Nem hiszem, hogy bárkitõl elvárható lenne, hogy a sajátjától merõben eltérõ körülményekhez pl. sivataghoz hipp-hopp, alkalmazkodjon. Nem az a fajta élõlény. Se Te, se én. Az ember azt viseli el, amit megszok. Ehhez annyi idõ kell, amennyi idõ alatt alkalmazkodik.
Szedsz gyógyszert > meghalsz
Nem szedsz gyógyszert > elõbb meghalsz
Itt azon van a hangsúly, hogy az is örökítheti a génjeit, aki amúgy elõbb meghalna, így az utódok örökölhetik a függést. Nagyon nehéz ilyen késõn belegondolni, hogy mik lesznek ennek a következményei. Amég fenntartjuk ezt a rendszert, addig élünk. Lesz idõ, mikor már nem bírjuk? És, hogy akkor mindenkinek vége lesz? Nem hiszem. Ha tévedek - Semmi nem tart örökké. Ha valaminek a vége, vagy a változás, ahogy valami átalakul feltétlenül romlást jelent, akkor elfogadom, minden romlik. De akkor felesleges pánikolni, mert nem tudsz olyan rendszert felállítani, ami ne romlana, hanem fejlõdne.
Ember sikere? - ugyan - A túlélés? Az hogy mi uraljuk a Föld egészét? Technika? Látod, azért irónikus, hogy mégis bennünk van, hogy ez a siker, hogy leigáztunk mindent, hogy mi vagyunk a túlélõk, a csúcs. Szerintem csak ezek vagyunk mi. Mégis csak büszke vagy/leszel a családodra, a gyerekeidre, az unokáidra.
Az evolució nem a tartósságról, hanem a változásról szól.