A második világháborúba való belépés azért sokmindenen múlott. Pl., hogy Gömbös alatt elkezdték németbarátra kicserélni a tisztikart és ezek a második világháború idejére "értek be". Kint a keleti-fronton meg elég gyorsan lépdeltek a ranglétrán felfele, mert ugye a kezdeti német sikerek révén õk is megalapozták a jövõjüket. 1943 után a régi tisztikarra ráfogták a doni vereséget, aztán szép lassan kicserélõdött a tisztikar. Mire odáig fajult a helyzet, hogy lépni kellet volna és kb. úgy kiugrani a háborúból, mint a románok, addigra már a kormányzónak nem volt meg az a katonai támogatása, hogy a hadsereg mellé álljon és véget vessen a német szövetségnek. (Azonkívül ugye az oroszoktól mindig jobban féltek! De nem is voltunk olyan helyzetben, mint a románok. 1944-ben minket megszálltak a németek, õket nem.) Sajnos a kiugrást is olyan balfasz módon készítették elõ, mint '44 júliusában a Hitler elleni merényletet. A hibákért keményen meg kell fizetni. Ennek lett a következménye a nyilas rémuralom.
Jugoszlávia esetében sem voltak lehetõségek. Erkölcsileg ugye ott volt az örök barátsági szerzõdés. Ezt azzal "kerülték meg", hogy az a Jugoszlávia, amit megtámadtak, az már nem az a Jugoszlávia volt, mint amivel megkötötték a szerzõdést. Ott minimális harcokban vettek részt a magyar katonai alakulatok. A németek lerohanták és pár nap alatt elintézték a Jugókat. Az a röhej, hogy a németeknek sem kellett volna, ha Benito nem szopja be Görögországot és Afrikát. Ha Benito nem keveredik felesleges háborúkba, lazán máshogy alakulhatott volna a háború menete.
Az oroszok elleni magyar hadbalépést, meg ugye megelõzte egy kassai bombázás. Ami azért akkor egy "frissen" visszaszerzett Felvidék esetében morálisan hatott. Megszereztük, de megvédeni nem tudjuk, lazán bombázhat bárki? Valami ilyen elven mozogtak a dolgok. Addigra a németek elég rendesen páholták az oroszokat, övék volt Európa nagy része, és semmi sem jelezte, hogy az oroszokat nem verik tönkre. Vsz. akkoriban ez tûnt jó döntésnek.
Ha nem lépünk be? A németek már 1941-42 fordulóján - legkésõbb 1943 - megszállnak, és ezután elviszik a teljes magyarországi zsidóságot és cigányságot. Románok kapnak egy rakat kelet-magyarországi területet. A Felvidéket feldarabolják, majd vsz. Nyugat-Magyarországot is. Ami marad, megszállás alá kerül. Ez volt a másik alternatíva. Az más kérdés, hogy miénk lett volna Erdély és a Felvidék a háború után és vsz. visszállt volna a Történelmi Magyarország, de nagyon megszenvedjük a háborús éveket. (Bár így is nagyon megszenvedtük! Vsz., ha akkoriban tudják, hogy 1944-45 során mi jön, akkor nem lépünk be a háborúba és a megszállást választják. De "ha", az ugye "ha" ...) Akkoriban a német sikerek hatására nem hinném, hogy bármilyen magyar kormány a területek elvesztését választota volna, a hadbalépés helyett.
Persze lehetett volna trükközni, mint pl. a spanyolok tették (Kék Hadosztály önkéntesei; Franco így szabadult meg - és ez tette õt késõbb szalonképessé - a spanyolországi erõsen németbarát rétegtõl), de nem sokáig. A vége akkor is a hadbalépés lett volna. Sajnos akkor (is) láthattuk, milyen, amikor egy ország Európa közepén amolyan ütközõállam szinten mozog! Ki van szolgáltatva az eseményeknek. Csak hiszi, hogy saját maga alakítja a történelmét ...