az eldurvult világ (vagy legalábbis a civilizált részeneken nem ez volt jellemzõ az elmúlt néhány évtizedben)a fejlett országoban a gyermeknevelési, szociológiai problémákra vezethetõ vissza, itt vadkeleten a gazdasági, társadalmi elõretörésnek.
ez vmi olyasvalami lehet, mint amit marketingbõl tanítanak, hogy a stadionban feláll egy ember mert alacsony és rosszul lát. de így már a mögötte ülõk is rosszul látják a pályát, így õk is felállnak. a környéken lévõk észreveszik hogy egy nagyobb társaság áll, így õk is felállnak. végül mindenki feláll, és pont ugyanúgy nem lesz jobb a kilátás senki részére, mintha mindenki ülve maradt volna. na a 90-es években elég jól tudott haladni az aki eléggé erõszakos volt, és zsarolással, védelmi pénzekkel, betöréssel, rablásokkal stb. megkereste a magának valót, hiszen akkoriban a volt pártállami vezetõkön kívül senki nem rendelkezett jelentõsebb magánvagyonnal, és a privatizációkor is csak ez a klikk szerzett így nagy vagyonokat. a többieknek másképp kellett próbálkozniuk, és voltak akik a bûn útjára léptek. sajnos túl sokan is.
vagyis az erõszakossággal ha sikereket lehet elérni, akkor ragadós lesz a példa, és mindig fõleg a fiatalabb korosztály erre a vevõ, ráadásul a média is ilyen benyomást erõsítõ mûsorokat sugároz. mára szerencsére megszilárdult a központi hatalom és a rendõrség, kiforrták magukat a dolgok, bár a mostani politiai elitban is sok emberke kaphatna nyugodtan életfogytiglant a korábbi bûneiért, de végül is nekünk átlagembereknek mindegy, minket az átlagos bûncselekmények érintenek, rablás betörés stb. és azok száma igencsak lecsökkent
az emberölés részérõl annyit a dolognak, hogy addig jó amíg így gondolkodik az ember, ez tesz igazán emberré vkit hogy empátiát tud érezni egy másik ember, vagy bármilyen élõlény iránt, tiszteli az életét, megpróbálja megvédeni (pl nem gázol el egy kóbor állatot az úttesten ha lehetõség van a kikerülésére) a lehetõségekhez képest. aki ezen túllép akár anyagi haszonszerzés miatt, akár a saját sanyarú életkörülményei nevelik ilyenné, az nagyon sok mindent veszít el az élet értékeibõl és a saját lelkébõl.
sajnos fél évtized éjszakai munka után elmondhatom hogy sok embert ismerek akik erõszakos bûncselekményeket követtek el, akár emberöléseket is. és el sem hinnétek mennnyien vannak akik anyagi érdekeltségbõl képesek (lennének) mások életét kioltani. pedig ez még csak nem is háború. a fõ visszatartó erõ itt a büntetéstõl vagy bosszútól való félelem, és nem az erkölcsi gátak. ha nem is gyilkosságig fajulva, de az emberek egyre erõszakosabbá válását naponta tapasztalhatjuk akár a közutakon is. be kell vallanom én sem vagyok kivétel, nagyon fel tud dühíteni ha vki erõszakosan vagy nagyon bénán vezet és ezzel veszélyeztet vagy akadályoz engem vagy másokat. de éppen azért van az emberben tartás hogy ezt káromkodással elintézze és levezesse ezzel a feszültséget, aki tettlegességig viszi azzal már gond van