…Október 23-án hûvös idõ fogadott. Mit sem sejtve indultam az istálló felé, hiszen a Pesten történtek hírei még nem érkeztek meg. Nevelõanyám már a tehenet fejte, amikor azt mondta:
,,Érzek valami rosszat, hidd el nekem fiam, valami baj fog történni!”
Én vállamat vonogatva ott hagytam, hadd jósoljon elõre a vén banya. A gazda egy marhatenyésztõ volt, ezzel kereste a kenyerét. A felesége meg a szememben egy büdös banya volt, de hát rosszat nem mondhattam róluk. Etettek, itattak, ha rosszul is bántak velem. Én a marhanyáj egy részét legeltettem minden nap. Néha elengedtem egy-egy tehenet, had éljen szabadon. A tanyán azt mondtam, hogy elveszett, a gazdámat úgy sem érdekelte. 23-án is legeltetni mentem. A gazdasszony az ebédemet hozta ki utánam, de már messzirõl kiabált:
- Fiam, fiam! Pesten kitört a forradalom!
Én otthagytam mindent és a legközelebbi tanyára rohantam, hisz az ott élõknek volt rádiójuk, ami akkor nagy szó volt. Mire odaértem már a híreket mondták, amelyekben friss információk voltak. Egyikünk sem sejtette, hogy 13 nap múlva ugyanekkor Nagy Imre segélykéréseit fogjuk hallgatni. Mire hazaértem, a nyáj már az istállóban, volt, hiszen a banya hazavitte. Egy jó adag verés után vacsorához ültünk. Akkor, ott azt éreztem, hogy a jelenlévõk közül engem érdekel egyedül a forradalom. A gazdasszony legnagyobb gondja a marhapásztorkodásból származó sebek voltak, a gazda meg a vizeskancsóból is hármat látott. Egyszer csak a banya megszólalt.
- Azért jó, hogy végre fellázadtak. Most megmutattuk a ruszkiknak, kik is vagyunk.
- Egen! De megint az a fránya ifjúság! Most talán nagyobb lesz a kereset! -válaszolta a gazdám, bár utolsó mondatával már a nagyobb alkoholfogyasztására célzott. Sokáig beszélgettek a forradalomról, és annak ilyesfajta dolgairól, mintha én ott se lennék. Aztán két óra után felugrottam és azt kiáltottam:
- A ruszkik ezt nem fogják tûrni!
Pár napon belül be is következett a támadás…