Van egy barátom. Nem A Barátom, tehát nem a páromról van szó, hanem egy barát. Nevezzük hát B.-nek.
A történet: Chaten ismerkedünk meg. Egy szobatalin találkoztunk elõször, de csak épp hogy. Én már mentem, Õ meg épp jött. Pár szót beszéltünk csak.
Van egy barátnõm akinek van két gyerkõce. A kisebbik, 1 éves kislány. Megkért, hogy vigyázzak rá egy nap, mert átrakhatatlan programja volt, de szülõk nem értek rá vigyázni a kislányra. Megkérdeztem B.t hogy jönne-e felvigyázni velem. És jött. Innen indult a dolog. Elég jóba lettünk. Mondhatni imádtuk egymást. Járkálunk ide-oda, és nagyon jól elvoltunk. B. egy csacsogó, kötözködõ, állandóan vigyorgó és hülyülõ fiú. Volt. Aztán megváltozott. Szinte egyik napról a másikra. Összejött egy lánnyal. Nem tudom, hogy ez az Õ hatása-e, de engem nagyon zavar. Nem is annyira az, hogy nem találkozunk mostanában, hanem az, ahogy azóta bánik az emberekkel. Szótlan lett. Chaten is, meg élõben is. Ha írok neki smst, nem válaszol. Ha chaten kérdezem mi lett vele, b*szogatásnak veszi. (ezt Õ maga írta így.) ...
Pénteken láttam utoljára B.t. Letörtnek tûnt. Mosolyogni egyszer láttam. De nem úgy mint régen. Nem szívbõl...
Chaten szinte sosincs az utóbbi idõben. Próbálom elérni valahogy, hogy mondjon egy helyet és idõpontot mert beszélni szeretnék vele úgy, hogy látom az arcát mikor válaszol a kérdéseimre, meg úgy egyáltalán. De erre sem írt semmit. Se chaten, se smsben, se sehogy nem lehet elérni. És nem csak velem ilyen. Az összes barátjával.
Szerintetek mi lett vele? Mit csináljak vele? Hagyjam az egészet a fenébe? Õszintén szólva, megpróbáltam és nem megy... Nem vesztettem még el így barátot, hogy nem volt rá ok...