Egy némileg különös vers, most olvastam, és nekem nagyon tetszik :)
Weöres Sándor: Hajnal a Holdban
Holdbeli várban Vimálá jégpadlón hever egymaga,
sok csillangóját széttárja, kék tüskéit rezegteti,
odakinn kén-színû mélység, fönn a sötétzöld holdi ég,
mozdulatlan csillag-raj süt s a foltos ködös Föld gurul.
Vimálá nyolc látó-csápja tapogatja az éjszakát,
nagy tömlõ-teste hullámzik, amint az új hajnalra les:
"Virradat sárga párkánya, immár kövülj a táj köré!
siess, siess tovább-szállni, ólom-kerekû éjszaka!
Hadd örüljön az új fénynek földi kicsi szegény rabom,
siess, siess porrá égni, zöld-kupolájú éjszaka!"
Vimálá halk zokogást hall: néz a belsõ csarnok felé,
gömbölyû gyomrát elnyújtva kígyózik nagy szobákon át:
Tácsitá takarók mélyén hever jég-falak fénye közt,
mellére óriás fáklya hullat ökölnyi cseppeket.
"Édes gazdám, mást adj ennem, megúntam a cukros mohát,
négy takaró közt is fázom, föl nem melegszem én soha."
Sápadt arcán kékség villog jég-falak ragyogása közt.
Lassan kibontja Vimálá a rá-göngyölt ruhák közül
s vigyázva, nehogy megszúrja, tüskés hátára fölszedi,
bõrét köréje-ráncolva kígyózik vele fölfelé.
"A földi gyermek ne fázzon, ne ríjjon a kis Tácsitá,
ott fönn már a kerek Nap kel gyûrû-alakú hegy mögött,
a mélység fölé tárt szárnnyal viola-láng ágaskodik,
a híg levegõ megpendül, mint kõ a barlang-bolt alatt -
megyünk ketten az erkélyre és Tácsitá nem fázik ott:
Vimálá bõre burkolja, mint fehér kéreg a hegyet."
Holdbeli kastély erkélyét megszúrja hosszu napsugár,
kerek bércek fölött ívben narancs-sárgára gyúl a lég.
"Édes gazdám, vigyél innen! vigyél: jobb lenn, fáklyák között!
Éjjel egy arcról álmodtam, két szeme volt, akár nekem!
Forróság minden tagomban, mindig egyedül sírok én.
Mért loptál el a bölcsõmbõl? Ó jaj, vigyél innen haza."
Beszédét érti Vimálá, lassan elernyed, mint a húr,
behúzza nyolc látó-csápját, csillangói lecsuklanak,
sóhajt és halkan elszunnyad abroncsként Tácsitá körül
és takargatja álmában és vigyáz hogy ne szúrja meg.
Alattuk kén-színû mélység, fönn bordópiros Nap-kerék
s messzi hegyek csipkés szélén a halványuló Föld gurul.