Nem hullám VAGY részecske, szerintem. Mindkettõ egyszerre; vagyis méginkább egy olyan állapot(változás)a a tér adott részének, amely magasabb energiaállapotba kerül a tér többi részéhez képest, miközben a fény formájában megnyilvánuló energiamennyiség áthalad rajta.
Amikor gerjesztesz egy elektront (energiát közölsz vele, mondjuk fény (EMS - elektromágneses sugárzás) formájában, azaz "rávilágítasz az elektronra egy zseblámpával"), akkor az elnyeli a vele közölt energiát. E közben egyre gyorsabb rezgésbe jön. Így jó közelítéssel azt is mondhatjuk, hogy mechanikus, vagyis mozgási energia formájában eltárolja a vele közölt fényenergiát. Késõbb, amint az energiaközlés megszûnik ("kikapcsolod a zseblámpát"), az elektron visszaugrik az eredeti, gerjesztetlen állapotába, miközben kisugározza az addig eltárolt energiát fény (EMS) formájában. És itt van a kutya elásva a fény kettõs természetét illetõen.
A lényeg az, hogy az elektron csak nagyon pontosan meghatározható energiaszintekre ugorhat, gerjesztõdhet (Hidrogénatom energiaszintjei). Amint megfelelõ mennyiségû energiát raktározott el a zseblámpád fényébõl, egy energiaszinttel magasabb, gerjesztett állapotba kerül. Ha most kikapcsolod a lámpát, az elektron hamarosan (a másodperc töredékét, milliárdodrészét követõen) visszaugrik az elõzõ energiaszintre, miközben fény (EMS) formájában kisugározza az addig elraktározott energiát. Amennyit elnyelt, ugyanannyit sugároz ki.Mivel nagyon pontosan meghatározható a nagyobb energiaszintre történõ gerjesztéshez szükséges energia mennyisége, így nagyon pontosan meghatározható a visszaugrás közben fényként (EMH-ként) kisugárzott energia mennyisége is. Ez a kvantuma, vagyis egysége az EMH formájában kisugárzott energiamennyiségnek, tehát ez lesz az egy fotonnyi, egy fénykvantumnyi energiamennyiség. Ilyen értelemben mondjuk azt, hogy egy fotont sugároz ki az elektron, miközben gerjesztett állapotból alapállapotba ugrik vissza. Ám a kisugárzott energia valójában EMH formájában szakad le az elektronról. Vagyis a fény (és minden EMS) alapvetõen hullámtermészetû, amely az általa hordozott energiamennyiség alapján nagyon jól kvantálható, vagyis egységekre bontható. Mindig és mindenkor megtartja ezt a kettõs természetét, és csak a végzett kísérletek jellegébõl következik, hogy mikor melyik formája érvényesül inkább.