Szigorúan szerintem, és szigorúan innen a karosszékbõl:
Nem hiszem hogy arról beszélgetünk hogy mit csinálnánk harc közben (azt honnan tudnánk?), hanem arról hogy mit gondolunk most hogy mit csinálnánk harc közben. Innen kezdve a kérdés elméleti, és arra vonatkozik hogy MOST, itt a karosszékben ülve milyennek képzeljük el a világot.
Nekem innen a karosszékbõl a kérdést hallva nem egy hollywoodi western filmben látott párbaj ugrik be, ahol a jó és a rossz áll egymással szemben, és a nézõ azon izgul hogy vajon melyikük fogja gyorsabban elõrántani a pisztolyát. A valóság nem ilyen, bármennyire is próbálják számunkra az összes konfliktussal járó kérdést ennyire leegyszerûsíteni. (És ezzel világnézetünket befolyásolni.)
Úgyhogy én mindössze arra tettem utalást, hogy ha valaki felteszi nekem ezt a kérdést, akkor nekem az ugrik be elõször hogy hogy mégis hogy a fenébe keveredhetek én olyan helyzetbe ahol a kérdés ilyen fekete/fehér módon jelenik meg, majd az ugrik be hogy még vészhelyzet esetén sem az a cél, hogy a másikat megöljem, hanem az, hogy magamat megvédjem. Ezt érdemes leszögeznie az embernek magának még bármilyen krízis elõtt, mert a harc hevében nem fog már mérlegelni, hanem az addig agyba vésett és a tudatalatti szintjén eltárolt szabályokat fogja ösztönösen és reflexszerûen elõkapkodni. (Azt is mondhatjuk hogy krízis esetén mindenki úgy viselkedik, ahogy azt a krízisre felkészítõ tréning meghatározza, pl. lásd.: katonai kiképzõprogramok.)
Tehát azzal hogy most állást foglalok egy ilyen kérdésben a világnézetemet definiálom magam számára is. Ennek megfelelõen képtelen vagyok azt mondani, hogy akkor mikor valaki rám támad, az lenne a célom hogy megöljem. Azt gondolom hogy az lenne a célom hogy megvédjem magam.
Az, hogy esetleg eközben "véletlen" megölöm a másikat, az egy másik kérdés.
Informatika és tudomány
