Á, ez csak a mítosz. (Egyébként ezért a téves felfogásért Zsadon az egyik legnagyobb felelõs.) Csomó mindent kell folyamatosan ellenõrizni (pl. az MTI "hírei" tartalmilag elég érdekesek: kimaradnak dolgok, félrefordítás, átírás), ezt is megtehetnék, idejük bõven van.
Nem tudnak magyarul. Ennyi. Lehetne ezt ragozni hosszan is, de ez a veleje.
Hozzászólásokban még "elnézem"*, de aki újságokban (blogokban stb.) publikál, abban legyen már annyi szakmai tisztesség, hogy eleve szépen és szabatosan fogalmaz/ír.
Ezért is (a másik a forrásnyelv gyakran csak minimális ismerete) gyenge a mai mûfordítói gárda (pedig nagy szükség lenne friss fordításokra, hiszen csak 20-25 évet bír ki egy fordítás): a célnyelvet, a magyart nem egyáltalán ismerik, így nem is tudnak olyan minõségû végtermékkel elõállni, ami megközelítené a régi (igaz, sokszor hibás) fordítást. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy például Örkény** milyen alázattal közeledett a nyelvhez. Pedig megtehette volna, hogy fittyet hány az egészre. Esterházy (aki Ö. sarujáig sem ér fel) persze ****** az egészre.
Volt olyan, hogy a hírgyárban (MTI) évekig "dolgoztak" efféle emberek: ü-û, i-í, ly-j állandó keverése. (Azóta csak rosszabbodott a helyzet: aztat, asztat, águsztus, mámma; nem is folytatom, mert lefordulok a székrõl.)
De egy mai példa: "Mégse lesz közalkalmazotti béremelés?"
Mégse, mégse... az az átkozott m mindig lemarad náluk (nol.hu). (Szerencsére a jösztök és bocsájt esetében lassan csak belátta a Népszabó munkaközössége, hogy a népesség 96%-a nem így beszél, nem ezt a formát használja, így aztán lassan leszoktak róla. Mármint az a két ember, akik "ebben nõttek fel"; aha, csak az senkit nem hoz lázba, hogy honnan jössz...)
*Én sem írok szépen, a helyesírásom is csapnivaló, ennek ellenére szorgalmasan forgatom a "bibliákat".
**"A grammatikai és stilisztikai önmûvelésre - mintegy a bölcsészeti stúdiumok pótlására - az Örkény-kéziratok az egész életmû során bõséges adalékot tartalmaznak. A Kosztolányi szerkesztette Pesti Hírlap Nyelvõrét szinte bibliaként kéznél tartotta. Póra Ferenc kézikönyvét pedig nemcsak állandóan használta, hanem saját használatra állandóan bõvítette, széljegyzetekben továbbírta. A hagyatékban található példányból, amelyet a margókon és a sorközökben sûrûn telejegyzetelt mikrofilológiai elemzéssel kikutatható lenne, mely olvasmányaiból bõvítette, színesítette a kissé már avítt Póra-szótár szinonimáit és nyelvi fordulatait. Elvétve maga is jelzi a forrást, például a választás szócikkhez így: "Szemen szedett = java (A. J.)". A legtöbb beírás népnyelvi változat vagy fordulat, igen sok származhat - Arany János és Petõfi mellett - Móricz, Krúdy, Kosztolányi, Illyés és a népi írók mûveibõl. A merészebb, színesebb szóláshasonlatokat és népnyelvi fordulatokat kiírta ugyan, jelentésüket is igyekezett tisztázni, pontosítani, de ezeknek a stilisztikai súlyát, használati értékét nem érezte biztosan, így nemigen merte használni saját munkáiban. Az eredendõ nyelvi szegénységet az is jelzi, hogy szükségesnek tartotta, hogy kiírjon meglehetõsen közismert szinonimákat is (pl. a szülni szócikkhez: "a szuka lefial, a tehén ellik, leborjaz, a kanca: lecsikózik"). Kérdõjelesen feljegyzett használhatatlan alakokat is (pl. szemben-hez: "õ volt az átellenese az asztalnál", az említ-hez: "rovásra szed"; tétlenség-hez: "alvás közben = altában [?]" stb.)."
Egy kérdés a végére.
Elfeledkezett róla vagy elfelejtkezett róla?
Nekem a feledés (noha ez a változat a leginkább elterjedt) már régies, más jelentésárnyalattal felruházott szó, a felejtkezés (kedvenc irodalmáraim - Somlyó és társai - nagyon szeretik használni) pedig annyira hülyén hangzik. Így hol ezt használom, hol azt. Vélemény? Esetleg kellene egy új szó, egy új kifejezés? :))))
Átolvasás után: minek írok ilyen marhaságokat? Érdekel ez egyáltalán valakit?
Informatika és tudomány
