Tudom, ez egy komoly hangvételû topik, és ide tapasztalt 80 éves vén rókák írogatnak (vagy nem) és az ilyen tizenéves suhancokat megkövezik, meg török import paradicsommal kergetik el innen. De én (ettõl) nem félek. Mástól viszont igen, és remélem segítségemre akartok és tudtok is lenni. Szóval:
Nagy az én bajom.
Szerelmes lettem egy osztálytársamba. Szép, okos, tetszik a stílusa, a hozzáállása a dolgokhoz, szóval õ az ideál, az álomnõ számomra. Már több éve osztálytársak vagyunk, de az utóbbi pár hónapban éreztem, hogy részemrõl ez már jóval több mint barátság meg közös bohóckodás. Másik oldalt én egy kifejezetten okos (iskolaelsõ), 180cm körüli (õ 175) fiú volnék. Nem sorolnám magam a macsók közé, de csúnya semmikép sem vagyok. inkább olyan átlagos, kissé pattanásos tinédzser, izomzatom kinézetre közepes, erõ az viszont van. Mindketten 15 évesek vagyunk. Nem tudom ebben a korban a tudomány hatalma mennyire elõny, bár egy okos lánynál remélem pluszpont ez. Fontos még tudatni magamról, hogy nem vagyok az az ékesnyelvû, fontoskodó, tipikus kocka alak. Laza (közbe túl laza), minden hülyeség központját képezõ személy vagyok aki az igazat megvallva kicsit visszaél a "tanárok protekciós kedvenc diákja" szereppel. Ez volnék én. A lányról még annyit, hogy eddig nem nagyon volt kapcsolata, talán pont a fentiek miatt, túl jó ahhoz, hogy ebben a korosztályban valaki csak úgy vegye a bátorságot és elindítson vele valamit. Én is ezzel küszködöm. Elõbb-utóbb mindenképp elmondom neki, bár nem tudom még mikor és hogyan. Szeretnék minél elõbb túlesni rajta, hisz a fent említett hülye énem is nagyrészt mondvacsinált, ezzel az igazi önmagamat menekítem a depresszió és következményei elõl. Ugyanis nagyon sokat töprengek, "ölöm magam" emiatt. Másrészt meg amikor rátérnék a témára mindig berezelek, és felszívódom, tehát önbizalmam sincs az egekben. Valahogy olyan távoli és elérhetetlen, annak ellenére, hogy karnyújtásnyira van tõlem. Túl szép, hogy igaz legyen.
Vagy várhatnék vele egy évet, mindketten ugyanabba az iskolába készülünk (de más osztályba), és ott talán könnyebb lenne valamivel, hisz a nyolcéveseket idézõ felfogású perverz osztálytársaim nem akadályoznák meg akarva-akaratlanul a tervem. De az sok idõ, sok-sok szomorú délután és a vizsgákra sem tudnék úgy igazándiból készülni.
Erre várnék minél részletesebb választ. Jelzem másodszor több éve osztálytársak és barátok vagyunk, tehát a menjek-oda-és-beszélgessek-vele-valamirõl dolog rég lejárt. Fontos a jó döntés, nem szeretnék besülni, hiszen osztálytárs mégis, és minimum egy évig nap mint nap találkozom vele. Az ilyen kapcsolatokról nem írnak sok jót, de már nem bírom ideggel (?, inkább mondhatni életkedvvel).
Ha az még jelent valamit, hogy nagyon szemtõl-szembe típus vagyok. Van, hogy valakivel szavak nélkül "szót értek". Tegnap is rajta akadt a tekintetem, és kb. 2 percig rezzenéstelenül néztük egymást, õ elpirult lassan és én visszaestem abba a dimenzióba ahol az óra zajlik, hogy ne legyen kellemetlen számára.