A XIX. század végén az Európai berendezkedés így nézett ki:
Németország-Olaszország-Osztrák-Magyar Monarchia: Ez a "Hármas Szövetség", 1882-ben alakult
Nagy-Britannia: A világ legerõsebb hatalma
Franciaország: A világ hajdan egyik legerõsebb hatalma, amelyet megtépázott a Napoleon-féle köztársaság leverése
Oroszország: A feltörekvõ nagyhatalom, amely gyorsan próbált hasznos húzni nagy néptömegébõl és bõ nyersanyagkészletébõl
Ez az állapot Nagy-Britannián kívül senkinek se volt jó. A hármas szövetség túl gyenge volt, hogy effektíven bármerre is terjeszkedhessen önerõbõl (ezt az Olasz-Francia összecsapások megmutatták, ugyanis csak a briteken múlt, hogy hagyták Olaszországot "csipkedni"). Az Oroszok számára az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország akadályt jelentett Európa felé, fõleg az orosz politika alapkövét jelentõ "pán-szlávizmus" terén. A Franciák voltak a legnagyobb kutyaszorítóban, mivel körbe voltak véve ellenségekkel. A kisebb hatalmak (Törökország, Svédország, Spanyolország, Dánia, stb.) max. csak csatlósként tudtak érvényesülni.
Ekkor történt a Francia-Orosz kiegyezés. A Franciák így egy csapással harapófogóba zárták a hármas szövetséget. Azzal, hogy esetlegesen egy Francia-Orosz közös hadmûvelettel átvegyék Törökország felett a hatalmat, pedig megnyílna a Fekete-tenger a Boszporuszon át az oroszoknak - olyan kívánság ez, ami akkor és azóta is nagyon nagy vágyuk.
A britek érzékelték a veszélyt, így II. Vilmoshoz fordultak. Felajánlották, hogy csatlakoznak a Hármas Szövetséghez, továbbá hogy osszák fel Törökországot egymás között, a britek még kérték a mai Irak és Egyiptom területét, míg Németország megkapta volna Anatóliát.
A britekkel kibõvülõ Négyes Szövetség végképpen bezárta és elszigetelte volna a Franciákat, és kordában tartotta volna Oroszországot.
Azóta is vitatkoznak a történészek, mi miatt nem jött létre ez. Az biztos , hogy az Olaszokat és a Monarchiát rosszul érintette volna, hogy ha a Török felosztásból kihagyják õket. Másfelõl viszont Törökország eléggé Német-barát volt már ekkoriban is, a németek bíztak abban, hogy a britek segítsége nélkül is elég befolyást szerezhetnek az országban.
A britek a XIX. század legvégén, a XX. század legelején elég kutyául álltak. Szudánban a Franciák, Perzsiában az Oroszok, a távol-keleten pedig a Kínaiak szorongatták õket, miközben kirobbant a búr-háború. Ekkor ismét próbálkoztak, sõt, olyan is felmerült, hogy Japánnal együtt egy Ötös-szövetséget alkotnak (Japán a Francia Indokínára pályázott). Ez a szövetség végleg megroppanthatta volna Franciaországot, sõt, akár fel is darabolhatta volna (Franciaországnak ez esetben egyedül az USA felé lehetett volna reménye, de az Egyesült Államok ekkor még nem állt ilyen szinten készen a nemzetközi porondra).
Hogy a Németeknek miért kellett volna elfogadni? Nos azért, mert ha Franciaország összeomlik, akkor Európa szárazföldi részén megkérdõjelezhetetlen lett volna a hatalmuk. Kétséges, hogy Nagy-Britannia ezt kívánta volna, de nekik kellett egy ellenpont Franciaországgal szemben. Ráadásul Németország messze nem volt még ekkor sem Nagy-Britannia, vagy akár csak Franciaország szinten mozgó hatalom.
Hozzá kell tenni, hogy a Franciák ezt jó jelnek vették, és õk is tárgyaltak a németekkel arról, hogy egy Párizs-Berlin-Moszkva tengelyt hozzanak létre, amely nemcsak Európa, de Afrika és a Közel-kelet feletti hatalmat is feloszthatja egymás között. A németek erre is nemet mondtak.
Anglia eközben kétségbeesetten (na jó éppen kétségbeesetten, de kétségkívül nem túl nyugodtan) új szövetségeseket keresett. Az elsõ új nagy szövetségese Japán lett, akikkel az Oroszok ellen alkothatott párt.
A következõ szövetségesük pedig Franciaország lett. A Franciák szabadulni akartak a harapófogóból, mert tudták, hogy ha Anglia és Németország összefog ellenük, akkor végük lesz. Így aztán szemben a németekkel, hajlottak a kompromisszumra, de eközben a britek is engedtek a franciáknak éppen annyira, hogy azok ne érezzék kizsákmányolva magukat.
Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az Olaszok még 1902-ben titkos megállapodást írtak alá Franciaországgal, aféle biztosításként, hogy nincs semmi bajuk egymással. Az OMM vagy Németország szempontjából ez árulás, de az Olaszok nagyon is pragmatikusan belátták, hogy a Hármas Szövetség csak addig erõs, amíg Nagy-Britannia úgy dönt, hogy neki jó az, amit a szövetség csinál. Tehát a saját érdekükben bebiztosították a jövõjüket. Lássuk be, az I. Világháborút így utólagosan ismerve egyáltalán nem csinálták rossz üzletet.
Ami pedig az OMM-et illeti? Azt hiszem az OMM erejét nagyszerûen példázza az, hogy senki sem akart vele komolyabban számolni. II. Vilmos a német nyelvközösség miatt szerette Bécset, de még csak komolyabb tervei sem voltak a Monarchiával kapcsolatosan, ahogy a Törökországi terveibõl is végig kihagyta a Monarchiát...