A semmit, vagy az ûrt, nem érzékelhetjük , ha nincs, ugyebár? esetleg akkor ha egy nagyobb halmaz kicsiny része. Ha a semmit, elfüggetlenítjük dimenziótól vagy valóságoktól akkor oda jutunk, hogy semmibõl csak egy van, ugyanazzá, a semmivé válik minden. Ezzel a lendülettel azt is gondolhatnánk hogy halálunk után eggyéválunk mindennel, ami nincs még, vagy ami megszûnt létezni, akár Ravel Pavanével vagy Bartókkal is. De ez csak egy kósza gondolat.
Régen e-moll akartam lenni. egy beszélgetés során a hangnemekrõl beszéltünk és egy pillanatban személyekhez kötöttük. Rólam azt mondták g moll vagy c moll lennék, aztán visszaemlékeztem legszebb csellókori emlékeimhez, és rájöttem hogy azok darabok amiket ebben az idõben tanultam, nagyrészt e mollban játszódtak. Próbáltam zenét írni de és az elsõ tudatlan mozdulatom egy g moll akkord volt. De fabrikáltam, és a nyár során sikerült egy 2-3 perces darabot összehoznom. Próbáltam figyelni arra hogy ne szegjem meg a klasszikus zenei szabályokat(több-kevesebb sikerrel, és próbáltam kideríteni milyen hangnemekben járok. d moll, e moll aztán D-dúr. Végülis a nyaramnak ennyi értelme volt. pár rajz, egy elkezdett és egy befejezett darab. Nekem ilyen élményem volt:)