Nagyon is az aktualitását éli (és ezek szerint mindig is élte) alkotás, 69 évvel ezelőttről. Billy Wilder rendező tartotta görbe tükör, a szenzáció hajhász média és azt a két pofájára tömő emberiség szatírája. Éles kritika a bulvár világáról, ahol nem számít sem erkölcs, sem lelki ismeret, csak a pénz és a hírnév.
Az, hogy a film 1951-ben készült, egyedül a fekete fehér képről és a kicsit teátrális színészi játékról lehet megmondani, de mindkettőhöz nagyon gyorsan hozzá lehet szokni. A karakterek felépítettek, a történet kicsit sem öreges, a párbeszédek pattogósak, feszültek és érdekesek. Remekül meg van rendezve, rengetek statiszta van mozgatva, látványos és élő az egész film. Egy eldugott amerikai városban járunk, ahol az egykoron neves New Yorkból jött nagyvárosi újságíró, akit nem mellesleg Kirk Douglas játszik valami szenzációsan, új lehetőséget keres egy kisvárosi lapnál, hátha talál egy olyan történetet, amivel újra felugorhat a nagyok közé (vagy csak kihívásra vágyik, esetleg lelkiismerete kényszeríti kicsit bűnhődésre?).
Egy a biztos, egy átlagos kiruccanás alkalmával, a sztori a kezébe pottyant: egy eldugott kis település indián barlangjában, omlás következtében bennragad egy ember. A főszereplő azonnal nagy felhajtás csap, amire felfigyel az országos sajtó és az olvasó közönség egyaránt. Egy kis ügyeskedéssel akkora cirkusz kerekedik a mentés körül, hogy nem lesz nehéz meggyőznie sem az újraválasztásáért kampányoló helyi seriffet, sem a kimentésért felelős, pozícióját féltő brigád vezetőt, hogy mindenki jót kereső érdeme az, ha nem sietik el ezt a kimentést, elhúzzák addig amíg az egyre nagyobb hírverésből, mindenki be nem zsebeli a maga jussát.
A filmnek jó a lendülete és ez a fajta szemtelenség egész szórakoztató módon van tálalva, mégis egyre nehezebb lesz nézni. Egyszerűen nincsen kedvelhető szereplő. Mindenki egy utolsó önző rohadék, vagy pedig egy szánalmas szájtáti katasztrófa turista. Ráadásul ahogy haladunk a végkifejlet felé, úgy lesz a csapdába esett ember és családja sorsa egyre kilátástalanabb, fokozva a feszültséget, és a néző ellenszenvét a történések iránt. Nem mondom, hogy az elmúlt évtizedekben, nem láttunk még ilyent, vagy nem kaptunk erről a témáról már hasonló példázatot, de figyelembe véve a film korát, és azt, hogy a mai napig mégis ennyire friss és a mai szemnek is teljesen befogadható tudott maradni, azért jelent valamit. Megkockáztatom, hogy a 12 dühös ember mellé, és simán be tudnám válogatni, ha valakinek egy jó, de régi filmet kell majd ajánlanom.