Én szó szerint végigpüföltem a népet mind a 4-5 végigjátszás alatt. Alapvetõen mindig is rühelltem a fantasy-stílust, de ez a játék messzire viszi a prímet! Jóformán egyszer sem használtam varázslatot (max a tájékozódáshoz) mert számomra pont a közelharci küzdelem okozta a legnagyobb örömet. Az a nem semmi, amikor egyszerre verekedsz 3-4 ellenféllel, na ott aztán észen kell lenni! Isteni feelingje van a bunyóknak, nemegyszer tényleg felhúzza az embert a gép elõtt ülve is. S a legjobb az, hogy az íjat kivéve nincs is más lõfegyver (varázslat nem játszik nálam eleve)
A sziklás rész nagy kedvenc: felszaladsz a lépcsõn, aztán a fenti hordókat dobálod az utánad szaladó orkokra. Helyenként annyira ötletes a játék a környezeti elemek felhasználásával, mintha egy régi kosztümös filmben játszanál, egyszóval maradandó élmény ez a játék szerintem.
Van az a rész, ahol azzal az agyonrapáncélozott fõorkkal kell megverekedni. Na az viszont tényleg nehéz munka, ellenben ha a terem oldalfala mellett levõ olajoskancsót hozzávágod, majd a tüzes bottal megpaskolod, pillanat alatt lángra kap...:)))
Szerintem a harcrendszert (leszámítva a rúgást) a Thief c. másik örök kedvenc játékomból vették át: erõs csapás, befolyásolva az aktuális haladási irány szerint...stb.
Viszont aki csak varázslatokkal szarakodik, az egyszerûen lemarad a Dark Messiah legnagyobb egyediségérõl, mindenkinek jó szívvel ajánlom a "kétkezi piszkos munkát" ...:)