az övet én azért javasolnám, nem könnyíti meg, de biztonságosabbá teszi a nagyobb súlyú emeléseket. én 70 kiló fölött felteszem az övet, mind felhúzásnál mind guggolásnál :)
Bár pontosan nem tudom milyen kapszuláról van szó, de nagyon valószínûnek tartom, hogy ugyanúgy zselatinból készül, mint bármelyik másik kapszulás gyógyszer borítása. Lebontódik a szervezetben, majd kiürül.
Kezdõ szinten felejtõs a vegyes fogás, a gurtni, de még az öv is. Meg kell tanulni szabályosan végrehajtani, javítani a fogáserõsségen és nem kivonni azt a munka alól.
4x10 90 kilóval még megy, de tegnap csináltam 100kg-val, és a 2. körben 3 ismétlés után simán kicsúszott a kezembõl.
Én is fordított fogással csinálom, mégis használok gurtnit, mert a felhúzásom elõrébb jár, mint a szorításom. Ha nem használnám, nem haladnék a felhúzásban. Szerintem hasznos cucc. Meg ki látja a szorításod? Senki. A hátadat meg mindenki.
Esetleg próbáld meg fordított fogással csinálni a felhúzást, sokat segít és nem kell gurtni és még megdobhatod egy kis magnéziával, én ilyen kombinációval csinálom. Hány ismétléssel szoktál csinálni felhúzáskor egy-egy sorozatba?
Kicsit össze volt állva, de nem keményedett össze, szétnyomkodtam a zacsiban, olyan, mint frissen. Benyomtam 7 g-ot, semmi bajom nem lett. Úgyhogy elhasználom.
Mikor nem szedtem, akkor ugyebár sárga volt, ha nem ittam eleget, de általában mindig sikerült elegendõt fogyasztani, így színtelen lett. Most körül-belül ugyan annyit iszok és így is látszik a kis neon zöld szín. Valahol azt olvastam, azt hiszem shop.builderen írták a kérdés-felelekbe, hogy a D vitamintól van, de olvastam már azt is, hogy a C vitamin okozza.
Én pár napja vettem Multi Pro Plust, adtak mellé egy Vitamin D3-at is. Nem biztos, hogy ezektõl, de azóta annyi gázt eregetek, hogy lassan azzal fûtünk . Régen is volt Multi Prom, de nem jártam így, talán a D3 okozza. Valakinek van íly tapasztalata ?
gyenge lenne a mega? én napi egyet szedek belõle, és így se érzem legyengültnek magamat. a kettõtõl az egész testemen viszketést éreztem negyed órán keresztül, mióta csökkentettem, nincs gáz.
egy orvos ismerõsömnek mutattam az adagot, õ mondta, hogy felesleges ekkora adag, max egy drága vizeletet gyártok vele...
Myproteinen 25%os akcioban lehet rendelni mindent ha ugyes vagy, dec 19ig. Hetfon meg is rendelek mindent egy evre elore :)
Nekem volt sima meg Plus is, és utána átnéztem a táblázatot, összesítve jobb lett.
Érdekelnének azok az olcsó multik, ugyanis mostanában fogyott el a Plus-om, és ha esetleg van jobb ár/értékben akkor azt választanám.
Mert az elõzõ nyilván aránytalan volt... Sokkal gyengébb lett, az hogy pár összetevõt tized, esetleg 3-4 mg-al feltornáztak, miközben jó néhánynak felére csökkent a tartalma, attól nem lesz arányosabb szerintem (nem hiába javasolnak inkább 3 tablettát naponta). Az RDA-t meg a Scitecnél biztos más mértékegységben számolják, mert 100 mcg b12 minden más gyártónál 1600% körül jön ki, nem 4000-re.
De mondom, sokkal jobb és olcsóbb multikat lehet venni, tehát még mindig nem éri meg, akár "arányos" az összetétel, akár nem.
Miért is gyengítették le? Mert Plus lett a neve? Konkrétan arányosabb összetételûvé varázsolták. Fele annyi b12 vitamin, de ez még így is kurva sok, 4000% az RDA. Ezt én inkább elõnynek tulajdonítanám be, ettõl a vitamintól van olyan étvágyad, hogy telezabálod magad, rá 1 órára már éhes is vagy... A vitamin meg a többi rész meg vagy maradt, vagy növelték, esetleg kicsit csökkentették.
Akkor még egyszer: "Optimum már fogyóban van, de nem akartam rendelni, Biotechnél meg úgy is akciós volt, bár jóval komolyabb multikat lehet venni olcsóbban, de mondom beruházok egyre, ha már ott járok."
MDO-t sem veszek már mióta azt is legyengítették. Gyenge szar az is, de még drága is ráadásul. Vitabolicot azért vettem, mert csak 30 adagos, ezerhétvalamennyi volt most akcióban, addig kihúztam volna, amíg nem rendelek nagyobb tételt mindenbõl, csak nem tudtam hogy gumicukrot csináltak belõle idõközben.
Hát igen... és tulajdonképpen bármikor megtehetik, mert ez nem egy úgymond standard termék, akkor változtatják az összetevõit, amikor csak akarják. Nincs kikötve, hogy egy multivitaminnak mibõl mennyit kell tartalmaznia.
Vettem egy doboz Vitabolicot, a mostani Optimum már fogyóban van, de nem akartam rendelni, Biotechnél meg úgy is akciós volt, bár jóval komolyabb multikat lehet venni olcsóbban, de mondom beruházok egyre, ha már ott járok. Új külsõ, csili-vili dizájn, itthon ránézek az összetételre, hogy biztos azon is mókultak valamit, hát olyan mocskos módon legyengítették, hogy majdnem hanyatt estem.
2g C-vitamin 3g Omega3 Napi 2 One-a-day 1g Ca 500 mg Mg
Monster-pack(mert most akciós:p,amúgy eddig MultiPro)+patikai aszkorbinsav(C-vitamin) 2-3000mg.
Jelenleg: ISS Pack 8.000-10.000NE D3 400mg Mg 50mg Zn 1g Ca és amennyi C-vitamin sikerül 3-5g között.
én is maradnék amellett, csak mivel rokonok nem akarnak pénzt adni Karácsonyra, ezért valamit muszáj kérni és el akarom kerülni a zoknialsónadrág kombót. és hát szerencsére mondhatom azt, hogy "másra nincs szükségem", szóval ez meg is könnyítené a dolgomat :)
Ezt Bunny kezdte el, hogy aki rendesen csinálja az edz, a nyomik meg gyúrnak, és mindenki megy utána. Semmi értelme ebbe a két szóba ilyen jelentést erõltetni. Én is bírom Bunnyt, de én gyúrok. Kész .
Direkt írtam gyúrást, mert aki ezt a tevékenységet normálisan csinálja az EDZ! :D A gyúrás pont azokra jellemzõ akik nem mennek hétvégén kirándulni mert lemegy a bicepszük, és tök elhanyagolják kardiovaszkuláris rendszerüket. Diétába is tessék aktívan sportolni!Ne csak séta aerob tartományba, ami jól esik.Ússz fuss, ugrálj,bicózz amit akarsz, nem fogsz hirtelen összemenni 40 cm-t :D
Tõlem megkérdezték terembe mert mondtam edzõtársamnak, hogy voltunk bicóversenyen hétvégén.Erre kérdezi a kis iq bajnokunk: Ú és nem félsz hogy elveszted az izmaid? De csak ettõl rettegek minden nap :D
"Mindenki úgy érti, ahogy érteni akarja." Ez még igaz is lenne, ha egy Ady versrõl beszélnénk. Amit te mondtál az az, hogy az edzés az nem sport. Ezzel a részével nem értek egyet.
Az edzés, kondicionálás is sport, fizikailag igénybe vesz, számomra pedig öröm, sportként ûzöm, pedig nem vagyok profi testépítõ, és nem is leszek. Hobbinak tök jó, és életstílusnak. Azzal a részével, hogy kell mellé kiegészítõ sport pedig maximálisan egyetértek.
Egyébként aki így beszél az errõl a sportról, hogy "gyúrás", kapásból a tipikus kondipatkányra asszociálok.
Nem értem mi ezzel a bajod.Ez egy olyan megközelítése a dolgoknak, hogy: A mai gyúrósok többsége csak gyúr és nem fut,úszik,biciklizik,teniszezik,küzdõsportol mert "lemegy a bicepsze". Persze itt mindenki profi testépítõ szeretne lenni, tudom, tudom. A kardió kimerül az aerob tevékenységeknél mint a séta, mert azzal nem veszít izmot, ami meg kurvára nem KARDIO!!!
Szóval igen is a gyúrásnak ha nem vagy profi vagy nincsenek ilyen vágyaid csak kiegészítõ tevékenységnek kéne lennie.Ezért jegyeztem meg gúnyosan némi iróniával, hogy ne csak gyúrj sportolj! Mindenki úgy érti, ahogy érteni AKARJA!