4 órás eposz, 1939-ből, mely azóta is megosztja a nézőket, de továbbra is ott él a köztudatban (és nem csak a botrányokra gondolva).
Az kicsit se érdekel, hogy az akkor ismert normák (főleg, hogy az alapja egy könyv, ami témája a rabszolgatartó déli államok egyik nemesének története), mennyire bántják a mai ember szemét, de az inkább, hogy egy ilyen régi film, ráadásul ilyen hosszal, mit tud még ma felmutatni. És azt kell mondanom, hogy sokkal többet, mint azt én valaha is gondoltam. Nem mondom, hogy nem volt hosszú, két részletben néztem meg. Azt se, hogy nem öregedett egy kicsit sem. Dehogynem. De ami elvehetetlen tőle, az a a látvány világ, a hangulat, maga a film élmény.
Persze, az egymásra vetített hátterek, a (egyébként csodálatos) festett hátterek ma már szembe tűnőek. Ahogy a film zenéje és a színészi játék is sokszor színpadias, régies. A mondani való, a színes bőrűek kezelése, és a családon belüli erőszak bemutatása, erősen megkérdőjelezhető. A főszerepben nem titkoltam, az erős, túlélésre kényszerült nők állnak, akik megtesznek minden tőlük telhetőt (ki így, ki úgy) és akik körül a többi karakter, csak mint bolygó körül a hold, úgy kering.
Meglepő volt látni, hogy a szereplők több réteggel bírtak, merték bemutatni a rossz oldalukat is, a mások kizsákmányolását, tönkre tételét, de azt is, hogy ez hogy viseli és alakítja őket folyamatosan. A történet is kalandos, sok karakter életútját végig követi, így összességében, nézeti magát. Talán túlságosan is karakter központú, így magáról az akkor eltűnt déli világról, túl sokat nem tudunk meg, de talán ez nem is nagy baj. Necces téma bőven van benne, de talán pont ezért, ez a film, remek beszéd és vita téma tud lenni.