Épp az elõbb beszéltünk szegény öreg Hoff újabb alkotásáról a barátosnõmmel.
Az a gond, hogy az én szememben õ már nem Michael Knight. Amikor az új sorozat pilotja lement és ugye ott volt az öreg Michael, hogy szimbolikusan átadja a stafétabotot, számomra szörnyû nagy csalódás volt Hoffot látni. Lehetett látni rajta, hogy orbitálisan másnapos, azt a fejet húsz év kényszermunka sem képes utánozni, csakis a masszív piálás (alkesz apámmal nyert tapasztalatból tudom, sajnos). És akkor, abban a jelenetben én nem Michael Knightot láttam, hanem egy kivénhedt, beteg, egyszervolt színészt.
Hát, itt tartunk most. Ha így folytatja tovább, õ lesz a következõ Larry Hagman (Jockey Ewing, ha valaki még emlékszik), aki elivott két májat, a sajátját és egy beültetettet, mert még maradt annyi pénze a régi filmekbõl, hogy megteheti.
Én elõre félek Hoff jövõjéért. Ha ezt így folytatja, elõbb-utóbb jön majd a hír, hogy holtan találták egy szállodai szobában, a halál oka: alkoholmérgezés. És akkor nem úgy fog rá emlékezni a világ, hogy igen, õ volt a nyolcvanas évek egyik popkulturális ikonja, hanem hogy végre beadta a kulcsot az alkoholista botrányhõs.
Akárhogy is legyen - és most engedjétek meg, hogy mindahányunk nevében beszéljek - nekünk, Knight Rider rajongóknak õ mindig a mi Michael-ünk marad, akkor is, ha Hasselhoff már rég nem lesz közöttünk, bárhogy is érje a végzet. Lehet, hogy szomorú a jelen, a jövõ pedig kiismerhetetlen, de a múltban alkotott valamit, mely még mindig velünk van és velünk lesz, meghatározva egy bizonyos módon az életünket.