Az egész úgy indult, mint egy pontosan megkoreografált orosz balett: Csisztu Zsuzsa a megnyitóünnepség közben egyszer csak azt csippantotta egy versenyzõrõl, hogy "szülõhelyétõl távol látta meg a napvilágot". A gerely megállt a levegõben, az önfeledt tévénézõt elöntötte a négyévente érkezõ eufóra: hivatalosan is megkezdõdött a hülyeségek olimpiája. Gyorselemzésünk a világ legnagyobb médiaeseményének köztévés és közrádiós közvetítésérõl.
A Magyar Televízió athéni közvetítésfolyamának volt arca. Ha embert vizionálunk az arc mögé, akkor kopasz, hallókészülékes, gyakran pityergõ bácsika jut eszünkbe, aki már túl van mindenen, ezért a világ dolgai már nem nagyon érdeklik, a sport pedig különöseképpen nem, hiszen ki a túró ejtene az inkontinencia árnyékában egy könnyet is a norvég gumiasztalozókért.
Az olimpia élvezhetõ tálalása tényleg kemény tévés újságírói feladat. Árad a rengeteg információ, a szokásos, hosszabb közvetítések helyett sok a rövid bejelentkezés, ráadásul hülyébbnél hülyébb sportágakról, aztán persze el kell kapni a fõszereplõket, mutatni valamit a helyszín hangulatából, az óhatatlan botrányok tálalásáról nem is beszélve. Lássuk, hogyan küzdött meg az emészthetetlen gyrosheggyel az MTV Vitray Tamás bácsi vezette stábja.
Ha egyetlen szóval kéne jellemezni a kéthetes adásfolyamot, akkor az unott lenne a legtalálóbb. Ha kicsit bõvítünk az értékelésen, akkor meglepõen unott és fáradt, obligát hülyeségekkel fûszerezve. Ha még árnyalhatunk egy kicsit, akkor meglepõen unott és fáradt, obligát hülyeségekkel, rasszista kiszólásokkal és megalázó becézgetésekkel fûszerezve.
Nem beszél, alvás közben orgonál
A tévé olimpiai közvetítésének hangulatát a legsûrítettebben az Amirõl nem beszélünk címû esti háttérmûsor adta vissza. Sajnálhatja, aki egyetlen adást sem látott belõle. Visszalopták a klasszikus, rajzfilmes Telesport-szignált, majd kiírták utána ronda betûkkel, hogy Amirõl nem beszélünk, ami elsõre oltári nagy hülyeségnek tûnt, de pár adás után rájöttem, hogy kíméletlen, az önkritikától mentes címrõl van szó.
Az Athénben berendezett stúdió vicces díszlettervezõjének kedvenc filmje nyilván a John Malkovich-menet, azon belül is a hét és feledik emeleti, fele méretû törpeiroda, ahová csak meggörnyedve férnek be a dolgozók. A rendezõi koncepció nagyjából olyasmi lehetett, hogy helyezzünk el három MTV-alkalmazottat két köbméteren belül, minél viccesebb szögbõl mutatva.
A kamerával szemben ült maga Vitray professzor (aki néha annyira unta magát, hogy egy képzeletbeli orgonaklaviatúrán játszott motyogás és szunyókálás közben) vagy valamelyik Idõsebb Tanítványa, tõle jobbra két Siheder Tanítvány szorongott, és csintalankodott egy szûkös kis iskolapadban, éppen hogy nem köpõcsöveztek. Egy kameraállás volt összesen, ezért a Tanítványok arca úgy egy hétig csak ¾ profilból látszott, aztán szólt valaki, és kicsit eltolták a kamerát.
Az egymáshoz szorított, profilból mutatott ifjabb riporterektõl nem is volt elvárható más, mint a hülye nevetgélés. Odaadtam volna kedvenc amulettemet, a Dobor Dezsõ által kiköpött rágógumit, ha Szántó Dávid egyszer kilöki a magáról megfeledkezett Hajdú B. Istvánt a szamárpadból. A vendéget egy borderline szindrómás fikuszféle mellé ültették, a moldáv televízió leselejtezett készletébõl vásárolt háttérfal elé. Ha mindez nem lenne elég, jöttek, vagy jöttek volna a kérdések, de ehelyett vagy sztorizgattak, vagy Titinek szólítottak becsületes családanyákat.
Küzdelem a hírekkel
A hírszolgáltatás nem volt az MTV erõssége. Már az olimpia botránymentes elsõ harmadában feltûnt, hogy a közrádió néha órákkal korábban közöl fontos információkat. (Az online sajtóval nem teszünk sportszerûtlen összehasonlítást.) A doppingbotrányok idõszakában lett igazán feltûnõ ez a lassúság, amikor az érdeklõdõk folyamatos informálást vártak volna az eseményekrõl. Alapvetõ fordulatokról akár órás késéssel értesülhetett, aki tévézett. Az Indexben sem véletlenül szólt egész nap a Petõfi Rádió, pedig a zenés betétek durvábbak voltak egy végbélbe rejtett vizeletzacskónál.
Vitray Tamás és csapata képtelen volt kezelni azt a helyzetet, hogy magyar sportolók, sõt aranyérmesek keveredtek doppinggyanúba. Közszolgálati újságírókhoz képest meglepõ határozottsággal csatlakoztak a Fazekast és Annust védõ, nemzetközi összeesküvést sejtetõ táborhoz. Emlékezetes pillanat volt a Fazekas elsõ nyilatkozatát szinte könnyek között felolvasó közszolgálati riporter. Vitray a doppingügynökség meginterjúvolt emberét szinte vádlón faggatta, közben persze elment az olyan kérdések mellett is, amikkel a folyamatosan ködösítõ és sejtetésekkel operáló WADA is sarokba lett volna szorítható.
A szerkesztés szokás szerint kusza volt, de ez valahogy minden olimpián így van, szinte hozzátartozik a dolog szexepiljéhez, hogy a rúdugrás döntõjének legizgalmasabb pillanatában tízperces konzervanyagot adjanak a kelet-timori mûúszók kûrjérõl. Azt azonban nem tudták hihetõen elmagyarázni, hogy a vívóversenyekrõl miért nem lehetett mindössze egy pástról közvetíteni. Kifejezetten zavaró volt, amikor a magyarok aktuálisan futó csörtéjét a riporter szóban közvetítette, miközben a kép egy másik, nekünk teljesen indifferens asszót mutatott.
Rá kéne feküdni egy lapáttal
A hírek és a szerkesztés mellett nyilván maguk a meccs- és versenyközvetítések döntik el leginkább, mennyire élvezhetõ az egész olimpiai mûsorfolyam. Athénból vegyesen kaptunk jót, rosszat és retteneteset. Csak néhány kiragadott példa az emlékezetesebbek közül.
Dobor Dezsõ annak ellenére profin lenyomta a súlyemelést és a birkózást, hogy Majoros döntõjének közvetítése közben megdöntötte a percenkénti pistázás Kárpát-medencei rekordját. Hajdú B. István jól abszolválta a magyar–szerb-montenegrói pólódöntõt. Utána bõ negyedórát kellett megállás nélkül beszélnie az üres medence képe fölött – az persze eszébe sem jutott a szerkesztõknek, hogy a pólóválogatott döntõjére háttéranyaggal készüljenek –, de ezt is megcsinálta, és még hülyeségeket sem mondott közben.
Csisztu Zsuzsa a nyitóünnepségen olyan magasra tette a lécet, hogy azt késõbb meg sem tudta közelíteni, így gyilkos monotóniával elcsipogott hiányos vagy értelmetlen mondatokra szorítkozott. Mezey Dániel néha úgy hangzott, mintha õ lenne a jófej srác a szomszédból, aztán szívbaj nélkül megállapította, hogy a kazah férfi vízilabdacsapat gyöngébb, mint a brazil nõi kézilabda-válogatott.
Pisi, kaki, popsi
A közvetítések alaphangja gyakran olyan furcsán édeskés, bácsis, sõt cukrosbácsis hangulatú volt. Vitray fõszerkesztõ bácsi a kajakos versenyzõnõket csípõprotézisbõl lekicsilányozta, sõt csitrizte, a nõi kézimeccsek közben többször is szó esett az olimpikonok popsijáról. Esküszöm vártam, hogy nunán lõjenek valakit, bár erre a Práter utcai általánosban jobb szava volt a roma csajoknak, mégpedig a nindzsa.
A cukrosbácsis hangulatot erõsítette, hogy a telesportosok tévékommentátor helyett testületileg helyszínen drukkoló havernak képzelték magukat, és boldog-boldogtalant lepistáztak, putyikámoztak és diáztak. Világos, hogy a sportvilág lakói szívesen emlegetnek Cupák néven tisztes ötvenes üzletembereket, de egy köztévés kommentátornak legalább úgy kéne tennie, mintha a normális emberek szokásait követné.
A tegezõs-becézõs-popsizós-csitrizõs alaphangot finoman árnyalta az ázsiai versenyzõkön való színvonalas viccelõdés. Kétségtelen tény, hogy minden magyar kisgyermek átesik azon döbbeneten, hogy a japán és kínai nevek tök viccesek, mert olyan rövid szótagokból állnak, mint a pina, meg kaki. A Telesport több munkatársa még mindig nem tudta feldolgozni sem ezt, sem azt, hogy az ázsiai emberek jellemzõen alacsonyabbak, mint az európaiak, és a bõrüknek sárgás árnyalata van. Szántó Dávid a páros mûugrás egyik kínai indulóját így vezette fel: Ting Li és párja – nem Tang Li. (Latinos variáció erre a témára: két Silva nevû brazil is lõ gólt, kézilabdában, erre tisztára zöldségesnél érzem magam.)
Ázsiai ember, európai ember + Komlósi Gábor
De az abszolút csúcs Komlósi Gábor királyos közvetítése volt a svéd Jan Owe Waldner és a koreai Seung Min Ryu férfi pingpongmeccsérõl. Ahol a furcsa extázisban kiáltozó Komlósi által csak a Királyként emlegetett Waldner – tuti, hogy Jan Owe édesanyja és összes vérrokonai nem drukkoltak olyan lelkesen, mint a magyar közszolgálati riporter – jó nagy verést kapott a csak „kis koreai”-ként emlegetett Seung Min Ryutól. Komlósi szakriporter konkrétan nevetséges paprikajancsinak állította be azt a versenyzõt, aki aztán megnyerte az olimpiát.
Egyik ihletett pillanatában nem John Malkovich, hanem egyenesen a svéd Király agyába sikerült bejutnia, amirõl híven be is számolt: „Waldner valószínûleg most azt gondolja, hogy mit akarsz tõlem, te kis ázsiai.” Meg lennénk lepve, ha Waldner akkor ezt gondolta volna, hacsak nem a Komlósi újságíró-stúdió levelezõ hallgatója.
Winkler kolléga így számolt be a hírhedt közvetítésrõl: „Rasszistagyanús megjegyzések is voltak, mint »elküldte a koreait a külvárosba«, pont csak az »ahova való« hiányzott. Meg hogy milyen furcsa kéztartása, meg kifacsarodott csuklója van, hogy persze, úgy könnyû, tollszárfogás, és hogy bocs, de hát az ember ugye az európainak drukkol. stb. stb. Fel kéne jelenteni az ORTT-nél, mert a közszolgálati tv köteles semlegesen közvetíteni, ha nincs magyar. Mert magyar adófizetõk között lehet pl. koreaidrukker, mondjuk a KIA píárosa, muhaha.”
Komlósi amúgy az egész pingpongversenyt emlékezetessé tette. Nagy összegben fogadott a meccs elején, hogy Bátorfi lazán leveri a nyomorult kanadait, akit aztán mégsem, hiába jött a nagy pöri, úgyismint az olimpiai hülyeségverseny elsõ helyezett kifejezése. Aztán végig marcsizta Fazekas Máriát, amire nem mentség, hogy õ a nõje. Szigorúbb országban talán nem is élettársi alapon osztanák le a közvetítéseket. Szép közszolgálati feladat lenne leszakkommentálnom Imola egy délelõttjét, én pöri helyett a bubuc szót használnám sûrûn, ami a gyerekek orrából kibányászandó gyolyócskát jelent.
Valljuk be, az olimpia egyik szexepilje, hogy a nagy magyar gyõzelmek a higgadtabb riportereket is kihozzák a sodrukból, és hol voltak itt a higgadtak? Az Igaly Diána gyõzelme után elhangzott gyönyörû kép, gyönyörû asszony majdnem az új kor ilyen nincs, és mégis van-jává vált. Félõ volt, hogy a riporter elõ adásban tesz magáévá egy rekesz sörétes lõszert.
Most direkt nem megyünk bele valami szokásos bakiparádéba, egy olimpia alatt sokat kell beszélni, úgyhogy óhatatlanul is több a hülyeség a szokásosnál, sõt elemzésünket egy igazi látnoki idézettel zárjuk, ami a férfi kalapácsvetés közvetítése alatt hangzott el: „úgy tûnik, a szer lelassult”.