Ilyen és ehhez hasonló szavai voltak a fiamnak, magán és mássalhangzókat cserélt össze, vagy helyettesített más betûkkel.
Nem volt pösze, selypes vagy hasonló hibája, kezdettõl fogva ügyeltünk a helyes beszédre. Sohasem szóltunk hozzá affektálva, selypítve... Szerintem ez nagyban hozzájárul a helyes beszéd kialakulásához és a betûk, szavak helyes kiejtéséhez. A mai világban szerintem többek azok, akik így nevelik gyermeküket, de biztosan van ellenkezõ példa is.
Egy sztori:
Fiam 3.5 éves volt, amikor a húga megszületett. Itthon voltunk már, természetesen mindenbõl kivette a részét, minden babával kapcsolatos teendõnél jelen volt.
Esti fürdetéskor egyszer megkérdezte: Anya! Ki ragasztotta a rágóját Nóri hasára? (még nem volt leesve a köldökcsonk, ki volt fehéredve a hintõportól.)