Van egyetlen egy sorozat, aminek minden részét meg bírtam nézni...de rájöttem, hogy idáig csak néztem és nem értettem, pedig sokat mondó jelenetek vannak benne, amivel pl most azonosulni tudok.
Nem tudom min változtatna, ha én nem tartanám magamban az érzéseimet, mint a fõszereplõ a sorozatban...de azt tudom, hogy én nem dolgozom egy kórházban a lánnyal :), így biztos nem lesz 8 évem rá, hogy bármikor benyögjem neki mit érzek...el fog felejteni, el fogom felejteni...lehet meg kéne mondanom neki, lehet bizonytalannak érez engem, az ex pasija meg egy biztos pont, akinek ismeri a hibáját és úgy lehet vele...ha már egy ideig eltûrte, lehet most is el tudja vagy könnyebb lesz már. Én meg csak egy bizonytalan, bezárkózó ember vagyok, akire 4 hónapot várt...és õ a nõ és várt. Tudom, hogy én is hibáztam, de lehet hogy most már csak azért is ...magamért...meg kéne keresnem a tökeimet, amik valahol elgurultak az ágy alá és odaállni elé és valami férfiasat tenni, hogy ne azon agyaljak egész életemben, hogy mi lett volna ha és hogy "persze megtettem mindent"...kivéve ezt. És én hiszem, hogy nem gonoszságból, unalomból tette velem ezt, tudom, hogy érez valamit...hülyeségnek tûnhet csak ennyi idõ után, de tudom. És nem vagyok tapasztalt, de tudom, hogy az emberi kapcsolatok bonyolultak...úgy értem NAGYON...és akkor van értelmük, ha valamelyik fél harcol értük, ha van is egy kis remény és az a szörnyû felismerésem van, hogy most nekem kéne, mert most úgy vagyok vele, hogy tudom, hogy a szerelemben az a sajátságos, hogy sose tudjuk hogy fog alakulni...és ha ennyi remény van rá, hogy boldog lehessek, akkor miért ne kockáztassam meg azt, hogy akár szó nélkül elsétál, ha kitálalok elõtte?
Mert tudom...nekem nem lesz olyen lehetõséghez szerencsém, hogy x évig bármikor benyöghetem neki, hogy érzek...ezt vagy most vagy soha.