Ezt régebben írtam a Jelen és Múlt. Jövõ? címû topikban, de egy kicsit ide is vág:
Ezt a levelet egyik barátomnak írtam, de jószerivel érdemes végigolvasni, mert van benne egy fõ szál melyet ha nagyon mégérteni nem is kell, de elgondolkodni rajta fölöttébb érdemes.
Nem mentem bele a részletekbe teljesen, mivel úgy akár egy könyvet is lehetne írni köré, de átfogóan és nagyjából bepillantást nyerhet az akit kicsit is érdekel a téma...
Rengeteg cég vagy egyéb más is kimaradt, éppen emiatt, csak a fõbb említésre méltó kiadó, kiadók, jelennek meg a cikkben, akikre igaz az, hogy mertek újat alkotni, ebben az elanyagiasodott világban. És persze jóval többen voltak, mint alant olvasható egy pár (igazából kettõ-három), de azt úgy is ismeritek, a lényegi szál ettõl nem változik...
Mi az amit én legjobban szeretek az emberekben?
Bármit teszünk, tervezünk, csinálunk, a következõ próbálkozásunkra az a dolog mindig: jobb, szebb, átláthatóbb és egyszerûbben kezelhetõbb lesz. Fantasztikus dolognak tartom, hogy egyre jobban fejlõdik valami, nyilván egyre bonyolultabbá válik, de kifelé, legyen ez most a felhasználó szemszögébõl megfigyelve: egyszerûsödik. Az ember a tökéleteset akarja megvalósítani, erre törekszik és ezáltal minden egyes újabb terméke, terve jobbá válik, azonban ezt mi felhasználók már érzékenyebben közelítjük meg. Ugyanis nekünk pénzünkbe kerül ha szeretnénk valamibõl jobbat, szebbet, egyebet. És mi már akkor, jogosan kinyílvánítjuk a véleményünket vele kapcsolatban. Most nem akarok általánosságban beszélni, ezért inkább egy szempont szerint akarom ezt a dolgot körbejárni, de a bevezetõben leírtak szerint ez igaz az élet bármely egyéb területére is!
Maradjunk csak a jól megszokott mederben a játékok piacán. Hiszen minket igazából ez a téma és termékei érintenek érzékenyen. Lehetne a függõ szóval is élni, de inkább a hobby szint jelzi jobban a vele való elfogultságunkat. Ki hogyan ítéli meg, az már a saját egyéni véleménye, de mivel nekem már számos tapasztalatom van ebben a témakörben és több mint 10 éves átfogó képem, ezért most lépj be velem abba az eszményi áhitatba, abba a mesés, kitalált világba, melynek ajtói csak elõttem tudtak igazán egész mélyrehatóan megnyílni. Leszek vezetõd, és ha bármi kérdésed van, megállok és elmondom miért van ez így. Mert bizony sok kérdésre kell megadnom a választ, mégha sejted is, mennyire biztonságban érzed magad, hiszen te is része vagy ennek az egésznek, téged is már régóta megérintett a játékok varázsa.
Kezdjük a legelején
Mibõl is áll tulajdonképpen össze egy játék? A képlet szörnyen egyszerû ám annál szerteágazóbb! Nos a válasz a következõképpen hangzik: FEJLESZTÕCSAPATBÓL és KIADÓBÓL. Vagy ha már a fejlesztõcsapat olyan szintet elért, értsd hírnevet és ezáltal rengeteg bezsebelt pénzt , akkor a kiadó és a fejlesztõcsapat egy és ugyanaz. Ez roppant ritka, de van rá példa. Molyneaux úr és a nemrégiben megalakult LIONHEAD. Miért is fontos ez? Nagyon is! Mivel a kiadó adja a pénzt a projekre és határozza meg mi legyen benne a fejlesztõk által megálmodott játékban. Ezzel egyfajta irányvonalat adva a játéknak, beskatulyázva azt egy stílusjegybe, melynek a következõ variánsai lehetnek: FPS (mely manapság a legnépszerûbb), RTS, RPG, és a többi. A fejlesztõcsapat egyedi ötleteket vihet a választott stílusirányzatba, de attól még klónról beszélünk. Ellenben ha a kettõ egy és ugyanaz, mint a LIONHEAD, akkor valami biztosan újat, egyedit kapunk melynek kategóriája jelenleg nincsen, az újságok is csak úgy hivatkoznak rá, hogy ennek meg ennek a stílusnak a keveredése, de hogy pontosan milyen arra nincsen megfelelõ szó. Egyenlõre. Maradjunk a LIONHEAD-nél és az õ BLACK & WHITE-nál. Ugyanis lehet arra azt mondani: Stratégia, istenszimulátor, akció és RPG is, hiszen fejlõdési rendszer alapján történik benne az erõlelépés. Pontos meghatározása azonban nincsen. Miért is hoztam fel ezt? Elmondom.
A játékok kiadóit egy dolog érdekli: Abból a jelenlegi projekbõl amin a munkálatok folynak: PÉNZT lehessen csinálni. Ez szintiszta üzlet. A dolog csak a pénzrõl szól és semmi másról. Sajnos. Régebben ez nem így volt, vagy nem teljesen így volt, de az utóbbi években ez a szemlélet uralkodott el és valósult meg. Ennek érdekében azt a programot kell elõnyben részesíteni, amelybõl a legtöbb pénzt lehet kihozni. Ez manapság az FPS kategória. Tehát adva van egy sablon, amibõl újat kell csinálni és el kell adni hangzatos reklámok között.
Mert ha valaki, vagy valamelyik fejlesztõcsapat igazán újat alkot, amire még addig nem volt példa, vagy csak más megközelítésben próbálja meg fejleszteni az adott játékát, felmerül a kérdés: Vajon ez sikeres lesz anyagilag? A kiadók nem mernek kockáztatni. De miért? Jogos a kérdés. Miért nem? Azért nem mert akár hiszed, akár nem de egy játékprogram fejlesztése pénzben kifejezve akár a 8 millió dolláros határt is elérheti!!! A 2 éves fejlesztési idõszak alatt. És ez csak egy átlagos játék program összes költsége! Namármost ezt a kiadott, befektetett pénzt valahogyan vissza kell hozni, sõt ez önmagában még kevés, túl kell szárnyalni ahhoz, hogy egyáltalán megérje kiadni. Mire kell ennyi pénz? Szinte mindenre. Fizetni 2 éven keresztül havi lebontásban a csapat minden egyes tagját. A programozó akár havi 200.000 Ft-ot is zsebre tesz a munkájáért, hiszen õ sem ingyen csinálja amit csinál. Ez kõkemény munka. Az eszközöket is fent kell tartani. Bele kell invesztálni tesztgépekbe, alkatrészekbe és az ugynevezett motion-capture technológiát, mellyel a mozgások számítógépre történõ átvitele történik is állni kell. De fizetni kell a zeneszerzõnek, a grafikusoknak, mûvészeknek akik elõszõr papíron ábrázolják az eseményeket és aztán kerül csak a gépbe amit a legkülünbözõbb grafikai programok: Ligthwave, 3D Studio Max, és egyéb megjelenít. De ezeknek a programoknak teljesen jogtisztának kell lenniük, ami nem kis összeg ugyancsak. Egy ilyen tervezõ program ára akár az 1 millió forintot is eléri magyar pénzben. Gondolom most már te is jobban átlátod az anyagi költségeket. Ehhez persze egy olyan ember kell aki a pénzügyek területén szerzett diplomát, magyarán ezt a részleget õ igazgatja. A kiadónál és a fejlesztõcsapatnál is van erre ember, és ezek az emberek állandó kapcsolattartásban vannak egymással. A reklámköltségekrõl még nem beszéltem, de ez azt hiszem már nem szorul magyarázatra. Mint ahogy az sem, amikor a program eléri a végsõ fázisát és aranylemezre kerül. Innentõl kezdõdik a sorozatgyártás, amiért szintén fizetni kell az azt elvégzendõ cégeknek. Tehát a pénz, pénz és a pénz ami itt is, ugyanúgy ahogy az életben máshol is: diktál.
Üzlet, nem más a játékfejlesztés.
Régebben, még a 486-os és azelõtti idõszakban ez nem teljesen volt így. A fejlesztõk szabadjára engedhették a fantáziájukat és egy ugyanazon a hardwaren, akár ugyanannak a játéknak több részét is megtudták programozni úgy, ahogy azt a játékosok el is várták. Nagyon jó példa erre a Mortal Kombat nevû sorozat elsõ, második és harmadik része. Fõképpen itt az elsõ és második részt emelném ki. De ha egy kicsit még régebbre megyünk vissza akkor válik igazán érthetõvé: A játékok nem amiatt lesznek jók, hogy a legújabb technikai vivmányok lesznek beleépítve, hanem a hangulatuk és az általuk adott játékélmény miatt. Grafika másodlagos, csak épp annyira kell amennyire szükséges a kellemes élvezethez. C64. Igen ez volt a mára már múzeumi szintet betölõ szerepü gépcsoda, mely ezt a tényt tudta prezentálni.
Vissza a jövõbe, azaz a mába. Mi is tulajdonképpen ma a PC szerepe a játékok világában?
Bizony fõleg egyetlen egy dolog. A PC nem más játék szempontjából, mint egy TESZTALAP. Mivel a PC fejlõdik, mindig újabb és újabb megoldásokat lehet rajta kivitelezni. Újabb grafikai effektusokat, jobb AI-t, amivel természetesen most jócskán vitatkozhatnék, de ebbe nem megyek bele. Valamilyen szinten valóban jobbat kapunk az idõ múlásával, ám ahogy a jelenlegi helyzetet nézem és egy kicsit a jövõt is, akkor a jobb mesterséges intelligencia a 4-5 Ghz-es idõszakban köszönt ránk. Tehát technikai újdonságok teszteléséhez kell a PC. Mert egyébként a konzol direkt játékra készül, ám annál a hardware fix.
Azonban a játékfejlesztõk és kiadók beleesnek abba a hibába, hogy összetévesztik a technologia újításokat és az egyéb a játék dobozára felírt úgynevezett FEATURE-öket a játék igazi mikéntjével. Mert egy játék nem ettõl lesz jobb! Hanem a benne tárolt tartalom és egyéniség (mert bizony a játékonak is van ilyen lásd: DIABLO) és legfõképpen hangulat miatt. Ezek az új feature-ok gyakorlatilag csak egyfajta élményt adnak, ami grafikailag teszi jobbá a programot. De ez vajmi kevés. Mit is kezdtem el boncolgatni a leírásom elején? Mi is volt az ami annyira tetszett számomra az emberekben? Az újra való hajlam. Hogy az ember mindig az újra törkeszik a jobbra, szebbre.
A lényeg pontosan itt van! Manapság az új, a szebb a jobb, nem abban nyilvánul meg, hogy olyan játékokat készítsünk amelyik valóban többet ad az elõdjénél (ugye errõl volt szó, hogy miért van az elõd után akár több rész is, persze ha jó akkor azzal semmi gond sincsen, kifejezetten a klónokra utalnék ezzel) vagy teljesen új stílust teremtsünk akár alapoktól kezdve is (szörnyen nehéz , a francokat csak a kiadóknak mernie kéne kiadni!) vagy stílusok keveredésével, hanem arról szól, hogy ebben az új részben: Szebbek a textúrák, jobban csillognak a fények, összetettebbek a pályák, realisztikusabb az ábrázolás és egyéb…
Ez óriási különbség a régi és a mai játékok felfogása között! És itt megint csak az üzlet jön elõ. Ugyanis ezeket az effekteket és egyéb újításokat mivel lehet elõhozni? Hát persze! Vadiúj grafikus kártyákkal, de csak avval ám! És megint kezdõdik minden elõlrõl. Körforgás, melybõl alig lehet kiszéledni.
Bizony van néhány fejlesztõcég akik megtehetik, milyen szánalmas szó, megtehetik (és egyben sajnálatos, hogy éppen csak õk), hogy ne ezekkel az ujdonságokkal kápráztassák el a nagyérdemüt, hanem eredetit alkotva üssenek rést, mutassanak példát a többieknek. De legfõbbképpen saját maguknak. Hogy miért mondtam azt, írtam le: Megtehetik? Azért mert õk a múltban is mutattak fel ilyen és ehhez hasonló programokat és õk azok az úgynevezett minden egyben, vagy 2 az egyben típusú alkotók akik kiadó és fejlesztõcég is. BLIZZARD. A név már önmagában hordoz mindent, a játékaik miatt. Õk a tipikus (sok helyütt az életben van ilyen, csak kevés), minõség és megbízhatóság tökéletes példái. Kérdés meddig? Remélem sokáig. Azonban ezt csak remélni tudom, mert egyre jobban elharapódzik az üzlet szele, márpedig ez elõbb vagy utóbb még az ilyen nívójú cégeket is elérheti, el is éri. A Westwood tökéletes példája ennek. Mielõtt az EA nem kebelezte be õket, a BLIZZARD-al egyszinten voltak, mostanában ez már közel sem mondható egy szintnek. A legjobb szó rá, hogy beolvadtak és azt teszik amit diktálnak nekik.
Úgy gondolom sok minden elhangzott itt, sokminden kimaradt és sokminden magyarazátra szorul még, de egyetlen dolog a LÉNYEG nem. Ami ezt az egész játékvilágot mindenestül jellemzi. A régi korokat visszasírni felesleges. Az már nem jön vissza. Elindult valami és ezt megállítani nem lehet, talán nem is kell. De ha már a végéhez értem mondanivalómnak, azért nem távozok azzal, hogy ne hagyjak kétségeket.
Miért is? Az odáig rendben van, hogy minden egyre szebb lesz. Jó példa erre az UT2003-nak lesz olyan feature-je is melyhez majdan 180MB-os memóriájú kártya kell, mely nyilán egy 256MB-os kártyában ölt testet. Melynek lényege egy lesz: a texúrákat szebbé teszi. De ez megint mirõl szól? Ezt fentebb jól leírtam, arról. És miért is mondom ezt már újra és újra?
Mert a játékok egyre jobban közelítenek a valósághoz, ám a fejlesztõk elfelejtenek egyvalamit, kiadójukkal egyetemben: A játék sohasem a valóságról szól, sohasem a valóságot akarja fedni, csak annak látszatát keltõ szerepét szeretné bemutatni. És a lényeg a LÁTSZAT szón van. Ha olyat kapsz kézhez ami már annyira szép (szép idézõjelben), mint a valóság, olyan lesz a grafika, mintha az utcára kimennél és azzal tudod összehasonlítani, akkor el fog veszni mindaz, ami a játékok lényegi részét képezi. Ezt most lehet, hogy nehéz megérteni, de valójában ez bizony így van. Ragozhatjuk ez akárhogy is.
Természetesen itt jöhet a képbe, a MÁTRIX-ban megvalósított benne vagyok a képzlet valóságomban típúsú rendszer. De ez bõven a jövõ kérdése, ha most nem is tûnik annyira távolinak. Tulajdonképpen egyet szerettem volna elérni ezzel az irományommal. Elgondolkodtattni. És ha ez megvan akkor már megérte leírni mindezt, amirõl lényegében akár egy könyv terjeledelem is kevés lenne, de kezdésnek megteszi.