyre kell helyezni a linket (pl. letöltések eléréséhez, youtube videó alá stb...), még mindig kapok a pénzt belõle.
Érdemes kipróbálni mindenféle oldalakat, de mielõtt regisztráltok, olvassatok utána, hogy átverés-e vagy sem (google). Másnak nem tapasztalatszerzésnek jó, rájöttök nektek számotokra mi mûködik, mi nem...
Ja csak amennyit rááldozol a nagy semmire addig egy nagy oldallal már milliomos lehet lenni.
Ti csak ilyen centes baromságokat ismertek?, semmi mást????
Sziasztok!
Sok internetes pénzkeresési módszert kipróbáltam már mire eljutottam a legjobbhoz, Magyarország elsõ és valóban mûködõ ptc oldala a HUNBUX. Röviden reklámok nézésével lehet pénzt keresni napi 3-4 perces munka. Az oldal 4 éve van jelen a piacon több mint 200 000$ kifizett pénzzel büszkélkedhet amit mindenki kifizetési bizonylatokkal tud ellenõrizni, hogy hitelen és valóban fizet. Amennyiben te is szeretnél részese lenni a hunbuxnak és pénzt keresni egyszerûen akkor látogass el a weboldalamra ahol leírtam a lépéseket, hogy hogyan kell regisztrálni és egy kis segítség az induláshoz. Sok sikert mindenkinek és remélem eléritek a céljaitokat a hunbux-al.
www.onlinepenzkeres.atw.hu
Igen mert kerülöm õket nagyívbe nekem nincs ilyenekre idõm elég volt a bux.to hogy 2-és fél évig szarakodtam egy tetves 84 dollárért feleslegesen.
Ha meg akartok élni akkor mért kell ilyen fosokra pazarolni az idõt???? nem értem.
Üdv emberek!
Mivel itt vagy most ezen a fórumon, ezért gondolom te is a megbízható és valóban jövedelmezõ, internetes munkát keresed. Sok sok más és más online munkát kipróbáltam, mire végül rátaláltam a HUNBUX-ra ami magyarország elsõ magyar PTC oldala. Kifizetési bizonylatokkal magyar nyelvû forummal és sok sok más dologgal biztosítja nektek, hogy valóban fizet!! INGYENES regisztrációval könnyedén el is kezdhetitek a pénzkeresést.
Minden segítséget megtaláltok a weboldalamon, amit direkt azért hoztam létre, hogy segítséget nyújtson az induláshoz:
http://onlinepenzkeres.atw.hu/
Sziasztok!
Ajánlom figyelmetekbe az alábbi oldalt:
http://jachme.wix.com/penzkereses
Ha sok idõt töltötök a számítógép elõtt, vagy csak szeretnétek egy kis mellékes jövedelemre szert tenni, szerintem érdemes kipróbálni!
Szép napot mindenkinek!
Sziasztok!
Mint mindenki ugy en is internetes munka lehetosegek utan kutttam tobb forumban illetve az interneten, sok csalodas es kamu oldal utan rataltam a hunbuxra amely egy magyar ptc oldal reklamokbol el es neked kattintanod kell, roviden a lenyege az oldal megbizhato biztos fizetest nyujt kifizetesi bizonylatokkal amelyeket az oldalra a kifizeteseik utan a felhasznalok osztanak meg ezzel is mutatva az oldal hitelesseget. Akit erdekel az latogasson el a weboldalamra le van irva lenyegesen a regisztracio es minden fontos tudnivalo a kezdeshez ami meg lenyeges INGYENES a regisztracio ;)
http://onlinepenzkeres.atw.hu sok sikert nektek remelem titeket is megfog az oldal :)
Jó béna is az tuti
NeoBux Ez a szokásos kis okosság, hívj meg magad alá embert, és igenis jön az kis lóvé. És csak kattintgatsz, 3-4 percet max egy nap. Ettõl egyszerûbb nem igen kell. :)